Dark Night 31. fejezet

Sziasztok!

Nem lett valami hosszú fejezet, de egyenlőre ez is megteszi. :):) Jó olvasást hozzá!!!

puszi
Niky

31. fejezet

Őrjöngtem. Nem is, inkább kész idiótának éreztem magam. Azt hittem bízhatok benne, és most tessék… Átvert. Ha elém áll, és bevall nekem mindent, talán nem így reagáltam volna. De eszébe nem jutott, hogy valaha is beavasson. Miért is tette volna? Hisz vámpír vagyok. Ő, pedig vérfarkas. Semmi közünk a másik fajához. Kivéve ha az együtt jár bizonyos dolgokkal. Hát igen.
Miközben hazafelé vezettem a mobilommal játszottam. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam beütni Emma számát. Körülbelül a hatvanadik próbálkozásra végre sikerült. Természetesen ki volt kapcsolva.
- A francba! – majdnem elhajítottam, de inkább az útra koncentráltam. Teljesen készek az idegeim, és mivel az idegesség sokat ki vesz belőlem, vérre is szükségem lenne. Próbálkoztam még egy párszor a telefonnal, de sikertelenül. Zsebre vágtam a készüléket, és behajtottam a garázsba.
Nem bírtam megmozdulni. A végtagjaim elnehezültek, és csak magamat átkoztam. Muszáj, megölnöm valakit, vagy megőrülök! Kétségbeesésemben a kormányt kezdtem el püfölni, és éreztem ahogy a hisztéria elhatalmasodik rajtam. A kezem már sajgott, de nem hagytam abba a kocsim szétverését. Halkan érzékeltem, hogy nyílik az ajtó, és valaki bejön rajta, de nem érdekelt. Mintha bezártak volna a testembe, és nem tudnék kiszabadulni.
- Helena! – hallottam meg valaki hangját, de nem érdekelt. A kocsi ajtaja kinyílt, és egy alak leguggolt mellém. – Helena, nézz rám! – éreztem a meleg érintést a kezemen, ahogy lefog. Lassan a vámpír felé fordultam, de csak homályosan láttam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Nick…- leheltem halkan, és a mellkasára borultam. Gyengéden átölelt, és a hajamat simogatta. Én pedig elengedtem magam, és csak sírtam.
- Semmi baj. Itt vagyok veled. – nem tudom, mit válaszoltam erre. A sötétség, és a bánat egyre jobban maga alá temetett. Sikíthattam, kiabálhattam, de a végzetemet nem kerülhettem el…

Valami puhán feküdtem. Nem tudom min, de puhán. Lassan kinyitottam szemem, és próbáltam tájékozódni. A szagokból ítélve viszont pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Próbáltam erőt venni magamon, és felülni. Majdnem sikerült, de egy kéz visszanyomott az ágyra.
- Maradj! Pihenned kell! – Nick mellettem ült. Farmer, és sötétszürke ing volt rajta. Képtelen voltam fókuszálni bármire is. Olyan mintha valaki bedrogozott volna, vagy még annál is rosszabb.
- Hogy kerülök a szobádba? – kérdeztem halkan, mert perpillanat többre nem futotta.
- Miután elvesztetted az emlékezeted idehoztalak. Nem akartalak végighurcolni az egész házon a szobádig. Gondolom nem örülnél ha valaki fülébe jutna, mi is történt. – mélyet sóhajtottam. Igaza van. Ha így valaki meglátna rögtön jönne a kérdezősködés, és arra most nincs szükségem. Megpróbáltam megint felülni, és most sikerült. Végignéztem magamon, és megnyugodva tapasztaltam, hogy csak a kabátomat, és a csizmámat vette le rólam. Neki vetettem a hátam az ágytámlának, és csak bámultam ki a fejemből.
Megriadtam, amikor megcsörrent a telefonom az éjjeli szekrényen. Szörnyen irritált a hangja. Nick halkan sóhajtott. –Már vagy huszadszor hív. Fel kéne venned, vagy aggódni fog. – nézett rám
- Ki keres? –köszörültem meg a torkom, és már nyúltam volna a telefonért, amikor Nick megszólalt.
- Tyler. – ez az egy név elég volt ahhoz, hogy újra dühös legyek. Behunytam a szemem, és egyenletesen vettem a levegőt. Be-és ki. Be-és ki. Nagyszerű, okos kislány! Megfogtam a telefont, és kikapcsoltam. Elegem van a magyarázkodásából. Iszonyodok tőle. – Mi az ami ennyire felzaklatott? – mélyen a szemébe néztem
- Nem tudod? Pedig te mindent tudsz. – mondtam gúnyosan, de meg is bántam – Bocs. Nem vagyok a toppon, és nem kéne veled szemétkednem, amikor te segítesz éppen. Sajnálom.
- Szeretném tudni, hogy mi bánt. – komolyan mondta, és ez meglepett. Viszont jól esett, hogy így törődik velem. Megráztam a fejem.
- Nem gondoltam, hogy az lesz a vége, hogy elájulok annyira kiakadok. Egyszerűen… legszívesebben megöltem volna valakit, és nem tudtam kontrolálni magam. Meg is sebesíthettelek volna. – halványan elmosolyodott
- Tudok magamra vigyázni, ne félj! – viszonoztam a mosolyt, de nem jött szívből.
- Tudod kik azok a kiválasztottak? – összevonta a szemöldökét
- Hallottam már róluk történeteket, de miért?
- Nem tudom mit hallottál róluk, de valószínűleg igazak azok a történetek. Léteztek, és még most is léteznek. – pár másodpercig elmélkedett a szavaimon, majd megértette. A szeme egy kicsit elkerekedett.
- Óóó…
- Igen, óóó… - mondtam halkan.
- És akkor Tyler…? – nem mondta ki, de tudtam mire gondol.
- Azt mondja nem, de én nem hiszek neki.
- Miért? – kérdezte értetlenül, mire leereszkedő pillantással jutalmaztam.
- Mert farkas, és bármit megtenne a fajáért.
- Jó, de…
- Nincs semmi de. Teljesen hülyére vett. Egyáltalán miért véded ennyire? – kérdeztem élesen, mire megrázta a fejét
- Tudod, hogy nem védem. Csak próbálom reálisan átgondolni a dolgokat.
- Nincs ezen mit átgondolni. Az igazságon nem lehet változtatni. Sajnos. – Nick egy végtelen pillanatig nézett rám, majd közelebb húzódott. Nem tudtam mire készül, de nem húzódtam el. Felemelte a kezét, és gyengéden végigsimított az arcomon le egészen a nyakamig. A keze az ütőeremnél állt meg. A vámpírok nem élhetnek egymás vérén, de erősebbek lesznek tőle ha isznak egy fajbéliből. Tudtam, hogy nem az a szándéka, hogy iszik belőlem, és nem is féltem tőle. Még közelebb jött hozzám, és lágy csókot lehelt a nyakamra. Behunytam a szemem. Nem mondom, hogy nem élveztem, mégis közben csak Tyleren járt az eszem. Mi lenne ha ő csinálná velem ugyanezt?
Felpattantak a szemeim. Nem gondolhatok rá! Nem szabad rágondolnom! Nick, felemelkedett a nyakamról, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Szeretném ha eljönnél velem a klubom megnyitójára? – hirtelen azt sem tudtam mit mondott
- Hogy… micsoda? – halványan elmosolyodott, majd egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nyitottam egy klubot az egyik elit környéken, és lesz egy kisebb megnyitó.
- Miért nyitottál te klubot? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Jó a bevétel, és kíváncsi vagyok milyen vagyok ebben a szakmában. – megráztam a fejem
- Nézd nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Különösen most nem, én…
- Épp ezért kell velem jönnöd. Hogy kiverd a fejedből Tylert. Nem fog megártani ha egy kicsit kikapcsolódsz. – nem hülyeség amit mond. De semmi kedvem hozzá. Na jó valljuk be, semmihez nincs kedvem ami több annál, hogy fekszek az ágyamban. Mosolyt erőltettem magamra. Nem hagyhatom, hogy a bánat eluralkodjon rajtam.
- Rendben. Elmegyek. – figyelmeztetően felemelte az ujját
- Ígérd meg! – megforgattam a szememet, majd mosolyogva válaszoltam
- Ígérem!