Dark Kiss 14. fejezet

14. fejezet

Mikor elszabadultam Tylertől, ami nem volt egy sétagalopp…elmehettünk végre Emilyért. Odafelé, és még a visszafele út nagy részében nem gondoltam semmire, mert lekötött lányom, de aztán…beindult a gépezet. Lepergett előttem az elmúlt néhány óra eseménye, és nagyobb bűntudatom lett, mint eddig bármikor. Hogy titkoljam el ezt Nick elöl? Hogy nézzek a szemébe, és mondjam, hogy minden rendben van, mikor nincs? Mi van ha megint le akar majd velem feküdni, és én képtelen leszek megtenni? Egyre több a kérdés, és egyikre se tudom a választ. Nincs annál rosszabb, mint amikor bele kell hazudnom annak a képébe, akit szeretek, együtt élek vele, vagy épp mindkettő. Tudok hazudni, ha nagyon akarok, de valamilyen szinten biztos látszani fog rajtam, hogy valami nem a régi. Nick is már eléggé ismer. Talán nem annyira mint Tyler, de megtudja állapítani, hogy mi a fennforgás. Nem akartam ennek kitenni. Isten látja lelkem, hogy eszembe nem volt ez, és most tessék! Azt hittem vége. Na jó, nem hittem ilyet, mert tisztában voltam vele, hogy teljesen soha nem lesz ennek az egésznek vége. Hisz szeretem Tylert, és képtelen vagyok elfelejteni őt.
Az ülés támlájának döntöttem a fejem, és próbáltam rendet tenni a nagy káoszban. Nem is figyeltem a mellettem lévőkre, míg Emily meg nem érintette a vállam.
- Mama, mond meg a papának, hogy nekem van igazam! – azt sem tudtam miről van, szó, de azért Emilyre mosolyogtam.
- Nagyon jól tudod, hogy mindig a lányodnak van igaza. – néztem Tylerre, mire ő felemelte az egyik kezét
- Két csajjal már nem tudok sajnos versenyezni. Neked van igazad. – nem is figyeltem rájuk tovább. Újra visszamentem az önmarcangolásomba. Hiba volt Tylert otthagyni! Ami hazugság minden szempontból. Először is, ha nem hagyom el Tylert soha nem jön az-az abszurd ötlete, hogy teherbe ejtsen a tudtom nélkül, és akkor most nem élne Emily. Másodszor, pedig jobb volt így, mert egy kicsit átgondolhattam a dolgokat. Harmadik ok pedig, hogy amit utána tettem azzal megmentettem az életét. Amire most gondolni sem akarok, de az emlék hatására, mégis megborzongtam.
- Mama jól vagy? – kérdezte hirtelen Emily, mire megköszörültem a torkom.
- Persze kicsim, semmi bajom. – mosolyogtam rá, amit ő viszonzott, majd tovább beszélt az apjának, aki engem vizslatott. Azt nem tudom, hogy tudja-e, hogy min jár az eszem, de lehetnek sejtései. Az út hátralevő részében inkább a tájat kémleltem.

Ahogy megálltunk a házunk előtt Nick kijött, és ránk mosolygott. Viszonoztam a mosolyt, de közben belül már megöltem magam. Emily elköszönt az apjától, majd Nickhez rohant, és felugrott az ölébe. Halványan elmosolyodtam, majd én is befelé indultam, de Tyler megfogta a kezemet. Intettem Nicknek, hogy vigye be Emilyt, majd mikor eltűnt az ajtó mögött felé fordultam. A tekintete megértő volt.
- Sajnálom, ha azzal amit tettem elrontottam mindent. Nem akartam. – nézett rám, mire megráztam a fejem
- Nem csak te tetted, és a te szavaiddal élve…bár azt tudnám mondani, hogy megbántam. – rám mosolygott, de a tekintete komoly maradt. Annyira szeretném, ha holnap reggel mellettem ébredne, de…nem lehet.
- Nézd Helena…pár nap múlva vissza kell mennem Londonba, de…utána ha visszajöttem…szeretnék itt lakni. Venni egy házat nem messze innen, de ha azt mondod, hogy nem, akkor rendben. Londonban maradok. – belenéztem a szemébe
- Nem mondhatok ilyet már csak Emily miatt sem. Szüksége van rád, és jobb lenne szerintem ha nem kéne mérföldeket utaznia csak azért, hogy pár órát veled töltsön. Szóval engem nem zavar, de az a feltételem még mindig áll, hogy semmi Vivien! – bólintott, és láttam rajta, hogy megkönnyebbül egy kicsit.
- Látom rajtad, hogy bánt valami, és ne is tagadd! – mély levegőt vettem
- Mennem kéne. – néztem az ajtó felé, mire ő csak a fejét csóválta.
- Rendben, ha nem akarod ne mond el. Holnap lehet benézek, de nem biztos. – a szívem gyorsabban kezdett verni, bár nem tudom, hogy miért. Talán mert holnap újra láthatom? Miért is örülök ennek? Csak eszembe juttat megint mindent. Kár volt ez a mai… Na persze. Pont így érzek.
- Jó éjt…- mentem volna el, de megint megfogta a kezem, és magához ölelt. Visszaöleltem, és el sem hiszem, hogy mennyire hiányzott ez az ölelés. – Ha Nick meglát gyanakodni fog.
- Csak megölellek. Ebben nincs semmi. – vettem egy mély levegőt.
- Igaz, de eddig öltük egymást most meg…
- Sss…Ne gondolj mindig többet bele a dolgokba! – sóhajtva ellazultam a karjaiban. Adott egy puszit az arcomra, majd a fülemhez hajolt. – Jó éjt Szerelmem. – pár pillanatig behunytam a szemem, majd léptem egyet hátra, és még egyet. Nehéz volt elválni tőle, de megtettem. Nem is egyszer. Megfordultam, és bementem a házba, ami most nem nagyon tűnt az otthonomnak. Bezártam az ajtót, és felmentem Emilyhez. Már is aludta az igazak álmát. Jó lefárasztották. A hálóban Nick már az ágyban feküdt. Nyeltem egy nagyot, de közben megpróbáltam mosolyogni.
- Jól vagy? – kérdezte, mire sóhajtottam. Nem igazán.
- Persze, csak fáradt vagyok. Lezuhanyozok gyorsan, és már jövök is. – mosolyogtam rá, mire ő bólintott. Bevonultam a fürdőbe, és gyorsan a víz alá álltam. Tényleg gyorsan kész lettem, még hozzá azért, mert nem akartam a saját gondolataimmal egyedül maradni. Viszont nem is nagyon akaródzott Nickhez mennem, de azért még is megtettem. Felvettem a hálóingem, és mosolyogva lefeküdtem mellé az ágyba. Csodák csodájára, jól esett hozzá bújni.
- Mi volt ma? – kérdeztem, mire sóhajtott
- Mindent elrendeztem. A kávézó hamarosan kinyithat. – felkönyököltem, és felnéztem rá. Csak most vettem észre, hogy nincs rajta fölső csak egy nadrág. Bár mindig így alszik most meglepett. Vajon miért?
- A nevét már tudod? – megrázta a fejét
- Nem, de ha van ötleted, akkor azt szívesen veszem. – mosolygott rám, amit viszonoztam.
- Majd szólok. – mondtam halkan, majd lágyan megcsókoltam. – Még nem is köszöntem neked, szóval…szia. – elvigyorodott, és legszívesebben megvertem volna saját magamat.
- Neked is szia, de most te mesélj! Mi történt ma? – megvontam a vállam, mintha nem is történt volna semmi érdekes.
- Felhívtam Danielt. – felvonta a szemöldökét, de nem mondott semmit. – Nem vette fel, így természetesen az agyam ezerrel küszködött, hogy megtudja mi lehet. Tyler pedig túl jól ismer, ezért eljött értem, hogy elmenjünk együtt Emilyért.
- Hogy ne csinálj semmi hülyeséget igaz? – bólintottam- Nem hagyhatlak már itthon egyedül?
- Ne beszél hülyeségeket! Csak… sok idő után egyedül voltam, és eszembe jutott Daniel. Ennyi. Több ilyen nem lesz. – kétkedve nézett rám, de nem kérdezett róla semmit
- És mi volt Tylerrel? Ahogy láttam még él, szóval annyira vészes nem lehetett az út. – összevontam a szemöldököm. Vészes? Hát…attól függ mit nevez ő rémesnek.
- Igazából…ahhoz képest egész jól meg voltunk. Nem veszekedtünk olyan sokat. Na jó…talán egy kicsit, de aztán elkezdtünk beszélgetni Emilyről, és szerintem már nem olyan vészes kettőnk között a viszony. Mondjuk úgy, hogy már megölni nem ölném meg, de attól még megverni, megverhetem. – hazudtam mint a vízfolyás, de mit válaszolhattam volna. Lefeküdtem Tylerrel, és csak azért nem hagylak el, mert nem vagyok annyira szemét? Na persze. Nagyon jól hangzik szerintem is.
- Ennek örülök. Részben. Részben viszont van bennem egy kis kétely, hogy most ez megint össze fog titeket boronálni. – nyeltem egy nagyot, majd magabiztosan rá mosolyogtam
- Ilyentől ne félj! Köztünk már mindennek vége. Nekem már csak te vagy. – rám mosolygott, majd megcsókolt.
- Máris jobban vagyok. – vigyorgott, majd leoltotta a lámpát. Az alvás neki összejött, nekem több óra után sem.

Hajnalban amikor felkeltem Nick már felöltözve állt a fürdőszoba ajtóban, és épp valamit mosott ki az ingéből.
- Kávét főztél igaz? – kérdeztem mosolyogva, mire felém fordult. A nagy folt ott vigyorgott elöl a világos ingén.
- Nem tehetek róla. Valahogy soha nem megy ez nekem. – kikászálódtam az ágyból, és megnéztem az inget.
- Vedd le, és dobd a szennyesbe! Majd valamit kezdek vele. – sóhajtott
- Remek. – adott egy puszit az arcomra, és már ott sem volt. A nap még nem jött fel, de azért benéztem Emilyhez. Édesen aludt, mint mindig. Akkor viszont még nekem is van időm, hogy aludjak egy keveset.
Visszamentem az ágyamba, és bevackoltam magam a paplan alá. Szerintem el is aludhattam, mert arra ébredtem, hogy Nick ad egy puszit az arcomra.
- Sietek haza. – suttogta, mire én dünnyögtem valamit, majd elment. Mélyen aludtam, és valamit álmodtam is, de igazából nem is emlékszek rá, hogy mi volt az. Valaki halkan a nevemen szólított, mire felpattantak a szemeim. Emily a macijával a kezében mellettem állt.
- Mi az kincsem? – ültem fel, mire beharapta az alsóajkát
- Aludhatok veled? Nick már úgy sincs itt, és…
- Mássz be! – mosolyogtam, mire halkan sóhajtott. Istenem, annyira olyan mint ő! Arrébb másztam, mire ő befeküdt mellém, és szorosan hozzám bújt. Megpusziltam a haját, majd ismét álomba szenderültem.

Pár órával később már véglegesen is felébredtem nem csak pár percre. Emily mélyen aludt, de azért óvatosan másztam ki az ágyból. Bevonultam halkan a fürdőbe, és a víz alá álltam. Persze, hogy a gondolataim elkalandoztak, és rögtön a tegnap esti autó utam jutott az eszembe. Mennyire hiányzott már Tyler…Nem csak a szex. Az is észveszejtő volt, de…igazából az ölelése hiányzott. A biztonságos meleg, és otthon érzet. Mindennél jobb az az érzés, de nem vágyhatok rá. Nem szabad!
Valaki csöngetett, mire én összerezzentem. Csodás! Ezt váltja ki belőlem Tyler!
Elzártam a vizet, és kikászálódtam a zuhanyzóból. Magamra kaptam a köntösömet, és lementem a lépcsőn, de előtte becsuktam a szobaajtót, hogy Emily ne ébredjen fel. Kinéztem a „kukkolón”, de csak óvatosan, mert a nap már fent volt. Tyler állt az ajtó előtt. Fantasztikus… Mennyi lehet az idő? Még mindig nem néztem. A konyhában lévő órára pillantottam. Alig múlt nyolc óra. Akkor ne is várjam, hogy Emily fel ébred. Tíz előtt eddig még soha nem láttam ébren.
Kinyitottam a zárat, és a nap elől elállva kitártam az ajtót. Farmer, és fehér ing volt rajta, ami jól ment napbarnított bőréhez. Nyeltem egy nagyot, és inkább becsuktam mögötte az ajtót.
- Korán van még nem gondolod? – kérdeztem, mire vállat vont
- Később már nem tudok jönni, mert…van egy kis dolgom. – felvontam a szemöldököm, de nem kérdeztem rá. Semmi közöm az életéhez.
- Emily még alszik, és még vagy két óráig nem igazán fog felébredni. – ráztam meg a fejem, Tyler pedig átható pillantást vetett rám. A francba köntösben vagyok! Megköszörültem a torkom, és a konyhába mentem, hogy töltsek magamnak egy kis vért. A szívem a torkomban dobogott, és a kezemet sem tudtam koordinálni. Mély levegőt vettem, és kivettem nagy nehezen egy poharat, és egy zacskó vért. Azzal szenvedtem épp, hogy kinyissam a tasakot, de még ez sem ment.
- Az Istenit! – nem is hallottam, hogy mögém lép
- Helena…- suttogta, mire ledermedtem, és nem tudtam megmozdulni. Mint egy kis csitri úgy viselkedek. Mi van velem? – Segítsek? – már a hangja is túl csábító volt számomra
- Nem kell kösz. – löktem el a kezét, de nem csináltam utána semmit. Letettem a zacskót, és a pultra támaszkodtam, hátamban Tylerrel. – Miért vagy itt? Csak Emily miatt? – kérdeztem halkan
- Nem. Látni akartalak. – sóhajtottam – A tegnap este óta nem tudlak kiverni a fejemből. Mindenhol téged látlak. A te illatodat érzem. Helena, én…
- Fejezd be! – vágtam a szavába, majd felé fordultam. – Ennek semmi értelme! Egyszer megtörtént, de többször már…- nem is láttam, hogy mozdul, csak azt éreztem, ahogy vadul birtokba veszi az ajkaimat. Felnyögtem, mire ő felültetett a pultra, és kioldotta a köntösöm elejét. – Emily itthon van, és bármikor felébredhet. – suttogtam, és eltoltam egy kicsit magamtól, mire gyengéden beleharapott a nyakamba, még a lélegzetem is elakadt.
- Nem fog felébredni, vagy ha igen, akkor sem fog látni semmit, mert addigra már be is fejezzük. Bár ha lehetne…- nézett rajtam végig egy mély morgás kíséretében- …örökre veled lennék. Mindenhogy. – tiltakozni akartam, de ehelyett…kigomboltam az ingét, és a mellkasát végigcsókoltam, míg ő simogatta a testemet. Felcsúszott az ajkam a nyakára, mire ő félredöntötte a fejét ezzel felajánlva a vénáját.
- Nem hiszem, hogy…- kezdtem volna bele, de lehúzta a sliccét, és már belém is hatolt. Tiltakozni se volt időm.
- Igyál! – morogta, mire én beleharaptam. Tegnap óta nem ittam egy kortyot sem, és jól esett a friss vér. Nagy kortyokban nyeltem az édes, sűrű vérét, ő pedig halkan nyögdécselt. Lehet, hogy Emily nem ébred fel, de a hallása természetfeletti. Végigsimított a combomon, és egy kicsit megemelte a lábamat, hogy még mélyemre tudjon menni bennem. Felnyögtem, de nem hagytam abba az ivást, míg fel nem értem a csúcsra. Elszakadtam Tyler nyakától, és a gyönyörömet az ajkaiba kiáltottam, míg nem ő is utánam jött. Morogva élvezett belém, és közben csak úgy faltuk egymás száját.
Végül a fejét a vállamra hajtotta, és nagy kortyokban szedte a levegőt, akárcsak én.
- Nem lesz több ilyen mi? – nevetett fel, mire halványan elmosolyodtam
- Erre…nem számítottam. – feleltem, mire rám nézett
- Azt hitted elég lesz egy alkalom? Na persze…- eszembe jutott egy emlék, mire felnevettem Tyler pedig gyönyörködve bámult rám – Mi az?
- Csak…eszembe jutott, amikor… azt mondtad egy éve, hogy nem akarsz egy pulton a magadévá tenni. Most szerinted hol vagyunk? – mutattam körbe, mire elvigyorodott
- Kell a változatosság. – csókolt meg, de még mindig nem húzódott ki belőlem. Megnéztem a nyakát, és boldogan nyugtáztam, hogy semmi komoly. – Csodálom, hogy ilyen hamar belementél. – simított végig az arcomon
- Éhes voltam. – vontam vállat, mire felmordult
- Én még mindig az vagyok. – eltoltam magamtól
- Sajnos többet most nem kaphatsz. Minden pillanatban attól rettegek, hogy Emily lejön, vagy épp mindent hall. – Tyler fülelni kezdett, majd pár másodperc után megszólalt
- Mélyen alszik. Még…
- Nem. – vigyorogtam, mire kiskutya szemekkel nézett rám- Nem! – suttogtam, majd megcsókoltam. El akartam húzódni, de ott tartott. – Mi lenne drágám ha nem lennél ilyen mohó? – az arca felvidult
- Drágám? Nocsak…
- Csak engedj leszállni innen! – néztem rá, mire ő vigyorogva megrázta a fejét, és kihúzódott belőlem. Felhúzta a sliccét, és az ingét kezdet gombolni, míg én lemásztam a pultról. Összekötöttem a köntöst, majd lehajoltam a leesett konyharuhákért. Nem is emlékszek ezekre! A hév, mi? Tyler morogni kezdett, mire felé kaptam a fejem. Engem vizslatott, míg lehajoltam rongyokért. Elmosolyodtam, majd a pultra rakva őket, elé sétáltam.
- Telhetetlen vagy nem? – megragadta a kezemet, és a meredező férfiasságára tette
- Nem én…- megráztam a fejemet
- Bolond. De én így szeretlek. – csókoltam meg, mire megint a pultnál kötöttünk ki. Elnevettem magam, és kibújtam a karjai alól. – Nem kéne már menned? – a válla fölött ránéztem
- Még van egy kis időm…- indult megint felém, de kinyújtottam a kezem, hogy maradjon a helyén
- Egyébként hova mész? – kérdeztem, bár az előbb mintha azt mondtam volna, hogy nem érdekel. Vagy mégis? Idegesen megvakarta a tarkóját.
- Tudod… hát…van egy találkozóm. – a mozgásából már rögtön tudtam, hogy kiről van szó. Megdermedtem.
- Szóval eljöttél hozzám egy kis szexért utána mész Vivienhez, és vele is lezavarsz egy menetet? – kérdeztem hidegen, mire sóhajtott
- Születésnapja van, és elviszem ebédelni. – összevontam a szemöldököm
- Add át jó kívánságaimat neki! A desszert pedig legyen finom. – vetettem oda, majd a hűtőhöz mentem
- Helena, tudod jól, hogy nem hagyhatom el! Ahogy te sem Nicket. – mély levegőt vettem, és becsaptam a hűtőt
- Igen tudom, de akkor ne járj hozzám enyhülésért! A tegnap estét megértem, de ma…miért jöttél? Mert Viviennel nem olyan jó, és ezért eljössz majd mindig hozzám, utána meg futsz vissza hozzá? Még egyszer nem lesz ilyen…baleset. Lefekszel Viviennel, és örülj magadnak! Ennyi. – vágtam a fejéhez, mire felvonta a szemöldökét. Közelebb jött hozzám, és a fülembe súgott.
- Mintha az előbb is azt mondtad volna, hogy nem lesz több szex, és tessék! Az előbb is az lett a vége. Lásd be, ha mi összekerülünk mindig ugyanaz a vége, mert nem tudjuk magunkat kordában tartani. Ahogy meglátlak csak az jut az eszembe, hogy végre benned lehessek, és tudom, hogy te is csak ezután sóvárogsz. Utána pedig féltékenységi jelenetet rendezel. Én is az vagyok, még sem kérdem meg tőled, hogy együtt voltatok-e már. Nem én választottam ezt a sorsot. – felé fordultam
- Vivien ivott már a véredből? – kérdeztem, mire kifejezéstelenné vált az arca – Menj nézd meg a lányod utána pedig takarodj a házamból! Mára elég volt belőled ennyi is! – néztem rá élesen, de nem szólt egy szót sem. Hang nélkül a konyhában hagyott, és fel ment a lányához. Ökölbe szorítottam a kezem, és az ideg majd szétvetett. Annyira harcolnék most. Csak egy kis…harc kellene. A nappaliban a telefon megcsörrent, mire nagy nehezen oda sétáltam. Vettem egy mély levegőt, majd felvettem.
- Haló?! – a vonal túlsó végén csend lett – Haló?! – még mindig semmi. Már leraktam volna a kagylót, de ekkor a férfi megszólalt
- Beszélnünk kell! – majdnem elejtettem a telefont, és összeestem
- Lucas?