Dark Kiss 20. fejezet

20. fejezet

Eljön egyszer az a pillanat, amikor az ember lánya egyszerűen lefagy. Amikor hirtelen se gondolkodni, se beszélni nem tudsz. Az agyad kattog, és még sem tudsz megszólalni. A szíved hevesebben kezd verni, a tekinteted keres valami támpontot, hogy tudj tájékozódni, de igazából nem látsz semmit. Na nálam most jött el ez a pillanat. Bár a hallásom tökéletes most még sem bíztam benne.
- Mi…mit…mit…mondtál? – nyögtem ki nagy nehezen, mire ő két keze közé fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett
- Hozzám jössz? – kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, aztán becsuktam, egy szó nélkül. Nem értem.
- Ez most…mit akar jelenteni. Hogy érted, hogy hozzád megyek-e? Hisz itt vagyok már nálad. – mondtam, és bár tisztában voltam vele, hogy semmi értelme annak amit mondok, más hirtelen nem jutott eszembe. Tyler felnevetett, és ha nem lenne most ez a helyzet, akkor rászóltam volna, hogy ne nevessen ki! De még mindig jobb, hogy nevet, minthogy úgy szenved, mint az előbb. Végre egy kis normális gondolat!
- Akkor kérdezem máshogy. Leszel a feleségem? – kiguvadt szemmel meredtem rá. Mintha csak most jöttem volna rá, hogy mit is kérdezett eddig. Na ne! Tyler azt akarja, hogy menjek hozzá? Mégis hogy? És miért? Na és Vivien? Nick? Nem! Ez teljességgel lehetetlen! Akkor miért nem mondtam már rég nemet? Na vajon miért? Mert nem vagyok benne biztos, hogy a nem lenne a legjobb válasz. Nyeltem egy nagyot, és próbáltam megszólalni.
- Én…- hála az égnek megszólalt a mobilom. Tylert nem érdekelte, csak tovább vizslatott a gyönyörű szemeivel. Elszakítottam róla a pillantásomat, és remegő kezekkel kezdtem keresni a telefonomat. Amikor megtaláltam alig tudtam megnyomni a gombot, annyira remegtem. Pár másodpercre behunytam a szemem, majd ingatag lábakon felálltam. Végre sikerült a telefont is felvennem. Tyler még mindig a földön kuporgott, de nem vette le a szemét rólam. Én viszont hátat fordítottam neki, és a pultra támaszkodtam.
Megköszörültem a torkom, hogy megtudjak szólalni.
- Igen?! – szóltam bele a kagylóba, de a hangom még nekem is…furcsa volt
- Helena? Te vagy az? – megpróbálkoztam megint a torokköszörüléssel, de nem jött össze. A másik pedig, hogy éreztem Tyler tekintetét a hátamba fúródni. A tarkóm bizsergett tőle. Mit gondolhat most? Egyáltalán miért pont most tette fel ezt a kérdés? Csupa miért, amire nem tudom a választ, de most nincs is időm megfejteni őket.
- Igen…én vagyok. – mondtam, és egy mély levegő után sikerült nagyjából összeszedni magam, hogy beszélni tudjak – Mit tudtál meg Jeremy?
- Mindent, amire csak szükséged volt. Szerencsédre Adamet nem egy vámpír börtönbe vitték, de ahol van ott több őr van, mint bárhol máshol. Nagyon vigyáznak rá. Nem hiszem, hogy betudsz jutni. – összevontam a szemöldököm
- Hol van? – Jeremy lemondóan sóhajtott, mintha abban bízott volna, hogy majd leteszek erről a szörnyű ötletről. Hát nem!
- Lucas nem akarta megkockáztatni, hogy Adam megszökik, vagy, hogy az Elit kiakad, hogy a főhadiszálláson van egy…”gyilkos”, ezért elvitte egy eldugott helyre.
- Mégis hova? – kérdeztem ismét
- Van egy nagyobb raktár félesége az egyik erdő felé. Nem nagy dolog, de arra pont megfelel, hogy ameddig nem végzik ki Adamet ott legyen.
- Hány őr van?
- Ha tíz nem, akkor egy sem. De ez még annyira nem is lenne vészes, ha egy hatalmas helyről beszélnénk, de elvileg ez egy kisebb hely. Lehet, hogy még többen is vannak. – hosszan elkáromkodtam magam – Ahogy mondod! Szóval ha kedves az életed nem mész oda.
- Adam tudja azt amit nekem is tudnom kell, szóval de! Odamegyek, még hozzá most! Add a pontos címet! – pár percig nem szólalt meg, majd elmondta. Nagyjából tudtam, hogy merre van, de azért majd keresgetnem kell egy kicsit. Nem is tudtam, hogy Lucasnak ilyen helyei is vannak. Mármint azt tudtam, hogy van pár kávézója, szórakozó helye, meg ilyenek, de azt nem, hogy ilyen elhagyatott telkeket vásárol. Nem az ő műfaja. Vagy csak nem volt az ő műfaja…- Köszönöm Jeremy! Egy életre az adósod vagyok, bár te soha nem kérsz tőlem semmit! – halványan elmosolyodtam
- Most kérek! Maradj a fenekeden, és ne csinálj semmit! Ez nem játék! Meg is hallhatsz! – megforgattam a szemem
- Tisztában vagyok vele, hogy ez nem játék, de a bátyám nincs jó kezekben! Azt pedig nem hiszem, hogy az őrök megölnek, mert nem fognak meglátni. Maximum ha valami balul sül el elvisznek Lucasnak, aki…
- Aki felad az Elitnek, ők meg szépen kivégeznek, és még élvezni is fogják! Igen. Pontosan ez fog történni, ha nem maradsz nyugton. – vágott a szavamba, mire én felemeltem az állam
- Nem vagyok olyan gyenge virágszál. Megoldom.
- Van egy lányod. – mondta halkan, mire megdermedtem
- Tudok róla, és épp ezért kell megtalálnom a bátyám. A fegyver pedig jó lenne, ha minél hamarabb eltűnne. Legalább nem kéne aggódnom, hogy véletlenül egy golyó Emilyben végzi. – kirázott a hideg még a gondolatától is, hogy valami baja eshet neki. Inkább én, mint ő!
- Pontosan tudod, hogy ez öngyilkosság. Miért nem…
- Kösz mindent Jeremy! Igazán hálás vagyok neked, de most mennem kell! Majd hívlak, ha kellene még valami. – nyomtam ki a telefont, és mély levegőt vettem
- Igaza van. – szólalt meg mögöttem Tyler. Nem fordultam felé, inkább csak a mobilommal játszottam. – Öngyilkosság az egész, és van egy lányod!
- Elegem van, hogy mindig azzal jön mindenki, hogy van egy lányom. Tudok róla, mert én szültem meg, és velem él, de attól még nem változtam meg. Ugyanaz vagyok aki voltam, és az a valaki makacs, önfejű, szereti a veszélyt valamint az őrült dolgokat. Ha nem így lenne most nem lenne lányom. – mondtam halkan. Azt hittem mögém lép, és átölel, de nem. Még csak meg sem mozdult. Felé fordultam, mert kíváncsi lettem, hogy mi járhat a fejében. Nem kellett volna. Még mindig a földön térdelt, de a tekintete már teljesen a régi volt, és komolyan nézett rám. Túl komolyan.
- Régen nem volt mit vesztened. Most van. Maradj, és válaszolj a kérdésemre! – megdermedtem. A kérdés…hát igen a válaszom…még nincs meg. Nekem ehhez idő kell, és most nincs időm átgondolni ezeket a dolgokat. Megráztam a fejem.
- Jól leszel? Nekem most mennem kell! – az ajtóhoz sétáltam nagyban kikerülve őt, de megragadta a karom. Nem néztem fel rá csak a kezét vizslattam ami az enyémre fonódott.
- Kérlek, ne menj! Kellesz még nekem! – megráztam a fejem
- Nem tudsz visszatartani! – suttogtam, mire sóhajtott
- Gondolj Emilyre! – összeszorítottam az állkapcsomat
- Épp azt teszem. – rántottam ki a szorításból a kezemet, majd faképnél hagytam

Amennyi fegyvert csak tudtam magamra aggattam, majd minden sebességi korlátozást megszegve hajtottam London határa felé. Naná, hogy a legelhagyatottabb helyen van ez a raktár, vagy kunyhó, vagy nem is tudom mi. Kikapcsoltam a telefonomat. Nincs szükségem rá, hogy hívogassanak. Az meg duplán nem lenne jó, ha akkor hívnának, amikor próbálok elsurranni az őrök mellett. Tyler már biztos riasztotta Nicket, szóval gyorsan kell cselekednem, mert a farkasom is hallotta, amikor Jeremy megadta a címet. Ha pedig idejönnek az senkinek nem lesz jó, az biztos. Főleg nekem nem. Így is épp elég dolog kavarog a fejemben, nem kell, hogy még idejöjjön a két pasi jelölt is. Tyler kérdése után…idő kell, és ha lehet nélkülük. Most egyedül Adamra, és arra szabad koncentrálnom, hogy hogyan is fogok bejutni erre a…helyre. Fogalmam sincs, hogy merre lehet. Jeremy szerint bent az erdőben. Annyira nem lesz nehéz megtalálni őket, mert követem a szagokat, de azért nem akarok bolyongani. Jeremy csak azt mondta el, hogy hol van az erdő, és, hogy merre fele keresgéljek. Hát…majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Leparkoltam az erdő szélén egy elég nagy bokor mögött, hogy még véletlenül se látszódjon ki a kocsim, majd miután lezártam halk léptekkel kelet felé mentem. Egy ekkora erdőben már az is csoda, hogy tudom merre van kelet. Na jó igazából egy iránytű segített az egészben. Én sem vagyok azért Superman.
Miután megtaláltam a helyes irányt eltettem az iránytűt, majd beleszagoltam a levegőbe. Azonnal megéreztem a Vadászok ismerős szagát, és ha nagyon füleltem halk szöszmötölések foszlánya is megütötte a fülem. Neki iramodtam, de minden egyes faágat, és mást ami zajt csaphat a lábam alatt messziről kikerültem. Nem volt könnyű hisz egy erdőben vagyok, de nem szabad, hogy észrevegyenek. Bár elég nehéz lesz őket elkerülni, meg bejutni, de valahogy csak összejön majd nem?
Körülbelül száz méterre álltam meg tőlük. Egy nagy fa mögött bújtam meg, és próbáltam észrevétlen maradni. Lassan kilestem a menedékem mögül, és megpillantottam az épületet. Egy kétszintes raktárhoz tudnám leginkább hasonlítani. A falai valamilyen fémből készültek, de nem tudtam megállapítani, hogy miből is. Legelöl volt egy kétszárnyas ajtó előtte két őrrel akik fel alá járkáltak a fegyvereikkel a kezükben. A második emeleten volt egy ablak, de le volt húzva a redőny. Az egész nem nagyobb egy kisebb nappalinál. Kinéztem a másik oldalamra, így ráláttam az épület bal oldalára. Ugyanúgy két őr járkált, és ha jól hallom minden oldalon ennyi van. Vagyis ez eddig nyolc. Király! Hogy az istenbe verekedem át magamat rajtuk? Túl kicsi a hely, és túl sok az ember! De mire számítottam?
A fának vetettem a fejem, és miközben imádkoztam, hogy ne érezzék meg, hogy itt vagyok a szívveréseket számoltam. Szóval…ahogy megmondtam kint vannak nyolcan. Aztán bent, a földszintem vannak hárman, és az emeleten csak egy személy van. Ő lesz Adam. Pár másodpercre lehunytam a szemem. Tizenegy. Ez egy „embernek” rengeteg! Mindenhogy észrevesznek. Bármit csinálhatok így is-úgy is elkapnak. Majdnem hangosan elkáromkodtam magam, de aztán észbe kaptam, hogy megszólalni talán mégsem kéne. Szerintem már most tudják, hogy valaki van itt, de remélik, hogy csak egy eltévedt turista vagy ilyesmi. Na persze, vámpír turista mi? Valahogy viszont be kell jutnom! Halkan előhúztam a kabátomból két pisztolyt. Megölni nem akarok senkit, de ha megsebesítem őket, talán egy kicsi időt nyerek. Mielőtt azonban kiléphettem volna a fa mögül vérfarkas szagot éreztem. Na ne! Ilyen hamar ideértek volna Tylerék?
Az őrök is megérezhették, mert mindegyikük keze a ravaszon volt, és ugrásra készen álltak. Körbenéztem, de a fa mögött maradtam, hogy magamat ne leplezzem le. Mikor megláttam a farkast elkerekedtek a szemeim.
Jeremy lazán, mintha csak az utcán sétálgatna jött egyre közelebb. A kezemmel próbáltam elmutogatni, hogy most azonnal menjen el. Megrázta a fejét, majd az őrökre mutatott, aztán felemelte mind a két kezét tízet mutatva, majd a bal öklét maga elé emelte, és egy szép mozdulattal bemutatott. Jelezve, hogy nagyról tesz rá, hogy mit mondok ő marad, és elmagyarázva, hogy tizenegy őr van összesen. Bár ezt már tudtam, nem bírtam visszafojtani egy mosolyt. Felé biccentettem a fejem, hogy mégis mi a terve, mire vállat vonva arrébb sétált. A Vadászok simán lelőhetik most! Te jó ég! Ez meg akar halni? Egyre közelebb jött majd mellettem állt meg, de a fegyveresek csak őt láthatták engem nem. Halkan beszélni kezdett.
- Én elterelem a figyelmüket te pedig bemész!
- Lelőnek! – sziszegtem amilyen halkan csak tudtam, mire a szeme sarkából rám nézett
- Csak ha elkapnak. – vont vállat, mire összevontam a szemöldököm
- Jeremy…- ekkor kikapta az egyik pisztolyomat a kezemből, és az egyik Vadász felé lőtt, de vigyázott, hogy ne találja el
- Drága vérszívó barátaim nem akartok csevegni egyet? – kérdezte mézes-mázosan, majd elsétált mellőlem, és leadott még pár lövést. Nem ölt meg senkit csak el akarja terelni a figyelmet rólam. Az egyik Vadász felmordult, és lőni kezdett, de nem csak ő. Óriási felhajtás lett az egészből, és a fele csapat Jeremy után futott. Két őr kifutott a házból ami annyit tesz, hogy még egy van bent.
Csak éld túl Jeremy! Kérlek!
Mielőtt bárki megláthatott volna berohantam a kétszárnyas ajtón kezemben a megmaradt pisztolyommal. Magam elé emelve néztem, hogy merre lehet a bent lévő Vadász.
Az emeleten. Nyílván őrzi Adamet nehogy megszökjön a nagy felfordulásban. Remélem a többi Vadász nem fogja azonnal hívni Lucast, hogy megtámadták őket!
Elsétáltam a raktár egyetlen ülő helye mellett, ami egy viseltes kanapé volt előtte egy tv-vel. Nem lehet valami izgalmas itt lenni egész nap.
Lassan sétáltam fel a vaslépcsőn, de szerintem már tudja az őr, hogy itt vagyok. Nem volt ismerős szaga ami azt jelenti, hogy egy újonc. Nem is baj. Nem bántanék olyan Vadászt, akivel dolgoztam már együtt. A lépcső tetején egy ajtó volt, és máshova nem is lehetett menni, csak ebbe a helyiségbe befelé. A kilincsért nyúltam, és vettem egy mély levegőt. Ha nincs szerencsém pont le fog valaki lőni. Bár nem farkas vagyok, és ezt valószínűleg ő is érzi, de az újoncoknál hamar kiborul a bili. Nem kéne, hogy megremegjen az ujja a ravaszon.
Bentről hirtelen halk beszélgetést lehetett hallani. Lehet, hogy Adam próbál segíteni nekem. Hát ha felismerte a szagom, akkor…talán. De ez egy nagyon gyenge talán.
Elfordítottam az ajtó gombot, és amilyen halkan csak tudtam kinyitottam. Bent, a szoba közepén Adam ült egy székhez kötözve, de ahhoz képest, hogy mióta van itt nem látszott rajta semmi szokatlan. Még egy véraláfutás sem. Ez jó dolog. Legalább nem úgy bánnak vele mint az állatok. De az biztos, hogy nagyon őrzik. Bár ahogy látszik…nem eléggé.
Mint mondtam az újoncok hamar pánikba esnek. Nem is vette észre, hogy bejöttem, ami nagy hiba. Adam viszont pont az ajtóval szemben ült, szóval ő simán felismert. Elkerekedtek a szemei egy kissé, és mutattam, hogy maradjon csendben. A fiatal Vadász a fegyverét Adamra fogta, és bár biztos kézzel fogta a pisztolyát még mindig nem vett észre. Sokkot kapott volna? Mindegy. Szándékosan nem figyeltem meg jobban, hogy hogyan is néz ki, mert az csak nehezít a dolgomban. Lassan mögé sétáltam, és bár most azért észrevette, hogy valaki van itt rajta, és Adaman kívül, későn cselekedett. A pisztolyom markolatával fejen vágtam, és óvatosan lefektettem a földre. Majd becsuktam az ajtót, és imádkozva, hogy még legyen időm beszélgetni, és elmenekülni is Adam elé sétáltam.
- Micsoda meglepetés! – vigyorgott, és furcsa volt, hogy még csak nem is fél
- Erre most nincs időnk! Tudom, hogy nem te vagy bűnös! – felvonta a szemöldökét
- Honnan?
- Mondom, hogy nincs erre időnk, szóval figyelj! Segítened kell nekem! Ha meg lesz az igazi elkövető, téged elengednek! – gúnyosan elmosolyodott
- Ezt te sem gondolod komolyan. Ha nem is végeznek ki egy életen át a börtönben fogok sínylődni, és a vámpír börtönökhöz képest az embereké Hawaii. – fájdalmasan sóhajtott. Most már azért elengedte magát annyira, hogy lássam mennyire elnyűtt az arca. A fehér pólója csupa kosz volt, és a kezén lévő bilincs alatt véres horzsolások éktelenkedtek. Ezüst a bilincs, szóval nem tud begyógyulni, amíg rajta van.
- Elvitték a bátyámat Adam! Tudnom kell, hogy kik azok, és, hogy miért tették ezt! – megrázta a fejét
- Nincs amiért elmondanám Helena! Kiszabadítani nem tudsz, és ha mégis simán elkapnak tíz percen belül. Nekem már így is-úgy is végem. – vont vállat, mintha már belenyugodott volna a sorsába
- Más személyek miatt akarsz bűnhődni? Megőrültél? – lenéző pillantást vetett rám
- Mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége. Egy átkozott besúgó vagyok, mégis mire számítottál? Jó hogy rám verik a balhét. – elöntött a keserűség. Muszáj elmondania!
- Adam, kérlek! Ha nem mondod el a bátyám meghal. Könyörögve kérlek, beszélj! – összevonta a szemöldökét. Mikor könyörögtem én neki? Soha. Soha nem könyörögtem senkinek! A földön fekvő fiú mocorogni kezdett. – Gyerünk! – sürgettem, mire kihúzta magát ültében. Már amennyire tudta a láncok, és a bilincs miatt.
- Gondolkozz egy kicsit Helena! Pontosan tudod, hogy kik azok, hisz az orrod előtt van a válasz. Mikor kezdődtek ezek a tárgyalások, meg a fegyver elterjedése? – most én ráncoltam a szemöldököm
- Nem is emlékszek már…tavaly ősz vége felé? – megforgatta a szemét
- Ne így gondolkozz! – lent egy ajtó hangosan becsapódott, és kiabálásokat hallottam – Ha rájössz, megtudod, hogy ki is a…gonosz! – nézett rám komolyan, és nem értettem miért rébuszokban beszél, de időm már nem volt megkérdezni.
Meg akartam köszönni, vagy csak mondani akartam valamit, de a hangok egyre jobban felerősödtek. Az ablakhoz sétáltam, és amilyen gyorsan csak tudtam felhúztam a redőnyt, majd kiugrottam az ablakon. Amikor földet értem egy Vadász állt velem szemben.
- Hé, mi a…- mielőtt befejezhette volna a mondatot kirúgtam a lábát ezzel eltörve a lábszárát. Jajveszékelve rogyott össze, én pedig ott hagyva őt rohanni kezdtem vissza a kocsim felé, A bűntudat mardosott belülről. A lába pár percen belül összeforr majd. Nem öltem meg! Ahogy a fiút sem. Akkor miért érzem ilyen rosszul magam?
Vajon Jeremy él még? Nem éreztem már a szagát sehol és furcsa csend honolt az erdőn.
Iránytű nélkül is sikerült megtalálnom a kocsim. Nem szoktam elfáradni ennyi futástól, de most mégis kapkodtam levegő után. A fejemet a kocsi üvegének döntöttem, és próbáltam megnyugodni. Csak én lehetek ennyire öngyilkos jelölt.
Mit is mondott Adam? Az elkövető az orrom előtt van, csak gondolkoznom kell egy kicsit! Mégis ki a…
- Helena! – nem hallottam, hogy valaki mögém lépett volna ami zöldfülűségre utal. Ugyanígy ütöttem le a fiút a raktárban. Megpördültem, de még ez is kevés volt. A férfi egy rongyot szorított az arcomra, és nem kellett sok idő, hogy homályosan kezdjek látni mindent. Próbáltam megütni, de csak egy erőtlen taszítás sikerült ami nem használt semmit. Az elkövetőm arca egyre sötétebb lett, és nem tudtam fókuszálni. A szemem elnehezült, és az émelyítő szag, ami a kendőből áradt egyre jobban elillant. Aztán…semmi.