Dark Night 32. fejezet

32. fejezet

Úgy aludtam mint a bunda. Miután Nick visszakísért a szobámba, én mély álomba merültem. Olyan jó volt végre pihenni, és nem gondolni semmire. Kész felüdülés számomra. Valaki rázni kezdte a vállam…
- Helena, ébredj! – felnyögtem, és még jobban magamra húztam a takarót
- Még hagyj egy kicsit aludni! Alig egy órája feküdtem le. – a férfihang halkan felkuncogott. Ez nekem ismerős, de nem tudtam hirtelen hova tenni.
- Az egész napot átaludtad már. – kipattantak a szemeim, és a látogatómra néztem. Persze, hogy Nick volt az.
- Az egész napot?! Hány óra van? – kérdeztem a fejemet rázva, és ránéztem az órára. Este tízet mutatott. – Mi? – tátottam el a szám- De hát én… Mindegy fáradt vagyok. Hagyj aludni! – feküdtem vissza, majd behunytam a szemem
- Azt mondtad eljössz velem a klub megnyitómra. – csak nyöszörögtem, de nem keltem fel. Nick halkan sóhajtott. Hirtelen nagyon hideg lett. Hát persze, lerántotta rólam a takarót.
- Hagyj már aludni! – mondtam halkan, és csukott szemmel, valami takaróféle után kutattam.
- Megígérted! – hallottam meg a halk hangot. Kinyitottam a szemem. Igen, én hülye megígértem! Mélyet sóhajtottam, és felültem. Ő már kész volt. Egyszerű öltöny volt rajta, szürke inggel. De még így is jól nézett ki.
- Mi lett volna ha nincs rajtam semmi a takaró alatt? – vontam föl a szemöldökét, mire megforgatta a szemeit
- Azért nem vagyok bolond Helena! Pontosan tudtam, hogy van rajtad valami. – összevontam a szemöldököm – Ha pedig mégsem, akkor most valószínűleg ádámkosztümben feszítenél itt. – mutatott rám, mire jéghideg pillantással jutalmaztam – Most pedig készülődj ha nem akarsz így jönni! – azzal hozzám vágta a takarót, és az ajtóhoz ment
- Nagy parti lesz, mert nincs kedvem kiöltözni?! – mosolyogva felém fordult
- Őrületes. – kacsintott rám, majd ott sem volt. Fáradtam dőltem vissza a puha ágyamba.

Mikor a luxuskocsi megállt egy kivilágított parkolóban már tudtam, hogy nem kéne itt lennem. Nick, kisegített az autóból. A hideg széltől megborzongtam. Fekete farmer, és sötétszürke flitteres, csillogó fölső volt rajtam. Semmi nem tudott volna rávenni egy szoknyára most. Még ez a parti sem. Azért egy tűsarkú cipőt felvettem. Körbenéztem a parkolóban, ami tele volt. A luxus negyedben, egy luxus bár, hát igen… nem csodálom, hogy tolongnak.
- Nézd, tudom, hogy megígértem, de… nem hiszem, hogy…
- Elég Helena! Te most szépen itt maradsz, és mosolyogsz mellettem! Nem hagyom, hogy egy Tyler féle gazember elrontsa az életedet világos? – kérdezte komolyan, mire lehajtottam a fejem.
- Az életem már így is el van rontva. – mondtam halkan, mire az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
- Azt kérdeztem, világos? – halványan elmosolyodtam, majd bólintottam. – Helyes. – távolodott el tőlem, majd maga elé mutatott, hogy induljak el. Sóhajtva sétáltam mellette.
A hideg levegő jól esett, és örültem neki, hogy egy kicsit nem rá gondolok. Talán jobb is, hogy nem az ágyamban vagyok. Nem akarok teljesen depresszióssá válni. Még a legrosszabb rémálmomban sem szeretném azt. Viszont egy valamit még mindig nem értek…
- Miért vagy velem most ilyen? – kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét
- Milyen vagyok veled? – megforgattam a szemem. Imádom, amikor a kérdésre kérdéssel felelnek.
- Hát ilyen…kedves. Hiszen te, gyűlölsz engem. – vontam meg a vállam, mire kaptam egy hideg pillantást
- Én nem gyűlöllek téged! Te képzeled be magadnak, hogy mi csak ellenségek lehetünk, és más nem. – összevontam a szemöldököm
- Ez nem igaz! Én csak… egy halra utazunk. Vagyis… utaztunk, és nem voltunk jóban. Egyáltalán nem kedveltelek. – ráztam meg a fejem, mire ő megtorpant – Mi az? – álltam meg én is
- Múlt időben beszélsz. Szóval most már kedvelsz? – felnevettem, és ez most nem volt megjátszott.
- Igen. Most már kedvellek. – vigyorogtam, mire ő is rám mosolygott. Közelebb lépett hozzám, és az ajkához emelte a kezemet.
- Én is kedvellek… - lágy csókot lehelt a kézfejemre, majd egy számomra ismerős nyelven suttogott valamit.
- Ez meg mi volt? Olyan… furcsa mintha már hallottam volna. – rám mosolygott
- Ezek szerint nagyjából ismered az ősi nyelvet. – kidülledtek a szemeim. A vámpírok nyelvét csak a nagyon vének ismerik. Nick, pedig ha jól tudom még nem olyan öreg. Nyeltem egyet.
- Hány éves vagy? – a mosolya kiszélesedett
- Mi az félsz, hogy egy vén fószer vagyok?
- Nem, de valamiért ismered a nyelvet.
- De nem a korom miatt. Bárki megtanulhatja ha akarja, de mára már szinte senki nem beszéli. Régi hagyomány. – vonta meg a vállát
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Mit?
- Hogy régi hagyomány. Nem nézel ki valami hagyományőrzőnek. – ráztam meg a fejem, mire bosszúsan nézett rám. – Oké, oké. Bocs. Megint bunkó voltam. – emeltem fel megadóan a kezem, majd belékaroltam, és a klub felé indultam.

Nem hazudok ha azt mondom, hogy Nick kitett magáért. Egy kis bár ahol minden gazdag ember meg fog fordulni. A helyet baromira eltalálta, mert pont az elit negyed közepén van, és a díszítés se semmi. Az egész nem nagyobb egy átlagos kávézónál, de a faburkolattal, a kisebb pálmákkal, és a képekkel a falon pontosan úgy nézett ki mint egy meghitt nyaraló. Csak a rengeteg ember rontja el az összképet, és én ahogy ülök a pultnál egy pohár vörösborral a kezemben. Nem illek ebbe a képbe. Mindenki társalog, nézelődik, és a tulajdonossal akar beszélni. Én viszont csak ülök, és iszom a boromat. Lehet egy ütősebbnek most jobban örülnék. A csapos vámpír volt, és a vendégek között is akadt egy pár. De még mindig az emberek vannak többségben.
- Idd ezt meg! – észre sem vettem, hogy Nick oda jött mellém.
- Mi ez? – vettem el a sűrű folyadékot, és beleszagoltam. Megvillant a tekintetem. – Vért adsz nekem emberek előtt?
- Nem fogják elkérni a poharadat, hogy megkóstolják. Meg amúgy sem érzik. – vonta meg a vállát – Idd meg! – még egyszer megszaglásztam, majd undorodva letettem a pultra, de magam mellé, hogy senki ne tudja elvinni.
- Nem kell kösz. Idd meg te! – megrovón nézett rám
- Nem ittál még semmit, és szükséged van rá!
- Nem érdekel! Akkor sem kell! Inkább valami ütősebbet innék. – a csaposhoz fordultam – Van valami rövided? – tudom, hogy nem rúghatok be egykönnyen, de attól még jól esik. Nick a pultra tette a kezét, és a csaposhoz fordult
- Ha adni mersz neki bármilyen italt is ami alkohol, és nem vér, ki vagy rúgva! – azért most már dühbe gurultam.
- Minek hívtál meg ha még inni sem engedsz? Nem vagy az apám!
- Nem, de nem fogod magad tönkre tenni!
- Ez csak egy kis pia, nem rúgok be tőle! – megvillant a tekintete
- Előbb a vér! – jéghideg tekintettel néztem rá
- Fordulj fel! – leszálltam a székről, és elhagytam a helyet.
Nekem akar parancsolgatni? Na majd meglátjuk! Százezer hely van, ahol kiszolgálnak, és nem muszáj itt lennem. Ennyit arról, hogy rendes. Csak apáskodni akar, de én köszönöm nem kérek belőle!
Viszont…hogy jutok vissza a főhadiszállásra? A kocsi kulcs Nicknél van, én pedig vissza nem megyek hozzá!
- Az francba! – dühöngtem, de nem álltam meg. Gyalog is mehetek. Nem fogok futni. Elég messze van még a napfelkelte, és maximum felszállok majd valamire. Vagy lopok egy kocsit
A lábbusznál maradtam. Gyalog vágtam neki a hosszú utcának. Egy nő a helyemben félne, hogy megtámadják, de mivel vámpír vagyok nincs mitől rettegnem. Még a táskám sincs nálam, csak a telefonom, és persze egy kis készpénz. Mindegy, csak érjek el valahova aztán meglátjuk mi lesz. Fegyver persze sehol. Okos vagyok, én is.
Úgy éreztem mintha figyelnének, de nem akartam megállni. Túl kimerült vagyok ahhoz, hogy most harcoljak. Az utca kihalt, és sehol senki. Ilyen az én formám, de talán még jobb is. Egy sikátor mellett mentem el éppen, mikor valaki elém lépett. A szívem majd kiugrott a helyéről, de rendeztem az arcvonásaimat...
- Mi a fenét akarsz még tőlem? – kérdeztem sóhajtva, és megálltam, mert Tyler természetesen elzárta az utamat.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok, és különben sincs már miről! – kiakartam kerülni, de megfogta a karom. Nem néztem rá. Inkább az előttem lévő útra koncentráltam. Páran a másik oldalon részegen bukdácsoltak. Legalább nincs semmi gondjuk…
- Csak egyet akarok, hogy higgy nekem!
- Én pedig csak azt akarom, hogy engedj el, és hagyj békén! – kirántottam a karom, és indultam volna már el, de behúzott a sikátorba, és a falnak nyomott.
- Az igazat mondtam! Nem tettem semmi olyat, amire gondolsz. – nem voltam hajlandó ránézni. A válla fellett néztem el, és a falat vizsgálgattam. – Egy gyerekem sincs Helena! Kérlek érts meg! – nyílván idegesítette, hogy nem figyelek rá, és még csöndben is vagyok, ezért egy kicsit megrázott. – Legalább nézz rám az istenit!
- Minek? – kérdeztem szárazon, mire ő megfogta az állam, és megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Csak álltam ott mint egy bábu, de nem tettem semmi mást. Fájdalmas nyögéssel abbahagyta az egyoldalú csókot, de nem engedett el. – Ha lenne nálam fegyver már rég halott lennél! – mondtam halkan, és végre a szemébe néztem. Annyi fájdalom volt benne, hogy meg is bántam. – Ne várd el, hogy higgyek neked! – mondtam halkan, és elfordítottam a fejem. Leengedte a kezeit, és már nem szorított falhoz. Rögtön kiléptem előle, de még megszólalt.
- Olyasvalamiért büntetsz amit nem tettem meg! – nem válaszoltam, inkább kifelé indultam, ám egy hang megállított. A sikátor másik végén egy fickó éppen a pisztolyát biztosította ki. Mire Tyler felemelte a fejét, és cselekedni kezdett már késő volt.