3. fejezet
Unottan álltam egy pohár vérrel a kezemben. (Nem tehetek róla, nekünk is kell néha innunk vért.) Emma az apjával beszélget Mr. Sznob Seggfejjel aki, már az első pillanatban nem volt szimpatikus. Legalább tíz arisztokrata jött, és mind azért hogy ápoljuk a vérvonalat. Ahogy megláttak, rögtön lenézően méregettek, csak azért mert Vadász vagyok. Én inkább megtartom tőlük a három lépés távolságot. A többi Vadász éppen eszmecserét tart, a házbeliekkel. Én meghúzom magam egy pohár vér társaságában a fal mellett. Innen legalább mindent látok. Megígértem Emmának, hogy mára elfelejtem Tylert, de legszívesebben most rá vadásznék. Tudom, hogy a barátnőm legszívesebben itt lenne, és nem azért nincs itt mert szégyell egy Vadásszal lenni, csak éppen ő nem olyan mint én. Neki kötelességei vannak, és mivel arisztokrata, így beszélgetnie kell egy csomó seggfejjel. Sóhajtva odamentem az asztalokhoz, és töltöttem még egy kis vért. Mostanában nem nagyon van időm, hogy táplálkozzak, de ha erős akarok maradni akkor most be kell pótolnom. Neki támaszkodtam az asztal lapjának, és néztem a tömeget. Nem is vettem észre, hogy valaki van mellettem, csak amikor megszólalt.
- El kell ismernem, hallgattál rám. – Daniel hófehérfogsorával rám mosolygott. Jelentőségteljesen végig néztem rajta. A színeket nem változtatta meg. Csupa feketében tündökölt. Fekete ing, fekete nadrág, fekete zakó, fekete cipő. Nyakkendő nem volt rajta. Az ing felső két gombját nem gombolta be. Ezzel a szereléssel úgy nézett ki, mint egy szuper modell. Amennyit láttam belőle, az összes nő a teremben utána csorgatta a nyálát.
- Miben is? – kérdeztem, mikor felmértem az öltözékét
- Lecserélted a bőrszerkót. – mutatott végig rajtam – De azért vigyázz az udvarlókkal, aki szemet vet a kishúgomra annak velem kell számolnia. – mosolygott rám, mire én sem tudtam megállni, hogy ne viszonozzam
- Te se panaszkodhatsz. Mindenki téged akar. – fordultam felé
- Nem tudom miről beszélsz? – mosolygott ravaszul, mire én megforgattam a szememet. Majd az álammal a mögöttünk olvadozók felé böktem. Daniel a válla fölött hátra nézett, és a két vámpírra mosolygott. Mire a két szöszi elpirult. Daniel vidáman visszafordult felém. – Na jó talán még is tudom, hogy miről beszélsz. – nevetett fel, de én nem nagyon figyeltem rá, csak az engem vizslató franciát néztem. Volt valami a tekintetében ami nem tetszett. Valahonnan ismerős, de honnan?
- Hééé Daniel , ki az a fickó? – kérdeztem a bátyám, de nem vettem le a szemem a franciáról. Daniel töltött egy pohár vért magának, majd arra fordult amerre én is néztem.
- Ááá hogy ő! Ő Nick Gramer. – hitetlenkedve néztem rá
- Na ne! Ő? Azt hittem már megszabadultunk tőle. – Daniel elmosolyodott, majd ivott egy korty vért
- Hidd el szerintem ő is ezt hitte. Sohasem szíveltétek egymást. Azt hittem felismered, de ezek szerint nem.
- Több mint öt éve nem láttam. Mit vársz? – Nick egy beképzelt arisztokrata, és egyben vadász is. Azt hiszi mindenben ő a legjobb, és amióta beolvastam neki azóta nem nagyon kedveljük egymást. – Pedig csak az igazat mondtam neki, nem tudom miért fájt neki. – vontam meg a vállam, mire Daniel felnevetett.
- Az a baja, hogy egy ilyen „alsóbb rendű” vámpír beolvasott neki. Ha arisztokrata lennél, talán más lenne a helyzet, de így….. Ne is reménykedj megbocsátásban.
- Nem is kell tőle megbocsátás. Ami a szívemen a számon. Nem az én bajom, hogy ez neki nem tetszik. – vontam meg a vállam, mire Daniel megrázta fejét, majd kiitta a pohár vért, és lerakta a boros poharat az asztalra.
- Viszont én most megyek, és…… megadom azt amit a jó nép akar. – felnevettem, ő pedig rám kacsintott, majd a két szöszi felé vette az irányt. Pár pillanat múlva, már az emeletre tartottak hármasban. Mosolyogva megráztam a fejem, de amikor Nickre néztem a mosolyom eltűnt. Jéghideg tekintettel méregetett, én viszont inkább letettem a poharam, és rá sem nézve elindultam Emma felé, aki épp egy franciával beszélgetett. (Már megint) Csak azt tudnám, hogy bírja? Mosolyt erőltetve magamra oda léptem hozzájuk.
- Ááá Helena! Hadd mutassam be neked Monsieur Gaston Lumieret! – mosolyogva kezet nyújtottam neki, de ő csak fölvonta az egyik szemöldökét
- Monsieur Lumiere! Örülök, hogy megismerhetem. – mosolyogtam rá, de ő csak kifejezéstelenül nézett rám, de még mindig nem nyújtott nekem kezet
- Részemről a szerencse.- mondta egyhangúan, mire én befejeztem a mosolygást a kezemet pedig magam mellé ejtettem
- Akkor, én nem is zavarok. Nem értek a politikához. – mondtam Emmának, mire Monsieur Gaston felnevetett – Elárulná, mi olyan vicces? – kérdeztem nyersen
- Csak az, hogy milyen igaza van. A politikához nem ért, de ahhoz igen, hogy hogyan kell lemészárolni a farkasokat.
- Viszont ha nem mészárolnék le farkasokat, akkor most maga már csak hamu lenne. – mondtam élesen, mire kidülledt szemekkel meredt rám
- Kisasszony magának semmi joga, így beszélni velem!
- Magának ped…….- már épp visszaszóltam volna neki, amikor Emma közbe szólt
- Magának pedig Monsieur kiürült a pohara. Helena ezt akarta mondani. Igaz? – nézett rám jelentőségteljesen. Legszívesebben jól beolvastam volna neki, de visszafogtam magam.
- Elnézést. – mondtam szárazon, majd az emeletre indultam, hogy átöltözzek, és kimenjek vérfarkasokra vadászni. Nem néztem kijön előttem csak mentem a lépcsőn magamban füstölögve, míg bele nem ütköztem valakibe. Már majdnem mondtam neki valami nem túl szépet, mikor megpillantottam ki is az…..
- Lucas…..én…..én….. sajnálom…..csak….- próbáltam kilábalni a kellemetlen helyzetből, de ő csak mosolygott
- Semmi baj, Helena. – nyugtatott Lucas, majd egy kicsit arrébb ment, mert a lépcső közepén nem jó ötlet megállni. Követve a példáját a korlát mellé léptem. – Azt azért elmondhatnád mi bosszantott fel ennyire. Nem tetszik a parti?
- De a parti nagyszerű, csak……. A társaság szörnyű – húztam el a szám, mire Lucas fölnevetett.
- Hát meg kell hagyni, nem éppen a legjobb társaság, de muszáj elviselni ha jó kapcsolatot akarunk tartani a többi vámpírral. – vonta meg a vállát, mire én fölszisszentem
- Ezekkel nem lehet jó kapcsolatot tartani. Lenéző sznobok, és nem akarják elfogadni, hogy minden este megmentjük a szaros örök létüket. – háborodtam fel
- Nyugi Helena! Nagyon jól tudod, hogy milyenek. Ne hagyd, hogy felbosszantsanak!
- Késő… - dünnyögtem, Lucas pedig mosolygott
- Azért remélem nem bosszantottak fel nagyon. Nem szeretném ha az estéd csak ezért rossz lenne.
- Az estém már ennél rosszabb nem lehet, szóval….. – vontam meg a vállam, Lucas pedig együtt érzően nézett rám
- Igen….a mai vadászat. Nem volt túl sikeres igaz?
- Így is mondhatjuk. – sóhajtottam, majd rámosolyogtam Lucasra, és elindultam felfelé
- Vadászni mész ugye? – nézett hátra a fővámpír mire, én megtorpantam
- Én… nem….. csak lefekszek fáradt vagyok. –hazudtam, mire Lucas elmosolyodott, és megrázta a fejét
- Nem örülök neki, hogy a saját szakálladra dolgozol. Annak meg végkép nem, hogy ilyen állapotban harcolsz. – aggodalmaskodott
- Jól vagyok Lucas! És különben is van egy kis dolgom. – húztam ki magam, majd felfelé indultam
- Elkapni Tylert?!- ismét megtorpantam, és hátrafordultam. Lucas feljebb jött a lépcsőn.
- Te ezt nem érted!
- De igen, értem. Tíz év hosszú idő, és még mindig nem kaptad el. Én is annyira szeretném mint te, hogy elkapjuk, de azért légy óvatos! – nézett rám együtt érzően, mire én elmosolyodtam
- Te csak ne félts engem! Nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra! – mosolyogtam rá, de ő csak dühösen karba tette a kezét
- Ha azt mondanám nem mehetsz ki, akkor se változna semmi igaz? – sóhajtott lemondón
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Rendben! Akkor menj, de légy óvatos! És hajnal előtt két órával gyere vissza!
- Oké. Meglesz! – bólintottam mosolyogva- További jó szórakozást! – mondtam, mire Lucas elhúzta a száját. Ezen mosolyogtam egy jót, majd a szobámba mentem átöltözni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése