10. fejezet
Már megint egy rémálom közepén voltam, mikor arra ébredtem hogy valaki rázza a vállam. Ijedségemben azonnal elvettem az éjjeli szekrényről a fegyvert, és a látogatómra szegeztem.
- Csak én vagyok. – ült az ágyam szélére Emma. Nyeltem egy nagyot, majd letettem a fegyvert. A levegőt gyorsan vettem, és mint mindig most is úsztam a verejtékben. – Sajnálom ha megijesztettelek. – mondta halkan. Megráztam a fejem, és felkapcsoltam a kislámpát az éjjeli szekrényen. Emmán egy fekete kosztümnadrág és egy sötétkék blúz volt. Nem szokott így öltözni csak ha valami fontos vámpírral van dolga. Most valószínűleg a franciák miatt öltözött így. Mondjuk nála teljesen mindegy miben van így is, úgy is gyönyörű. Ez blúz pedig nagyon kiemeli kék szemét, és szőke haját.
- Nem ijesztettél meg. – mondtam miután már helyreállt a szívverésem. Emma elmosolyodott.
- Még most is bátornak akarsz látszani. Pedig láttam amit láttam. Mostanában sokszor vannak rémálmaid? Gyakrabban mint eddig? – nem néztem rá.
- Igen. Minden este, és mindegyik álmom főszereplője Tyler aki engem üldöz.
- Talán ha egy kicsit elfelejtenéd akkor nem álmodnál vele! Eddig nem kerested ilyen megszállottam, és nem voltak gyakran vele álmaid!
- Nem csak erről van szó. – mondtam halkan, majd felkeltem hogy lefürödhessek
- Akkor még miről? – kérdezte Emma, mire én a fürdőszoba ajtajából visszafordultam felé.
- Nem tudom megmagyarázni. – mondtam egy fejrázás kíséretében, majd becsuktam a fürdő ajtót. Ahogy beálltam a forró víz alá jó érzés fogott el. Az álmaim rendszerint hidegek, csak Tyler közelében van forróság. Mintha ő melegítene fel engem. Most viszont kész felüdülés a fürdés. Lemostam magamról az izzadtságot, majd kimásztam a fülkéből. Egy gyors törülközés, és hajszárítás után már ki is mentem a fürdőből. Ahogy megláttam Emmát még mindig az ágyamon ülni felsóhajtottam.
- Azt hittem már elmentél. – ültem mellé az ágyra.
- Meg akartalak várni. Szeretném ha elmondanád mi bánt Helena! A legjobb barátnőd vagyok, és neked is jobb lesz ha elmondod! – fogta meg a kezem – Bízz bennem! - sóhajtottam
- Arról van szó, hogy…… eddig az álmok csak álmok voltak, és semmi több. Most viszont……mintha valóság lenne. Még most is érzem ahogy megcsókol. A forró leheletét a nyakamon, és……nem tudom kiverni őt a fejemből. – mondtam könnyekkel küzdve. Emma nyugtatóan megölelt
- Nem lehet, hogy azért álmodsz ilyeneket mert…….
- Mert mi? – húzódtam el, hogy a szemébe tudjak nézni
- Nem lehet hogy érzel valamit iránta? – kérdezte suttogva, mire én dühösen felpattantam
- Ne légy bolond! Ősellenségek vagyunk! – mondtam élesen. Emma felemelte a kezeit
- Oké, oké csak…… kérdeztem. – kifújtam a levegőt, és leültem ismét mellé.
- Bocs a kirohanásomért!
- Semmi baj. Megértelek. – mosolygott rám
- És különben is ha éreznék iránta valamit, akkor sem lehetne köztünk semmi! – vontam meg a vállam nem törődően
- Miért nem? – vonta föl a szemöldökét
- Mert ő vérfarkas Emma! Én pedig vámpír!
- De….ha nem lenne az, lenne esély rá hogy……
- Nem tudom – vágtam a szavába – Talán. Ha nem lennénk ellenségek, és ha nem gyűlölnénk ennyire egymást. – ráztam meg a fejem, majd a felhúzott redőnyökre néztem – Te jó ég! Már ennyi az idő?! Mennem kell, sajnálom! – álltam fel mellőle, majd a gardróbhoz mentem.
- Semmi baj, úgyis mennem kell nekem is! Majd később beszélünk, és….. sok szerencsét. – ölelt meg, majd kilibbent a szobából. Kapkodva felkaptam a harcos ruhámat, és rohantam a fegyvertárba. Már mindenki ott volt, és készülődött.
- Bocs a késésért! – mentem el mellettük, majd felvettem a fegyvereket. Két automata pisztoly a bőrkabát alá, pár tartalék tár a belső zsebbe, két kés a combomra erősített szíjba, még két pisztoly a derekamra, (Természetesen minden töltény ezüst) és már kész is voltam.
- Mehetünk? – kérdeztem Danielt
- Biztos, hogy jönni akarsz? Nem kéne ma este még pihenned? – kérdezte aggódva. A sebeim már begyógyultak szóval nincs miért maradnom. Meg különben is, én vagyok London egyetlen női Vadásza. Mit kéne végighallgatnom a többiektől ha ennyitől padlót fognék?! Na azt már nem!
- Igen, biztos! Jól vagyok, és vadászni akarok! – mondtam dacosan, mire kaptam egy kétkedő pillantást, majd egy beleegyező bólintást.
Az út hál’istennek nem úgy telt mint tegnap. Nem hiszem, hogy eltudtam volna viselni megint Nicholast. Most mást boldogított én egyedül mentem az egyik fekete Mercivel. Daniel, és a többiek két kocsiban mentek előttem. Elővettem a mobilom, és tárcsáztam egy számot. A második csörgésre fel is vette.
- Haló?! – szólt bele egy reszelős hang
- Szia, Jeremy! Helena vagyok!
- Csak nem Helena Hudsenel beszélek a híres vámpírral?! Megtiszteltetés, hogy felhív! – mondta viccelődve amin én elmosolyodtam. Jeremy az egyetlen olyan vérfarkas akit nem akarok megölni. Ő nincs a vérfarkasokkal, de a vámpírokkal sem. Mondjuk úgy, hogy olyan köztes állapotban van. Már elég régóta ismerem, és eddig mindig számíthattam rá. Remélem most is.
- Rég beszéltünk Jer! Tudunk most találkozni? – kérdeztem, majd a fiúk után lehajtottam az autópályáról.
- Találkozni akarsz?! – nevetett fel- Ajaj akkor kell valami igaz?
- Nem találkozhatok az egyetlen vérfarkas barátommal csak úgy? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Senki nem tud Jeremyről, és nem is fog. Megölnék őt. Így is próbálom mindig megvédeni ha rossz helyen van rosszkor. Persze, feltűnés nélkül.
- De igen. Csak te…… általában csak akkor hívsz ha kell valami.
- Ez nem igaz. De ami azt illeti….. tényleg kell valami! – Jeremy felnevetett
- Oké. Hol és mikor? – elmosolyodtam
- A Kék bárban, tíz perc múlva.
- Rendben ott leszek, de azért mond meg miről lesz szó, hogy felkészülhessek! – pár másodpercig hallgattam
- Kéne minden infó amit csak tudsz a vámpírok elleni fegyverről! – Jeremy nem szólalt meg, már attól féltem hogy lerakta – Ott vagy Jer?
- Igen, igen itt vagyok, de….. Helena ez az életembe kerülhet ugye tudod? – kérdezte halkan
- Tudom Jer, és bocs hogy belerángatlak de….. kell az infó. Meg különben is eddig minden olyan dologért amit elmondtál megölhetnének nem?! Ez miben más? – Jeremy sóhajtott
- Rendben. De csak azért, mert barátok vagyunk.
- Köszönöm Jeremy! Jövök neked eggyel! – mosolyogtam
- Többel is. Akkor tíz perc múlva!
- Igen. Sietek. – raktam le a telefont, és egy másik számot hívtam. Daniel azonnal felvette.
- Mondjad Helena!
- El kéne mennem……valahova. – mondtam vontatottan.
- Mégis hova? – kérdezte pár perc csönd után
- Megnézek egy másik klubbot is hátha ott vannak. – Daniel sóhajtott
- Rendben menj, de ha kettőnél többen vannak nem csinálsz semmit! – közölte határozottan.
- Oké. A főhadiszálláson találkozunk. – mondtam búcsúzóul, és már raktam volna el a mobilt, de Daniel még beleszólt
- Helena!
- Igen?
- Vigyázz magadra! – elmosolyodtam
- Te is bátyus! – mondtam, majd zsebre raktam a telefont. Csodálom hogy ilyen könnyen belement. Nem sokszor van ilyen. Most viszont inkább koncentráljunk Jeremyre, és az ő infójára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése