Sziasztok!
Remélem tetszik az új fejezet, és várom a véleményeket. ;) De most nem ezért "jöttem". A Bétámmal, Dettyvel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot a saját történetünkkel. Még csak egy kis Prológus van fent, de ha van kedvetek nézzetek be, és véleményezzétek! :) Előre is köszönjük!
http://vilagokharca.blogspot.com/
puszi
Niky
2010. július 19., hétfő
2010. július 17., szombat
Dark Night 20. fejezet
20. fejezet
Minden a feje tetejére állt. Daniel összevissza telefonált mindenkinek, és hamarosan meg fog érkezni a felmentő sereg. Vagyis Lucas, és még pár Vadász aki a főhadiszálláson maradt a biztonság kedvéért. Bár nem tudják a farkasok, hogy hol a rejtekhelyünk, azért jó az óvatosság. Még mindig a kocsinak dőltem, és néztem a semmibe. Steven nagyon jó harcos volt, és nagyon jó barát is. Már nem sírtam, ahhoz már túlságon is elöntött a düh. Hirtelen Daniel jelent meg mellettem.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, mire ránéztem.
- Igen. – feleltem tömören. Valamit mondani kezdett, de már nem figyeltem rá. Lassan kezdett körvonalazódni bennem a terv. Amikor leparkolt elénk a csapat első fele, azonnal bepattantam a kocsiba.
- Most meg hova mész? – kérdezte Daniel
- El kell intéznem valamit, de napkeltére már visszaérek. – nem vártam meg a válaszát, azonnal beletapostam a gázba. Düh teljesen elborított. Nem is törődtem semmivel. Az összes piros lámpán átmentem, de hála az égnek a zsaruk elkerültek. Maximum megbüntetnek. Nem nagy ügy. Ahogy elértem a felhőkarcoló szerű épületet, kipattantam a kocsiból, és a lifthez rohantam. Annyira lassúnak tűnt, míg felértem. Csak idegesen topogtam a liftben míg az ki nem nyílt. Nem volt senki a folyosókon. Még szép, a rendes ember hajnali egykor már szépen alszik. Teljes erőből verni kezdtem az egyik ajtót, hogy majdnem kiszakadt a helyéből. Közel voltam hozzá, hogy kiabáljak is, de visszafogtam magam. Arra már biztos felébrednének, ha még nem tették meg. Már épp dörömbölni kezdtem volna megint, amikor kinyílt az ajtó, és Tyler tűnt fel. Csak egy vékony mackónadrág volt rajta. Valószínűleg őt is az ágyból rángattam ki, hogy miért nem érdekel ez engem?!
- Helena? Minek köszönhetem a látogatást? – elég fáradtnak tűnt, de ez sem zavart. Arrébb löktem az útból, és bementem a lakásba. – Persze, gyere csak beljebb! – mondta gúnyosan, majd becsukta az ajtót. A hatalmas ágy most érintetlen volt, de a nagy faajtó mely a lakás többi részébe vezetett tárva nyitva volt. Szóval ebben az ágyban csak kefél, a bentiben pedig alszik. Nem szenteltem különösebb figyelmet, hogy mi van beljebb. Nem is érdekel. – Nos, elmondod miért jöttél, vagy itt állunk egész este? – kérdezte halkan, majd nekitámaszkodott a bárpultnak. Nem is gondolkodtam, hogy mit teszek. Előhúztam az egyik ezüstkésemet, és a torkának szegeztem. Meglepte a mozdulat, de nem húzódott el.
- Hazudtatok nekem. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – rázta meg a fejét, én pedig még jobban neki szegeztem a kést
- De hogy nem. Csak ti tudtátok, hogy a raktárnál leszünk, mert elmondtam Ericnek. Arra számítottunk, hogy nem is lesz ott senki, de tévedtünk. Valaki majdnem megölt mindannyiunkat, és az egyikünket sikerült is. Mondj egyetlen okot is, hogy miért ne toroljam meg a halálát?! – a sötétbarna szemekbe bámultam, amik teljesen nyugodtak voltak
- Nem mi voltunk.
- Egy frászt nem! Senki más nem tudott róla, hogy ma oda megyünk. Kihasználtátok, hogy segítettem nektek, és majdnem megöltetek minket.
- Értsd meg, hogy nem mi voltunk. Eric nagyon hálás neked, amiért segítettél, és senki nem küldött oda farkasokat, hogy végezzenek veletek. Ismered Ericet. Véget akar vetni a háborúnak, és nem újat kezdeni. – ebben igaza van
- Akkor mégis ki volt? – kérdeztem már nyugodtabb hangon
- Nem tudom. – suttogta halkan. Leengedtem a kést.
- Valaki pedig majdnem megölt minket, és Steven meghalt. Azzal az új lőszerrel ölték meg. – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom, de esküszöm, hogy semmi közünk hozzá. – ráemeltem a tekintetem
- Hol van Eric? Beszélni szeretnék vele. – sóhajtott, majd leült a fotelba.
- Eric, nem ér rá, hogy most veled beszéljen. – már megint a gyűrűjével játszott, és közben velem szemezett
- Miért? – erre már elmosolyodott
- Nem tudod? Mondjuk honnan is tudhatnád? A vámpírok ezt nem tartják fejben.
- Bökd már ki végre, hogy hol van!
- A Farkasok Gyűlésére készül, és nem ér most rád. – azonnal tudtam, hogy miről van szó. A Farkasok Gyűlésén minden főbb vérfarkas összegyűlik, és együtt tárgyalnak. Minden évben, és mindig más a téma. Most gondolom a béke, és az új fegyver lesz. A világ összes nagyhatalmú vérfarkasa itt van Londonban, és még csak most tudom meg. Milyen szerencsés vagyok! Csak egy a bökkenő. Minden évben más-más helyen rendezik meg, és semmi logika nincs benne. Tehát soha nem szoktuk időben megtalálni a helyet, csak ha már lefolyt a gyűlés. Most sem vagyok okosabb. Viszont… van egy ötletem. Kihúztam magam, és merőn néztem a szemébe.
- Meg kell tenned nekem valamit!
- Ajaj, ez már most rosszul hangzik. – vonta össze a szemöldökét
- Vigyél be a Farkasok Gyűlésére! – közöltem határozottan, mire ledermedt. Megrázta a fejét, és előredőlt ültében.
- Tudod Helena, a napom hosszú volt, és elég fáradt is vagyok. Szóval… bocsánat, de szerintem rosszul hallottam. Te azt akarod, hogy bevigyelek a gyűlésre? – bólintottam
- Igen, azt. – fáradtan visszaereszkedett a fotelba.
- Azt se tudod, hogy mit beszélsz. Nem vihetlek be oda. Az egy bizalmas gyűlés, és csak farkasok vannak ott. Rögtön megölnének. Minek akarsz te oda menni?
- Lehet, hogy nem a ti falkátok akart megölni minket, de vannak más falkák is. Ha elmegyek oda talán… kideríthetem, hogy ki volt az. Ha pedig nem farkas volt az elkövető, akkor békén hagylak titeket.
- És, hogy akarod kideríteni, hogy ők voltak-e? Megkérdezel mindenkit?
- Igen. Valahogy úgy. – megrázta a fejét – Eric, is békét akar. Tehát ebben az ügyben ő is mellettem állna. Ha pedig ő mellettem áll, akkor megtudhatom, hogy ki tette.
- Honnan tudod, hogy a gyűlés nem nappal van? Akkor nem tudnál bejönni. – elmosolyodtam
- Tudom, hogy nem nappal van. A farkasok éjszakai állatok, és régen, amikor csak a teliholdnál tudtatok átváltozni, mindig akkor tartották a gyűléseket. És ez mostanra sem szakadt meg. A fajtád tiszteli a hagyományokat.
- Miért a tied nem?
- Nem mindenben. – feleltem szűkszavúan, mire sóhajtott
- Bocsáss meg, de ezt a kérésedet nem fogom teljesíteni. – rázta meg a fejét végül, majd felállt, és éppen aludni ment volna, de én utána szóltam.
- Ha bejuttatsz… megteszek neked valamit. – erre már megtorpant, és felém fordult
- Bármit? – vonta föl a szemöldökét. Ezen elgondolkoztam. Azért bármit nem, de… a fajom fennmaradása a tét. Majdcsak… kibírom valahogy.
- Bármit. – mondtam halkan. Tyler mérlegelte a lehetőségeket, és elkezdett felém közeledni. Mint egy kecses vadmacska, aki az áldozatát cserkészi be éppen. Felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Nem ellenkeztem, de akartam. Viszont… egy kis részem… élvezte, ahogy hozzám ér. Közelebb hajolt hozzám, és azt hittem, hogy megcsókol, de nem tette. Csak súrolta az ajkamat. Hirtelen eltávolodott, és rám mosolygott.
- Egy vacsora. Csak ennyit kérek. – felvontam a szemöldökömet
- Ennyi?
- Ennyi. – nem hittem neki – Miért mire számítottál? Azt hitted arra kérlek, hogy feküdj le velem? Ugyan már, annál azért okosabb vagyok. Ha akarnám már most is az ágyamban lennél. – olyan átható pillantást vetett rám, hogy úgy éreztem elolvadok.
- Erre ne vegyél mérget.
- Ki akarod próbálni? – kérdezte mosolyogva, mire megráztam a fejem
- Vacsora. Mikor?
- A gyűlés két nap múlva lesz. Tehát… a holnap este jó lenne. – felsóhajtottam
- Rendben. Idejöjjek? – pár másodpercig gondolkozott, majd bólintott
- Igen.
- Akkor holnap este. – közöltem búcsúzóul, majd kifelé mentem. Már léptem volna ki az ajtón, mikor megszólalt
- Ja, és Helena! Szeretném ha valami csábító ruhában jönnél. – ránéztem, és nem éppen szépen
- Azt nem mondtad, hogy mibe jöjjek. – kecsesen megvonta a vállát
- Most viszont mondom. Holnap várlak. – összeszorítottam a fogam, és hangos csattanással becsaptam az ajtót magam után. A lifthez csőrtettem. Már megint hülyeséget csináltam. Minek kellett nekem elfogadnom, hogy vele vacsorázok? Na jó, az okát tudom. Meg kell tudnom, hogy ki akar kiíratni minket, és ez csak a gyűlésen lehetséges. Csak az a kérdés, hogy a fajomért képes vagyok feladni az elveimet?! A válasz egyszerű: Igen. És ez a legnagyobb probléma.
Minden a feje tetejére állt. Daniel összevissza telefonált mindenkinek, és hamarosan meg fog érkezni a felmentő sereg. Vagyis Lucas, és még pár Vadász aki a főhadiszálláson maradt a biztonság kedvéért. Bár nem tudják a farkasok, hogy hol a rejtekhelyünk, azért jó az óvatosság. Még mindig a kocsinak dőltem, és néztem a semmibe. Steven nagyon jó harcos volt, és nagyon jó barát is. Már nem sírtam, ahhoz már túlságon is elöntött a düh. Hirtelen Daniel jelent meg mellettem.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, mire ránéztem.
- Igen. – feleltem tömören. Valamit mondani kezdett, de már nem figyeltem rá. Lassan kezdett körvonalazódni bennem a terv. Amikor leparkolt elénk a csapat első fele, azonnal bepattantam a kocsiba.
- Most meg hova mész? – kérdezte Daniel
- El kell intéznem valamit, de napkeltére már visszaérek. – nem vártam meg a válaszát, azonnal beletapostam a gázba. Düh teljesen elborított. Nem is törődtem semmivel. Az összes piros lámpán átmentem, de hála az égnek a zsaruk elkerültek. Maximum megbüntetnek. Nem nagy ügy. Ahogy elértem a felhőkarcoló szerű épületet, kipattantam a kocsiból, és a lifthez rohantam. Annyira lassúnak tűnt, míg felértem. Csak idegesen topogtam a liftben míg az ki nem nyílt. Nem volt senki a folyosókon. Még szép, a rendes ember hajnali egykor már szépen alszik. Teljes erőből verni kezdtem az egyik ajtót, hogy majdnem kiszakadt a helyéből. Közel voltam hozzá, hogy kiabáljak is, de visszafogtam magam. Arra már biztos felébrednének, ha még nem tették meg. Már épp dörömbölni kezdtem volna megint, amikor kinyílt az ajtó, és Tyler tűnt fel. Csak egy vékony mackónadrág volt rajta. Valószínűleg őt is az ágyból rángattam ki, hogy miért nem érdekel ez engem?!
- Helena? Minek köszönhetem a látogatást? – elég fáradtnak tűnt, de ez sem zavart. Arrébb löktem az útból, és bementem a lakásba. – Persze, gyere csak beljebb! – mondta gúnyosan, majd becsukta az ajtót. A hatalmas ágy most érintetlen volt, de a nagy faajtó mely a lakás többi részébe vezetett tárva nyitva volt. Szóval ebben az ágyban csak kefél, a bentiben pedig alszik. Nem szenteltem különösebb figyelmet, hogy mi van beljebb. Nem is érdekel. – Nos, elmondod miért jöttél, vagy itt állunk egész este? – kérdezte halkan, majd nekitámaszkodott a bárpultnak. Nem is gondolkodtam, hogy mit teszek. Előhúztam az egyik ezüstkésemet, és a torkának szegeztem. Meglepte a mozdulat, de nem húzódott el.
- Hazudtatok nekem. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – rázta meg a fejét, én pedig még jobban neki szegeztem a kést
- De hogy nem. Csak ti tudtátok, hogy a raktárnál leszünk, mert elmondtam Ericnek. Arra számítottunk, hogy nem is lesz ott senki, de tévedtünk. Valaki majdnem megölt mindannyiunkat, és az egyikünket sikerült is. Mondj egyetlen okot is, hogy miért ne toroljam meg a halálát?! – a sötétbarna szemekbe bámultam, amik teljesen nyugodtak voltak
- Nem mi voltunk.
- Egy frászt nem! Senki más nem tudott róla, hogy ma oda megyünk. Kihasználtátok, hogy segítettem nektek, és majdnem megöltetek minket.
- Értsd meg, hogy nem mi voltunk. Eric nagyon hálás neked, amiért segítettél, és senki nem küldött oda farkasokat, hogy végezzenek veletek. Ismered Ericet. Véget akar vetni a háborúnak, és nem újat kezdeni. – ebben igaza van
- Akkor mégis ki volt? – kérdeztem már nyugodtabb hangon
- Nem tudom. – suttogta halkan. Leengedtem a kést.
- Valaki pedig majdnem megölt minket, és Steven meghalt. Azzal az új lőszerrel ölték meg. – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom, de esküszöm, hogy semmi közünk hozzá. – ráemeltem a tekintetem
- Hol van Eric? Beszélni szeretnék vele. – sóhajtott, majd leült a fotelba.
- Eric, nem ér rá, hogy most veled beszéljen. – már megint a gyűrűjével játszott, és közben velem szemezett
- Miért? – erre már elmosolyodott
- Nem tudod? Mondjuk honnan is tudhatnád? A vámpírok ezt nem tartják fejben.
- Bökd már ki végre, hogy hol van!
- A Farkasok Gyűlésére készül, és nem ér most rád. – azonnal tudtam, hogy miről van szó. A Farkasok Gyűlésén minden főbb vérfarkas összegyűlik, és együtt tárgyalnak. Minden évben, és mindig más a téma. Most gondolom a béke, és az új fegyver lesz. A világ összes nagyhatalmú vérfarkasa itt van Londonban, és még csak most tudom meg. Milyen szerencsés vagyok! Csak egy a bökkenő. Minden évben más-más helyen rendezik meg, és semmi logika nincs benne. Tehát soha nem szoktuk időben megtalálni a helyet, csak ha már lefolyt a gyűlés. Most sem vagyok okosabb. Viszont… van egy ötletem. Kihúztam magam, és merőn néztem a szemébe.
- Meg kell tenned nekem valamit!
- Ajaj, ez már most rosszul hangzik. – vonta össze a szemöldökét
- Vigyél be a Farkasok Gyűlésére! – közöltem határozottan, mire ledermedt. Megrázta a fejét, és előredőlt ültében.
- Tudod Helena, a napom hosszú volt, és elég fáradt is vagyok. Szóval… bocsánat, de szerintem rosszul hallottam. Te azt akarod, hogy bevigyelek a gyűlésre? – bólintottam
- Igen, azt. – fáradtan visszaereszkedett a fotelba.
- Azt se tudod, hogy mit beszélsz. Nem vihetlek be oda. Az egy bizalmas gyűlés, és csak farkasok vannak ott. Rögtön megölnének. Minek akarsz te oda menni?
- Lehet, hogy nem a ti falkátok akart megölni minket, de vannak más falkák is. Ha elmegyek oda talán… kideríthetem, hogy ki volt az. Ha pedig nem farkas volt az elkövető, akkor békén hagylak titeket.
- És, hogy akarod kideríteni, hogy ők voltak-e? Megkérdezel mindenkit?
- Igen. Valahogy úgy. – megrázta a fejét – Eric, is békét akar. Tehát ebben az ügyben ő is mellettem állna. Ha pedig ő mellettem áll, akkor megtudhatom, hogy ki tette.
- Honnan tudod, hogy a gyűlés nem nappal van? Akkor nem tudnál bejönni. – elmosolyodtam
- Tudom, hogy nem nappal van. A farkasok éjszakai állatok, és régen, amikor csak a teliholdnál tudtatok átváltozni, mindig akkor tartották a gyűléseket. És ez mostanra sem szakadt meg. A fajtád tiszteli a hagyományokat.
- Miért a tied nem?
- Nem mindenben. – feleltem szűkszavúan, mire sóhajtott
- Bocsáss meg, de ezt a kérésedet nem fogom teljesíteni. – rázta meg a fejét végül, majd felállt, és éppen aludni ment volna, de én utána szóltam.
- Ha bejuttatsz… megteszek neked valamit. – erre már megtorpant, és felém fordult
- Bármit? – vonta föl a szemöldökét. Ezen elgondolkoztam. Azért bármit nem, de… a fajom fennmaradása a tét. Majdcsak… kibírom valahogy.
- Bármit. – mondtam halkan. Tyler mérlegelte a lehetőségeket, és elkezdett felém közeledni. Mint egy kecses vadmacska, aki az áldozatát cserkészi be éppen. Felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Nem ellenkeztem, de akartam. Viszont… egy kis részem… élvezte, ahogy hozzám ér. Közelebb hajolt hozzám, és azt hittem, hogy megcsókol, de nem tette. Csak súrolta az ajkamat. Hirtelen eltávolodott, és rám mosolygott.
- Egy vacsora. Csak ennyit kérek. – felvontam a szemöldökömet
- Ennyi?
- Ennyi. – nem hittem neki – Miért mire számítottál? Azt hitted arra kérlek, hogy feküdj le velem? Ugyan már, annál azért okosabb vagyok. Ha akarnám már most is az ágyamban lennél. – olyan átható pillantást vetett rám, hogy úgy éreztem elolvadok.
- Erre ne vegyél mérget.
- Ki akarod próbálni? – kérdezte mosolyogva, mire megráztam a fejem
- Vacsora. Mikor?
- A gyűlés két nap múlva lesz. Tehát… a holnap este jó lenne. – felsóhajtottam
- Rendben. Idejöjjek? – pár másodpercig gondolkozott, majd bólintott
- Igen.
- Akkor holnap este. – közöltem búcsúzóul, majd kifelé mentem. Már léptem volna ki az ajtón, mikor megszólalt
- Ja, és Helena! Szeretném ha valami csábító ruhában jönnél. – ránéztem, és nem éppen szépen
- Azt nem mondtad, hogy mibe jöjjek. – kecsesen megvonta a vállát
- Most viszont mondom. Holnap várlak. – összeszorítottam a fogam, és hangos csattanással becsaptam az ajtót magam után. A lifthez csőrtettem. Már megint hülyeséget csináltam. Minek kellett nekem elfogadnom, hogy vele vacsorázok? Na jó, az okát tudom. Meg kell tudnom, hogy ki akar kiíratni minket, és ez csak a gyűlésen lehetséges. Csak az a kérdés, hogy a fajomért képes vagyok feladni az elveimet?! A válasz egyszerű: Igen. És ez a legnagyobb probléma.
2010. július 11., vasárnap
Dark Night 19. fejezet
19. fejezet
A nap még nem kelt fel, de épp hogy megúsztam. Behajtottam a garázsba, és a fejemet a kormánynak döntöttem. Már megint. Már megint nem tettem semmit, pedig kellett volna. Valami nagyon nem jó. Régen már rég megöltem volna most viszont… semmit nem teszek ha meglátom. Csak a gyűlöletet érzem iránta, és semmi mást. Na jó… talán még valami mást is. De ezt szeretném kiverni a fejemből. Valaki kopogott az üvegen, mire kinyitottam az ajtót.
- Jól vagy? – kérdezte halkan Emma, és leguggolt elém.
- Csodásan. – feleltem, és kitettem a lábam az autóból.
- Minden rendbe jön. – próbált vigasztalni, mire rámosolyogtam. Én nem hiszek ebben, de Emmaban hiszek. A barátnőm mögött Daniel jelent meg. Kifejezéstelen arccal méregetett. Sóhajtva álltam fel. Emma lehajtotta fejét, és nem nézett senkire. Megforgattam a szememet.
- Legalább nézz rá! – suttogtam, hogy csak ő hallja. Halványan rám mosolygott, de nem nézett a bátyámra. Búcsúzóul magamhoz öleltem, majd Daniel oldalán kimentem a garázsból. Már a folyosón jártunk útban Jim a technikusunk felé. Mindig ott beszéljük meg a haditerveket. Daniel hirtelen megtorpant, mire nekem is meg kellett állnom, mert tudtam, hogy beszélni akar velem. Szerencse, hogy ilyenkor nincs senki a folyosókon. Pedig mekkora műsor lenne. A testvérpár újabb vitája.
- Hol voltál? – kérdezte a fogai közt szűrve
- Nagylány vagyok, és azt csinálok amit akarok!
- Lehet, de a húgom is vagy. Ezt elfelejtetted? – tette karba a kezeit. Utánoztam ezt a mozdulatot. A folyosón páran akik még nem tértek nyugovóra értetlenül meredtek ránk, de jobbnak látták nem belefolyni, egy újabb családi vitába.
- Ne csináld ezt már megint! Úgy őrzöl mint egy óvodást. Nem fogod fel, hogy már felnőttem?
- Addig foglak védeni, ameddig úgy viselkedsz, mint egy gyerek. Semmi felelősségérzeted nincs? – összeszorítottam a fogamat. Kezd nagyon dühíteni ez az egész.
- Hagy békén Daniel! Úgy mind a ketten jobban járunk. – mondtam halkan, majd folytattam az utam Jim felé. Minden Vadász ott volt, már csak a bátyám hiányzott. Pár perc múlva ő is megjelent utánam. Kerültem a tekintetét. Előhúzta egy raktár alaprajzát és kiterítette, hogy mindenki jól láthassa, majd magyarázni kezdett. Csak fél füllel hallgattam. Nick a sarokban állt, és engem méregetett. Gyilkos pillantást vetettem rá. Idegesített, hogy nem állt ki mellettem, pedig tudja, hogy igazam van. Vajon azt is tudja, hogy szóltam a farkasoknak? Lehet. Nem érdekel. Ameddig nem köp be, nekem így is jó. Azt viszont még mindig nem értem, hogy miért vitt el a Galériába. Ő is beszélhetett volna Ericel. Ehhez én nem kellettem. De még csak oda se jött. Ebben mi volt neki a biznisz?
- Helena, lennél szíves figyelni? – Daniel éles hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből
- Bocs. – feleltem tömören, majd az alaprajzra néztem. Daniel elmagyarázta, hogy körbevesszük a területet, és egyszerre fogunk berontani. Nem szóltam, hogy hiába, mert úgy sem lesz ott senki. Nem leplezem le saját magamat.
- Steven, és Nicholas hátulról mennek be. Marcus, és Nick a nyugati ajtó felől. Én, és Helena pedig a főbejárat felől. A többi Vadász, a keleti részhez megy, mert valószínűleg ott fognak, majd kimenekülni. Tehát oda kell a legtöbb ember. – tiltakozóan felemeltem a kezem
- Várj egy kicsit!
- Valami baj van Helena?- vonta föl a szemöldökét Daniel
- Nickel szeretnék menni, nem veled. – mindenki elcsöndesedett. Nem tudták mire vélni. Általában én mindig a bátyámmal megyek az ilyen bevetésekre, de most nincs ehhez kedvem. Nickel pedig úgyis beszédem van. Daniel, és az említett is rám meredtek. Egy az, hogy nem akarok a bátyámmal menni. Kettő, hogy azzal a vámpírral megyek akivel gyűlöljük egymást. Én is meglepődnék a helyükben.
- Nem hiszem, hogy Mr. Gramer… - nem tudta befejezni, mert Nick félbeszakította
- Örömömre szolgálna ha Helenaval tarthatnék. – mosolygott rám, de én csak Danielt bámultam. Tudom, hogy most szörnyen megbántottam, de… ő kezdte. Felsóhajtott.
- Rendben. Akkor Helena, és Nick megy a nyugati részhez. Én, és Marcus pedig a főbejárathoz. Jim innen segít minket.
- Nagyszerű. – mondtam vigyorogva, majd faképnél hagytam őket.
Mindenki izgatottan várta a nagy bevetést, kivéve én. Nyugodtan ültem a kis teherautó anyósülésén, és higgadtan vártam. A nap abból állt, hogy a cuccaimat rendezgettem. Más elfoglaltságot nem találtam magamnak. Csak két órát aludtam, több nem sikerült. A rémálmok visszatértek. Tyler üldöz én, pedig menekülök. Semmi extra, csak a szokásos.
Daniel a vezetett a többiek, pedig hátul töltögették a fegyvereket. Nálam is volt fegyver, de csak négy. Minden vadászatra csak ennyit viszek. Még pár ezüst kés, és kész. Nick is hátul volt a többiekkel. Fogalmam sincs hány fegyver van nála, de nem látom, hogy nagyon készülődne. Tehát tudja, vagy mindig ilyen ha vadászik?
- Miért? – kérdezte hirtelen Daniel. Az út alatt most szólt először hozzám. Sóhajtottam.
- Mit miért?
- Pontosan tudod miről beszélek. Miért Nickel mész, és nem velem?
- Ne vedd személyeskedésnek. – gúnyosan felnevetett
- A húgom vagy, és eddig mindig együtt vadásztunk. Most meg hirtelen nem. Mégis miért? – megvontam a vállam
- Egyszerűen csak jobbnak látom ha ma vele megyek, és nem veled. Ő legalább nem úgy bánik velem, mint egy pisissel. – rám villant a tekintete, de nem mondott semmit
Pár perc múlva oda is értünk. A raktár mellett egy kis eldugott helyen parkoltunk le. Ráérősen kiszálltam a kocsiból. Nick mellettem termet, de nem mondott semmit. Jobban is teszi.
- Na jó, figyelem! Mindenki a helyére! Ha azt mondom nyomás, akkor behatolunk! Világos? – sóhajtva betettem a fülest. Mindenki ment a maga dolgára.
- Jim, hallasz? – próbáltam ki a rádiót
- Tisztán, és érthetően, szépségem! – elmosolyodtam, majd Nickel az oldalamon a nyugati ajtóhoz mentünk. Elővettem a fegyveremet. Bár tudtam, hogy nincs itt senki, de a látszat kell.
- Miért akartál velem jönni? – kérdezte mikor a helyünkhöz értünk. Nekivetettem a fejem a vasajtónak, és úgy néztem rá. Kivettem a fülemből a rádiót, mire ő is azt tette. Nem kell hallgatóság ehhez.
- Mert beszélni akartam veled.
- Hallgatlak.
- Miért nem álltál ki mellettem? Tudod, hogy igazam van. – megvonta a vállát
- Nem mindegy?! Már szóltál nekik, hogy jövünk. Mind a ketten a tudjuk, hogy itt nincs senki. – mutatott a raktárra
- Ezt is a besúgód mondta?
- Nem. Csak kikövetkeztettem.
- Nem gondolod úgy, hogy elárulom a fajomat? – kérdeztem halkan
- Számít mit gondolok? – nézett a szemembe, és nagyon komoly volt. Már épp válaszoltam volna, de meghallottam a rádióban Daniel hangját.
- Nyomás! – visszatettük a fülünkbe a rádiót, majd kezünkben a fegyverrel behatoltunk. Sötét volt, de még így is lehetett tudni, hogy nincs bent senki. Csak a Vadászok hangos lépteit lehetett hallani. – Oltsátok fel a villanyt! – dünnyögte Daniel, mire fény árasztotta el a raktárt. Leengedtem a fegyvert, ahogy Daniel, és Nick is. A többiek azért még fenntartották, de nem volt értelme. A raktár üres volt. Daniel egy törött székhez sétált. Összeszorította az állkapcsát, majd a falhoz vágta. Rossz volt nézni, ahogy dühöng, de nem engedhettem, hogy minden farkast kiirtson. Jézusom! Ha nem ismerném magam, azt hinném megőrültem. Pár percig némán meredt maga elé, majd rám villant a tekintete. Elindult felém, de nem mozdultam.
- Most örülhetsz! – szűrte a fogain keresztül a fülembe, majd kiviharzott a raktárból. Most már senkinél nem volt fegyver. Mindenki a főbejáraton keresztül ment ki. Mikor egyedül maradtam, megengedtem magamnak egy mosolyt, majd én is utánuk mentem. Daniel már a kocsinál várt. Látszott rajta, hogy tajtékzik a dühtől. Félúton járhattam, amikor valaki tüzelni kezdett. Előkaptam a fegyveremet, és a kocsihoz rohantam. Mindenki talált magának fedezéket. Én a kocsi mögé bújtam el. Nem tudott senki védekezni, mert folyamatosan záporoztak a golyók, és most már nem egy valaki tüzelt. Kilestem a kocsi mögül, de nem láttam senkit. Megpillantottam a raktár oldalánál kuporgó Stevent. Nem volt ideje jobb fedezéket találni. Viszont ott semmi nem védi. Pár pillanatig egybeolvadt a tekintetünk, majd felkiáltott. Valaki hátulról találta el. Steven összerogyott.
- Ne! – kiáltottam. A golyózápor abbamaradt. Nem érdekelt semmi. Felálltam, és átrohantam hozzá.
- Helena, várj! – hallottam Daniel hangját, de nem törődtem vele. Csak Steven számított. Letérdeltem mellé, és az ölembe vontam a fejét. Kinyitotta a száját, de hang nem jöt ki rajta.
- Ne, ne próbálj beszélni! – folytak a könnyeim. Hirtelen Steven megdermedt, és elégett a karjaimban. Mintha valami belülről égetné. Az arca beesett, és ráncos lett, majd néma sikolyra nyitotta száját. Csak néztem ahogy elporlad a kezeim között, de nem tudtam mit tenni. Hallottam, ahogy a többiek mögém szaladnak. A könnyeim megállás nélkül folytak. Felkeltem a poraiból, és támolyogva kocsihoz mentem. Nem érdekelt a többi Vadász. Neki döntöttem a fejem a kocsinak, és hagytam, hogy folynak a könnyeim.
Amikor nagyjából összeszedtem magam, megláttam valamit a földön. Leguggoltam, és felvettem a folyékony ezüsttel töltött golyót. Valaki ezért fizetni fog. Esküszöm!
A nap még nem kelt fel, de épp hogy megúsztam. Behajtottam a garázsba, és a fejemet a kormánynak döntöttem. Már megint. Már megint nem tettem semmit, pedig kellett volna. Valami nagyon nem jó. Régen már rég megöltem volna most viszont… semmit nem teszek ha meglátom. Csak a gyűlöletet érzem iránta, és semmi mást. Na jó… talán még valami mást is. De ezt szeretném kiverni a fejemből. Valaki kopogott az üvegen, mire kinyitottam az ajtót.
- Jól vagy? – kérdezte halkan Emma, és leguggolt elém.
- Csodásan. – feleltem, és kitettem a lábam az autóból.
- Minden rendbe jön. – próbált vigasztalni, mire rámosolyogtam. Én nem hiszek ebben, de Emmaban hiszek. A barátnőm mögött Daniel jelent meg. Kifejezéstelen arccal méregetett. Sóhajtva álltam fel. Emma lehajtotta fejét, és nem nézett senkire. Megforgattam a szememet.
- Legalább nézz rá! – suttogtam, hogy csak ő hallja. Halványan rám mosolygott, de nem nézett a bátyámra. Búcsúzóul magamhoz öleltem, majd Daniel oldalán kimentem a garázsból. Már a folyosón jártunk útban Jim a technikusunk felé. Mindig ott beszéljük meg a haditerveket. Daniel hirtelen megtorpant, mire nekem is meg kellett állnom, mert tudtam, hogy beszélni akar velem. Szerencse, hogy ilyenkor nincs senki a folyosókon. Pedig mekkora műsor lenne. A testvérpár újabb vitája.
- Hol voltál? – kérdezte a fogai közt szűrve
- Nagylány vagyok, és azt csinálok amit akarok!
- Lehet, de a húgom is vagy. Ezt elfelejtetted? – tette karba a kezeit. Utánoztam ezt a mozdulatot. A folyosón páran akik még nem tértek nyugovóra értetlenül meredtek ránk, de jobbnak látták nem belefolyni, egy újabb családi vitába.
- Ne csináld ezt már megint! Úgy őrzöl mint egy óvodást. Nem fogod fel, hogy már felnőttem?
- Addig foglak védeni, ameddig úgy viselkedsz, mint egy gyerek. Semmi felelősségérzeted nincs? – összeszorítottam a fogamat. Kezd nagyon dühíteni ez az egész.
- Hagy békén Daniel! Úgy mind a ketten jobban járunk. – mondtam halkan, majd folytattam az utam Jim felé. Minden Vadász ott volt, már csak a bátyám hiányzott. Pár perc múlva ő is megjelent utánam. Kerültem a tekintetét. Előhúzta egy raktár alaprajzát és kiterítette, hogy mindenki jól láthassa, majd magyarázni kezdett. Csak fél füllel hallgattam. Nick a sarokban állt, és engem méregetett. Gyilkos pillantást vetettem rá. Idegesített, hogy nem állt ki mellettem, pedig tudja, hogy igazam van. Vajon azt is tudja, hogy szóltam a farkasoknak? Lehet. Nem érdekel. Ameddig nem köp be, nekem így is jó. Azt viszont még mindig nem értem, hogy miért vitt el a Galériába. Ő is beszélhetett volna Ericel. Ehhez én nem kellettem. De még csak oda se jött. Ebben mi volt neki a biznisz?
- Helena, lennél szíves figyelni? – Daniel éles hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből
- Bocs. – feleltem tömören, majd az alaprajzra néztem. Daniel elmagyarázta, hogy körbevesszük a területet, és egyszerre fogunk berontani. Nem szóltam, hogy hiába, mert úgy sem lesz ott senki. Nem leplezem le saját magamat.
- Steven, és Nicholas hátulról mennek be. Marcus, és Nick a nyugati ajtó felől. Én, és Helena pedig a főbejárat felől. A többi Vadász, a keleti részhez megy, mert valószínűleg ott fognak, majd kimenekülni. Tehát oda kell a legtöbb ember. – tiltakozóan felemeltem a kezem
- Várj egy kicsit!
- Valami baj van Helena?- vonta föl a szemöldökét Daniel
- Nickel szeretnék menni, nem veled. – mindenki elcsöndesedett. Nem tudták mire vélni. Általában én mindig a bátyámmal megyek az ilyen bevetésekre, de most nincs ehhez kedvem. Nickel pedig úgyis beszédem van. Daniel, és az említett is rám meredtek. Egy az, hogy nem akarok a bátyámmal menni. Kettő, hogy azzal a vámpírral megyek akivel gyűlöljük egymást. Én is meglepődnék a helyükben.
- Nem hiszem, hogy Mr. Gramer… - nem tudta befejezni, mert Nick félbeszakította
- Örömömre szolgálna ha Helenaval tarthatnék. – mosolygott rám, de én csak Danielt bámultam. Tudom, hogy most szörnyen megbántottam, de… ő kezdte. Felsóhajtott.
- Rendben. Akkor Helena, és Nick megy a nyugati részhez. Én, és Marcus pedig a főbejárathoz. Jim innen segít minket.
- Nagyszerű. – mondtam vigyorogva, majd faképnél hagytam őket.
Mindenki izgatottan várta a nagy bevetést, kivéve én. Nyugodtan ültem a kis teherautó anyósülésén, és higgadtan vártam. A nap abból állt, hogy a cuccaimat rendezgettem. Más elfoglaltságot nem találtam magamnak. Csak két órát aludtam, több nem sikerült. A rémálmok visszatértek. Tyler üldöz én, pedig menekülök. Semmi extra, csak a szokásos.
Daniel a vezetett a többiek, pedig hátul töltögették a fegyvereket. Nálam is volt fegyver, de csak négy. Minden vadászatra csak ennyit viszek. Még pár ezüst kés, és kész. Nick is hátul volt a többiekkel. Fogalmam sincs hány fegyver van nála, de nem látom, hogy nagyon készülődne. Tehát tudja, vagy mindig ilyen ha vadászik?
- Miért? – kérdezte hirtelen Daniel. Az út alatt most szólt először hozzám. Sóhajtottam.
- Mit miért?
- Pontosan tudod miről beszélek. Miért Nickel mész, és nem velem?
- Ne vedd személyeskedésnek. – gúnyosan felnevetett
- A húgom vagy, és eddig mindig együtt vadásztunk. Most meg hirtelen nem. Mégis miért? – megvontam a vállam
- Egyszerűen csak jobbnak látom ha ma vele megyek, és nem veled. Ő legalább nem úgy bánik velem, mint egy pisissel. – rám villant a tekintete, de nem mondott semmit
Pár perc múlva oda is értünk. A raktár mellett egy kis eldugott helyen parkoltunk le. Ráérősen kiszálltam a kocsiból. Nick mellettem termet, de nem mondott semmit. Jobban is teszi.
- Na jó, figyelem! Mindenki a helyére! Ha azt mondom nyomás, akkor behatolunk! Világos? – sóhajtva betettem a fülest. Mindenki ment a maga dolgára.
- Jim, hallasz? – próbáltam ki a rádiót
- Tisztán, és érthetően, szépségem! – elmosolyodtam, majd Nickel az oldalamon a nyugati ajtóhoz mentünk. Elővettem a fegyveremet. Bár tudtam, hogy nincs itt senki, de a látszat kell.
- Miért akartál velem jönni? – kérdezte mikor a helyünkhöz értünk. Nekivetettem a fejem a vasajtónak, és úgy néztem rá. Kivettem a fülemből a rádiót, mire ő is azt tette. Nem kell hallgatóság ehhez.
- Mert beszélni akartam veled.
- Hallgatlak.
- Miért nem álltál ki mellettem? Tudod, hogy igazam van. – megvonta a vállát
- Nem mindegy?! Már szóltál nekik, hogy jövünk. Mind a ketten a tudjuk, hogy itt nincs senki. – mutatott a raktárra
- Ezt is a besúgód mondta?
- Nem. Csak kikövetkeztettem.
- Nem gondolod úgy, hogy elárulom a fajomat? – kérdeztem halkan
- Számít mit gondolok? – nézett a szemembe, és nagyon komoly volt. Már épp válaszoltam volna, de meghallottam a rádióban Daniel hangját.
- Nyomás! – visszatettük a fülünkbe a rádiót, majd kezünkben a fegyverrel behatoltunk. Sötét volt, de még így is lehetett tudni, hogy nincs bent senki. Csak a Vadászok hangos lépteit lehetett hallani. – Oltsátok fel a villanyt! – dünnyögte Daniel, mire fény árasztotta el a raktárt. Leengedtem a fegyvert, ahogy Daniel, és Nick is. A többiek azért még fenntartották, de nem volt értelme. A raktár üres volt. Daniel egy törött székhez sétált. Összeszorította az állkapcsát, majd a falhoz vágta. Rossz volt nézni, ahogy dühöng, de nem engedhettem, hogy minden farkast kiirtson. Jézusom! Ha nem ismerném magam, azt hinném megőrültem. Pár percig némán meredt maga elé, majd rám villant a tekintete. Elindult felém, de nem mozdultam.
- Most örülhetsz! – szűrte a fogain keresztül a fülembe, majd kiviharzott a raktárból. Most már senkinél nem volt fegyver. Mindenki a főbejáraton keresztül ment ki. Mikor egyedül maradtam, megengedtem magamnak egy mosolyt, majd én is utánuk mentem. Daniel már a kocsinál várt. Látszott rajta, hogy tajtékzik a dühtől. Félúton járhattam, amikor valaki tüzelni kezdett. Előkaptam a fegyveremet, és a kocsihoz rohantam. Mindenki talált magának fedezéket. Én a kocsi mögé bújtam el. Nem tudott senki védekezni, mert folyamatosan záporoztak a golyók, és most már nem egy valaki tüzelt. Kilestem a kocsi mögül, de nem láttam senkit. Megpillantottam a raktár oldalánál kuporgó Stevent. Nem volt ideje jobb fedezéket találni. Viszont ott semmi nem védi. Pár pillanatig egybeolvadt a tekintetünk, majd felkiáltott. Valaki hátulról találta el. Steven összerogyott.
- Ne! – kiáltottam. A golyózápor abbamaradt. Nem érdekelt semmi. Felálltam, és átrohantam hozzá.
- Helena, várj! – hallottam Daniel hangját, de nem törődtem vele. Csak Steven számított. Letérdeltem mellé, és az ölembe vontam a fejét. Kinyitotta a száját, de hang nem jöt ki rajta.
- Ne, ne próbálj beszélni! – folytak a könnyeim. Hirtelen Steven megdermedt, és elégett a karjaimban. Mintha valami belülről égetné. Az arca beesett, és ráncos lett, majd néma sikolyra nyitotta száját. Csak néztem ahogy elporlad a kezeim között, de nem tudtam mit tenni. Hallottam, ahogy a többiek mögém szaladnak. A könnyeim megállás nélkül folytak. Felkeltem a poraiból, és támolyogva kocsihoz mentem. Nem érdekelt a többi Vadász. Neki döntöttem a fejem a kocsinak, és hagytam, hogy folynak a könnyeim.
Amikor nagyjából összeszedtem magam, megláttam valamit a földön. Leguggoltam, és felvettem a folyékony ezüsttel töltött golyót. Valaki ezért fizetni fog. Esküszöm!
2010. július 1., csütörtök
Dark Night 18. fejezet
Sziasztok!
Ezt a fejezetet nem javította ki a Bétám, így előre is bocsi az esetleges hibákért. :) Mivel nem írtok hozzászólásokat, ezért csak akkor fogom feltenni az új fejezetet, ha lesz 10 hsz. Tudom, hogy most utáltok ezért :P de nekem sokat jelent, hogy mit gondoltok. Pl.: szeretném tudni, hogy szerintetek mi lesz a Helena, és Tyler kapcsolatával, szerintetek ki áll a vámpírok elleni fegyver készítése mögött, kinek-kivel kéne összejönnie, mik fognak még szerintetek történni, stb. stb. Na szóval várom a véleményeket! :)
puszi
Niky
18. fejezet
Felvettem valami normális ruhát magamra. Egy farmer, sötétkék póló, fekete bőrkabát, és egy egyszerű sötét sportcipő. Ha futnom kell, legalább tegyem azt kényelmesen. Miközben magamra rángattam minden cuccot, fegyvert kerestem, és közben Jeremynek telefonáltam. A fejem, és a vállam közé préseltem a telefont, hogy közben megtudjam tölteni a pisztolyt.
- Haló! – szólt bele a rekedtes hang
- Kell egy találka! – mondtam köszönés nélkül, és ezüst lövedéket kerestem közben. A vonalban csönd lett. – Sürgős, szóval siess! – elővettem egy tárat, majd még raktam kettőt a zsebembe. Bár remélem nem lesz szükségem rá.
- Ezt nem kérheted tőlem.
- Nagyon fontos Jer! Megölik őket ha nem lépek közbe! – fogtam a kezembe a mobilt, és a kocsimhoz rohantam.
- És ez miért is érdekel téged? – kérdezte kíváncsian. Nem vártam tovább felpörgettem a motort, és a belváros felé indultam.
- Öt perced van, hogy megmond Ericnek, hogy várom egy kis kávézóban a Hervis sarkán. – közöltem vele. Jeremy sóhajtott.
- Mivel Eric kedvel téged nem hiszem, hogy lesz ellenvetése. De én megüthetem a bokámat.
- Esküszöm, hogy nem. Eric véget akar vetni a harcoknak, és nem újat kezdeni. Nem lesz semmi baj. Bízz bennem! – kérleltem, és reméltem, hogy hallgat rám
- Rendben. A Hervis sarkán, öt perc múlva. – mondta halkan, mire én elmosolyodtam
- Köszönöm Jeremy! Most már nagyon sokkal tartozok neked!
- Pontosan, de… ha ezzel megmentheted a fajtánk egy részét, akkor… előre is köszönöm.
- Én tartozom neked hálával. – nevettem fel
- Még beszélünk. Szia!
- Szia! – raktam le én is, majd szélsebesen hajtva szeltem az országutat.
Sajnos nem sikerült öt perc alatt odaérnem, pedig igyekeztem. Körülbelül tíz perc lett belőle. Gyorsított tempóban kiszálltam a kocsiból, gyorsan lezártam, majd a kávézóba siettem. Két óra, és felkel a nap. Nincs sok időm. Eric egy kávét kortyolgatott. Még mindig abban az öltönyében volt, mint a Galériában. Nem volt vele testőr, vagy csak nem láttam őket, mert kint voltak valahol. Rám mosolygott, én pedig leültem elé. A pincérnő azonnal mellettem termett.
- Hozhatok valamit? – mosolygott rám kedvesen a nő
- Am… igen egy kávét kérek. – a pincérnő bólintott, majd elviharzott.
- Örülök, hogy újralátlak. – mosolyogott rám Eric
- Bárcsak én is ezt mondhatnám, de… nem tudok jó hírrel szolgálni. – a nő visszajött, és lerakta elém a kávémat- Köszönöm.- mosolyogtam rá. Eric hátradőlt a kis boxban.
- Hallgatlak.
- Holnap lesz egy találkozótok a Trade Streeten, igaz?- Eric megütközve nézett rám
- Honnan tudod?
- Az mindegy. Az még nem lenne baj ha csak én tudnék róla, de… Lucas is tudja, és leakar rátok csapni holnap este. – mérlegelte a szavaimat. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy mennyire lehetetlenül hangzik, hogy egy vámpír segít nekik.
- Miért segítenél nekünk? – kulcsolta össze a kezeit az asztalon. Elmosolyodtam, de nem vidáman
- Nagyon jól tudod, hogy nem vagyok nagy barátságban a farkasokkal. De… azért akarnak megölni titeket, mert azt hiszik, hogy ti… találtátok ki a fegyvert. Azt hiszik, hogy ti akarjátok kiirtani a vámpírokat. Hiába mondtam nekik, hogy nem igaz, nem hittek nekem. – ráztam meg a fejem. – Így gondoltam figyelmeztetlek. Ha megölnek titeket ne azért tegyék, mert azt gondolják elkövettetek valamit amit nem.
- Örülök, hogy így aggódsz értünk. – terült el mosoly az arcán
- Jeremyt ne bántsd! Soha nem adott ki olyan információkat ami elárult volna titeket. A lőszert is ő mutatta nekem.- Eric bólinott
- Nem fogom bántani. Ezt megígérhetem. – elmosolyodtam
- Nagyon köszönöm. - sóhajtva elfordítottam a fejem, és kinéztem az ablakon. Megpillantottam a kinti őrök egyikét. Az utcasarkon állt, és Ericet nézte mereven. Pár pillanatra rám nézett, majd vissza a főnökre. Jól teljesít az biztos. De ezek szerint még van valaki aki engem bámul mereven. Nem tagadom van nálam fegyver, de nem azért, hogy megöljem őt. Valaki belépett a kis kávézóba, de nem néztem arra. Az előttem ülő farkas szavait mérlegeltem. Miért is segítek neki pontosan? Csak azért, hogy ne haljanak meg bűntelenül, vagy… más miatt aggódóm. Ezt az ötletet el is vetettem. Nem érdekel egy farkas sem… ÚGY.
- Eric, beszélhetnénk? – az ismerős hangra odafordultam. Csak emlegetni kellett. Tyler is még mindig az öltönyt viselte. Annyira jól nézett ki abban a vörös ingben. Vagyis… csak jól állt neki, de nem nézett ki jól. Sőt egyenesen a hányinger kerülget ha ránézek.
- Persze. Megbocsátasz pár percre? – kérdezte Eric illedelmesen, mire én bólintottam, de közben Tylerrel néztem farkasszemet. Elvonultak a telefonfülkékhez, és egy olyan nyelven beszéltek amit soha nem értettem. A farkasoknak van egy saját nyelvük amit csak ők ismernek. Állítólag a vámpíroknak is, de azt csak a NAGYON vének ismerik. Fogalmam sincs miről lehetett szó, de azt tudtam, hogy Eric mit magyaráz olyan hosszan. Elmondta, hogy én mit mondtam neki. Mikor Tyler tekintete hitetlenkedve fordult felém lesütöttem a szemem, és nagy jelentőséget tulajdonítottam a kávés poharamnak. A francba ez így nem lesz jó! Pár perccel később Eric visszajött nyomában Tylerrel. Micsoda szerencse.
- Sajnálom, de… most el kell mennem. Viszont, mivel tudom, hogy téged szorít az idő nagyon sietek vissza. Nem szeretném ha valami bajod esne. – nem tudom miért, de hittem neki.
- Akkor tényleg siess! – néztem fel rá, mire elmosolyodott
- Úgy lesz. Addig is… Tyler itt marad veled. – már épp tiltakozni akartam, de Eric már ment kifelé. Magamban káromkodva néztem ki megint az ablakon. Eric beült egy fekete luxus kocsi hátuljába, és már a sofőr gázt is adott. A testőrök eltűntek. Felnéztem az égre ami már kezdett világosodni. Még másfél óra. Hallottam ahogy Tyler leül velem szembe, de nem néztem oda. Elég volt a tudat, hogy ott van, és az illata. Gyűlölet tombolt bennem még mindig.
- Miért vagy itt? – kérdezte halkan
- Pontosan tudod, hogy miért vagyok itt. Eric elmondta nem?
- Ami azt illeti elmondta, de… nem nagyon értem.
- Mi az amit te értesz? – kérdeztem gúnyosan
- Ezzel nem érsz el semmit. – felelte hidegen, mire ránéztem. Hiba volt. A tekintetébe beleborzongtam, és elöntött a forróság. Nem hiszem el, hogy zavarba tud hozni. Még szerencse, hogy nem vagyok pirulós fajta. Az arcom már lángolna.
- Mivel?
- Azzal, hogy így beszélsz. A dolgok nem fognak megváltozni. Vagy ezzel el akarsz valamit érni? – gúnyosan felnevettem, és a közeledő pincérnőre néztem. Nagyon rázta magát, hogy Tyler észrevegye. Megigazította hosszú szőke haját, majd nagy csípőrázás közepette megállt az asztalunknál.
- Hozhatok valamit uram? – rebegtette meg a szempilláit, mire Tyler mosolyogva ránézett. Látszott a nőn, hogy azt sem tudja hol van. Hát igen. Ettől a mosolytól én is elolvadnék. Sőt, már egyszer el is olvadtam.
- Igen kisasszony. Egy kávé jól esne.
- Kér még valamit? – látszott rajta, hogy nem akaródzik neki elmenni az asztalunktól
- Igen. Szeretnék még egyet abból a gyönyörű mosolyából. – a nő arca felvidult. Mintha én ott se lennék. Megforgattam a szememet. Nincs kedvem végighallgatni ezt. A nő végül trillázva kihozta a kávét, és közben alaposan végigmért. Nem látott bennem semmi extrát, így arra a következtetésre jutott, hogy nem veszem el az álom pasiját. Végre elment. Tyler pedig mosolyogva fordult vissza hozzám.
- Jó lenne ha minél előbb lehűtenéd magad. – közöltem vele, mire kényelmesen hátradőlt a kétszemélyes padon. Egy karját lazán a támlájára tette, és engem méricskélt.
- Talán zavar? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem, de a csajt újra kell lassan éleszteni úgy kalapál a szíve. A másik fele pedig, hogy nem érdekel, hogy kivel kavarsz. Bár úgy tűnik mostanában a szőkék a gyengéid. – mereven a szemébe néztem, és nem akartam elfordulni. A gyűlölet újult erővel fellángolt bennem. Félrebillentette a fejét, és végigmért. A tekintete komoly volt.
- Nem tudlak elképzelni szőkén. – rázta meg végül a fejét. Felvontam a szemöldököm.
- Nem is kell. Elég sok szőke van a városban. Az kettő ahogy láttam nagyon ki volt merülve. Biztos jó munkát végeztél, és még szívesen lennének veled. – újra magam előtt láttam az egészet. Ahogy ott áll az ajtóban félmeztelenül a két csaj pedig az ágyában fekszik. Tyler megrázta a fejét.
- Elítélsz azért, mert szórakozok?
- Nem. Azért ítéllek el, mert egy szemét disznó vagy.
- Ha jól tudom neked is volt részed egy kis szórakozásban. Nem én léptem le több órányi szeretkezés után. – igaza volt, de nincs az az isten, hogy ezt bevalljam neki. Bár… az érzéseimből már biztos tudja.
- Nem én feküdtem le másnap két ribanccal. – előredőltem, és farkasszemet néztem vele. Ő is előredőlt, és csak pár centi választott el minket egymástól.
- Azt a két ribancot legalább nem kellett annyit kéretni.
- Gondolom. Futottak az ágyadba mi?
- Miért te nem azt csináltad? – kérdezte élesen, mire eltávolodtam
- Te másztál rám. – vontam meg a vállam
- Mintha te annyira ártatlan lennél. Ha jól tudom két ember kell ehhez. – mondta gúnyos nevetéssel
- Vagy több. – mosolyogtam rá, mire szikrázó szemekkel méregetett – Fogalmam sincs, hogy minek tettük meg, ha mind a ketten megbántuk. – Tyler azt asztallapot nézte, és azt hittem nem is fog válaszolni
- Nem mondtam, hogy megbántam. – suttogta. A tekintete ellágyult. Egy sóhajjal hátradőltem.
- Ne csináld ezt! – kérleltem halkan
- Mit ne csináljak? Tegyek úgy mintha nem történt volna semmi, és felelt sem el? Próbáltam, de… ezt nem lehet meg nem történté tenni. Te is nagyon jól tudod. Ahogy azt is tudod, hogy ez már várható volt. Komolyan azt hitted azért üldöztél tíz évig, mert annyira gyűlölsz?
- Gyűlöllek is. – mondtam összeszorított fogakkal
- Lehet, de csak azért, mert zavar, hogy mással fekszek le.
- Ez nem igaz! – csattantam fel
- Ó, tényleg? Akkor miért sírtál, amikor megláttad az ágyamban őket? – ledermedtem. Na erre mit mondjak?
- Én csak… - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a mobilom. Tyler megrázta a fejét, és hátradőlt. Úgyis hallani fogja, hogy mit mondok. Rohadt farkas hallás! – Haló! – szóltam bele. Nem is néztem meg, hogy ki keres.
- Hol vagy? – a bátyám éles hangon szólalt meg
- Én is örülök, hogy hallak Daniel. – Tyler megeresztett egy mosolyt.
- Azt kérdeztem, hogy hol vagy? – minden egyes szót tagoltan mondott ki. Mintha egy ötévessel beszélne
- Miért? Nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra.
- Tisztában vagy vele, hogy egy óra, és felkel a nap? – kérdezte gúnyosan, mire megforgattam a szemem. Tyler a poharával babrált, és úgy hallgatta a beszélgetésünket.
- Nem vagyok hülye. De csak ezért hívtál, mert ha igen akkor…
- Gyere vissza! Most!
- Ne kezd megint! – mondtam sóhajtva
- Egy fontos bevetésre készülünk, és te kint vagy valahol napfelkelte előtt. Vissza kell jönnöd, hogy megbeszéljük a tervet.
- Már megbeszéltetek mindent? – Tyler érdeklődve méregetett, mire én is ránéztem
- Igen már csak te hiányzol. Hol vagy? – kérdezte ismét. Vettem egy mély levegőt, és közben kitaláltam valamit.
- Szabadságon vagyok. Csak egy kicsit kieresztem a gőzt. – Daniel a válaszomon mélázott, majd sóhajtott
- Siess vissza. - mondta halkan, majd letette.
- Furcsán engeded ki a gőzt. – mosolygott rám Tyler, mire én csak a szememet forgattam
- Mikor legutóbb ki akartam engedni a gőzt összetalálkoztam valakivel, és elrontotta az egész estémet.
- Nocsak… terveid voltak Jeremyvel? – kérdezte túljátszott kíváncsisággal
- Csak nem zavar? – vontam föl a szemöldököm, és pénz után kutattam a táskámban. Nem várhatom meg Ericet. Túl közel a napkelte.
- És ha zavar? Változtat valamin?
- Nem. - ráztam meg a fejem, és letettem az asztalra a kávém árát.
- Nem várod meg Ericet?
- Belőled elég volt ennyi. – közöltem, és felálltam
- Nem fog örülni, hogy kifizeted a kávéd. Szerintem ő akart fizetni.
- Mond meg neki, hogy sajnálom, de el kellett mennem. Az infóért pedig nem tartozik semmivel. – már mentem volna el mellette, de megragadta a karom. Lenéztem igéző szemébe
- Jó volt újra látni. – suttogta, és gyengéden végigsimított a karomon. Kiszáradt a szám, de sikerült válaszolnom.
- Bárcsak én is ezt mondhatnám. – feleltem hidegen, és elhúztam a kezem. Nem néztem hátra. Torkomban dobogó szívvel próbáltam elfelejteni forró érintését.
Ezt a fejezetet nem javította ki a Bétám, így előre is bocsi az esetleges hibákért. :) Mivel nem írtok hozzászólásokat, ezért csak akkor fogom feltenni az új fejezetet, ha lesz 10 hsz. Tudom, hogy most utáltok ezért :P de nekem sokat jelent, hogy mit gondoltok. Pl.: szeretném tudni, hogy szerintetek mi lesz a Helena, és Tyler kapcsolatával, szerintetek ki áll a vámpírok elleni fegyver készítése mögött, kinek-kivel kéne összejönnie, mik fognak még szerintetek történni, stb. stb. Na szóval várom a véleményeket! :)
puszi
Niky
18. fejezet
Felvettem valami normális ruhát magamra. Egy farmer, sötétkék póló, fekete bőrkabát, és egy egyszerű sötét sportcipő. Ha futnom kell, legalább tegyem azt kényelmesen. Miközben magamra rángattam minden cuccot, fegyvert kerestem, és közben Jeremynek telefonáltam. A fejem, és a vállam közé préseltem a telefont, hogy közben megtudjam tölteni a pisztolyt.
- Haló! – szólt bele a rekedtes hang
- Kell egy találka! – mondtam köszönés nélkül, és ezüst lövedéket kerestem közben. A vonalban csönd lett. – Sürgős, szóval siess! – elővettem egy tárat, majd még raktam kettőt a zsebembe. Bár remélem nem lesz szükségem rá.
- Ezt nem kérheted tőlem.
- Nagyon fontos Jer! Megölik őket ha nem lépek közbe! – fogtam a kezembe a mobilt, és a kocsimhoz rohantam.
- És ez miért is érdekel téged? – kérdezte kíváncsian. Nem vártam tovább felpörgettem a motort, és a belváros felé indultam.
- Öt perced van, hogy megmond Ericnek, hogy várom egy kis kávézóban a Hervis sarkán. – közöltem vele. Jeremy sóhajtott.
- Mivel Eric kedvel téged nem hiszem, hogy lesz ellenvetése. De én megüthetem a bokámat.
- Esküszöm, hogy nem. Eric véget akar vetni a harcoknak, és nem újat kezdeni. Nem lesz semmi baj. Bízz bennem! – kérleltem, és reméltem, hogy hallgat rám
- Rendben. A Hervis sarkán, öt perc múlva. – mondta halkan, mire én elmosolyodtam
- Köszönöm Jeremy! Most már nagyon sokkal tartozok neked!
- Pontosan, de… ha ezzel megmentheted a fajtánk egy részét, akkor… előre is köszönöm.
- Én tartozom neked hálával. – nevettem fel
- Még beszélünk. Szia!
- Szia! – raktam le én is, majd szélsebesen hajtva szeltem az országutat.
Sajnos nem sikerült öt perc alatt odaérnem, pedig igyekeztem. Körülbelül tíz perc lett belőle. Gyorsított tempóban kiszálltam a kocsiból, gyorsan lezártam, majd a kávézóba siettem. Két óra, és felkel a nap. Nincs sok időm. Eric egy kávét kortyolgatott. Még mindig abban az öltönyében volt, mint a Galériában. Nem volt vele testőr, vagy csak nem láttam őket, mert kint voltak valahol. Rám mosolygott, én pedig leültem elé. A pincérnő azonnal mellettem termett.
- Hozhatok valamit? – mosolygott rám kedvesen a nő
- Am… igen egy kávét kérek. – a pincérnő bólintott, majd elviharzott.
- Örülök, hogy újralátlak. – mosolyogott rám Eric
- Bárcsak én is ezt mondhatnám, de… nem tudok jó hírrel szolgálni. – a nő visszajött, és lerakta elém a kávémat- Köszönöm.- mosolyogtam rá. Eric hátradőlt a kis boxban.
- Hallgatlak.
- Holnap lesz egy találkozótok a Trade Streeten, igaz?- Eric megütközve nézett rám
- Honnan tudod?
- Az mindegy. Az még nem lenne baj ha csak én tudnék róla, de… Lucas is tudja, és leakar rátok csapni holnap este. – mérlegelte a szavaimat. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy mennyire lehetetlenül hangzik, hogy egy vámpír segít nekik.
- Miért segítenél nekünk? – kulcsolta össze a kezeit az asztalon. Elmosolyodtam, de nem vidáman
- Nagyon jól tudod, hogy nem vagyok nagy barátságban a farkasokkal. De… azért akarnak megölni titeket, mert azt hiszik, hogy ti… találtátok ki a fegyvert. Azt hiszik, hogy ti akarjátok kiirtani a vámpírokat. Hiába mondtam nekik, hogy nem igaz, nem hittek nekem. – ráztam meg a fejem. – Így gondoltam figyelmeztetlek. Ha megölnek titeket ne azért tegyék, mert azt gondolják elkövettetek valamit amit nem.
- Örülök, hogy így aggódsz értünk. – terült el mosoly az arcán
- Jeremyt ne bántsd! Soha nem adott ki olyan információkat ami elárult volna titeket. A lőszert is ő mutatta nekem.- Eric bólinott
- Nem fogom bántani. Ezt megígérhetem. – elmosolyodtam
- Nagyon köszönöm. - sóhajtva elfordítottam a fejem, és kinéztem az ablakon. Megpillantottam a kinti őrök egyikét. Az utcasarkon állt, és Ericet nézte mereven. Pár pillanatra rám nézett, majd vissza a főnökre. Jól teljesít az biztos. De ezek szerint még van valaki aki engem bámul mereven. Nem tagadom van nálam fegyver, de nem azért, hogy megöljem őt. Valaki belépett a kis kávézóba, de nem néztem arra. Az előttem ülő farkas szavait mérlegeltem. Miért is segítek neki pontosan? Csak azért, hogy ne haljanak meg bűntelenül, vagy… más miatt aggódóm. Ezt az ötletet el is vetettem. Nem érdekel egy farkas sem… ÚGY.
- Eric, beszélhetnénk? – az ismerős hangra odafordultam. Csak emlegetni kellett. Tyler is még mindig az öltönyt viselte. Annyira jól nézett ki abban a vörös ingben. Vagyis… csak jól állt neki, de nem nézett ki jól. Sőt egyenesen a hányinger kerülget ha ránézek.
- Persze. Megbocsátasz pár percre? – kérdezte Eric illedelmesen, mire én bólintottam, de közben Tylerrel néztem farkasszemet. Elvonultak a telefonfülkékhez, és egy olyan nyelven beszéltek amit soha nem értettem. A farkasoknak van egy saját nyelvük amit csak ők ismernek. Állítólag a vámpíroknak is, de azt csak a NAGYON vének ismerik. Fogalmam sincs miről lehetett szó, de azt tudtam, hogy Eric mit magyaráz olyan hosszan. Elmondta, hogy én mit mondtam neki. Mikor Tyler tekintete hitetlenkedve fordult felém lesütöttem a szemem, és nagy jelentőséget tulajdonítottam a kávés poharamnak. A francba ez így nem lesz jó! Pár perccel később Eric visszajött nyomában Tylerrel. Micsoda szerencse.
- Sajnálom, de… most el kell mennem. Viszont, mivel tudom, hogy téged szorít az idő nagyon sietek vissza. Nem szeretném ha valami bajod esne. – nem tudom miért, de hittem neki.
- Akkor tényleg siess! – néztem fel rá, mire elmosolyodott
- Úgy lesz. Addig is… Tyler itt marad veled. – már épp tiltakozni akartam, de Eric már ment kifelé. Magamban káromkodva néztem ki megint az ablakon. Eric beült egy fekete luxus kocsi hátuljába, és már a sofőr gázt is adott. A testőrök eltűntek. Felnéztem az égre ami már kezdett világosodni. Még másfél óra. Hallottam ahogy Tyler leül velem szembe, de nem néztem oda. Elég volt a tudat, hogy ott van, és az illata. Gyűlölet tombolt bennem még mindig.
- Miért vagy itt? – kérdezte halkan
- Pontosan tudod, hogy miért vagyok itt. Eric elmondta nem?
- Ami azt illeti elmondta, de… nem nagyon értem.
- Mi az amit te értesz? – kérdeztem gúnyosan
- Ezzel nem érsz el semmit. – felelte hidegen, mire ránéztem. Hiba volt. A tekintetébe beleborzongtam, és elöntött a forróság. Nem hiszem el, hogy zavarba tud hozni. Még szerencse, hogy nem vagyok pirulós fajta. Az arcom már lángolna.
- Mivel?
- Azzal, hogy így beszélsz. A dolgok nem fognak megváltozni. Vagy ezzel el akarsz valamit érni? – gúnyosan felnevettem, és a közeledő pincérnőre néztem. Nagyon rázta magát, hogy Tyler észrevegye. Megigazította hosszú szőke haját, majd nagy csípőrázás közepette megállt az asztalunknál.
- Hozhatok valamit uram? – rebegtette meg a szempilláit, mire Tyler mosolyogva ránézett. Látszott a nőn, hogy azt sem tudja hol van. Hát igen. Ettől a mosolytól én is elolvadnék. Sőt, már egyszer el is olvadtam.
- Igen kisasszony. Egy kávé jól esne.
- Kér még valamit? – látszott rajta, hogy nem akaródzik neki elmenni az asztalunktól
- Igen. Szeretnék még egyet abból a gyönyörű mosolyából. – a nő arca felvidult. Mintha én ott se lennék. Megforgattam a szememet. Nincs kedvem végighallgatni ezt. A nő végül trillázva kihozta a kávét, és közben alaposan végigmért. Nem látott bennem semmi extrát, így arra a következtetésre jutott, hogy nem veszem el az álom pasiját. Végre elment. Tyler pedig mosolyogva fordult vissza hozzám.
- Jó lenne ha minél előbb lehűtenéd magad. – közöltem vele, mire kényelmesen hátradőlt a kétszemélyes padon. Egy karját lazán a támlájára tette, és engem méricskélt.
- Talán zavar? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem, de a csajt újra kell lassan éleszteni úgy kalapál a szíve. A másik fele pedig, hogy nem érdekel, hogy kivel kavarsz. Bár úgy tűnik mostanában a szőkék a gyengéid. – mereven a szemébe néztem, és nem akartam elfordulni. A gyűlölet újult erővel fellángolt bennem. Félrebillentette a fejét, és végigmért. A tekintete komoly volt.
- Nem tudlak elképzelni szőkén. – rázta meg végül a fejét. Felvontam a szemöldököm.
- Nem is kell. Elég sok szőke van a városban. Az kettő ahogy láttam nagyon ki volt merülve. Biztos jó munkát végeztél, és még szívesen lennének veled. – újra magam előtt láttam az egészet. Ahogy ott áll az ajtóban félmeztelenül a két csaj pedig az ágyában fekszik. Tyler megrázta a fejét.
- Elítélsz azért, mert szórakozok?
- Nem. Azért ítéllek el, mert egy szemét disznó vagy.
- Ha jól tudom neked is volt részed egy kis szórakozásban. Nem én léptem le több órányi szeretkezés után. – igaza volt, de nincs az az isten, hogy ezt bevalljam neki. Bár… az érzéseimből már biztos tudja.
- Nem én feküdtem le másnap két ribanccal. – előredőltem, és farkasszemet néztem vele. Ő is előredőlt, és csak pár centi választott el minket egymástól.
- Azt a két ribancot legalább nem kellett annyit kéretni.
- Gondolom. Futottak az ágyadba mi?
- Miért te nem azt csináltad? – kérdezte élesen, mire eltávolodtam
- Te másztál rám. – vontam meg a vállam
- Mintha te annyira ártatlan lennél. Ha jól tudom két ember kell ehhez. – mondta gúnyos nevetéssel
- Vagy több. – mosolyogtam rá, mire szikrázó szemekkel méregetett – Fogalmam sincs, hogy minek tettük meg, ha mind a ketten megbántuk. – Tyler azt asztallapot nézte, és azt hittem nem is fog válaszolni
- Nem mondtam, hogy megbántam. – suttogta. A tekintete ellágyult. Egy sóhajjal hátradőltem.
- Ne csináld ezt! – kérleltem halkan
- Mit ne csináljak? Tegyek úgy mintha nem történt volna semmi, és felelt sem el? Próbáltam, de… ezt nem lehet meg nem történté tenni. Te is nagyon jól tudod. Ahogy azt is tudod, hogy ez már várható volt. Komolyan azt hitted azért üldöztél tíz évig, mert annyira gyűlölsz?
- Gyűlöllek is. – mondtam összeszorított fogakkal
- Lehet, de csak azért, mert zavar, hogy mással fekszek le.
- Ez nem igaz! – csattantam fel
- Ó, tényleg? Akkor miért sírtál, amikor megláttad az ágyamban őket? – ledermedtem. Na erre mit mondjak?
- Én csak… - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a mobilom. Tyler megrázta a fejét, és hátradőlt. Úgyis hallani fogja, hogy mit mondok. Rohadt farkas hallás! – Haló! – szóltam bele. Nem is néztem meg, hogy ki keres.
- Hol vagy? – a bátyám éles hangon szólalt meg
- Én is örülök, hogy hallak Daniel. – Tyler megeresztett egy mosolyt.
- Azt kérdeztem, hogy hol vagy? – minden egyes szót tagoltan mondott ki. Mintha egy ötévessel beszélne
- Miért? Nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra.
- Tisztában vagy vele, hogy egy óra, és felkel a nap? – kérdezte gúnyosan, mire megforgattam a szemem. Tyler a poharával babrált, és úgy hallgatta a beszélgetésünket.
- Nem vagyok hülye. De csak ezért hívtál, mert ha igen akkor…
- Gyere vissza! Most!
- Ne kezd megint! – mondtam sóhajtva
- Egy fontos bevetésre készülünk, és te kint vagy valahol napfelkelte előtt. Vissza kell jönnöd, hogy megbeszéljük a tervet.
- Már megbeszéltetek mindent? – Tyler érdeklődve méregetett, mire én is ránéztem
- Igen már csak te hiányzol. Hol vagy? – kérdezte ismét. Vettem egy mély levegőt, és közben kitaláltam valamit.
- Szabadságon vagyok. Csak egy kicsit kieresztem a gőzt. – Daniel a válaszomon mélázott, majd sóhajtott
- Siess vissza. - mondta halkan, majd letette.
- Furcsán engeded ki a gőzt. – mosolygott rám Tyler, mire én csak a szememet forgattam
- Mikor legutóbb ki akartam engedni a gőzt összetalálkoztam valakivel, és elrontotta az egész estémet.
- Nocsak… terveid voltak Jeremyvel? – kérdezte túljátszott kíváncsisággal
- Csak nem zavar? – vontam föl a szemöldököm, és pénz után kutattam a táskámban. Nem várhatom meg Ericet. Túl közel a napkelte.
- És ha zavar? Változtat valamin?
- Nem. - ráztam meg a fejem, és letettem az asztalra a kávém árát.
- Nem várod meg Ericet?
- Belőled elég volt ennyi. – közöltem, és felálltam
- Nem fog örülni, hogy kifizeted a kávéd. Szerintem ő akart fizetni.
- Mond meg neki, hogy sajnálom, de el kellett mennem. Az infóért pedig nem tartozik semmivel. – már mentem volna el mellette, de megragadta a karom. Lenéztem igéző szemébe
- Jó volt újra látni. – suttogta, és gyengéden végigsimított a karomon. Kiszáradt a szám, de sikerült válaszolnom.
- Bárcsak én is ezt mondhatnám. – feleltem hidegen, és elhúztam a kezem. Nem néztem hátra. Torkomban dobogó szívvel próbáltam elfelejteni forró érintését.
2010. június 18., péntek
Dark Night 17. fejezet
17. fejezet
- Na?! Elmeséled, vagy nem? – kérdezte Nick. Halk sóhaj hagyta el a szám. Eddig csak Tyleren járt az eszem, és el is felejtettem Ericet.
- Majd megtudod ha elmondom Lucasnak. – vontam meg a vállam. Azt hittem vitatkozni fog, de nem. Vannak még csodák.
- Rendben. Akkor mesélj Tylerről! – vágtam egy fintort
- Nincs mit mondanom róla. – közöltem halkan, mire felkuncogott
- Nem avatsz be a részletekbe?
- Te ezt élvezed igaz? – kérdeztem halkan
- Mi tagadás… igen. Élvezem. Nem sokszor érezhetem ellenned nyeregben magam. – mosolygott rám amit nem viszonoztam
- Honnan tudtad meg? – nem néztem rá. A tájat kémleltem.
- Vannak kapcsolataim. Ahogy neked is.
- Igen, nekem vannak. De… neked ki? – kíváncsiskodtam tovább. Nick felnevetett.
- Nem fogom elárulni neked, hogy ki az informátorom. – rázta meg a fejét
- Gondoltam. – húztam el a szám, mire felsóhajtott
- Nézd! Tudod, hogy nem szoktam a magánéleteddel foglalkozni, de… hibát követsz el. – most rajtam volt a sor, hogy felnevessek
- Csak nem szerelmi tanácsokat adsz nekem? Ezt se hittem volna. – mondtam kuncogva
- Nevess csak, de… ha rám hallgatsz elfelejted ezt a kapcsolatot. – elkomolyodtam
- Nem szándékozom folytatni. Csak… elragadott a hév és ennyi. Többet nem történik meg.
- Akkor is így gondoltad amikor a buli után felmentél hozzá? – rámeredtem, mire ő csak mosolygott. Meg sem kérdezem, hogy honnan tudja. Felsóhajtottam.
- Nem tudom mit akartam akkor. Talán… meggyőzni magam arról, hogy ez egy rossz ötlet. Vagy abban reménykedtem, hogy Tyler más mint a többi. – vontam meg a vállam
- Egy farkas nem jó választás. Higgy nekem…- nem értettem miről beszél, de abban biztos vagyok, hogy valami köze van a farkasokhoz. Talán egy régi szerelem. Ááá, kizárt. Nick, és a farkasok… nem jó párosítás. Soha nem beszéltem még ilyen bensőségesen vele. És nem is gondoltam arra, hogy ilyen valaha is történni fog. Azt hittem mond még valamit, de az út többi részén csöndben maradt.
Alig vártam már, hogy végre megérkezzünk, és beszélhessek Lucassal. Remélem nem akar majd megölni, mert rossz infót adtam neki. Mondjuk nem így ismerem. Nick csöndben követett az emeletre az irodához. Kopogtam, de a választ nem vártam meg. Daniel, Lucas mellett állt, és valamit mutogatott neki.
- Beszélnünk kell! – álltam meg előtte. Nick nem zavartatta magát. Kényelmesen elhelyezkedett a bőrkanapén, és várta, hogy végre beavassam őket. Lucas végigmérte a ruhámat, és felvonta a szemöldökét. Daniel is megtette ezt, de ugyanúgy Nicket is megnézte magának.
- Ti együtt voltatok? – szegezte nekem a kérdést, mire Nick felnevetett. Szúrós pillantást vetettem rá, mire megadóan felemelte a kezeit, de a mosolyt nem tűntette el magáról.
- Mondjuk úgy, hogy… közös célból meghívott egy Galériába.
- Akkor már értem a ruhát. – dőlt hátra a székében Lucas – Miről van szó?
- Nem a vérfarkasok voltak.
- Tessék? – kérdezte értetlenül
- Nem ők akarják a halálunkat. – Daniel, és Lucas megdöbbenve méregetett
- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte a bátyám
- Beszéltem Ericcel.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte idegesen Lucas.
- Hallgass meg! Beszéltem vele, és azt mondta, hogy nem is tudott a töltényekről, és a bombákról. Azt mondta, hogy ez a rájuk is veszélyes lehet, és igaza van. Semmi értelme nincs, hogy a maguk ellenségei legyenek.
- És te hiszel egy farkasnak? – hüledezett Daniel. Vajon mit szólna ha megtudná, hogy lefeküdtem az egyikkel? Jobb azt nem tudni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de... igen. Eric eddig sem szerette a harcot, és most is azt mondta nekem, hogy véget akar ennek vetni.
- Csak azért mondta, hogy bedőlj neki, és ne öld meg. – rázta meg a fejét Lucas.
- Nem igaz. Higgy nekem! Most az egyszer igazat mond.
- Nem hihetsz egy farkasnak. – mondta Daniel
- Főleg, hogy nincs más akinek lenne rá oka, hogy megöljön minket. – kontrázott rá Lucas. Idegesen Nick felé fordultam, aki eddig egy szót sem szólt.
- Mondj már valamit! – mereven a szemembe nézett, de nem tudtam leolvasni az arcáról semmit.
- Igazuk van! Nem hihetsz egy farkasnak. Főleg, ha az a valaki a vérfarkasok vezére. – eltátottam a szám. Azt hittem legalább ő mellettem lesz.
- Látod? Megértem, hogy Eric minden félét bebeszélt neked, de… nem hihetsz neki! Meg különben is, hamarosan mindennek vége. – állt fel Lucas
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem halkan
- Támadást indítunk a farkasok ellen, szóval rád is szükség lesz. Tudom, hogy szabadságon vagy, de… kellesz nekünk.
- Miféle… támadást?
- Adam szerint lesz egy kisebb gyűlése a farkasoknak egy raktárban a Trade Streeten. Ott lecsaphatunk rájuk. – mondta Daniel
- Mikor?
- Holnap este. – közölte Lucas, majd elment mellettem – Nick, ha van kedve velünk tarthat!
- Ki nem hagynám! – mondta mosolyogva, majd a két fiú után ő is kiment. Az íróasztalra támaszkodva próbáltam összegezni a dolgokat. Van egy fegyver ami minden vámpírt kinyír. Valamint egy őrült, akit nem ismerünk. Eric véget akar vetni a harcoknak, és békét kötni. Lucas nem hisz nekem, hogy a vérfarkasok ártatlanok. Nick egy szemét. Daniel nagyon hisz az elveiben. Ja, és még van egy Tyler nevű farkas aki folyton kísért. Valamint az idegbaj kerülget. Kihagytam valamit?! Nem fogom megengedni, hogy ártatlanok halljanak meg. Lehet, hogy a farkasoknak meg kell halnia, de nem azért amit meg sem tettek. Valószínűleg megfognak ölni azért amit most tenni akarok. Ránéztem az asztalon álló órára. Hajnali három. Két és fél óra múlva felkel a nap. Nagyon kell sietnem. Kirohantam az irodából, és a fegyvertárba mentem.
- Na?! Elmeséled, vagy nem? – kérdezte Nick. Halk sóhaj hagyta el a szám. Eddig csak Tyleren járt az eszem, és el is felejtettem Ericet.
- Majd megtudod ha elmondom Lucasnak. – vontam meg a vállam. Azt hittem vitatkozni fog, de nem. Vannak még csodák.
- Rendben. Akkor mesélj Tylerről! – vágtam egy fintort
- Nincs mit mondanom róla. – közöltem halkan, mire felkuncogott
- Nem avatsz be a részletekbe?
- Te ezt élvezed igaz? – kérdeztem halkan
- Mi tagadás… igen. Élvezem. Nem sokszor érezhetem ellenned nyeregben magam. – mosolygott rám amit nem viszonoztam
- Honnan tudtad meg? – nem néztem rá. A tájat kémleltem.
- Vannak kapcsolataim. Ahogy neked is.
- Igen, nekem vannak. De… neked ki? – kíváncsiskodtam tovább. Nick felnevetett.
- Nem fogom elárulni neked, hogy ki az informátorom. – rázta meg a fejét
- Gondoltam. – húztam el a szám, mire felsóhajtott
- Nézd! Tudod, hogy nem szoktam a magánéleteddel foglalkozni, de… hibát követsz el. – most rajtam volt a sor, hogy felnevessek
- Csak nem szerelmi tanácsokat adsz nekem? Ezt se hittem volna. – mondtam kuncogva
- Nevess csak, de… ha rám hallgatsz elfelejted ezt a kapcsolatot. – elkomolyodtam
- Nem szándékozom folytatni. Csak… elragadott a hév és ennyi. Többet nem történik meg.
- Akkor is így gondoltad amikor a buli után felmentél hozzá? – rámeredtem, mire ő csak mosolygott. Meg sem kérdezem, hogy honnan tudja. Felsóhajtottam.
- Nem tudom mit akartam akkor. Talán… meggyőzni magam arról, hogy ez egy rossz ötlet. Vagy abban reménykedtem, hogy Tyler más mint a többi. – vontam meg a vállam
- Egy farkas nem jó választás. Higgy nekem…- nem értettem miről beszél, de abban biztos vagyok, hogy valami köze van a farkasokhoz. Talán egy régi szerelem. Ááá, kizárt. Nick, és a farkasok… nem jó párosítás. Soha nem beszéltem még ilyen bensőségesen vele. És nem is gondoltam arra, hogy ilyen valaha is történni fog. Azt hittem mond még valamit, de az út többi részén csöndben maradt.
Alig vártam már, hogy végre megérkezzünk, és beszélhessek Lucassal. Remélem nem akar majd megölni, mert rossz infót adtam neki. Mondjuk nem így ismerem. Nick csöndben követett az emeletre az irodához. Kopogtam, de a választ nem vártam meg. Daniel, Lucas mellett állt, és valamit mutogatott neki.
- Beszélnünk kell! – álltam meg előtte. Nick nem zavartatta magát. Kényelmesen elhelyezkedett a bőrkanapén, és várta, hogy végre beavassam őket. Lucas végigmérte a ruhámat, és felvonta a szemöldökét. Daniel is megtette ezt, de ugyanúgy Nicket is megnézte magának.
- Ti együtt voltatok? – szegezte nekem a kérdést, mire Nick felnevetett. Szúrós pillantást vetettem rá, mire megadóan felemelte a kezeit, de a mosolyt nem tűntette el magáról.
- Mondjuk úgy, hogy… közös célból meghívott egy Galériába.
- Akkor már értem a ruhát. – dőlt hátra a székében Lucas – Miről van szó?
- Nem a vérfarkasok voltak.
- Tessék? – kérdezte értetlenül
- Nem ők akarják a halálunkat. – Daniel, és Lucas megdöbbenve méregetett
- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte a bátyám
- Beszéltem Ericcel.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte idegesen Lucas.
- Hallgass meg! Beszéltem vele, és azt mondta, hogy nem is tudott a töltényekről, és a bombákról. Azt mondta, hogy ez a rájuk is veszélyes lehet, és igaza van. Semmi értelme nincs, hogy a maguk ellenségei legyenek.
- És te hiszel egy farkasnak? – hüledezett Daniel. Vajon mit szólna ha megtudná, hogy lefeküdtem az egyikkel? Jobb azt nem tudni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de... igen. Eric eddig sem szerette a harcot, és most is azt mondta nekem, hogy véget akar ennek vetni.
- Csak azért mondta, hogy bedőlj neki, és ne öld meg. – rázta meg a fejét Lucas.
- Nem igaz. Higgy nekem! Most az egyszer igazat mond.
- Nem hihetsz egy farkasnak. – mondta Daniel
- Főleg, hogy nincs más akinek lenne rá oka, hogy megöljön minket. – kontrázott rá Lucas. Idegesen Nick felé fordultam, aki eddig egy szót sem szólt.
- Mondj már valamit! – mereven a szemembe nézett, de nem tudtam leolvasni az arcáról semmit.
- Igazuk van! Nem hihetsz egy farkasnak. Főleg, ha az a valaki a vérfarkasok vezére. – eltátottam a szám. Azt hittem legalább ő mellettem lesz.
- Látod? Megértem, hogy Eric minden félét bebeszélt neked, de… nem hihetsz neki! Meg különben is, hamarosan mindennek vége. – állt fel Lucas
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem halkan
- Támadást indítunk a farkasok ellen, szóval rád is szükség lesz. Tudom, hogy szabadságon vagy, de… kellesz nekünk.
- Miféle… támadást?
- Adam szerint lesz egy kisebb gyűlése a farkasoknak egy raktárban a Trade Streeten. Ott lecsaphatunk rájuk. – mondta Daniel
- Mikor?
- Holnap este. – közölte Lucas, majd elment mellettem – Nick, ha van kedve velünk tarthat!
- Ki nem hagynám! – mondta mosolyogva, majd a két fiú után ő is kiment. Az íróasztalra támaszkodva próbáltam összegezni a dolgokat. Van egy fegyver ami minden vámpírt kinyír. Valamint egy őrült, akit nem ismerünk. Eric véget akar vetni a harcoknak, és békét kötni. Lucas nem hisz nekem, hogy a vérfarkasok ártatlanok. Nick egy szemét. Daniel nagyon hisz az elveiben. Ja, és még van egy Tyler nevű farkas aki folyton kísért. Valamint az idegbaj kerülget. Kihagytam valamit?! Nem fogom megengedni, hogy ártatlanok halljanak meg. Lehet, hogy a farkasoknak meg kell halnia, de nem azért amit meg sem tettek. Valószínűleg megfognak ölni azért amit most tenni akarok. Ránéztem az asztalon álló órára. Hajnali három. Két és fél óra múlva felkel a nap. Nagyon kell sietnem. Kirohantam az irodából, és a fegyvertárba mentem.
2010. június 13., vasárnap
Friss!
Sziasztok!
Sajnálom, de csak jövőhét pénteken lesz új fejezet, mert nagyon elvagyok havazva. :( Szóval bocsi, hogy ennyit kell várni, de szerintem megéri. :P:) Köszönöm a türelmeteket! ;)
puszi
Niky
Sajnálom, de csak jövőhét pénteken lesz új fejezet, mert nagyon elvagyok havazva. :( Szóval bocsi, hogy ennyit kell várni, de szerintem megéri. :P:) Köszönöm a türelmeteket! ;)
puszi
Niky
2010. június 5., szombat
Dark Night 16. fejezet
Sziasztok!
Itt az új fejezet, de jövő héten sajnos nem tudok frissel szolgálni. :( Akkor fogok vizsgázni, és nem lesz időm. De igyekszek, hogy minnél hamarabb olvashassátok az új részt. ;) Addig is jó olvasást ehhez!
puszi
Niky
16. fejezet
Egy egész napot alvással töltöttem. A barátnőm próbált beszélgetni. Elég kevés sikerrel. Próbáltam ráfigyelni, de nem nagyon sikerült. Végül Emmának el kellett mennie, mert valami vacsorát rendeznek a vendégeinknek. Remélem nekem nem kell elmennem, mert ha igen akkor semmi kedvem nincs hozzá. Csak feküdtem az ágyamon, és nem gondolkoztam. Minden rosszat el akarok felejteni, és az úgy nem megy ha mindig csak… rá gondolok. Most örülök neki, hogy nem kell harcolnom. Amilyen állapotban vagyok, még a végén megsebesítek valakit a mieink közül. Utoljára akkor voltam ilyen rosszul, amikor a szüleim meghaltak. Daniel segített kilábalni az egészből. De most nem tud segíteni. Nem értene meg. Hiszen még én sem értem magam…az isten szerelmére! Az oldalamra fordultam, és próbáltam elaludni. Talán az alvás jót tenne most. Már számoltam a bárányokat, amikor kopogtak. Soha nem fognak már békén hagyni? Az ajtóhoz trappoltam, és kirántottam. Elkerekedtek a szemeim a látogatómtól.
- Mi a fenét akarsz? – dőltem az ajtófélfának
- Beszélnünk kéne! – jött az egyszerű válasz Nicktől
- Szerintem nincs miről! Most pedig ha megbocsátasz… aludni szeretnék. – léptem hátra, és beakartam csukni az ajtót, de Nick rátette a kezét
- Egész nap mást sem csináltál. Pár percet rám tudsz szánni. Hidd el érdekelni fog, amit mondok. – mosolygott rám, mire kétkedve méregettem
- Végül is. – vontam meg a vállam sóhajtva. Még mindig csak egy köntös volt rajtam, amit Nick is észrevett, mert jelentőségteljesen végigmért. De szerencséjére nem mondott semmit. Eddig csak egyszer volt a szobámban, de akkor nem hiszem, hogy megvizsgált mindent közelebbről, és most kihasználta az alkalmat, hogy körbenézzen. Nem kicsi a szobám azt meg kell hagyni. Imádom a művészetet, és ez a berendezésen is meglátszik. Többnyire antik bútoraim vannak, de azért pár modern dolgot is becsempésztem. A falat többnyire Da Vinci képek díszítik. Természetesen mind valódi, és észveszejtően drága. Egy ezüst csillár lóg a plafonról ami az egész szobát fényben árasztja el. A falak vajszínűek. Nem szeretem a fehér falat, de nem akartam semmi élénket. Inkább maradtam az egyszerűnél. A falnál könyvespolcok sorakoznak, rogyásig megpakolva. Imádok olvasni, de mostanában nincs rá időm. Lehet elő kéne vennem az egyik kedvenc történelmi könyvemet. Az talán egy kicsit elvonná a figyelmemet. A plazma TV, a házi mozi, a hifi az ablak melletti sarokban vannak. Az íróasztalom pontosan az ablak alatt van. Nem gyakran használom az elektronikai holmikat, inkább csak a laptopot. A hatalmas gardróbom a fürdő mellől nyílik. Nick pár percig furcsán nézett oda, de végül megrázta a fejét, és tovább ment. Megállt az egyik vitrines szekrénynél. Három darab van belőle. Az egyikben művészettel kapcsolatos ereklyék vannak. A másikban fegyverek sokasága. Megszállott gyűjtő vagyok, és van mindenféle belőle. A harmadikban pedig… családi örökségek vannak. Képek, naplók, könyvek, poharak, és minden olyan ami a szüleimhez kötött. Naná, hogy ennél állt meg. Nick elmosolyodott az egyik kiskori képemen. Mivel vámpírként születtem ugyanúgy nőttem mint az emberek. A vámpírok halhatatlanok ez igaz, de egy idő után megöregednek. Ha mondjuk én elérem az ötezer éves kort, akkor már öregedek. Ez elég furcsa tudom, de gondoljunk csak bele. Mennyire irigyek lennének az emberek ha tudnák, hogy nem öregszek meg csak ötezer év múlva, és mindig úgy fogok kinézni mint egy huszonhat éves. Tizennyolcnak nem nézek ki, de azért nem is vagyok öreg nyanya. Elméletben. Közel kétszáz éves vagyok. Szóval még van…négyezer- nyolcszáz évem az öregedésig. Szuper! Karba tett kézzel vártam, hogy végre megszólaljon, de nem tette meg.
- Végre elmondod, hogy mit akarsz? – kérdeztem hidegen, mire felém fordult. Lazán zsebre tette a kezét. Még csak most figyeltem meg, hogy öltönyben van. Sötét szürke öltöny, a falamhoz passzoló ing, és egy fekete nyakkendő.
- Látom szereted a művészeteket. – nézett végig még egyszer a szobán
- Ne tereld a témát! – szóltam rá, mire elmosolyodott
- Nem terelem. Szeretnélek elhívni valahova. – nem hittem a fülemnek
- Most viccelsz? – kérdeztem akadozó lélegzettel
- Ami azt illeti…nem. – vonta meg a vállát egyszerűen – Láttam hajnalban, amikor visszaértél, hogy nem vagy túl jól. Ezért gondoltam… örülnél egy kis szórakozásnak. – még mindig nem fogtam fel teljesen
- Te aggódsz értem? – kérdeztem, mire ő csak mosolygott
- Nem ezt mondtam. Csak… van egy program ami érdekelne.
- Mégis milyen program az, ami veled olyan szuper lenne? – kérdeztem gúnyosan, mire ő vágott egy fintort
- A National Gallery egy rendezvényt szervez. Különösen drága képeket mutatnak be, az érdeklődő gazdagoknak. Olyan mint egy bál. De itt vásárolni is lehet, bár nem olcsón. Viszont ez érdekelhetne. Szereted a művészetet nem?
- De, igen. Csak… még mindig nem világos. Miért mennék pont veled? – kérdeztem, mire Nick mosolyogva leült az ágyamra. Nem szóltam rá, pedig nagyon akartam.
- Nem csak emberek lesznek a rendezvényen. Eric nagyon nagy gyűjtő, és a Galéria legfőbb támogatója. – eltátottam a szám
- Mi? Ezt nem mondtad komolyan. – ráztam meg a fejem
- De igen. És mivel nem akarom nagy dobra verni a dolgokat elviszlek magammal.
- Nem akarod nagydobra verni? Ismernek minket. Főleg engem…
- Eric nem hiszem, hogy megölne egy rendezvény közepén. Saját magának ártana vele. És ez a legjobb alkalom, hogy többet tudjunk meg a fegyverről. –vonta meg egyszerűen a vállát, majd kényelmesen elnyúlt az ágyamon
- Helyezd magad kényelembe! – húztam el a szám, mire ő kivillantotta hófehér fogsorát
- Már megtörtént! Na… jössz, vagy maradsz? – muszáj elmennem, de miért pont Nickel. Egyedül is mehetnék, ha már elmondta, hogy mi a helyzet. Az viszont nagyon nagy szemétség lenne. Sóhajtottam.
- Rendben megyek, de… egyezzünk meg! Legalább ma este ne versenyezzünk! Holnap már nem érdekel mit csinálsz, de… most még igen. Megegyeztünk? – vontam föl a szemöldököm.
- Megegyeztünk. – ült fel az ágyban
- Ameddig készülődök te itt maradsz, és nem csinálsz semmit!
- Fél órát kapsz! Ha nem vagy kész egyedül megyek.
- Ne aggódj! Kész leszek! – mondtam gúnyosan, majd a gardróbba mentem, és becsuktam magam mögött a nagy fa ajtót. Már megint egy bál. Csodás! Lassan már többet leszek bálon, mint az utcán. És ha még ez nem lenne elég Nickel megyek. Lehetne még ennél is rosszabb?!
Nick kisegített a fekete Ferrariból a Galéria előtt. Fél óra alatt elkészültem, és nem szólhatott egy rossz szót sem. Egy világoskék földig érő pántos ruhát választottam. Rengeteg csillogó flitter díszíti amely olyan hatást kelt mintha gyémánt lenne. A hajamat kontyba fogtam, a nyakamba felvettem a családi címeres láncomat, és egy nagy karika fülbevalót. A ruhámhoz passzoló cipő, táska és egy boleró egészítette ki az összhatást. Ami annyira nem is lett volna rossz, ha egyedül lennék. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezném ezt az egészet már csak a művészetek miatt is, de… egy Nick nevű férfi jelenléte elrontja az összhatást. Mikor a karját nyújtotta csúnyán néztem rá, de ő csak mosolygott. Mit nem adnék érte ha egyszer letörölhetném ezt a vigyort a képéről!
- Lehet, hogy a vérfarkasok tudják, hogy kik vagyunk, de… egy kis szerepjátékba nem fogsz belehalni. – megforgattam a szememet, és belekaroltam. Zavarban voltam, pedig nem volt okom. Nickel nem vagyunk valami jó barátok, de most mégis azt játsszuk, hogy boldog milliomos párként jól akarjuk magunkat érezni. Na persze! Mikor beértünk a hatalmas terembe az ajtóban álló férfi elkérte a bolerómat, és a táskámat. Vonakodtam odaadni a fegyveremet, de Nick ragaszkodott hozzá, hogy adjam oda a táskám. Lehet vele vitatkozni? Imádom a múzeumokat, főleg a Galériákat. Megbabonázva néztem a képeket, és nem tudtam levenni a szemem róluk. Minden egyes pontját megnéztem, és a legapróbb részeket is észrevettem rajta. Nick nem értett annyit a művészetekhez, és nem is érdekelte annyira. Inkább beszélgetett a tehetősebb emberekkel, mint nézett meg ennyi mester művet. Ezzel vitatkoznék. Egy pohár pezsgővel a kezemben néztem végig a műveket. Épp Da Vinci egy mesterművét vizsgálgattam mikor valaki mellém lépett.
- Hát nem gyönyörű? Imádom Leonardo műveit. Csak egyszer találkoztam vele, de… emlékezetes volt. – anélkül is tudtam, hogy kiáll mellettem, hogy odanéztem volna. Mosolyogva a vérfarkas vezér felé fordultam.
- Eric! Micsoda meglepetés. – Ericnek szőke hosszú haja, és zöld szeme van. Soha nem láttam még ilyen szempárt, de… szerintem meglennék nélküle. Hófehérben tündökölt. Mindene fehér volt, és ez furcsa kontrasztot alkotott a szemével.
- Helena! – hajtotta meg a fejét mosolyogva – Rég nem láttalak! – emelte felém a poharát
- Csak nem hiányoztam? – kérdeztem tetetett meglepődéssel.
- Meg kell hagyni… hiányoltam a kedvenc harcosomat. – vágtam egy fintort, mire felnevetett
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. – kortyoltam bele az italomba
- Finom a pezsgő? Nem vágynál inkább egy kis… vérre? Tudod, nem akarom, hogy tömegmészárlást rendezz Nick barátoddal. – intett az említett felé, mire Nick mosolyogva visszaintett. Honnan ismerik ezek egymást?
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de… tökéletes az önuralmam, és… ma már megvolt a napi adagom.
- Az önuralmaddal Tyler vitatkozna. –félrenyeltem a pezsgőt
- Tessék? – kérdeztem kisebb köhögési roham után. Eric csak mosolygott
- Semmi. – rázta meg a fejét, és biztos voltam benne, hogy tudja. Tud a kis kalandunkról. Édes Jézusom! De honnan a fenéből? Tisztában vagyok vele, hogy a vérfarkasok nem ítélik el ha valaki közülük vámpírba lesz szerelmes. Náluk ez természetes dolog, ha úgy vesszük. Az igaz, hogy ellenségek vagyunk, de… nem tagadhatják meg a szerelmet. Végül is ezért kezdődtek a harcok. Mivel egyre több keveredés történt a két faj között, a vámpírok nem akarták, hogy félig vérfarkas, félig vámpír gyerekek szülessenek. Szörnyszülötteknek tartották őket. Ezért minden egyes vámpír nőt aki terhes lett egy farkastól megöltek, és nem engedték, hogy megszülje a kicsit. A vérfarkasok között nincsenek nők. Fogalmam sincs, hogy miért, szóval ne kérdezzétek. Tehát a farkasok fellázadtak, hogy megölték a feleségüket, és a gyereküket. Így indult az egész háború. Hatalmas háború robbant ki, ami a mai napig is tart. Személy szerint nem értek a szörnyszülöttek elnevezéssel egyet. Minden gyerek, gyerek. Lehet vámpír, vérfarkas, vagy mindkettő. Ez nem ok arra, hogy megöljük. Hiszen szegény nem tehet róla, hogy az ami. Megráztam a fejem, és a kép felé fordultam ismét.
- Honnan tudtad meg? – kérdeztem sóhajtva
- Ugyan Helena! A vérfarkasok vezére vagyok. Ezért mindent tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy tartsd a szád erről. A vámpírok nem olyanok mint a farkasok.
- Még jó. – mondta gúnyosan, mire csúnyán néztem rá – Elnézést!
- Tudod jól mire gondolok. Akármennyire is nehéz kimondani, de… ha úgy vesszük mi robbantottuk ki a háborút. – mondtam lehajtott fejjel
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy vámpírtól fogom hallani. – felelte halkan, mire rákaptam a tekintetemet – Nem mintha lenézném a vámpírokat, de… eddig mindegyik azt mondta, hogy miattunk volt… hogy az egész a mi hibánk. Jó végre más véleményt hallani. – mondta tisztelettel, mire elmosolyodtam.
- Tudod Eric, ha nem lennél vérfarkas szerintem mi jól kijönnénk egymással. – erre megint felnevetett
- Ebben egyetértünk.
- De… kérdeznem kell valamit.
- Hallgatlak.
- Elég régóta ismerlek, és… tudom hogy nem szereted ezt a háborút. Soha nem is szeretted. Most mégis… megakarsz ölni mindannyiunkat. – Eric rám meresztette a szemét
- Miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy elképedjek
- Hát a fegyverről. A folyékony ezüsttel töltött lőszerről, és a… bombákról. – Eric egyre jobban elképedt
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz Elena! Nem akarom kiírtani az összes vámpírt. Sőt… mostanában inkább azon gondolkozok, hogy beszélnem kéne Lucassal. Meg egyébként is. Ez a fegyver ránk is veszélyes lenne. Ennyire azért mi sem vagyunk bátrak.
- Nem értem. Ha nincs hozzá közötök, akkor mi az a sok megbeszélés a sikátorokban, és…
- Ahogy mondtam, békét akarunk. Tyler, vagy Vincent beszél majdnem minden este a város vérfarkasaival, hogy jöjjenek el hozzám, és beszéljünk. Megakarom győzni őket, hogy hagyjuk abba a harcokat. – nem tudtam mit mondani
- Megesküszöl, hogy nem te akarsz minket kiírtani? – kérdeztem halkan
- Esküszöm. – mondta komolyan, és én… hittem neki. Nem tudom miért, de… hittem neki. Bólintottam.
- Akkor viszont ti is veszélyben vagytok. A bomba nem árt nektek, de a lőszer igen. – Eric komolyan bólintott
- Figyelmeztetem a farkasokat, hogy vigyázzanak. Köszönöm a segítséget. – hajtotta meg a fejét
- Nagyon jól tudod, hogy nem azért mondtam el, hogy segítsek.
- Igen, de… én azért köszönöm. – mosolygott rám halványan.
- Mennem kell. Beszélnem kell Lucassal. – tettem a poharat egy tálcára, majd elindultam Nick felé
- Várj, Helena! – megtorpantam, és visszafordultam
- Igen?
- Képes lennél békében élni a farkasokkal? – halálosan komolyan kérdezte. Azt hittem viccel, de nem. Nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejem.
- Erre… nem tudok válaszolni Eric. Egész életemben ellenetek harcoltam. Nem tudom, hogy képes lennék-e erre. De… ha én igen, akkor sem biztos, hogy a többiek is.
- Megértelek, és köszönöm hogy őszinte voltál. – bólintottam, majd intettem Nicknek, és felvettem a holmimat amit odaadtam a bejáratnál. Ma már kétszer is köszöneted mondott nekem egy vérfarkas. Hmm… ilyen sem volt még.
- Helyzet? – kérdezte Nick már a kocsinál állva
Majd elmesélem… - mondtam halkan, és beakartam szállni a kocsiba, de megláttam Tylert. Fekete öltöny, és vérvörös ing volt rajta. Épp ment befelé, mikor észrevette, hogy őt nézem. A szívem kihagyott egy ütemet. Arra számítottam, hogy gúnyosan fog mosolyogni, de… nem . A tekintete nem volt vidám, sőt… inkább volt elkeseredett. Nem tudtam viszonozni ezt az érzést. Csak a gyűlölet lángolt bennem, és tudtam, hogy érzi. Nem is késlekedtem tovább egy undorodó pillantást vetve rá, beszálltam a kocsiba. Nick nem kérdezett semmit, csak tövig nyomta a gázt. Még láttam ahogy Tyler sóhajtva bemegy az estéjre, én pedig az útnak szenteltem minden figyelmemet.
Itt az új fejezet, de jövő héten sajnos nem tudok frissel szolgálni. :( Akkor fogok vizsgázni, és nem lesz időm. De igyekszek, hogy minnél hamarabb olvashassátok az új részt. ;) Addig is jó olvasást ehhez!
puszi
Niky
16. fejezet
Egy egész napot alvással töltöttem. A barátnőm próbált beszélgetni. Elég kevés sikerrel. Próbáltam ráfigyelni, de nem nagyon sikerült. Végül Emmának el kellett mennie, mert valami vacsorát rendeznek a vendégeinknek. Remélem nekem nem kell elmennem, mert ha igen akkor semmi kedvem nincs hozzá. Csak feküdtem az ágyamon, és nem gondolkoztam. Minden rosszat el akarok felejteni, és az úgy nem megy ha mindig csak… rá gondolok. Most örülök neki, hogy nem kell harcolnom. Amilyen állapotban vagyok, még a végén megsebesítek valakit a mieink közül. Utoljára akkor voltam ilyen rosszul, amikor a szüleim meghaltak. Daniel segített kilábalni az egészből. De most nem tud segíteni. Nem értene meg. Hiszen még én sem értem magam…az isten szerelmére! Az oldalamra fordultam, és próbáltam elaludni. Talán az alvás jót tenne most. Már számoltam a bárányokat, amikor kopogtak. Soha nem fognak már békén hagyni? Az ajtóhoz trappoltam, és kirántottam. Elkerekedtek a szemeim a látogatómtól.
- Mi a fenét akarsz? – dőltem az ajtófélfának
- Beszélnünk kéne! – jött az egyszerű válasz Nicktől
- Szerintem nincs miről! Most pedig ha megbocsátasz… aludni szeretnék. – léptem hátra, és beakartam csukni az ajtót, de Nick rátette a kezét
- Egész nap mást sem csináltál. Pár percet rám tudsz szánni. Hidd el érdekelni fog, amit mondok. – mosolygott rám, mire kétkedve méregettem
- Végül is. – vontam meg a vállam sóhajtva. Még mindig csak egy köntös volt rajtam, amit Nick is észrevett, mert jelentőségteljesen végigmért. De szerencséjére nem mondott semmit. Eddig csak egyszer volt a szobámban, de akkor nem hiszem, hogy megvizsgált mindent közelebbről, és most kihasználta az alkalmat, hogy körbenézzen. Nem kicsi a szobám azt meg kell hagyni. Imádom a művészetet, és ez a berendezésen is meglátszik. Többnyire antik bútoraim vannak, de azért pár modern dolgot is becsempésztem. A falat többnyire Da Vinci képek díszítik. Természetesen mind valódi, és észveszejtően drága. Egy ezüst csillár lóg a plafonról ami az egész szobát fényben árasztja el. A falak vajszínűek. Nem szeretem a fehér falat, de nem akartam semmi élénket. Inkább maradtam az egyszerűnél. A falnál könyvespolcok sorakoznak, rogyásig megpakolva. Imádok olvasni, de mostanában nincs rá időm. Lehet elő kéne vennem az egyik kedvenc történelmi könyvemet. Az talán egy kicsit elvonná a figyelmemet. A plazma TV, a házi mozi, a hifi az ablak melletti sarokban vannak. Az íróasztalom pontosan az ablak alatt van. Nem gyakran használom az elektronikai holmikat, inkább csak a laptopot. A hatalmas gardróbom a fürdő mellől nyílik. Nick pár percig furcsán nézett oda, de végül megrázta a fejét, és tovább ment. Megállt az egyik vitrines szekrénynél. Három darab van belőle. Az egyikben művészettel kapcsolatos ereklyék vannak. A másikban fegyverek sokasága. Megszállott gyűjtő vagyok, és van mindenféle belőle. A harmadikban pedig… családi örökségek vannak. Képek, naplók, könyvek, poharak, és minden olyan ami a szüleimhez kötött. Naná, hogy ennél állt meg. Nick elmosolyodott az egyik kiskori képemen. Mivel vámpírként születtem ugyanúgy nőttem mint az emberek. A vámpírok halhatatlanok ez igaz, de egy idő után megöregednek. Ha mondjuk én elérem az ötezer éves kort, akkor már öregedek. Ez elég furcsa tudom, de gondoljunk csak bele. Mennyire irigyek lennének az emberek ha tudnák, hogy nem öregszek meg csak ötezer év múlva, és mindig úgy fogok kinézni mint egy huszonhat éves. Tizennyolcnak nem nézek ki, de azért nem is vagyok öreg nyanya. Elméletben. Közel kétszáz éves vagyok. Szóval még van…négyezer- nyolcszáz évem az öregedésig. Szuper! Karba tett kézzel vártam, hogy végre megszólaljon, de nem tette meg.
- Végre elmondod, hogy mit akarsz? – kérdeztem hidegen, mire felém fordult. Lazán zsebre tette a kezét. Még csak most figyeltem meg, hogy öltönyben van. Sötét szürke öltöny, a falamhoz passzoló ing, és egy fekete nyakkendő.
- Látom szereted a művészeteket. – nézett végig még egyszer a szobán
- Ne tereld a témát! – szóltam rá, mire elmosolyodott
- Nem terelem. Szeretnélek elhívni valahova. – nem hittem a fülemnek
- Most viccelsz? – kérdeztem akadozó lélegzettel
- Ami azt illeti…nem. – vonta meg a vállát egyszerűen – Láttam hajnalban, amikor visszaértél, hogy nem vagy túl jól. Ezért gondoltam… örülnél egy kis szórakozásnak. – még mindig nem fogtam fel teljesen
- Te aggódsz értem? – kérdeztem, mire ő csak mosolygott
- Nem ezt mondtam. Csak… van egy program ami érdekelne.
- Mégis milyen program az, ami veled olyan szuper lenne? – kérdeztem gúnyosan, mire ő vágott egy fintort
- A National Gallery egy rendezvényt szervez. Különösen drága képeket mutatnak be, az érdeklődő gazdagoknak. Olyan mint egy bál. De itt vásárolni is lehet, bár nem olcsón. Viszont ez érdekelhetne. Szereted a művészetet nem?
- De, igen. Csak… még mindig nem világos. Miért mennék pont veled? – kérdeztem, mire Nick mosolyogva leült az ágyamra. Nem szóltam rá, pedig nagyon akartam.
- Nem csak emberek lesznek a rendezvényen. Eric nagyon nagy gyűjtő, és a Galéria legfőbb támogatója. – eltátottam a szám
- Mi? Ezt nem mondtad komolyan. – ráztam meg a fejem
- De igen. És mivel nem akarom nagy dobra verni a dolgokat elviszlek magammal.
- Nem akarod nagydobra verni? Ismernek minket. Főleg engem…
- Eric nem hiszem, hogy megölne egy rendezvény közepén. Saját magának ártana vele. És ez a legjobb alkalom, hogy többet tudjunk meg a fegyverről. –vonta meg egyszerűen a vállát, majd kényelmesen elnyúlt az ágyamon
- Helyezd magad kényelembe! – húztam el a szám, mire ő kivillantotta hófehér fogsorát
- Már megtörtént! Na… jössz, vagy maradsz? – muszáj elmennem, de miért pont Nickel. Egyedül is mehetnék, ha már elmondta, hogy mi a helyzet. Az viszont nagyon nagy szemétség lenne. Sóhajtottam.
- Rendben megyek, de… egyezzünk meg! Legalább ma este ne versenyezzünk! Holnap már nem érdekel mit csinálsz, de… most még igen. Megegyeztünk? – vontam föl a szemöldököm.
- Megegyeztünk. – ült fel az ágyban
- Ameddig készülődök te itt maradsz, és nem csinálsz semmit!
- Fél órát kapsz! Ha nem vagy kész egyedül megyek.
- Ne aggódj! Kész leszek! – mondtam gúnyosan, majd a gardróbba mentem, és becsuktam magam mögött a nagy fa ajtót. Már megint egy bál. Csodás! Lassan már többet leszek bálon, mint az utcán. És ha még ez nem lenne elég Nickel megyek. Lehetne még ennél is rosszabb?!
Nick kisegített a fekete Ferrariból a Galéria előtt. Fél óra alatt elkészültem, és nem szólhatott egy rossz szót sem. Egy világoskék földig érő pántos ruhát választottam. Rengeteg csillogó flitter díszíti amely olyan hatást kelt mintha gyémánt lenne. A hajamat kontyba fogtam, a nyakamba felvettem a családi címeres láncomat, és egy nagy karika fülbevalót. A ruhámhoz passzoló cipő, táska és egy boleró egészítette ki az összhatást. Ami annyira nem is lett volna rossz, ha egyedül lennék. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezném ezt az egészet már csak a művészetek miatt is, de… egy Nick nevű férfi jelenléte elrontja az összhatást. Mikor a karját nyújtotta csúnyán néztem rá, de ő csak mosolygott. Mit nem adnék érte ha egyszer letörölhetném ezt a vigyort a képéről!
- Lehet, hogy a vérfarkasok tudják, hogy kik vagyunk, de… egy kis szerepjátékba nem fogsz belehalni. – megforgattam a szememet, és belekaroltam. Zavarban voltam, pedig nem volt okom. Nickel nem vagyunk valami jó barátok, de most mégis azt játsszuk, hogy boldog milliomos párként jól akarjuk magunkat érezni. Na persze! Mikor beértünk a hatalmas terembe az ajtóban álló férfi elkérte a bolerómat, és a táskámat. Vonakodtam odaadni a fegyveremet, de Nick ragaszkodott hozzá, hogy adjam oda a táskám. Lehet vele vitatkozni? Imádom a múzeumokat, főleg a Galériákat. Megbabonázva néztem a képeket, és nem tudtam levenni a szemem róluk. Minden egyes pontját megnéztem, és a legapróbb részeket is észrevettem rajta. Nick nem értett annyit a művészetekhez, és nem is érdekelte annyira. Inkább beszélgetett a tehetősebb emberekkel, mint nézett meg ennyi mester művet. Ezzel vitatkoznék. Egy pohár pezsgővel a kezemben néztem végig a műveket. Épp Da Vinci egy mesterművét vizsgálgattam mikor valaki mellém lépett.
- Hát nem gyönyörű? Imádom Leonardo műveit. Csak egyszer találkoztam vele, de… emlékezetes volt. – anélkül is tudtam, hogy kiáll mellettem, hogy odanéztem volna. Mosolyogva a vérfarkas vezér felé fordultam.
- Eric! Micsoda meglepetés. – Ericnek szőke hosszú haja, és zöld szeme van. Soha nem láttam még ilyen szempárt, de… szerintem meglennék nélküle. Hófehérben tündökölt. Mindene fehér volt, és ez furcsa kontrasztot alkotott a szemével.
- Helena! – hajtotta meg a fejét mosolyogva – Rég nem láttalak! – emelte felém a poharát
- Csak nem hiányoztam? – kérdeztem tetetett meglepődéssel.
- Meg kell hagyni… hiányoltam a kedvenc harcosomat. – vágtam egy fintort, mire felnevetett
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. – kortyoltam bele az italomba
- Finom a pezsgő? Nem vágynál inkább egy kis… vérre? Tudod, nem akarom, hogy tömegmészárlást rendezz Nick barátoddal. – intett az említett felé, mire Nick mosolyogva visszaintett. Honnan ismerik ezek egymást?
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de… tökéletes az önuralmam, és… ma már megvolt a napi adagom.
- Az önuralmaddal Tyler vitatkozna. –félrenyeltem a pezsgőt
- Tessék? – kérdeztem kisebb köhögési roham után. Eric csak mosolygott
- Semmi. – rázta meg a fejét, és biztos voltam benne, hogy tudja. Tud a kis kalandunkról. Édes Jézusom! De honnan a fenéből? Tisztában vagyok vele, hogy a vérfarkasok nem ítélik el ha valaki közülük vámpírba lesz szerelmes. Náluk ez természetes dolog, ha úgy vesszük. Az igaz, hogy ellenségek vagyunk, de… nem tagadhatják meg a szerelmet. Végül is ezért kezdődtek a harcok. Mivel egyre több keveredés történt a két faj között, a vámpírok nem akarták, hogy félig vérfarkas, félig vámpír gyerekek szülessenek. Szörnyszülötteknek tartották őket. Ezért minden egyes vámpír nőt aki terhes lett egy farkastól megöltek, és nem engedték, hogy megszülje a kicsit. A vérfarkasok között nincsenek nők. Fogalmam sincs, hogy miért, szóval ne kérdezzétek. Tehát a farkasok fellázadtak, hogy megölték a feleségüket, és a gyereküket. Így indult az egész háború. Hatalmas háború robbant ki, ami a mai napig is tart. Személy szerint nem értek a szörnyszülöttek elnevezéssel egyet. Minden gyerek, gyerek. Lehet vámpír, vérfarkas, vagy mindkettő. Ez nem ok arra, hogy megöljük. Hiszen szegény nem tehet róla, hogy az ami. Megráztam a fejem, és a kép felé fordultam ismét.
- Honnan tudtad meg? – kérdeztem sóhajtva
- Ugyan Helena! A vérfarkasok vezére vagyok. Ezért mindent tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy tartsd a szád erről. A vámpírok nem olyanok mint a farkasok.
- Még jó. – mondta gúnyosan, mire csúnyán néztem rá – Elnézést!
- Tudod jól mire gondolok. Akármennyire is nehéz kimondani, de… ha úgy vesszük mi robbantottuk ki a háborút. – mondtam lehajtott fejjel
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy vámpírtól fogom hallani. – felelte halkan, mire rákaptam a tekintetemet – Nem mintha lenézném a vámpírokat, de… eddig mindegyik azt mondta, hogy miattunk volt… hogy az egész a mi hibánk. Jó végre más véleményt hallani. – mondta tisztelettel, mire elmosolyodtam.
- Tudod Eric, ha nem lennél vérfarkas szerintem mi jól kijönnénk egymással. – erre megint felnevetett
- Ebben egyetértünk.
- De… kérdeznem kell valamit.
- Hallgatlak.
- Elég régóta ismerlek, és… tudom hogy nem szereted ezt a háborút. Soha nem is szeretted. Most mégis… megakarsz ölni mindannyiunkat. – Eric rám meresztette a szemét
- Miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy elképedjek
- Hát a fegyverről. A folyékony ezüsttel töltött lőszerről, és a… bombákról. – Eric egyre jobban elképedt
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz Elena! Nem akarom kiírtani az összes vámpírt. Sőt… mostanában inkább azon gondolkozok, hogy beszélnem kéne Lucassal. Meg egyébként is. Ez a fegyver ránk is veszélyes lenne. Ennyire azért mi sem vagyunk bátrak.
- Nem értem. Ha nincs hozzá közötök, akkor mi az a sok megbeszélés a sikátorokban, és…
- Ahogy mondtam, békét akarunk. Tyler, vagy Vincent beszél majdnem minden este a város vérfarkasaival, hogy jöjjenek el hozzám, és beszéljünk. Megakarom győzni őket, hogy hagyjuk abba a harcokat. – nem tudtam mit mondani
- Megesküszöl, hogy nem te akarsz minket kiírtani? – kérdeztem halkan
- Esküszöm. – mondta komolyan, és én… hittem neki. Nem tudom miért, de… hittem neki. Bólintottam.
- Akkor viszont ti is veszélyben vagytok. A bomba nem árt nektek, de a lőszer igen. – Eric komolyan bólintott
- Figyelmeztetem a farkasokat, hogy vigyázzanak. Köszönöm a segítséget. – hajtotta meg a fejét
- Nagyon jól tudod, hogy nem azért mondtam el, hogy segítsek.
- Igen, de… én azért köszönöm. – mosolygott rám halványan.
- Mennem kell. Beszélnem kell Lucassal. – tettem a poharat egy tálcára, majd elindultam Nick felé
- Várj, Helena! – megtorpantam, és visszafordultam
- Igen?
- Képes lennél békében élni a farkasokkal? – halálosan komolyan kérdezte. Azt hittem viccel, de nem. Nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejem.
- Erre… nem tudok válaszolni Eric. Egész életemben ellenetek harcoltam. Nem tudom, hogy képes lennék-e erre. De… ha én igen, akkor sem biztos, hogy a többiek is.
- Megértelek, és köszönöm hogy őszinte voltál. – bólintottam, majd intettem Nicknek, és felvettem a holmimat amit odaadtam a bejáratnál. Ma már kétszer is köszöneted mondott nekem egy vérfarkas. Hmm… ilyen sem volt még.
- Helyzet? – kérdezte Nick már a kocsinál állva
Majd elmesélem… - mondtam halkan, és beakartam szállni a kocsiba, de megláttam Tylert. Fekete öltöny, és vérvörös ing volt rajta. Épp ment befelé, mikor észrevette, hogy őt nézem. A szívem kihagyott egy ütemet. Arra számítottam, hogy gúnyosan fog mosolyogni, de… nem . A tekintete nem volt vidám, sőt… inkább volt elkeseredett. Nem tudtam viszonozni ezt az érzést. Csak a gyűlölet lángolt bennem, és tudtam, hogy érzi. Nem is késlekedtem tovább egy undorodó pillantást vetve rá, beszálltam a kocsiba. Nick nem kérdezett semmit, csak tövig nyomta a gázt. Még láttam ahogy Tyler sóhajtva bemegy az estéjre, én pedig az útnak szenteltem minden figyelmemet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)