Dark Kiss 12. fejezet

12. fejezet

Másnap hazavihettem Emilyt, és majd kicsattantam az örömtől. Nick nagyon jó apának bizonyul, de nem akarja helyettesíteni Tylert. Aminek természetesen örülök, de azért nem vagyok azért oda, hogy majdnem minden nap látom őt. Már kérdeztem Tylert, hogy mikor szándékozik visszamenni Londonba, mire csak annyit felelt, vagy inkább kérdezett, hogy: Zavarok? Most erre mit mondhatnék? Igen zavarsz, mert rossz mindennap látni. Talán az egészben az a legjobb, hogy nem hozza el Vivient. Aki történetesen fogalmam sincs, hogy hol van, de szerintem nem is baj. Ameddig nem jön ide, addig én boldog anyuka lehetek. A lényeg az, hogy a napok telnek, és én egyre jobban beleszeretek a lányomba. El tudjátok képzelni, hogy milyen jó érzés este mesét olvasni neki, és vele együtt főzőcskézni? Bizony ám, főzni. A napok elteltével egyre nagyobb lesz, és bár csak három hetes már beszél, és egy négyévesnek felel meg. Az orvos azt mondta, hogy ez normális, és csak pár hétig fog ennyire nőni. Utána fejlődik tovább úgy mint egy ember. Viszont…már most tud annyit mint egy kilenc éves. Ezt betudhatjuk annak, hogy félig farkas, és úgy fejlődik mint ők, vagy csak egyszerűen egy Einstein a kislányom. Na jó…talán mégsem. Az igazat megvallva több van benne az apjából mint belőlem. A szeme, az ereje, a keze, a…mindene az apjáé, még a személyisége is. Talán abban hasonlít rám csak, hogy vért iszik. A nappal még mindig nem merek próbálkozni, főleg azért, mert ha valami baja esik, akkor nem tudok rajta segíteni. Ahogy Nick sem. Tylernek pedig megtiltottam, hogy kivigye a napfényre. Majd…idővel. Nem minden mende-monda igaz, szóval nem biztos, hogy bírja a napfényt. Viszont abban megegyeztünk, hogyha igaznak bizonyulnak a mesék, akkor mehet rendesen iskolába, és még óvodába is, ha akar. Nem akarom elzárni a külvilágtól, de még kicsi, és mivel én vagyok az anyja ezért én felelek érte, és később is én fogok. Lényeg a lényeg, imádom őt.
Most hajnali egy óra van, és Emily éppen alszik a saját kis szobájában, a saját kis ágyában. Berendeztük már neki jóval előre a szobát, de nincs benne semmi rózsaszín, mert azt akkor se engedtem volna, ha Nick könyörög. Világos lila színűek a falak, és tele van minden kis plüss állatokkal. A baba ágya pont az ablak alatt van mellette, pedig egy kényelmes fotel. Itt szoktam neki mindig mesét olvasni, vagy épp Nick. Néha pedig…Tyler, aki imádja a lányát szintén. Nem mondom, hogy rossz anya vagyok, de néha féltékeny vagyok Tylerre, hogy mennyire szereti őt Emily. Persze engem is szeret, de…azért meg vannak bennem az ösztönök.
Megsimogattam az arcát, majd a sötét haját, ami már most a válláig ér. Adtam neki egy puszit, majd halkan kimentem a szobából, és becsuktam az ajtót. Van egy baba őrzőnk, szóval ha baj van, akkor azt a hálószobában is hallani fogom. Bár…Emily soha nem sír, és mindig végig aludja az egész estét.
Igazából vámpír létemre már hozzászoktam ahhoz, hogy nappal ébren vagyok, és este alszok. Ez az elején nehéz volt, de most már… olyan mintha mindig is így éltem volna.
Átsétáltam a hálószobába, és leültem az egyik ablak alatti fotelba. Feltettem a lábam egy kis asztalra, és a hasamra raktam a kezemet. Furcsa, hogy már nincs ott bent senki, és lapos a hasam.
Nick kijött a fürdőből, és köntösben felém sétált. Rámosolyogtam ő, pedig leült a lábam mellé az alacsony asztalra, ami félő volt, hogy eltörik, de tartotta magát.
- Alszik? – kérdezte, mire bólintottam
- Igen. Mint a bunda. – bólintottam, mire két oldalt a fotel karfájának támaszkodott, és úgy hajolt le hozzám. Csak úgy falta az ajkaimat, és éreztem, hogy több kell neki, de amikor a pólómhoz nyúlt, elfordítottam fejem. – Ne! Még…nem vagyok annyira jól. – ami persze egy rohadt nagy hazugság…-Sajnálom! – néztem rá, mire sóhajtva bólintott
- Megértem. Én vagyok a hülye, hogy máris ezt akarom. Csak annyira…- Hál’Istennek, mire mondhatott volna bármit is megcsörrent a telefon.
- Majd én megyek. – adtam egy puszit az arcára, majd lesétáltam a földszintre a telefonhoz. – Haló?! – szóltam bele
- Megmondanád, hogy minek nektek mobil ha egyikőtök sem veszi fel azt a rohadt telefont? – elhúztam a szám, amikor meghallottam Tyler hangját
- Késő van. Gondolom ki vagyok kapcsolva. Emily most aludt el, szóval szerintem nincs ma már miről beszélnünk. Jó éjt Tyler! – közöltem búcsúzóul, majd leraktam. Ehhez van most a legkevésbé kedvem! Van nekem elég bajom, nem kell még az is, hogy ő kioktasson! Így is rosszul érzem magam Nick miatt.
Naná, hogy mire elindultam az emeletre megint megcsörrent a telefon. Nem akartam felvenni, de végül mégis megtettem.
- Igen? – Tyler felmordult
- Ne merészeld még egyszer rám csapni a kagylót! – megforgattam a szemem
- Jó, rendben, persze. Mit akarsz? – kérdeztem gúnyosan
- Zavarok? – felsóhajtottam
- Ami azt illeti…igen. Szóval beszélj gyorsan, és csak a lényeget.
- Legközelebb szólj előre, hogy mikor nem vagytok elérhetőek…akkor nem zavarnálak titeket a nagy munkában! – mély levegőt vettem. Hogy nekem ehhez mennyire nincs kedvem!
- Majd észben tartom. Ezért hívtál, vagy még van más is? Már mondtam, hogy Emily jól van, szóval nem értem, hogy mit akarsz még. – vontam vállat, bár tisztában voltam vele, hogy ezt ő úgy sem látja
- Holnap elviszem Emilyt a szüleimhez. – felvontam a szemöldököm
- Nem úgy tűnik mintha engedélyt kérnél!
- Nem is, mivel az apja vagyok, és a szüleim szeretnék látni őt. Nem kell tőled engedélyt kérnem! – felnyögtem
- Csak képzeled, mert igenis kell! Nem mintha megtiltanék bármit is, de attól még…
- Reggel nyolc körül ott vagyok érte, és mielőtt drámáznál, nem fogja nap érni. További szép estét, és sok sikert Nicknek! – azzal le is tette, mielőtt válaszolhattam volna.
- Barom. – ráztam meg a fejem, majd visszahívtam. Naná, hogy felvette. – Ne csapd rám még egyszer a kagylót! – felnevetett
- Ahogy akarod. – elmosolyodtam, de nem tettem még mindig le. Vajon ő most mit csinálhat? Mielőtt hülyeségből megkérdeztem volna inkább mást mondtam. – Jó éjt! – mondtam halkan, majd végelegesen letettem. Percekig csak néztem a telefont, majd hátat fordítva neki aludni indultam.

Reggel Emily az ebédlőasztalnál ült, és egy tál müzlit evett. Mivel vámpír vagyok az anyatej szóba sem jöhet, de Emily mindent megeszik. Bár én öltöztetem már azt is megszokta mondani, hogy mit akar felvenni, és mit nem. Ma egy fekete nadrágot választott egy egyszerű lila pólóval, és egy sportcipőt hozzá. Mivel annyira még nem elég nagy, hogy leérjen a lába a földre, ezért mindig lóbálja miközben itt eszik. Rámosolyogtam, és közben elővettem neki egy zacskó vért, majd egy pohárba öntöttem.
- Hova megyünk ma apuval? – kérdezte hirtelen, mire felé fordultam. Még mindig furcsa, hogy pár nap után már ennyire fejlett, és már tökéletesen beszél is.
- Megismerkedsz ma a nagyszüleiddel. – mosolyogtam rá, majd letettem elé a vért, és leültem mellé.
- Tényleg? – kérdezte mosolyogva, mire bólintottam. Megsimogattam az arcát, és nem tudtam egyszerűen betelni a szépségével. A haját ma én fontam be két oldalra, hogy ne zavarja, de még így sem néz ki olyan kislánynak. Ami lehetne rossz is, de engem nem zavar. Bár hamar nő még pár napig, de...egészséges, és nagyon szeretem. – Nick hol van? Nem köszönt el tőlem reggel. – tisztában van vele, hogy Nick nem az igazi apja, de azért annyira még nem okos, hogy tudjon minden részletet. Nem nézem le a lányomat szó sincs erről, de… még kicsi néhány dologhoz.
- Korán el kellett mennie. Miután te elaludtál ő nem sokra rá már itt sem volt. De este remélhetőleg már itthon lesz. – ismerős autó zúgását lehetett hallani, mire Emily rögtön felugrott, és az ajtóhoz rohant, de vigyázva, hogy ha kinyílik az ajtó fény ne érje. Már megtanítottam neki, hogy vigyázzon, és eddig mindig be is tartotta. Sóhajtva felálltam, majd az üres müzlis tálat a mosogatóba raktam. Majd magamnak is kivettem egy zacskó vért. Mostanában, hogy reggelente vagyok ébren több vérre van szükségem hisz nem nappali élőlény vagyok sajnos, de megéri. Az ajtó kinyitódott, majd be is csukódott.
- Apu! – hallottam meg Emily hangját
- Szia kicsim! Na, mi van veled? Hiányoztam már igaz? - inkább a vért ittam, és néztem a lehúzott redőnyt. Nem lehetek olyan mint egy óvodás. Nem akarom, hogy Emily azt lássa, hogy a szülei mindig csak veszekednek! Megfordultam, és rájuk néztem. Emily Tyler karjaiban volt, és belesajdult a szívem ebbe a képbe. Annyira…szépek együtt. Nem nagyon figyeltem, hogy miről beszélgetnek, csak néztem őket. Az apja mosolyát, ahogy csodálattal néz a lányára, ahogy az már így pár hetesen is csak mesél, és csak mesél neki. Bár tegnap látták egymást mindig annyit tudnak beszélni a semmiről. Emily mindig elmesél neki minden egyest momentumot ami történt, majd megkérdezi Tylert, hogy mit csinált este. Szóval egy szó mint száz imádom őket nézni.
Tyler miközben hallgatta a lánya monológját felém fordult, és nem engedte el a tekintetemet.
- Menj fel a cuccodért, hogy indulhassunk oké? – fordult Emilyhez, majd lerakta, és felém indult.
- Rakd be a pulóveredet is! – kiáltottam utána
- Oké. – válaszolta, mire sóhajtottam
- Kérsz valamit? – fordultam Tylerhez
- Nem kösz. – körbenézett a konyhában mintha még soha nem járt volna itt – Nick hol van?
- Megint valami klubbot akar nyitni csak most itt. – vontam vállat – Mostanában azzal ügyködik. – néztem mélyen a szemébe ami hiba volt. Bár nem láttam érzelmet az arcán a szeme mindent elárult. Megköszörültem a torkom, és megittam a kezemben tartott vért.
- Leeds elég messze van, és gondolom nem oda akarod vinni, szóval…hova mentek? – Tyler elmosolyodott
- A szüleim az államokban vannak, és az egyik nyaralójukba viszem Emilyt. Ne aggódj teljesen biztonságos!
- Nem féltem őt ha veled van. – mondtam halkan, mire közelebb jött hozzám. Végigsimított az arcomon, de mielőtt bármit is tehetett volna elfordultam – Jön Emily.- léptem egyet oldalra, és meg is pillantottam a lányomat a hátizsákja a kezében volt, és az apjára várt. Tyler felé fordult.
- Mehetünk? – kérdezte az apját, mire megráztam a fejem
- Előbb a vér. – nyújtottam oda neki, mire készségesen felhajtotta.
- A mama nem jön? – fordult Tyler felé, mire ő is rám nézett
- Nem én…nekem van egy kis dolgom még ma. – mosolyogtam rá, mire Tyler felvonta a szemöldökét, de nem kérdezett semmit. Emily oda adta az apjának a táskát, majd hozzám rohant. Felemeltem, és szorosan megöleltem. – Vigyázz magadra jó, és ne csinálj semmi rosszat! – adtam egy puszit az arcára, mire ő is nyomott egyet az enyémre
- Te is mami!- mosolygott rám. Adtam neki még egy puszit, majd leraktam a földre. Emily az ajtóhoz rohant.
- Vigyázz rá jó? – néztem fel Tylerre, mire bólintott.
- Mint a szemem fényére. – megpuszilta az arcomat – Ne csinálj hülyeséget! – nem válaszoltam, de nem is várta meg. Megfogta Emily kezét aki integetett nekem, majd elmentek. A motor zúgásának elhalása után pedig egyedül maradtam. Még soha nem engedtem így el Emilyt, és most furcsa, hogy pár hét után végre egyedül tudok lenni. Közben meg már most hiányzik.
Hiába hiszi mindenki azt, hogy nem vagyok normális, vagy, hogy rögtön hülyeséget fogok csinálni. Én mára nem terveztem semmit, és bár Emilynek azt mondtam, hogy van dolgom rohadtul nincs. Nekem ma szieszta napom van.

Igazából a napom nagy része azzal telt el, hogy takarítottam. Az egész házat kisuvickoltam, és este felé boldogan feküdtem be egy nagy kád vízbe. Emilyvel már beszéltem telefonon, és azt mondta nagyon jól érzi magát a nagyszüleinél, amit nem is csodálok. Én egyszer voltam náluk karácsonykor, és akkor is jó benyomást tettek rám. Kíváncsi vagyok most mit gondolhatnak rólam?! De lehet inkább nem is érdekel.
Mély levegőt véve behunytam a szemem, és naná, hogy elkezdett kattogni az agyam. Vajon Daniel szeretné a lányomat? Na, és Emma? Mit szólnának hozzá, ha meglátnák? Kinyitottam a szemem, és a mobilomért nyúltam. Pár percig csak néztem a képernyőt, majd megnyomtam a hívás gombot. Kicsöngött, de senki nem vette fel. Miért is reménykedtem benne? Na de mi van, ha baj van, és azért nem veszi fel? Lehet, hogy akarja csak…. Ne magyarázzak be magamnak hülyeségeket! Nincs értelme. Nem akar velem beszélni Daniel, és kész.
Fél óra ázás után már azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Nem szívesen lennék köntösben, vagy hálóingben amikor Tyler megérkezik, szóval…kéne valami gönc. Felvettem egy sötét famert hozzá pedig egy egyszerű fekete toppot.
Mikor végeztem a hajszárítással valaki csöngetett. Felvettem egy cipőt, és mivel már besötétedett ezért kinyitottam az ajtót.
- Emily merre van? – kérdeztem Tylert idegesen, mire megrázta a fejét
- Jól van, és még mindig a szüleimnél. – felvontam a szemöldököm
- És te miért vagy itt?
- Hogy ne csinálj hülyeséget. – gúnyosan elmosolyodtam
- Van egy lányom. Miért csinálnék hülyeséget? – kérdeztem, mire komolyan nézett rám
- Tudom, hogy milyen vagy, és tisztában vagyok vele, hogy ma már valakit felhívtál. Szerintem a bátyádat, de valószínűleg nem vette fel, mert nem akar nagyon veled társalogni. Erre te rögtön már rosszra gondolsz, és ne mond nekem, hogy nem fordult meg a fejedben, hogy már nem is él. – nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejem
- Nézd én… - nem hagyta, hogy befejezzem
- Volt egy kis dolgom a városban, így nem tudtam ott maradni Emilyvel, de most épp érte indulok. – félreállt az útból, és a kocsi felé biccentett – Szállj be!
- Nem akarok veled menni. – közöltem, mire sóhajtott
- Csak elhozzuk a lányunkat, és közben még rád is figyelek. Csak nem halsz bele. – már majdnem tiltakoztam amikor eszembe jutott, hogy ha nem jön lehet, hogy egész este Danielt hívogattam volna, és mivel úgy se venné fel, ezért egyre idegesebb lennék, aminek szörnyű következményei lennének. Sóhajtottam.
- Remélem nem hosszú az út.

Emily