Dark Kiss 15. fejezet

Sziasztok!

Nem lett annyira hosszú fejezet, de azért megteszi szerintem. ;) Jó olvasást hozzá, és bocsánat, hogy későn hoztam, de nem voltam otthon. :/ :)

puszi
Niky

15. fejezet

Hirtelen fel sem fogtam, hogy mi is történik. Egyik percben még Tylerrel veszekszek most meg Lucas hív. Megszólalni sem tudtam, de nem azért, mert elkalandoztak a gondolataim. Egyszerűen csak kiürült az agyam, és nem hallottam, vagy láttam semmit. Lucas hív. Engem. Jézusom!
- Helena hallasz? - megráztam a fejem, és próbáltam össze szedni magam, de még azt sem tudtam megállapítani, hogy örülök-e annak, hogy hív, vagy sem. Megköszörültem a torkom.
- Igen...- feleltem halkan, mire pár másodperc csönd lett. Szerintem Lucas sem tudott hirtelen mit mondani.
- Beszélnünk kell! - bólintottam, és csak ekkor esett le, hogy ő ezt nem láthatja. Egyre jobb állapotban vagyok.
- Igen, már mondtad. - sóhajtott, majd ő is megköszörülte a torkát
- Daniel bajban van. - majdnem elejtettem a kagylót, de inkább megkapaszkodtam benne, és még a levegőm is benn ragadt.
- Mennyire...nagy bajban? - bár hülye kérdés volt, hisz elég nagy baj lehet, ha felhív. Nem hiszem, hogy örül, hogy meg kellett tennie.
- Elég nagy ahhoz, hogy hívni kelljen téged. - közölte szárazon. Mondom én! A harag csak úgy süt belőle. - Gondolom tudod, hogy nem szívjóságból teszem amit teszek. - kiengedtem a bent tartott levegőt, de nem tudtam megnyugodni. Mi baj lehet Danielel?
- Igen, valahogy sejtettem...- suttogtam, mire megint csend lett. Lucas pár perc múlva megszólalt, és közben nekem teljesen kiürült az agyam. Talán még jobban is mint eddig. Így se reagáltam még rossz dolgokra.
- Daniel nem jött haza már két napja, és fogalmam sincs, hogy merre lehet. Nem vall rá, hogy kint marad, és félek...valami nagy baja esett. – nyeltem egyet, de annyira kiszáradt a torkom, hogy még ez is fájt.
- Az biztos...- behunytam a szemem, és vettem egy reszketeg lélegzetet – Oda menjek...segíteni?
- NEM! - már előre tudtam, hogy ez lesz a válasz - Nem azért hívtalak, hogy gyere, hanem azért, mert jogod van tudni, hogy baj van. Bárhogy is kerül elő...értesítelek. - behunytam a szemem, és hallgattam a süket vonalat. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam visszarakni a telefont a helyére. Nem éreztem semmit, és még is teljesen szétestem. A szemem szúrt, és még csak azt sem tudtam, hogy miért akarok sírni. Hisz lehet, hogy Danielnek nincs semmi baja. De valahogy...ez az állítás nem állja meg a helyét. Soha még csak nem is késett otthonról. Miért pont most kezdené el?
Lépteket hallottam mögülem, mire megfordultam. Tyler robogott lefelé, és bár az előbb veszekedtünk most a zord tekintet ellágyult, ahogy meglátott.
- Helena! - rohant oda hozzám, és szorosan magához húzott - Mit akart Lucas? - vette ki a kagylót a remegő kezemből, és visszarakta a helyére.
- Daniel...Daniel...- nem tudtam kinyögni amit akartam, pedig nagyon próbálkoztam. Egyre gyorsabban szedtem a levegőt, és nem tudtam ellene mit tenni. Sírni kezdtem.
- Sss...mi van Daniellel Szerelmem? - behunytam a szemem, és próbáltam összeszedni magam, de annyira remegtem, hogy megállni sem nagyon sikerült volna, ha Tyler nem tart meg.
- Nem tudom...- zokogtam a vállába, ő pedig a hátamat simogatta.
Halvány lila gőzöm sincs, hogy meddig álltunk így, de a végén már elmúlt a remegés, és a könnyeim is elapadtak. Megint csak ürességet éreztem.
- Jól vagy? - csókolt bele a hajamba Tyler. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Szegénynek az egész ingét eláztattam, de nem nagyon foglalkozott vele. Látszott rajta, hogy gyűlöli, hogy így lát.
- Sajnálom az inged...nem akartam, és már biztos menned kéne. Vivien...ha így meglát... Nem akarlak feltartani. - nem is az én hangom volt, amivel megszólaltam. Megfogta a kezem, és adott a kézfejemre egy puszit.
- Nem hagylak itt, így! Mi történt Daniellel? - nyeltem egy nagyot, és behunytam a szemem pár pillanatra
- Nem tudja még Lucas sem, de...nem ment haza két napja. - megráztam a fejem- Lehet felakarta venni a telefont, amikor hívtam, csak nem tudta...lehet, már soha nem tudja már felvenni a telefont. - megint a hisztéria határán álltam, mire magához szorított
- Sss...nincs baja. A bátyád erős. Minden rendben lesz. - próbált megnyugtatni
- És ha nem? Mi van, ha...
- Mi a baj mama? - Emily jött le a lépcsőm, mire elfordultam, hogy ne lássa az arcomat. Nem hiszem, hogy jót tenne neki.
- A mama jól van Emily. Menj fel kicsim a szobádba, mindjárt megyünk mi is! - mentett ki Tyler, és már csak azt hallottam, ahogy a lányom megfordul, és becsukja maga után az ajtót.
- Nem bolond! Pontosan tudja, hogy valami baj van. - suttogtam, majd bementem a konyhába, és a csapnál megmostam az arcomat. Jól esett a hideg víz, ezért lemostam a tarkómat is, majd egy rongyért nyúltam. Vettem egy mély levegőt, és egy kicsit talán megnyugodtam.
- Egyenlőre jó így is. - lassan felé fordultam, és a pultnak támaszkodtam
- Lucas nem engedi, hogy segítsek megkeresni Danielt. - mondtam halkan
- És te mit gondolsz? - megráztam a fejem, és felnéztem rá
- Nem tudom. Talán jobb így, de...annyira ott lennék, csakhogy tudjam jól van. Nem beszélek vele, ha azt akarja, csak...had tudjam, hogy még él. Nekem már csak Daniel maradt a régi családomból, és lefogadom, ha nem ezek a körülmények lennének...imádná az unokahúgát. - mosolyodtam el halványan, mert elképzeltem, ahogy ketten játszanak, de gyorsan megráztam a fejem. Nem szabad erre gondolnom! Csak még jobban megnehezítem vele a dolgokat.
- Menj Londonba! - hallottam meg Tyler hangját, mire felnyögtem
- Na persze, és mi lenne Emilyvel? Már nem csak magamra kell gondolnom.
- Mivel Nick úgy is menni akar majd veled, ahogy én is, ezért majd anya vigyáz rá. - felvontam a szemöldököm
- Hagyjam itt? Képtelen vagyok. Lehet, hogy kívül nagynak néz ki, de még annyira kicsi, és szüksége van rám. - Tyler elém lépett
- Imádja a szüleimet, és ők is őt. Pár nap, és visszajövünk. Nem lesz semmi baja. A legjobb helyen lesz, és te is megnyugszol majd, mert megtudod, hogy mi van a bátyáddal. - beharaptam az alsóajkamat, és járt az agyam. Bármit megtennék, hogy lássam végre a bátyámat, és ha...meghalt...személyesen akarom megtudni, nem telefonon. De erre most ne gondoljunk! Még nem szabad meghalnia! Még él! Viszont hagyjam itt a lányomat? Nem tehetem. Sóhajtottam.
- A legjobb lenne, ha ezt ő döntené el. Nem küldöm el sehova, ha ő nem akar menni. - Tyler kinyújtotta felém a kezét
- Akkor gyerünk! Kérdezzük meg!

Emily az ágyában feküdt, és valami mesét nézett a tvben. Ahogy meglátott minket felült, én pedig szorosan megöleltem, és adtam neki egy puszit. Talán ő tud most a legjobban megnyugtatni.
- Jól vagy kincsem? - kérdeztem mosolyogva, mire ő bólintott
- Igen, és te mama? Az előbb nagyon szomorúnak tűntél, és...még most is az vagy. - a vállam fölött Tylerre néztem aki az ajtó mellett állt zsebre tett kézzel. Ilyenkor rossz az, ha a lányod már elég okos, hogy felfogja a jeleket.
- Tudod...történt valami a...testvéremmel, és...most nagyon aggódok érte. – Emily megfogta a kezemet, és közben olyan arcot vágott, hogy megszakadt a szívem. Nagyon is tisztában vele, hogy mi történik körülötte.
- Segíthetek mama? - elmosolyodtam, és megpusziltam a kezét
- Lehet, hogy...pár napot a nagyinál kéne töltened kicsim, de nem akarlak sehova sem elvinni, ahova te nem akarsz menni. - az arca felragyogott, de nem tudom, hogy azért, mert ismét a nagyszüleinél lehet, vagy azért, mert segíteni tud nekem.
- És ha elmegyek a nagyihoz te jobban leszel? - majdnem megint sírni kezdtem, de visszatartottam a könnyeimet.
- Igen kicsim...jobban leszek. - a vállam fölött az apjára nézett
- Vigyázol a mamára, igaz? - Tyler mögém lépett, majd a vállamra tette a kezét
- Tudod, jól, Emily, hogy bármit megtennék az anyukádért. - a lányom rám nézett megint, és szorosan megölelt
- Siess vissza mami! Kérlek! - bár próbáltam nem sírni sajnos nem tudtam visszatartani. Emily rögtön észrevette, mire egy kicsit eltávolodott, és letörölte az arcomat. - Most miért sírsz? - elmosolyodtam
- Mert már most hiányzol, és mert...nagyon szeretlek. - adtam egy puszit az arcára, mire rám mosolygott
- Én is szeretlek, de a papát is ugyanúgy szeretem, és persze Nicket is. - felkuncogtam, és megsimogattam a haját - De ugye minden nap beszélni fogunk telefonon? - bólintottam
- Igen, és minél hamarabb megyek érted. - öleltem magamhoz szorosan, és addig így is maradtunk, míg meg nem szólalt.
- Most már kapok reggelit? - nem bírtam ki nevetés nélkül.

Délutánra már minden készen állt. Az én holmijaim, Nické, és Emilyé is. Tylert elküldtem, hogy legyen egy kicsit Viviennel, ha már születésnapja van, mire vonakodva, de elment. Örülök, hogy jobban szeret velem lenni, mint azzal a némberrel, de valahogy...nem lenne jó, ha miattam kapnának össze. Emilyt is vitte magával, mert úton Vivien felé elviszi a nagyszülőkhöz. Szörnyen nehéz volt megválnom tőle, és soha nem bocsátom meg magamnak, ha valami baja esik, de közben meg...tudnom kell, hogy Daniel, hogy van. Valahogy...úgy érzem, hogy nem halt meg, de mi van ha igen? Muszáj megtudnom, és bár pár napra a lányom nélkül leszek...utána jobban fogom magam érezni. Legalábbis remélem.
Tyler lelkére kötöttem, hogy Emilyt nem érheti nap, mert még nem szeretném kipróbálni, mire ő bólintott, és beállt a kocsijával a garázsba. Amikor még együtt voltunk kicseréltette az autó üvegeit, hogy kizárják az UV sugarakat, ami most jól jött Emilynek, és régen nekem is...
Felhívtam Nicket, és azt mondta, ahogy lemegy a nap, már itt is lesz, és indulhatunk azonnal Londonba. Nem sok cuccot raktam el, csak a legalapvetőbb dolgokat, és persze... a régről eldugdosott fegyvereket. Gondosan elraktam az összeset Emily miatt, és Nick is ugyan ezt teszi, de azért ő még a munkába is visz magával a biztonság kedvéért, aminek örülök. Bár itt Connecticutban nem sok farkas jár-kel, de azért nem árt az óvatosság, és ha a vérfarkasoktól eltekintünk, akkor is lehet még ezer meg ezer veszély.
Mire elkészültem teljesen. Mármint idegileg felkészültem, és ittam vagy három liter vért, valamint a nap is lement Nick is megérkezett végre.
Kirohantam elé, és ahogy kiszállt a kocsiból a nyakába ugrottam. Nem sírtam, de jól esett az ölelése. Szorosan magához húzott, és a fülembe súgott.
- Minden rendben lesz. - bólintottam, és eltávolodtam egy kicsit tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Összepakoltam neked is pár cuccot, hogy ne kelljen már ezzel törődnöd. - tereltem el a témát, mert nincs szükségem arra hogy még jobban kiboruljak. Rám mosolygott, ami most mindennél jobb volt.
- Édes vagy. Köszönöm. - hajolt közelebb, és lágyan megcsókolt. Naná, hogy Tyler pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy megérkezzen. Megállt mellettünk, és kiszállt a kocsiból, mire én eltávolodtam Nicktől.
- Már megint rosszkor mi? - kérdezte sóhajtva, mire vetettem rá egy dühös pillantást, de észre se vette. A tekintete izzott.
- Hadd találjam ki...ő is jön igaz? - mutatott Nick az érkezett felé, mire megköszörültem a torkom
- Öm...szóval...jönni akar, mert...amúgy is van dolga Londonban, és segíteni is szeretne nekem. Tudod, hogy mostanában nem vagyunk már olyan rosszban, szóval...elkísér. Persze csak ha nem nagy baj?! - haraptam be az alsóajkam, és Nickre néztem, de ő csak Tylert fixírozta. Rossz ötlet volt két pasival is megbeszélni, hogy jöjjön velem. Jobb lenne egyedül, és akkor még Emily is itthon maradhatott volna, de sajnos...nem engednek el egyedül. Azért megér még egy próbát. - Ha nem akarod, hogy jöjjön, akkor itthon is maradhattok mind a ketten. Én úgyis csak megyek, meg...- mind a ketten rám kapták a tekintetüket, ezért inkább befogtam
- NEM!- közölték egyszerre, mire felvontam a szemöldököm.
- Nem csinálnék hülyeséget, és ti sem...- Nick nem hagyta, hogy befejezzem.
- Hozom a csomagokat. - majd Tylerhez fordult - Te jössz a saját kocsiddal, én meg Helena, pedig az enyémmel! Gondolom tudod, hol a reptér. - Tyler gúnyosan elmosolyodott
- Nyugi. Nem fogok eltévedni.
- Abban biztos vagyok. - szűrte Nick, majd adott egy puszit az arcomra, és bevonult a házba. Én Tylerrel néztem farkas szemet.
- Milyen volt az...ebéd? - kérdeztem egyik lábamról a másikra állva, mire vállat vont
- Tűrhető, de közben azon aggódtam, hogy mi lehet veled. – megvontam a vállam
- Jól megvoltam. Összepakoltam, lefoglaltam a jegyeket, fegyvereket töltöttem, szóval...lefoglaltam magam. Nagyrészt. - Tyler felvonta a szemöldökét
- Nick jól csókol? - felnyögtem
- Ne most Tyler! Kérlek! Ha ennek a dolognak vége...mindent megbeszélünk, de...most NE! - sóhajtva bólintott
- Igazad van. Sajnálom, csak...- mielőtt befejezhette volna a mondatot Nick jelent meg a csomagokkal. Ma valahogy senki sem fejezhet be semmit. Bezárta az ajtót, majd a két táskát berakta a csomagtartójába, és mellém sétált.
- Indulhatunk? - fordult felém, de én nem vettem le a szemem Tylerről. Tisztában vagyok vele, hogy mit akart mondani. Azt, hogy őrülten féltékeny Nickre. Erre pedig a válaszom mi lenne? Szívesen ebédeltem volna ma veled Vivien helyett.