Dark Night 34. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig, de nem volt valami sok időm. :/ A fejezetről annyit, hogy nekem nem tetszik. :S Azt ne kérdezzétek, hogy miért, de nem nem tetszik. Azért remélem nektek majd fog. ;) Az olvasói estet, pedig még szünetben szeretném megtartani, mert remélhetőleg, így mindenki ott tud lenni, aki szeretne. Még mindig nem tudom, hogy, hogyan is fogom megoldani, de töröm a fejem, és majd csak kitalálok valamit ami mindenkinek jó. :) Aztán új kinézetet is tervezek az oldalnak, mert már unom a sötétet. xD Szóval most van dolgom bőven, ezért sajnálom ha nem tudok rögtön visszaírni, vagy később rakom fel a fejezetet. Na mindegy nem magyarázkodok annyit. :) Jó olvasást!!

puszi
Niky

34. fejezet

Elfogott az irigység, ahogy ránéztem a nőre. Ő annyira… tökéletes hozzám képest. Most fekete szoknya, és kék felső volt rajta, ami jól illett a szeméhez.
- Ő meg mit keres itt? – figyelmen kívül hagytam a kérdését, és Tylerhez fordultam.
- Nem azt mondtad, hogy soha többet nem kell vele foglalkoznom? – vontam föl a szemöldököm
- Nem is. Épp menni készül. – ragadta volna meg a nő karját, de az nem engedte
- Nem amíg be nem vallod nekem az igazságot! – nézett vele farkas szemet. Karba tettem a kezem, és a bárpultnak dőltem. Úgy érzem magam körülbelül, mint egy színésznő, egy szörnyű szappanoperában.
- Igen, Tyler egyetértek! Valld be neki az igazat! – mondtam „bátorítóan”, mire rám nézett
- Ezzel nem segítesz!
- És ki mondta, hogy én segíteni akarok? – kérdeztem váll vonogatva, mire összevonta a szemöldökét
- Mit akarsz? – vont kérdőre
- Inkább az a kérdés, hogy ő mit akar. – böktem a nő felé, aki jég hideg tekintettel méregetett – Miért is vagy itt Vivien? – pár másodpercig engem vizsgálgatott, majd Tylerre nézett
- Mert szeretném ha bevallaná, hogy mit érez irántam. – gúnyosan elmosolyodtam
- Nos, akkor Tyler mi lenne, ha beavatnád?! – néztem rá kihívóan
- Már elmondtam nem egyszer! Most pedig menj el! – közölte vele hidegen, de nem mozdult. Anyám!
- Hallani akarom, és utána elmegyek! – megforgattam a szemem. Ezt nem hiszem el!
- Ha nem akarod, hogy erőszakkal vigyelek ki jobb ha most azonnal…
- Majd én elmondom ha már ő nem képes rá! – vágtam közbe, mire mind a ketten rám néztek. Az én türelmem is véges! – Igazság az, hogy Tyler, téged nagyon is… - most ő vágott az én szavamba
- Nem szeretlek Vivien. Már nagyon régóta nem érzek irántad semmit. – nézett a szemébe, majd rám. Felemeltem a fejem. Ha ezzel akar meghatni, rohadt rossz úton jár! Ennyitől nem fogom a lábai elég vetni magam. Nekem is van azért önbecsülésem.
Tyler, velem volt elfoglalva így már későn érzékelte a nőt. Vivien, lehúzta magához, és megcsókolta. A torkom elszorult, de nem tudtam nem rájuk figyelni. Túl tökéletesek voltak együtt. Akadozva vettem a levegőt, főleg amikor láttam, hogy Tyler visszacsókolt. Mondjuk nem hibáztatom. Vivien gyönyörű, és ő az igazi számára, de mégis… Be kellett hunynom a szemem, mert nem bírtam tovább nézni. Ahogy a nő keze Tyler, mellkasát simogatja. Én ezt nem akarom látni.
De már nem jelent számomra ő semmit igaz? Akkor meg nem szabadna elfordulnom. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és néztem a párosukat. Nem engedtem, hogy az arcomon bármilyen érzelem is tükröződjön. Felvettem az álarcomat, és eltereltem az érzéseimet a gyűlölet felé.
Hála az égnek, Tyler végül eltolta magától Vivient, akinek most levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán.
- Most már elmegyek. Csak ennyit akartam. Még látjuk egymást ne félj! – simított végig Tyler karján, majd diadalittasan rám nézett. Ekkor ugrott be valami! Összevontam a szemöldököm, és a behúzott függönyökre néztem. A nap már lenyugvóban van, ahogy érzem. – Jó mulatást! – mondta búcsúzóul, majd elhagyta a lakást.
Magamon éreztem Tyler tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Az ablakot fixíroztam, majd az órára néztem. Még egy óra, és lemegy a nap. Átaludtam az egész napot? Mondjuk elég nagy sérüléseim voltak, de akkor is… ez mégis csak túlzás. Vagy nem. Bármi megeshet. Az éhség is kezdett bennem dolgozni, mind a vér, mind a rendes étel iránt. Elfordítottam a fejem, és szembetaláltam magam Tyler tekintetével. Az én arcom kifejezéstelen volt, de az övén sem láttam semmit. Talán sóvárgást, vagy nem is tudom. Nem vagyok ma túlságosan a toppon.
Szó nélkül megfordultam, és visszaballagtam a szobába. Rögtön a fürdőbe mentem, és behunyt szemmel az ajtónak támaszkodtam. Mindenem sajgott, de legfőképpen a karom. Zuhany. Zuhanyra van szükségem, most! Kioldottam a köntöst, és levettem a fehérneműt. Szörnyen jól esett a forró víz, de a bekötött karom nem volt oda érte. Egy idő után, viszont már nem is éreztem.
Jó tíz percig áztattam magam, majd kiléptem a zuhanyból. A tükör teljesen párás volt, de az épp kezemmel letöröltem. Sokkal jobb állapotban voltam már így, de még mindig nem az igazi. Nem engedtem, hogy a csókjukon tűnődjek. Kifésültem hajam, és megszárítottam. Mintha csak otthon lennék. Na jó azért nem, de addig se kell mást csinálnom, és az idő is megy. Visszavettem a bugyit, a melltartót, majd a köntöst. Már a kilincsen volt a kezem, de hirtelen megtorpantam. Az ajtóra tettem a kezem, és a homlokomat neki döntöttem. Ne gondolkozz! Ne gondolkozz!
Hideg vízzel lemostam az arcomat, majd a csapra támaszkodtam. Mély levegőket vettem, és közben a tükörképemet tanulmányoztam. Percekig álltam mereven, majd amikor már úgy éreztem rendben vagyok, kiléptem a fürdőből.
Tyler, a fotelban ült, és wiskyt kortyolgatott. Én a maszkom mögé bújtam, de nem mozdultam az ajtóból. Nekem itt tökéletes lesz! A poharát bámulta, és nem nézett rám, én viszont csak őt bámultam. Néha kell a szerepcsere. Egy melegítőnadrág volt rajta, és semmi más. A hegek már rég eltűntek a felsőtestéről. Még csak most jutott eszembe, hogy én magamon hagytam a kötést, pedig teljesen átázott. Mindegy nagyobb bajom már nem lesz tőle az biztos.
- Hol vannak a ruháim? – kérdeztem, mire ő ivott egy kortyot
- Még fél óráig itt kell maradnod ha nem akarsz elégni.
- Nem ezt kérdeztem. – ráztam meg a fejem, mire rám nézett a pohara mögül
- Az ágy mellett mint láthatod. – mutatott rá. Csak azt ne mond, hogy még ő van megsértődve! Nem foglalkoztam a lelkiállapotával. A ruháimhoz mentem. A fölsőn nem volt sok vér, ezért előnyös ha ujjatlan felsőben lőnek rád.
- Kimennél?
- Miért szégyenlős vagy? – kérdezte gúnyos mosollyal, mire majdnem képen töröltem.
- Ha kérsz még pofont van még a múltkoriból. – letette a poharat, és rám nézett
- Megmentettelek, szóval kedvesebb is lehetnél. – majdnem leesett az állam, de csak csípőre vágtam a kezem
- Ahogy én is. Ha jól emlékszem, majdnem elpatkoltál. Szerencséd, hogy ott voltam. Amit egyébként szívesen.! Most pedig menj ki! – kezdtem dühbe gurulni. Még neki áll feljebb?! Ő hazudozik, és most ő nagymenő, mert lesmárolta valaki?!
- Az én lakásom, és azt teszek amit akarok, amúgy sem látnék semmi újat. Nincs olyan porcikád amit ne ismernék, és különben is… van rajtad fehérnemű. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Ne feledd, hogy már nem vagyunk együtt! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd az ágyra hajítottam a ruhákat. Kioldottam a köntös elejét. Nem fogok belehalni, és azért volt igazság abban amit mondott. Ha neki így jó, akkor nekem is. Megfogtam a köntöst, és majdnem hozzá vágtam, de nem fogok úgy viselkedni, mint egy gyerek. Inkább ledobtam a földre. Tyler, engem bámult míg felöltöztem. Mikor végeztem fogtam a köntöst, és visszavittem a fürdőbe. – Most boldog vagy? – kérdeztem hidegen, majd az ágy másik oldalára mentem, hogy felvegyem a magas sarkúmat.
- Miért kéne annak lennem? – vonta meg a vállát, de nem nézett más felé. Megráztam a fejem, és felhúztam a cipőket. Óvatosan lefejtettem magamról a kötést, és megnéztem a sebet. Már nem vérzett, de nem is volt valami szép látvány. – Ha vért iszol nyoma sem marad.
- Nem mondod? – kérdeztem gúnyosan, majd a szemétbe hajítottam a kötszert, és keresztberaktam a lábaimat. Még fél óra, és itt sem vagyok. Csak ez vígasztalt semmi más.
- Mire volt jó az előbbi játékod? – félredöntöttem a fejem
- Milyen játék? Csak gondoltam jobb ha hamarabb túl esünk a beszélgetésen, és kész. Ne mond, hogy nem volt jó?! – vontam meg a vállam
- Az, hogy helyettem akartál válaszolni, és még hozzá nem is az igazat, hát... bevallom nem. Egyáltalán nem élveztem a dolgot!
- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. A másik fele biztos jó volt. – szuggeráltam, mire összevonta a szemöldökét
- Nem én akartam a csókot. – vonta meg a vállát
- De nem is akadékoskodtál, amikor megtörtént. Vagy csak én láttam rosszul?
- Miért érdekel ez már téged? Nem hiszed el, hogy nem volt egyik kiválasztottal sem kapcsolatom, és semmivel nem tudlak az ellenkezőjéről meggyőzni. Szerintem még örülsz is, hogy így alakultak a dolgok. – felvontam a szemöldököm. Mi van?
- Igen? Ezt miből gondolod? Vivien súgta meg? – gúnyosan elmosolyodott
- Mi van Nickel? Úgy tudom eléggé összemelegedtetek. – magamban teljesen lehidaltam, de az arcomra nem engedtem, hogy kiüljön a megdöbbenés. Én, és Nick? Ez még viccnek is rossz. De legalább tudom, hogy egy kurvának tart, és most azért ilyen bunkó, mert azt hiszi a csókkal ki van egyenlítve a számla. Na persze!
- És ha igen? Mi közöd van hozzá? – az érzéseimet eltitkoltam előle, így nem tudta, hogy hazudok-e, vagy sem. Ez van! Ökölbe szorította a kezét. – Te smárolsz Viviennel, én meg Nickel. Az útjaink már rég elváltak Tyler! Törődj bele! Hülyeség volt elkezdeni az egészet. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna, és kész. Te fent tartod a fajodat én pedig megmentem az enyémet. Ennyi! – vontam meg a vállam, de ő csak dühösen méregetett
- Le is feküdtél legalább vele? –megforgattam a szememet. Mintha nem is hallaná amit mondok neki!
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – mondtam félvállról, mire felpattant, és elém állt. Egy kicsit zavart, hogy ennyire fel kell rá néznem, de kiheverem. Szenvedjen valamennyit ő is, ne csak én! – Most mit csinálsz majd? Megütsz, vagy megint megcsókolsz? Nem érnél el vele semmit, ahogy a sikátorban sem. Hozzád Vivien való. Nem én. – mondtam halkan a szemébe
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – furcsa volt az ő szájából hallani az én szavaimat, de igaza volt. A jövő kifürkészhetetlen...
- Legalább jól csókol, mer… - nem tudtam befejezni, mert hirtelen az ágyon fekve találtam magam fölöttem Tylerrel. Valahogy a párnákra kerültem csak azt nem tudom, hogy hogy. Nem nehezedett rám, csak annyira, hogy érezzem a súlyát. Ennyi is elég volt, ahhoz, hogy ne tudjak megmozdulni. Elfordítottam a fejem, ő pedig a vállamba suttogott.
- Milyen vele lenni? Élvezed mi?
- Az biztos, hogy sokkal jobb mint veled. – mondtam szárazon. Még ha nem is igaz amit mondok, jobb, hogy idegesítem, minthogy halálra püföljük egymást. – Nincs jogod kérdőre vonni engem, amikor te vagy az egésznek a felbujtója. Nem hiszem el, hogy ki vagy azon akadva, hogy már mással vagyok. Ilyen az élet. Szokj hozzá, vagy rosszul jársz! – Tyler, nem mozdult felettem. Egyenletesen vette a levegőt, de a dühe nagyon nagy volt.
- Ha tudni akarod… fel sem érhetsz Vivienhez! Soha nem lehetsz olyan mint ő! – behunytam a szemem. Tudom mi ezzel a célja, és el is éri ha így halad. Lassan felé fordítottam a fejem, mire rám nézett – Tudom, hogy egy gyilkos vagy, és azt is tudom, hogy gyűlölsz. Lehet van is rá okod, de honnan tudod biztosra? Van rá bizonyítékod, hogy valaha is tettem olyat amivel vádolsz?
- Elég, hogy láttam viszonzod a csókját. – mondtam szemrehányóan
- Te nem viszonoztad az enyémet. Rémlik? – megráztam a fejem, majd lelöktem magamról Tylert. Felálltam az ágyról, majd szembe fordultam vele.
- Akkor miért nem vagy most vele? – kérdeztem élesen, és a bejárati ajtóhoz trappoltam
- Akarod tudni? Eláruljam neked, hogy miért nem? – hallottam meg a hátam mögül a hangját. Megráztam a fejem.
- Rohadtul nem érdekel! Kösz mindent, igazán élveztem a beszélgetést, de én most megyek ha nem bánod?! – hátra sem néztem, amikor kimentem a lakásból.