Dark Night 46. fejezet

Sziasztok!

Most elég hamar sikerült megírnom a fejit. :DD Mint már írtam ez lesz az 1. könyv utolsó része, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd a fejleményekhez. Ez is 18 karikás lett, de remélem ez nem okoz gondot nektek. :P De nem tartok hegyi beszédet. Jó olvasást!! :))

puszi
Niky

46. fejezet

(3 hónappal később)

Már felöltözve álltam a hideg éjszakában az erkélyen. Összefontam magam előtt a karomat, és csak néztem a fényes várost a magasból. Még csak pár órája ment le a nap, így nem kell attól félnem, hogy megsülök. Nem is ez a célom, hanem a városi „csend”. Hallani az egyszerű emberek beszédét, szaladgálását most megnyugtató érzés. Mennyire egyszerű az életük, és nem is tudnak róla, hogy milyen szerencsések. Mit nem adnék érte, hogy ilyen életem lehessen. De engem nem szeretnek az égiek. Ebben már biztos vagyok. Még mindig nem tudom mit fogok tenni…
- Nem fázol? – hallottam meg Tyler hangját mögülem, mire felé fordultam. Csak egy lepedő volt a derekára tekerve. A felsőteste szabadon volt, és az erkély ajtajának támaszkodott.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! – mutattam rá, mire elmosolyodott. Visszafordultam a város felé. Hallottam, ahogy mögém lép, és éreztem, ahogy hátulról átkarolja a derekamat. Forró ölelése jól esett a hidegben.
- Nem jöttél vissza az ágyba, így utánad jöttem. – lehelt lágy csókot a nyakamra
- Csak… levegőzni akartam.
- És ahhoz minek a ruha? – simított végig az oldalamon, egészen a combomig. Vettem egy mély levegőt.
- Fáztam. – ami persze lehetetlen, hiszen vámpír vagyok. Ennél okosabbat is mondhattam volna.
- Akarod, hogy felmelegítselek? – suttogta, és becsúsztatta a kezét a pólóm alá. Megdermedtem, és elfordítottam a fejem. A változást ő is észrevette. – Mi a baj? – kérdezte rögtön én pedig elhúzódtam, és a párkányra támaszkodtam. Ezer meg ezer dolgot tudnék erre a kérdésre mondani, de most egy valami zavar nagyon…
- Én…nem bírom tovább… - ráztam meg a fejem – Nekem…ez nem megy.
- Beavatnál engem is? – kérdezte mögülem, de nem ért hozzám. Ennek most kivételesen örülök.
- Tudod, hogy szeretlek ugye? – haraptam be az alsó ajkam, de nem néztem rá.
- Ezt már megbeszéltük, és…
- Csak mondd, tudod? – hunytam be a szemem.
- Igen…tudom. – mélyet sóhajtva bólintottam
- Akkor remélem megérted, hogy nem tudok tovább hazugságban élni. – csönd. Nem tudott percekig mit mondani.
- Ez most azt jelenti amire gondolok? Mert akkor nagyon nem tetszik! – közölte élesen
- Neked könnyű. A te fajod befogadó, és nem ítél el a szerelem miatt. Az enyém viszont igen. Nem akarom, hogy miattam szenvedjenek a szeretteim.
- De eddig jól megvoltunk. Most…mi változott? – kérdezte halkan, mire kinyitottam a szemem.
- Nem tudok így élni. Három hónapja csak hazudok, és csak hazudok. Nem beszélhetek normálisan a bátyámmal, vagy a barátaimmal, és ez fáj. Elég hazugság van így is az életemben, és már kezdek kiborulni. Nem megy…- mondtam elhaló hangon, és bementem a lakásba. Tyler, utánam jött, és becsukta az erkély ajtót.
- Akkor most mi lesz? – megráztam a fejem, és felé fordultam.
- Időre van szükségem. Át kell gondolnom mindent. – Tyler behunyta a szemét, és nagy nehezen bólintott.
- Mennyi időt kérsz? – fáradtan megmasszíroztam a halántékomat.
- Nem tudom. Pár nap, pár hét, vagy talán…
- Pár hónap? – kérdezte élesen, és felpattantak a szemei.
- Nem tudom. Csak abba vagyok biztos, hogy idő kell. – sóhajtva támaszkodtam az íróasztalának.
- Tehát lehet, hogy most látlak utoljára? – kérdezte fájdalmas hangon, mire ránéztem
- Nem mondok semmit biztosra, de… lehet. – böktem ki végre az igazat. Azzal semmit nem érek el ha hazudok neki. Csak néztük egymást, de egy szót sem szóltunk. Mi lenne velem ha ő nem lenne? Tudnék nélküle élni? Az igazat megvallva nem hiszem, de muszáj… Nem vagyok Isten, hogy mindent túléljek. Én csak…én vagyok.
Végignéztem Tyler igéző szemein, és csodálatos felsőtestén. Hülye voltam, amikor azt hittem nem szeretem. Ő mindennél fontosabb nekem, és most el akarom hagyni. Lehet, hogy most látom utoljára. Nem kéne…valahogy…elbúcsúzni? De akkor félek nem mennék el. Megköszörültem a torkom, és felegyenesedtem.
- Jobb ha most…megyek. – indultam kifelé, de egy forró test a falnak nyomott. – Tyler, mennem kell. – próbáltam eltolni, de igazából nem is akartam.
- Ha most látlak utoljára, szeretnék még veled lenni.
- Az sem biztos, hogy a nemet választom. – még jobban hozzám préselődött.
- De az sem biztos, hogy igent mondasz. Szeretném ha tudnád mit veszíthetsz. – hajolt rá a nyakamra, és sűrűn borította el azt csókokkal.
- Pontosan tudom, hogy mit veszíthetek, nem kell… - mély morgás hagyta el a torkát, amikor el akartam tolni magamtól.
- Elfogadom, hogy időt kérsz. Sőt, azt is, hogy lehet elveszítelek, de cserébe kérek valamit… Hadd legyek utoljára még veled. Hadd érezzem, ahogy a tested az enyémhez simul, és hogy még csak az enyém vagy. Csak ennyit kérek. Semmi többet… - már gondolkodtam a következő tiltakozáson, de végül ő nyert. Ennyi neki is jár. Ez a mi…búcsúnk. Sóhajtva engedtem le a karomat magam mellé. Szerettem volna ha rám mosolyog, de nem tette. Mint egy lassított felvételű filmben, úgy hajolt rá az ajkaimra. A csókja pedig… édesebb volt mint eddig bármikor. Nem sietett, nem volt vad. Minden egyes pillanatát kiélveztük. Sajnáltam, amikor véget ért, de egyre lejjebb haladt. Megszabadított az összes ruhámtól, míg csak én maradtam. Semmi takarás csak én, és ő. A kulcscsontomra lágy csókot lehelt, majd a melleim következtek. A szájába vette, ízlelgette őket, míg már teljesen elvesztem a karjaiban. Görcsösen kapaszkodtam a vállába, és próbáltam nem összeesni. Már a hasamnál járt, és onnan haladt egyre lejjebb, és lejjebb, míg már előttem nem térdelt. Még akkor is engem nézett, amikor széttárta a lábaimat, és a belső combomat kezdte csókolgatni. A falnak vetettem a fejem, és mélyet sóhajtottam. Most már nem lejjebb haladt, hanem befelé. Mikor elérte a célját kéjes nyögés hagyta el a számat. Ő pedig folytatta az édes kínzást. Egy percre sem nézett máshova, csak a szemembe. A nyelve pont ott ért hozzám, ahol kellett. Nem tartott soká, és már vergődtem a karjaiban. Ő, pedig erősen tartott, és nem engedett, még akkor sem, amikor feljutottam a csúcsra. Majdnem összeestem. Nem tehetek róla, a lábaim felmondták a szolgálatot. Átfogta a derekamat, így nem kötöttem ki a padlón. Meglovagoltam a gyönyör hullámait, és közben őt néztem.
Mikor lecsendesedtem, lassan felállt, és erősen magához húzott. Még mindig gyorsan vettem a levegőt, és a lábaim sem voltak a helyükön, így örültem, hogy nem hagy elesni. Felemeltem a kezem, és végigsimítottam a mellkasán, míg el nem értem a lepedőt. Le akartam szedni róla, de megragadta a kezemet.
- Ne siess annyira! – nyeltem egy nagyot, és nem próbálkoztam. Visszafelé indultam, és a mellkasára támasztottam mind két kezemet. Éreztem a szíve dobogását. Ahogy a vére lüktet az ereiben, és most mindennél jobban kívántam. Lassan közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Nyelve vad táncot járt az enyémmel.
- Lenne még egy kérésem… - suttogta a számba
- Mi? – kérdeztem ugyanolyan halkan, és újra meg akartam csókolni, de ő elhúzódott.
- Igyál belőlem! Miközben szeretkezünk, igyál belőlem! – ettől féltem. El akartam húzódni, de nem engedett. – Kérlek! – csak tátogni tudtam. Mi van ha megölöm? Ha túl sok vért veszek tőle? De annyira régóta vágyik rá, és én is… Annyira hülye vagyok!
- Rendben. – adtam be végül a derekam – De leállítasz, ha elfajulnak a dolgok! – bólintott, majd halvány mosoly kíséretében újra megcsókolt. Közben a karjaiba kapott, és egészen a másik szobai ágyig vitt. Egy pillanatra sem hagyta abba a csókot, csak amikor lefektetett az ágyra. Kinyomta magát fekvőtámaszba fölöttem, és mélyen a szemembe nézett. Újabb kísérletet tettem a lepedő eltávolítására, és most nem akadékoskodott. Elhajítottam valahova az anyagot, és végiggusztáltam hibátlan testét. Nem csak fent tökéletes, de lent is. Szűzies csókot lehelt a számra.
- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig a derekamon, majd a lábamon. Bár én is ezt gondolnám.
- Remélem, akkor is ezt mondod, majd amikor a véredet veszem. – végre megkaptam a várva várt mosolyomat. Olyan hirtelen csusszant belém, hogy észre sem vettem. Hangos nyögés hagyta el a számat, de nem a fájdalomtól.
- Te mindig gyönyörű vagy. – csókolt meg ismét, és közben bennem dolgozott. Beletúrtam rövid hajába, és hagytam, hogy vigyen magával a kéj. Lassan csinálta, és ez gyötört.
- Kérlek! – könyörögtem, mikor már nem bírtam.
- Mit kérsz? – nyögte a nyakamba
- Még…
- Majd ha beváltod amit ígértél. – félrefordítottam a fejem. Nem lehet!
- Könyörgök, Tyler… - kérleltem újra, de ő csak a fejét rázta
- Előbb te! – közölte keményen, én pedig nem tudtam mit tegyek. Egyre jobban vágytam az orgazmus iránt, és tudtam azt csak egy féleképpen kaphatom meg. Sóhajtva húztam közelebb magamhoz Tyler nyakát, és lecsaptam. Ahogy az édes ízt megéreztem a számban nem volt megállás. Tyler az elején felszisszent, de utána csak a gyönyör maradt. Betartotta amit ígért, ahogy én is. Növelt a tempón, én pedig csak ittam a vérét. Annyira meleg, és édes. Nem fájt neki, sőt, nagyon is élvezte. Amikor felértem a csúcsra elszakadtam a nyakától, és a nevét kiáltottam. Ő, pedig nem sokkal utánam jött. Megfeszítette ívben a hátát, és hangos morgás tört fel belőle. Nagy kortyokban szedtük mind a ketten a levegőt. Tyler rám hanyatlott, de még mindig bennem volt.
- Ez… csodálatos volt. Igaz amit a harapásról mondanak. – suttogta a nyakamba, én pedig ráláttam a két kis pontra, ahol megharaptam. Nem vérzett. Valószínűleg hamarosan begyógyul. Boldog voltam, hogy nem okoztam neki fájdalmat, és nem veszítettem el a fejem.
- Igen. – régóta nem ittam donorvért, és ez most… fantasztikus volt, és nem csak a vér miatt. Tyler felemelte a fejét, és végigsimított az arcomon.
- Még mindig gyönyörű vagy. – közölte mosolyogva, mire nekem is fülig szaladt a szám. Lágyan megcsókoltam, és élveztem a közelségét. – Szeretlek. – suttogta mint egy végszóra a fülembe. Behunytam a szemem, és szorosan megöleltem.
- Én is téged… - Miért ilyen rohadt nehéz az élet?

Mikor Tylert elnyomta az álom, én gyorsan kislisszoltam. Így mind a kettőnknek egyszerűbb, legalábbis szerintem.
Az emeleti folyosón sétáltam a szobám felé. Nick, pont ellenkező irányba ment. Még mindig úgy tudják, hogy együtt vagyunk, de nem nagyon foglalkoznak vele. Mikor elhaladt mellettem, köszönés képen biccentettem neki, és mentem tovább. Ő viszont hirtelen megtorpant, és megragadta a karomat.
- Mi a … - nem hagyta, hogy befejezzem a szobája felé kezdett húzni. –Megmondanád, hogy mit akarsz?
- Csak gyere velem! – közölte egyszerűen, és végig vonszolt a folyosón, míg el nem értük a szobáját. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, be is zárta.
- Nem lett volna egyszerűbb ha szólsz, hogy beszélni akarsz velem? – kérdeztem élesen, de ő nem foglalkozott velem. A mini bárjához ment, és töltött egy pohár wiskyt.
- Tudod milyen szagod van? – felvontam a szemöldököm
- Most komolyan azért vonszoltál ide, mert nem tetszik a szagom? Nem muszáj érezned be is foghatod az orrodat. – közöltem gúnyosan, mire ő összeszorított szájjal lecsapta az asztalra az üveget, és a pohárral a kezében elém állt. Azt hittem megissza, de ehelyett felém nyújtotta.
- Nem vagyok szomjas kösz! – ráztam meg a fejem
- Az lehet, de csak úgy bűzlesz a vérfarkas vértől, ez pedig legalább egy kicsit elnyomja. Nem lesz olyan feltűnő. Csodálom, hogy még más nem vette észre. – összevontam a szemöldököm
- Vadász vagyok. Jó, hogy vérfarkas vér szagom van.
- Mindketten tudjuk, hogy ma nem öltél meg senkit. – a poharat méregettem, majd végül elvettem. – Miért is próbálok neked segíteni? – kérdezte inkább magától, mint tőlem fáradtan, majd visszament tölteni magának is.
- Na látod ezt én sem tudom. – ittam meg félig a poharamban lévő italt
- Miért ittál belőle? – majdnem félrenyeltem, de még idejében észbe kaptam, és nem kezdtem el fuldokolni.
- Ennyire érződik? – megvonta a vállát
- Annyira nem vészes, de azért… van bukéja. És ha még többet akarok tudni… - elém állt, és mint egy kutya úgy kezdett szaglászni. – A szex szaga is eléggé nyilvánvaló, sőt…
- Oké, elég lesz. Értem. – szakítottam félbe, mire elmosolyodott
- Szóval, miért ittál belőle? – sóhajtottam
- Ez volt neki a búcsú ajándékom. – teljesen ledöbbent. Pár másodpercig azt sem tudta hol van.
- Szóval, ti… szakítottatok? – kérdezte végül, mire megráztam a fejem.
- Időt kértem. Nem biztos, hogy szakítunk, de lehet. – elismerősen füttyentett. A szemében láttam valamit, talán örömöt?
- Mégis miért?
- Mert…egy kis idő után már nekem is elegem van a hazugságokból. – mondtam sóhajtva, mire ő elmosolyodott
- Nem gondoltam volna, hogy ezt pont te fogod mondani. – megsemmisítő pillantást vetettem rá. – Bocs. De, akkor most… mi lesz? – Kérdezz könnyebbet!

Egy gyors zuhany után, úgy éreztem kész vagyok. Az alku egyik felét már elvégeztem, de…még van egy feladatom.
Lassan hajtottam az országúton, míg el nem értem egy kis Motelt. Pár percig a kocsimban ültem, és próbáltam ellazulni. Miért is sikerült volna? Majdnem elbőgtem magam, de nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Megköszörültem a torkom, és kiszálltam az autóból.
A háromszázegyes szobaajtóhoz sétáltam, és kopogás nélkül benyitottam. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.
Becsaptam az ajtót, és belenéztem a sötétségbe.
- Hát visszajöttél! – mondtam halkan, mire ő elmosolyodott
- Én betartom az ígéretemet, és te? – nyeltem egy nagyot
- Megegyeztünk…- mondtam halkan, és ledobtam a fotelba a kabátomat, mire ő ördögien elmosolyodott.