Dark Night 33. fejezet

33. fejezet

Három lövést hallottam, de olyan volt mint egy lassított felvételben. Túl messze volt ahhoz, hogy tudjam ki áll a sikátor másik felében.
Az első két lövés egymás után történt, és mind a kettő Tylert találta el, aki egy hangos kiáltás után a fal mellé rogyott. A támadóm felé néztem, aki épp rám emelte a fegyverét. Elfordultam, de még így is lassabb voltam a golyónál. Belefúródott a vállamba, mire térdre rogytam. Nem néztem meg, hogy mi van a karommal, inkább a szemetet néztem, aki hirtelen már nem volt sehol. Természetesen ilyenkor nincs nálam fegyver, a rohadt életbe! Felálltam a földről, és Tylerhez rohantam, aki lelógatott fejjel ült a fal tövében. Nem úgy volt, hogy én nem foglalkozok vele? De hát Istenem, meglőtték, és ha súlyos? Miért érdekeljen? Átvert, és még most is csak hazudozik nekem. Akkor mi a francért nem megyek el innen?
Nyeltem egy nagyot, és leguggoltam mellé.
- Tyler, Tyler! Hallasz engem? – halk nyögés volt a válasz. – Hol talált el? – végignéztem a rajta. A jobb lába teljesen élettelenül feküdt, és ha jól mérem fel a kárt, a lábszárába fúródott a golyó. Nem láttam kimeneti sebet, szóval még benne van. Megérintettem, mire megrándult. Lassan felemelte a fejét, és rám nézett
- Helena…
- Meg kell néznem milyen golyót használt. – erősen megszorítottam a lábát, és belenyúltam a mély sebbe. Akkorát ordított, hogy az egész sikátor beleremegett, és el akarta húzni a lábát, de nem engedtem neki. Mikor megtaláltam amit kerestem, visszarántottam az ujjam. – A francba! Ezüst, de nem tiszta.
- Honnan tudod? – kérdezte halkan
- Éget, de nem eléggé. Szerintem csak a külső borításában van egy kis ezüst. Kiszedni így nem tudom, de regenerálódni sem tudsz így. Szóval, vagy kivesszük valahogy, vagy levágom a lábad. – vontam meg vállam, mire halványan elmosolyodott. Várjunk csak, három lövés volt.
Tyler egyik kezét a hasánál tartotta. Óvatosan odanyúltam, és elvettem, mire egy csomó vér kezdett folyni.
- A francba! Elfogsz vérezni ha itt maradsz. A lábad nem vérzik, és nem is olyan vészes ehhez képest. – visszatettem a hasára a kezét, és agyalni kezdtem.
- Nem lesz semmi bajom. Majd megoldom. – mondta halkan, majd felnyögött a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó!
Megfogtam Tyler szürke ingét ami rajta volt, és leszakítottam belőle egy kisebb tarabot. Rákötöttem a lábára ha véletlenül vérezni kezdene mégis. Egy nagyobb részt is szakítottam, és megpróbáltam elvenni a kezét, de nem engedte.
- Az istenért, ne nehezítsd meg a dolgomat kérlek! – rivalltam rá, mire nagy nehezen leengedte a kezét a vér pedig a kezemre folyt. Amilyen gyorsan csak tudtam leszedtem róla a maradék inget is, és nagyjából bekötöztem a sebet. Mély levegőt vettem, de hiba volt. Minden csupa vér volt, én meg még nem ittam semmit. Igaza volt Nicknek. De honnan tudhattam volna, hogy ez lesz? Behunytam a szemem, majd kinyitottam. – Van nálad fegyver? – bólintott
- Hátul. – kivettem az övéből, és az enyémbe tettem
- Hol áll a kocsid? – annyira halk volt a hangja, hogy alig hallottam
- A sikátor másik oldalán ahol az a szemét is állt. – lehajtotta a fejét, és úgy tűnt mintha már meghalt volna. Megfogtam a fejét, és felemeltem, de csukva volt a szeme.
- Tyler! Maradj ébren, világos? – kinyitotta szemét, majd lassan bólintott – Most pedig próbálj meg felállni! Segítek! – a bal karját átvetettem a vállamon, és nagy nehezen felálltam. Vámpír létemre elég nehéz volt a súlya. Legalább húzni nem kellett, mert a lábát azért még nagy nehezen tudta szedni, de egy kicsit sántított. Ha nem ebben a helyzetben lettük volna elfoglalt lennék a felsőtestével, de így… Inkább szereznem kéne valamit neki, mert a végén megfagy.
- Ha…nem fájna…ennyire…még örülnék is…ennek… - próbált nevetni, de még ez sem ment neki
- Inkább fogd be! – végre elértünk a kocsihoz. Kibányásztam a kulcsot a far zsebéből, és beültettem az anyós ülésre. Hátul volt egy bőrkabát, így azt rá tudtam teríteni, majd maximumra raktam a fűtést.
Szerintem még soha nem vezettem ilyen őrülten. Épp a sebváltóért nyúltam, mikor hirtelen megszédültem. A fenébe!
- Hol vagyunk? – hallottam meg Tyler hangját. Már erősebb volt a hangja, de nem az igazi. Megköszörültem a torkom.
- Mindjárt oda érünk. Addig tartsd ki.
- Hol van az, az oda? – mély levegőt vettem
- Hazaviszlek, és kiszedem a golyókat belőled. – csend lett a kocsiban, és amíg a házhoz nem értünk az is maradt. Kitámogattam a kocsiból, és örültem neki, hogy senki nem utazott a lifttel. A folyosó is teljesen kihalt volt. Hát igen, minden rendes ember éjfélkor már alszik, főleg az elit.
Valahogy sikerült bejutnunk a lakásba. Tylert leültettem az egyik bőrfotelba, majd bezártam a bejárati ajtót. Senkinek nem kell, hogy valaki épp ebben a pillanatban jöjjön ide. A fürdőszobából összeszedtem mindent, amire csak szükségem lehet. Levettem a magas sarkú cipőmet, és elhajítottam a sarokba. Tyler, már teljesen éber volt, de az arca néha megvonaglott.
- Részben jó, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz, de van rossz oldala is. Nehezebben fogom kiszedni a golyókat, mert kezd összeforrni. – nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy levegyem róla a cipőt, a zoknit, majd a farmert, és tűrte a kínzást. Pokoli érzés, amikor valakinek a testében érzéstelenítés nélkül turkálnak. Én már csak tudom. Mivel nem hat se ránk, sem a farkasokra gyógyszer, ezért ki van zárva, hogy érzéstelenítsem a sebét.
Ökölbe szorította a kezét, és nézte, ahogy szorgosan dolgozok a lábán. Nagy nehezen sikerült kibányásznom a golyót. Nem láttam, hogy nagyon roncsolódott volna, de azért bekötöttem. Egy nagy sóhaj után a hasához nyúltam. Levettem a kötést, és szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig vérzik, bár már nem annyira. Lefertőtlenítettem a sebet, ami pokolian csíp, de még ez sem volt rá valami nagy hatással. Nem nézett máshova, csak rám. Zavarba jöttem volna, ha nem éppen az életét akarnám megmenteni. Megköszörültem a torkom.
- Ki volt az aki ránk lőtt? – tereltem el a témát
- Nem tudom, de hidd el, megbánja. – fogtam a csipeszt, és belenyúltam a sebbe. Erre azért már megrándult.
- Csak nem fáj? – kérdeztem gúnyosan, mire ő csak tudálékosan nézett rám. Gonoszul elmosolyodtam.
- Valld be, hogy élvezed!
- Hogy könyékig vagyok a gyomrodban?! Marhára. – megtaláltam a golyót, és próbáltam megfogni, de nem volt valami könnyű.
- Hogy fájdalmat okozol nekem. Ez a bosszúd igaz?
- Szóval mégis fáj? – vontam föl a szemöldököm, és végre sikerült megfognom a golyót – Kész! – dobtam bele a töltényt a szemétbe, majd elkezdtem bekötözni a hasát.
- Köszönöm. – hallottam meg a halk hangot, mire pár másodpercre leálltam
- Mit?
- Hogy megmentettél. Köszönöm. – befejeztem a kötözést, és fel akartam állni, de hirtelen megszédültem. Tyler megfogott, és leültetett. – Te megsérültél. A francba, miért nem szóltál? – a vállam már sajgott, de nem akartam megnézni.
- Sok vért vesztettél, és nagyobb bajod van mint nekem. – megfogta a vállam, mire legszívesebben ordítottam volna, de nem tettem. Ha ő kemény, akkor én is!
- Még mindig benne van a golyó. – közölte halkan, és helyet cseréltünk. Ő térdelt előttem, én pedig ültem a fotelban.
- Nincs semmi bajom! – próbáltam felállni, de nem engedett
- A karod még mindig vérzik, mert nem vetted ki a golyót. Félig ezüstből van, szóval meg is hallhatsz. Nem farkas vagy.
- Nem mondod? Pedig már kezdtem reménykedni. – ironizáltam, de a karom majd leszakadt. Tyler felsóhajtott, és valamit mondani kezdett, de nem hallottam. A szemem lecsukódott, és hirtelen nagyon fáradtan éreztem magam. Még soha nem voltam talán ennyire fáradt. Éles fájdalom nyílalt a karomba, mire majdnem felkiáltottam, de eszembe jutott a magammal kötött alku. Mikor lenéztem a kezemre láttam, hogy szorongtatja a vállamat.
- Mi az istent csinálsz? Nem az a cél, hogy megölj! – rivalltam rá, de nem foglalkozott vele
- Nem csukhatod be a szemed világos? – összevontam a szemöldököm, de bólintottam – Ez rohadtul fájni fog! – figyelmeztetett
- Nem cukorból vagyok, ki fogom bírni! – szúrós tekintettel nézett rám
- Rám nem úgy hat az ezüst mint rád, és ezért tudtam kibírni különösebb jajgatás nélkül. – megforgattam a szememet
- Na persze ma…
- Nem csipeszt fogok használni, mert úgy nem biztos, hogy minden egyes darabját kiszedem belőled. – vágott a szavamba. Erre azért már nyeltem egy nagyot. A vállamban fog turkálni. Fúj…
- Honnan tudjam, hogy nem ölsz meg szándékosan? – kérdeztem halkan
- Erre nem is válaszolok inkább. – válaszolta, majd rám nézett – Kész vagy? – megszorítottam az egyik kezét, majd behunytam a szemem, és bólintottam. A bal vállamhoz nyúlt. – Ha nagyon elviselhetetlen ne tartsd vissza a hangod! – annyira nem lehet rossz. Nem hiszem, hogy annyira…
Megéreztem, ahogy az ujja a sebembe fúródik, és egészen a golyóig hatol. Nem bírtam ki. A sikoly olyan hangos volt, hogy az egész szoba bele remegett.

Egy puha ágyban ébredtem. A bal vállam bekötözve, és ég mint állat. Felültem, és végignéztem magamon. Csak fehérnemű volt rajtam. Csak azt tudnám minek kellett levetkőztetnie?! Megpróbáltam megforgatni a karomat, de még megmozdítani se nagyon sikerült.
Feltápászkodtam az ágyból, és belebújtam egy köntösbe. Megtettem azt a hibát, hogy belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt hatalmas táskák, a hajam össze-vissza áll. Gyönyörű mondhatom. Lemostam az arcomat, és kezdtem valamit a szénaboglyámmal.
Halk beszélgetést hallottam a nappaliból. Nem mentem ki, mert akkor Tyler tudná, hogy ott vagyok. Inkább megálltam hálószoba ajtóban, és nagyon füleltem.
- Tyler, kérlek! Tudod, hogy ennek így kell lennie! – hallottam meg az ismerős hangot
- Nem, nem kell így lennie! Felejtsd el a múltat, és lépj végre tovább. Ahogy én is tettem!
- Hazudsz! Mindenkinek csak hazudsz! Magadnak, nekem, még annak a vámpírnak is!– az utolsó szót undorodva ejtette ki.
- Őt hagyd ki ebből! Semmi közöd hozzá, ahogy hozzám sem! Menj el innen, most!
- Nem megyek el, amíg nem vallod be nekem az igazságot! Tudom, hogy még mindig szeretsz! – lassú léptekkel a nappaliba mentem.
- Igaza van, jobb ha most szépen elmész! – valljuk be meglepődött, hogy engem lát. Hát igen, ez van, ha az embernek nincs olyan hallása mint nekünk. Szegény kicsi Vivien, úgy sajnálom… Vagy mégsem.