Dark Kiss 2. fejezet

Sziasztok!

Nem lett valami hosszú, de azért megteszi. :) Jó olvasást hozzá!!!:DD

puszi
Niky

2. fejezet

Az agyam lüktetett, és azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Próbálom elfelejteni, hogy valaha is ismertem, erre megjelenik. Pont itt, és pont…most! De ami még ennél is rosszabb, hogy nagyon is jól tudom, hogy mi lesz ennek a vége…
Nyeltem egy nagyot, és vetettem egy futó pillantást Nickre, de ő nem nézett a szemembe. Egy mély levegő után Lucasra néztem.
- Mit keres itt? – kérdeztem halkan, mire gúnyosan elmosolyodott
- Az a bomba ami felrobbant… Danielék visszamentek a klubba, és mit ad Isten? Ő is éppen ott volt. Csak az a furcsa, hogy egyedül… Úgy tűnik, a nyomokat akarta eltakarítani, csak mi közbeléptünk, és nem sikerült elmenekülnie.
- Egyáltalán honnan tudott Daniel a bombáról? – Lucas sóhajtott, és tovább nézte a másik oldalon ülő farkast. Nekem elég volt egy pillantás is, és már megzavarodtam. Azóta sem néztem felé.
- Egy…fiatal vámpír barátja is ott volt. Éppen telefonon beszéltek egymással, mikor…történt ami történt. Daniel pedig elment a klubba, mert először nem tudta, hogy miért szakadt meg a vonal. Akkor látta meg a pusztítást. – megköszörültem a torkom
- Nem hiszem, hogy…
- Ha most azt mondod, hogy nem a farkasok tehetnek az egészről…magadnak is hazudsz! – közölte, majd kiment a kis szobából. A Vadászok Lucas után mind szétszéledtek, de a zsivajuk messziről hallatszott. Nick mögöttem maradt, de nem szólt egy szót sem.
Az ujjamat a kihangosító gomb felett tartottam, de annyira remegett kezem, hogy nem sikerült lenyomni. Behunytam a szemem, és valahogy sikerült. Hirtelen meghallottam a bátyám hangját.
- Miért voltál ott? – kérdezte, gondolom már sokadszor, mert a hangsúlya kemény, és követelőző volt.
- Már elmondtam, és ha csak nem vagy süket, szeri…- ennyi elég is lesz azt hiszem. Kikapcsoltam, és mély levegőt vettem
- Jól vagy? – kérdezte Nick, én pedig nagy nehezen felemeltem a fejem. Még mindig ugyanúgy ült bent Tyler mint eddig, de most Daniel fel alá járkált, és egyre idegesebbnek látszott. A bátyám álig felfegyverkezve volt, míg ő fekete nadrágot, és felül kigombolt fehér inget viselt. Mintha csak megérezte volna, hogy őt nézem felém fordította a fejét, és pontosan a szemembe nézett.
Vettem egy mély levegőt, és kihúztam magam.
- Tökéletesen. – mondtam, majd mellé sétáltam, és a fülébe súgtam – Ne engedj be oda senkit, és ne engedd, hogy valaki hallgatózzon, kérlek! – Nick megfogta a kezemet, majd bólintott, mire hálásan rámosolyogtam.
A falak direkt olyan anyagból vannak, hogy még a vámpírok se halljanak semmit, csak a kihangosítón keresztül. Most ennek igazán örülök.
Benyitottam a kis irodába, mire minden szem rám szegeződött, de én csak Daniellel foglalkoztam. Egy utolsó pillantást vetett a farkasra, majd mellém állt.
- Kérlek, menj ki! – mondtam halkan bár tisztában vagyok vele, hogy Tyler mindent hall.
- Lucas nem lenne elragadtatva, ha egyedül hagynálak vele, és én sem.
- Tíz év után…kell pár perc, és ezt szerintem te mindenkinél jobban tudod. – néztem vele farkas szemet, és amikor felsóhajtott tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Rendben. De…ha lehet hagyd életben. Kell nekünk. Még. – nézett a válla fölött búcsúzóul rá, majd kiment, én pedig kulcsra zártam az ajtót. A kezemet a kilincsen tartottam, és nem fordultam meg.
- Mit akarsz? – hallottam meg a fagyos hangot, mire felé fordultam. Még mindig elveszek a szemében.
- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem halkan, mire gúnyosan elmosolyodott, és megmozdította a láncot amivel le volt kötve.
- Behoztak, mert azt hiszik nyomokat akartam megsemmisíteni. Ezek szerint nem vált be a terved, hogy bebizonyítsd mi nem tehetünk semmiről. – vont vállat
- Miért hagytad, hogy behozzanak?
- Sokan voltak, és…nem akartam mészárlást. Így inkább hagytam magam.
- Tisztában vagy vele, hogy innen élve már nem jutsz ki? – kérdeztem rekedt hangon
- Legalább nem kell kijelentened a már meghozod döntésedet. – közölte hidegen
- Miről beszélsz? – fáradtan felemelte a kezét, és megmasszírozta a halántékát, miközben a láncok csak úgy csörögtek. A székhez van kötve, így nem tud felállni, de minimális mozdulatokra azért képes.
- Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy amikor időt kértél…akkor kimondtad a kapcsolatunk végét is. – nem engedtem, hogy gyengének mutatkozzak, ezért kihúztam magam, és közelebb sétáltam hozzá
- Jobb így nem? – kérdeztem az üres székre támaszkodva, miközben ő végig engem nézett
- Neked biztosan…
- Mi lenne ha egyszer, nem engem tüntetnél fel bűnösnek? – megrázta a fejét
- Nem fogod fel a helyzet súlyosságát Helena. Ha nem lépsz le boldogan élhetnénk.
- Ha ki akarsz innen jutni, szökj meg! Más lehetőséged nincs. – tereltem el a témát, és az ajtóhoz sétáltam. Ennyi elég lesz mára.
- Telihold volt. – hirtelen hátrafordultam
- Mi?
- Amikor utoljára együtt voltunk…telihold volt. Bár…mivel túlságosan felhős volt az ég, nem bújt elő, ezért nem hatott rám, de...attól még az volt. – a szám kiszáradt, és nyelni nem tudtam
- Hazudsz! – közöltem élesen, mire felvonta a szemöldökét
- Nézd meg a naptárat, ha nekem nem hiszel. – mondta halkan.
Nem is késlekedtem tovább feltéptem az ajtót, és kirohantam, de előtte még kívülről bezártam a farkast. Hallottam, hogy valaki utánam fut, de nem néztem hátra. Gyorsan a szobámba mentem, elővettem egy kis fiókból a naptárat.
- Mi történt? – kérdezte mellőlem Nick, de nem válaszoltam. Visszalapoztam ameddig kellett, és eltátottam a szám. Levegőt sem kaptam.
- Rohadt nagy baj van…

Nem bírtam visszamenni. Kell egy kis idő mire felfogom a történteket. Odaadtam Nicknek a kulcsot, ő pedig magamra hagyott. Majd később beszélek Tylerrel a fegyverről, ha még éledben lesz…De most nem megy.
A zuhany alatt ültem a falnak dőlve, lábamat felhúzva, a fejemet a csempének vetve. Talán a víz segít, bár…nem hiszem. Nem akarom ezt! Én…az életem romokban, és ehhez nem kell még több gond.
Két órát ültem, és semmi nem lett jobb. A végtagjaim elzsibbadtak, de nem több. Magamra kaptam egy hálóinget, és befeküdtem a puha ágyamba. Nem akarok Nicket, nem akarok Tylert, nem akarok fegyvert, én csak egy nyugodt éjszakát kérek. Ennyi. Olyan nagy kérés ez?