Dark Night 37. fejezet

37. fejezet

Nem úgy mentem haza a vadászatból ahogy szerettem volna. Úgy terveztem, hogy meggyilkolok valakit, aztán…minden máshogy alakult. Nekem kellett volna megölnöm a farkast, és nem Nicholasnak. De szerintem úgy most még nehezebb lenne. Meg kéne birkóznom a lelkiismeretemmel is, és az most nagyon nem kéne. Talán jobb is így, talán…
Halk sóhajjal a zuhany alá álltam.
Miért beszélt velem erről Eric? Talán Tyler kérte meg csak tagadja? Vagy csak én vagyok ennyire paranoiás, és igazából semmi köze nincs hozzá. De, akkor miért akarta elmondani? Jó tudom, nem akarja, hogy olyasvalamiért legyünk külön, ami nincs is. Vagyis van, és még sem. Részben igazam van, hogy haragszok Tylerre, és a másik fele? El kéne felejtenem mindent, és inkább visszaszerezni. Nem! Ezt biztos nem! Eric azt mondta nincs Viviennel, de mi van ha mégis? Mi van ha csak titkolják?
Közel egy órát töltöttem a zuhany alatt, és már nem éreztem egyetlen testrészemet sem. Gyorsan fogat mostam, majd kulcsra zártam az ajtómat, és lefeküdtem. Bármibe lefogadom, hogy nem fogok tudni aludni…

Nem bírtam tovább! Fél óra alvás, négy óra forgolódás után muszáj volt felkelnem. Ahhoz nem fült a fogam, hogy felöltözzek, így a pizsamámra csak a selyem köntösömet, és egy papucsot vettem fel. A hajamat lófarokba kötöttem, majd a konyha felé indultam.
Egy pohár vér, és némi rendes étel kíséretében a pihenő szobánkba mentem, ahol kényelmesen elhelyezkedtem. Jobb itt mint a konyhában. Míg falatoztam a különleges tárat vizsgálgattam amit még Jeremy adott. Csak forgattam a kezemben, és vártam az ihletet. Nem akart jönni.
- Hogy-hogy nem alszol? – jött be Daniel egy pohár kávéval a kezében. Mintha attól fel lehetne ébredni.
- Nem tudok. – válaszoltam, majd megettem az utolsó falat húst is a tányéromról
- Azt látom. – mondta halkan, majd leült elém a kis asztal másik oldalára.
- Te miért nem alszol? – kérdeztem, mire elmosolyodott
- Nem tudok. –ránéztem, majd ittam egy korty vért.
- Mit vársz attól a tártól? Szerinted, majd mesélni kezd neked? – sóhajtottam
- Nagyon remélem, ha már senki más nem mesél. – Daniel összevonta a szemöldökét
- Miért nem mész a forráshoz? –és ekkor jött meg az ihlet.
- A forrás! Ez az Daniel! Köszönöm. – álltam fel, majd nyomtam egy nagy puszit az arcára
- Igazán nincs mit! – hallottam meg a távolból a hangját, de én már ott sem voltam.
Mikor beértem a szobámba rögtön felkaptam a mobilomat, és tárcsáztam a számot. Kicsöngött, de senki nem vette fel.
- Gyerünk! Ne hagyj most cserben! Gyerünk! – halk kattanó hangot hallottam, és egy álmos hangot
- Haló?!
- Találkoznunk kell napnyugta után! – halkan felnyögött
- Mi ilyen sürgős?
- Majd megbeszéljük, de minél hamarabb beszélnünk kell! Addig aludd ki magad. A szokásos helyen várlak, ahogy lement a nap. Ne késs! – nyomtam ki a telefont. Nincs jobb ötletem ha ő nem tud semmit a fegyverről, akkor senki sem. Ez az utolsó lap a kezemben. Rám bízták az ügyet, és semmit nem derítettem még ki. Ilyen az én formám.

Ahogy lement a nap, én már rohantam is ki a szobámból. Már az előtérben jártam, amikor valaki utánam kiáltott.
- Helena! Ráérsz egy kicsit? – megfordultam, de nagyon nem akaródzott
- Lucas! Am… igazából nem nagyon. Lehet sikerül megtudnom valamit a fegyverről, és…
- Csak pár perc. Nem tartalak fel sokáig. – sóhajtottam. Lucas, közelebb jött hozzám. Szürke öltönyében, és a fekete hajával igazán jól nézett ki. Mondjuk ő mindig így öltözködik.
- Hallgatlak! – mély levegőt vett – Ez már rosszul kezdődik! – halványan elmosolyodott
- Lenne egy feladatom a számodra. Nem nagy dolog, de… szükséges. – összevontam a szemöldököm
- Miről van szó? – most már tényleg kíváncsi vagyok
- Holnap este lesz az álarcosbál, amire minden évben elmegyek, mint tudod. Viszont… holnap mennek el a franciák is, és velük kell foglalkoznom.
- Azt hittem már elmentek.
- Nem mindenki, a legtöbben még itt vannak. De a lényeg az, hogy mivel én nem tudok ott lenni, ezért valakinek be kell ugrania helyettem. – elkerekedtek a szemeim
- Mi? Hogy én? Most csak viccelsz!
- Hidd el nem. – rázta meg a fejét. Ezért nyögte ki ilyen nehezen. Tudja, hogy utálom ezt a bált, vagy mi a szöszt.
- Miért nem küldöd Danielt, vagy Nicket, vagy… valamelyik arisztokratát?
- Azért, mert Danielnek a Vadászokkal kell foglalkoznia. Nick Tylert üldözi, és az arisztokraták nem mernek elmenni ha én nem vagyok ott.
- Ó, szóval én már nem vagyok Vadász? – kérdeztem felháborodva
- Nem ezt mondtam.
- Lucas, én biztos, hogy nem megyek el! Ez baromság. Soha nem láttam értelmét, és különben is minek? Azt mondod az arisztokraták nem mennek el, mert te nem vagy ott. Akkor én mi a jó büdös francért legyek ott?
- Mert Eric is ott lesz, és nem akarom, hogy azt higgye megfutamodunk. – égnek emeltem a szemem
- Szerintem Eric nem fogja ezt hinni, azért mert nincs ott egy vámpír sem. – Lucas szeme megvillant, már megint felidegesítettem
- Nem kértelek meg rá Helena! Utasítottalak, hogy menj el helyettem!
- Nem kényszeríthetsz arra, amit nem akarok. – sóhajtott
- Ha elmész… visszakapsz egy kicsit a bizalmamból, amire most elég nagy szükséged van. – na, most meg fenyeget, hát ez szép.
- Nem hiszem el… - ráztam meg a fejem
- Csak egy este, és kész. Nem halsz bele. Tedd meg a fajodért ha értem nem is. – mondta halkan
- Lucas, én… - nem hagyta, hogy befejezzem
- Ha lehet ne bőrruhában menj el. Felhívom őket, hogy helyettem te mész. Sok sikert mára! – mondta búcsúzóul, majd elment. Most azt hiszi, hogy már nem tisztelem. Ez hazugság! Én nagyon is tisztelem őt, csak nem értünk egyet mindenben. Mint ahogy ebben sem. Már megint egy rohadt bál! Ezt nem hiszem el. Miért kell mindig nekem megjelennem az ilyen hülyeségeken?
Megráztam a fejem, és inkább a célomra koncentráltam. Nagyobb bajom is van egy bálnál.

A Kék bár mellett álltam, és vártam, hogy jöjjön Jeremy. Még csak nem rég ment le a nap, és kezdődött meg az éjszakai élet, de már most egy csomó részeg tántorgott el mellettem. Nem vettem tudomást róluk. Egyre csak a bál járt a fejemben, és, hogy én minek kellek oda. Lenne jobb dolgom is. Mondjuk próbálgatni, hogy megtudok-e ölni végre egy farkast, vagy végre kideríthetném, hogy ki áll a gyilkolászás mögött, de nem. Nekem egy rohadt bálon kell lennem, de hogy minek. Mit fogok ott egyáltalán csinálni? Beszélgetek az emberekkel, és borozgatok velük, vagy mi a szösz?
Nem tudtam tovább elmélkedni, mert Jeremy megérkezett. Mikor hívtam éppen felébresztettem, de most kialudtnak tűnik. A szokásos unalmas összeállítását viselte, de most még ezzel sem foglalkoztam.
- Mi volt ilyen sürgős? – kérdezte, mikor odaért hozzám.
- Lenne pár kérdésem. – összevonta a szemöldökét – Honnan van a tár? – mintha meglepte volna a kérdés. Megköszörülte a torkát.
- Miért kérded?
- Szerinted? Ez az új hobbim, hogy mindenitől ezt kérdezem. – mondtam gúnyosan – Honnan van?
- Nézd, nem kell mindenről tudnod!
- Miért mondja ezt nekem mostanában mindenki? – forgattam meg a szemem
- Talán, mert mindig mindenre választ vársz.
- Egyszerű kérdést tettem fel! Honnan van? – kérdeztem tagoltam, mire sóhajtott, de nem mondott semmit – Rendben. Miért mondtad, hogy a farkasok állnak minden mögött, és azt honnan szedted, hogy van bomba is?
- Eddig nem érdeklődtél ezek után. Most hogy-hogy? – na ez egy jó kérdés. Amikor Daniel felhozta ezt a forrás dolgot, rögtön Jeremy jutott eszembe. Ő adta oda a fegyvert, és mondott el mindent amit tud, de én hülye még azt sem kérdeztem meg tőle, hogy honnan tudja ezeket.
- Mert eszembe nem jutott, hogy téged vádoljalak bármivel is.
- Ezt, hogy érted? Azt hiszed közöm van a támadásokhoz? – háborodott fel
- Én nem hiszek semmit. Csak nem értem, hogy miért nem mondod el, hogy honnan tudtad meg ezeket?! – megrázta a fejét
- Ha azt gondolod, hogy átvernélek, akkor nagyon félreismertelek.
- Ezek szerint nem válaszolsz? – vontam föl a szemöldököm
- Nem én vagyok az akit keresel. Lehet, hogy szoktam neked segíteni, de ezentúl ne számíts rám! Keress mást Helena! – közölte szárazon
- Jeremy…
- Ne mondj semmit! Ne hívj! Felejtsd el azt is, hogy ismertük egymást! – fordult meg, és elsétált
- Most meg min húztad fel magad? – kiáltottam utána, mire rám nézett
- Több éve ismerjük egymást, és még kérdezed? – nem várta meg a válaszom, már ott sem volt. Nagyszerű. Ennél jobb már nem is lehetne. Gratulálok Helena! Semmit nem tudtál meg, és még Jeremyt is elvesztetted. Van még mára valami jó hír, vagy elég lesz ennyi? Valaki ott fent nagyon pikkel rám az biztos!
Sóhajtva szálltam be a kocsiba. Elegem van már abból, hogy semmi nem jön össze. Meg kell tudnom, hogy honnan szedte az infókat amiket nekem adott. Ha ő nem segít, akkor majd valaki más fog. Adamhez nem lenne értelme elmenni megint, mert úgy sem mond semmit. De akkor mi legyen? Olyan szorosan markoltam a kormányt, hogy az már kis híján eltört. Lazítottam a szorításon, és sebességbe tettem az autót.
Holnap lesz a bál. Koncentráljunk inkább erre, Jeremy ráér később is, ha kitalálom mi legyen. Most perpillanat az a problémám, hogy nem tudom mit vegyek fel a holnapi rendezvényre. Hát igen tipikus női gondok. Talán ezek hiányoznak az én életemből. Mindegy majdcsak találok valami göncöt. Utálok kiöltözni, mondtam már?