5. fejezet
Ahogy Vincent egyre jobban remegni kezdett, hátraléptem párat. Nem kéne ennyire hülyének lennem, és talán nem történnének ilyen dolgok. Okosabb is lehetnék azért, hogy tudjam, nem szabad egy farkast ennyire feldühíteni, vagy pórul járok. Nesze neked!
Nick a két másikkal harcolt, én pedig egyre csak mentem hátrafelé. Nem tud segíteni, mert akkor ő is meghal.
Vincent felordított, és az égnek emelte a fejét. Pár másodperc múlva az ordításból vonyítás lett, és egy vérfarkas állt előttem.
Na jó, ez így nem jó! Futunk, lövünk, vagy állunk mint egy…szóval az?! Lehet lőni kéne, de ahogy előveszem a fegyvert, ő már rajtam is van. Állni sem a legjobb ötlet, mert ugyanott vagyunk. Fussunk? Az sem a legjobb, de…segítenem kéne Nicknek is. Bár…ahogy látom nagyon jól halad. Már csak egy farkas maradt. Na jó, akkor fegyver.
Olyan gyorsan kaptam elő a fegyvert, mint még talán soha, de még ez sem volt elég. Vincent kikapta a kezemből, majd falhoz vágott. Szörnyű fájdalom hasított a fejembe, amikor földet értem, és vért éreztem a számban. Hangos nyögéssel feltápászkodtam, de a farkas már előttem volt. Falnak szegezett, és felém kapott hegyes fogaival. A zsebemben kezdtem kotorászni, és közben próbáltam távol tartani magamtól.
- Menj innen te rusnya, büdös dög! – szűrtem a fogaimon keresztül, és beleszúrtam a megtalált késemet a hasába, mire felnyüszített, és hátratántorodott. Nekem sem kellett több, belerúgtam, mire nekiment a falnak, én pedig beleszúrtam a késemet megint. Vincent felordított, és végighúzta hegyes karmait a mellkasomon, felszakítva a bőrruhámat egészen a hasamig. Felsikoltottam, és nem figyeltem, így el tudott lökni magától, mire a földön találtam magam. A fejem lüktetett, a hasam majd szétrobbant, és mindenhol csurom vér voltam. Vincent fölém közeledett, sántikálva, de még így is félelmetes volt. Már vártam, hogy lecsap, mikor Nick jelent meg a semmiből, és rávetette magát. A földön püfölték egymást, ami elég furcsa. Egy hatalmas természetfeletti farkas, egy emberszerű lény ellen. Nick végül elővette a fegyverét, és belelőtt Vincentbe, mire az lelökte magáról, és elrohant.
Szaggatottan vettem a levegőt, és nem tudtam felállni. Nick felállt a földről, és hozzám rohant.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva, mire bólintottam. A sikátorban két farkas holtteste feküdt vérbe fagyva, de most ez a legkisebb bajom. Egyre jobban szédültem, és szörnyen éreztem magam. Nick ahhoz képest jól festett, csak a szája vérzett, nekem viszont majdnem mindenem. Megpróbáltam felállni, de megszédültem. – Rohadtul nem vagy jól!
- De igen, jól vagyok! – erősködtem, és megpróbáltam megnézni a karcolásaimat, de annyira fájt, hogy nem sikerült
- Haza kell mennünk, és meg kell nézetnünk a sebeidet, és…szerintem vissza kéne mennünk Rogerhez is. Azt mondta pihenj, erre te…
- Mondom, hogy jól vagyok! – néztem rá komolyan, mire felvonta a szemöldökét – Segíts inkább felállni!
Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. Nicken nem nagyon látszott a harc nyoma, néhány zúzódás, és gyűrött ruha, de nem vészes. Én meg? Inkább ne is beszéljünk róla. Akármennyire is akarom titkolni, nem lehet, hogy teljesen kikészültem. Nem számítottam rá, hogy egy átváltozott farkassal kell majd ma harcolnom. Különben sem vagyok mostanában a toppon szóval…ez most nagyon nem kellett. Lehet, hogy rossz vége lesz, ennek, de…hogy adhatnám fel a harcot? Ez az életem. Mindig is emiatt éltem, és most nem csinálhatom azt amit akarok? Na nem, ezt már nem! Nekem harcolnom kell, és kész! Nincs más lehetőség.
Nick leparkolt a garázsban, mire nagy nehezen kikászálódtam a kocsiból, és nem hagytam, hogy segítsen. Kicsit bicegve, mentem, de azért annyi méltóságom még van, hogy nem esek össze.
- Hova mész? – kérdezte mögülem, mikor nem a gyengélkedő felé vettem az irányt
- Van egy kis dolgom. – elém rohant, és megtartott
- Na nem! Most nem! Maximum, ha már jobban vagy. Néztél egyáltalán már tükörbe? – kihúztam a kezem a szorításból, és tovább mentem
- Leszarom, hogy hogy nézek ki! – bicegtem tovább, de természetesen ő is jött velem.
Benyitottam a kihallgató szobába, ahol Daniel éppen Tylernek adott egy hatalmas pofont. Felszisszentem, de bevettem annak, hogy csak a sérüléseim az oka.
Tyler a földre köpött, de nem nézett ki rosszul. A sebe már is kezdett gyógyulni. Mikor észrevette, hogy beléptem rám nézett, és elkerekedtek a szemei. Daniel a válla fölött rám nézett, majd felegyenesedett.
- Jézusom! – lehelte, mire összevontam a szemöldököm
- Ennyire nem nézhetek ki rosszul! – sétáltam a tükrös ablakhoz, és nem hittem el amit látok. A ruhám szétszaggatva, a szám feldagadt, a fejem vérzik, és még ki tudja mennyi minden. – Na jó talán mégis! – köszörültem meg a torkom, mire Daniel mellém lépett. Nick becsukta az ajtót, és belülről neki támaszkodott. Tyler szikrázó tekintettel nézett rá, amit a másik fél viszonzott.
- Mi a fene történt? – kérdezte a bátyám, de nem mert hozzám érni, mert mindenem szörnyen nézett ki
- Nem Nick hibája volt. – mondtam inkább Tylernek, mint a bátyámnak, de Daniel nem vette észre. A farkas annál inkább, rám kapta a tekintetét, én viszont elfordítottam a fejem. – Csak egy kávét akartam inni, és ott volt Vincent…meg két farkas. A sikátorban összecsaptunk velük, és míg Nick a két őrt megölte…Vincent átváltozott…szóval…- megvontam a vállam, mire Tyler felmordult
- Szóval ő volt? – szűrte a fogai között Daniel – Megölted? – megráztam a fejem
- Nem…nem sikerült. Sajnálom. – mondtam halkan, mire gyengéden megölelt, de nem mert szorosan. A válla fölött Tylerre néztem, aki átható tekintettel nézett rám. Most engem sajnál, vagy Vincentet? – Kapok vele pár percet? – kérdeztem a bátyámtól, mire bólintott
- Igen, ha utána ellátod magad. – halványan elmosolyodtam.
- Meg lesz. – Daniel kiment, én pedig egyedül maradtam a két férfival. – Van valaki aki hall minket? – Nick kinézett majd megrázta a fejét
- Nincs, és a hangszóró is ki van kapcsolva. – bólintottam, és a kis asztalra támaszkodtam. Egyre rosszabbul vagyok!
- Miért hagytad, hogy ilyen hülyeséget csináljon? – kérdezte hidegen Tyler, de nem tőlem. Nick mellém lépett
- Próbáltam lebeszélni, de nem ment. Kényszeríteni pedig nem fogom!
- Azt kellett volna! Egy átváltozott farkassal harcol miközben terhes, szerinted ez normális? – mély levegőt vettem
- Nem az ő hibája, és…nem vagyok terhes, vagyis…nem biztos, hogy az vagyok. – egyenesedtem föl, és a szemébe néztem
- Mi? – kérdezte halkan
- Nem látott az orvos semmit, így nem tudni, hogy terhes vagyok-e, vagy nem. Majd pár nap múlva kiderül… de te azt már nem éled meg. – megvillant a tekintete
- Muszáj, hogy ki tudjam osztani Vincentet. – felvontam a szemöldököm
- Mi az már engem féltesz?
- Ha már ő nem vigyázz rád, valakinek kell. – Nick majdnem neki ment, de visszafogtam
- Sokkal többet tett értem, mint te valaha is. – mondtam halkan, majd sóhajtottam – Vincent tud valamit, és szerintem ugyanazt tudja, amit te! Szóval gyerünk! Talán kevésbé fájdalmas halált tudok neked kicsikarni…- Tyler felemelte az állát, és végignézett rajtam
- Jól vagy?
- Ne tereld a témát! – összevonta a szemöldökét – Igen…jól vagyok. Most te jössz!
- Mi lenne, ha játszanánk egy játékot?! Egy-egy kérdés. – vonta meg vállát, mire megforgattam a szemem
- Nem akarok játszani.
- Hát jó. – vont megint vállat, és elnézett mellettem. A picsába!
- Jól van, de akkor is te jössz. Szóval mondj valamit! – elmosolyodott
- Tudom ki robbantott, és még tudok mást is. – felvontam a szemöldököm
- Ki?
- Én jövök. Meg akarod tartani a gyereket, ha terhes vagy? – lassan leereszkedtem a székre. Nick az ajtóhoz állt.
- Nem tudom.
- Ez nem válasz.
- Nem tudok rá válaszolni, mert még fogalmam sincs. Majd meglátjuk, hogy alakul. – bólintott, de nem mondott semmit
- Nagyon is jól ismered a robbantót. Adam volt. – felvontam a szemöldököm
- Ő nem elég nagy hal ehhez. Ki volt még benne?
- Ha anya leszel, akkor is kockáztatni fogod a gyerekünk, és a saját életedet is? – miért nem tud, csak egyszerűen felelni. Sóhajtottam. Legyünk őszinték.
- Nem akarom abba hagyni a harcot, de…ha anya leszek megvédem, majd mindentől. – mondtam halkan, mire pár másodpercig csönd lett
- Annyit tudok, hogy ő csinálta a piszkos munkát, viszont a rosszabb hír az, hogy valószínűleg vámpír volt a tettes. – megráztam a fejem
- Ennek semmi értelme. – mondtam halkan, mire megköszörülte a torkát
- Van köztetek valami? – összevontam a szemöldököm, és a vállam fölött Nickre néztem. Kifejezéstelen arccal bámult előre.
- Milyen kérdés ez?
- Olyan amire választ várok.
- De minek, már úgy sem számít?! – suttogtam, mire sóhajtott
- Nekem még talán igen…szóval? – ne csinálja megint ezt! Kérlek Istenem, nem akarom megint ezt!
- Nem. Nincs köztünk semmi, nem is volt. – ráztam meg a fejem, mire mély levegőt vett
- Dühös leszel, ha azt mondom, hogy megnyugodtam?
- Igen. – halványan elmosolyodott
- Nem akarom, hogy ő legyen a gyerekem apja Helena! Én akarom felnevelni!– megforgattam a szemem
- Még nem tartunk ott. Mit tudsz még? – kihúzta magát, a széken
- Tudják, hol van a főhadiszállásotok.
- Mi? – kérdeztük egyszerre Nickel, mire Tyler komor tekintettel nézett ránk.
- Nem tudom honnan, de az biztos, hogy itt nem vagytok biztonságban. A bombát el akarják itt helyezni, és ha nem vigyáztok…nagyon rossz vége lesz. – ránéztem Nickre, aki ugyanolyan tekintettel meredt rám, mint amilyen fejet én vághattam
- Honnan tudod ezeket? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- A farkasok derítették ki. Sajnálom. – mély levegőt vettem, és megpróbáltam felállni, de megszédültem, így Nicknek kellett elkapnia. Tyler is felállt volna, de a láncok nem engedték.
- Teljesen tönkreteszed magad. – suttogta, a tekintete pedig tele volt fájdalommal. A hasamra szorítottam a kezem, és Nickbe kapaszkodtam
- Jól vagyok. – mondtam halkan, és az ajtóhoz mentem
- Még tartozol egy válasszal. – megálltam, de nem néztem rá – Mit tettél értem? – behunytam a szemem, és lassan felé fordultam.
- Nem akarok erről beszélni, és még…emlékezni sem akarok rá. Már megtörtént, és kész.
- Ez nem válasz! – közölte szárazon, mire megráztam a fejem
- Többet nem kaphatsz. – mentem ki lassan az ajtón, és Nickel együtt a gyengélkedőbe indultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése