Dark Night 42. fejezet

Sziasztok!

Próbáltam gyorsan hozni az új fejit, és most nem kellett több hetet várni rá. ;) Brandy a képek nagy része már meg van, de még azért kell pár, és persze még a zene sincs meg :/ De igyekszek, és előre is köszönöm a videót!!! :) A fejezethez, pedig jó olvasást! :)

puszi
Niky

42. fejezet

- Na nem! Ez egy rohadt szar ötlet! – egyik lábamról a másikra álltam, de legszívesebben elfutottam volna. Nick azonban szorosan tartott a derekamnál fogva. A lépcső mellett álltunk, és a bátyámat fixíroztuk aki épp mutogatott valamit egy hűbéresnek.
- Te mondtad, hogy segítsek. Most, akkor mi baj? – suttogta a fülembe
- Baj? Ugyan semmi. Csak nem értem miért ke ebbe belevonni Danielt. – közöltem, mire elmosolyodott
- Része a tervemnek. Nyugi, csak…bízz bennem!
- Hogy bíznék ha a cápák elé löksz?
- Félsz a bátyádtól? – kérdezte vigyorogva, majd meglökött, hogy induljak el. Tettem pár félszeg lépést, de aztán meggondoltam magam.
- Mi lenne ha…
- Ha elindulnál? Megköszönném. – fogta meg a karom, és a bátyám elé húzott.
- Fogalmad sincs mire váalkoztál. – suttogtam
- Ráérsz majd megköszönni. – közölte, majd mosolyogva Daniel felé fordult.- Zavarhatunk? – Kérlek mond, hogy nem! Beharaptam az alsóajkam. A bátyám felénk fordult, és egy kézlegyintéssel elhessegette a hűbérest.
- Persze. Csupa fül vagyok. – majdnem karon ragadtam Nicket, hogy elhúzzunk onnan, de aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Tyler. Csak ez járjon a fejedben! Semmi más. Összefűztem az ujjaimat Nickével, és rámosolyogtam a bátyámra. Ó, mamám!
- Szeretnénk bejelenteni valamit. – kezdte, mire Daniel a kezeinket kezdte bámulni karba tett kézzel.
- Igazán? Mit? – nagyon jól tudja, de azért megerősítést akar. Hát… nem hiszem, hogy erre vágyik.
- Mi…szóval…- nem bírtam kimondani, így Nick fejezte be
- Együtt vagyunk, és szeretnénk, hogy ezt te is tudd. – Hülye! Hülye! Hülye! Magamban átkoztam magam, és megpróbáltam szerelmes, nyugodt lánynak tűnni. Daniel szigorú tekintettel méregetett, majd fáradtan megmasszírozta az orrnyergét.
- Mi…mióta? – kérdezte halkan
- Pár hónapja. – vágtam rá gyorsan.
- És miért csak most szóltok?
- Mert…nem voltunk biztosak benne. Most viszont eljött az ideje, és szeretnénk ha mindenki tudná. – mosolygott bájvigyorral Nick, mire Daniel fölvonta a szemöldökét. Már épp megszólalt volna, mikor Nicholas jelent meg meette. Valamit súgott a fülébe, majd elment.
- Nézzétek nekem most… mennem ke, de… ezt még…megbeszélhetnénk. – mondta torok köszörülve, majd botladozva elment. Hát igen ki az aki erre számított? Senki. Még én sem gondoltam volna, hogy Nick ezt találja ki, de hát… a cél szentesíti az eszközt, és most bennem csak ez tartja a lelket. A cél.
- Annyira nem volt vészes. – mondta Nick, mire én rábámultam
- Nem, de attól még furcsa volt. – mosolyogva a szájához vitte a kezemet
- Majd megszokod. – lehelt rá lágy csókot
- Majd meglátjuk. – mosolyogtam vissza. Kihúztam a kezemet az övéi közül. – És most? – halkan sóhajtott
- Várunk, és… játsszuk a szerepeinket.
- Honnan tudod, hogy beválik? – vontam föl a szemöldököm
- Mark egy…nagyon régi jó barátom, és ha jól ismerem, nem veszi el soha azt ami az enyém. Ergo, leszá rólad, és azt hiszi majd, hogy ez a dolog Tylerrel csak egy kis… kaland volt. A mi kapcsolatunk viszont komoly. – sóhajtottam
- És ha nem változik semmi? – vontam föl a szemöldököm
- Akkor még mindig van egy lehetőség. – összehúztam a szememet. Nick nem nézett rám, csak a padlóra bámult.
- Amit én fogok megtenni, és nem te. – közöltem, mire rám nézett.
- Ez még nincs benne a játékban. Csak, akkor ha már minden kötél szakad. – bólintottam
- Reméljük kitart a kötél.

Egész nap a „pasimmal” voltam. Igazából szörnyen furcsa érzés, amikor egy idegen, és mégis jó barátod menti meg a kapcsolatodat. Már ha ez megment bármit is. Nagyon reménykedek benne, de nem vagyok semmiben sem biztos. Csak a remény maradt, és semmi más. Nem tudom, hogy bejön-e egyáltalán ebből bármi is, és abban sem vagyok biztos, hogy elhiszik, hogy együtt vagyunk Nickel. Elég hihetetlen, hogy eddig utáltuk egymást most meg együtt vagyunk. Danielel azóta sem beszéltem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy még van mondanivalója számomra.
A nappali feladatunkat ha úgy vesszük elvégeztük, de még este…van egy kis dolgunk. Aminek Nick nem annyira örül, de én sem.
- Indulhatunk? – kérdezte, mikor kijöttem a gardróbomból. Mély levegőt vettem.
- Igen. Hagytam neki egy üzenetet, hogy egy kis kávézóban várjon.
- Minket, vagy csak téged? – vonta föl a szemöldökét
- Csak annyit mondtam, hogy hamarosan találkozunk. Azt mondta nem tehetem be a lábam a házába. Azt nem említette, hogy máshol nem találkozhatok vele. – bár szerintem nem gondolta komolyan amit mondott. Ha meg mégis majd most kiderül. Nick elmosolyodott
- Remélem eljön.
- Elfog ne aggódj! Bár én nem reménykednék benne ennyire. Nem is kéne lehet ott lenned. Így is eléggé ki van ha ezt meghaja még rosszabbra fordulnak majd a dolgok. Nem maradsz inkább itt? – kérdeztem, mire a szemét forgatta
- Hogy azt higgye félek tőle?! Na nem kösz, inkább megyek. Meg amúgy is… tartanunk kell a látszatot. – vigyorgott.
Nicken egy sötét farmer, és sötétkék ing volt. A fekete zakóban pedig lemerem fogadni, hogy legalább két pisztoly is van. Én egy koptatott farmer, fekete vá nélküli fölső, és bőrdzseki mellett döntöttem. A kabátban simán elfért fegyver, mobil, és némi készpénz. Milyen jól összeillünk. Hát igen ilyen egy igazi pár nem? Inkább ezt nem említem Tyler előtt. Megköszörültem a torkom.
- Menjünk inkább! – fogtam meg a kezét, és kisétáltunk a szobámból.
Nem mondok keveset ha azt mondom az egész ház minket bámult. Páran nyíltan, páran pedig torok köszörülve félre fordultak. Mondtam én, hogy furcsa lesz! De ki hagat rám?

Mikor megérkeztünk a kávézóhoz Nick leállította a kocsit, de még nem szálltunk ki. Tyler már bent volt valamit ivott, és közben magazint olvasgatott.
- Figyelj, próbálj…kíméletes lenni vele oké? Nem szeretnék balhét. –kérleltem, mire bólintott – És…ha lehet ne próbáld meg megölni. – felnevetett
- Megpróbálhatom. – kacsintott rám, majd mind a ketten kiszálltunk. Előre mentem, de a sarkamban Nick lépkedett.
A kávézóban meleg volt, de mégis majd megfagytam. Tyler felemelte a fejét, és összevont szemöldökkel nézett rám. Gyanítom már akkor tudta, hogy megérkeztünk, amikor leállítottuk a motort, csak nem akart rám figyelni. Lassan az asztal felé sétáltunk, majd megálltam mellette.
- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam halkan, mire megkeményedett az állkapcsa
- Ő mit keres itt? Már meg akarsz öletni? – ennyit a szívélyes üdvözlésről.
- Ne légy nevetséges. – közöltem, majd beültem elé a kis boxba. Nick, és Tyler farkas szemet néztek egymással. Végül a vámpír is leült meém. – Szeretném ha mind a ketten viselkednétek, és nem esnétek egymás torkának. Beszélni jöttünk csak. Ebbe még senki nem halt bele.
- Miért van itt? – kérdezte tőlem Tyler, de nem engem nézett.
- Zavarok? – kérdezte gúnyosan Nick
- Ami azt illeti rohadtuk zavarsz! – csikorogta Tyler, mire felsóhajtottam
- Elég már! Azt mondtad viselkedsz! – fordultam Nick felé, mire ő elvigyorodott
- Jó leszek ígérem. – nézett rám kiskutya szemekkel, mire csak a szememet forgattam
- Nick azért van itt, mert segít nekünk. – Tyler karba tett kézzel hátradőlt
- Ugyan miben segíthet nekünk ez a szépfiú?
- Elmondtam neki a Markos sztorit, és ő… kitalált valamit. Ami beválhat. – néztem az említettre, majd vissza Tylerre. – De…nem fogsz neki örülni. – felsóhajtott
- Minek örülök én mostanában? – kérdezte fájdalmasan, mire megráztam a fejem
- Erről beszéltem. Ha nem tudunk együtt lenni, akkor minek próbálkozunk ennyire? Mind a ketten csak rosszul járunk. – mondtam halkan, mire Nick megszorította a kezem az asztal alatt. Jól esett, hogy ott van velem, de közben rossz volt abba belegondolni, hogy lehet a kapcsolatomnak Tylerrel semmi értelme.
- Nem akarok megint veszekedni. – szólalt meg Tyler, mire én sóhajtottam
- Akkor ígérd meg, hogy nyugodt maradsz bármit is mondok, és nem ölöd meg Nicket!
- Egyáltalán bízhatunk benne? – kérdezte élesen
- Az életemet is rá bíznám. – mondtam halkan, és Nickre néztem, aki furcsa tekintettel nézett a szemembe. – Segíthet, és most ez a lényeg. – Tyler fáradtan megdörzsölte a szemét, de nem szólalt meg, így én folytattam. – A terv lényege az, hogy elhitetjük Markal, hogy együtt vagyok Nickel. Mivel ők jó barátok, ezért remélhetőleg Mark visszavonulót fúj, ha meghallja, hogy mi együtt vagyunk. Így tartani fogja a száját, és azt hiszi majd, hogy amit látott az csak egy apró kis botlás volt semmi több. Nem biztos, hogy beválik, de meg van rá az esély. – Tyler percekig meg sem szólalt, majd végül gúnyosan elmosolyodott
- Szóval ti most… együtt vagytok? – kérdezte mosolyogva, de semmi vidámság nem volt benne
- Elméletileg…igen. De gyakorlatilag… veled vagyok. – idegesen a fejét rázta, de nem mondott semmit. Nem bírom nézni, hogy szenved. – Nick, magunkra hagynál? Kérlek! – bólintott, majd kicsusszant a boxból, és a kocsihoz sétált. Halk sóhajjal leültem Tyler meé, és a váára tettem a kezem. – Nézz rám! – kérleltem halkan, mire lassan felemelte a fejét – Mindennél jobban szeretlek. – halványan elmosolyodott, és az ujjaim közé fűzte az övéit. A hüvelykujjával lágy köröket rajzolt a kézfejemre.
- Ahogy én is. Ezért nem tudom elviselni a gondolatát sem annak, hogy valaki másé vagy.
- Nem vagyok másé. Mindenem a tiéd, de… talán így távol tudom magamtól tartani Markot, és nem ke még rosszabb dolgot tennem. Kérlek! Bízz bennem! – kérleltem
- Benned bízok, de benne… - bökött a fejével Nick felé - …rohadtul nem.
- Ő csak egy barát, aki hoz értem egy áldozatot. Semmi több. – megrázta a fejét
- Nem érted igaz? – összevontam a szemöldököm – Nem az én tisztem, hogy eláruljam mások érzelmeit. – mondta halkan, majd sóhajtott – Csak…ígérd meg, hogy nem hagysz el! Ígérd meg, hogy velem maradsz! – fogta két kezébe az arcomat
- Ígérem. – suttogtam, majd hagytam, hogy az ajka az enyémre találjon. A csók mindent elárult.

Furcsa érzéssel mentem vissza Nickel a főhadiszállásra. A kocsiban csöndben maradtam. Valahogy zavart voltam amiatt, hogy látta a csókunkat Tylerrel, de volt ennél nagyon bajom is. Remélem sikerül a terv, mert ha nem, nem tudom mi lesz velünk. Egyikünk sem akarja elveszíteni a másikat, és nagy áldozatokat hozunk. Hálás vagyok Nicknek, hogy megteszi ezt értem, de nem értem miért csinálja. Van egy olyan érzésem, hogy van neki ennél jobb dolga is. Nem kérdeztem rá, de azért magamban van miről merengnem.
Alig várom már, hogy holnap újra lássam Tylert. Csak egy órája váltunk el, de már most pokolian hiányzik. Ahogy megcsókolt abból azonnal tudtam, hogy mit érez, és szörnyen sajnálom, hogy ezt kell átélnie.
Amikor Nick leállította a motort lassan kiszálltam, és már elindultam volna, mikor elállta az utamat, mire a kocsinak dőltem.
- Mi az? – kérdeztem értetetlenül, mire a válla fölött hátra nézett
- Ha megteszek most valamit, megölsz? – felvontam a szemöldököm
- Miért ölnélek meg? Segítesz nekem, és hálás vagyok neked ezért. Igaz az, amit arról mondtam, hogy az életemet is rád bíznám. – mondtam halkan, mire ő halványan elmosolyodott
- Ígérd meg!
- Mi? – ráztam meg a fejem, mire megfogta mind a két kezemet
- Ígérd meg, hogy nem fogsz megutálni, vagy megölni azért ha most teszek valamit. – nem értettem miről van szó
- Nem értem, mi…
- Csak ígérd meg! – szakított félbe, mire összevontam a szemöldököm. Végül is… mi bajom lehet belőle?!
- Hát oké…megígérem! – mély levegőt vett
- Ne felejtsd el, hogy mit ígértél! – suttogta lágyan. Épp meg akartam szólalni, mikor lecsapott. Az ajka lágyan tapadt az enyémre.

Dark Night 41. fejezet

41. fejezet

Ahhoz képest, hogy közel kerültem a nem létező szívinfarktusomhoz, egész könnyen elaludtam. Több óra járkálás, és szitkozódás után, letettem magam az ágyra.
Nem is kellett több, azonnal elaludtam. Bár…néha az alvás, rosszabb az ébrenlétnél.
Rém képeket láttam magamról ahogy egy ágyon fekszek, miközben Mark csókolgat. Tyler pedig az ajtóból néz minket. Az arca eltorzul a fájdalomtól, és mondani akar valamit, de nem sikerült neki. A kezemet felé nyújtom, mire ő a fejét rázva elmegy. Aztán…felriadtam.
Hiába ébredtem fel, az ágyból…nem sikerült kimásznom. A gondolataimat viszont nem sikerült megállítani. Egyfolytában azt próbáltam elképzelni, hogy hogyan is élhetném túl azt ha lefekszek Markkal. A testem biztos átvészelné, de belül…félek elveszítek még egy kicsit magamból ha megteszem. Már így is eléggé a szakadék szélén egyensúlyozok nem kéne még több gond.
A redőnyök felhúzódtak. Nem igaz, hogy már este van! Hogy adagoljam be Tylernek ami történt? Igazából…halvány lila gőzöm sincs. Vagy ne mondjam el, azért, hogy ne aggódjon emiatt? De ha nem mondok neki semmit, és közben megteszem, amit Mark kér, akkor semmi nem fog megoldódni. Elveszítem miatta Tylert, és ezt nem akarom. Akkor…minden amit megtennék…hiába való.
Egy mély levegő után felöltöztem a bőrruhámba, és magamra vettem a fegyvereimet is. A legjobb ha minél hamarabb túlesek a színvalláson.
Kisétáltam a szobámból, és próbáltam nem olyan arcot vágni mint aki mindjárt szörnyet hal. Még csak az kéne, hogy valaki kérdezősködni kezdjen, hogy ugyan mi bajom van. Végül is semmi komoly, csak meg kéne csalnom azt az „embert” akit mindennél jobban szeretek.

Kivételesen nem azért hajtottam lassan, mert annyira nem akaródzott találkoznom Tylerrel. Van bennem félsz, de mindennél jobban szeretném őt újra látni.
Egyszerűen csak nem figyeltem rá, hogy milyen gyorsan is megyek. Csak szépen, komótosan.

Tyler lakása zárva volt, kopogni, pedig nem akartam, így használtam a tőle kapott kulcsomat, és benyitottam. Legnagyobb sajnálatomra senki nem volt a lakásban. Sóhajtva becsaptam az ajtót a kulcsot pedig ledobtam a szekrényre. Talán jobb is ha nincs itt. Legalább rákészülhetek a nagy beszédre.
Ledobtam a kabátomat a kanapéra, majd bementem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, és belenéztem a tükörbe. Próbáltam magamat Tyler helyébe képzelni, amikor elmondom neki, hogy mit kell tennem. Nem nagyon jött össze. Csak fájdalom, és féltékenység, hogy nem velem van, hanem valaki mással.
Megráztam a fejem, majd levettem a cuccaimat, és beálltam a zuhany alá. Nem tudtam valahogy rendesen beállítani a hőfokot. Sehogy nem jó! Vagy túl meleg, vagy túl hideg, vagy túl langyos. Istenem, miért vagyok ilyen rohadt szerencsétlen?! Végül inkább a forrónál maradtam.
Nem tudom meddig áztam, de a végtagjaim teljesen elzsibbadtak. Kimásztam a zuhany alól, és szárazra töröltem magam. Felvettem a selyem köntöst ami már mondhatjuk az enyém, majd valami testápoló után kezdtem kutatni. Végül találtam egy levendulásat. A hajamat lófarokba kötöttem, hogy ne lógjon a szemembe, majd az egyik lábamat feltettem a kád peremére, és elkentem rajta a krémet.
A bejárati ajtó halkan kinyitódott, majd kulcscsörgést hallottam, és egy puffanást. Valaki ledobta a kabátját. Tudtam, hogy ki az, így nem aggódva a másik lábamat kezdtem kenni.
Ahogy felnéztem, megláttam Tylert. Az ajtóban állt karba tett kézzel, és engem vizslatott. Mosolyogva felegyenesedtem.
- Mi az? – kérdeztem, mire megvonta a vállát
- Csak nézem a kilátást. Nem fogad ez minden nap, mikor hazajövök. – el akartam mondani neki, hogy mi történt, de… nem jött össze. A tükör felé fordultam, és visszaraktam a testápolót a helyére. Hallottam, ahogy mögém lép, majd átkarolja hátulról a derekamat. Kivette a gumit a hajamból, és mélyen beszívta az illatomat. Én csak tovább néztem magunkat a tükörben, míg ő lágy csókokkal hintette be a nyakamat. – Hiányoztál. – suttogta, mire halványan elmosolyodtam
- Te is nekem. Nem is hinnéd mennyire…- fogtam meg a derekamon lévő kezeit. Nem veszíthetem el! Még egyszer…nem!
- Baj van? – kérdezte hirtelen. Csak most vettem észre mennyire szorítom a karját. Lazítottam a fogásomon.
- Csak…- fordultam lassan felé-…szeretlek. – ha érzi amit én, akkor tudja, hogy valami miatt aggódok, de erről gondolhatja azt, hogy csak a hirtelen történtek miatt van. Magához húzott, majd lágyan megcsókolt.
- Én is téged. – suttogta, majd birtokba vette ismét az ajkaimat. A keze a derekamat simogatta, és ki akarta oldani a köntös elejét, de én elhúzódtam.
- Ne! – emeltem fel a kezemet, és kitrappoltam a fürdőből. Leültem az ágyra, és próbáltam helyreállítani a légzésemet. Be, ki, be, ki, be…és lassan ki. Behunytam a szemem, és csak akkor nyitottam ki, mikor végre lenyugodtam.
Tyler éppen a hűtőben kutatott, majd az asztalra vágott egy doboz vajat. Sóhajtottam.
- Dühös vagy. – mondtam halkan, mire felém fordult
- Nem, nem vagyok dühös. Épp csak…nem értelek. Miért nem engeded, hogy hozzád érjek? – összevontam a szemöldököm
- Hiszen hozzám érhetsz, csak…
- Csak nem feküdhetek le veled? – kérdezte élesen, és elővett valami felvágottat
- Az önuralmam romokban van. Tegnap este is elveszítettem a fejem. Nem…történhet meg még egyszer. Ha kell… nem fekszek le veled soha. – fáradtan megdörzsölte a szemét
- Megcsókolni legalább, megcsókolhatlak? – beharaptam az alsó ajkamat
- Ha… nem olyan intenzíven, hogy elveszítsem a fejem, akkor igen. – felmordult
- Attól, hogy te félsz én még nem. Rohadtul nem érdekel, hogy megsebesülök-e, vagy nem. A tegnapi pedig…- gúnyosan felnevetett- Egy karcolásba még senki nem halt bele. Mint tudod gyorsan gyógyulok. Nem ebben fogok elpatkolni.
- Lehet, de már elmagyaráztam neked, hogy miért nem kockáztatok. Emlékszel még rá? – dühösen visszafordult a hűtő felé. Talán… most kéne megmondanom neki. Végül is már úgy is mérges. Csak nem lehet ennél rosszabb. Na jó, talán…mégis. De nem rám kell majd haragudnia. Erről nem én tehetek. – Tyler, történt ma…valami. – a válla fölött rám nézett, majd becsapta a hűtőt. A kezében saláta, és majonézes üveg volt. Nyeltem egy nagyot, és folytattam. – Mark…szóval azt akarja, hogy tegyek meg neki valamit. – felvonta a szemöldökét- Látott minket, a…bálon, vagy utána…igazából nem tudom pontosan, de tudja, hogy mi együtt vagyunk. – Tyler, sóhajtva lerakta ami a kezében volt. Lehajtott fejjel a pultra támaszkodott.
- Mit akar? – kérdezte halkan. Hát igen ez a nehezebb része a dolgoknak. Azt még könnyen fogadta, hogy tud rólunk, de… - Helena! Mit akar? – ismételte meg a kérdést, és felemelte a fejét, hogy rám nézhessen. Kinyitottam a szám, hogy megnyugtassam, nem akar semmi olyat ami nagy dolog lenne. Másoknak mondjuk…nem hiszem, hogy ez nagydolog, de…nekünk. Kiszáradt torokkal válaszoltam.
- Engem…Azt akarja, hogy…- pár másodpercig behunytam a szemem -…feküdjek le vele. Csak, akkor nem szól Lucasnak. – Tyler, tekintete elsötétült, és már tudom… a hurrikán ehhez képest, friss, tavaszi szellő.
A dühét érezni lehetett. Úgy csapott le rám mint egy villám. Olyan erősen szorította meg a pultot, hogy az megreccsent.
- Remélem most hazudtál, és nem gondoltad komolyan. – nyeltem egyet
- Te is tudod, hogy nem hazudok. Ilyennel…nem szívesen viccelek. – olyan gyorsan mozdult, hogy még nekem is nehéz volt kivennem, merre van. Felkapta a kabátját, és az ajtóhoz indult, de én még idejében elálltam az útját.
- Jobban teszed ha elmész előlem. Nem vagyok abban az idegállapotban.
- Mégis mit akarsz csinálni? Fogalmad sincs, hogy hol van Mark. Azzal pedig nem segítesz, ha megöleted magad. – mondtam komolyan, mire megvillant a tekintete
- Ha akarom két perc alatt kiderítem, hogy hol van hidd el! És nem engem kell féltened…hanem őt. – olyan erősen szorította össze az állkapcsát, hogy azt hittem kitöri az összes fogát
- Nem tehetsz semmit. Az egyetlen aki itt bármit is tehet az én vagyok. Engem akar a hallgatásért cserébe, nem téged. – felszisszent, és eltávolodott az ajtótól.
- Tényleg ennyire naiv vagy? Szerinted ha megteszed, majd nem köp senkinek? Ugyan már Helena! Pontosan tudod, hogy nem érsz el azzal semmit, ha oda adod magad neki. – járkált fel-alá a szobában
- Nem lehetsz ebben biztos. Mi van ha tényleg megtartja a szavát, ha megteszem?
- Ebben meg te nem lehetsz biztos. Ha akarja így is, úgy is elmondja Lucasnak. És ha…lefekszel vele…mindent megkap amit akar. – dühöngött
- Ha ez az ára, hogy együtt lehessünk, akkor…én megteszem. Nem akarlak elveszíteni! – Tyler megállt a járkálás közben, és rám nézett
- Nem teheted meg Helena! Nem hagyom, hogy föláldozd magad ezért! – lépett oda hozzám, mire megráztam a fejem
- Nem fogok belehalni. – mondtam halkan, mire felmordult
- Lehet, hogy még élvezni is fogod igaz?
- Ne forgasd ki a szavaimat! – csattantam fel. De ő csak tovább folytatta
- Velem nem akarsz lefeküdni, de mással igen. Végül is Mark vámpír, őt nem ölheted meg. Hacsak nem vagy olyan vad vele. – a düh fellángolt bennem. Hogy gondolhat ilyet? Örüljön, hogy elmondom neki, és nem a háta mögött csinálom végig az egészet. Ökölbe szorítottam a kezem, és már majdnem megütöttem, de elkapta a kezemet. – Ezzel nem mész most semmire. Ne velem szemben véd meg az erényedet! – kirántottam a kezemet a szorításból
- Miért is mondtam el neked az egészet? Jobban jártam volna ha a hátad mögött teszem meg. – karba fonta a karjait a melle előtt
- És utána a szemembe tudtál volna nézni? – ebben igaza van. Nem tudtam volna szembenézni vele. Elfordítottam a fejem. – Mindjárt gondoltam. Bár ha élvezni fogod, akkor… - ennyi kellett csak. Megfogtam az inge gallérját, és magamhoz húztam. Úgy csókoltam meg mint még talán soha. A nyelvemet vadul a szájába dugtam, majd levettem róla a kabátját, és szétszaggattam rajta az inget. Tyler felmordult, és keményen a falnak szegezett. A merev férfiassága nekem nyomódott. A körmömet a hátába vájtam miközben ő felemelt, hogy a lábaimat a dereka köré tudjam kulcsolni. A köntösöm eleje kioldódott ő pedig megragadta az egyik mellemet, és körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte. Szaggatottan vettem a levegőt, és próbáltam összeszedni magam. Várjunk csak! Nem azt mondtam, hogy Tyler biztonsága fontosabb mint a vágyaink? De igen. Akkor most ezt nagyon gyorsan be kéne fejezni, vagy rossz vége lesz. Elfordítottam a fejem, hogy levegőhöz jussak.
- Várj! Ezt…nem kéne. – próbáltam leszállni róla, de nem engedett. A fejét a nyakamba temette
- Te kezdted, akkor most már fejezd is be! – lihegte a nyakamba, mire nyeltem egy nagyot
- Épp azt teszem. – mondtam halkan, és a szemébe néztem. Sóhajtva elengedett, és a falnak tántorodott. Én kibújtam a karjai alól, és visszakötöttem a köntösömet. Tyler hátán karmolások díszelegtek. Megköszörültem a torkom. – Sajnálom. Én…elragadtattam magam. Felbosszantottál, és… nem gondolkodtam. – megrázta a fejét, majd megfordult, és a hátát a falnak vetette. A szemében vágy csillogott, és a nadrágja eleje szépen domborodott.
- Az én hibám volt. Tudom, hogy…nem akarod ezt a dolgot Markkal. Csak… nem tudom elfogadni, hogy ő megteheti veled azt amit én nem. – mély levegőt vettem
- Szeretlek, és nem akarom, hogy vége legyen. Csak erre gondolok, és nem arra, hogy mit kell tennem!
- Semmi nem kötelező Helena! Pontosan tudod, hogy mennyi annak az esélye, hogy nem köp be Lucasnak, még…a dolgok után sem. – lehajtottam a fejem
- Egy próbát megér. – vontam meg nem törődőem a vállam, pedig belül jobban foglalkoztatott. Tyler tekintete megvillant.
- Megér egy próbát a lelked? – gúnyosan elmosolyodtam
- Nekem már rég nincs olyanom. – mentem be a fürdőbe, és felvettem a bőrruhát. A fegyvereket felcsatoltam, majd visszamentem Tylerhez. Már magára vett egy pólót.
- Most meg hova mész? – kérdezte, miközben csinálta magának a szendvicset. Nyugodtnak próbál mutatkozni, de belül egyáltalán nem az.
- Fáradt vagy, úgyhogy pihenj. Nekem van egy kis dolgom. – a kést ledobta az asztalra, és rám meredt
- Nem teszed meg! Itt maradsz, és együtt kitalálunk valamit! – összevontam a szemöldököm
- Nincs mit kitalálni! Ez van, és kész. Jobb előbb túlesni rajta. – közöltem, mire összeszorította az álkapcsát
- Ha most kimész azon az ajtón, többet nem jössz ide vissza! – megforgattam a szememet
- Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki csak fenyegetőzni tud. Majd találkozunk. – mentem ki az ajtón nem törődve vele, hogy a nevemet mondja. Kívülről neki támasztottam a fejem a falnak, és behunytam a szemem. Bentről hangos csörömpölés, és egy mély morgás hallatszott. Inkább a lifthez sétáltam. Még a végén visszamegyek megvigasztalni.

A főhadiszálláson ahelyett, hogy a szobámba mentem volna Nick ajtaján dörömböltem. Nem nyitotta ki senki, így az egyik hűbéreshez fordultam.
- Mr. Gramer bent van? – a fiatal lány bólintott, mire benyitottam, majd hangosan becsaptam magam után az ajtót. – Nick! – kiabáltam, mert nem láttam sehol. Halvány fény szűrődött ki a fürdőből. Dobbantottam a lábammal, hogy legyen már valami.
A fürdő ajtaja kinyílt, és megjelent Nick vizes mellkassal a derekán egy törölközővel. Megköszörültem a torkom.
- Nálad nem szokás kopogni? – kérdezte, mire én a szememet forgattam.
- Kopogtam. Sőt, még kiabáltam is. Ennyit a csodás vámpírhallásodról. – feküdtem hanyatt az ágyán, és a plafont kezdtem bámulni.
- Zuhanyoztam, mint láthatod. Nem arra figyelek, hogy ki mikor keres.
- Remek. Ki figyel mostanában rám? – kérdeztem gúnyosan.
- Én figyelek. – mondta halkan. Az ágy besüppedt alatta, ahogy leült. –Mi történt?
- Nem akarsz felöltözni? – kérdeztem hirtelen, de nem néztem rá. El tudom képzelni, hogy milyen önelégülten mosolyog most.
- Zavar, hogy félmeztelenül látsz? – felnyögtem
- Ne legyél nevetséges. – hirtelen felém került. A kezén támaszkodott a két fülem mellett.
- Pedig boldog lennék ha zavarba hozhatnálak egyszer.
- Az nem fog megtörténni. – mosolyogtam, mire elvigyorodott
- Ne fogadj rá. – simított végig az arcomon, majd az ajkaimon. A szeme olyan gyönyörű mint Tyleré, de…mégis van benne valami más. Megköszörültem a torkom, és felültem. Téma váltás.
- Fogalmam sincs, hogy mit csináljak Nick. Elmondtam Tylernek a történteket…
- Hogy fogadta? – kérdezte halkan, mire ránéztem a vállam fölött
- Szerinted? – bólintott jelezve, hogy van róla sejtése
- És most? – az oldalán feküdt az egyik könyökén támaszkodva. Megráztam a fejem.
- Nem tudom. – a szobában csend lett. A paplant kezdtem el birizgálni. Vajon komolyan gondolta Tyler, hogy már nem tehetem be hozzá soha a lábamat? Nem hiszem. Annyi minden történt már, és csak egy napja békültünk ki. Most meg már ismét valami baj van. Talán igazuk van azoknak akik szerint ennek a kapcsolatnak nincs jövője. De ha megteszem amit kell, és utána megint csak szétmegyünk… ebbe inkább nem akarok belegondolni.
- Van egy ötletem. – szólalt meg hirtelen Nick. Azonnal felkaptam a fejem.
- Micsoda? – mosolyogva felült
- Nem hiszem, hogy tetszeni fog, de… még mindig jobb mint a másik lehetőség. – összevontam a szemöldököm. Remélem valami értelmes dolgot agyalt ki. Bár, Marknál minden jobb.
- Hallgatlak.

Dark Night 40. fejezet

Sziasztok!

Próbáltam sietni, és hamar hozni az új fejit. :) Nem lett valami hosszú azt elismerem, de azért remélem tettszeni fog nektek. Már a chaten is írtam, de azért itt is "mondom" B.Ú.É.K!!!! :D Jó olvasást a fejezethez!!! :)

puszi
Niky

40. fejezet

Kihúztam magam, és megköszörültem a torkomat.
- Ő, mit keres itt? - böktem Mark felé, mire rám nézett
- Helena, jó újra látni! - ölelt meg, de nem viszonoztam.
- Már találkoztunk ma, ha jól sejtem. - húztam el a szám, mire elmosolyodott
- Igaz. - kacsintott rám, majd visszaült. Lucas felvont szemöldökkel nézte az eseményeket.
- Lemaradtam valamiről?
- Semmi lényegesről. - válaszoltam, mire ő csak a fejét rázta
- A lényeget nem tudtam meg. Hogy sikerült az este? Jól érezted magad? - ami azt illeti nem nagyon. Mármint az eleje elég szörnyű volt, mert megjelent Mark. A vége viszont ha úgy vesszük jól sikerült. Ezt így előadjam Lucasnak? Talán nem kéne.
- Ahogy vesszük. Nekem nem jött be a bálosdi, de elviselhető volt. Arról pedig ne beszéljünk, hogy hogy éreztem magam. Vége van, és ez a lényeg. - Mark felkuncogott, mire mindketten ránéztünk.
- Valami gond van? - kérdezte Lucas.
- Nem csak, én úgy láttam Helena jól érezte magát. IGAZÁN.jól. - összehúzott szemmel meredtem rá.
- Nocsak. - fordult felém Lucas. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de aztán inkább mégsem.
- Jó volt a kaja. - vontam meg a vállam - Most inkább megyek. Bőrig áztam, és szeretnék kezdeni valamit magammal, ha nem baj?! - biccentettem köszönés képen, majd hangosan becsaptam magam után az ajtót.
- A büdös életbe! - sziszegtem a fogaim között Nem hiszem el, hogy ez a kis, nem is tudom mi bekavar. De hisz nem látott semmit. Tyler kivezetette mielőtt történt volna bármi is. Nem hiszem, hogy tud valamiről. Lehet hogy csak abból indult ki, hogy mennyire harcias volt vele szemben Tyler. Nem kellett volna ennyire feltűnőnek lennie. Na jó, nem hibáztatom semmiért, de azért nem volt jó ötlet. Az emberek szája nem jár el, mert nem ismerik Lucast, de Marké igen, és elég nagy befolyása is van. Hát ez egyszerűen fantasztikus! Ez hiányzott még csak nekem igazán. De ahelyett, hogy sajnáltatnám magam, kezdenem kéne magammal valamit. Ha ő nem mondja meg, hogy miért van itt, akkor majd megmondja más. Már ha az a valaki még szóba áll velem. A folyosón egy hűséges ment el, mire én megszólítottam.
- Bocsánat. - miért is kérek bocsánatot? Mert illedelmes kislány vagyok. Ó, hogy szakadna rám az ég! - Nem tudja, hol találom Mr. Gramert? - a hűséges pár másodpercig nagyokat pislogva nézett rám. Hát igen nem szoktam segítséget kérni tőlük, csak ha nagyon muszáj.
- Utoljára a kertben láttam kisasszony. - hálásan rámosolyogtam
- Köszönöm. - hálálkodtam, majd a főbejáraton keresztül kimentem a kertbe. Az egész akkora, mint maga a főhadiszállás, vagy még nagyobb. Nick jobb helyen nem is lehetne, ha azt akarja, hogy senki ne zavarja! Hát most pedig én zavarni fogom őt, ha tetszik neki, ha nem.
A garázsok felé indultam, és körbenéztem. Nem láttam a közelben. Sóhajtva megfordultam, és, megtaláltam. A halastó melletti kis pagodában ült, és egy vörös rózsát tekergetett a száránál fogva a kezében. Megszaporáztam a lépteimet, és összébb húztam magamon a bolerómat. A ruhám még nedves volt, de annyira nem vészes. Hála az égnek már elállt az eső.
Mikor meghallotta, hogy közeledek, felnézett, és felállt. El akart menni mellettem, de megfogtam a karját.
- Beszélnünk kéne!
- Most már akarsz beszélni? - vonta föl a szemöldökét. Sóhajtottam.
- Nézd sajnálom a kirohanásomat, oké? De azért valljuk be volt benne valami igazam. - Nick csak cöcögött - Jó, oké igazad volt!Így most jobb? - rám vigyorgott
- Sokkal. -megforgattam a szemem, mire ő átnyújtotta nekem a rózsát. Halvány mosollyal végigsimítottam a virág szirmain.
- Miről van szó? - váltott komolyabbra
- Ismered Markot ugye? - égnek emelte a szemét
- Ki ne ismerné?
- Nagyszerű, akkor elmondhatnád, hogy miért tolta ide a seggét?! - Nick felvonta a szemöldökét
- Miért érdekel?
- Az legyen az én titkom. - végignézett rajtam, majd elvigyorodott
- Milyen volt a bál?
- Ne tereld a témát! - megadóan felemelte a kezeit
- Csak érdeklődök, de nem kell beavatnod ha nem akarsz.
- Válaszolj a kérdésre!
- Átutazóban van itt. - idegesen dobbantottam a lábammal.
- Ezt már én is hallottam. - feleltem hidegen, mire összehúzta a szemöldökét
- Most már tényleg kíváncsi vagyok, miért érdekel ennyire. - mély levegőt vettem
- Van egy közös folt a múltunkban. - felnevetett
- Akkor már mindent értek. - vigyorgott kajánul - Bár a választásoddal ismét nem vagyok megelégedve.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! Szóval? - vontam föl a szemöldököm
- Annyit tudok amennyit te. Ha biztos infó kell kérdezd őt magát.
- Egy, nem beszélek vele. Kettő, már kérdeztem, és azt mondta amit te is. - beharaptam az alsó ajkam - Félek látott valamit amit nem kellett volna, és épp most kotyogja ki Lucasnak.
- Mit csináltál már megint? - kérdezte fájdalmas hangon
- Mi az, hogy már megint? Annyira azért nem vagyok vészes eset. - közöltem, mire megforgatta a szemeit.
- Jó rendben, akkor mit csináltál? - lenéztem a lábamra, és egy fűcsomót kezdtem babrálni.
- Hát, ott volt Tyler, és... - Nick felnyögött, mire ránéztem - Nem történt semmi. Csak táncoltunk. Utána pedig, megcsókolt, de semmi több. Mark addigra már nem volt ott. Nem láthatott semmit. - Kérlek Istenem mond, hogy nem látott semmit!
- Bravó! Erre csak annyit mondhatok, ha tud valamit az csak is a te hibád.
- Kösz, most aztán megnyugtattál. - sóhajtott
- Oké, nézd, azt mondod már nem volt ott, akkor miből gondolod, hogy látott valamit? - jó kérdés.
- Női megérzés. - vontam vállat, mire elmosolyodott
- Nyugi. Szerintem ha elmondta volna valakinek, te már tudnál róla. - hát nagyon remélem, hogy így van!

Mire a szobámhoz értem majdnem szétestem. Szörnyű fáradság lett úrrá rajtam. Az egész estém mozgalmasabbra sikeredett mint azt gondoltam volna az elején. Már a folyosón levettem a magas sarkú cipőmet. A bolerómat lassan a földön húztam, de még azért tartottam magam.
Benyitottam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Ágy. Nagyon kell most az ágyam. És ekkor éreztem meg a szagát. Azonnal kipattantak a szemeim.
- Mi az istenért vagy a szobámban? - kérdeztem élesen, és már rögtön nem voltam annyira fáradt. Mark a kanapémon terpeszkedett vigyorogva.
- Téged vártalak. Baj? - vonta föl a szemöldökét, mire én falhoz vágtam a magas sarkú cipőmet, majd a bolerómat. A Nikctől kapott rózsámat leraktam a szekrényre, és karba tett kézzel bámultam a vendégemet.
- Miért vagy itt? - megvonta a vállát
- Már mondtam, hogy téged vártalak. - Miért vagy Londonban?
- Találd ki. - nyalta meg az alsóajkát, mire nyeltem egy nagyot.
- Fáradt vagyok. Mi lenne ha elmennél? - masszíroztam meg a halántékomat
- Ahhoz nem voltál fáradt, hogy Tylerrel hancúrozz? - nem hittem a fülemnek. Hogy az a...
- Miről beszélsz? - játszottam az ártatlant
- Miről beszélek? - mosolyogva megrázta a fejét, majd felém sétált - Azt hitted, hogy csak azért, mert kidobtak a bálról nem látom ami bent folyik? Azt hittem ennél jobban ismersz. - simított végig az arcomon, de én elütöttem a kezét
- Ha láttál is valamit, semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! - közöltem hidegen
- Lucasnak lesz hozzá köze, ha beavatom! - összehúzott szemmel meredtem rá.
- Nem teszed meg. - gonoszul elmosolyodott
- De igen. Megteszem, ha kell.
- Nem hinne neked. Hamarabb hinné el, hogy vallásos vagyok mint azt, hogy együtt vagyok egy farkassal. - inkább magamat hitegettem ezzel. Mostanában elvesztettem a bizalmát, és még mindig nem volt felhőtlen a viszonyunk. Nem vagyok biztos benne ha Mark ezzel előállna nem hinne neki rögtön. Főleg ha megtudja Danieltől amit már Adam volt oly szíves, és elkotyogott. Ami végül is nem volt semmi, csak enyhe célzás. Ha azt is meghallja hozzá (persze ha még nem tudja), akkor biztos, hogy nekem, azaz nekünk, annyi.
- Elhinné ebben ne kételkedj! Bár, ha tartom a szám, akkor nem kell ettől félned. - döntötte félre a fejét. Nekem ez rohadtul nem tetszik!
- Mit akarsz? - kérdeztem kiszáradt torokkal
- Szerintem tudod. - simított végig a nyakamon, majd az ajkamon. Nem löktem el a kezét, de nagy erőfeszítésembe került.
- Ne várd el tőlem, hogy... - ráztam meg a fejem, mire ő a testével az ajtónak szegezett
- Ha azt akarod, hogy a titkod megmaradjon, akkor megteszed amire kérlek! Ha nem, vállald a következményeit a tettednek! - suttogta a nyakamba, majd a szemfogát végighúzta az ütőeremen. Szaggatottan vettem a levegőt, de nem azért, mert elöntött a vágy. - Adok egy kis időt, hogy átgondold a dolgokat. Én mindig elérhető leszek. - lehelte, majd egy mosoly kíséretében kiment a szobából.
Letöröltem a nyakamat, ahol hozzám ért, de még így is égetett az érintése. Gyűlölöm. Mindennél jobban gyűlölöm. Sarokba akar szorítani, és, sikerül is neki. Már csak azt mondja meg valaki, hogy mi az Istent csináljak most?! Mert nekem per pillanat semmi ötletem nincs.

Karácsonyi szösszenet

Sziasztok!

Hát meghoztam a meglepit :) Nem egy nagy szám, de azért megteszi. Az cselekmény idő szerint igazáből nem tudom mikor történik, de nem is ez a lényeg. :P:) Szerettem volna egy kis Karácsonyi történetet írni, és ebben a kis "szösszenetben" egy kicsit többet megtudhatunk Helena gyermekkoráról. Nem az egészről csak egy kis részletét ;) Remélem tetszeni fog a történet. Egy kis apróság tőlem, nektek! Jó olvasást! :)

puszi

Niky

Karácsonyi szösszenet

Karácsony. Miért is van ez az ünnep? Na jó az embereknél értem. Jézus születése, meg blablabla… De nekünk vámpíroknak miért van? Persze vannak akik hisznek Istenben, meg minden, de…mégis csak egy „ember” született akkor, és nem egy vámpír könyörgöm. Mondjuk lehet, hogy nem is ember volt… Ez hülyeség. Az már túl bizarr lenne. Mit szólnának az emberek ha kiderülne, hogy Isten egy vámpír, vagy egy vérfarkas volt? Juj… ebbe még bele sem merek gondolni. Az egész egyház felborulna, és a Biblia már rögtön nem érne annyit mint most, nem?
Ha azt kérdezitek, miért gondolkozok ezen, akkor egyszerű a válasz. Holnap karácsony. Hát nem nagyszerű?! Hát…nem. Én a magam részéről gyűlölöm a karácsonyt. Hogy miért? Egyszerű, és még sem nagyszerű. Soha nem láttam értelmét igazából. Annyi volt benne a jó, hogy együtt volt a család. De aztán jött a veszekedés, és már rögtön nem lett olyan idilli a helyzet.
Az ajándékok, a fa, és a többi számomra nem jelentenek semmit. Ebből is látszik, hogy nem vagyok ember. Szerintem az egész felhajtás csak azért van, hogy mindenki egy csomó hülyeségre kidobja a pénzét. Karácsonykor úgymond, kötelező venni valamit. Na jó nem, de ha valaki kap, valakitől valamit, akkor azt viszonoznia kell valamivel. Legalábbis így illedelmes nem? Elég bonyolult a felfogásom tudom, de a véleményemen nem tudok változtatni.
Most így az ablakomban ülve, a havas esti táj gyönyörű. Ahogy fák ágain ott virít a megmaradt a hó. Az aszfalton még sértetlen a fehér „szőnyeg”. Magát a tájat imádom télen, de a hó nem a kedvencem. Addig még elviselem, amíg nem olvad el, és nem lesz lucskos, sáros.
Egy szó mint száz a tél nem az én évszakom.
A redőnyök leereszkedtek, én pedig nagyot sóhajtottam. Ennyit a szép tájról. Ha ma sütni fog a nap semmi nap marad a hóból estére.
Halk kopogást hallottam.
- Gyere! – kiáltottam ki, de az ablakban maradtam ülve. Egy hűbéres jelent meg. Félénken belépett a szobába, de nem jött hozzám közel. A jó hírnevem! – Mi az?
- Elnézést a zavarásért hölgyem. Mr. Hudsen küldött magáért. – összevontam a szemöldököm
- Mit akar Daniel? – a hűbéres megköszörülte a torkát
- Csak annyit mondott, hogy a kondi teremben várja magát. – sóhajtottam
- Mondja meg neki, hogy pár perc, és megyek. – a hűbéres meghajolt, majd kislisszolt a szobából. Mi a fenét akar már megint Daniel?
Pár percig még ültem a semmibe bámulva, majd lekászálódtam a párkányról, és Daniel felé vettem az irányt.

A bátyám épp a súlyzópadon feküdt, és Isten sem tudja hány száz kilót nyomott ki éppen. Karba tett kézzel megálltam előtte.
- Mesélj! – még párszor kinyomta a súlyt, majd az állványra tette azt, és felült.
- Neked is szia hugi! – mondta lihegve, mire csak a szememet forgattam.
- Szia Daniel! Örülök, hogy újra látlak. Így jó? – kérdeztem színpadiasan – Miért akartál velem beszélni? – mély levegőt vett
- Holnap karácsony. – megvontam a vállam
- És?
- Minden évben van Karácsonyi rendezvényünk jól tudod.
- Igen, és én minden évben elhúzom a csíkot addig valahova. Ha azért hívtál, hogy figyelmeztess, kösz nem kell. Nagyon jól tudom, hogy mikor nincs rám szükség. És mivel ma már folynak az előkészületek ma este elmegyek, és majd jövök ha mindennek vége. Mi ebben az újdonság? – kérdeztem, mire Daniel komolyan nézett rám
- Szeretném ha idén nem mennél el sehova. – felvontam a szemöldököm
- Miért?
- Veszélyes. Az új fegyver miatt nagyon nem szeretném ha távol lennél. – elmosolyodtam – Ez nem vicces! – korholt le, mire megadóan felemeltem a kezeimet
- Oké, nem vicces. Szeretném azt hinni, hogy csak hülyéskedsz, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem.
- Ez azt jelenti, hogy maradsz? – kérdezte reménykedve, mire csak a fejemet ráztam
- Nem, de ne aggódj vigyázok magamra! Az ajándékodat, pedig majd megkapod ha visszajöttem.
- Nekem elég az ajándéknak ha maradsz. – sóhajtottam
- Bocs, de nem. Az évben bármely részében maradok, de most nem! Tudod, hogy gyűlölöm a Karácsonyt.
- Igen, de attól még…
- Nincs de, Daniel! – közöltem élesen, majd nyugodtabban folytattam – Sajnálom, de nem maradok. Még a te kedvedért sem. – Daniel lehajtotta a fejét
- Rendben, akkor menj! De ha baj van hívsz, és amint vége mindennek vissza jössz! – mosolyogva megpusziltam.
- Ezt megígérhetem. – percekig néztük egymást, majd Daniel felnevetett
- Inkább menj te Karácsonykerülő! – színpadiasan a szívemhez tettem a kezem
- Ez fájt Daniel! – hátráltam az ajtóhoz – Na jó, ennyi! Nincs ajándék! – felnevetett
- Majd találok én magamnak ajándékot ne félj! – megforgattam a szemem
- Nem nagyon érdekel, hogy hány nőt szedsz fel! A tavalyi Karácsonyi teljesítményedtől is padlón voltam, akkor mi lesz most?! – ráztam meg a fejem
- Mennyi is volt? Tize…- a szavába vágtam
- Elég annyi, hogy sok. Ha idén megdöntöd, csak annyit mondj, hogy sikerült-e, vagy nem, és kész. – rám mosolygott
- Oké. Vigyázz magadra! – bólintottam
- Te is. Jó mulatást!


Órákkal később, már Tyler mellett feküdtem az ágyban, és néztem a plafont. Miután lement a nap összepakoltam a cuccaimat, és eljöttem ide. Itt legalább elfelejtettem egy kicsit a Karácsonyi felhajtást. Hát igen, amikor az ember hormonjai elszabadulnak, elég könnyen el lehet felejteni a rossz dolgokat. Most viszont, hogy itt fekszek, és nézem a semmit, rohadt nagy némaságban, hát… Nem mondom jó a csend, de akkor úgy is kattog az agyam, és nem a legjobb dolgokon. Tyler az oldalán feküdt, a könyökén támaszkodva, és közben a karomat cirógatta.
- Itt maradsz? – kérdezte halkan, mire felé fordítottam a fejem
- Hogy érted?
- Tudom, hogy most pár napig nem mész haza az ünnepség miatt, és gondoltam addig nálam maradhatnál. – mondta, miközben a karomat simogatta, de nem nézett rám. Elmosolyodtam.
- Az attól függ.
- Mitől? – vonta föl a szemöldökét
- Akarod, hogy maradjak? – Tyler rám nézett
- Nem kérdezném, ha nem akarnám. Ez nem is kérdéses. – na ezért szerettem bele Tylerbe.
- Akkor maradok. De egy idő után meg fogsz unni, és könyörögsz majd, hogy menjek el. – elvigyorodott
- Ettől ne félj! Csak pár nap, és addig majdcsak kibírom valahogy. – rám gördült
- Mi lesz a többi barátnőddel amíg itt vagyok? – kérdeztem, mire ő kajánul elmosolyodott
- Azt hiszem le kell mondanom a randikat, de majd bepótolom ha elmentél. – felvontam a szemöldököm
- Igen? Tudod mit, azt hiszem még sem maradok itt. Van jobb hely is ahol lehetnék. – most ő vonta fel a szemöldökét
- Ha azt hiszed ilyen könnyen elengedlek, tévedsz. – csókolt meg lágyan. Beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz. Mielőtt bármi komolyabb történhetett volna elhúzódott.- Van egy jó, egy még jobb, és egy rossz hírem. – elgondolkodtam
- Először a rosszal kezd!
- Most egy kicsit hanyagolnunk kéne ezt amit csinálunk, míg elmondom amit akarok, de majd később folytathatjuk. – megforgattam a szemem, mire felnevetett
- Oké, és mi a jó híred? – lemászott rólam, és az éjjeli szekrényben kezdett kutatni. Magam elé fogtam a takarót, és én is felültem. Tyler felém fordult kezében egy hosszúkás bársonydobozzal. Sóhajtottam.
- Azt hittem tudod, hogy nem szeretem a Karácsonyt?! – elmosolyodott
- Tudom, de ezt…vedd csak ajándéknak. Mintha nem is lenne semmi jelentősége. Vedd úgy, hogy ez csak egy kis csekélység. – kinyitotta a dobozt, és elállt a szavam.
- Csekélység? – kérdeztem halkan, és végigsimítottam a láncon. Fehér aranyból volt, és apró piros díszítették a láncot, a medál pedig egy nagy gyémánt szív volt. Nem mertem kivenni, annyira gyönyörű volt. – Ha ez csekélység, mi nálad a drága holmi? – felkuncogott
- Felrakhatom? – meg sem várta a válaszom, kivette a dobozból, és egy pillanat alatt felcsatolta a nyakamra. Lenéztem, és a kezemben tartottam a medált.
- Köszönöm, ez… gyönyörű. Mégis…mennyi volt ez a lánc? Biztos egy vagyon.
- Örülök, hogy tetszik. Az árral, pedig ne foglalkozz. Megérte, mert nagyon jól áll. – felnéztem rá
- Ez volt a jó hír, mi a még jobb? – zavartan megvakarta a tarkóját
- A szüleim…meg akarnak ismerni. – még a szám is tátva maradt, szerintem rosszul hallottam
- Mi?
- Anya egy órát ecsetelte, hogy mennyire kíváncsi rád, és apa is szeretne veled találkozni. Most, hogy itt vannak az ünnepek, szeretnék ha hazamennék egy kicsit, és vigyelek téged is. – szaggatottan vettem a levegőt
- Vámpír vagyok. Apukád…nem gyűlöl? Úgy értem ő farkas, és…
- Tisztában van vele, hogy mi vagy, és nem zavarja. Anya pedig ember, és már megszokta a dolgokat. Neki csak az a fontos, hogy én boldog legyek. – Én, menjek el Tyler szüleihez? Ez nem lehet komoly! Szerintem ez csak egy rossz vicc.
- Mond, hogy csak viccelsz, és ez nem igaz! – néztem rá könyörögve. Láttam rajta, hogy komolyan gondolja, és majdnem elájultam. – Én…nem mehetek. Én…nem megyek sajnálom. Mond meg, hogy beteg lettem, és nem tudok menni. – Tyler leereszkedően nézett rám
- Vámpír vagy. Nem lehetsz beteg. – megráztam a fejem
- Akkor, tudom is én…mond, hogy más dolgom van. – Tyler sóhajtva megfogta a kezem
- Ne aggódj! Minden rendben lesz.
- És ez neked jó hír? Te jó ég, te nem vagy ép. – a fejemben minden kavargott, csak jó dolog nem. Nem mehetek el!
- Nem kell félned! Ott leszek veled. – megütközve néztem rá
- Én nem félek csak… gyűlölöm a Karácsonyt, és nem akarok menni. Ennyi. – Tyler megrázta a fejét
- Csak pár órát kell kibírnod.
- Akkor sem megyek! – közöltem egyszerűen, mire ő felvonta a szemöldökét. Ledöntött az ágyra, és csókolgatni kezdte a nyakam
- Majd később megbeszéljük. – suttogta, és végigsimította a nyakláncomon le a mellemig
- Nincs mit megbeszélni, én…- nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefon. Tyler, felnyögött, majd felvette.
- Igen? – kérdezte unottan, de utána megváltozott az arckifejezése – Szia Anya! – összevontam a szemöldököm. Az édesanyjának kedves, öreges hangja volt, de még így telefonon keresztül is érzékelni lehetett, hogy mennyire szereti a fiát. Ez fordítva is elmondható.
- Átgondoltad amit mondtam? Eljöttök holnap hozzánk? – Tyler felsóhajtott, és már vártam, hogy bocsánatot kérve nemet mond.
- Igen. Holnap este ott leszünk mind a ketten. – rákaptam a tekintetem.
- Mi? – kérdeztem talán túl hangosan is, de az anyja ember lévén nem hallotta meg. Ki akartam kapni a kezéből a telefont, de ő felült, és könnyedén távol tartott magától.
- Jaj, annyira örülök kisfiam. Remélem nem lesz kellemetlen neki, hogy velünk kell lennie. – ó, dehogy nem!
- Nem. Nagyon is örül neki, hogy meghívtátok, és várja már, hogy lásson titeket. – majdnem képen töröltem. Hozzávágtam a párnát, mire majdnem felnevetett, de aztán vissza fogta magát, így csak vigyorgott.
- Jaj, annyira boldog vagyok, hogy megismerhetem végre. – egy férfi hangját hallottam, de nem tudtam, hogy mit mond – Fiam, most mennem kell. Holnap találkozunk.
- Üdvözlöm Apát!
- Én is üdvözlöm Helenat!
- Átadom. – nézett rám, majd lerakta – Anya, üdvözöl. – közölte mosolyogva, de nem érdekelt. Felkeltem az ágyból, magam köré tekerve az egyik takarót. – Helena! Most meg mi bajod van?
- Ezt komolyan kérdezed? – fordultam vissza felé – Megmondtam, hogy nem megyek el, erre te mégis azt mesélted be anyukádnak, hogy mégis! Nem fogtad fel amit mondtam, vagy csak szimplán szívatni akarsz? – kérdeztem élesen
- El kell jönnöd! Elhiszem, hogy félsz, de attól még…
- Én nem félek! – keltem ki magamból, mire hideg tekintettel mért végig
- Rendben, ha nem félsz, akkor nyugodtan eljöhetsz! – vonta meg a vállát. Az ideg annyira dolgozott bennem, hogy inkább nem válaszoltam. Bementem a fürdőbe, és hangosan becsaptam magam után az ajtót. Nincs kedvem veszekedni vele, de ha egyszer ennyire érthetetlen. Nem megyek! Fejre is állhat, de akkor sem megyek!
Ledobtam a takarót, és a zuhany alá álltam. A zuhany rózsa felé fordítottam az arcomat, és kiürítettem a fejem. Elég sokáig áztattam magam. Végül elzártam a vizet, és alaposan megtörülköztem. Felvettem egy köntöst, majd a hajamat kezdtem fésülni. Tyler hirtelen bejött a fürdőbe. Hangosan felsóhajtottam.
- Miért vagy itt?
- Mert itt lakok? - megforgattam a szemem
- Elfelejtettem bezárni az ajtót. Bocsánat. Majd legközelebb alaposabb leszek. – közöltem gúnyosan, mire fáradtam megmasszírozta az orrnyergét.
- Tényleg nem akarsz jönni? – kérdezte halkan
- Tényleg. – válaszoltam egyszerűen, mire felsóhajtott
- Rendben, akkor…felhívom anyát, hogy nem kell annyit fáradnia, és sajnos nem tudsz eljönni. Meggyőzöm valahogy, hogy nem azért nem akarod megismerni őket, mert iszonyodsz még a gondolatától is. Nem hiszem, hogy hisz majd a kifogásaimnak. – vonta meg a vállát, és kisétált a fürdőből. Beharaptam az alsóajkam.
- Ez érzelmi zsarolás! – fakadtam ki, és elvettem tőle a telefont
- Miért is? – kérdezte gonosz mosollyal, mire majdnem megütöttem
- Jó…elmegyek, de nem maradok sokáig, és nem jó pofizok. Világos? – kikapta a kezemből a telefont, és az ágyra hajította. A derekamnál fogva magához húzott.
- Mint a nap. – suttogta, majd megcsókolt, és onnan folytattunk mindent ahol abbahagytuk.

Kész örökkévalóságnak tűnt, míg elértünk Leedst, ahol Tyler szülei élnek. Szándékosan olyan kocsival szeltük át az országot, mely kizárja az UV sugarakat, mert nem értünk volna oda időben ha csak este indulunk el.
Több száz kilométer utazás kocsival még nem is lenne annyira vészes, ha nem tudnám, hogy hova tartunk. Miért mentem ebbe bele? Nem vagyok vallásos „ember”, így imádkozni nem fogok, hogy minden jól menjen. Azért remélem jól fog menni, de mi van ha nem? Ha annyira utálnak majd, hogy kidobnak a házból? Biztos szörnyű szégyennek tartják, hogy az egyetlen éledben maradt fiuk egy vámpírral jár. Ja, és ha ez még nem lenne elég, Karácsony van. Ez így együtt maga a pokol.
Leeds nem olyan nagy város mint London, de máris jobban elnyerte a tetszésemet. London zajos, és sok ember él ott. Itt is nem mondom, de…ez a hely csendesnek tűnik, és otthonosnak. Jobban eltudom itt képzelni az elkövetkezendő éveimet, mint Londonban. Na tessék, már azon járt az eszem, hogy itt maradok. Szép, mondhatom!
Félszeg pillantást vetettem Tylerre, aki épp bekanyarodott egy kereszteződésnél. A farmernadrágját most sem hagyta el, de az ünnep, és a családja miatt felvett egy acélkék selyeminget, hozzá egy fekete zakót. Ő tíz perc alatt elkészült, de nekem egy óra is kevés volt. Nem tudtam egyszerűen eldönteni, hogy mit vegyek fel. Az estélyi túl puccos, a szoknya túl meredek így elsőnek, a bőrruha pedig... hát inkább nem mondok rá semmit. Szerintem a szívinfarktust hoznám a szüleire.
Tyler választott nekem végül ruhát. Egy farmer, és egy fekete hosszú ujjú póló. Nekem túl egyszerű volt, de ő azt mondta csak legyek önmagam, és kész. Nagy nehezen, de végül belementem, és abba is, hogy a hajamat nem kötöm fel, hanem kiengedve hagyom. Hát igen… kissé hülyén éreztem magam, hogy a pasim öltöztet, de most még ez sem nagyon érdekel.
A Merlot család háza egyszerűen mesés. Hatalmas három emeletes ház, fehér falakkal, és muskátlival az ablakban. A kert…Istenem ilyet még senki nem látott. Még a főhadiszállásénál is sokkal lenyűgözőbb. Csodálatos lehet nappal, de sajnos, akkor nem láthatom. Maximum, akkor ha Tyler kocsijában ülve maradok. Bár ez kizárt. Így is eléggé elszívta az energiámat a nap, pedig nem éreztem az égetését az üveg miatt. De attól még nem vagyunk jóban egymással. De, visszatérve a kertre rengeteg gyümölcsös fa, és gyönyörű tulipánok díszelegtek mindenhol. Az ablak alatt rózsabokor, és egy kis halas tó.
Mély levegőt vettem, mikor Tyler kiszállt a kocsiból, és az ajtómhoz sétált. Kisegített a kocsiból. A táskámat magamhoz szorítottam, mint egy mentőövet. Rám mosolygott, de nem tudtam viszonozni. Mikor elakart indulni megragadtam a karját.
- Tyler, nekem ez…nem megy. Igazad volt, félek. Bevallom, hogy rettegek, ezért most…- végigsimított az arcomon, és gyengéden szájon csókolt.
- Nem lesz semmi baj. A szüleim nem harapnak…nagyon. – már majdnem megszólaltam, de az ujjait az enyém közé csúsztatta, és az ajtó felé húzott.
- Most még visszafordulhatunk. – mondtam dadogva. Te jó ég, tényleg ilyen félős vagyok?
- Nyugi. Veled vagyok. – súgta a fülembe
- Te könnyen beszélsz, neked már nem kell az én szüleimet megismerned.
- Ha meg kéne, akkor sem izgulnék. – gúnyosan felnevettem
- Nem tudod milyen volt az apám. – elvigyorodott, és nyúlt volna az ajtó kilincs után, de hirtelen a nagy faajtó kinyílt, és egy nő jelent meg.
- Tyler… ó drágaságom, hát itt vagy! – ölelte magához gondolom Mrs. Merlot. Mosolyogva félreálltam, hogy kiélvezhessék egymás közelségét. Mikor elengedték egymást megfigyelhettem, hogy mennyire hasonlítanak. Mrs. Merlotnak barna haja kontyba volt fogva, de volt benne már egy kis őszes árnyalat is. Biztosan ivott vérfarkasból, mert ha nem akkor Tyler nem lehetne itt, szóval halhatatlan ő is. De ha már öregszik az az jelenti, hogy…több mint ötezer éves! Wáo, szerintem én meg sem érem azt a kort. Mindazonáltal, nagyon kedves asszonynak tűnik, még. Amíg nem gyanúsít meg azzal, hogy elveszem az ő egyetlen fiacskáját. A szeme viszont… pontosan olyan volt mint Tyleré, ellehetett benne veszni. Fekete kosztüm volt rajta, és ahogy ránéztem rögtön alul öltözöttnek éreztem magam.
- Örülök, hogy látlak mama! – olyan szeretettel ejtette ki a mama szót, hogy majdnem bőgtem. Nem akartam zavarni, így inkább csöndben láthatatlanná próbáltam válni, de nem jött össze. Tyler elengedte az anyja kezét, és átfogta a derekamat. – Mama, ő itt Helena! – mosolyt erőltettem magamra, és kezet nyújtottam
- Örülök, hogy megismerhetem Mrs. Merlot. – mind két kezébe fogta a kezemet, és majd kicsattant az örömtől.
- Csak Bridget. Szólíts Bridgetnek. El sem hiszed, mennyire boldog vagyok, hogy a fiam végre talált magának egy rendes lányt. – ölelt meg, ami kicsit váratlanul ért, de végül viszonoztam az ölelést. Ha én rendes vagyok, akkor milyen volt a többi barátnője, akit idehozott? Várjunk csak, mutatott be már valakit a szüleinek? Nem csak én vagyok az első? Nem tudom igazából ezt még nem kérdeztem tőle soha! De sort kerítek rá az biztos. – Gyertek csak be! A vacsora már tálalva van. – engedett el, és bement a házba. Megrökönyödve álltam a küszöbön.
- Nem is olyan vészes igaz? – suttogta a fülembe, majd beljebb tolt, és becsukta az ajtót. A ház belseje inkább volt múzeum mint más. Nagyon hasonlított a szobámra, és mégis láttam benne valamit Tyler lakásából is. Egy hűséges hozzánk sétált, mire én odaadtam neki a táskámat. Tyler, pedig a zakóját. A ház hatalmas volt. Pontosan előttem egy hatalmas lépcső mely vörös szőnyeggel volt lefedve. Minek ekkora ház ha csak ketten laknak itt? Plusz persze még a szolgák, de akkor is…ez hatalmas. Nem volt időm megkérdezni, mert Bridget mellett megjelent hirtelen Mr. Merlot. Hogy honnan tudom, hogy ő az? Mert pontosan úgy néz ki mint Tyler csak egy kicsit öregebb, és húsosabb változatban. Az arca teltebb, a pocakja nagyobb, és egy kicsit alacsonyabb is mint a fia, de…te jó ég! Mintha ikrek lennének. Megköszörültem a torkom, és kinyújtottam felé a kezemet.
- Örvendek uram! – köszöntöttem ő, pedig elénk sétált. Kezet ráztunk, legalább ez nem döbbentett meg. Nem vártam el Mr. Merlottól, hogy azonnal ölelgessen, de a mosolya meglepett. Egy idegen farkas rám mosolyog haladás.
- Én is örülök Helena! Sokat hallottam már magáról! – összevontam a szemöldököm
- Gondolom nem csak a fiától?! – felnevetett, és egy kicsit ellazultam.
- Eltalálta. A híre mindig megelőzi, vagy csak most?
- Általában mindig. De utána pozitívan csalódnak bennem. Vagy nem! – vontam meg a vállam
- Az előbbire szavazok eddig! – mosolygott, majd elengedte a kezem, és megölelte a fiát – Végre itt vagy! – Tyler, mosolyogva bólintott
- Hiányoztatok!
- Hamarabb is jöhettél volna nem csak az ünnepekre. Ilyen kincset előbb is megismertem volna. – nézett rám – Azok a pletykák viszont igazak, hogy maga igazán gyönyörű. – elvigyorodtam
- Köszönöm, ez igazán hízelgő Mr. Merlot. – hajtottam fejet
- Mi lenne ha inkább tegeződnénk? – beharaptam az alsóajkam – Csak Henry!
- Én benne vagyok, ha magát nem zavarja! – vontam vállat. Bridget a férje mellé sétált, mire férfi megfogta a kezét
- Itt lenne az ideje a vacsorának. Biztosan éhesek vagytok.– mosolygott Mrs. Merlot, vagyis…Bridget a fiára, majd rám. Ami azt illeti éhesnek éhes vagyok, de most kivételesen nem a vérre.
- Majd meghalok. – mondta Tyler. Henry az ebédlő felé nyújtotta egyik karját. Belekaroltam Tylerbe, és húzni kezdtem.
- Mondtam már, hogy bírom az apádat? – suttogtam a fülébe, mire felkuncogott
- Amennyire észrevettem ő is nagyon bír téged. Bár…nem csodálom. – nézett végig rajtam, mire én csak a szememet forgattam.
Az egyik hűséges kihúzott nekem egy széket, én pedig helyet foglaltam. A hatalmas asztal tele volt étellel, és gyönyörűen volt minden tálalva. Rengeteg hús, leves, zöldségek, saláta, és még kitudja mi minden.
Már az előszobában is észrevettem a Karácsonyi díszítést, de itt is elég szembetűnő volt. Kérdeztem Tyler, hogy nem kéne-e valami ajándékot hoznunk, de ő erre csak annyit mondott, hogy nem fogadnak el tőle semmit, ami két fillérnél többet ér. Nehezen, de belenyugodtam. Én személy szerint még mindig a nyakamban hordtam az ajándékát.
Bridget, és Henry előttem ültek le, míg Tyler mellettem volt. Azt hittem Mr. Merlot a családfő helyére ül, de ezek szerint az ünnepek alkalmával kivételt tesz.
Egy hűséges mellém állt, hogy megkérdezze mit kérek, de én csak a fejemet ráztam.
- Köszönöm, de menni fog egyedül is. – mosolyogtam rá, majd szedtem magamnak egy kis levest. A Merlot házaspár engem bámult, de Tyler csak mosolyogva rázta a fejét. – Sajnálom, de nem nagyon vagyok érte oda, ha kiszolgálnak. – vontam meg a vállam – Szedhetek? – kérdeztem tőlük, mire Henry elmosolyodott.
- Megköszönném. – nyújtotta a tányérját.
Miután mindenkinek adtam a levesből visszaültem a helyemre. Tyler megpuszilta az arcomat.
- Igaz, hogy nem vagyok oda az ünnepekért, de…ez isteni. Elismerésem bárki is a szakács. – Bridget rám mosolygott
- Örülök, hogy ízlik. De…ha nem sértelek meg vele…miért nem kedveled az ünnepeket? – megköszörültem a torkom. Tyler is rám nézett. Hát igen… ezt még ha jól sejtem ő sem tudja.
- Amikor kicsi voltam, mindig nagyon vártam a Karácsonyt. Mindig rajzoltam valamit ajándékba a szüleimnek. – mosolyodtam el – Nem igazán szerettem ha az egész nagy család összejött, mert, akkor rögtön jött a veszekedés. Viszont…utána csak mi négyen ünnepeltünk. Anya, Apa, Daniel, és én. Egyszer…Karácsony előtt pár nappal, a szüleim elvittek engem, és a bátyámat a rokonokhoz, hogy náluk töltsünk egy kis időt. Gyűlöltük mind a ketten a bátyám talán… még jobban is, mert ő már nagyobb volt mint én. Nem sokat maradtunk ott. Daniel pont akkor szerezte meg a jogsiját, így ő vezetett. Boldog voltam, hogy amikor hazamegyünk együtt ünnepelhetünk. Azonban… a sors nem így akarta. – újra éltem az egészet, miközben meséltem – Daniel leállította a motort, én pedig előrerohantam. Az ajtó nem volt bezárva, de nem foglalkoztam vele. Berontottam a nappaliba, de…nem volt ott senki. A levegőben émelyítő szagot éreztem. Hasonlított a vérre amit Anya adott nekem mégis más volt. Daniel utánam jött, és ő azonnal tudta, hogy baj van. Bement a konyhába, nekem pedig azt mondta, hogy maradjak nyugton. Mikor percekig nem jött vissza utána mentem. Lehet az volt életem legnagyobb hibája. A konyhában minden csupa vér volt, a szüleim pedig… ott feküdtem elvágott torokkal. Daniel megfogta a karom, és azonnal elhúzott onnan, de a kép azóta is kristálytisztán bennem él. – pislogtam párat, hogy ne bőgjem el magam, majd megköszörültem a torkom. – Utána kiderült, hogy egy farkas tette, de azt még a mai napig nem tudjuk, hogy miért. Azóta csak a bátyám, és én vagyunk. Ő ünnepli a Karácsonyt, de én nem tudtam túl tenni magam rajta, így… én nem. – azt nem tettem hozzá, hogy utána megöltem a farkast, és így ő lett az első gyilkossági alanyom. A hallgatóságomra néztem. Bridget a szemét törölgette egy zsebkendővel, Henry pedig őt vigasztalta. Tyler mereven bámult engem.
- Ezt eddig…miért nem mondtad? – kérdezte én, pedig megvontam a vállam
- Rég volt. Túl tettem magam rajta. A Karácsony kerülés pedig csak rigolya nálam, de…ahogy látom most elrontottam a hangulatot. – Bridget szipogva megszólalt
- Nem. Nagyon hálás vagyok, hogy eljöttél, ezek után, és még őszinte is vagy velünk. Becsüllek ezért. Pontosan tudom milyen elveszíteni egy…szerettünket – Raulra gondoltam, és nagyot dobbant a szívem. Megszorítottam Tyler kezét, és a vállára hajtottam a fejem. Ő belecsókolt a hajamba.
- Sajnálom ami a szüleiddel történt, de szeretném ha tudnád, hogy minket nem érdekel, hogy vámpír vagy, és én nem vagyok olyan vadállat mint néhány fajtámbeli. - Hát igen…nem mindenki olyan mint Vincent. – Mi csak azt szeretnénk, hogy Tyler boldog legyen. Semmi többet. – bólintottam, és próbáltam nem elbőgni magam
- Ez…sokat jelent nekem. Köszönöm. – Tyler megsimogatta a lábam, én pedig összeszedtem magam, és mosolyt erőltettem magamra. – Szedhetem a főételt?

Az este hátralevő részét beszélgetéssel töltöttük. Én inkább Henryvel társalogtam ami már elvből furcsa, hisz farkas. Tyler viszont nagyon jól elvolt az anyjával. Annyira jó volt őket nézni, ahogy lényegtelen dolgokról beszélgetnek, és mégis boldogok. Pár napja én is pontosan erre vágytam. Egy kis nyugira, és most…tessék. Megkaptam. Ez többet ér nekem mindennél. Henry nagyon ért a politikához, és olyan nézetei vannak, mint Ericnek. Nem akar már harcolni, és becsüli a faja fejét, hogy ennyire harcol a békéért. Személy szerint ezért én is becsülöm őt, de Lucas ebben a nyomába sem érhet. Ő még mindig a harc mellett van, és nem hiszem, hogy valaha is változni fog a véleménye. A fegyver Henryt is megrémítette, de sajnos mint mindenki ő sem tudott semmit róla.
Tyler is néha közbe szólt ha olyan témához értünk amihez ő jobban ért. Egész végig egymás kezét fogtuk a kanapén, és néha elcsattant egy rövid csók, de utána visszafordultunk a partnerünkhöz.
Amikor eljött az idő, hogy induljunk, hát…igazság szerint egyáltalán nem akartam. Túl meghitt volt a jelenet ahhoz.
Az ajtóhoz sétáltunk. Bridget szorosan megölelt.
- Örülök, hogy eljöttél. Vigyázzatok magatokra! Remélem még találkozunk.
- Köszönök mindent, és… ha rajtam múlik igen. – mosolyogtam rá, majd Henryhez fordultam.
- Boldog vagyok, hogy a fiam ilyen nőt talált mint te. Talán, ti hoztok békét a két fajnak. Amiben nagyon reménykedek. Pozitívan csalódtam, és…bár nem vagyunk olyanok mint az igazi családod, azért mi már most a lányunknak tekintünk. – meg sem tudtam szólalni. Könnyek gyűltek a szemembe.
- Köszönöm, én… annyira hálás vagyok. Mindenért. – öleltem magamhoz. Mikor megéreztem a kicsorduló könnycseppet elhúzódtam, és letöröltem. Henry mosolyogva kezet csókolt, majd átölelt a felesége derekát. Tyler is elbúcsúzott, majd mind a ketten beszálltunk a kocsiba.
Mély levegőt vettem, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Jól vagy? – fordult felém Tyler, mire elmosolyodtam
- Túl jól. – elvigyorodott, majd közelebb hajolt hozzám, és hosszan megcsókolt
- Az út hosszú, és van egy ötletem, hogy ne merülj ki a naptól!
- Mesélj! – vontam föl a szemöldököm
- Vegyünk ki egy szobát nappalra! Este pedig…folytathatjuk az utat. – megráztam a fejem
- Mit akarsz csinálni egy sötét szobában egész nap? – kérdeztem cinkosan
- Találd ki. – simított végig a combomon, mire felnevettem
- Bolond vagy, de…oké. Viszont, akkor siessünk, mert hamarosan feljön a nap. Addig pedig találni kéne egy hotelt. – Tyler még egyszer megcsókolt, majd beindította a kocsit. Búcsúzóul intetten a Merlot családnak, majd elővettem a mobilomat.
Boldog Karácsonyt Danny! Remélem megdől a rekordod!! Soha nem küldtem még ilyen üzenetet neki, de még mondani se mondtam soha. Most viszont…itt volt az ideje. Jó volt, hogy végre beszéltem róla. Az pedig még jobb, hogy ennyire megértők voltak velem szemben. Nem mondom, hogy megszerettem a Karácsonyt, de jobban kedvelem mint eddig. A Merlot család viszont a szívemhez nőt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is tagja leszek, és most…tessék. Minden más lett. Befogadtak, és ez sokat jelent nekem. Az ünnepek nem is olyan rosszak igaz? Megcsörrent a telefonom, én pedig elolvastam az smst. Neked is hugi! A rekord pedig...MÁR megdőlt!

Dark Night 39. fejezet

Sziasztok!

Kicsit el vagyok maradva, de próbálom magam behozni. :) BOLDOG KARÁCSONYT kívánok mindenkinek!!!!! Ajándékként először is itt az új feji, és készülök egy kis meglepivel is, amivel hamarosan kész leszek. ;) Igyekszek vele, és hamar megkaphatjátok azt is majd remélem. A fejezetről annyit, hogy...gyűlölöm. Négy napon keresztül szenvedtem vele, és egyáltalán nem tetszik. Én még szerintem ennél rosszabb fejit még nem írtam. :'( A Bétám azt mondja jó lett, de én nem vagyok benne biztos. Szóval várom a visszajelzéseket, hogy megtudjam milyen is igazából...:/ Na mindegy nem rinyálok annyit. Még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT, és Jó olvasást! :)

puszi
Niky

39. fejezet

Még a holmimat sem vettem el úgy rohantam minél messzebb. A magas sarkú részben akadályozott ebben, de megbirkóztam vele. Túl nagy a fájdalmam, és a vágyam Tyler iránt. Bízok benne, ha messze vagyok tőle minden rendben lesz. Ez az utolsó mentsváram.
Egy utcányira jártam már a báltól. Minden egyes ember ferde szemmel nézte, ahogy a gyönyörű ruhámban rohanok fej vesztve. Mikor már nem bírtam tovább, megálltam egy kis utcában, és a sikátor síkos falának támaszkodtam. Hangosan felzokogtam. Legutóbb megígértem magamnak, hogy nem fogok többet Tyler miatt sírni. Most mégis azt teszem. Természetesen az eső is pont ezt az időt választotta. Hangos dörgés után szakadni kezdett. Még ez is! Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek! Ha lenne eszem most a ruha, és a hajam miatt aggódnék, és nem az érzelmeim miatt.
Próbáltam összeszedni magam, de mintha az eső is a hangulatomat tükrözné. Nem bírtam elfelejteni Tyler csókját, és a tekintetét, ahogy szerelmesen rám nézett. Egész este fenntartottam az álcámat, és ennyit ért. Semmit!
Egy hülye kis csitri vagyok, aki nem tud magán uralkodni. Már rég el kellett volna felejtenem Tylert. De Istenem! Fogalmam sem volt, hogy ennyire beleestem. Azt hittem ez csak egy fellángolás, és semmi több. Erre…semmi nem olyan mint amilyennek elképzeltem.
A könnyek csak folynak, és folynak. Én pedig csak állok, és próbálom megtartani magam, hogy ne essek el. Minden egyes eső csepp ami rám esett ólom súlyú volt, és egyre nehezebbek lettek.
- Helena… - ez az a hang ami csak rosszabbít a dolgokon. Megfordultam, és szembetaláltam magam Tylerrel. A ruhája csurom víz volt, mint az enyém.
- Menj el! Hagyj magamra! – nem hallgatott rám. Meg akart érinteni, de megfordultam, és próbáltam elmenekülni. Persze, hogy nem hagyta. Megragadta a karom, mire mint egy három éves még jobban sírni kezdtem. Az érintése égetett, és szörnyen jó volt, de még is el akartam húzódni. Falnak nyomott, és nem engedett. – Ezzel nem segítesz! – zokogtam, de nem néztem rá. Az eső egybeolvadt a könnyeimmel.
- Helena! – mondta lágyan, de nem bírtam ránézni, akkor még jobban elkapna a sírógörcs – Helena! – kiabálta, én pedig behunytam a szemem – Könyörgök nézz rám!
- Nem megy… - leheltem halkan, mire megfogta lágyan mind a két karom
- Ennyire gyűlölsz, hogy már rám sem tudsz nézni? – a hangja annyira fájt, hogy muszáj volt felé fordulnom. Ránéztem, de nem a szemébe. Az állát bámultam.
- Nem gyűlöllek. Ez nem erről szól. – próbáltam valami normális hangot megütni, de a sírástól csak rekedt krákogás lett belőle. A könnyeim folytak, de talán egy kicsit alább hagytak.
- Akkor miről? – fájdalmasan felnevettem, és égnek emeltem a szemem
- Arról, hogy mi nem illünk össze. Nem lehetünk együtt hiába is próbálkozunk. Bármennyire is… - ránéztem, és végigsimítottam az arcán - …szeretlek. Nem lehetek veled. – néztem a szemébe, és megint sírni kezdtem. Megfogta a kezem, és lágyan belecsókolt a tenyerembe.
- Ha meg sem próbáljuk, nem is érünk el semmit. – megráztam a fejem
- Már megpróbáltuk. Többször… már nem vagyok rá képes. Nem bírnám ki, ha még egyszer végig kéne ezt csinálnom. – a még mindig fogott kezemet a szívére tette
- Érzed ezt? – kérdezte, mire el akartam húzni a kezemet. Nem akarom ezt! – Már tíz éve itt vagy bent velem. Próbáltalak elfelejteni, de nem ment. Minden nővel összefeküdtem, hogy ne rád gondoljak, de nem ment. Mindig csak téged láttalak. Te voltál az akit a helyükre képzeltelek, és közben átkoztam magam, hogy kihasználom őket. Akárhányszor nem voltál velem, arra gondoltam milyen lenne ha megölelhetnélek. Ha a magaménak tudnálak, és azt mondhatnám, hogy csak az enyém vagy. – a szíve egyenletesen vert a kezem alatt, de az enyém szabálytalanul dübörgött
- Ha azt mondom nem szeretlek, elmész? – kérdeztem halkan, de figyelmen kívül hagyta, amit mondtam
- Ha együtt csináljuk nem lesz baj! – suttogta halkan, én pedig a szemébe néztem. Elhittem amit mond, de még sem tettem semmit.
- Nem hihetek neked. Nem engedhetem, hogy az érzéseim irányítsanak. – ráztam meg a fejem
- Hallgass a szívedre! – a falnak vetettem a fejem, és fájdalmasan felnyögtem. Vettem pár mély levegőt, és visszanyeltem a kitörni készülő zokogást.
- Tudod, miért nem hallgatok rá? – kérdeztem halkan, és a szemébe néztem – Mert ha a szívemre hallgatnék, már rég a karjaidban lennék, és könyörögnék, hogy csókolj meg. – Tyler, elengedte a kezem, és közelebb hajolt. Elfordítottam a fejem. – Kérlek, ne! Ha megteszed…- nyeltem egy nagyot - … elveszek.
- Ez a célom. – suttogta a nyakamba, majd maga felé fordította a fejemet. Csak szűzies csókot lehelt a számra, de már ettől majdnem összeestem. Az ajkaim szétnyíltak, és szabálytalanabbul vettem a levegőt mint eddig. Szerintem pontosan erre várt. Birtokba vette az ajkaimat, és a nyelvével felfedezett minden zeg- zugot. Az ég dörögni kezdett, és az eső még jobban rákezdett. Tylert nem nagyon izgatta csak csókolt, és abba sem hagyta. Nem ért hozzám. A fejem két oldalán támaszkodott.
Percek teltek el míg az agyam rájött mit csinálok. Elfordítottam a fejem. Ezért nem hallgatok a szívemre! Tyler nagy levegőket véve a nyakamba borult. Sóvárogtam a csókja után még sem fordultam felé. – Gyere vissza hozzám Helena Hudsen! Kérlek! – suttogta a nyakamba. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a hangja…
- Mennem kell! – suttogtam halkan. Tyler a fejem mellett belevágott a falba, mire egy nagy lyuk lett mellettem. A haragja tapintható volt.
- Ha azt hiszed, hogy miután könyörögtem, és meghunyászkodtam előtted elmehetsz, akkor nem ismersz! – felé fordítottam a fejem. A tekintete szikrákat szórt.
- Ezért mondom, hogy nem kéne együtt lennünk. – csordult végig egy könnycsepp az arcomon. Tyler sóhajtott, majd letörölte.
- Sajnálom, én… - lehajtotta a fejét. Annyira sebezhető ilyenkor. Tudom, hogy igaza van, és még sem teszek semmit. Szeretem, de nem tudom, hogy kéne megoldanom. Talán nem szabadna hazudni egymásnak, és nem lenne semmi baj. Nem csak ő a hibás azért ami történt. Én is legalább annyira. Tegyem azt amit az eszem mond, és a fajom követel, vagy tegyem azt amit az érzelmeim diktálnak, és álljak a saját lábamra? Eddig úgy gondoltam magamra, mint egy olyan emberre akit nem lehet zsinóron rángatni, és azt teszi amit akar. Most mégsem azt teszem amit akarok. Ki tud engem követni? De ha adnék magunknak még egy esélyt, talán… Behunytam pár másodpercre a szemem, majd felemeltem Tyler fejét az állánál fogva. Istenem, csak ne bánjam meg!
- Adok egy…esélyt. – Tyler összevont szemöldökkel meredt rám
- Mi?
- Szerintem jól hallottad. Én… beszéljük meg a dolgokat, és akkor majd… meglátjuk mi lesz ebből. – szerintem fel sem fogta, hogy mit mondtam az imént neki. Még én magam sem hiszem el. Mély levegőt vettem. A könnyeim még folytak, de erőt vettem magamon. – Van egy papírzsepid?

Miután visszamentem a bálra a cuccomért, beültem a kocsimba…Tylerrel. Vélemény?! Szerintem rohadt nagy hiba, de hát ami késik nem múlik igaz? Bevallom számomra ez elég kényelmetlen, de ő élvezi. Minek is ajánlottam fel ilyen hülyeséget? Mondjuk muszáj tennem valamit, ha komolyan gondolom az együtt létünket.
Én egy kis kávézóra szavaztam, hogy menjünk be oda, de Tyler ellenkezett, és azt mondta ő így nem megy be sehova. Ezt a ruhájára értetette, és arra, hogy mind a ketten bőrig áztunk.
- Nem megyek fel hozzád! – közöltem amikor az épülethez értünk. Tyler elmosolyodott, de nem volt valami boldog. Örülhetne, hogy itt vagyok.
- Beszélgetni sem akarsz? – kérdezte, de nem várta meg a válaszomat. Kiszállt, megkerülte a kocsit, és kinyitotta az ajtómat. Felmegyek, vagy hagyom az egészet? Na jó mi lenne ha felmennék? Meg tudnánk beszélni mindent, és nem veszekednénk talán többet. De az is lehet, hogy annyira elrontottunk már mindent, hogy a dolgok helyre hozhatatlanok, és semmi értelme erőlködni. És ha…még sem? Ha minden rendben lesz, és…
Na jó mi a másik lehetőség? Ja igen, hogy a kocsiban maradok, és elmegyek. Akkor viszont még esélyt sem adok magunknak. Sóhajtottam, és kiszálltam a kocsiból.
- Max. harminc perc. – mondtam élesen, majd előtte betrappoltam az épületbe. Hívtam a liftet, és karba tett kézzel vártam. Tyler, nem sietett. Mögöttem lépkedett, és pont akkor ért mellém, amikor a lift is megérkezett. Megköszörültem a torkom, és beléptem. Megrázta a fejét, és mosolyogva utánam jött.
- Ha ez kényelmetlen neked be is fejezhetjük. – felé fordultam
- Nem. Beszélgetni fogunk, és kész. – a fejét csóválta, de nem mondott semmit. Kiszálltam a liftből, és az ajtójához mentem. Hallottam, ahogy elő halássza a kulcsát a zsebéből. Jobban összehúztam magamon a bolerómat. Az legalább nem csurom víz, mint az összes többi ruhám.
Tyler kinyitotta az ajtót, és bement a lakásba. Ledobta a kulcsot egy kis asztalra, majd a zakóját is utána küldte. Halkan becsuktam magam után az ajtót, és leültem a bárpult mellé az egyik székre. A táskámat leraktam, és a tenyerembe temettem az arcomat. Mély levegőket vettem, és próbáltam össze szedni magam. Az előbb látott kiborulni, látta, ahogy erőm vesztve bőgök. Nyeltem egy nagyot, és leengedtem a kezemet. Tyler épp az ingét gombolta ki, és közben engem vizsgálgatott.
- Mi…mit csinálsz?
- Csurom víz vagyok. Át kell öltöznöm. – mondta egyszerűen, majd levette az ingjét. Leült az ágyra, majd megszabadult a cipőjét, és a zoknijától. Kiguvadt szemmel néztem ahogy előrehajol, és az izmok megfeszülnek rajta. Amikor a gatyáját akarta levenni, elfordítottam a fejem. Nem volt jó ötlet idejönni! Mikor legközelebb odanéztem már nem volt sehol. Kifújtam a bent tartott levegőt. Muszáj innom valamit!
Lekászálódtam a székről, és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Lassan kortyoltam, mégis majdnem megfulladtam, amikor Tyler megint megjelent. Egy mackónadrág volt rajta, de nem volt képes egy pólót is felvenni.
- Nem fázol? – kérdezte rám mutatva, mire felvontam a szemöldökömet
- Megvagyok kösz. – csak a fejét rázta
- Lehet, hogy nem lehetsz beteg, de már egy jó ideje a vizes ruhában vagy. Egy idő után a vámpírok is éreznek hideget. – el vett egy fekete inget a fotelból, majd felém nyújtotta
- Nem kell. – ráztam meg a fejem, mire közelebb jött.
- Bajod nem lesz belőle, ha felveszed. – összeszorítottam a számat, és nem vágtam a fejéhez semmit. Kikaptam a kezéből az inget, és bevonultam vele a fürdőbe. Tudtam, hogy rosszul festek, de ami a tükörben fogadott szabályosan megrémített. A sminkem teljesen elkenődött, a szemem pedig piros volt a sok sírástól. A hajam nem volt annyira vészes. A ruhámnak pedig nagy baja nem esett. Ha selyem lenne most nagyobb bajom is lenne. Kihámoztam magam belőle, és a szennyes kosárra dobtam. Felvettem az inget, ami a combom közepéig ért. Ezzel nem is lenne baj, mert bugyi van rajtam, de melltartó nincs. Megölöm Emmat! Ízekre szedem, és megetetem Daniellel.
Megmostam az arcom, és letöröltem az elkenődött sminket. Mikor úgy éreztem, hogy szalonképes vagyok, kimentem a fürdőből, és vittem magammal a ruháimat is. Tyler leült a bárpult mellé, és valamit iszogatott. Nem alkoholnak néz ki.
Ledobtam a ruhákat a fotelba, majd visszaültem a helyemre.
- Jobban festesz. – jegyezte meg halkan
- Ezt vegyem úgy, hogy eddig úgy néztem ki mint egy hajléktalan? – elvigyorodott
- Soha nem nézel ki úgy. – elfordítottam a tekintetem
- Ne bókolj! Nem azért vagyok itt! Mit iszol? – böktem a pohara felé, mire felém nyújtotta. Ittam egy kortyot. – Narancslé? Mi van a wiskyvel? – megrázta a fejét
- Valahogy semmi kedvem az alkoholhoz. Nem vagy szomjas? – elhúztam a szám
- Nem. Nem kérek sem vért, se semmi mást. Beszéljünk inkább! – megvonta a vállát
- Rendben. Mesélj, mit akarsz tudni?
- Mindent. Miért van itt Vivien ismét? Tényleg semmi nem volt köztetek? Eric miért beszélt velem? Ja, és egy új kérdés, tudsz valamit a fegyverről, mert én zsákutcában vagyok?! – nagyot sóhajtott
- Ezekre már tudod a választ. – megvontam a vállam
- Jobb szeretem többször hallani a választ mint egyszer sem.
- Vincent hívta valószínűleg, hogy véget vessen a kapcsolatunknak. Tényleg nem volt semmi köztünk. Eric azért beszélt veled, mert a szívén viseli a faja sorsát, de ezt jól tudod. A fegyverről pedig semmit nem tudok. Minden kérdésedre válaszoltam? - összevontam a szemöldököm
- Vincent? Tényleg ennyire utálna? – merengtem hangosan. Ezt még csúnyán megbánja!
- Most én kérdezek! Miért beszéltél Viviennel?
- Honnan tudsz róla? – felnevetett
- Azonnal eldicsekedett vele mindenkinek.
- Én csak… tudni akartam az igazat, de… utána Eric elmondta amit tudni akartam, szóval... Már nem érdekel az egész. Hülyeség volt ezen összeveszni. – Tyler megütközve nézett rám
- Ebben egyetértünk. Jól van, következő kérdés: Mark miért van itt? – megköszörültem a torkom. Helyben vagyunk!
- Átutazóban van, és csak…meglátogatott. Nem nagy ügy. – ivott egy korty üdítőt
- Nem úgy látszott!
- Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem felháborodva, mire megvonta a vállát
- Semmit. Inkább hagyjuk nem róla akarok beszélni. Beszéljünk rólunk!
- Van már olyan, hogy rólunk? – kérdeztem, mire mélyen a szemembe nézett
- Nagyon szeretném, hogy legyen. – nyeltem egy nagyot. Úgy mondta, hogy majdnem leolvadtam a székről.
- Én… nem tudom… - leszállt a székről, és elém állt. Éreztem a megszokott meleget ami belőle árad. Felemelte a kezét, és végigsimított a combomon. -… vagyis…ki…kéne találni… – a nyakamhoz hajolt, és lágy csókokkal hintette azt. Összevissza gagyogtam mindent -…valamit.
- Nekem már van is egy ötletem. – csókolt meg szenvedélyesen. Beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz. A keze felvándorolt az ing alatt egészen a mellemig. Mikor megérezte, hogy nincs rajtam melltartó mély morgást hallatott. Végigsimított minden egyes porcikámon. A keze végül visszatért a combomhoz. A bugyim alá csúsztatta a kezét, de megszakítottam a csókot.
- Ne! – Tyler összevont szemöldökkel nézett rám
- Miért? Nem akarod, vagy…rossz volt? – megráztam a fejem
- Azt hitted eddig, hogy csak a szex miatt voltam veled. Ha most lefekszek veled, akkor megint azt fogod rólam hinni, hogy egy kurva vagyok, és ezt…nem akarom. – halványan elmosolyodott
- Ez mit jelent? Ha összejövünk soha nem leszünk együtt?
- Nem ezt mondtam, de… - a tarkómra tette a kezét, és közelebb húzott magához
- Akarlak, kívánlak, és mindennél jobban szeretlek. Mi kell még? – nyeltem egy nagyot. Ez nem helyes! Vagyis felnőttek vagyunk, de akkor is! Mély levegőt vettem.
- Nem tudom, de… - nem hagyta, hogy befejezzem, újból megcsókolt. Nem ellenkeztem, mert nem tudtam. De azért nem tartom helyesnek. Ujjaim a hajával játszottak, míg ő a mellemet simogatta.
Fogalmam sincs, hogy hogyan, de egyszer csak…elvesztettem a fejem. A szemfogam sajogni kezdett, és véletlenül megharaptam Tyler nyelvét. Felnyögött, én pedig leugrottam a székről, és a falhoz hátráltam. A vére íze a számban volt még. Olyan mint a drog. Annyira csábító, és „illegális” számomra, hogy az már fáj. Most mégis megsebeztem.
- Tyler, én…sajnálom. Nem tudom, hogy történt. Csak…elvesztettem a fejem. Apró baleset volt, sajnálom. – folytak végig könnyek az arcomon megint. Tyler felemelt kézzel felém sétált. Tiltakozóan megráztam a fejem. –Ne gyere a közelembe! Még a végén kárt teszek benned! – nem foglalkozott velem. Elém sétált, és a falnak szegezett.
- Nincs semmi bajom. Gyorsan gyógyulok, és jóformán nem is éreztem.
- Na persze. – fordítottam el a fejem – Ha elakarsz küldeni gyerünk! Nem csodálom ha ezek után már látni sem bírsz. – Tyler fájdalmasan felsóhajtott
- Mivel tudlak meggyőzni, hogy nem haragszok? Arra vágyok, hogy végre egyszer megharapj, de te mindig megfutamodsz. Ez pedig csak egy karcolás volt. Több kell ahhoz, hogy meggyűlöljelek. – ölelt magához, de nem fordultam felé. Még a végén tényleg baja esik. – Nem vagyok egy dedós kis gyerek, hogy féljek tőled. Jobban félek saját magamtól. – ráemeltem a tekintetem
- Miről beszélsz? – szomorúan elmosolyodott
- Nem mindig könnyű a farkast irányítani, ha a pillanat heve elragad. – összevontam a szemöldököm
- Eddig ezt soha nem említetted. – megrázta a fejét
- Mert nem olyan vészes. Tudom uralni ne félj! – csókolt meg, mire ellöktem magamtól
- Nem kockáztatok! Most nem! – ráztam meg a fejem, mire a homlokát az enyémnek döntötte
- Rendben. Abba hagyom ha megígérsz valamit!
- Mit? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Visszajössz hozzám! – ha őrült lennék elküldeném a fenébe, de…nem vagyok az. Szélesen elmosolyodtam.
- Már most a tiéd vagyok! – viszonozta a mosolyt, majd megpuszilta a kulcscsontomat.
- Ahogy én is a tiéd!

Hajnali három körül mentem vissza a főhadiszállásra. Ha úgy vesszük Tylerrel hivatalosan is összejöttünk. A karcolásos incidens után nem történt több gond. Nem szeretkeztünk, csak órákon át beszélgettünk, és ez mindennél jobb volt. Csak érezni, hogy ott van velem, maga a gyönyör. Ahhoz képest, hogy azt mondtam nem kezdek vele többet, most mégis vele vagyok. Hát igen…eszes kislány vagyok az biztos. Nehezen jöttem el tőle, de muszáj volt. Holnap…vagyis ma este viszont újra találkozunk, és csak ez lebeg a szemem előtt.
Még mindig nem hiszem el, hogy elvesztettem a fejem. Csak egy karcolás Tylernek nekem viszont, ez az önuralmam teljes elvesztését fogja hamarosan jelenteni. Nem bocsátanám meg magamnak ha nagyobb kárt tennék benne. Ha kell nem fekszek le vele soha, de nem fogom bántani. Inkább én halok meg…
Mielőtt a szobámba mentem volna bekopogtam Lucashoz, hogy megmondjam neki minden rendben ment a bálom, és nem hiszi senki azt, hogy gyáva.
- Gyere! – invitált be, mire én mosolyogva bementem. Eddig jó kedvem volt, mert ha úgy vesszük akkora baj nem történt, de most…
- Helena, örülök, hogy megjöttél! Hogy mulattál? – kérdezte Lucas, de nem is figyeltem rá. Az előtte ülő férfira meredtem.
- Mark?

Dark Night 38. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a fejit, de este valahogy elszállt a netem, és nem tudtam feljönni. :S:S Igyekeztem úgy megírni a fejezetet, hogy minden benne legyen amit szeretnék, és remélem áttudtam adni, amit gondoltam, amikor írtam. Ezért lett ez hosszabb mint szokott. :) Ja, és a Bétám kijavította, szóval nincs benne hiba! :) Jó olvasást! :)

puszi
Niky

38. fejezet

Nem akartam gyilkolni, vagy hülyeséget csinálni az este folyamán, így annál maradtam, hogy halálra edzem magam. Régóta nem voltam már lent a kondi teremben, pedig régen minden napos volt nálam. Ebből is látszik, hogy mennyire megváltoztak a dolgok. Átvettem egy melegítő nadrágot, egy topott, és sportcipőt, majd a fegyvertár melletti kondi terembe mentem. Egyedül voltam, és ez megnyugtató volt. Bedugtam a fülembe a fülhallgató, majd amíg a zene dübörgött én futottam mint egy őrült. Próbáltam a zenére figyelni, és nem többre.
Hát igen… közel négy órán keresztül futottam, és tényleg csak a dalok szövege járt a fejemben végig. Ezentúl ha valami bajom van, mindig ezt fogom csinálni. Minden értelemben hasznos.
Egyszer csak egy integető kéz jelent meg előttem, és Daniel arca. Lejjebb vettem a fokozatot, most már csak kocogtam. A fülhallgatókat kivettem.
- Mióta vagy itt? – kérdezte összevont szemöldökkel, megráztam a fejem. Úgy lihegtem mint egy kutya. Nem is éreztem, hogy ilyen fáradt vagyok.
- Nem tudom. Körülbelül négy-öt órája. – elképedve nézett rám, majd megrázta a fejét
- Pihenned kéne. Elhiszem, hogy fontos az edzés, de épp most jön fel a nap, és aludnod kellene. Estére kell az erő. – nyersen felnevettem
- Szóval már te is tudsz róla. Mondjuk miről nem tudnak itt a házban? Minden tőlem hangos.
- Ezért fárasztod le ennyire magad? – bökött a futógép felé, mire én megráztam a fejem
- Nem, csak kell a nyugi, és már rég nem jártam erre. – vontam meg a vállam. Daniel méregetni kezdett. Egyáltalán nem szeretem ezt.
Megnyomta a Stop gombot, mire leállt a futógép. Túl hirtelen volt nekem. Meg kellett kapaszkodnom, hogy ne hogy elessek. Most még jobban lihegtem mint eddig, és egyáltalán nem éreztem a lábaimat. Hogy bírtam eddig?
- Mára elég. – közölte, majd felém nyújtotta a kezét
- Eltalálok a szobámig, köszönöm. – léptem le a gépről, és örültem, hogy végre egyenesen állok. Fogtam egy törülközőt, és egy üveg vizet, amit azonnal meg is ittam. – Még mindig szomjas vagyok. – közöltem szárazon, majd elhajítottam az üres flakont
- Hozzak vért? – sóhajtottam
- Nem kell, köszi. Majd én elintézem. – indultam az ajtó felé, és közben az arcomat törölgettem.
- Utána pedig zuhany, és alvás! Nehéz estéd lesz.
- Igenis apu! De…talán egy bált még csak túl élek valahogy. – legalábbis Lucas ezzel nyugtat.
Miután minden szükségletemet kielégítettem, bedőltem az ágyamba. Nem alszok sokat. Csak…fél óra maximum…

Valami csörög. Vagy csak az agyamban van valami gond? A csörgés nem akart leállni, sőt egyre hangosabb lett. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy az ágyamban vagyok. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára, és majdnem dobtam egy hátast. Este hét.
A francba! Megkerestem a mobilom, ami már vagy öt percre csörgött.
- Igen? – szóltam bele, és próbáltam összeszedni magam.
- Megmondanád, hogy miért nem nyitod ki az ajtót? – összevontam a szemöldököm, majd odasétáltam.
- Bocs, de még csak most keltem fel. – fordítottam el a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót. Emma, kezében egy nagy dobozzal állt előttem.
- Végre! Már egy órája dörömbölök. – tette el a telefont, mire én is leraktam.
- Azt látom, hogy eléggé K.O vagy. – mosolygott, majd bejött a szobámba. Ledobta az ágyra a dobozt, majd széthúzta a nagy függönyt. Nem sokat használt, hisz kint is sötét volt, de megoldotta egy kis lámpával a dolgot. – Ma lesz a bál, és még csak nem is készülődsz! Tudom, hogy utálod a felhajtásokat, de ez fontos, és csak te mehetsz el Lucas helyet. – megforgattam a szemem
- Ezt ma már hallottam. – Emma csípőre tette a kezét
- Napok óta nem hallottam rólad semmit. Nem akarsz semmit mondani? – vonta föl a szemöldökét. Ami azt illeti… lenne mit mondanom. De megígértem, hogy semmit nem mondok el ami veszélybe sodorhatja őt. Én pedig tartom a szavam.
- Nincs időm most erre Emma. Ha mindennek vége, majd beszélünk. – mosolyogtam rá, mire ő nagy nehezen bólintott
- Rendben. – mekkora szemét vagyok! Ő megbízik bennem, én pedig kihasználom őt. Csodás!
- Nem fér a fejembe, hogy miért nem te mész helyettem?! – ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott
- Nekem más dolgom van, de szívesen mennék. Ne aggódj csak elmész beszélgetsz az emberekkel, és kész. Ennyi. Semmi több. – vonta meg a vállát
- Remélem igazad van. – sóhajtottam, de azt kihagyta, hogy Eric is ott lesz. De… egy jó dolog van benne. Nem lesznek arisztokraták! Végre egy jó hír is!
- Na jó nem érünk erre rá! Menj, és zuhanyozz le! – utasított
- Minek? Már reggel zuhanyoztam, és azóta csak alszom. – megrázta a fejét
- Az mindegy. Gyerünk haladj! Hozzak neked vért? – sóhajtottam. Ennyire rosszul nézek ki, hogy mindenki csak ezzel tud traktálni?
- Nem kösz. Eleget ittam ma. – vonultam a fürdőbe
- Addig előkészítem a ruhát! – kiáltott utánam
- Milyen ruhát? – kérdeztem, és közben a zuhany alá álltam.
- Majd meglátod. – megvontam a vállam. Engem aztán nem érdekel. Én egy farmerban is elmennék, de Lucas kinyír, ha szégyent hozok rá, és Emma sem engedné, hogy abban menjek. Kirohanna a világból. Minek ekkora feneket keríteni ennek? Ez csak egy álarcos bál. Tényleg! Nekem még álarcom sincs. Bár szerintem Emma arról is gondoskodott. Miről nem?
Kimásztam a zuhanyfülkéből, és magamra tekertem egy törülközőt.
- Boldog vagy? – emeltem fel a kezem, és bementem hozzá a gardróbomba. Mosolyogva rám nézett.
- Igen. Most pedig vedd fel a ruhát. – el akartam venni, hogy megnézhessem, de nem engedte. – Csak magadon nézheted meg. Addig tabu. – elhúztam a számat, majd felvettem először az alsóneműt, majd a ruhát – Nem kell melltartó, vagy valami? – fordultam vele szembe, mire csillogó szemekkel nézett rám
- Nem. Így vagy tökéletes. – megforgattam a szemem, majd belenéztem a tükörbe.
- Te jó ég! – elkerekedtek a szemeim. A ruha egyszerűen gyönyörű volt. Talán a vörös szín fogott meg benne a legjobban. A térdemig ért, és oldalt fel volt vágva a szoknya része. A felsőrészt nyakban kellett megkötni, és hátul kis cipzár fogta össze. Olyan volt mint egy bulis top, és mégis elegáns. Az egész ruha egy igazi műalkotás számomra. Igaza volt nem kell ide melltartó, hisz semmit nem látni.
- Ez gyönyörű Emma! Köszönöm. – öleltem át
- Igazán nincs mit, de… még nem vagyunk kész! – emelte fel a mutató ujját, amin én csak mosolyogtam.
A hajamból két oldalt, két tincset kivett, majd befonta őket, és hátul összetűzte. A többit szabadon hagyta, majd becsavarta őket. A smink egyszerű volt, és még is varázslatos. Nem akartam vörös rúzst, bármennyire is ment volna a ruhához. Emma kihúzta a szememet, majd egy kis szempillaspirált tett fel, és kész. Több nem is kellett. Felvettem egy piros magas sarkú cipőt, majd a családi címeres nyakláncot. Utolsó simításként Emma a kezembe adott, egy aranyozott, piros álarcot, és a táskámat minden szükséges holmimmal.
- Azt hiszem kész. Még egy piros bolerót felveszel, és te leszel a bál szépe. – hálásan mosolyogtam rá, majd szorosan megöleltem.
- Mindent köszönök Emma. Nem tudom mi lenne velem nélküled.- mosolyogtam rá, mire ő felnevetett
- Még mindig nem lennél kész a bálra.
- Az biztos. De hiába volt a sok erőfeszítés, ha most elkések. – néztem az órára
- Igaz. – bólintott, majd még egyszer megölelt – Sok sikert!
- El kell majd. – mondtam búcsúzóul, majd a kocsim felé indultam.
Már épp beszálltam volna, mikor Nick autója állt meg mellettem. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de nem volt kedvem csevegni. Beszálltam, és már repesztettem is a bálra.

Egy kis késéssel, de megérkeztem. Mielőtt kiszálltam volna feltettem az álarcomat. Csak tudnám mi értelme?! Egy sóhajjal bezártam a kocsimat, majd elindultam. Hatalmas sor állt az épület előtt. Még ezt is várjam meg? Nem szabad szégyent hoznom Lucasra! Emlékeztettem magam. De…amiről nem tud az nem is fáj neki. Beelőztem a sort, és a bejáratnál álló férfihez fordultam. Megmondtam a nevem, mire ő készséggel beengedett. A bálterem hatalmas volt, sőt, még annál is nagyobb. Gyönyörű aranyozott díszítés, és egy kis zenekar a terem sarkában. Az egész hely egy hatalmas étteremre emlékeztet. A falak mellett kis asztalok, és székek, valamint egy hatalmas svédasztal amin minden van ami csak szem-szájnak ingere. A parkett közepén lassú zenére táncoltak az emberek, és pár farkas. Egy pillantra felnéztek rám, mikor megéreztek ki vagyok, de nem több. Tudják, hogy ez nem a csata helye, és kész. Ennél egyszerűbb nem is lehetne. A kis táskámat, és a bolerómat leadtam a ruhatárban. Az összes jelenlévő ki volt csípve, és jobbnál jobb álarcot viseltek. Még szerencse, hogy nem farmerban jöttem.
Szóval…mit is kéne most csinálnom? Ja, hát persze. Semmit. Csak el kellett jönnöm.
Egy pincér körbe-körbe járt, és pezsgőt osztogatott. Elvettem egyet a tálcáról, majd a táncolókat kikerülve elsétáltam a svédasztalhoz. Ha már ingyen kaja van használjuk ki az alkalmat, nem?
Igazából semmihez nem fűlik a fogam. Csak az eper keltette fel a fantáziámat. Ittam egy korty pezsgőt, és néztem a táncolókat. A mellettem elhaladó férfiak jól megnéztek maguknak, de nem mertek megszólítani. Ennyire félelmetes vagyok? Mondjuk olyan mindegy, nem érdekelnek az emberek. Épp egy másik eperért nyúltam, mikor Eric megjelent. Két farkas is volt az oldalán. El kell ismerni eléggé kicsípte magát. Frakkot viselt, és természetesen álarcot, de neki még ez is jól állt. Köszönés képen biccentett, és mosolygott, majd elment eszmét cserélni. Mintha nem lepte volna meg, hogy itt lát. Ezek szerint ő is olyan jól informált mint én. Vagyis mint amilyen én voltam régen. Már nincs aki segítene. Sikeresen elcsesztem mindent. De végül is nem csak az én hibám. Ha elmondta volna mo…
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? – a gondolatmenetemet egy negyvenes fickó szakította meg. Kopaszodó, és kissé sörhasas, de az öltöny jól szabott. Tipikus gazdag emberke. Nyájasan elmosolyodtam.
- Köszönöm, de nem. – csalódottan elfordult, én pedig sóhajtottam.
- És velem táncolnál? – majdnem megfulladtam annyira meglepődtem. Ezt a hangot már hallottam, de nem mostanában. Jézusom, mond, hogy nem ő az! Kérlek! Lassan felé fordultam, és szerintem még a szám is tátva maradt. A férfi aki előttem állt, egyszerűen lenyűgöző volt. Hosszú fekete haja a válláig, ért, és beleolvadt az öltönyébe. Egyszerű fehér ing volt rajta, nyakkendővel, mégis volt valami abban a szürke szempárban ami régen megfogott. – Nos? – vonta föl a szemöldökét, és kimutatta hófehér fogsorát. Nyeltem egy nagyot.
- Sajnálom, de nem. – mentem el mellette, de megfogta a karomat
- Így kell üdvözölni egy régi barátot? – vettem egy mély levegőt, és kihúztam a kezem.
- Szia Mark. –mondtam halkan- Mit keresel itt?
- Én is örülök neked Helena! – hajtott fejet. Megkeményítettem az arcvonásaimat. Mark egy…régi kaland. Egy vámpír arisztokrata akivel még Washingtonban találkoztam. Ez nem szerelem volt. Mondjuk úgy, hogy nem töltöttük unalmasan az éjszakákat, amíg ott voltam. Elvileg senki nem tud a kalandunkról, de gyakorlatilag… Voltak akik sejtettek valamit, de miután eljöttem onnan megszűntek a pletykák.. Ez körülbelül akkor volt, mikor elkezdtem üldözni Tylert. Nyolc éve azt hiszem. Azóta nem láttam. – Nem is hiányoztam? – csókolta meg a kezem
- Nem tudtad, hogy itt kötelező az álarc? – kérdeztem, mire felnevetett
- De igen, csak…elfelejtettem. Öregszek. – kacsintott rám, amibe régen beleremegtem. Most már nem. Ezt teszik velem az évek.
- Mit keresel itt? – megvonta a vállát
- Átutazóban vagyok. Hallottam, hogy itt leszel, és gondoltam szórakozhatnánk egy kicsit. – simított végig az arcomon, mire én megfogtam a kezét, hogy ne érjen hozzám
- Az már a múlt Mark. Nem több. – és ekkor lépett be Tyler is. Fekete öltöny, és sötétkék selyem ingben díszelgett, az arcán pedig egyszerű fekete álarc. Most sem viselt nyakkendőt, és az inge a szokásos formájában lezserül ki volt felül gombolva. Ő meg mi a fenét keres itt? Tudtom szerint nem szokott itt megjelenni, most mégis miért? Vajon ő is hallotta, hogy itt leszek, és ezért? Biztos, hogy nem. Az utolsó beszélgetésünk szerintem eléggé kiborított ahhoz, hogy tudja ezzel vége mindennek. Megállt az ajtóban, ahogy meglátott, és farkasszemet néztünk. Mintha megállt volna az idő. Csak őt láttam. Behunytam a szemem, és félre néztem. Elengedtem Mark kezét, és kerestem egy üres asztalt, hogy leülhessek.
Lerogytam a székre, és megittam a maradék pezsgőmet. Mark utánam jött, és leült velem szembe.
- Na mesélj! Ki az új hódolód? – megforgattam a szememet
- Nem tudom miről beszélsz.
- Tylerről.
- Honnan tudod, hogy ő volt? – vontam föl a szemöldököm
- Tudom, és csak ez a lényeg. Szóval? Mi volt köztetek? Vagy inkább mi van?
- Te megőrültél. – mondtam gúnyosan, mire csak tudálékosan méregetett. – Ő egy farkas, és az ellenségem. Nem több.
- Ezek szerint nem volt semmi köztetek? – kérdezte mosolyogva
- Beszéljünk másról. – vágtam rá, mire felkuncogott. Csak járjon el a szája, meghal!
- Rendben. Nem akarsz ma este bulizni egy jót? – elvettem még egy pezsgőt a srác tálcájáról
- Most is bulizok. – közöltem, mire megforgatta a szemét
- Igen, de velem hidd el jobban tudnál. Emlékszel az utolsó esténkre együtt? – ami azt illeti igen, de miért is olyan fontos ez most?
- Igen…emlékszek. – Mark lassan felállt, a széken mögé sétált. Szemben ültem a táncolókkal, így láttam, ahogy most egy sokkal gyorsabb számra riszálják magukat. Minden ember szörnyen élvezte a táncot, és nagyon jól elbeszélgettek egymással. Még a farkasok is elvoltak és teljesen úgy viselkedtek mintha közéjük tartoznának.
Mark a kezeit a vállaimra tette, és a fülemhez hajolt. A lehelete csiklandozott.
- Emlékszel még milyen volt? Felidézhetnénk megint. – csókolt bele a nyakamba, mire felállt a hátamon a szőr
- Nem fogok veled most elmenni csak egy kis numeráért. – a vállamról lecsúszott a keze a karomra
- Nekem te nem csak egy numera vagy. – a keze már a derekamon volt – Gyönyörű a ruhád, de anélkül még jobb lenne. – vajon ha elmegyek vele elfelejtem Tylert? Vagy még rosszabb lesz? Esküszöm komolyan gondolkozok rajta. Akkor lennék csak az igazi Helena, ha megtenném. Akkor meg mi tart vissza? Na jó ez hülye kérdés. Pontosan tudom, csak gyáva vagyok bevallani.
- Elnézést. – köszörülte meg valaki mellettem a torkát, mire odanéztem. Mark felegyenesedett, de a kezei a vállamon voltak. Tyler zsebre tett kézzel állt előttem.
- Igen? – kérdezte Mark, de Tyler nem nézett rá. Engem bámult, és a vállamon lévő kezet. Olyan volt mint amikor belépett a terembe. Megszűnt minden. Közelebb lépett hozzám, és azt hittem mond valamit arról, hogy milyen egy kurva vagyok, de ehelyett…
- Szabad? – nyújtotta felém a kezét. A megdöbbenés kiült az arcomra
- Mi? – kérdeztem halkan, mire elmosolyodott
- Nem látod, hogy épp elfoglalt? Most akartunk elmenni valahova. Igaz Helena? – Mark kezére néztem, majd vissza Tylerére. Te jó ég, mennyire szeretném, hogy hozzám érjen. Mennyire szeretném, hogy mellettem legyen. Behunytam a szemem, és felálltam.
- Nem tudok táncolni. – mondtam szárazon, és el akartam menni, de megragadta a karom.
- Csak egy tánc, és utána… - Markra nézett – azt csinálsz amit akarsz! – fordult felém megint. A kemény maszk megint rajta volt, és én is próbáltam feltenni. Bár nem láttam az arcát, az álarctól a szeme mindent elárult. Végül egész jól sikerült elrejtenem mindent.
- Haver, nem érted, hogy nem? – kérdezte Mark, mire Tyler felé fordult
- Ez egy álarcosbál, és rajtad mint látom nincs. – látszott rajta, hogy megunta a játékot. – Mr. Robert! – kiáltott egy farkasnak, mire az készséggel mellette termet – Mivel magáé ez a hely, és ön ajánlotta fel, hogy itt legyen a bál…Joga van bárkit kidobni igaz? – Mark arca megkeményedett
- Így van. – bólintott a farkas
- Ezen az…EMBEREN nincs álarc. Ez pedig engem, és másokat is zavar. Elküldené ha nagyon szépen kérem? – kérdezte mézes-mázosan, mire a másik farkas elmosolyodott
- Örömmel. – fogta meg Mark kezét, mire az rámorgott
- Eressz el kutya! Ehhez nincs jogod! – vágta a fejéhez
- Mint azt az előbb hallhatta, igenis van. Szóval, vagy magától megy ki, vagy segítek. Vérszívó. – ez a megszólítás nem tetszett. Tyler, észrevette a változást rajtam, mire Mr. Roberthez fordult
- John! Ne alacsonyodj le az ő szintjére! – ránéztem, mire ő is felém fordult. Miért törődik azzal, hogy mi zavar, és mi nem?
- Igaza van. Uram, kifárad, vagy segítsek? – Mark megigazította a zakóját
- Köszönöm eltalálok a kijáratig. – közölte összeszorított szájjal, majd felém sétált – Ha akarsz egy olyan estét, mint a legutóbbi, a számom a régi. – suttogta a fülembe, de Tyler így is nagyon jól hallotta. – Még látjuk egymást- csókolt kezet, majd már ott sem volt. A kezemet néztem, ahova puszit adott. Éreztem magamon Tyler tekintetét, és a kezét, miközben megszorít, hogy ránézzek. Felemeltem a fejem. Kiürítette a szemét, és nem volt benne semmi. Hát jó, ha ő így, akkor én is. Kihúztam magam.
- Táncoljunk! – mondta egyszerűen, mintha az előbb semmi nem történt volna.
- Már mondtam, hogy nem tudok. – feleltem gúnyosan
- Miért szeretsz ennyire hazudni? – ragadott magával, és intett a zenekarnak, mire azok egy lassabb számra váltottak. Körbenéztem a teremben. Az emberek nem nagyon foglalkoztam velünk. Eric épp egy másik farkassal beszélgetett, de láttam, hogy közben fél szemmel minket vizslat. A vérfarkasok közül páran nyíltan néhányan csak néha bámultak minket. Mivel Mark elment, ezért csak én maradtam vámpír a bálon, és remélem ez így is marad. Nem lenne jó ha pont most toppannának be, mikor Tylerrek táncolunk.
Megálltunk a táncparkett közepén, egymás előtt.
- Ne várd, hogy táncoljak!
- Még szerencse, hogy én vagyok a férfi, és nekem kell vezetnem! – húzott közel magához, és teljesen összeért a testünk. Átkarolta a derekamat, én pedig mindkét kezemet a vállára tettem. Még így magas sarkúban is, egy fejjel nagyobb nálam.
- Azért férfinak nem nagyon neveznélek. A hazug disznó jobban tetszik.
- És te mi vagy? Álszent kígyó? – most komolyan ezért akar velem táncolni? Hogy közben veszekedhessünk.
- Hogy van Vivien? – kérdeztem gúnyosan
- Hogy van Nick, vagy már őt dobtad Markért? – nem vagyok hajlandó ezt tovább folytattni
- Megmondanád, hogy mire jó ez? – váltottam témát, mire megfogta az egyik kezemet
- Beszélnünk kell, és így nem tudsz menekülni. Másrészről jól táncolsz.
- Mondtam már, hogy nem tudok táncolni, és beszélni sem fogok… - Tyler magához szorított, és táncolni kezdtünk. Ahhoz képest, hogy azt mondtam nem tudok, és nem is fogok, jól ment. Na jó, persze, hogy tudok táncolni, de azt nem tudtam, hogy ő is.
- Sok mindent nem tudsz még rólam.
- Már a gondolataimban is tudsz olvasni? – kérdeztem gúnyosan
- Nem, de a szemedből igen. – mondta lágyan. Mély levegőt vettem, és próbáltam újra a vasálarc mögé bújni
- Milyen kár, hogy nem olyan álarcot kell hordani amiből semmi nem látszik ki. – mondtam csalódottan
- Ha mindent el akarnának takarni, nem látnák a gyönyörű ruhád. – döntött hirtelen hátra, mire majdnem elvesztettem az egyensúlyom, de végül nem mozdultam. A padlótól öt centire, előttem egy szívdöglesztő pasi. De jó nekem! Megfogta az egyik combom, és a kivágásnál felcsúsztatta a kezét. Nagy szerencséjére nem ment tovább, de még ez is hatott rám. – Mindig is szép voltál, de most még inkább. – nézett a szemembe, és nem tudtam semmi mögé bújni. Tyler már a nézésével is le tud vetkőztetni bárkit. Visszaálltunk az eredeti helyzetünkbe. Lehajtottam a fejem, és a kigombolt ingjét néztem. Önkéntelenül az jutott eszembe, amikor még én gombolhattam ki neki …
Tyler erősen megragadott, és folytattuk tovább a táncot. Ez azért fájt.
- Lehet, hogy Vivien szereti ha vad vagy, de most valahogy nincs hozzá kedvem. Erről jut eszembe. Miért küldted Ericet rám, hogy beszéljen rólatok?
- Miből gondolod, hogy én voltam? – vonta össze a szemöldökét
- Miért nem? – kérdeztem álszenten, mire felsóhajtott
- Nem, nem én voltam. Ő akart veled beszélni. – mertem remélni, hogy Eric nem ver át. Legalább nem kell csalódnom benne is.
- Már nem érdekel az egész. Ha együtt vagy Viviennel, ha nem…én már végeztem veled. – vontam meg a vállam, mire magának háttal fordított engem, és a nyakamhoz hajolt. Megálltunk a táncban.
- Tudod mi a különbség közted, és Vivien között? – kérdezte miközben megcsókolta a nyakamat. Felsóhajtottam.
- Mi? – kérdeztem halkan
- Az, hogy ő nem csak a szex miatt volt velem. – a vállam fölött ránéztem. Jól hallottam?
- Miről beszélsz? – maga felé fordított, és ismét táncoltunk
- Ne mond, hogy nem csak a szex volt a lényeg?! Soha nem mondtad ki, hogy szeretlek. – mintha hideg vízzel borítottak volna nyakba. Megálltam, mire ő is. Ne, hogy elkezdjek most magyarázkodni neki!
- Az első éjszaka után ezt gondoltam. Aztán minden megváltozott. Egyre fontosabb lettél nekem, és ha arra gondoltam, hogy elveszítelek majdnem bele őrültem. Nem azért akadtam ki Vivien miatt, mert azt hittem elveszi a szexpartneremet. Hanem azért, mert azt hittem el vesz…téged. Nekem te nem csak egy bábu voltál Tyler. Olyan voltál nekem mint az embereknek a víz. – ráztam meg a fejem, és el sem hiszem, hogy ezt mondtam. Meg akart szólalni, de felemeltem a kezem. – Hagyjuk, ez már a múlt. Inkább…táncoljunk. – erőltettem nem törődöm külsőt magamra, majd ismét táncolni kezdtünk.
- Helena én… - megint megráztam a fejem
- Mondom, hogy hagyjuk. Beszéljünk másról ha már annyira beszélgetni akarsz. – forgattam meg a szemem
- Rendben. – közölte szárazon, majd megforgatott, és átölelte a derekamat – Gyönyörű vagy ma este, mondtam már? – kérdezte halkan, mire én elmosolyodtam

- Tettél rá utalásokat, de…ha már itt tartunk te is jól festesz. – simítottam végig a mellkasán, mire a kezemre tette a kezét, és így táncoltunk tovább.
- A tökéletesek összeillenek. – elhúztam a szám
- Ebben az esetben nem.
- Miért Mark jobban bejön? – könnyeden tette fel a kérdést, de tudtam, hogy érdekli
- Régen kedvesebb volt, vagy csak én voltam túl naiv, ki tudja?! Mindenestre jó volt vele. Nála nem volt szó szerelemről, csak szexről. Az az egy dolog amit… nagyon jól tud. – haraptam be az alsóajkam, és egy pillantra bevillant egy régi kép. Tyler hirtelen magához húzott.
- Még nálam is jobb? – felnevettem
- Nem tudom. Ennyire nem teszek bennetek különbséget. – pár pillanatig hallgatott
- Vivien rosszabb nálad. Mindenben. – mondta nagyon halkan. Nem érdekelt a hülye bál. Látnom kell az arcát. Megfogtam az álarcát, és jó messzire hajítottam. Végre láttam amit akartam. Nem rejtette el az érzéseit. A fájdalom, a megbánás, az irigység, a düh, és minden érzelem ott volt. Megint megálltunk. Végigsimítottam az arcán.
- Nem az álarc miatt voltam veled. Hanem ezért. – suttogtam halkan, mire összehúzta a szemét. Túl sokat mondtam. Már megint. Megköszörültem a torkom, és indulni készültem.
- Ennyi szerintem…untig elég volt. Kös…- nem hagyta, hogy befejezzem, megint táncoltunk. Ismét a földtől öt centire találtam magam, de most már a nyakát karoltam át, és csak pár centire volt egymástól az arcunk.
- Akarod tudni, hogy én miért voltam veled? – nyeltem egy nagyot – Azért, mert tudtam, hogy te nem az vagy, akit mutatsz. Te igazából az vagy, aki mellettem voltál. Soha senki nem tud belőled több érzelmet kihozni mint én. – visszahúzott a földre, de nem engedtem el a nyakát. Megfogta az álarcom, és az övé után küldte. – Ezért szerettelek. – egyre gyorsabban vettem a levegőt. Közel hajolt hozzám, és már összeért egy pillanatra az ajkunk, de kirántottam magam az ölelésből. A könnyek szúrták a szememet. Annyira akarom, hogy az már fáj, és mégsem lehet… Tyler felém indult, én pedig kinyújtottam a kezem felé. Az emberek néhánya ránk nézett. Eddig azon csodálkoztak, hogy mennyire jól tudunk táncolni, most azon, hogy abbahagytuk.
Tyler, nem vette figyelembe a tekinteteket, és különösebben engem sem zavartak. Más sokkal inkább.
- Kérlek, Tyler… - nem hallotta meg megragadta a karom, és magához rántott. A csók tüzes volt, és mindent felemésztő. Túl jó volt, ahhoz, hogy ne ijedjek meg tőle. A könnyeim folyni kezdtek, és eltávolodtam tőle. Mindenki mosolyogva nézett minket, de nekem nem volt kedvem mosolyogni. – Miért teszed ezt velem? – kérdeztem sírva – Miért kell tönkretenned teljesen? Hagyj békén, könyörgök! Kérlek!- mondtam zokogva, majd kirohantam a teremből.