Dark Kiss 28. fejezet

Sziasztok!

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, és előre is boldog új évet! :) Hoztam nektek a következő fejezetet.

Jó olvasást hozzá

28.    fejezet

Reggel halk, csörömpölő hangokra ébredtem, és mindenhol szalonna illat terjengett, tojással megfűszerezve.
Lassan pislogva kinyitottam a szemem, egy kis fény szűrődött be a folyosóról, de egyébként a redőnyök miatt sötétség uralkodott. Halk hangokat is hallottam a konyhából, ahogy Emily Nickel csacsogott valami nagyon izgalmas dologról. Elmosolyodtam, ahogy hallgattam őket, majd lassan a hátamra fordultam, és a plafont vizslattam.
Csodás volt az este. Szenvedélyes, és mégis gyengéd. Nick odafigyelt rám, de nem volt az a nagyon érzelmes szex. Féltem, hogy az lesz, de nem. Egyszerűen…isteni volt, és teljesen kivert a fejemből minden bajt. Hogy Tylerrel jobb-e? Valamilyen szinten igen, mert szerelmes vagyok belé, de…el kell őt felejtenem, és kész.
Hasra fordultam, és megpróbáltam még egy kicsit aludni.

Valaki kopogott a bejárati ajtón, de nem is vettem nagyon tudomást róla, csak mikor meghallottam Emily boldog hangját.

-       Apu!

-       Szia kicsim, anya? – van egy olyan sejtésem, hogy ekkor vette észre Nicket, mert bár a kocsiját látta, reménykedett valószínűleg benne, hogy téved

-       Hello Tyler.

-       Mit keresel te itt? – szerintem most kéne felkelnem mielőtt még valami baj lesz – Helena hol van? – a választ nem hallottam, csak a gyors lépteket a lépcsőn fel az emeletre. Tényleg jobb lenne felkelni! De mire észbe kaptam Tyler már kitárta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Én meg ott feküdtem az ágyban, meztelenül, kócosan, félre érthetetlenül.

-       A rohadt életbe! – szitkozódott, és a szemével megtudott volna ölni. Magam elé kaptam a takarót, mint egy pajzsot. – Hiába takargatod magad, nem vagyok hülye. - Ő pedig csak állt mereven, míg engem a szívinfarktus kerülgetett. – Ennyire szeretsz? Hogy összefekszel vele? –megindult felém, és én akaratlanul is elhátráltam, ám ez őt nem igazán zavarta megfogta a karom, majd felrántott az ágyról. – Válaszolj Helena! – szűrte a fogai között

-       Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, te kétszínű seggfej! – kezdtem mérges lenni – Azzal fekszek le akivel akarok, ahogy akarok, és amikor akarok. Neked ebbe semmi beleszólásod nincs, főleg ha a lányod történetesen imádja azt akivel épp szexelek. – még jobban megszorította a karom, mire felnyögtem – Tyler, ez fáj! – próbáltam kihúzni a kezem, de nem sikerült

-       Élvezed? Jól esik, hogy fájdalmat okozhatsz nekem? – kérdezte hidegen, majd a falnak nyomott

-       Fejezd már be az istenit! Nem vagy se a férjem, se a pasim, akinek be kéne számolnom. Felnőtt egyedülálló nő vagyok. Azt pedig ne felejtsd el, hogy te hagytál el engem, nem fordítva! – hidegen méregettük egymást – Te nem dugsz Viviennel? – kérdeztem negédesen, mire belehajolt a képembe

-       De, és tudod mit? Élvezem is. Hihetetlenül jó, mikor benne lehetek. Veled fele ilyen jó nem volt soha. – ördögien elmosolyodtam

-       Azt hiszed meghatsz ezzel? Azt hiszed meg tudsz még bántani? Már rég nem Tyler. Kiöltél belőlem minden sajnálatot, és megbánást. Valahol belül rosszul esik igen, de már rég nem annyira mint azelőtt. – az arca kifejezéstelen volt, de a szemén láttam egy kis megingást – Szeretnéd tudni milyen volt Nickel? – hajoltam most én közel hozzá – Eget rengető. Fel akarsz vágni milyen jó mással? Legyen. Nick nyomába sem érhetsz. Semmilyen téren Tyler. – bár el akarta titkolni láttam, hogy fájnak neki a szavaim. A karom már majd leszakadt, és most megragadta a másikat is. Nick ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen.

-       Engedd el Tyler! Most! – mögé lépett, de nem tartottam jó ötletnek

-       Ebből jobb ha most kimaradsz. – köpte hátra, de nem vette volna le a szemét rólam. Próbáltam valahogy magam előtt tartani a paplant de nem jött össze, egyre lejjebb csúszott. – Tudod mi fáj a legjobban? Hogy vele feküdtél le. Nem zavarna ennyire ha más lenne, de te mindig oda szúrsz ahol a legjobban fáj. Először Mark, most meg Nick. Ki lesz még Helena? Az öcsémmel nem dugtál véletlenül, amikor még élt? – fellángolt bennem a düh, de közben a megbánás is egy kicsit

-       Szerintem jobb lenne ha most mennél. – Nick halkan mondta mindezt, de minden izma megfeszült. Csak a tegnapi öltönynadrágja volt rajta. Tyler gúnyosan felnevetett, majd hirtelen elengedett. Lassan Nick felé fordult, én pedig a karomat nyomogattam, hogy valami vért kapjon.

-       Te nekem ne mond meg, hogy mit csináljak. Örülsz? Örülsz, hogy végre sikerült megdugnod?

-       Tyler takarodj innen! – emeltem fel már a hangom, de nem figyelt rám

-       Elég hosszú időbe telt, de sikerült. Boldog lehetsz. Nyertél. A tiéd. Nekem nem kell. – vont vállat, és azért ez…egy kissé rosszul esett

-       Nem egy tárgyról beszélsz Tyler. Ő egy nő, mégpedig egy elég értékes nő. Nem bánhatsz vele úgy, mintha nem lennének érzései, de te pont ezt teszed. Minek szórakozol vele, ha nem is akarsz tőle semmit? – bár igaza volt Nicknek, féltettem a testi épségét. Tyler tett egy lépést felé, és bár nem láttam az arcát, el tudtam képzelni

-       Elsírta neked a bánatát? Aztán te megvigasztaltad?

-       Nem. Elmondta, mi az ami bántja, és tudod…az ő helyében én már rég ott hagytalak volna. Annyi szerencséd van, hogy nem olyan szívtelen mint te.

-       Te ne merjél kioktatni engem! Semmit nem tudsz rólam, és nem hiszem, hogy te elhagynád a gyereked aki még meg se született.

-       Egy, itt is van egy gyereked. Kettő, az a gyerek nem a tiéd. – Nick rám sandított, mire én megráztam a fejem. Ezt nem most kéne!

-       Helena bemagyarázta neked a hazugságait? Hiba, hogy mindent elhiszel neki. Tud hazudni, ha akar. – hátranézett rám, én pedig nyeltem egy nagyot. Nem tetszik ez a tekintet.

-       Vagy csak meg kéne hallgatnod nem? – visszakapta a tekintetét Nickre

-       Már eleget hallottam, köszönöm. – Nick rám nézett

-       Helena? – Tyler szintén engem bámult. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, aztán be is csuktam.

-       Én…- megráztam a fejem – Tyler menj el kérlek! – összevonta a szemöldökét, és bár még mindig dühös volt, félretette

-       Rendben, de…ezzel még ezt nem zártuk le. – mutatott rám, majd visszafordult Nickhez – További jó mulatást. Emilyt viszont elviszem, este pedig majd hozom. – azzal vissza se nézve kiment a szobából, gondolom át a lányunkhoz

-       Miért nem mondtad el neki? – szegezte nekem a kérdést halkan, hogy csak én halljam

-       Még nem jött el az ideje. – sóhajtottam, majd elmentem végre zuhanyozni

Dark Kiss 27. fejezet

Sziasztok!

Itt van az új fejezet. Mindenkinek kellemes olvasást hozzá! :)

27.    fejezet

Tyler tényleg nem jött a hét folyamán, aminek szörnyen örültem. Kétszer hívta Emilyt, és bár utána akart velem beszélni, én inkább letettem a telefont, mielőtt bármit mondhatott volna. Gondolom nem nagyon tetszett neki.
Viszont…Nick nem hívott vissza. Én próbáltam még utána egyszer. Hagytam neki üzenetet, de nem válaszolt rá. Nem értem, hogy miért gondoltam, hogy egyáltalán fog?! Szörnyen viselkedtem vele, és nem kellett volna várnom, hogy hívjon. Én se hívtam volna magam, az ő helyében. Aztán…mikor egy este Emilyt fektettem le épp valaki csöngetett. Már hálóing volt rajtam, így felvettem a köntösöm, és lementem az ajtóhoz.

-       Nick? – kérdeztem megrökönyödve. Barna haja jól rendezve, világoskék szeme csillogott. Fekete öltöny volt rajta, fehér inggel, és a szeméhez jól illő nyakkendővel.

-       Hello Helena! – mosolygott rám, mintha a legnagyobb boldogságban váltunk volna el legutóbb egymástól. Nem bírtam magammal, azonnal megöleltem. Nem tudom letagadni, hihetetlenül hiányzott. Ő is magához ölelt, és nagyon jól esett a közelsége.

-       Hiányoztál Nick. – suttogtam a nyakába, ő pedig felsóhajtott

-       Nem kéne ezt mondanom, de…te is. – nagy nehezen sikerült elengednem, és beráncigáltam az ajtón

-       Tudod, nem kellett volna eljönnöd. Már annak is örültem volna ha csak felhívsz. – töltöttem két nagy pohár vért, és bevittem a nappaliba. Nick a kanapén ült, a nyakkendőjét, már levette, és a zakója se volt már rajta. Most épp az inge ujját hajtotta fel. Mintha itthon lenne. Letettem a poharakat az asztalra, és leültem mellé.

-       Tudom, de…muszáj volt jönnöm. – mosolygott fanyarul, és már épp megszólaltam volna, mikor közbe vágott – Tudom, hogy sajnálod, de azt is tudom, hogyha nem lett volna okod, nem hívtál volna.

-       Megértettem volna, ha nem jössz. – sóhajtottam, mire vállat vont

-       Nem mondom, hogy nem fáj, de sok mindent túl éltem már Helena. Nehéz, de megbirkózok vele. – megkönnyebbültem, hogy ilyen könnyedén ment a beszélgetés, és máris jobban éreztem magam – Emily hogy van?

-       Jól. Már alszik, de…remélem maradsz éjszakára, és holnap látjátok egymást. Hiányol.

-       Nem biztos, hogy itt maradok éjszakára…de holnap visszajöhetek majd. Nekem is hiányzik. – mosolygott, amit én viszonoztam, majd koccintottunk – Nos, mi a gáz? – a bal könyökén támaszkodott a kanapé karfáján, én pedig a térdeimet felhúzva bámultam a poharam

-       Sok minden van. Nem tudom, hol kezdjem.

-       Akkor kezdem én. – mondta halkan – Hol van Tyler?

-       A legnehezebb téma. – mosolyogtam szárazon – Megkérte a kezem. Ezért…én ezért hagytalak el. – a tekintete nem árult el semmit, aminek nem tudom, hogy örültem-e, vagy inkább nem. – De…miután visszajöttünk, ő azzal fogadott, hogy Vivien terhes, és nem fogja elhagyni őt miattam. – Nick füttyentett

-       Gyönyörű. Akkor most ti…- megráztam a fejem

-       Nincs semmi. Próbálom elfelejteni, amiben ő egyáltalán nem segít, és közben kínoz a gondolat, hogy Emily miatt soha nem fogunk tudni végleg elválni. Ne érts félre, imádom a lányom, és tudom, hogy Tyler is szereti, de ez így…nagyon nehéz.

-       Tyleré a gyerek? – elhúztam a szám

-       Nem.

-       Honnan tudod? – vonta fel a szemöldökét

-       Nagyon sokat veszekedtem emiatt Tylerrel. Próbáltam meggyőzni, hogy csak magához akarja láncolni, de nem hisz nekem. Azt hiszi, csak azért mondom ezeket, mert utálom Vivient. Ami valljuk be igaz, de ennyire azért még én sem vagyok szemét.

-       Nem válaszoltál a kérdésre…honnan tudod? – ittam még egy korty vért

-       Mit szólnál ha azt mondanám, hogy az apuka pár napja felhívott, és találkoztam vele? – elmosolyodott

-       Akkor azt mondanám, hogy arról beszéltetek, hogy az igazi apuka akarja a gyerekét, és abban reménykedik, hogy te ebben segítesz neki. – felemeltem a poharam

-       Pontosan. Addig ameddig nem születik meg a gyerek békén hagyja szerintem, de utána magának fogja követelni, ami érthető. Viszont…ha Tyler még akkor sem fog hinni neki…lehet saját magát sodorja bajba. – Nick pár másodpercig csendben maradt, majd megkérdezte

-       Ki az apa?

-       Tudod, ez igazán vicces. Legalábbis szerintem. Utál engem, utálja a bátyámat, és mégis tőlem kér segítséget. – ördögien elmosolyodtam – Vincent. – elkerekedett a szeme

-       Az a Vincent? Wáo. Ez…durva. Elmondod Tylernek? – sóhajtottam

-       Na látod ez a legnagyobb kérdés. Hinne nekem? Nem hiszem. Vivien ivott belőle, és azt hiszi hazudok. Vincent nem akar rosszat Tylernek, de egy idő után be fog sétálni a képbe. Szóval…mit csináljak? – kérdeztem komolyan, ő pedig engem vizslatott

-       Mond el neki. Ha nem hiszi el, hát nem hiszi el, de te legalább megmondtad neki. A többi már legyen az ő baja. – vont vállat

-       Lehet igazad van. De…menjünk inkább tovább Tylerről. Átvert, egy szemét, felejtenem kell. Öm…köszönöm, hogy megkerested a fiú szüleit. – mondtam halkan – Pár napja felkerestem őket, és…sikerült elengednem a dolgot azt hiszem. Egészen soha nem fog menni, de már sokkal jobban érzem magam, és ezt neked köszönhetem. – szorítottam meg a kezét, majd gyorsan el is engedtem

-       Örülök, hogy segíthettem. Van még valami? – elmosolyodtam

-       Egy ideje gondolkozok valamin…visszamennék Londonba. – furcsa tekintettel nézett rám

-       Hogy-hogy?

-       Mindenkim ott van. Itt csak a magány van nekem, és azt akarom, hogy Emily iskolába, meg óvodába járjon.

-       Hova Helena? Három lehetősége is van. Emberi élet, vámpír, vagy vérfarkas. Melyiket szántad neki?

-       Egyenlőre az emberi létet hanyagoljuk. Volt már a napon, és tudom, hogy bírja, de…azért mégsem ember. A vámpírok…kiközösítenék, tehát ez sem lehet.

-       Vérfarkasokhoz akarod küldeni? Ennél azért az emberi óvoda jobb lenne.

-       Tudom, hogy veszélyesek, de Tyler az apja ő eltudná intézni ezeket, és beszéltem Ericcel tegnap ő azt mondta megoldható, hogy a többi farkas gyerekkel együtt legyen. Rájuk mégiscsak jobban hasonlít biológiailag mint a vámpírokra. – Nick sóhajtott

-       Szerintem ezt beszéld meg Emilyvel is, no meg Tylerrel. Nem fog neki örülni, hogy megint költöztök szerintem. – vállat vontam

-       Nem érdekel. El kell fogadnia. – Nick elvigyorodott

-       Rendben. Én veled vagyok, és segítek amiben csak akarod. – most ő fogta meg a kezem, és ahogy egymás szemébe néztünk fellángolt valami. Ezt ő is észrevette, mert felállt, és a zakójával, meg a nyakkendővel együtt kifelé indult. – Holnap jövök, hogy Emilyvel találkozzak. A többit majd később megbeszéljük. – én is felálltam, és elfogott a rossz érzés, mikor láttam kifelé menni. Marasztaljam? Mondjam neki, hogy maradjon, és beszélgessünk? Vagy csak hagyjam elmenni? Az istenit Helena, ne legyél már hülye!
Már az ajtóban volt, mikor utána mentem.

-       Nick! – lassan megfordult – Tudsz úgy viszonyulni hozzám, mint egy baráthoz, vagy ez már…lehetetlen? – fanyarul elmosolyodott

-       Tudod Helena, nagyon sokat gondolkoztam ezen, és rájöttem…ha bár nem lehetsz az enyém nem akarlak teljesen elveszíteni, se téged, se Emilyt. És most már látom…te se akarsz engem elveszíteni. – lassan felé sétáltam, és pár centire megálltam előtte

-       És…ha lefeküdnék veled? Arra hogy reagálnál? – farkasszemet néztünk, és azt hittem már nem is fog semmit mondani

-       Azért feküdnél le velem, hogy vigasztalódj, vagy azért, mert akarod? – kérdezte halkan, és a keze a derekam köré fonódott

-       Tudni akarom, milyen veled, de akkor nem ha ezzel elérem, hogy te rosszul érezd magad, és még reménykedj.

-       Már rég nem reménykedek Helena. Tisztában vagyok a dolgokkal. – egyre közelebb hajolt az ajkamhoz

-       Biztos? – kérdeztem suttogva
-       Biztos. – válaszolt ugyanolyan halkan, majd szenvedélyesen megcsókolt.