17. fejezet
- Na?! Elmeséled, vagy nem? – kérdezte Nick. Halk sóhaj hagyta el a szám. Eddig csak Tyleren járt az eszem, és el is felejtettem Ericet.
- Majd megtudod ha elmondom Lucasnak. – vontam meg a vállam. Azt hittem vitatkozni fog, de nem. Vannak még csodák.
- Rendben. Akkor mesélj Tylerről! – vágtam egy fintort
- Nincs mit mondanom róla. – közöltem halkan, mire felkuncogott
- Nem avatsz be a részletekbe?
- Te ezt élvezed igaz? – kérdeztem halkan
- Mi tagadás… igen. Élvezem. Nem sokszor érezhetem ellenned nyeregben magam. – mosolygott rám amit nem viszonoztam
- Honnan tudtad meg? – nem néztem rá. A tájat kémleltem.
- Vannak kapcsolataim. Ahogy neked is.
- Igen, nekem vannak. De… neked ki? – kíváncsiskodtam tovább. Nick felnevetett.
- Nem fogom elárulni neked, hogy ki az informátorom. – rázta meg a fejét
- Gondoltam. – húztam el a szám, mire felsóhajtott
- Nézd! Tudod, hogy nem szoktam a magánéleteddel foglalkozni, de… hibát követsz el. – most rajtam volt a sor, hogy felnevessek
- Csak nem szerelmi tanácsokat adsz nekem? Ezt se hittem volna. – mondtam kuncogva
- Nevess csak, de… ha rám hallgatsz elfelejted ezt a kapcsolatot. – elkomolyodtam
- Nem szándékozom folytatni. Csak… elragadott a hév és ennyi. Többet nem történik meg.
- Akkor is így gondoltad amikor a buli után felmentél hozzá? – rámeredtem, mire ő csak mosolygott. Meg sem kérdezem, hogy honnan tudja. Felsóhajtottam.
- Nem tudom mit akartam akkor. Talán… meggyőzni magam arról, hogy ez egy rossz ötlet. Vagy abban reménykedtem, hogy Tyler más mint a többi. – vontam meg a vállam
- Egy farkas nem jó választás. Higgy nekem…- nem értettem miről beszél, de abban biztos vagyok, hogy valami köze van a farkasokhoz. Talán egy régi szerelem. Ááá, kizárt. Nick, és a farkasok… nem jó párosítás. Soha nem beszéltem még ilyen bensőségesen vele. És nem is gondoltam arra, hogy ilyen valaha is történni fog. Azt hittem mond még valamit, de az út többi részén csöndben maradt.
Alig vártam már, hogy végre megérkezzünk, és beszélhessek Lucassal. Remélem nem akar majd megölni, mert rossz infót adtam neki. Mondjuk nem így ismerem. Nick csöndben követett az emeletre az irodához. Kopogtam, de a választ nem vártam meg. Daniel, Lucas mellett állt, és valamit mutogatott neki.
- Beszélnünk kell! – álltam meg előtte. Nick nem zavartatta magát. Kényelmesen elhelyezkedett a bőrkanapén, és várta, hogy végre beavassam őket. Lucas végigmérte a ruhámat, és felvonta a szemöldökét. Daniel is megtette ezt, de ugyanúgy Nicket is megnézte magának.
- Ti együtt voltatok? – szegezte nekem a kérdést, mire Nick felnevetett. Szúrós pillantást vetettem rá, mire megadóan felemelte a kezeit, de a mosolyt nem tűntette el magáról.
- Mondjuk úgy, hogy… közös célból meghívott egy Galériába.
- Akkor már értem a ruhát. – dőlt hátra a székében Lucas – Miről van szó?
- Nem a vérfarkasok voltak.
- Tessék? – kérdezte értetlenül
- Nem ők akarják a halálunkat. – Daniel, és Lucas megdöbbenve méregetett
- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte a bátyám
- Beszéltem Ericcel.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte idegesen Lucas.
- Hallgass meg! Beszéltem vele, és azt mondta, hogy nem is tudott a töltényekről, és a bombákról. Azt mondta, hogy ez a rájuk is veszélyes lehet, és igaza van. Semmi értelme nincs, hogy a maguk ellenségei legyenek.
- És te hiszel egy farkasnak? – hüledezett Daniel. Vajon mit szólna ha megtudná, hogy lefeküdtem az egyikkel? Jobb azt nem tudni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de... igen. Eric eddig sem szerette a harcot, és most is azt mondta nekem, hogy véget akar ennek vetni.
- Csak azért mondta, hogy bedőlj neki, és ne öld meg. – rázta meg a fejét Lucas.
- Nem igaz. Higgy nekem! Most az egyszer igazat mond.
- Nem hihetsz egy farkasnak. – mondta Daniel
- Főleg, hogy nincs más akinek lenne rá oka, hogy megöljön minket. – kontrázott rá Lucas. Idegesen Nick felé fordultam, aki eddig egy szót sem szólt.
- Mondj már valamit! – mereven a szemembe nézett, de nem tudtam leolvasni az arcáról semmit.
- Igazuk van! Nem hihetsz egy farkasnak. Főleg, ha az a valaki a vérfarkasok vezére. – eltátottam a szám. Azt hittem legalább ő mellettem lesz.
- Látod? Megértem, hogy Eric minden félét bebeszélt neked, de… nem hihetsz neki! Meg különben is, hamarosan mindennek vége. – állt fel Lucas
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem halkan
- Támadást indítunk a farkasok ellen, szóval rád is szükség lesz. Tudom, hogy szabadságon vagy, de… kellesz nekünk.
- Miféle… támadást?
- Adam szerint lesz egy kisebb gyűlése a farkasoknak egy raktárban a Trade Streeten. Ott lecsaphatunk rájuk. – mondta Daniel
- Mikor?
- Holnap este. – közölte Lucas, majd elment mellettem – Nick, ha van kedve velünk tarthat!
- Ki nem hagynám! – mondta mosolyogva, majd a két fiú után ő is kiment. Az íróasztalra támaszkodva próbáltam összegezni a dolgokat. Van egy fegyver ami minden vámpírt kinyír. Valamint egy őrült, akit nem ismerünk. Eric véget akar vetni a harcoknak, és békét kötni. Lucas nem hisz nekem, hogy a vérfarkasok ártatlanok. Nick egy szemét. Daniel nagyon hisz az elveiben. Ja, és még van egy Tyler nevű farkas aki folyton kísért. Valamint az idegbaj kerülget. Kihagytam valamit?! Nem fogom megengedni, hogy ártatlanok halljanak meg. Lehet, hogy a farkasoknak meg kell halnia, de nem azért amit meg sem tettek. Valószínűleg megfognak ölni azért amit most tenni akarok. Ránéztem az asztalon álló órára. Hajnali három. Két és fél óra múlva felkel a nap. Nagyon kell sietnem. Kirohantam az irodából, és a fegyvertárba mentem.
2010. június 18., péntek
2010. június 13., vasárnap
Friss!
Sziasztok!
Sajnálom, de csak jövőhét pénteken lesz új fejezet, mert nagyon elvagyok havazva. :( Szóval bocsi, hogy ennyit kell várni, de szerintem megéri. :P:) Köszönöm a türelmeteket! ;)
puszi
Niky
Sajnálom, de csak jövőhét pénteken lesz új fejezet, mert nagyon elvagyok havazva. :( Szóval bocsi, hogy ennyit kell várni, de szerintem megéri. :P:) Köszönöm a türelmeteket! ;)
puszi
Niky
2010. június 5., szombat
Dark Night 16. fejezet
Sziasztok!
Itt az új fejezet, de jövő héten sajnos nem tudok frissel szolgálni. :( Akkor fogok vizsgázni, és nem lesz időm. De igyekszek, hogy minnél hamarabb olvashassátok az új részt. ;) Addig is jó olvasást ehhez!
puszi
Niky
16. fejezet
Egy egész napot alvással töltöttem. A barátnőm próbált beszélgetni. Elég kevés sikerrel. Próbáltam ráfigyelni, de nem nagyon sikerült. Végül Emmának el kellett mennie, mert valami vacsorát rendeznek a vendégeinknek. Remélem nekem nem kell elmennem, mert ha igen akkor semmi kedvem nincs hozzá. Csak feküdtem az ágyamon, és nem gondolkoztam. Minden rosszat el akarok felejteni, és az úgy nem megy ha mindig csak… rá gondolok. Most örülök neki, hogy nem kell harcolnom. Amilyen állapotban vagyok, még a végén megsebesítek valakit a mieink közül. Utoljára akkor voltam ilyen rosszul, amikor a szüleim meghaltak. Daniel segített kilábalni az egészből. De most nem tud segíteni. Nem értene meg. Hiszen még én sem értem magam…az isten szerelmére! Az oldalamra fordultam, és próbáltam elaludni. Talán az alvás jót tenne most. Már számoltam a bárányokat, amikor kopogtak. Soha nem fognak már békén hagyni? Az ajtóhoz trappoltam, és kirántottam. Elkerekedtek a szemeim a látogatómtól.
- Mi a fenét akarsz? – dőltem az ajtófélfának
- Beszélnünk kéne! – jött az egyszerű válasz Nicktől
- Szerintem nincs miről! Most pedig ha megbocsátasz… aludni szeretnék. – léptem hátra, és beakartam csukni az ajtót, de Nick rátette a kezét
- Egész nap mást sem csináltál. Pár percet rám tudsz szánni. Hidd el érdekelni fog, amit mondok. – mosolygott rám, mire kétkedve méregettem
- Végül is. – vontam meg a vállam sóhajtva. Még mindig csak egy köntös volt rajtam, amit Nick is észrevett, mert jelentőségteljesen végigmért. De szerencséjére nem mondott semmit. Eddig csak egyszer volt a szobámban, de akkor nem hiszem, hogy megvizsgált mindent közelebbről, és most kihasználta az alkalmat, hogy körbenézzen. Nem kicsi a szobám azt meg kell hagyni. Imádom a művészetet, és ez a berendezésen is meglátszik. Többnyire antik bútoraim vannak, de azért pár modern dolgot is becsempésztem. A falat többnyire Da Vinci képek díszítik. Természetesen mind valódi, és észveszejtően drága. Egy ezüst csillár lóg a plafonról ami az egész szobát fényben árasztja el. A falak vajszínűek. Nem szeretem a fehér falat, de nem akartam semmi élénket. Inkább maradtam az egyszerűnél. A falnál könyvespolcok sorakoznak, rogyásig megpakolva. Imádok olvasni, de mostanában nincs rá időm. Lehet elő kéne vennem az egyik kedvenc történelmi könyvemet. Az talán egy kicsit elvonná a figyelmemet. A plazma TV, a házi mozi, a hifi az ablak melletti sarokban vannak. Az íróasztalom pontosan az ablak alatt van. Nem gyakran használom az elektronikai holmikat, inkább csak a laptopot. A hatalmas gardróbom a fürdő mellől nyílik. Nick pár percig furcsán nézett oda, de végül megrázta a fejét, és tovább ment. Megállt az egyik vitrines szekrénynél. Három darab van belőle. Az egyikben művészettel kapcsolatos ereklyék vannak. A másikban fegyverek sokasága. Megszállott gyűjtő vagyok, és van mindenféle belőle. A harmadikban pedig… családi örökségek vannak. Képek, naplók, könyvek, poharak, és minden olyan ami a szüleimhez kötött. Naná, hogy ennél állt meg. Nick elmosolyodott az egyik kiskori képemen. Mivel vámpírként születtem ugyanúgy nőttem mint az emberek. A vámpírok halhatatlanok ez igaz, de egy idő után megöregednek. Ha mondjuk én elérem az ötezer éves kort, akkor már öregedek. Ez elég furcsa tudom, de gondoljunk csak bele. Mennyire irigyek lennének az emberek ha tudnák, hogy nem öregszek meg csak ötezer év múlva, és mindig úgy fogok kinézni mint egy huszonhat éves. Tizennyolcnak nem nézek ki, de azért nem is vagyok öreg nyanya. Elméletben. Közel kétszáz éves vagyok. Szóval még van…négyezer- nyolcszáz évem az öregedésig. Szuper! Karba tett kézzel vártam, hogy végre megszólaljon, de nem tette meg.
- Végre elmondod, hogy mit akarsz? – kérdeztem hidegen, mire felém fordult. Lazán zsebre tette a kezét. Még csak most figyeltem meg, hogy öltönyben van. Sötét szürke öltöny, a falamhoz passzoló ing, és egy fekete nyakkendő.
- Látom szereted a művészeteket. – nézett végig még egyszer a szobán
- Ne tereld a témát! – szóltam rá, mire elmosolyodott
- Nem terelem. Szeretnélek elhívni valahova. – nem hittem a fülemnek
- Most viccelsz? – kérdeztem akadozó lélegzettel
- Ami azt illeti…nem. – vonta meg a vállát egyszerűen – Láttam hajnalban, amikor visszaértél, hogy nem vagy túl jól. Ezért gondoltam… örülnél egy kis szórakozásnak. – még mindig nem fogtam fel teljesen
- Te aggódsz értem? – kérdeztem, mire ő csak mosolygott
- Nem ezt mondtam. Csak… van egy program ami érdekelne.
- Mégis milyen program az, ami veled olyan szuper lenne? – kérdeztem gúnyosan, mire ő vágott egy fintort
- A National Gallery egy rendezvényt szervez. Különösen drága képeket mutatnak be, az érdeklődő gazdagoknak. Olyan mint egy bál. De itt vásárolni is lehet, bár nem olcsón. Viszont ez érdekelhetne. Szereted a művészetet nem?
- De, igen. Csak… még mindig nem világos. Miért mennék pont veled? – kérdeztem, mire Nick mosolyogva leült az ágyamra. Nem szóltam rá, pedig nagyon akartam.
- Nem csak emberek lesznek a rendezvényen. Eric nagyon nagy gyűjtő, és a Galéria legfőbb támogatója. – eltátottam a szám
- Mi? Ezt nem mondtad komolyan. – ráztam meg a fejem
- De igen. És mivel nem akarom nagy dobra verni a dolgokat elviszlek magammal.
- Nem akarod nagydobra verni? Ismernek minket. Főleg engem…
- Eric nem hiszem, hogy megölne egy rendezvény közepén. Saját magának ártana vele. És ez a legjobb alkalom, hogy többet tudjunk meg a fegyverről. –vonta meg egyszerűen a vállát, majd kényelmesen elnyúlt az ágyamon
- Helyezd magad kényelembe! – húztam el a szám, mire ő kivillantotta hófehér fogsorát
- Már megtörtént! Na… jössz, vagy maradsz? – muszáj elmennem, de miért pont Nickel. Egyedül is mehetnék, ha már elmondta, hogy mi a helyzet. Az viszont nagyon nagy szemétség lenne. Sóhajtottam.
- Rendben megyek, de… egyezzünk meg! Legalább ma este ne versenyezzünk! Holnap már nem érdekel mit csinálsz, de… most még igen. Megegyeztünk? – vontam föl a szemöldököm.
- Megegyeztünk. – ült fel az ágyban
- Ameddig készülődök te itt maradsz, és nem csinálsz semmit!
- Fél órát kapsz! Ha nem vagy kész egyedül megyek.
- Ne aggódj! Kész leszek! – mondtam gúnyosan, majd a gardróbba mentem, és becsuktam magam mögött a nagy fa ajtót. Már megint egy bál. Csodás! Lassan már többet leszek bálon, mint az utcán. És ha még ez nem lenne elég Nickel megyek. Lehetne még ennél is rosszabb?!
Nick kisegített a fekete Ferrariból a Galéria előtt. Fél óra alatt elkészültem, és nem szólhatott egy rossz szót sem. Egy világoskék földig érő pántos ruhát választottam. Rengeteg csillogó flitter díszíti amely olyan hatást kelt mintha gyémánt lenne. A hajamat kontyba fogtam, a nyakamba felvettem a családi címeres láncomat, és egy nagy karika fülbevalót. A ruhámhoz passzoló cipő, táska és egy boleró egészítette ki az összhatást. Ami annyira nem is lett volna rossz, ha egyedül lennék. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezném ezt az egészet már csak a művészetek miatt is, de… egy Nick nevű férfi jelenléte elrontja az összhatást. Mikor a karját nyújtotta csúnyán néztem rá, de ő csak mosolygott. Mit nem adnék érte ha egyszer letörölhetném ezt a vigyort a képéről!
- Lehet, hogy a vérfarkasok tudják, hogy kik vagyunk, de… egy kis szerepjátékba nem fogsz belehalni. – megforgattam a szememet, és belekaroltam. Zavarban voltam, pedig nem volt okom. Nickel nem vagyunk valami jó barátok, de most mégis azt játsszuk, hogy boldog milliomos párként jól akarjuk magunkat érezni. Na persze! Mikor beértünk a hatalmas terembe az ajtóban álló férfi elkérte a bolerómat, és a táskámat. Vonakodtam odaadni a fegyveremet, de Nick ragaszkodott hozzá, hogy adjam oda a táskám. Lehet vele vitatkozni? Imádom a múzeumokat, főleg a Galériákat. Megbabonázva néztem a képeket, és nem tudtam levenni a szemem róluk. Minden egyes pontját megnéztem, és a legapróbb részeket is észrevettem rajta. Nick nem értett annyit a művészetekhez, és nem is érdekelte annyira. Inkább beszélgetett a tehetősebb emberekkel, mint nézett meg ennyi mester művet. Ezzel vitatkoznék. Egy pohár pezsgővel a kezemben néztem végig a műveket. Épp Da Vinci egy mesterművét vizsgálgattam mikor valaki mellém lépett.
- Hát nem gyönyörű? Imádom Leonardo műveit. Csak egyszer találkoztam vele, de… emlékezetes volt. – anélkül is tudtam, hogy kiáll mellettem, hogy odanéztem volna. Mosolyogva a vérfarkas vezér felé fordultam.
- Eric! Micsoda meglepetés. – Ericnek szőke hosszú haja, és zöld szeme van. Soha nem láttam még ilyen szempárt, de… szerintem meglennék nélküle. Hófehérben tündökölt. Mindene fehér volt, és ez furcsa kontrasztot alkotott a szemével.
- Helena! – hajtotta meg a fejét mosolyogva – Rég nem láttalak! – emelte felém a poharát
- Csak nem hiányoztam? – kérdeztem tetetett meglepődéssel.
- Meg kell hagyni… hiányoltam a kedvenc harcosomat. – vágtam egy fintort, mire felnevetett
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. – kortyoltam bele az italomba
- Finom a pezsgő? Nem vágynál inkább egy kis… vérre? Tudod, nem akarom, hogy tömegmészárlást rendezz Nick barátoddal. – intett az említett felé, mire Nick mosolyogva visszaintett. Honnan ismerik ezek egymást?
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de… tökéletes az önuralmam, és… ma már megvolt a napi adagom.
- Az önuralmaddal Tyler vitatkozna. –félrenyeltem a pezsgőt
- Tessék? – kérdeztem kisebb köhögési roham után. Eric csak mosolygott
- Semmi. – rázta meg a fejét, és biztos voltam benne, hogy tudja. Tud a kis kalandunkról. Édes Jézusom! De honnan a fenéből? Tisztában vagyok vele, hogy a vérfarkasok nem ítélik el ha valaki közülük vámpírba lesz szerelmes. Náluk ez természetes dolog, ha úgy vesszük. Az igaz, hogy ellenségek vagyunk, de… nem tagadhatják meg a szerelmet. Végül is ezért kezdődtek a harcok. Mivel egyre több keveredés történt a két faj között, a vámpírok nem akarták, hogy félig vérfarkas, félig vámpír gyerekek szülessenek. Szörnyszülötteknek tartották őket. Ezért minden egyes vámpír nőt aki terhes lett egy farkastól megöltek, és nem engedték, hogy megszülje a kicsit. A vérfarkasok között nincsenek nők. Fogalmam sincs, hogy miért, szóval ne kérdezzétek. Tehát a farkasok fellázadtak, hogy megölték a feleségüket, és a gyereküket. Így indult az egész háború. Hatalmas háború robbant ki, ami a mai napig is tart. Személy szerint nem értek a szörnyszülöttek elnevezéssel egyet. Minden gyerek, gyerek. Lehet vámpír, vérfarkas, vagy mindkettő. Ez nem ok arra, hogy megöljük. Hiszen szegény nem tehet róla, hogy az ami. Megráztam a fejem, és a kép felé fordultam ismét.
- Honnan tudtad meg? – kérdeztem sóhajtva
- Ugyan Helena! A vérfarkasok vezére vagyok. Ezért mindent tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy tartsd a szád erről. A vámpírok nem olyanok mint a farkasok.
- Még jó. – mondta gúnyosan, mire csúnyán néztem rá – Elnézést!
- Tudod jól mire gondolok. Akármennyire is nehéz kimondani, de… ha úgy vesszük mi robbantottuk ki a háborút. – mondtam lehajtott fejjel
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy vámpírtól fogom hallani. – felelte halkan, mire rákaptam a tekintetemet – Nem mintha lenézném a vámpírokat, de… eddig mindegyik azt mondta, hogy miattunk volt… hogy az egész a mi hibánk. Jó végre más véleményt hallani. – mondta tisztelettel, mire elmosolyodtam.
- Tudod Eric, ha nem lennél vérfarkas szerintem mi jól kijönnénk egymással. – erre megint felnevetett
- Ebben egyetértünk.
- De… kérdeznem kell valamit.
- Hallgatlak.
- Elég régóta ismerlek, és… tudom hogy nem szereted ezt a háborút. Soha nem is szeretted. Most mégis… megakarsz ölni mindannyiunkat. – Eric rám meresztette a szemét
- Miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy elképedjek
- Hát a fegyverről. A folyékony ezüsttel töltött lőszerről, és a… bombákról. – Eric egyre jobban elképedt
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz Elena! Nem akarom kiírtani az összes vámpírt. Sőt… mostanában inkább azon gondolkozok, hogy beszélnem kéne Lucassal. Meg egyébként is. Ez a fegyver ránk is veszélyes lenne. Ennyire azért mi sem vagyunk bátrak.
- Nem értem. Ha nincs hozzá közötök, akkor mi az a sok megbeszélés a sikátorokban, és…
- Ahogy mondtam, békét akarunk. Tyler, vagy Vincent beszél majdnem minden este a város vérfarkasaival, hogy jöjjenek el hozzám, és beszéljünk. Megakarom győzni őket, hogy hagyjuk abba a harcokat. – nem tudtam mit mondani
- Megesküszöl, hogy nem te akarsz minket kiírtani? – kérdeztem halkan
- Esküszöm. – mondta komolyan, és én… hittem neki. Nem tudom miért, de… hittem neki. Bólintottam.
- Akkor viszont ti is veszélyben vagytok. A bomba nem árt nektek, de a lőszer igen. – Eric komolyan bólintott
- Figyelmeztetem a farkasokat, hogy vigyázzanak. Köszönöm a segítséget. – hajtotta meg a fejét
- Nagyon jól tudod, hogy nem azért mondtam el, hogy segítsek.
- Igen, de… én azért köszönöm. – mosolygott rám halványan.
- Mennem kell. Beszélnem kell Lucassal. – tettem a poharat egy tálcára, majd elindultam Nick felé
- Várj, Helena! – megtorpantam, és visszafordultam
- Igen?
- Képes lennél békében élni a farkasokkal? – halálosan komolyan kérdezte. Azt hittem viccel, de nem. Nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejem.
- Erre… nem tudok válaszolni Eric. Egész életemben ellenetek harcoltam. Nem tudom, hogy képes lennék-e erre. De… ha én igen, akkor sem biztos, hogy a többiek is.
- Megértelek, és köszönöm hogy őszinte voltál. – bólintottam, majd intettem Nicknek, és felvettem a holmimat amit odaadtam a bejáratnál. Ma már kétszer is köszöneted mondott nekem egy vérfarkas. Hmm… ilyen sem volt még.
- Helyzet? – kérdezte Nick már a kocsinál állva
Majd elmesélem… - mondtam halkan, és beakartam szállni a kocsiba, de megláttam Tylert. Fekete öltöny, és vérvörös ing volt rajta. Épp ment befelé, mikor észrevette, hogy őt nézem. A szívem kihagyott egy ütemet. Arra számítottam, hogy gúnyosan fog mosolyogni, de… nem . A tekintete nem volt vidám, sőt… inkább volt elkeseredett. Nem tudtam viszonozni ezt az érzést. Csak a gyűlölet lángolt bennem, és tudtam, hogy érzi. Nem is késlekedtem tovább egy undorodó pillantást vetve rá, beszálltam a kocsiba. Nick nem kérdezett semmit, csak tövig nyomta a gázt. Még láttam ahogy Tyler sóhajtva bemegy az estéjre, én pedig az útnak szenteltem minden figyelmemet.
Itt az új fejezet, de jövő héten sajnos nem tudok frissel szolgálni. :( Akkor fogok vizsgázni, és nem lesz időm. De igyekszek, hogy minnél hamarabb olvashassátok az új részt. ;) Addig is jó olvasást ehhez!
puszi
Niky
16. fejezet
Egy egész napot alvással töltöttem. A barátnőm próbált beszélgetni. Elég kevés sikerrel. Próbáltam ráfigyelni, de nem nagyon sikerült. Végül Emmának el kellett mennie, mert valami vacsorát rendeznek a vendégeinknek. Remélem nekem nem kell elmennem, mert ha igen akkor semmi kedvem nincs hozzá. Csak feküdtem az ágyamon, és nem gondolkoztam. Minden rosszat el akarok felejteni, és az úgy nem megy ha mindig csak… rá gondolok. Most örülök neki, hogy nem kell harcolnom. Amilyen állapotban vagyok, még a végén megsebesítek valakit a mieink közül. Utoljára akkor voltam ilyen rosszul, amikor a szüleim meghaltak. Daniel segített kilábalni az egészből. De most nem tud segíteni. Nem értene meg. Hiszen még én sem értem magam…az isten szerelmére! Az oldalamra fordultam, és próbáltam elaludni. Talán az alvás jót tenne most. Már számoltam a bárányokat, amikor kopogtak. Soha nem fognak már békén hagyni? Az ajtóhoz trappoltam, és kirántottam. Elkerekedtek a szemeim a látogatómtól.
- Mi a fenét akarsz? – dőltem az ajtófélfának
- Beszélnünk kéne! – jött az egyszerű válasz Nicktől
- Szerintem nincs miről! Most pedig ha megbocsátasz… aludni szeretnék. – léptem hátra, és beakartam csukni az ajtót, de Nick rátette a kezét
- Egész nap mást sem csináltál. Pár percet rám tudsz szánni. Hidd el érdekelni fog, amit mondok. – mosolygott rám, mire kétkedve méregettem
- Végül is. – vontam meg a vállam sóhajtva. Még mindig csak egy köntös volt rajtam, amit Nick is észrevett, mert jelentőségteljesen végigmért. De szerencséjére nem mondott semmit. Eddig csak egyszer volt a szobámban, de akkor nem hiszem, hogy megvizsgált mindent közelebbről, és most kihasználta az alkalmat, hogy körbenézzen. Nem kicsi a szobám azt meg kell hagyni. Imádom a művészetet, és ez a berendezésen is meglátszik. Többnyire antik bútoraim vannak, de azért pár modern dolgot is becsempésztem. A falat többnyire Da Vinci képek díszítik. Természetesen mind valódi, és észveszejtően drága. Egy ezüst csillár lóg a plafonról ami az egész szobát fényben árasztja el. A falak vajszínűek. Nem szeretem a fehér falat, de nem akartam semmi élénket. Inkább maradtam az egyszerűnél. A falnál könyvespolcok sorakoznak, rogyásig megpakolva. Imádok olvasni, de mostanában nincs rá időm. Lehet elő kéne vennem az egyik kedvenc történelmi könyvemet. Az talán egy kicsit elvonná a figyelmemet. A plazma TV, a házi mozi, a hifi az ablak melletti sarokban vannak. Az íróasztalom pontosan az ablak alatt van. Nem gyakran használom az elektronikai holmikat, inkább csak a laptopot. A hatalmas gardróbom a fürdő mellől nyílik. Nick pár percig furcsán nézett oda, de végül megrázta a fejét, és tovább ment. Megállt az egyik vitrines szekrénynél. Három darab van belőle. Az egyikben művészettel kapcsolatos ereklyék vannak. A másikban fegyverek sokasága. Megszállott gyűjtő vagyok, és van mindenféle belőle. A harmadikban pedig… családi örökségek vannak. Képek, naplók, könyvek, poharak, és minden olyan ami a szüleimhez kötött. Naná, hogy ennél állt meg. Nick elmosolyodott az egyik kiskori képemen. Mivel vámpírként születtem ugyanúgy nőttem mint az emberek. A vámpírok halhatatlanok ez igaz, de egy idő után megöregednek. Ha mondjuk én elérem az ötezer éves kort, akkor már öregedek. Ez elég furcsa tudom, de gondoljunk csak bele. Mennyire irigyek lennének az emberek ha tudnák, hogy nem öregszek meg csak ötezer év múlva, és mindig úgy fogok kinézni mint egy huszonhat éves. Tizennyolcnak nem nézek ki, de azért nem is vagyok öreg nyanya. Elméletben. Közel kétszáz éves vagyok. Szóval még van…négyezer- nyolcszáz évem az öregedésig. Szuper! Karba tett kézzel vártam, hogy végre megszólaljon, de nem tette meg.
- Végre elmondod, hogy mit akarsz? – kérdeztem hidegen, mire felém fordult. Lazán zsebre tette a kezét. Még csak most figyeltem meg, hogy öltönyben van. Sötét szürke öltöny, a falamhoz passzoló ing, és egy fekete nyakkendő.
- Látom szereted a művészeteket. – nézett végig még egyszer a szobán
- Ne tereld a témát! – szóltam rá, mire elmosolyodott
- Nem terelem. Szeretnélek elhívni valahova. – nem hittem a fülemnek
- Most viccelsz? – kérdeztem akadozó lélegzettel
- Ami azt illeti…nem. – vonta meg a vállát egyszerűen – Láttam hajnalban, amikor visszaértél, hogy nem vagy túl jól. Ezért gondoltam… örülnél egy kis szórakozásnak. – még mindig nem fogtam fel teljesen
- Te aggódsz értem? – kérdeztem, mire ő csak mosolygott
- Nem ezt mondtam. Csak… van egy program ami érdekelne.
- Mégis milyen program az, ami veled olyan szuper lenne? – kérdeztem gúnyosan, mire ő vágott egy fintort
- A National Gallery egy rendezvényt szervez. Különösen drága képeket mutatnak be, az érdeklődő gazdagoknak. Olyan mint egy bál. De itt vásárolni is lehet, bár nem olcsón. Viszont ez érdekelhetne. Szereted a művészetet nem?
- De, igen. Csak… még mindig nem világos. Miért mennék pont veled? – kérdeztem, mire Nick mosolyogva leült az ágyamra. Nem szóltam rá, pedig nagyon akartam.
- Nem csak emberek lesznek a rendezvényen. Eric nagyon nagy gyűjtő, és a Galéria legfőbb támogatója. – eltátottam a szám
- Mi? Ezt nem mondtad komolyan. – ráztam meg a fejem
- De igen. És mivel nem akarom nagy dobra verni a dolgokat elviszlek magammal.
- Nem akarod nagydobra verni? Ismernek minket. Főleg engem…
- Eric nem hiszem, hogy megölne egy rendezvény közepén. Saját magának ártana vele. És ez a legjobb alkalom, hogy többet tudjunk meg a fegyverről. –vonta meg egyszerűen a vállát, majd kényelmesen elnyúlt az ágyamon
- Helyezd magad kényelembe! – húztam el a szám, mire ő kivillantotta hófehér fogsorát
- Már megtörtént! Na… jössz, vagy maradsz? – muszáj elmennem, de miért pont Nickel. Egyedül is mehetnék, ha már elmondta, hogy mi a helyzet. Az viszont nagyon nagy szemétség lenne. Sóhajtottam.
- Rendben megyek, de… egyezzünk meg! Legalább ma este ne versenyezzünk! Holnap már nem érdekel mit csinálsz, de… most még igen. Megegyeztünk? – vontam föl a szemöldököm.
- Megegyeztünk. – ült fel az ágyban
- Ameddig készülődök te itt maradsz, és nem csinálsz semmit!
- Fél órát kapsz! Ha nem vagy kész egyedül megyek.
- Ne aggódj! Kész leszek! – mondtam gúnyosan, majd a gardróbba mentem, és becsuktam magam mögött a nagy fa ajtót. Már megint egy bál. Csodás! Lassan már többet leszek bálon, mint az utcán. És ha még ez nem lenne elég Nickel megyek. Lehetne még ennél is rosszabb?!
Nick kisegített a fekete Ferrariból a Galéria előtt. Fél óra alatt elkészültem, és nem szólhatott egy rossz szót sem. Egy világoskék földig érő pántos ruhát választottam. Rengeteg csillogó flitter díszíti amely olyan hatást kelt mintha gyémánt lenne. A hajamat kontyba fogtam, a nyakamba felvettem a családi címeres láncomat, és egy nagy karika fülbevalót. A ruhámhoz passzoló cipő, táska és egy boleró egészítette ki az összhatást. Ami annyira nem is lett volna rossz, ha egyedül lennék. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezném ezt az egészet már csak a művészetek miatt is, de… egy Nick nevű férfi jelenléte elrontja az összhatást. Mikor a karját nyújtotta csúnyán néztem rá, de ő csak mosolygott. Mit nem adnék érte ha egyszer letörölhetném ezt a vigyort a képéről!
- Lehet, hogy a vérfarkasok tudják, hogy kik vagyunk, de… egy kis szerepjátékba nem fogsz belehalni. – megforgattam a szememet, és belekaroltam. Zavarban voltam, pedig nem volt okom. Nickel nem vagyunk valami jó barátok, de most mégis azt játsszuk, hogy boldog milliomos párként jól akarjuk magunkat érezni. Na persze! Mikor beértünk a hatalmas terembe az ajtóban álló férfi elkérte a bolerómat, és a táskámat. Vonakodtam odaadni a fegyveremet, de Nick ragaszkodott hozzá, hogy adjam oda a táskám. Lehet vele vitatkozni? Imádom a múzeumokat, főleg a Galériákat. Megbabonázva néztem a képeket, és nem tudtam levenni a szemem róluk. Minden egyes pontját megnéztem, és a legapróbb részeket is észrevettem rajta. Nick nem értett annyit a művészetekhez, és nem is érdekelte annyira. Inkább beszélgetett a tehetősebb emberekkel, mint nézett meg ennyi mester művet. Ezzel vitatkoznék. Egy pohár pezsgővel a kezemben néztem végig a műveket. Épp Da Vinci egy mesterművét vizsgálgattam mikor valaki mellém lépett.
- Hát nem gyönyörű? Imádom Leonardo műveit. Csak egyszer találkoztam vele, de… emlékezetes volt. – anélkül is tudtam, hogy kiáll mellettem, hogy odanéztem volna. Mosolyogva a vérfarkas vezér felé fordultam.
- Eric! Micsoda meglepetés. – Ericnek szőke hosszú haja, és zöld szeme van. Soha nem láttam még ilyen szempárt, de… szerintem meglennék nélküle. Hófehérben tündökölt. Mindene fehér volt, és ez furcsa kontrasztot alkotott a szemével.
- Helena! – hajtotta meg a fejét mosolyogva – Rég nem láttalak! – emelte felém a poharát
- Csak nem hiányoztam? – kérdeztem tetetett meglepődéssel.
- Meg kell hagyni… hiányoltam a kedvenc harcosomat. – vágtam egy fintort, mire felnevetett
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. – kortyoltam bele az italomba
- Finom a pezsgő? Nem vágynál inkább egy kis… vérre? Tudod, nem akarom, hogy tömegmészárlást rendezz Nick barátoddal. – intett az említett felé, mire Nick mosolyogva visszaintett. Honnan ismerik ezek egymást?
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de… tökéletes az önuralmam, és… ma már megvolt a napi adagom.
- Az önuralmaddal Tyler vitatkozna. –félrenyeltem a pezsgőt
- Tessék? – kérdeztem kisebb köhögési roham után. Eric csak mosolygott
- Semmi. – rázta meg a fejét, és biztos voltam benne, hogy tudja. Tud a kis kalandunkról. Édes Jézusom! De honnan a fenéből? Tisztában vagyok vele, hogy a vérfarkasok nem ítélik el ha valaki közülük vámpírba lesz szerelmes. Náluk ez természetes dolog, ha úgy vesszük. Az igaz, hogy ellenségek vagyunk, de… nem tagadhatják meg a szerelmet. Végül is ezért kezdődtek a harcok. Mivel egyre több keveredés történt a két faj között, a vámpírok nem akarták, hogy félig vérfarkas, félig vámpír gyerekek szülessenek. Szörnyszülötteknek tartották őket. Ezért minden egyes vámpír nőt aki terhes lett egy farkastól megöltek, és nem engedték, hogy megszülje a kicsit. A vérfarkasok között nincsenek nők. Fogalmam sincs, hogy miért, szóval ne kérdezzétek. Tehát a farkasok fellázadtak, hogy megölték a feleségüket, és a gyereküket. Így indult az egész háború. Hatalmas háború robbant ki, ami a mai napig is tart. Személy szerint nem értek a szörnyszülöttek elnevezéssel egyet. Minden gyerek, gyerek. Lehet vámpír, vérfarkas, vagy mindkettő. Ez nem ok arra, hogy megöljük. Hiszen szegény nem tehet róla, hogy az ami. Megráztam a fejem, és a kép felé fordultam ismét.
- Honnan tudtad meg? – kérdeztem sóhajtva
- Ugyan Helena! A vérfarkasok vezére vagyok. Ezért mindent tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy tartsd a szád erről. A vámpírok nem olyanok mint a farkasok.
- Még jó. – mondta gúnyosan, mire csúnyán néztem rá – Elnézést!
- Tudod jól mire gondolok. Akármennyire is nehéz kimondani, de… ha úgy vesszük mi robbantottuk ki a háborút. – mondtam lehajtott fejjel
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy vámpírtól fogom hallani. – felelte halkan, mire rákaptam a tekintetemet – Nem mintha lenézném a vámpírokat, de… eddig mindegyik azt mondta, hogy miattunk volt… hogy az egész a mi hibánk. Jó végre más véleményt hallani. – mondta tisztelettel, mire elmosolyodtam.
- Tudod Eric, ha nem lennél vérfarkas szerintem mi jól kijönnénk egymással. – erre megint felnevetett
- Ebben egyetértünk.
- De… kérdeznem kell valamit.
- Hallgatlak.
- Elég régóta ismerlek, és… tudom hogy nem szereted ezt a háborút. Soha nem is szeretted. Most mégis… megakarsz ölni mindannyiunkat. – Eric rám meresztette a szemét
- Miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy elképedjek
- Hát a fegyverről. A folyékony ezüsttel töltött lőszerről, és a… bombákról. – Eric egyre jobban elképedt
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz Elena! Nem akarom kiírtani az összes vámpírt. Sőt… mostanában inkább azon gondolkozok, hogy beszélnem kéne Lucassal. Meg egyébként is. Ez a fegyver ránk is veszélyes lenne. Ennyire azért mi sem vagyunk bátrak.
- Nem értem. Ha nincs hozzá közötök, akkor mi az a sok megbeszélés a sikátorokban, és…
- Ahogy mondtam, békét akarunk. Tyler, vagy Vincent beszél majdnem minden este a város vérfarkasaival, hogy jöjjenek el hozzám, és beszéljünk. Megakarom győzni őket, hogy hagyjuk abba a harcokat. – nem tudtam mit mondani
- Megesküszöl, hogy nem te akarsz minket kiírtani? – kérdeztem halkan
- Esküszöm. – mondta komolyan, és én… hittem neki. Nem tudom miért, de… hittem neki. Bólintottam.
- Akkor viszont ti is veszélyben vagytok. A bomba nem árt nektek, de a lőszer igen. – Eric komolyan bólintott
- Figyelmeztetem a farkasokat, hogy vigyázzanak. Köszönöm a segítséget. – hajtotta meg a fejét
- Nagyon jól tudod, hogy nem azért mondtam el, hogy segítsek.
- Igen, de… én azért köszönöm. – mosolygott rám halványan.
- Mennem kell. Beszélnem kell Lucassal. – tettem a poharat egy tálcára, majd elindultam Nick felé
- Várj, Helena! – megtorpantam, és visszafordultam
- Igen?
- Képes lennél békében élni a farkasokkal? – halálosan komolyan kérdezte. Azt hittem viccel, de nem. Nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejem.
- Erre… nem tudok válaszolni Eric. Egész életemben ellenetek harcoltam. Nem tudom, hogy képes lennék-e erre. De… ha én igen, akkor sem biztos, hogy a többiek is.
- Megértelek, és köszönöm hogy őszinte voltál. – bólintottam, majd intettem Nicknek, és felvettem a holmimat amit odaadtam a bejáratnál. Ma már kétszer is köszöneted mondott nekem egy vérfarkas. Hmm… ilyen sem volt még.
- Helyzet? – kérdezte Nick már a kocsinál állva
Majd elmesélem… - mondtam halkan, és beakartam szállni a kocsiba, de megláttam Tylert. Fekete öltöny, és vérvörös ing volt rajta. Épp ment befelé, mikor észrevette, hogy őt nézem. A szívem kihagyott egy ütemet. Arra számítottam, hogy gúnyosan fog mosolyogni, de… nem . A tekintete nem volt vidám, sőt… inkább volt elkeseredett. Nem tudtam viszonozni ezt az érzést. Csak a gyűlölet lángolt bennem, és tudtam, hogy érzi. Nem is késlekedtem tovább egy undorodó pillantást vetve rá, beszálltam a kocsiba. Nick nem kérdezett semmit, csak tövig nyomta a gázt. Még láttam ahogy Tyler sóhajtva bemegy az estéjre, én pedig az útnak szenteltem minden figyelmemet.
2010. május 28., péntek
Dark Night 15. fejezet
Sziasztok!
Ez a fejezet nem lett valami eseménydús, és rövid is lett. :/ De ígérem, hogy a következő hosszabb lesz, és lesz benne néhány furcsa dolog. :P Addig viszont itt van ez, és várom a komikat! Jó olvasást! :)
puszi
Niky
15. fejezet
Visszatartottam a könnyiemet, de nem volt könnyű. Hülye voltam, hogy odamentem. Dühösen becsaptam a kocsiajtót, és bementem a házba. Sajnos nem tudtam mindenkit elkerülni.
- Nocsak, mi a gond? Nem jött be a buli? – kérdezte a hátam mögül gúnyosan Nick. Ránéztem és a gyűlölettel teli tekintetemtől még ő is ledermedt egy pillanatra.
- Nagyon nincs kedvem most hozzád! Tartogasd másnak a bunkóságaidat! – mondtam hidegen, és ott hagytam. Az ajtóm hangos csattanással becsukódott mögöttem. Nem bírtam tovább. A könnyeim utat törtek maguknak. Csak úgy záporoztak, és nem tudtam megállítani. A táskát áthajítottam a szobán, majd az ágyra zuhantam. A szívem darabokra hullott. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen volt vele lenni.
Órákat feküdtem sírva az ágyamon összegömbölyödve, de a könnyzápor nem szűnt meg. Kopogtak az ajtón, de nem érdekelt. Ha akar valamit majd visszajön. Újabb kopogás.
- Menj el! – kiáltottam ki – Nem akarok senkivel beszélni!
- Helena, Emma vagyok! Bejöhetek? – kérdezte aggódva
- Menj el, kérlek! Nem akarsz így látni… - suttogtam halkan, és a könnyeim folyni kezdtek
- Látni akarlak, és kész! – jelentette ki, mire kinyitódott az ajtó. Felültem az ágyban, és ránéztem. – Te jó ég! – suttogta, majd becsukta az ajtót, és kulcsra zárta
- Ennyire jól nézek ki? – dünnyögtem. A könnyeim már nem folytak. Emma leült mellém az ágyra
- Mi történt? – kérdezte, és vigasztalóan simogatta a hátam
- Semmi. – suttogtam
- A semmi miatt nem borulnál így ki! Még soha nem láttalak ilyen rossz állapotban. Mi a baj? – könnyes szemmel ránéztem.
- Azt hittem… lesz végre egy olyan estém ahol bulizhatok. Gond, és baj nélkül. De… nem így lett. – mondtam, és sírni kezdtem
- Ssss…. – ölelte át a vállam. – Ha elmondod talán könnyebb lesz.
- Az én gondomon most semmi nem segíthet.
- Azért megpróbálhatnád. – suttogta, és nem hagyta abba a hát simogatást. Sóhajtottam.
- Jeremyvel elmentünk a Zöld Sárkányba. És… ott volt Tyler, de nem volt egyedül. Két cicababával volt. Egyáltalán nem foglalkozott velem, mintha… nem történt volna köztünk semmi. – Emma nem szólt semmit csak hallgatta, ahogy elhüppögöm a történetet – Aztán… nem bírtam magammal, és elmentem a lakására
- De miért? – kérdezte halkan Emma
- Nem tudom, csak… úgy éreztem… tudnom kell, hogy… mit csinál…
- Folytasd.
- Amikor félmeztelenül ajtót nyitott már tudtam, hogy mi történt. De… azért benéztem, hogy kínozzam magam. A két nő pedig… ott feküdt az ágyon, és… - nem tudtam folytatni, mert a könnyeim még jobban folyni kezdtek
- Nyugodj meg! Semmi baj!
- De igen, van baj. Hülye voltam, hogy reménykedtem abban, hogy nem csinált azzal a két nővel semmit.
- Nem tudhattad, hogy mi történt.
- De gondoltam. Csak… a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy nem. – öleltem magamhoz Emmat, és engedtem hogy a könnyeim folyjanak.
Egy órán keresztül még sírtam, majd úgy éreztem, mintha kiapadtam volna. Lezuhanyoztam, és újult erővel mentem vissza Emmahoz. Legjobb barátnőm révén nem szólt semmit, csak halkan vígasztalt, és hagyta, hogy vége legyen a rohamomnak. Halvány mosollyal leültem mellé.
- Kösz, hogy itt maradtál! – fogtam meg a kezét
- Nincs mit. Tudod jól, hogy rám bármikor számíthatsz.
- Tudom. – suttogtam – De… honnan tudtad meg, hogy rossz állapotban vagyok?
- Nick mondta. – elkerekedtek a szemeim
- Ő, mondta? Mégis… miért? – Emma megvonta a vállát
- Nem tudom. Csak annyit mondott, hogy jobb ha feljövök hozzád, mert elég ramatyul néztél ki amikor találkoztatok.
- Vannak még csodák. – mondtam halkan
- Nem akarom a témát boncolgatni Helena, de… most mi lesz?
- Mivel mi lesz? – kérdeztem, és az ágytámlának dőltem
- Tudod, jól miről beszélek! Mi lesz Tylerrel, és veled?
- Semmi. – vontam meg a vállam – Igaza volt. Én voltam a hülye.
- Ezt most nem értem. – rázta meg a fejét, mire sóhajtottam
- Megmondtam neki, hogy ez nem volt más csak szex. Erre ma ő is ugyanezt vágta a fejemhez, és igaza volt. Nem tartozunk egymásnak semmivel. Ellenségek vagyunk. Nem több. – mondtam halkan
- Szóval tovább fogtok harcolni egymással?
- Igen.
- És… biztos vagy benne, hogyha találkoztok megtudod majd őt ölni? – nem válaszoltam. Ez egy nagyon jó kérdés.
Ez a fejezet nem lett valami eseménydús, és rövid is lett. :/ De ígérem, hogy a következő hosszabb lesz, és lesz benne néhány furcsa dolog. :P Addig viszont itt van ez, és várom a komikat! Jó olvasást! :)
puszi
Niky
15. fejezet
Visszatartottam a könnyiemet, de nem volt könnyű. Hülye voltam, hogy odamentem. Dühösen becsaptam a kocsiajtót, és bementem a házba. Sajnos nem tudtam mindenkit elkerülni.
- Nocsak, mi a gond? Nem jött be a buli? – kérdezte a hátam mögül gúnyosan Nick. Ránéztem és a gyűlölettel teli tekintetemtől még ő is ledermedt egy pillanatra.
- Nagyon nincs kedvem most hozzád! Tartogasd másnak a bunkóságaidat! – mondtam hidegen, és ott hagytam. Az ajtóm hangos csattanással becsukódott mögöttem. Nem bírtam tovább. A könnyeim utat törtek maguknak. Csak úgy záporoztak, és nem tudtam megállítani. A táskát áthajítottam a szobán, majd az ágyra zuhantam. A szívem darabokra hullott. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen volt vele lenni.
Órákat feküdtem sírva az ágyamon összegömbölyödve, de a könnyzápor nem szűnt meg. Kopogtak az ajtón, de nem érdekelt. Ha akar valamit majd visszajön. Újabb kopogás.
- Menj el! – kiáltottam ki – Nem akarok senkivel beszélni!
- Helena, Emma vagyok! Bejöhetek? – kérdezte aggódva
- Menj el, kérlek! Nem akarsz így látni… - suttogtam halkan, és a könnyeim folyni kezdtek
- Látni akarlak, és kész! – jelentette ki, mire kinyitódott az ajtó. Felültem az ágyban, és ránéztem. – Te jó ég! – suttogta, majd becsukta az ajtót, és kulcsra zárta
- Ennyire jól nézek ki? – dünnyögtem. A könnyeim már nem folytak. Emma leült mellém az ágyra
- Mi történt? – kérdezte, és vigasztalóan simogatta a hátam
- Semmi. – suttogtam
- A semmi miatt nem borulnál így ki! Még soha nem láttalak ilyen rossz állapotban. Mi a baj? – könnyes szemmel ránéztem.
- Azt hittem… lesz végre egy olyan estém ahol bulizhatok. Gond, és baj nélkül. De… nem így lett. – mondtam, és sírni kezdtem
- Ssss…. – ölelte át a vállam. – Ha elmondod talán könnyebb lesz.
- Az én gondomon most semmi nem segíthet.
- Azért megpróbálhatnád. – suttogta, és nem hagyta abba a hát simogatást. Sóhajtottam.
- Jeremyvel elmentünk a Zöld Sárkányba. És… ott volt Tyler, de nem volt egyedül. Két cicababával volt. Egyáltalán nem foglalkozott velem, mintha… nem történt volna köztünk semmi. – Emma nem szólt semmit csak hallgatta, ahogy elhüppögöm a történetet – Aztán… nem bírtam magammal, és elmentem a lakására
- De miért? – kérdezte halkan Emma
- Nem tudom, csak… úgy éreztem… tudnom kell, hogy… mit csinál…
- Folytasd.
- Amikor félmeztelenül ajtót nyitott már tudtam, hogy mi történt. De… azért benéztem, hogy kínozzam magam. A két nő pedig… ott feküdt az ágyon, és… - nem tudtam folytatni, mert a könnyeim még jobban folyni kezdtek
- Nyugodj meg! Semmi baj!
- De igen, van baj. Hülye voltam, hogy reménykedtem abban, hogy nem csinált azzal a két nővel semmit.
- Nem tudhattad, hogy mi történt.
- De gondoltam. Csak… a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy nem. – öleltem magamhoz Emmat, és engedtem hogy a könnyeim folyjanak.
Egy órán keresztül még sírtam, majd úgy éreztem, mintha kiapadtam volna. Lezuhanyoztam, és újult erővel mentem vissza Emmahoz. Legjobb barátnőm révén nem szólt semmit, csak halkan vígasztalt, és hagyta, hogy vége legyen a rohamomnak. Halvány mosollyal leültem mellé.
- Kösz, hogy itt maradtál! – fogtam meg a kezét
- Nincs mit. Tudod jól, hogy rám bármikor számíthatsz.
- Tudom. – suttogtam – De… honnan tudtad meg, hogy rossz állapotban vagyok?
- Nick mondta. – elkerekedtek a szemeim
- Ő, mondta? Mégis… miért? – Emma megvonta a vállát
- Nem tudom. Csak annyit mondott, hogy jobb ha feljövök hozzád, mert elég ramatyul néztél ki amikor találkoztatok.
- Vannak még csodák. – mondtam halkan
- Nem akarom a témát boncolgatni Helena, de… most mi lesz?
- Mivel mi lesz? – kérdeztem, és az ágytámlának dőltem
- Tudod, jól miről beszélek! Mi lesz Tylerrel, és veled?
- Semmi. – vontam meg a vállam – Igaza volt. Én voltam a hülye.
- Ezt most nem értem. – rázta meg a fejét, mire sóhajtottam
- Megmondtam neki, hogy ez nem volt más csak szex. Erre ma ő is ugyanezt vágta a fejemhez, és igaza volt. Nem tartozunk egymásnak semmivel. Ellenségek vagyunk. Nem több. – mondtam halkan
- Szóval tovább fogtok harcolni egymással?
- Igen.
- És… biztos vagy benne, hogyha találkoztok megtudod majd őt ölni? – nem válaszoltam. Ez egy nagyon jó kérdés.
2010. május 22., szombat
Dark Night 14. fejezet
14. fejezet
- Minden rendben? – kérdezte Emma mikor leállítottam a motort a főhadiszállásnál.
- Igen… azt hiszem. – mondtam bólogatva. A barátnőm bíztatóan rám mosolygott, amit én halványan viszonoztam.
- Hölgyeim, megzavarhatom a bájcsevelyt? – Nick a kocsi motorháztetejének támaszkodva nézett ránk. – Szeretnék beszélni Helenaval, ha lehet! – mondta mosolyogva Emmara nézve.
- Menjek? – kérdezte tőlem bizonytalanul.
- Semmi baj. Nickel nagyon jó kapcsolatban állunk egymással. – mondtam le nem véve a szemem az előttem álló vámpírról.
- Ez, így van! – Emma egyikünkről a másikunkra nézett, majd megrázta a fejét
- Később beszélünk! – mondta mielőtt még eltűnt volna a szemem elől. Már épp ki akartam szállni a kocsiból, mikor Nick ült be mellém az anyósülésre.
- Kiszálltam volna!
- Tudom, de engem jó modorra neveltek. – mosolygott rám. Ezzel azért vezekelnék, de nem mondtam inkább semmit.
- Mit akarsz? – kérdeztem rá nézve
- Csak gratulálni akartam. Nem volt semmi, hogy meg tudtad mi a vámpírok elleni fegyver, és még… bizonyítékot is hoztál. Ezt már nevezem! – mondta elismerően, de valami bujkált a hangjában
- Mire akarsz kilyukadni?
- Hogy én? Semmire. – rázta meg mosolyogva a fejét – Csak tudod… elég furcsa hogy ilyen hamar megtudtad. Az pedig még furcsább, hogy még szereztél is belőle. Lucast nem érdekli hogy honnan szerezted, mert nem akar belefolyni a piszokos ügyeidbe. De azért engem nagyon érdekelni, hogy kitől van. Ilyet csak egy tégla tud szerezni. Tyler beszélt?
- Hogy jön ide Tyler? – kérdeztem nem éppen kedvesen
- Találkoztál vele tegnap igaz? – nem válaszoltam, és ez nagyon nem volt jó ötlet. Elmosolyodott. – Soha nem gondoltam volna, hogy összeállsz egy farkassal.
- Nem álltam senkivel sem össze! Vannak kapcsolataim, és olyanok is akik tartoznak nekem. Csak megkérdeztem valakit, hogy mit tud a fegyverről, és ő elhozta ezt! Ez nem bűn. – vontam meg a vállam
- És…. Ki lőtt rád? Tylerrel eldurvultak a dolgok?! Él még, vagy… már megölted? – kérdezte kíváncsian
- Most fejeztük be a beszélgetést! – jelentettem ki, és kiszálltam a kocsiból. Már az ajtóban voltam, mikor Nick megszólalt
- Azt hallottam szép lakása van Tylernek. Igaz ez, vagy te csak az ágyat nézted meg közelebbről? – kérdezte mosolyogva. Inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, és aludni indultam.
Hónapok óta most aludtam végig egy egész délutánt álommentesen. El sem hiszem. Lehet, hogy csak egy kiadós szex kellett? Ha ezt tudom már rég találtam volna valakit, de… félek bárki nem lenne jó nekem. Nem mintha olyan finnyás lennék, de most csak egy valaki van akivel ezt eltudnám képzelni. Halvány lila gőzöm sincs, hogy honnan vette ezeket Nick amiket nekem mondott, de lehet hogy nem is kéne tudnom. Mindenre képes ha valamit megakar tudni. El kéne felejtenem a tegnap délutánt. Nagyon gyorsan. Emma azt mondta ma nem tud velem jönni bulizni, így egyedül megyek. Úristen! Én, bulizni? Nagyon rég nem voltam már, de most megyek és kész. Talán találok egy jó pasit aki elfeledteti velem a tegnapot. Kikászálódtam az ágyból, és öltözni indultam. Fél óra töprengés után megtaláltam a megfelelő ruhát. Ha pasit kell felszedni legyünk kihívóak nem igaz?! Kivettem egy farmerszoknyát, és egy sötétkék pánt nélküli toppot. Valamint kerestem hozzá egy magas sarkú szandált, és ékszereket. Mivel az ezüstöt nem bírom ezért egy arany nagy karika fülbevaló, és egy nyaklánc mellett döntöttem, amit a családi címerünk díszít. Danielnek egy gyűrűje van ugyanezzel a címerrel. Magamra kentem egy kis sminket, de nem sokat. Nem vagyok oda érte, de a ruhám megköveteli. Rúzst nem is kentem csak egy kis szájfényt. Hirtelen Emma jelent meg mellettem fekete kosztümben.
- Hogy festek? – kérdeztem felé fordulva
- Wáo….. nem is tudok szóhoz jutni. Ki vagy, és mit tettél a barátnőmmel hogy ezt vette fel? – elmosolyodtam – Nem megy veled senki? – megráztam a fejem. – Biztos hogy egyedül akarsz menni? – kérdezte aggódva
- Nem lesz semmi bajom. Ha pedig egyszer felszabadulsz együtt fogunk bulizni. – mentem el mellette és összeszedtem a cuccaimat egy táskába. Lehet hogy paranoiás vagyok, de azért egy kis pisztolyt is elraktam.
- Ettől egy kicsit megnyugodtam. – mutatott a fegyverre a táskámban
- Nem vagyok bolond, hogy egy vérfarkasokkal teli városban pisztoly nélkül mászkáljak. – Emma sóhajtott
- Vigyázz magadra, és…. Próbáld elkerülni Tylert! – mondta halkan
- Meglesz! – megpusziltam az arcát, és kimentem a szobából. Furcsán éreztem magam ennyi sznob között miniszoknyában, és magas sarkúban. A harcosok még nem mentek el, így legnagyobb bánatomra hallgathattam a véleményüket.
- Ezt nevezem Helena! Ha megvársz elkísérlek! – mosolygott Nicholas
- Ne álmodozz! – kiáltottam vissza. Csak Danielel, ne találkozzak! Rögtön elő fog bújni a védő báty szerepe. Lementem a lépcsőn, és magamban káromkodtam. Daniel épp Lucasal beszélgetett a bejárat közepén. A bátyám háttal állt nekem, de Lucas észre vett. Elakadó lélegzettel nézett rám. Lementem a lépcsőn, mire Daniel is odafordult.
- Hello fiúk! – köszöntem mosolyogva. Ledermedve álltak előttem
- Hová, hová hugi?
- Ööö….. még nem tudom. – vonta meg a vállam. – Majd kialakul.
- Örülök, hogy végre kikapcsolódsz egy kicsit. – mondta mosolyogva Lucas
- Én is. Most viszont megyek. Jó vadászatot!
- Egyedül mész? – kérdezte aggódva Daniel. Nem megmondtam?
- Igen. Emma nem ér rá.
- Vigyázz magadra, és hívj ha kell egy fuvar!
- Oké. – elbúcsúztam tőlük, és beszálltam a fekete Mercibe, ami egész nyugodtan mondhatom hogy lassan a sajátom lesz, mert mindig ezzel megyek mindenhova.
A Zöld Sárkány egyik asztalánál ültem egy pohár mohitót iszogatva. Felhívtam Jeremyt, hogy még se legyek egyedül. Ő pedig készséggel igent mondott. Még nógatnom se kellett. Jó fiú! Épp ekkor lépett be az ajtón én pedig mosolyogva magamhoz intettem. Nem öltözött nagyon ki. Farmer, kék ing, és a szokásos barna kabát.
- Jól nézel ki! – mosolygott rám
- Köszi Jer! Ülj le! – az asztalhoz hívtam a pincért. Jeremy kért egy wiskyt. A klub ezen része csendes. Ha valaki táncolni akar átmegy a másik részlegre, ahol a diszkó van. Ha már eleget ittam talán van esély rá, hogy ott végzem.
- Mit szóltak a fegyverhez? – kérdezte, Jer
- Szerinted? Meglepődtek, és azt kérdezték, hogy honnan szereztem.
- De ugye nem…
- Nem, nem árultalak el. Ne aggódj! Soha nem tenném ezt tudhatnád. – fogtam meg a kezét, mire elmosolyodott. Kiittam az italomat, és elnézést kérve Jeremytől kimentem a mosdóba. Rendbe hoztam a sminkemet, és már kint is voltam. Azt tudni kell, hogy mosdó épp a diszkóba átvezető ajtaja mellett van. Épp a táskámban kutattam mikor valakik nekem ütköztek.
- Ó, sajnálom én csak… – elakadt a lélegzetem. Előttem Tyler állt az oldalán egy-egy szöszi spinével, és boldogan nevetgéltek. Mind a kettőn még az enyémnél is rövidebb miniszoknya, és egy semmit nem takaró top volt. A 20 centis magas sarkúról már ne is beszéljünk. Nem bírtam megszólalni. – Te meg mit keresel itt? – kérdeztem halkan
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Főleg ilyen ruhában. – mondta komolyan.
- Hát egy biztos. Hamar felejtesz. – Tyler arca kifejezéstelenné vált
- Mackó, ki ez a nő? – kérdezte az egyik szöszi.
- Senki. – vonta meg a vállát. A szemem égni kezdett. Nem fogok bőgni!
- Akkor menjünk bulizzunk egy kicsit! – mondta mosolyogva a másik szőkeség, és megcsókolta Tylert. Inkább félre néztem, és Jeremyhez indultam. Ő is engem nézett, és fogalma sem volt mit gondoljon.
- Öröm volt látni Helena! – kiáltott utánam Tyler, majd hangos nevetés kíséretében elment a szöszikkel.
- Mond, hogy rosszul láttam!
- Sajnos nem. – ráztam meg a fejem
- Akarsz beszélni róla, vagy jobb ha nem tudom mit történt?
- Az utóbbi. – mondtam halkan, majd felhajtottam egy pohár wiskyt.
- Jobb lenne ha máshová mennénk! Nem szeretném ha Tyler meglátná, hogy egy vámpírral vagyok. – bólintottam. Igaza van. Az senkinek nem lenne jó. Mondjuk nem hiszem, hogy Tyler most velünk lenne elfoglalva. Van jobb dolga is.
Végül a Kék bárban kötöttünk ki. Jeremy próbált velem beszélni, de nem sokra ment. Nem tudtam rá figyelni. Egyre csak Tyler és az a két nő lebegett a szemem előtt. Tudnom kell mi van most! Elköszöntem Jeremytől, és elmentem elkövetni életem legnagyobb baklövését. 200-al szeltem az utat, míg el nem értem az elit környéket. Egy több száz emeltes felhőkarcoló előtt parkoltam le. Csak tudnám miért jó nekem ha idejövök? Tegnap menekültem innen. Most meg… Beszálltam a liftbe, és a legfelső emeletre vezető gombot megnyomtam. A szívem a torkomban dobogott, és egy örökké valóságnak tűnt amíg felértem. Hál’istennek hajnali háromkor nem liftezik már senki. Ahogy megállt kirohantam, és Tyler ajtaja előtt megtorpantam. Már a csöngőn volt a kezem, de nem nyomta meg. Mire számítok? Hogy nincs itthon, és még bulizik? Lehet jobb lenne minthogy azt csinálja amire gondolok. Nyeltem egy nagyot, és csöngettem. Eltelt pár perc, és nem jött ki senki. Már indultam volna, mikor kinyílt az ajtó, és Tyler állt előttem félmeztelenül egy lepedőt az alfelére tekerve.
- Nocsak, Helena! Te vagy az utolsó akire számítottam. – lazán az ajtófélfának dőlt
- Beszélnünk kell! – mondtam halkan
- Nem a legmegfelelőbb alkalom. Vendégeim vannak. – benéztem a válla fölött, és elszorult a torkom. A két szöszi a hatalmas ágyon feküdt kiterülve. Úgy tűnt békésen alszanak. Pontosan úgy néztek ki mint akik egy kiadós szexet pihennek ki. A lepedő gyűrött volt, a két lány arca pedig piros a hajuk pedig kócos. Nem rég végezhettek. Nyeltem egyet.
- Ez mindent megmagyaráz! – suttogtam
- Mégis mire számítottál? Hogy megáll az élet nélküled? Nagyon tévedsz! Hisz te mondtad Helena! Ez nem volt más csak szex. Ennyi. – könnyes szemmel néztem rá
- Igazad van. Én voltam a hülye. Azt gondoltam….. – nem folytattam inkább megráztam a fejem. – Hát akkor… Jó szórakozást! – suttogtam, és kicsordult az első könnycsepp. Tyler nem mondott semmit. Megráztam a fejem, és a lifthez indultam.
- Minden rendben? – kérdezte Emma mikor leállítottam a motort a főhadiszállásnál.
- Igen… azt hiszem. – mondtam bólogatva. A barátnőm bíztatóan rám mosolygott, amit én halványan viszonoztam.
- Hölgyeim, megzavarhatom a bájcsevelyt? – Nick a kocsi motorháztetejének támaszkodva nézett ránk. – Szeretnék beszélni Helenaval, ha lehet! – mondta mosolyogva Emmara nézve.
- Menjek? – kérdezte tőlem bizonytalanul.
- Semmi baj. Nickel nagyon jó kapcsolatban állunk egymással. – mondtam le nem véve a szemem az előttem álló vámpírról.
- Ez, így van! – Emma egyikünkről a másikunkra nézett, majd megrázta a fejét
- Később beszélünk! – mondta mielőtt még eltűnt volna a szemem elől. Már épp ki akartam szállni a kocsiból, mikor Nick ült be mellém az anyósülésre.
- Kiszálltam volna!
- Tudom, de engem jó modorra neveltek. – mosolygott rám. Ezzel azért vezekelnék, de nem mondtam inkább semmit.
- Mit akarsz? – kérdeztem rá nézve
- Csak gratulálni akartam. Nem volt semmi, hogy meg tudtad mi a vámpírok elleni fegyver, és még… bizonyítékot is hoztál. Ezt már nevezem! – mondta elismerően, de valami bujkált a hangjában
- Mire akarsz kilyukadni?
- Hogy én? Semmire. – rázta meg mosolyogva a fejét – Csak tudod… elég furcsa hogy ilyen hamar megtudtad. Az pedig még furcsább, hogy még szereztél is belőle. Lucast nem érdekli hogy honnan szerezted, mert nem akar belefolyni a piszokos ügyeidbe. De azért engem nagyon érdekelni, hogy kitől van. Ilyet csak egy tégla tud szerezni. Tyler beszélt?
- Hogy jön ide Tyler? – kérdeztem nem éppen kedvesen
- Találkoztál vele tegnap igaz? – nem válaszoltam, és ez nagyon nem volt jó ötlet. Elmosolyodott. – Soha nem gondoltam volna, hogy összeállsz egy farkassal.
- Nem álltam senkivel sem össze! Vannak kapcsolataim, és olyanok is akik tartoznak nekem. Csak megkérdeztem valakit, hogy mit tud a fegyverről, és ő elhozta ezt! Ez nem bűn. – vontam meg a vállam
- És…. Ki lőtt rád? Tylerrel eldurvultak a dolgok?! Él még, vagy… már megölted? – kérdezte kíváncsian
- Most fejeztük be a beszélgetést! – jelentettem ki, és kiszálltam a kocsiból. Már az ajtóban voltam, mikor Nick megszólalt
- Azt hallottam szép lakása van Tylernek. Igaz ez, vagy te csak az ágyat nézted meg közelebbről? – kérdezte mosolyogva. Inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, és aludni indultam.
Hónapok óta most aludtam végig egy egész délutánt álommentesen. El sem hiszem. Lehet, hogy csak egy kiadós szex kellett? Ha ezt tudom már rég találtam volna valakit, de… félek bárki nem lenne jó nekem. Nem mintha olyan finnyás lennék, de most csak egy valaki van akivel ezt eltudnám képzelni. Halvány lila gőzöm sincs, hogy honnan vette ezeket Nick amiket nekem mondott, de lehet hogy nem is kéne tudnom. Mindenre képes ha valamit megakar tudni. El kéne felejtenem a tegnap délutánt. Nagyon gyorsan. Emma azt mondta ma nem tud velem jönni bulizni, így egyedül megyek. Úristen! Én, bulizni? Nagyon rég nem voltam már, de most megyek és kész. Talán találok egy jó pasit aki elfeledteti velem a tegnapot. Kikászálódtam az ágyból, és öltözni indultam. Fél óra töprengés után megtaláltam a megfelelő ruhát. Ha pasit kell felszedni legyünk kihívóak nem igaz?! Kivettem egy farmerszoknyát, és egy sötétkék pánt nélküli toppot. Valamint kerestem hozzá egy magas sarkú szandált, és ékszereket. Mivel az ezüstöt nem bírom ezért egy arany nagy karika fülbevaló, és egy nyaklánc mellett döntöttem, amit a családi címerünk díszít. Danielnek egy gyűrűje van ugyanezzel a címerrel. Magamra kentem egy kis sminket, de nem sokat. Nem vagyok oda érte, de a ruhám megköveteli. Rúzst nem is kentem csak egy kis szájfényt. Hirtelen Emma jelent meg mellettem fekete kosztümben.
- Hogy festek? – kérdeztem felé fordulva
- Wáo….. nem is tudok szóhoz jutni. Ki vagy, és mit tettél a barátnőmmel hogy ezt vette fel? – elmosolyodtam – Nem megy veled senki? – megráztam a fejem. – Biztos hogy egyedül akarsz menni? – kérdezte aggódva
- Nem lesz semmi bajom. Ha pedig egyszer felszabadulsz együtt fogunk bulizni. – mentem el mellette és összeszedtem a cuccaimat egy táskába. Lehet hogy paranoiás vagyok, de azért egy kis pisztolyt is elraktam.
- Ettől egy kicsit megnyugodtam. – mutatott a fegyverre a táskámban
- Nem vagyok bolond, hogy egy vérfarkasokkal teli városban pisztoly nélkül mászkáljak. – Emma sóhajtott
- Vigyázz magadra, és…. Próbáld elkerülni Tylert! – mondta halkan
- Meglesz! – megpusziltam az arcát, és kimentem a szobából. Furcsán éreztem magam ennyi sznob között miniszoknyában, és magas sarkúban. A harcosok még nem mentek el, így legnagyobb bánatomra hallgathattam a véleményüket.
- Ezt nevezem Helena! Ha megvársz elkísérlek! – mosolygott Nicholas
- Ne álmodozz! – kiáltottam vissza. Csak Danielel, ne találkozzak! Rögtön elő fog bújni a védő báty szerepe. Lementem a lépcsőn, és magamban káromkodtam. Daniel épp Lucasal beszélgetett a bejárat közepén. A bátyám háttal állt nekem, de Lucas észre vett. Elakadó lélegzettel nézett rám. Lementem a lépcsőn, mire Daniel is odafordult.
- Hello fiúk! – köszöntem mosolyogva. Ledermedve álltak előttem
- Hová, hová hugi?
- Ööö….. még nem tudom. – vonta meg a vállam. – Majd kialakul.
- Örülök, hogy végre kikapcsolódsz egy kicsit. – mondta mosolyogva Lucas
- Én is. Most viszont megyek. Jó vadászatot!
- Egyedül mész? – kérdezte aggódva Daniel. Nem megmondtam?
- Igen. Emma nem ér rá.
- Vigyázz magadra, és hívj ha kell egy fuvar!
- Oké. – elbúcsúztam tőlük, és beszálltam a fekete Mercibe, ami egész nyugodtan mondhatom hogy lassan a sajátom lesz, mert mindig ezzel megyek mindenhova.
A Zöld Sárkány egyik asztalánál ültem egy pohár mohitót iszogatva. Felhívtam Jeremyt, hogy még se legyek egyedül. Ő pedig készséggel igent mondott. Még nógatnom se kellett. Jó fiú! Épp ekkor lépett be az ajtón én pedig mosolyogva magamhoz intettem. Nem öltözött nagyon ki. Farmer, kék ing, és a szokásos barna kabát.
- Jól nézel ki! – mosolygott rám
- Köszi Jer! Ülj le! – az asztalhoz hívtam a pincért. Jeremy kért egy wiskyt. A klub ezen része csendes. Ha valaki táncolni akar átmegy a másik részlegre, ahol a diszkó van. Ha már eleget ittam talán van esély rá, hogy ott végzem.
- Mit szóltak a fegyverhez? – kérdezte, Jer
- Szerinted? Meglepődtek, és azt kérdezték, hogy honnan szereztem.
- De ugye nem…
- Nem, nem árultalak el. Ne aggódj! Soha nem tenném ezt tudhatnád. – fogtam meg a kezét, mire elmosolyodott. Kiittam az italomat, és elnézést kérve Jeremytől kimentem a mosdóba. Rendbe hoztam a sminkemet, és már kint is voltam. Azt tudni kell, hogy mosdó épp a diszkóba átvezető ajtaja mellett van. Épp a táskámban kutattam mikor valakik nekem ütköztek.
- Ó, sajnálom én csak… – elakadt a lélegzetem. Előttem Tyler állt az oldalán egy-egy szöszi spinével, és boldogan nevetgéltek. Mind a kettőn még az enyémnél is rövidebb miniszoknya, és egy semmit nem takaró top volt. A 20 centis magas sarkúról már ne is beszéljünk. Nem bírtam megszólalni. – Te meg mit keresel itt? – kérdeztem halkan
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Főleg ilyen ruhában. – mondta komolyan.
- Hát egy biztos. Hamar felejtesz. – Tyler arca kifejezéstelenné vált
- Mackó, ki ez a nő? – kérdezte az egyik szöszi.
- Senki. – vonta meg a vállát. A szemem égni kezdett. Nem fogok bőgni!
- Akkor menjünk bulizzunk egy kicsit! – mondta mosolyogva a másik szőkeség, és megcsókolta Tylert. Inkább félre néztem, és Jeremyhez indultam. Ő is engem nézett, és fogalma sem volt mit gondoljon.
- Öröm volt látni Helena! – kiáltott utánam Tyler, majd hangos nevetés kíséretében elment a szöszikkel.
- Mond, hogy rosszul láttam!
- Sajnos nem. – ráztam meg a fejem
- Akarsz beszélni róla, vagy jobb ha nem tudom mit történt?
- Az utóbbi. – mondtam halkan, majd felhajtottam egy pohár wiskyt.
- Jobb lenne ha máshová mennénk! Nem szeretném ha Tyler meglátná, hogy egy vámpírral vagyok. – bólintottam. Igaza van. Az senkinek nem lenne jó. Mondjuk nem hiszem, hogy Tyler most velünk lenne elfoglalva. Van jobb dolga is.
Végül a Kék bárban kötöttünk ki. Jeremy próbált velem beszélni, de nem sokra ment. Nem tudtam rá figyelni. Egyre csak Tyler és az a két nő lebegett a szemem előtt. Tudnom kell mi van most! Elköszöntem Jeremytől, és elmentem elkövetni életem legnagyobb baklövését. 200-al szeltem az utat, míg el nem értem az elit környéket. Egy több száz emeltes felhőkarcoló előtt parkoltam le. Csak tudnám miért jó nekem ha idejövök? Tegnap menekültem innen. Most meg… Beszálltam a liftbe, és a legfelső emeletre vezető gombot megnyomtam. A szívem a torkomban dobogott, és egy örökké valóságnak tűnt amíg felértem. Hál’istennek hajnali háromkor nem liftezik már senki. Ahogy megállt kirohantam, és Tyler ajtaja előtt megtorpantam. Már a csöngőn volt a kezem, de nem nyomta meg. Mire számítok? Hogy nincs itthon, és még bulizik? Lehet jobb lenne minthogy azt csinálja amire gondolok. Nyeltem egy nagyot, és csöngettem. Eltelt pár perc, és nem jött ki senki. Már indultam volna, mikor kinyílt az ajtó, és Tyler állt előttem félmeztelenül egy lepedőt az alfelére tekerve.
- Nocsak, Helena! Te vagy az utolsó akire számítottam. – lazán az ajtófélfának dőlt
- Beszélnünk kell! – mondtam halkan
- Nem a legmegfelelőbb alkalom. Vendégeim vannak. – benéztem a válla fölött, és elszorult a torkom. A két szöszi a hatalmas ágyon feküdt kiterülve. Úgy tűnt békésen alszanak. Pontosan úgy néztek ki mint akik egy kiadós szexet pihennek ki. A lepedő gyűrött volt, a két lány arca pedig piros a hajuk pedig kócos. Nem rég végezhettek. Nyeltem egyet.
- Ez mindent megmagyaráz! – suttogtam
- Mégis mire számítottál? Hogy megáll az élet nélküled? Nagyon tévedsz! Hisz te mondtad Helena! Ez nem volt más csak szex. Ennyi. – könnyes szemmel néztem rá
- Igazad van. Én voltam a hülye. Azt gondoltam….. – nem folytattam inkább megráztam a fejem. – Hát akkor… Jó szórakozást! – suttogtam, és kicsordult az első könnycsepp. Tyler nem mondott semmit. Megráztam a fejem, és a lifthez indultam.
2010. május 14., péntek
Dark Night 13. fejezet
13. fejezet
Nem néztem hátra csak mentem. Semmi kedvem belegondolni mit csináltam. Tyler arckifejezésére pedig még úgyse. Hát mit mondjak, nem vagyok büszke magamra az biztos. Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! Felejtsd el! Ha az olyan könnyű lenne. Kifújtam a benn tartott levegőt, és beparkoltam a garázsba.
- Ááá megjött Csipkerózsika! Örülök, hogy megtisztelsz minket! – gúnyolódott Nicholas
- Nincs kedvem most hozzád! – közöltem hidegen, majd Lucas irodájába mentem. Megtorpantam az ajtóban, de bekopogtam.
- Gyere! – szólt ki hangosan Lucas. Nem úgy léptem be az irodába mint tegnap. Nem volt bennem félelem, de nyugodt sem voltam. Ahogy megálltam az íróasztal előtt belekezdtem a mondanivalómba.
- Sajnálom hogy nem jöttem vissza. Én tényleg akartam, de….. hosszabbra nyúlt ez….. az egész mint azt gondoltam. Soha többet nem fog előfordulni. Esküszöm…..
- Befejezted? – vonta föl a szemöldökét Lucas
- Igen. – mondtam halkan. Felemelkedett a székéből, és az asztal sarkára ült.
- Nem haragszok rád, de….. Daniel nagyon aggódott érted. Hol voltál? – már nyitottam volna a szám, hogy válaszoljak, de ekkor a bátyám rontott be az irodába, és szorosan megölelt.
- Hál’istennek semmi bajod. Nicholas mondta, hogy visszajöttél. Nagyon megijesztettél hallod?! Már azt hittem valami bajod esett. – simogatta meg az arcom. Pont úgy viselkedett mint kiskoromban
- Nyugi Danny! Már itt vagyok. – mondtam mosolyogva. Lucas megköszörülte a torkát, mire ránéztünk.
- Elnézést, de….. kíváncsi vagyok hol volt egész este ez a mi kis ma született bárányunk. – mosolygott Lucas, de én nem tudtam viszonozni.
- Az este….. a Kék bár sikátoránál találkoztam…… két vérfarkassal. Nem tűntek veszélyesnek így rájuk támadtam. Csak az volt a gond, hogy ameddig az egyiket leszereltem a másik rám lőtt.
- Micsoda? – kérdezte Daniel, majd a tekintete a szakadt ruhámra tévedt
- Már jól vagyok, de nem tudtam időben visszajönni, így….. kivettem egy hotelszobát. Helyre hoztam magam, és elaludtam. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem. – hajtottam le a fejem. Ennél jobb hazugság per pillanat nem jut eszembe
- Az a lényeg, hogy már jól vagy. – mosolygott Lucas – És….. legalább megérte? – még csak most jutott eszembe a pisztoly tár. A kabátzsebemből kivettem a borítékot. Tyler nem vette észre, vagy nem akarta elvenni? Mindegy, már nem lényeg. Lucasnak nyújtottam a borítékot.
- De még hogy. – összehúzott szemmel kivette a tárat, és vizsgálni kezdte
- Mi ez?
- A vámpírok elleni fegyver.- Daniel, és Lucas rám meredtek. Én pedig elmondtam mindent amit Jeremy nekem mondott.
- Ha ez igaz, akkor veszélyben vagyunk. Nagyon nagy veszélyben. – Lucas megkerülte az asztalt, és leült – Felhívom a többi ország vámpír főhadiszállásait, és figyelmeztetem őket. De…. ennél többet nem tehetünk egyenlőre. Ti pedig ezentúl még jobban vigyázzatok! Helenanak szerencséje volt, hogy nem ezt lőtték belé. – nem néztem Danielre, de tudtam hogy megmerevedett mellettem. – Szóval… csak óvatosan. Amúgy…honnan szerezted ezt?
- Megvannak a kapcsolataim – kétkedve nézett rám, de nem firtatta a dolgot. Ezzel ő lezártnak tekintette a témát. A bátyám már indult is volna, de én maradtam a helyemen. – Van még valami? – nézett fel rám Lucas. Bólintottam.
- Szeretnék pár nap szabadságot kérni. – közöltem, mire mind a ketten rám meredtek. Ismét. Ennyire nagydolog ez? – Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, és hogy……
- Ne, ne magyarázkodj! Csak ez elég váratlanul ért. – hüledezett Lucas
- Ez azt jelenti, hogy nem? – vontam föl a szemöldököm
- Helena tíz éve nem kértél még csak egy órát sem. Most van, valami különös oka?
- Pihennem kell. Ez a….. Tyler utáni vadászat kivett belőlem. Csak pár nap, és utána minden visszaáll a régi kerékvágásba.
- A magam részéről nem bánom, hogy egy kicsit kifújod magad. – mosolygott – Rendben. Kapsz pár napot ha megígéred, hogy távol tartod magad minden olyan dologtól aminek köze van a vérfarkasokhoz, a harchoz, és Tylerhez. – nyeltem egy nagyot amikor kimondta a nevét, de bólintottam.
- Köszönöm. – mondtam halkan, majd a hitetlenkedő bátyám mellett elmenve a szobámba mentem. Minden ruhát a kukába dobtam. Nem akarom érezni Tyler szagát sehol. Többek között azért kértem pár nap pihit, mert még véletlenül sem szeretnék Tylerbe botlani. Viszont ma este még van egy feladatom. Lecseréltem a ruhákat egy koptatott farmerre, magas sarkú cipőre, és egy fekete toppra. Nyár van Londonban, és az éjszakák nem hidegek, de ha azok lennének akkor sem fázhatnék meg. Fogtam egy fekete retikül táskát, és Emma szobájába mentem. Ahogy kopogtam azonnal kinyitotta.
- Kitört a harmadik világháború, vagy mi a szösz?! – kérdezte mosolyogva, de én csak a szememet forgattam. Emmán egy fehér szövetnadrág, és egy sötét lila póló volt.
- Szabadságon vagyok, és ezt veled szeretném megünnepelni. – mosolyogtam rá, mire ő egy kicsit eltátotta a száját. – Na, mi lesz? Megyünk pletyizni, vagy itt maradsz?! – a barátnőm felébredt a hirtelen sokkból, és felvette a vállára a táskáját
- Erre vártam! – karolt belém, majd a kocsikhoz indultunk.
Egy otthonos kis kávézóban ültünk egymással szemben, és teát iszogattunk. Furcsa, hogy a hajnali órákban két nő egyedül iszogat, de legalább nincs olyan tömeg. Már mindent elmondtam Emmának töviről hegyire. Nem bírtam volna magamban tartani, és tudom hogy nem fogja senkinek elmondani.
- Nem tudom elhinni, hogy lefeküdtél vele. – mondta halkan
- Én sem. – sóhajtottam
- Legalább jó volt? – kérdezte kíváncsian, mire én felnevettem – Jaj, ne már! Komolyan, milyen volt? – úgy sem fog addig békén hagyni amíg nem mondom el
- Volt már pár kalandom, de ez….. mindet felülmúlta. – mosolyogtam – De ez nem változtat semmin. – komolyodtam el
- Mire gondolsz? – kérdezte és belekortyolt a teájába
- Ettől még minden ugyanolyan lesz mint régen. Ellenségek maradtunk.
- Ha szereted ez nem számít. – mondta Emma, mire megráztam a fejem
- Nem szeretem…. – próbáltam tiltakozni, de a barátnőm tekintete belém fojtotta a szót- Na jó. Nem közömbös nekem, de akkor sem vagyok szerelmes
- Még- suttogta sokat sejtetően – Miatta kértél egy kis szabit igaz?- bólintottam – De remélem tudod, hogy nem menekülhetsz előle egész életedben.
- Én vámpír vagyok, ő pedig vérfarkas. Ez már elvből lejátszott menet.
- Lehet, hogy én is így látnám a dolgot a helyedben, de….. nem azért mondod ezt csak, mert nem tudod őt tíz éve elkapni?
- Ha csak egy vérfarkas lenne akivel életemben egyszer találkoztam, akkor sem lenne ennek a kapcsolatnak jövője.
- Most engem akarsz meggyőzni, vagy magadat? – kérdezte a csészéje mögül. Nem válaszoltam. Nagyon jó kérdés. Még én magam sem tudom erre a választ. Kinéztem az ablakon, és nem hittem a szememnek.
- Te jó ég! – suttogtam, mire Emma is követte a tekintetemet.
- Ennyit az elkerülésről. – sóhajtotta
- Nem gond, ha megyünk? – kérdeztem, mire Emma megrázta a fejét. Elkaptam a tekintetem a túloldalról engem vizslató Tylerről. Elővettem a pénzt, és még némi borravalót is hagytam az asztalon, majd Emmával együtt kifelé mentünk. Nem láttam Tylert, de ez még nem jelenti azt hogy elment. A kocsihoz indultunk.
- Szerinted elment? – kérdezte Emma. Nem félek Tylertől, és nem is fogok.
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem, és nem néztem magam elé. Hiba volt. Pont nekiütköztem Tyler mellkasának. Emma felsikkantott mellettem. Én is ezt tettem volna, de visszafogtam magam.
- Beszélnünk kell. – mondta szárazon. Még nem öltözött át, és ugyanaz az ing volt rajta, mint… a dolgok előtt.
- Nekünk már nincs miről beszélnünk. – jelentettem ki, majd indultam volna, de megfogta a karom
- Beszélhetnék a barátnőddel négyszemközt? – nézett Emmara. A barátnőm rám nézett. Behunytam a szemem, és bólintottam.
- A kocsiban várlak. – suttogta halkan. Kinyitottam a szemem, de nem néztem Tylerre. Már nem fogta a karom.
- Mit akarsz? – kérdeztem hidegen
- Beszélnünk kell arról, ami köztünk történt.
- Nem történt semmi. Én már el is felejtettem. – mondtam szárazon. Nem láttam a tekintetét, de mivel nem szólalt meg a szemébe néztem. Harag bujkált benne.
- Legalább ne tagadd, hogy élvezted! – közölte hidegen.
- Rendben. Nem tagadom, élveztem. Most jobb? De ez nem változtat a tényen, hogy ez többet nem fordul elő!
- Ilyen könnyen eltudod felejteni?
- Igen. – mondtam határozottan – Tyler, ez nem volt más, csak egy kiadós szex. Semmi több. – hideg tekintettel mért végig
- Ha így gondolod jobb ha hagyjuk az egészet a fenébe! – mondta összeszorított fogakkal
- Igen. Így gondolom. – jelentettem ki, majd szó nélkül elmentem mellette.
Nem néztem hátra csak mentem. Semmi kedvem belegondolni mit csináltam. Tyler arckifejezésére pedig még úgyse. Hát mit mondjak, nem vagyok büszke magamra az biztos. Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! Felejtsd el! Ha az olyan könnyű lenne. Kifújtam a benn tartott levegőt, és beparkoltam a garázsba.
- Ááá megjött Csipkerózsika! Örülök, hogy megtisztelsz minket! – gúnyolódott Nicholas
- Nincs kedvem most hozzád! – közöltem hidegen, majd Lucas irodájába mentem. Megtorpantam az ajtóban, de bekopogtam.
- Gyere! – szólt ki hangosan Lucas. Nem úgy léptem be az irodába mint tegnap. Nem volt bennem félelem, de nyugodt sem voltam. Ahogy megálltam az íróasztal előtt belekezdtem a mondanivalómba.
- Sajnálom hogy nem jöttem vissza. Én tényleg akartam, de….. hosszabbra nyúlt ez….. az egész mint azt gondoltam. Soha többet nem fog előfordulni. Esküszöm…..
- Befejezted? – vonta föl a szemöldökét Lucas
- Igen. – mondtam halkan. Felemelkedett a székéből, és az asztal sarkára ült.
- Nem haragszok rád, de….. Daniel nagyon aggódott érted. Hol voltál? – már nyitottam volna a szám, hogy válaszoljak, de ekkor a bátyám rontott be az irodába, és szorosan megölelt.
- Hál’istennek semmi bajod. Nicholas mondta, hogy visszajöttél. Nagyon megijesztettél hallod?! Már azt hittem valami bajod esett. – simogatta meg az arcom. Pont úgy viselkedett mint kiskoromban
- Nyugi Danny! Már itt vagyok. – mondtam mosolyogva. Lucas megköszörülte a torkát, mire ránéztünk.
- Elnézést, de….. kíváncsi vagyok hol volt egész este ez a mi kis ma született bárányunk. – mosolygott Lucas, de én nem tudtam viszonozni.
- Az este….. a Kék bár sikátoránál találkoztam…… két vérfarkassal. Nem tűntek veszélyesnek így rájuk támadtam. Csak az volt a gond, hogy ameddig az egyiket leszereltem a másik rám lőtt.
- Micsoda? – kérdezte Daniel, majd a tekintete a szakadt ruhámra tévedt
- Már jól vagyok, de nem tudtam időben visszajönni, így….. kivettem egy hotelszobát. Helyre hoztam magam, és elaludtam. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem. – hajtottam le a fejem. Ennél jobb hazugság per pillanat nem jut eszembe
- Az a lényeg, hogy már jól vagy. – mosolygott Lucas – És….. legalább megérte? – még csak most jutott eszembe a pisztoly tár. A kabátzsebemből kivettem a borítékot. Tyler nem vette észre, vagy nem akarta elvenni? Mindegy, már nem lényeg. Lucasnak nyújtottam a borítékot.
- De még hogy. – összehúzott szemmel kivette a tárat, és vizsgálni kezdte
- Mi ez?
- A vámpírok elleni fegyver.- Daniel, és Lucas rám meredtek. Én pedig elmondtam mindent amit Jeremy nekem mondott.
- Ha ez igaz, akkor veszélyben vagyunk. Nagyon nagy veszélyben. – Lucas megkerülte az asztalt, és leült – Felhívom a többi ország vámpír főhadiszállásait, és figyelmeztetem őket. De…. ennél többet nem tehetünk egyenlőre. Ti pedig ezentúl még jobban vigyázzatok! Helenanak szerencséje volt, hogy nem ezt lőtték belé. – nem néztem Danielre, de tudtam hogy megmerevedett mellettem. – Szóval… csak óvatosan. Amúgy…honnan szerezted ezt?
- Megvannak a kapcsolataim – kétkedve nézett rám, de nem firtatta a dolgot. Ezzel ő lezártnak tekintette a témát. A bátyám már indult is volna, de én maradtam a helyemen. – Van még valami? – nézett fel rám Lucas. Bólintottam.
- Szeretnék pár nap szabadságot kérni. – közöltem, mire mind a ketten rám meredtek. Ismét. Ennyire nagydolog ez? – Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, és hogy……
- Ne, ne magyarázkodj! Csak ez elég váratlanul ért. – hüledezett Lucas
- Ez azt jelenti, hogy nem? – vontam föl a szemöldököm
- Helena tíz éve nem kértél még csak egy órát sem. Most van, valami különös oka?
- Pihennem kell. Ez a….. Tyler utáni vadászat kivett belőlem. Csak pár nap, és utána minden visszaáll a régi kerékvágásba.
- A magam részéről nem bánom, hogy egy kicsit kifújod magad. – mosolygott – Rendben. Kapsz pár napot ha megígéred, hogy távol tartod magad minden olyan dologtól aminek köze van a vérfarkasokhoz, a harchoz, és Tylerhez. – nyeltem egy nagyot amikor kimondta a nevét, de bólintottam.
- Köszönöm. – mondtam halkan, majd a hitetlenkedő bátyám mellett elmenve a szobámba mentem. Minden ruhát a kukába dobtam. Nem akarom érezni Tyler szagát sehol. Többek között azért kértem pár nap pihit, mert még véletlenül sem szeretnék Tylerbe botlani. Viszont ma este még van egy feladatom. Lecseréltem a ruhákat egy koptatott farmerre, magas sarkú cipőre, és egy fekete toppra. Nyár van Londonban, és az éjszakák nem hidegek, de ha azok lennének akkor sem fázhatnék meg. Fogtam egy fekete retikül táskát, és Emma szobájába mentem. Ahogy kopogtam azonnal kinyitotta.
- Kitört a harmadik világháború, vagy mi a szösz?! – kérdezte mosolyogva, de én csak a szememet forgattam. Emmán egy fehér szövetnadrág, és egy sötét lila póló volt.
- Szabadságon vagyok, és ezt veled szeretném megünnepelni. – mosolyogtam rá, mire ő egy kicsit eltátotta a száját. – Na, mi lesz? Megyünk pletyizni, vagy itt maradsz?! – a barátnőm felébredt a hirtelen sokkból, és felvette a vállára a táskáját
- Erre vártam! – karolt belém, majd a kocsikhoz indultunk.
Egy otthonos kis kávézóban ültünk egymással szemben, és teát iszogattunk. Furcsa, hogy a hajnali órákban két nő egyedül iszogat, de legalább nincs olyan tömeg. Már mindent elmondtam Emmának töviről hegyire. Nem bírtam volna magamban tartani, és tudom hogy nem fogja senkinek elmondani.
- Nem tudom elhinni, hogy lefeküdtél vele. – mondta halkan
- Én sem. – sóhajtottam
- Legalább jó volt? – kérdezte kíváncsian, mire én felnevettem – Jaj, ne már! Komolyan, milyen volt? – úgy sem fog addig békén hagyni amíg nem mondom el
- Volt már pár kalandom, de ez….. mindet felülmúlta. – mosolyogtam – De ez nem változtat semmin. – komolyodtam el
- Mire gondolsz? – kérdezte és belekortyolt a teájába
- Ettől még minden ugyanolyan lesz mint régen. Ellenségek maradtunk.
- Ha szereted ez nem számít. – mondta Emma, mire megráztam a fejem
- Nem szeretem…. – próbáltam tiltakozni, de a barátnőm tekintete belém fojtotta a szót- Na jó. Nem közömbös nekem, de akkor sem vagyok szerelmes
- Még- suttogta sokat sejtetően – Miatta kértél egy kis szabit igaz?- bólintottam – De remélem tudod, hogy nem menekülhetsz előle egész életedben.
- Én vámpír vagyok, ő pedig vérfarkas. Ez már elvből lejátszott menet.
- Lehet, hogy én is így látnám a dolgot a helyedben, de….. nem azért mondod ezt csak, mert nem tudod őt tíz éve elkapni?
- Ha csak egy vérfarkas lenne akivel életemben egyszer találkoztam, akkor sem lenne ennek a kapcsolatnak jövője.
- Most engem akarsz meggyőzni, vagy magadat? – kérdezte a csészéje mögül. Nem válaszoltam. Nagyon jó kérdés. Még én magam sem tudom erre a választ. Kinéztem az ablakon, és nem hittem a szememnek.
- Te jó ég! – suttogtam, mire Emma is követte a tekintetemet.
- Ennyit az elkerülésről. – sóhajtotta
- Nem gond, ha megyünk? – kérdeztem, mire Emma megrázta a fejét. Elkaptam a tekintetem a túloldalról engem vizslató Tylerről. Elővettem a pénzt, és még némi borravalót is hagytam az asztalon, majd Emmával együtt kifelé mentünk. Nem láttam Tylert, de ez még nem jelenti azt hogy elment. A kocsihoz indultunk.
- Szerinted elment? – kérdezte Emma. Nem félek Tylertől, és nem is fogok.
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem, és nem néztem magam elé. Hiba volt. Pont nekiütköztem Tyler mellkasának. Emma felsikkantott mellettem. Én is ezt tettem volna, de visszafogtam magam.
- Beszélnünk kell. – mondta szárazon. Még nem öltözött át, és ugyanaz az ing volt rajta, mint… a dolgok előtt.
- Nekünk már nincs miről beszélnünk. – jelentettem ki, majd indultam volna, de megfogta a karom
- Beszélhetnék a barátnőddel négyszemközt? – nézett Emmara. A barátnőm rám nézett. Behunytam a szemem, és bólintottam.
- A kocsiban várlak. – suttogta halkan. Kinyitottam a szemem, de nem néztem Tylerre. Már nem fogta a karom.
- Mit akarsz? – kérdeztem hidegen
- Beszélnünk kell arról, ami köztünk történt.
- Nem történt semmi. Én már el is felejtettem. – mondtam szárazon. Nem láttam a tekintetét, de mivel nem szólalt meg a szemébe néztem. Harag bujkált benne.
- Legalább ne tagadd, hogy élvezted! – közölte hidegen.
- Rendben. Nem tagadom, élveztem. Most jobb? De ez nem változtat a tényen, hogy ez többet nem fordul elő!
- Ilyen könnyen eltudod felejteni?
- Igen. – mondtam határozottan – Tyler, ez nem volt más, csak egy kiadós szex. Semmi több. – hideg tekintettel mért végig
- Ha így gondolod jobb ha hagyjuk az egészet a fenébe! – mondta összeszorított fogakkal
- Igen. Így gondolom. – jelentettem ki, majd szó nélkül elmentem mellette.
2010. május 11., kedd
Dark night 12. fejezet
Sziasztok!
Bocsi a csúszásért, de nem volt időm! Most viszont itt az új feji! :D
puszi
Niky
12. fejezet
A sötétség kezdett halványodni. Már nem zuhantam, és hangokat is hallottam végre. Felébredtem. A szagok nem voltak ismerősek egyáltalán, csak egy valakit ismertem fel. Kinyitottam a szemem, és körbenéztem a szobában. Egy luxuslakás. Nahát! Bárpult, bőrkanapé, és minden olyan ami nem két filléres dolog. Egy hatalmas francia ágyon feküdtem. A kabátom egy fotelben pihent. Felültem és a hasamhoz kaptam. Az a szemét farkas meglőtt, de annak már nyoma sincs. Semmi nem látszott a lőtt sebből. A bőrruhám a hasamnál felvolt vágva, de csak ott.
- Bocs a ruháért! – a hang irányába fordultam. Tudtam, hogy itt van mert éreztem a szagát, de eddig nem szólalt meg és el is feledkeztem róla. Egy bőrfotelben ült lazán. Farmer, és fekete ing volt rajta, mely nem volt teljesen begombolva így látni lehetett izmos felsőtestét. Mellette egy lehúzott redőnyű ablak volt. Tehát nappal van. Eddig is éreztem, de most legalább biztosra tudom. Nagyszerű. Itt ülök Tylerrel fogalmam sincs hogy hol, a fegyvereim nincsenek nálam, és nappal van ezért nem tudok elmenni. Mi jöhet még? – Sajnálom a bőrszerkót. Szerettem, de….. egyszer megnéznélek másban is. – mosolygott kacéran
- Ha jól tudom láttál már másban is.
- Igen estéjiben, de….. olyan ruhára gondoltam ami nem takar…… sokat. – rám kacsintott, de én csak megforgattam a szememet.
- Hol vannak a fegyvereim? – kérdeztem mikor nem láttam sehol
- Helena, szerinted hagyom hogy fegyver legyen nálad amikor ilyen közel vagy hozzám?! Ennél azért okosabb vagyok. – mosolygott rám
- Hát jó! Mi történt? Nem emlékszek nagyon semmire. – Tyler kényelmesen hátradőlt a fotelben, és a gyűrűjét forgatta. Eddig még soha nem vettem észre, hogy van neki pedig elég feltűnő. Végül a karfára fektette a kezeit.
- Megmentettelek. – mondta egyszerűen. Felnevettem. – Mi olyan mulatságos ezen?
- Te?! Engem?! Na persze. Miért tennél ilyet? – kérdeztem már komolyabban. Nem válaszolt, de nem engedte el a tekintetemet
- John rád lőtt és majdnem meghaltál, de még időben kiszedtem a golyót. Így begyógyult a seb, és már semmi bajod. – nem hittem a fülemnek. Ellenségek vagyunk, és ő megment?! Mi a fene folyik itt?
- Miért tetted? – ismételtem meg ismét a kérdést. Tyler sóhajtott, majd felállt.
- Ha akarsz lezuhanyozhatsz. Nem fogok zavarni. – a bárpulthoz sétált, és öntött magának egy pohár wiskyt. Lemásztam az ágyról, és felé mentem. Tyler nem nézett rám. A bárpultnak támaszkodtam, és rámeredtem. Ivott egy kortyot, majd rám nézett.
- Miért hoztál ide? – Tyler elmosolyodott
- Azért hogy rendbe hozhassam a sebedet.
- Akkor miért nem hagytál itt utána? – vontam föl a szemöldököm.
- Megakartam bizonyosodni róla, hogy túléled-e. – mondta halkan, majd kiitta a poharát
- Miért? – faggattam tovább
- Túl sokat kérdezel. Nem kéne menned zuhanyozni?! – kérdezte és töltött magának még egy pohárral
- Miért? – kérdeztem ismét, és mielőtt beleihatott volna a pohárba elvettem tőle, és én ittam meg. Nem olyan mint a vér, de egyenlőre megteszi. Tyler elmosolyodott
- Kérsz még? – nemet intettem
- Válaszolj! – mordultam rá, mire ő sóhajtott
- Egyszerűen csak megmentettelek, és kész. Inkább örülj neki, és ne kérdezősködj! – nem is kérdeztem többet. Ráhagytam a dolgot, és a fürdőbe mentem. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót be is zártam. Tudom, hogy ha Tyler akarna így is betudna jönni, de…. az elv megvan legalább. Csak az a kérdés miért nem félek tőle? Nincs nálam se fegyver, se semmi, mégsem félek attól, hogy bármelyik percben megölhet. Nem mentett volna meg ha megakarna ölni. Ezzel csak a gáz, hogy én viszont megakarom őt ölni, de nem most. Így egyszerű lenne, de nem fair. Az ő részéről sem. Talán ezért mentett meg. Mert ő akar majd velem végezni, és nem akarta hogy más tegye meg helyette. Ha fordítva történt volna talán én is ezt tettem volna. Talán. Nem hallottam kintről zajt. Egy sóhaj után a tükörhöz mentem. Annyira nem is nézek ki ramatyul. A hajam kócos, a szemem karikás, és egy kicsit beesett az arcom a vérhiányától, de semmi komoly. Lehámoztam magamról a bőrruhát, és a szennyes kosár tetejére dobtam. Nem áll szándékomban itt hagyni, de egyenlőre jó helyen van ott. A fürdőben is luxus uralkodott. A farkasoknak is sok pénzük van, de minek herdálják el erre?! Dunsztom sincs, de valahogy nem is érdekel. Beálltam a forró zuhany alá, és élveztem a meleget. Kész felüdülés volt ennyi minden után. Próbáltam sietni nehogy Tyler meggondolja magát, és rám nyisson. Elzártam a vizet, és kerítettem egy törülközőt. Megfésültem a hajam, és máris nem voltam olyan rosszul. Már csak egy valami hiányzik. Vér. Behunytam a szemem, és hallgattam Tyler egyenletes szívdobogását. Éreztem a vére illatát, és elképzeltem ahogy belőle iszok. Felpattantak a szemeim, és elfeledtettem magammal még ennek a gondolatát is. Nem találtam semmi ruhát a bőrgöncöt pedig nem akartam visszavenni. Így egy köntösnél maradtam. Lehet hogy nem a legjobb választás, de a semminél még ez is több. A köntös fehér selyemből volt. Mi a fene? Nem valami hosszú. Nem hiszem, hogy ezt ő hordja. Ilyen sok nőt hoz fel ide, hogy köntöst is vesz nekik? De… ez miért is érdekel engem? Az ő élete nem az enyém. A köntös épphogy a combom felééig ért, de ez van. Ezt kell szeretni. Sóhajtottam, és kiléptem a fürdőből. Tyler most egy tálat tartott a kezében mely eperrel volt tele. Mikor meglátott elmosolyodott.
- Inkább ne mondj semmit. – tartottam fel a kezemet.
- Nem is kell. Pontosan ilyen ruhára gondoltam. – suttogta, majd félrebillentette fejjel jelentőségteljesen végigmért. Hirtelen olyan érzésem lett mintha meztelen lennék, pedig nem. A tekintete perzselt, így inkább nem vettem tudomásul. – Éhes vagy? – kérdezte miután minden porcikámat megnézte magának.
- Igen. – Csak nem arra amit te eszel. Ezt nem mondtam ki, de bennem volt. Tyler bólintott és a hűtőhöz sétált. Pár másodpercig kutatott, majd kivett egy zacskót és felém nyújtotta.
- Gondoltam szükséged lesz rá, miután annyi vért vesztettél. – rámeredtem a zacskó vérre. Pont erre van most szükségem. Elvettem tőle, és leültem a pulthoz. Tyler adott egy poharat. Beleöntöttem egy kis adagot, és belekortyoltam.
- Nullás. Nem rossz. – elmosolyodott
- Nem tudtam melyiket szereted, így maradtam ennél.
- Per pillanat bármilyen vért megtudnék inni. – suttogtam, és jó nagyot húztam a poharamból.
- Öröm nézni ahogy eszel. – mondta a pultra könyökölve.
- Képzelem milyen szexi lehet, ahogy vért iszok. – húztam el a szám.
- Az is. – mondta halkan. Pár másodpercig rámeredtem, majd kiittam a maradék vért még a tasakból is.
- Soha nem gondoltam volna hogy ezt mondom, de….. köszönöm. – néztem rá hálásan, Tyler elmosolyodott
- Igazán nincs mit. – barna szemébe néztem, és elolvadtam. Soha nem láttam még ennél szebb szempárt.
- Annyira furcsa ez az egész. – mondtam halkan.
- Tudom, mire gondolsz.
- Tudod? – vontam föl a szemöldököm
- Igen, mert nekem is valami hasonló jár a fejemben. – Tudom, hogy érzi a hangulatomat, és minden egyéb mást is amit érzek, de furcsa hogy ő is így van vele. Soha nem gondoltam volna hogy valaha egy szobában leszek vele. Főleg nem így.
- Amúgy hol vagyunk? – kérdeztem miközben körbe pillantottam
- A… lakásomon. – rámeresztettem a szemem
- Na ne! Ez komoly? Itt laksz? De hát…. azt hittem a többi vérfarkassal laksz egy helyen, mint….. – már majdnem azt mondtam, mint én és a többi vámpír, de még időben befogtam.
- Nekem van saját lakásom. Nem sokunknak van, de…. néhányunknak igen. Legalább majd tudod hova gyere, ha megakarsz ölni. – mondta mosolyogva. Vágtam egy fintort.
- Esküszöm azt hittem egy hotelszobában vagyunk. – mondtam halkan. Tyler felnevetett.
- A lakás többi része a nagy ajtó mögött van. Lehet azért hitted. – mutatott egy hatalmas fa ajtóra, amit még nem is vettem észre. Hirtelen eszembe jutott Daniel.
- Jézusom, Daniel! Fel kell hívnom, hogy…..
- Nyugi! Küldtem neki egy üzenetet a nevedben, hogy minden rendben csak nem volt időd visszamenni így meghúztad magad nappalra valahol. – mondta mosolyogva. Hogy én mit fogok ezért kapni, te jó ég. Már előre félek. Na mindegy, hagyjuk. Először vészeljük át ezt a napot a többivel majd később foglalkozunk. Felálltam hogy körbe nézzek, de igazából csak a fegyvereimet, és a mobilomat kerestem. Lehet hogy Tyler nem fog bántani, de biztonságban érezném magam ha tudnám hol vannak. – Nem fogod őket megtalálni. – mondta Tyler, mire ránéztem
- Miről beszélsz? – kérdeztem úgy mintha nem csinálnék semmit. Ő viszont elmosolyodott, és felém közeledett. A falhoz hátráltam.
- Ne feledd, hogy tudom mit érzel. – suttogta a nyakamba. A lehelete forró volt, én pedig libabőrös lettem tőle. Az illata nem olyan volt mint egy vérfarkasé, sőt elkábultam tőle. Egy olyan parfüm ami csak az övé, és amit senki más nem kaphat meg. Hiába akarom tagadni, de imádom ezt az illatot. A szívem a torkomban dobogott ahogy végigsimított a kezemen. Valami fegyvert kerestem a mellettem lévő asztalon míg meg nem találtam egy levélbontó kést. Azonnal Tyler nyakának szegeztem, de ő csak mosolygott.
- Menj hátrébb!- suttogtam halkan, mire ő felnevetett, és még közelebb hajolt. A kés már hozzáért. Ha jól tippelek ezüstből van, szóval én nem csinálnám a helyében.
- Gyerünk Helena, tedd meg! Erre vársz, gyerünk! Vágd el a torkom! – cseppet sem félt, sőt teljesen a késnek nyomta a nyakát, de az még nem vágta el. Az ajka vészesen közeledett az enyémhez. Még jobban a torkának szorítottam a kést, de nem állt meg. Egyre csak közeledett, én pedig életemben először… tétováztam. Nem tettem semmit, pedig kéne. Tyler végül elérte az ajkam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem viszonoztam a csókot, hanem küzdöttem ellene. A kés még mindig a nyakánál volt, de nem törődött vele. Már mozdultam volna, mikor megéreztem a teste melegét. Ugyanaz mint az álmaimban. Mintha… hazaértem volna, és az ő teste adná nekem az életet. A kés kiesett a kezemből, és hangos csattanással földet ért. Visszacsókoltam, és én is olyan mohón faltam az ajkait ahogy ő az enyémet. Az ajkaival a nyakamat kezdte csókolni, én pedig levettem róla az inget. Kioldotta a köntös elejét, és meztelen testemet kezdte el simogatni. Végül a ruha lecsúszott a vállamról, és Tyler inge mellett landolt. Felnyögtem, mire ő megcsókolt és az ágyhoz vitt. Gyengéden lefektetett, majd felém helyezkedett. Míg én a csodás felsőtestét simogattam, ő megszabadult a nadrágjától is. Nem gondolkodtam mit teszek csak lehúztam magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. Közben pedig belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel mind a ketten. A körmömet a hátába vájtam miközben felértem a csúcsra. Nem gondoltam abban a pillanatban semmire. Semmi nem létezett csak ő, és én. Tyler egyre nagyobb tempót diktált, mígnem ő is elélvezett. De még ekkor sem fejezte be, és nem is akartam. Próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen lenne beléharapni miközben bennem van. Több- kevesebb sikerrel. A vérem tombolt bennem, és az övé is. Megakartam ízlelni a vérét, hogy tudjam milyen, de ….. nem tettem meg. Nem tehettem meg. Végül az egész délutánt szeretkezéssel töltöttük amit én egyáltalán nem bántam.
Este tíz felé ébredtem fel. Most először aludtam úgy hosszú idő óta, hogy nem álmodtam. Az oldalamon feküdtem a derekamon Tyler karjával. Hallottam ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Nyeltem egy nagyot, és kimásztam a keze alól. Nagyon vonzó volt ahogy ott feküdt hason kiterülve a matracon. Ha lehetne itt maradnék vele, de…. nem. Még csak most döbbentem rá hogy mit is tettem. Jézusom. A fürdőben felvettem a szakadt bőrruhát, és a kabátot. Nem érdekel, hogy szétvan szakadva, csak legyen rajtam valami. Még kellenek a fegyvereim. Nem akartam a lakás többi részét megnézni. Pedig lehet, hogy ott vannak a cuccaim, de nem akarom látni. Még a végén elmenne a maradék józan eszem is, és itt maradnék. Épp egy fiókot néztem át mikor Tyler megszólalt mögöttem.
- Nem ott vannak. – mondta halkan, mire felé fordultam. Az ágy támlájának dőlve ült, és engem nézett.
- Akkor hol? - kérdeztem, és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy milyen lenne hozzábújni.
- A bárpult alatti kis reteszben. – közölte színtelenül. Megkerültem a pultot, és lehajoltam. Meg is találtam mindent amit kerestem. A helyére raktam az összes fegyverem, majd a telefonomat is. Daniel ötször keresett. Nagyszerű. Szép fejmosást fogok kapni. És ha tudná mit csináltam délután…… Felálltam, és az ajtó felé mentem.
- Szóval ennyi? Se szó, se beszéd, csak úgy lelépsz? – kérdezte szárazon. Felé fordultam, de csak tátogni tudtam. Végül megtaláltam a hangom.
- Ha legközelebb találkozunk, már nem fogok tétovázni. Minden olyan lesz mint régen, és….. megfoglak ölni. – mondtam halkan, majd kerülve a tekintetét kimentem az ajtón.
Bocsi a csúszásért, de nem volt időm! Most viszont itt az új feji! :D
puszi
Niky
12. fejezet
A sötétség kezdett halványodni. Már nem zuhantam, és hangokat is hallottam végre. Felébredtem. A szagok nem voltak ismerősek egyáltalán, csak egy valakit ismertem fel. Kinyitottam a szemem, és körbenéztem a szobában. Egy luxuslakás. Nahát! Bárpult, bőrkanapé, és minden olyan ami nem két filléres dolog. Egy hatalmas francia ágyon feküdtem. A kabátom egy fotelben pihent. Felültem és a hasamhoz kaptam. Az a szemét farkas meglőtt, de annak már nyoma sincs. Semmi nem látszott a lőtt sebből. A bőrruhám a hasamnál felvolt vágva, de csak ott.
- Bocs a ruháért! – a hang irányába fordultam. Tudtam, hogy itt van mert éreztem a szagát, de eddig nem szólalt meg és el is feledkeztem róla. Egy bőrfotelben ült lazán. Farmer, és fekete ing volt rajta, mely nem volt teljesen begombolva így látni lehetett izmos felsőtestét. Mellette egy lehúzott redőnyű ablak volt. Tehát nappal van. Eddig is éreztem, de most legalább biztosra tudom. Nagyszerű. Itt ülök Tylerrel fogalmam sincs hogy hol, a fegyvereim nincsenek nálam, és nappal van ezért nem tudok elmenni. Mi jöhet még? – Sajnálom a bőrszerkót. Szerettem, de….. egyszer megnéznélek másban is. – mosolygott kacéran
- Ha jól tudom láttál már másban is.
- Igen estéjiben, de….. olyan ruhára gondoltam ami nem takar…… sokat. – rám kacsintott, de én csak megforgattam a szememet.
- Hol vannak a fegyvereim? – kérdeztem mikor nem láttam sehol
- Helena, szerinted hagyom hogy fegyver legyen nálad amikor ilyen közel vagy hozzám?! Ennél azért okosabb vagyok. – mosolygott rám
- Hát jó! Mi történt? Nem emlékszek nagyon semmire. – Tyler kényelmesen hátradőlt a fotelben, és a gyűrűjét forgatta. Eddig még soha nem vettem észre, hogy van neki pedig elég feltűnő. Végül a karfára fektette a kezeit.
- Megmentettelek. – mondta egyszerűen. Felnevettem. – Mi olyan mulatságos ezen?
- Te?! Engem?! Na persze. Miért tennél ilyet? – kérdeztem már komolyabban. Nem válaszolt, de nem engedte el a tekintetemet
- John rád lőtt és majdnem meghaltál, de még időben kiszedtem a golyót. Így begyógyult a seb, és már semmi bajod. – nem hittem a fülemnek. Ellenségek vagyunk, és ő megment?! Mi a fene folyik itt?
- Miért tetted? – ismételtem meg ismét a kérdést. Tyler sóhajtott, majd felállt.
- Ha akarsz lezuhanyozhatsz. Nem fogok zavarni. – a bárpulthoz sétált, és öntött magának egy pohár wiskyt. Lemásztam az ágyról, és felé mentem. Tyler nem nézett rám. A bárpultnak támaszkodtam, és rámeredtem. Ivott egy kortyot, majd rám nézett.
- Miért hoztál ide? – Tyler elmosolyodott
- Azért hogy rendbe hozhassam a sebedet.
- Akkor miért nem hagytál itt utána? – vontam föl a szemöldököm.
- Megakartam bizonyosodni róla, hogy túléled-e. – mondta halkan, majd kiitta a poharát
- Miért? – faggattam tovább
- Túl sokat kérdezel. Nem kéne menned zuhanyozni?! – kérdezte és töltött magának még egy pohárral
- Miért? – kérdeztem ismét, és mielőtt beleihatott volna a pohárba elvettem tőle, és én ittam meg. Nem olyan mint a vér, de egyenlőre megteszi. Tyler elmosolyodott
- Kérsz még? – nemet intettem
- Válaszolj! – mordultam rá, mire ő sóhajtott
- Egyszerűen csak megmentettelek, és kész. Inkább örülj neki, és ne kérdezősködj! – nem is kérdeztem többet. Ráhagytam a dolgot, és a fürdőbe mentem. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót be is zártam. Tudom, hogy ha Tyler akarna így is betudna jönni, de…. az elv megvan legalább. Csak az a kérdés miért nem félek tőle? Nincs nálam se fegyver, se semmi, mégsem félek attól, hogy bármelyik percben megölhet. Nem mentett volna meg ha megakarna ölni. Ezzel csak a gáz, hogy én viszont megakarom őt ölni, de nem most. Így egyszerű lenne, de nem fair. Az ő részéről sem. Talán ezért mentett meg. Mert ő akar majd velem végezni, és nem akarta hogy más tegye meg helyette. Ha fordítva történt volna talán én is ezt tettem volna. Talán. Nem hallottam kintről zajt. Egy sóhaj után a tükörhöz mentem. Annyira nem is nézek ki ramatyul. A hajam kócos, a szemem karikás, és egy kicsit beesett az arcom a vérhiányától, de semmi komoly. Lehámoztam magamról a bőrruhát, és a szennyes kosár tetejére dobtam. Nem áll szándékomban itt hagyni, de egyenlőre jó helyen van ott. A fürdőben is luxus uralkodott. A farkasoknak is sok pénzük van, de minek herdálják el erre?! Dunsztom sincs, de valahogy nem is érdekel. Beálltam a forró zuhany alá, és élveztem a meleget. Kész felüdülés volt ennyi minden után. Próbáltam sietni nehogy Tyler meggondolja magát, és rám nyisson. Elzártam a vizet, és kerítettem egy törülközőt. Megfésültem a hajam, és máris nem voltam olyan rosszul. Már csak egy valami hiányzik. Vér. Behunytam a szemem, és hallgattam Tyler egyenletes szívdobogását. Éreztem a vére illatát, és elképzeltem ahogy belőle iszok. Felpattantak a szemeim, és elfeledtettem magammal még ennek a gondolatát is. Nem találtam semmi ruhát a bőrgöncöt pedig nem akartam visszavenni. Így egy köntösnél maradtam. Lehet hogy nem a legjobb választás, de a semminél még ez is több. A köntös fehér selyemből volt. Mi a fene? Nem valami hosszú. Nem hiszem, hogy ezt ő hordja. Ilyen sok nőt hoz fel ide, hogy köntöst is vesz nekik? De… ez miért is érdekel engem? Az ő élete nem az enyém. A köntös épphogy a combom felééig ért, de ez van. Ezt kell szeretni. Sóhajtottam, és kiléptem a fürdőből. Tyler most egy tálat tartott a kezében mely eperrel volt tele. Mikor meglátott elmosolyodott.
- Inkább ne mondj semmit. – tartottam fel a kezemet.
- Nem is kell. Pontosan ilyen ruhára gondoltam. – suttogta, majd félrebillentette fejjel jelentőségteljesen végigmért. Hirtelen olyan érzésem lett mintha meztelen lennék, pedig nem. A tekintete perzselt, így inkább nem vettem tudomásul. – Éhes vagy? – kérdezte miután minden porcikámat megnézte magának.
- Igen. – Csak nem arra amit te eszel. Ezt nem mondtam ki, de bennem volt. Tyler bólintott és a hűtőhöz sétált. Pár másodpercig kutatott, majd kivett egy zacskót és felém nyújtotta.
- Gondoltam szükséged lesz rá, miután annyi vért vesztettél. – rámeredtem a zacskó vérre. Pont erre van most szükségem. Elvettem tőle, és leültem a pulthoz. Tyler adott egy poharat. Beleöntöttem egy kis adagot, és belekortyoltam.
- Nullás. Nem rossz. – elmosolyodott
- Nem tudtam melyiket szereted, így maradtam ennél.
- Per pillanat bármilyen vért megtudnék inni. – suttogtam, és jó nagyot húztam a poharamból.
- Öröm nézni ahogy eszel. – mondta a pultra könyökölve.
- Képzelem milyen szexi lehet, ahogy vért iszok. – húztam el a szám.
- Az is. – mondta halkan. Pár másodpercig rámeredtem, majd kiittam a maradék vért még a tasakból is.
- Soha nem gondoltam volna hogy ezt mondom, de….. köszönöm. – néztem rá hálásan, Tyler elmosolyodott
- Igazán nincs mit. – barna szemébe néztem, és elolvadtam. Soha nem láttam még ennél szebb szempárt.
- Annyira furcsa ez az egész. – mondtam halkan.
- Tudom, mire gondolsz.
- Tudod? – vontam föl a szemöldököm
- Igen, mert nekem is valami hasonló jár a fejemben. – Tudom, hogy érzi a hangulatomat, és minden egyéb mást is amit érzek, de furcsa hogy ő is így van vele. Soha nem gondoltam volna hogy valaha egy szobában leszek vele. Főleg nem így.
- Amúgy hol vagyunk? – kérdeztem miközben körbe pillantottam
- A… lakásomon. – rámeresztettem a szemem
- Na ne! Ez komoly? Itt laksz? De hát…. azt hittem a többi vérfarkassal laksz egy helyen, mint….. – már majdnem azt mondtam, mint én és a többi vámpír, de még időben befogtam.
- Nekem van saját lakásom. Nem sokunknak van, de…. néhányunknak igen. Legalább majd tudod hova gyere, ha megakarsz ölni. – mondta mosolyogva. Vágtam egy fintort.
- Esküszöm azt hittem egy hotelszobában vagyunk. – mondtam halkan. Tyler felnevetett.
- A lakás többi része a nagy ajtó mögött van. Lehet azért hitted. – mutatott egy hatalmas fa ajtóra, amit még nem is vettem észre. Hirtelen eszembe jutott Daniel.
- Jézusom, Daniel! Fel kell hívnom, hogy…..
- Nyugi! Küldtem neki egy üzenetet a nevedben, hogy minden rendben csak nem volt időd visszamenni így meghúztad magad nappalra valahol. – mondta mosolyogva. Hogy én mit fogok ezért kapni, te jó ég. Már előre félek. Na mindegy, hagyjuk. Először vészeljük át ezt a napot a többivel majd később foglalkozunk. Felálltam hogy körbe nézzek, de igazából csak a fegyvereimet, és a mobilomat kerestem. Lehet hogy Tyler nem fog bántani, de biztonságban érezném magam ha tudnám hol vannak. – Nem fogod őket megtalálni. – mondta Tyler, mire ránéztem
- Miről beszélsz? – kérdeztem úgy mintha nem csinálnék semmit. Ő viszont elmosolyodott, és felém közeledett. A falhoz hátráltam.
- Ne feledd, hogy tudom mit érzel. – suttogta a nyakamba. A lehelete forró volt, én pedig libabőrös lettem tőle. Az illata nem olyan volt mint egy vérfarkasé, sőt elkábultam tőle. Egy olyan parfüm ami csak az övé, és amit senki más nem kaphat meg. Hiába akarom tagadni, de imádom ezt az illatot. A szívem a torkomban dobogott ahogy végigsimított a kezemen. Valami fegyvert kerestem a mellettem lévő asztalon míg meg nem találtam egy levélbontó kést. Azonnal Tyler nyakának szegeztem, de ő csak mosolygott.
- Menj hátrébb!- suttogtam halkan, mire ő felnevetett, és még közelebb hajolt. A kés már hozzáért. Ha jól tippelek ezüstből van, szóval én nem csinálnám a helyében.
- Gyerünk Helena, tedd meg! Erre vársz, gyerünk! Vágd el a torkom! – cseppet sem félt, sőt teljesen a késnek nyomta a nyakát, de az még nem vágta el. Az ajka vészesen közeledett az enyémhez. Még jobban a torkának szorítottam a kést, de nem állt meg. Egyre csak közeledett, én pedig életemben először… tétováztam. Nem tettem semmit, pedig kéne. Tyler végül elérte az ajkam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem viszonoztam a csókot, hanem küzdöttem ellene. A kés még mindig a nyakánál volt, de nem törődött vele. Már mozdultam volna, mikor megéreztem a teste melegét. Ugyanaz mint az álmaimban. Mintha… hazaértem volna, és az ő teste adná nekem az életet. A kés kiesett a kezemből, és hangos csattanással földet ért. Visszacsókoltam, és én is olyan mohón faltam az ajkait ahogy ő az enyémet. Az ajkaival a nyakamat kezdte csókolni, én pedig levettem róla az inget. Kioldotta a köntös elejét, és meztelen testemet kezdte el simogatni. Végül a ruha lecsúszott a vállamról, és Tyler inge mellett landolt. Felnyögtem, mire ő megcsókolt és az ágyhoz vitt. Gyengéden lefektetett, majd felém helyezkedett. Míg én a csodás felsőtestét simogattam, ő megszabadult a nadrágjától is. Nem gondolkodtam mit teszek csak lehúztam magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. Közben pedig belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel mind a ketten. A körmömet a hátába vájtam miközben felértem a csúcsra. Nem gondoltam abban a pillanatban semmire. Semmi nem létezett csak ő, és én. Tyler egyre nagyobb tempót diktált, mígnem ő is elélvezett. De még ekkor sem fejezte be, és nem is akartam. Próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen lenne beléharapni miközben bennem van. Több- kevesebb sikerrel. A vérem tombolt bennem, és az övé is. Megakartam ízlelni a vérét, hogy tudjam milyen, de ….. nem tettem meg. Nem tehettem meg. Végül az egész délutánt szeretkezéssel töltöttük amit én egyáltalán nem bántam.
Este tíz felé ébredtem fel. Most először aludtam úgy hosszú idő óta, hogy nem álmodtam. Az oldalamon feküdtem a derekamon Tyler karjával. Hallottam ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Nyeltem egy nagyot, és kimásztam a keze alól. Nagyon vonzó volt ahogy ott feküdt hason kiterülve a matracon. Ha lehetne itt maradnék vele, de…. nem. Még csak most döbbentem rá hogy mit is tettem. Jézusom. A fürdőben felvettem a szakadt bőrruhát, és a kabátot. Nem érdekel, hogy szétvan szakadva, csak legyen rajtam valami. Még kellenek a fegyvereim. Nem akartam a lakás többi részét megnézni. Pedig lehet, hogy ott vannak a cuccaim, de nem akarom látni. Még a végén elmenne a maradék józan eszem is, és itt maradnék. Épp egy fiókot néztem át mikor Tyler megszólalt mögöttem.
- Nem ott vannak. – mondta halkan, mire felé fordultam. Az ágy támlájának dőlve ült, és engem nézett.
- Akkor hol? - kérdeztem, és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy milyen lenne hozzábújni.
- A bárpult alatti kis reteszben. – közölte színtelenül. Megkerültem a pultot, és lehajoltam. Meg is találtam mindent amit kerestem. A helyére raktam az összes fegyverem, majd a telefonomat is. Daniel ötször keresett. Nagyszerű. Szép fejmosást fogok kapni. És ha tudná mit csináltam délután…… Felálltam, és az ajtó felé mentem.
- Szóval ennyi? Se szó, se beszéd, csak úgy lelépsz? – kérdezte szárazon. Felé fordultam, de csak tátogni tudtam. Végül megtaláltam a hangom.
- Ha legközelebb találkozunk, már nem fogok tétovázni. Minden olyan lesz mint régen, és….. megfoglak ölni. – mondtam halkan, majd kerülve a tekintetét kimentem az ajtón.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)