Dark Night 29. fejezet

29. fejezet

Míg Tyler, kiment ajtót nyitni én jobbnak láttam ha inkább felöltözök. Hamarosan itt a napfelkelte, és nekem vissza kell érnem a főhadiszállásra. Az elhagyott ruháimat gyorsan behoztam a szobába, és nem találkoztam össze a vendégünkkel. Nem mintha félnék tőle, de egy szál lepedőben nem szeretném ha megbámulna. Egy gyors zuhany után, végre fel tudtam öltözni. Megnéztem megvan-e minden fegyverem, majd az előszobába indultam.
- Nem érted? Muszáj, vagy nagy gondok lesznek. – hallottam meg Vincent hangját
- Nem érdekel. Intézzétek el magatok!
- Te is a fajhoz tartozol… - amikor meglátta, hogy én is itt vagyok, elborult a tekintete – …bár per pillanat ebben nem vagyok biztos. – Tyler, rám nézett a válla fölött, majd vissza Vincentre
- Pontosan tudtad, hogy itt van. – a vérfarkas kihúzta magát, és rám nézett
- Éreztem a szagát, de mertem remélni, hogy megbolondultam, és nincs itt. – gúnyosan felnevettem, majd Tyler mellé léptem. Vincent rám vicsorgott.
- Nem akarok zavarni sokáig. Hamarosan fel kel a nap, nekem pedig, akkor már nem kéne itt lennem.
- Rendben, de légy óvatos. – adott egy puszit az arcomra. Felnéztem Vincentre, és kihívóan rámosolyogtam. Mély morgás tört fel belőle, mire Tyler magyarázni kezdett neki valamit, azon az idegesítő nyelven. Nem tudom mit mondott neki, de Vincent visszavett.
- Vigyázz magadra Vincent! A bátyám hamarosan nagyon csúnyán el fog bánni veled.
- Ha nem én ölöm meg előbb.
- Ha megölöd… én foglak kivégezni, de lassan, és fájdalmasan. – jelentettem ki, mire Tyler megszorította a karom, hogy azért tudjam ki áll előttem. Vincent tekintete megvillant, de nem mondott semmit. Jobban is teszi.- Hamarosan találkozunk. – indultam az ajtó felé
- Jobb ha vigyázol vérszívó. Nem mindenki van érted oda, ne hogy azt hidd! – megfordultam, és felé kezdtem sétálni. Azt hitte, hogy hozzá akarok érni, pedig nem ez volt a szándékom. Elmentem mellette, és szenvedélyesen megcsókoltam Tylert. Éreztem, ahogy Vincent megmerevedik mögöttem. Rámosolyogtam a farkasomra, amit ő viszonzott, majd a másikhoz sétáltam. Nem értem hozzá, csak annyira hajoltam közel, hogy a fülébe tudjak suttogni.
- Elég ha egy valaki oda van értem. – közöltem mosolyogva, majd elhagytam a szobát. Nem nagyon izgat, hogy miről beszélgettek. Nem az én a fajomról van szó, akkor meg nem érdekel. Elég nekem a saját bajom, nem kell még több. Viszont az ismeretlen nő még mindig nagyon idegesít. Mi köze van Tylerhez, és miért volt olyan furcsa szaga? Ember volt ebben biztos vagyok, de… valami nem stimmel vele, és addig nem nyugszok míg meg nem tudom.

Mielőtt visszamentem a főhadiszállásra jobbnak láttam ha meglátogatom Adamet. Biztos örülni fog nekem, de hát… ez van. Nem mindenki lehet szerencsés, és most ő sem lesz az. Biztos tud valami jó kis pletykát a fegyverről, ha pedig nem…hát… akkor is jót fogunk beszélgetni az biztos. Leparkoltam a Red Blood előtt, és azonnal az irodák felé vettem az irányt. Mikor megláttam a két vadászt Adam ajtaja előtt meglepődtem.
- Ti meg, hogy kerültök ide? – kérdeztem Nicholast, és egy másik vadászt. Az ajtó felé bökött a fejével.
- Daniel bent van. Gondolta körbeszimatol egy kicsit hátha tud valamit, a kis áruló. – összevontam a szemöldököm
- Egyedül van bent? – Nicholas megrázta a fejét
- Nem, Mr. Gramer is bent van. – elkerekedtek a szemeim, de nem kérdeztem többet. Bementem az irodába, majd magunkra zártam az ajtót. Adam tekintete azonnal rám rebbent, és félelem sütött egész lényéből. Fekete selyeming volt rajta. Daniel, az asztalon ült előtte, míg Nick helyet foglalt az egyik székben. Milyen kényelmes társaság. Most már nem csak Adam nézett engem. Az összes szem rám szegeződött, de nem nagyon érdekelt.
- Hogy kerültök ide?
- Na, és te? – vonta föl Daniel a szemöldökét
- Én kérdeztem előbb. – tettem karba a kezem
- Gondoltam Adam barátunk tud adni nekünk pár infót a lövöldözésről ami a raktárnál történt. – nézett az említettre, mire az rögtön dadogni kezdett
- Nem tehetek róla. Úgy volt, hogy ott lesznek. Pár órával a gyűlés előtt változtatták meg a helyszínt. – félredöntöttem a fejem. Vajon mennyit tud ez a kis görény?
- Miért változtattak helyszínt? – jött a következő kérdés Danieltől
- Állítólag kaptak egy fülest, hogy ti ott lesztek. – elkerekedtek a szemeim, de hamar rendeztem az arcvonásaimat.
- Ki volt a besúgó? – Adam sűrűn rázni kezdte a fejét
- Azt…azt nem tudom. Sajnálom. – vonta meg a vállát, mire Daniel bólintott. Miért hisz neki el mindent ilyen könnyen? Ezt soha nem fogom megérteni.
- Most te jössz! – nézett rám komolyan – Miért vagy itt? – közelebb léptem hozzájuk
- Enyém a fegyver, hisz tudod. Gondoltam mond nekem valamit Adam. – mosolyogtam rá, mire ő nyelt egy nagyot. Daniel felé fordultam – Azt értem, hogy te miért vagy itt, de ő… - mutattam Nick felé - … minek van veled? – súlyos csend lett az irodában. Ajaj…
- Dolgozok. – közölte az említett, mire felé fordultam
- Nincs szükségünk a segítségedre. Te otthon vadász vagy, itt nem. Nem értem, hogy…
- Helena!
- Mi van? – kérdeztem élesen, és a bátyámra néztem
- Tyler, az övé. – teljesen ledermedtem. A szám kiszáradt, és azt sem tudtam hol vagyok. Miért pont a legveszélyesebb vadászra bízták az ügyet? Felé fordítottam a fejem, és farkasszemet néztünk.
- Az nem lehet… - mondtam inkább magamnak, mintsem neki. Nick arca teljesen kifejezéstelen volt.
- Mi az félsz, hogy megöli valaki a szívszerelmedet? – azonnal Adamra kaptam a tekintetem, de nem csak én
- Mit hadoválsz itt össze-vissza? – kérdezte Daniel, mire megráztam a fejem, és rendeztem az arcvonásaimat. Jobb lesz ha most befogja, vagy én fogom majd be neki.
- Mi az a bátyád nem is tud róla?
- Mi a francról beszélsz? Tylert, már mióta meg akarom ölni. Az pedig zavar igen, hogy más teszi, majd meg helyettem. Nem tudom honnan szedted ezt. – éreztem Daniel, súlyos tekintetét rajtam, de nem néztem rá. Adam viszont csak úgy ragyogott. Örül, hogy van egy aduász a kezében. Gyönyörű, mondhatom! Csak nekem nem jó ez az egész. Egyébként meg honnan tudta meg, hogy mi a helyzet? Tyler, azt mondta titokban tartják. Szép kis titok mondhatom…
- Hallottam ezt azt. – vonta meg mosolyogva a vállát
- Magamra hagynátok Adammel? – kérdeztem őket, de nem vettem le a szemem a kis spicliről.
- Nem szívesen hagyom veled egyedül, ha nem baj. – mondta halkan Daniel
- Ne aggódj nem fogom bántani. Csak kicsit elbeszélgetek vele. – azt hittem nem mennek ki, de végül…már csak ketten maradtunk. Én, és Adam… -Beszélj! – közöltem vele, mire ő kihúzta magát ültében.
- Miről beszéljek? A fegyverről, vagy Tylerről? – vigyorgott rám, de én csak mereven bámultam rá.
- Kezdjük a fegyverrel. A többit, majd később. – biztos vagyok benne, hogy Daniel az ajtó előtt van, és hallgatózik.
- Nem tudok semmit. De mond…milyen volt a gyűlés? – erre már azért reagáltam. Mellé léptem, és hátracsavartam a karját, mire ő felkiáltott…volna, de én még időben befogtam a száját.
- Nem akarlak megölni Adam, de ha sokat kekeckedsz megteszem, ígérem. Most, pedig beszélgessünk! Biztos, hogy nem tudsz semmit a fegyverről? – nyöszörögni kezdett, de nem csinált semmi többet. – Nos? – húztam még a kezén, mire valamit motyogott kínjában. Elengedtem a száját.
- Esküszöm. Esküszöm, hogy semmit nem tudok. Mintha nem állna az ügy mögött senki. Egy pisszenést sem hallani erről. – kapkodta gyorsan a levegőt
- Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek neked. Honnan tudsz a gyűlésről?
- Besúgó vagyok nem?! – nyöszörgött elkínzott hangon
- És Tyler? Róla honnan tudsz? – úgy mondtam, hogy csak ő hallja, és a kint állok ne tudják miről van szó.
- A farkasok ettől hangosak. De ne aggódj tartják a szájukat. Én is csak véletlenül tudtam meg.
- Hogyan? – sürgettem
- A báromba jött két farkas, és erről suttogtak. Szerencséd, hogy én tudtam meg, és nem más.
- Micsoda szerencse. – közöltem gúnyosan, de még mindig fogtam a karját – Ha erről bárkinek szólni mersz, nem csak a kezed lesz oda. Világos? – rántottam rajta egyet, majd elengedtem
- Mint a nap. – suttogta halkan, majd felnézett rám- Nem gondoltam volna, hogy összejössz vele. Azt hittem megölöd, és kész. Eddig ilyennek ismertelek.
- Egyáltalán nem ismersz engem Adam. – néztem rá megvetően, míg ő a karját masszírozta. – Még beszélünk. – mondtam búcsúzóul, majd kimentem az irodából. Mily meglepő, Daniel várt rám.
- Ez meg mi volt?
- Felidegesített a hazugságával, és muszáj volt egy kicsit elbeszélgetnem vele. – vontam meg a vállam, és kifelé indultam. Könnyedén tartotta velem a lépést.
- Szóval csak hazugság volt?
- Nem értem miről beszélsz. – ráztam meg a fejem. Kiértünk a klubból, mire ő hirtelen megtorpant.
- Mond, hogy nem igaz, amit mondott. – annyira szerettem volna neki mindent bevallani. Elmondani, hogy igaz amit Adam mondott, és nagyon sajnálom. Ehelyett… teljesen mást válaszoltam.
- Jézusom Daniel! Komolyan azt hiszed, hogy összejövök egy vérfarkassal, és főleg Tylerrel? – kérdeztem felháborodva, de belül megöltem magam. Védekezően felemelte a kezeit.
- Jó, jó, oké. Igazad van, csak elragadtattam magam, sajnálom. – vett egy mély levegőt, és tényleg bánta, hogy ilyet feltételez rólam. – Nem szabad Adamra hallgatnom. Utál téged, és csak keresztbe akar tenni. – jött közelebb hozzám, és megölelt. – Nagyon sajnálom. – majdnem elbőgtem magam a vállán. Erősen magamhoz szorítottam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Nem haragszok…tudom…hogy…Adam milyen egy hazug disznó. Felkaptam a vizet sajnálom. – távolodtam el tőle, és bíztatóan rá mosolyogtam, amit ő viszonzott.
- Mennünk kéne. – szólalt meg végül, mire bólintottam. Tekintettemmel végigpásztáztam a sikátort, és megtaláltam akit kerestem.
- Mindjárt megyek utánatok. – szóltam a távolodó Danielnek, majd Nick felé vettem az irányt. – Miért nem szóltál? – álltam meg előtte. Ő karba tett kézzel támaszkodott a falnak.
- Nem találkoztunk, és gondoltam…úgyis megtudod. – összevontam a szemöldököm. – Ne nézz így rám! Nem utasíthattam vissza. Hisz ezért jöttem.
- Meg akarlak kérni valamire. – mondtam halkan, mire ő rögtön a fejét rázta. Ezek szerint tudja, hogy mit akarok.
- Nem! Ne, is kérj erre!
- Nick, neked adták az ügyet, és tudom, hogy…még ha nehéz is bevallani, de jó vadász vagy. Lucas, pedig pont neked adta az ügyet, szóval kérlek! Ha megtalálod Tylert, ne öld meg! – néztem rá komolyan, mire ő el akart menni, de megragadtam a karját. – Kérlek! – rám emelte a tekintetét, és biztos voltam benne, hogy nemet mond. Láttam valamit a szemében, de olyan hirtelen tűnt el, hogy nem tudtam mi is az. Halkan felsóhajtott.
- Nem ígérhetem meg, hogy nem teszem a dolgom Helena! Ezt az egyet nem tudom neked megígérni. – húzta el a karját, majd elment mellettem. Percekig álltam ott némán, és nem tudtam megmozdulni. Ha Nick megtalálja Tylert, megöli. Én pedig nem tudok ellene mit tenni. Figyelmeztettem az este Tylert, hogy vigyázzon, de mintha a falnak beszélnék. Tökéletesen biztos benne, hogy nem fogják megölni. Én viszont… egyáltalán nem vagyok benne biztos.