Dark Night 34. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig, de nem volt valami sok időm. :/ A fejezetről annyit, hogy nekem nem tetszik. :S Azt ne kérdezzétek, hogy miért, de nem nem tetszik. Azért remélem nektek majd fog. ;) Az olvasói estet, pedig még szünetben szeretném megtartani, mert remélhetőleg, így mindenki ott tud lenni, aki szeretne. Még mindig nem tudom, hogy, hogyan is fogom megoldani, de töröm a fejem, és majd csak kitalálok valamit ami mindenkinek jó. :) Aztán új kinézetet is tervezek az oldalnak, mert már unom a sötétet. xD Szóval most van dolgom bőven, ezért sajnálom ha nem tudok rögtön visszaírni, vagy később rakom fel a fejezetet. Na mindegy nem magyarázkodok annyit. :) Jó olvasást!!

puszi
Niky

34. fejezet

Elfogott az irigység, ahogy ránéztem a nőre. Ő annyira… tökéletes hozzám képest. Most fekete szoknya, és kék felső volt rajta, ami jól illett a szeméhez.
- Ő meg mit keres itt? – figyelmen kívül hagytam a kérdését, és Tylerhez fordultam.
- Nem azt mondtad, hogy soha többet nem kell vele foglalkoznom? – vontam föl a szemöldököm
- Nem is. Épp menni készül. – ragadta volna meg a nő karját, de az nem engedte
- Nem amíg be nem vallod nekem az igazságot! – nézett vele farkas szemet. Karba tettem a kezem, és a bárpultnak dőltem. Úgy érzem magam körülbelül, mint egy színésznő, egy szörnyű szappanoperában.
- Igen, Tyler egyetértek! Valld be neki az igazat! – mondtam „bátorítóan”, mire rám nézett
- Ezzel nem segítesz!
- És ki mondta, hogy én segíteni akarok? – kérdeztem váll vonogatva, mire összevonta a szemöldökét
- Mit akarsz? – vont kérdőre
- Inkább az a kérdés, hogy ő mit akar. – böktem a nő felé, aki jég hideg tekintettel méregetett – Miért is vagy itt Vivien? – pár másodpercig engem vizsgálgatott, majd Tylerre nézett
- Mert szeretném ha bevallaná, hogy mit érez irántam. – gúnyosan elmosolyodtam
- Nos, akkor Tyler mi lenne, ha beavatnád?! – néztem rá kihívóan
- Már elmondtam nem egyszer! Most pedig menj el! – közölte vele hidegen, de nem mozdult. Anyám!
- Hallani akarom, és utána elmegyek! – megforgattam a szemem. Ezt nem hiszem el!
- Ha nem akarod, hogy erőszakkal vigyelek ki jobb ha most azonnal…
- Majd én elmondom ha már ő nem képes rá! – vágtam közbe, mire mind a ketten rám néztek. Az én türelmem is véges! – Igazság az, hogy Tyler, téged nagyon is… - most ő vágott az én szavamba
- Nem szeretlek Vivien. Már nagyon régóta nem érzek irántad semmit. – nézett a szemébe, majd rám. Felemeltem a fejem. Ha ezzel akar meghatni, rohadt rossz úton jár! Ennyitől nem fogom a lábai elég vetni magam. Nekem is van azért önbecsülésem.
Tyler, velem volt elfoglalva így már későn érzékelte a nőt. Vivien, lehúzta magához, és megcsókolta. A torkom elszorult, de nem tudtam nem rájuk figyelni. Túl tökéletesek voltak együtt. Akadozva vettem a levegőt, főleg amikor láttam, hogy Tyler visszacsókolt. Mondjuk nem hibáztatom. Vivien gyönyörű, és ő az igazi számára, de mégis… Be kellett hunynom a szemem, mert nem bírtam tovább nézni. Ahogy a nő keze Tyler, mellkasát simogatja. Én ezt nem akarom látni.
De már nem jelent számomra ő semmit igaz? Akkor meg nem szabadna elfordulnom. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és néztem a párosukat. Nem engedtem, hogy az arcomon bármilyen érzelem is tükröződjön. Felvettem az álarcomat, és eltereltem az érzéseimet a gyűlölet felé.
Hála az égnek, Tyler végül eltolta magától Vivient, akinek most levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán.
- Most már elmegyek. Csak ennyit akartam. Még látjuk egymást ne félj! – simított végig Tyler karján, majd diadalittasan rám nézett. Ekkor ugrott be valami! Összevontam a szemöldököm, és a behúzott függönyökre néztem. A nap már lenyugvóban van, ahogy érzem. – Jó mulatást! – mondta búcsúzóul, majd elhagyta a lakást.
Magamon éreztem Tyler tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Az ablakot fixíroztam, majd az órára néztem. Még egy óra, és lemegy a nap. Átaludtam az egész napot? Mondjuk elég nagy sérüléseim voltak, de akkor is… ez mégis csak túlzás. Vagy nem. Bármi megeshet. Az éhség is kezdett bennem dolgozni, mind a vér, mind a rendes étel iránt. Elfordítottam a fejem, és szembetaláltam magam Tyler tekintetével. Az én arcom kifejezéstelen volt, de az övén sem láttam semmit. Talán sóvárgást, vagy nem is tudom. Nem vagyok ma túlságosan a toppon.
Szó nélkül megfordultam, és visszaballagtam a szobába. Rögtön a fürdőbe mentem, és behunyt szemmel az ajtónak támaszkodtam. Mindenem sajgott, de legfőképpen a karom. Zuhany. Zuhanyra van szükségem, most! Kioldottam a köntöst, és levettem a fehérneműt. Szörnyen jól esett a forró víz, de a bekötött karom nem volt oda érte. Egy idő után, viszont már nem is éreztem.
Jó tíz percig áztattam magam, majd kiléptem a zuhanyból. A tükör teljesen párás volt, de az épp kezemmel letöröltem. Sokkal jobb állapotban voltam már így, de még mindig nem az igazi. Nem engedtem, hogy a csókjukon tűnődjek. Kifésültem hajam, és megszárítottam. Mintha csak otthon lennék. Na jó azért nem, de addig se kell mást csinálnom, és az idő is megy. Visszavettem a bugyit, a melltartót, majd a köntöst. Már a kilincsen volt a kezem, de hirtelen megtorpantam. Az ajtóra tettem a kezem, és a homlokomat neki döntöttem. Ne gondolkozz! Ne gondolkozz!
Hideg vízzel lemostam az arcomat, majd a csapra támaszkodtam. Mély levegőket vettem, és közben a tükörképemet tanulmányoztam. Percekig álltam mereven, majd amikor már úgy éreztem rendben vagyok, kiléptem a fürdőből.
Tyler, a fotelban ült, és wiskyt kortyolgatott. Én a maszkom mögé bújtam, de nem mozdultam az ajtóból. Nekem itt tökéletes lesz! A poharát bámulta, és nem nézett rám, én viszont csak őt bámultam. Néha kell a szerepcsere. Egy melegítőnadrág volt rajta, és semmi más. A hegek már rég eltűntek a felsőtestéről. Még csak most jutott eszembe, hogy én magamon hagytam a kötést, pedig teljesen átázott. Mindegy nagyobb bajom már nem lesz tőle az biztos.
- Hol vannak a ruháim? – kérdeztem, mire ő ivott egy kortyot
- Még fél óráig itt kell maradnod ha nem akarsz elégni.
- Nem ezt kérdeztem. – ráztam meg a fejem, mire rám nézett a pohara mögül
- Az ágy mellett mint láthatod. – mutatott rá. Csak azt ne mond, hogy még ő van megsértődve! Nem foglalkoztam a lelkiállapotával. A ruháimhoz mentem. A fölsőn nem volt sok vér, ezért előnyös ha ujjatlan felsőben lőnek rád.
- Kimennél?
- Miért szégyenlős vagy? – kérdezte gúnyos mosollyal, mire majdnem képen töröltem.
- Ha kérsz még pofont van még a múltkoriból. – letette a poharat, és rám nézett
- Megmentettelek, szóval kedvesebb is lehetnél. – majdnem leesett az állam, de csak csípőre vágtam a kezem
- Ahogy én is. Ha jól emlékszem, majdnem elpatkoltál. Szerencséd, hogy ott voltam. Amit egyébként szívesen.! Most pedig menj ki! – kezdtem dühbe gurulni. Még neki áll feljebb?! Ő hazudozik, és most ő nagymenő, mert lesmárolta valaki?!
- Az én lakásom, és azt teszek amit akarok, amúgy sem látnék semmi újat. Nincs olyan porcikád amit ne ismernék, és különben is… van rajtad fehérnemű. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Ne feledd, hogy már nem vagyunk együtt! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd az ágyra hajítottam a ruhákat. Kioldottam a köntös elejét. Nem fogok belehalni, és azért volt igazság abban amit mondott. Ha neki így jó, akkor nekem is. Megfogtam a köntöst, és majdnem hozzá vágtam, de nem fogok úgy viselkedni, mint egy gyerek. Inkább ledobtam a földre. Tyler, engem bámult míg felöltöztem. Mikor végeztem fogtam a köntöst, és visszavittem a fürdőbe. – Most boldog vagy? – kérdeztem hidegen, majd az ágy másik oldalára mentem, hogy felvegyem a magas sarkúmat.
- Miért kéne annak lennem? – vonta meg a vállát, de nem nézett más felé. Megráztam a fejem, és felhúztam a cipőket. Óvatosan lefejtettem magamról a kötést, és megnéztem a sebet. Már nem vérzett, de nem is volt valami szép látvány. – Ha vért iszol nyoma sem marad.
- Nem mondod? – kérdeztem gúnyosan, majd a szemétbe hajítottam a kötszert, és keresztberaktam a lábaimat. Még fél óra, és itt sem vagyok. Csak ez vígasztalt semmi más.
- Mire volt jó az előbbi játékod? – félredöntöttem a fejem
- Milyen játék? Csak gondoltam jobb ha hamarabb túl esünk a beszélgetésen, és kész. Ne mond, hogy nem volt jó?! – vontam meg a vállam
- Az, hogy helyettem akartál válaszolni, és még hozzá nem is az igazat, hát... bevallom nem. Egyáltalán nem élveztem a dolgot!
- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. A másik fele biztos jó volt. – szuggeráltam, mire összevonta a szemöldökét
- Nem én akartam a csókot. – vonta meg a vállát
- De nem is akadékoskodtál, amikor megtörtént. Vagy csak én láttam rosszul?
- Miért érdekel ez már téged? Nem hiszed el, hogy nem volt egyik kiválasztottal sem kapcsolatom, és semmivel nem tudlak az ellenkezőjéről meggyőzni. Szerintem még örülsz is, hogy így alakultak a dolgok. – felvontam a szemöldököm. Mi van?
- Igen? Ezt miből gondolod? Vivien súgta meg? – gúnyosan elmosolyodott
- Mi van Nickel? Úgy tudom eléggé összemelegedtetek. – magamban teljesen lehidaltam, de az arcomra nem engedtem, hogy kiüljön a megdöbbenés. Én, és Nick? Ez még viccnek is rossz. De legalább tudom, hogy egy kurvának tart, és most azért ilyen bunkó, mert azt hiszi a csókkal ki van egyenlítve a számla. Na persze!
- És ha igen? Mi közöd van hozzá? – az érzéseimet eltitkoltam előle, így nem tudta, hogy hazudok-e, vagy sem. Ez van! Ökölbe szorította a kezét. – Te smárolsz Viviennel, én meg Nickel. Az útjaink már rég elváltak Tyler! Törődj bele! Hülyeség volt elkezdeni az egészet. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna, és kész. Te fent tartod a fajodat én pedig megmentem az enyémet. Ennyi! – vontam meg a vállam, de ő csak dühösen méregetett
- Le is feküdtél legalább vele? –megforgattam a szememet. Mintha nem is hallaná amit mondok neki!
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – mondtam félvállról, mire felpattant, és elém állt. Egy kicsit zavart, hogy ennyire fel kell rá néznem, de kiheverem. Szenvedjen valamennyit ő is, ne csak én! – Most mit csinálsz majd? Megütsz, vagy megint megcsókolsz? Nem érnél el vele semmit, ahogy a sikátorban sem. Hozzád Vivien való. Nem én. – mondtam halkan a szemébe
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – furcsa volt az ő szájából hallani az én szavaimat, de igaza volt. A jövő kifürkészhetetlen...
- Legalább jól csókol, mer… - nem tudtam befejezni, mert hirtelen az ágyon fekve találtam magam fölöttem Tylerrel. Valahogy a párnákra kerültem csak azt nem tudom, hogy hogy. Nem nehezedett rám, csak annyira, hogy érezzem a súlyát. Ennyi is elég volt, ahhoz, hogy ne tudjak megmozdulni. Elfordítottam a fejem, ő pedig a vállamba suttogott.
- Milyen vele lenni? Élvezed mi?
- Az biztos, hogy sokkal jobb mint veled. – mondtam szárazon. Még ha nem is igaz amit mondok, jobb, hogy idegesítem, minthogy halálra püföljük egymást. – Nincs jogod kérdőre vonni engem, amikor te vagy az egésznek a felbujtója. Nem hiszem el, hogy ki vagy azon akadva, hogy már mással vagyok. Ilyen az élet. Szokj hozzá, vagy rosszul jársz! – Tyler, nem mozdult felettem. Egyenletesen vette a levegőt, de a dühe nagyon nagy volt.
- Ha tudni akarod… fel sem érhetsz Vivienhez! Soha nem lehetsz olyan mint ő! – behunytam a szemem. Tudom mi ezzel a célja, és el is éri ha így halad. Lassan felé fordítottam a fejem, mire rám nézett – Tudom, hogy egy gyilkos vagy, és azt is tudom, hogy gyűlölsz. Lehet van is rá okod, de honnan tudod biztosra? Van rá bizonyítékod, hogy valaha is tettem olyat amivel vádolsz?
- Elég, hogy láttam viszonzod a csókját. – mondtam szemrehányóan
- Te nem viszonoztad az enyémet. Rémlik? – megráztam a fejem, majd lelöktem magamról Tylert. Felálltam az ágyról, majd szembe fordultam vele.
- Akkor miért nem vagy most vele? – kérdeztem élesen, és a bejárati ajtóhoz trappoltam
- Akarod tudni? Eláruljam neked, hogy miért nem? – hallottam meg a hátam mögül a hangját. Megráztam a fejem.
- Rohadtul nem érdekel! Kösz mindent, igazán élveztem a beszélgetést, de én most megyek ha nem bánod?! – hátra sem néztem, amikor kimentem a lakásból.

Dark Night 33. fejezet

33. fejezet

Három lövést hallottam, de olyan volt mint egy lassított felvételben. Túl messze volt ahhoz, hogy tudjam ki áll a sikátor másik felében.
Az első két lövés egymás után történt, és mind a kettő Tylert találta el, aki egy hangos kiáltás után a fal mellé rogyott. A támadóm felé néztem, aki épp rám emelte a fegyverét. Elfordultam, de még így is lassabb voltam a golyónál. Belefúródott a vállamba, mire térdre rogytam. Nem néztem meg, hogy mi van a karommal, inkább a szemetet néztem, aki hirtelen már nem volt sehol. Természetesen ilyenkor nincs nálam fegyver, a rohadt életbe! Felálltam a földről, és Tylerhez rohantam, aki lelógatott fejjel ült a fal tövében. Nem úgy volt, hogy én nem foglalkozok vele? De hát Istenem, meglőtték, és ha súlyos? Miért érdekeljen? Átvert, és még most is csak hazudozik nekem. Akkor mi a francért nem megyek el innen?
Nyeltem egy nagyot, és leguggoltam mellé.
- Tyler, Tyler! Hallasz engem? – halk nyögés volt a válasz. – Hol talált el? – végignéztem a rajta. A jobb lába teljesen élettelenül feküdt, és ha jól mérem fel a kárt, a lábszárába fúródott a golyó. Nem láttam kimeneti sebet, szóval még benne van. Megérintettem, mire megrándult. Lassan felemelte a fejét, és rám nézett
- Helena…
- Meg kell néznem milyen golyót használt. – erősen megszorítottam a lábát, és belenyúltam a mély sebbe. Akkorát ordított, hogy az egész sikátor beleremegett, és el akarta húzni a lábát, de nem engedtem neki. Mikor megtaláltam amit kerestem, visszarántottam az ujjam. – A francba! Ezüst, de nem tiszta.
- Honnan tudod? – kérdezte halkan
- Éget, de nem eléggé. Szerintem csak a külső borításában van egy kis ezüst. Kiszedni így nem tudom, de regenerálódni sem tudsz így. Szóval, vagy kivesszük valahogy, vagy levágom a lábad. – vontam meg vállam, mire halványan elmosolyodott. Várjunk csak, három lövés volt.
Tyler egyik kezét a hasánál tartotta. Óvatosan odanyúltam, és elvettem, mire egy csomó vér kezdett folyni.
- A francba! Elfogsz vérezni ha itt maradsz. A lábad nem vérzik, és nem is olyan vészes ehhez képest. – visszatettem a hasára a kezét, és agyalni kezdtem.
- Nem lesz semmi bajom. Majd megoldom. – mondta halkan, majd felnyögött a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó!
Megfogtam Tyler szürke ingét ami rajta volt, és leszakítottam belőle egy kisebb tarabot. Rákötöttem a lábára ha véletlenül vérezni kezdene mégis. Egy nagyobb részt is szakítottam, és megpróbáltam elvenni a kezét, de nem engedte.
- Az istenért, ne nehezítsd meg a dolgomat kérlek! – rivalltam rá, mire nagy nehezen leengedte a kezét a vér pedig a kezemre folyt. Amilyen gyorsan csak tudtam leszedtem róla a maradék inget is, és nagyjából bekötöztem a sebet. Mély levegőt vettem, de hiba volt. Minden csupa vér volt, én meg még nem ittam semmit. Igaza volt Nicknek. De honnan tudhattam volna, hogy ez lesz? Behunytam a szemem, majd kinyitottam. – Van nálad fegyver? – bólintott
- Hátul. – kivettem az övéből, és az enyémbe tettem
- Hol áll a kocsid? – annyira halk volt a hangja, hogy alig hallottam
- A sikátor másik oldalán ahol az a szemét is állt. – lehajtotta a fejét, és úgy tűnt mintha már meghalt volna. Megfogtam a fejét, és felemeltem, de csukva volt a szeme.
- Tyler! Maradj ébren, világos? – kinyitotta szemét, majd lassan bólintott – Most pedig próbálj meg felállni! Segítek! – a bal karját átvetettem a vállamon, és nagy nehezen felálltam. Vámpír létemre elég nehéz volt a súlya. Legalább húzni nem kellett, mert a lábát azért még nagy nehezen tudta szedni, de egy kicsit sántított. Ha nem ebben a helyzetben lettük volna elfoglalt lennék a felsőtestével, de így… Inkább szereznem kéne valamit neki, mert a végén megfagy.
- Ha…nem fájna…ennyire…még örülnék is…ennek… - próbált nevetni, de még ez sem ment neki
- Inkább fogd be! – végre elértünk a kocsihoz. Kibányásztam a kulcsot a far zsebéből, és beültettem az anyós ülésre. Hátul volt egy bőrkabát, így azt rá tudtam teríteni, majd maximumra raktam a fűtést.
Szerintem még soha nem vezettem ilyen őrülten. Épp a sebváltóért nyúltam, mikor hirtelen megszédültem. A fenébe!
- Hol vagyunk? – hallottam meg Tyler hangját. Már erősebb volt a hangja, de nem az igazi. Megköszörültem a torkom.
- Mindjárt oda érünk. Addig tartsd ki.
- Hol van az, az oda? – mély levegőt vettem
- Hazaviszlek, és kiszedem a golyókat belőled. – csend lett a kocsiban, és amíg a házhoz nem értünk az is maradt. Kitámogattam a kocsiból, és örültem neki, hogy senki nem utazott a lifttel. A folyosó is teljesen kihalt volt. Hát igen, minden rendes ember éjfélkor már alszik, főleg az elit.
Valahogy sikerült bejutnunk a lakásba. Tylert leültettem az egyik bőrfotelba, majd bezártam a bejárati ajtót. Senkinek nem kell, hogy valaki épp ebben a pillanatban jöjjön ide. A fürdőszobából összeszedtem mindent, amire csak szükségem lehet. Levettem a magas sarkú cipőmet, és elhajítottam a sarokba. Tyler, már teljesen éber volt, de az arca néha megvonaglott.
- Részben jó, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz, de van rossz oldala is. Nehezebben fogom kiszedni a golyókat, mert kezd összeforrni. – nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy levegyem róla a cipőt, a zoknit, majd a farmert, és tűrte a kínzást. Pokoli érzés, amikor valakinek a testében érzéstelenítés nélkül turkálnak. Én már csak tudom. Mivel nem hat se ránk, sem a farkasokra gyógyszer, ezért ki van zárva, hogy érzéstelenítsem a sebét.
Ökölbe szorította a kezét, és nézte, ahogy szorgosan dolgozok a lábán. Nagy nehezen sikerült kibányásznom a golyót. Nem láttam, hogy nagyon roncsolódott volna, de azért bekötöttem. Egy nagy sóhaj után a hasához nyúltam. Levettem a kötést, és szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig vérzik, bár már nem annyira. Lefertőtlenítettem a sebet, ami pokolian csíp, de még ez sem volt rá valami nagy hatással. Nem nézett máshova, csak rám. Zavarba jöttem volna, ha nem éppen az életét akarnám megmenteni. Megköszörültem a torkom.
- Ki volt az aki ránk lőtt? – tereltem el a témát
- Nem tudom, de hidd el, megbánja. – fogtam a csipeszt, és belenyúltam a sebbe. Erre azért már megrándult.
- Csak nem fáj? – kérdeztem gúnyosan, mire ő csak tudálékosan nézett rám. Gonoszul elmosolyodtam.
- Valld be, hogy élvezed!
- Hogy könyékig vagyok a gyomrodban?! Marhára. – megtaláltam a golyót, és próbáltam megfogni, de nem volt valami könnyű.
- Hogy fájdalmat okozol nekem. Ez a bosszúd igaz?
- Szóval mégis fáj? – vontam föl a szemöldököm, és végre sikerült megfognom a golyót – Kész! – dobtam bele a töltényt a szemétbe, majd elkezdtem bekötözni a hasát.
- Köszönöm. – hallottam meg a halk hangot, mire pár másodpercre leálltam
- Mit?
- Hogy megmentettél. Köszönöm. – befejeztem a kötözést, és fel akartam állni, de hirtelen megszédültem. Tyler megfogott, és leültetett. – Te megsérültél. A francba, miért nem szóltál? – a vállam már sajgott, de nem akartam megnézni.
- Sok vért vesztettél, és nagyobb bajod van mint nekem. – megfogta a vállam, mire legszívesebben ordítottam volna, de nem tettem. Ha ő kemény, akkor én is!
- Még mindig benne van a golyó. – közölte halkan, és helyet cseréltünk. Ő térdelt előttem, én pedig ültem a fotelban.
- Nincs semmi bajom! – próbáltam felállni, de nem engedett
- A karod még mindig vérzik, mert nem vetted ki a golyót. Félig ezüstből van, szóval meg is hallhatsz. Nem farkas vagy.
- Nem mondod? Pedig már kezdtem reménykedni. – ironizáltam, de a karom majd leszakadt. Tyler felsóhajtott, és valamit mondani kezdett, de nem hallottam. A szemem lecsukódott, és hirtelen nagyon fáradtan éreztem magam. Még soha nem voltam talán ennyire fáradt. Éles fájdalom nyílalt a karomba, mire majdnem felkiáltottam, de eszembe jutott a magammal kötött alku. Mikor lenéztem a kezemre láttam, hogy szorongtatja a vállamat.
- Mi az istent csinálsz? Nem az a cél, hogy megölj! – rivalltam rá, de nem foglalkozott vele
- Nem csukhatod be a szemed világos? – összevontam a szemöldököm, de bólintottam – Ez rohadtul fájni fog! – figyelmeztetett
- Nem cukorból vagyok, ki fogom bírni! – szúrós tekintettel nézett rám
- Rám nem úgy hat az ezüst mint rád, és ezért tudtam kibírni különösebb jajgatás nélkül. – megforgattam a szememet
- Na persze ma…
- Nem csipeszt fogok használni, mert úgy nem biztos, hogy minden egyes darabját kiszedem belőled. – vágott a szavamba. Erre azért már nyeltem egy nagyot. A vállamban fog turkálni. Fúj…
- Honnan tudjam, hogy nem ölsz meg szándékosan? – kérdeztem halkan
- Erre nem is válaszolok inkább. – válaszolta, majd rám nézett – Kész vagy? – megszorítottam az egyik kezét, majd behunytam a szemem, és bólintottam. A bal vállamhoz nyúlt. – Ha nagyon elviselhetetlen ne tartsd vissza a hangod! – annyira nem lehet rossz. Nem hiszem, hogy annyira…
Megéreztem, ahogy az ujja a sebembe fúródik, és egészen a golyóig hatol. Nem bírtam ki. A sikoly olyan hangos volt, hogy az egész szoba bele remegett.

Egy puha ágyban ébredtem. A bal vállam bekötözve, és ég mint állat. Felültem, és végignéztem magamon. Csak fehérnemű volt rajtam. Csak azt tudnám minek kellett levetkőztetnie?! Megpróbáltam megforgatni a karomat, de még megmozdítani se nagyon sikerült.
Feltápászkodtam az ágyból, és belebújtam egy köntösbe. Megtettem azt a hibát, hogy belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt hatalmas táskák, a hajam össze-vissza áll. Gyönyörű mondhatom. Lemostam az arcomat, és kezdtem valamit a szénaboglyámmal.
Halk beszélgetést hallottam a nappaliból. Nem mentem ki, mert akkor Tyler tudná, hogy ott vagyok. Inkább megálltam hálószoba ajtóban, és nagyon füleltem.
- Tyler, kérlek! Tudod, hogy ennek így kell lennie! – hallottam meg az ismerős hangot
- Nem, nem kell így lennie! Felejtsd el a múltat, és lépj végre tovább. Ahogy én is tettem!
- Hazudsz! Mindenkinek csak hazudsz! Magadnak, nekem, még annak a vámpírnak is!– az utolsó szót undorodva ejtette ki.
- Őt hagyd ki ebből! Semmi közöd hozzá, ahogy hozzám sem! Menj el innen, most!
- Nem megyek el, amíg nem vallod be nekem az igazságot! Tudom, hogy még mindig szeretsz! – lassú léptekkel a nappaliba mentem.
- Igaza van, jobb ha most szépen elmész! – valljuk be meglepődött, hogy engem lát. Hát igen, ez van, ha az embernek nincs olyan hallása mint nekünk. Szegény kicsi Vivien, úgy sajnálom… Vagy mégsem.

Dark Night 32. fejezet

32. fejezet

Úgy aludtam mint a bunda. Miután Nick visszakísért a szobámba, én mély álomba merültem. Olyan jó volt végre pihenni, és nem gondolni semmire. Kész felüdülés számomra. Valaki rázni kezdte a vállam…
- Helena, ébredj! – felnyögtem, és még jobban magamra húztam a takarót
- Még hagyj egy kicsit aludni! Alig egy órája feküdtem le. – a férfihang halkan felkuncogott. Ez nekem ismerős, de nem tudtam hirtelen hova tenni.
- Az egész napot átaludtad már. – kipattantak a szemeim, és a látogatómra néztem. Persze, hogy Nick volt az.
- Az egész napot?! Hány óra van? – kérdeztem a fejemet rázva, és ránéztem az órára. Este tízet mutatott. – Mi? – tátottam el a szám- De hát én… Mindegy fáradt vagyok. Hagyj aludni! – feküdtem vissza, majd behunytam a szemem
- Azt mondtad eljössz velem a klub megnyitómra. – csak nyöszörögtem, de nem keltem fel. Nick halkan sóhajtott. Hirtelen nagyon hideg lett. Hát persze, lerántotta rólam a takarót.
- Hagyj már aludni! – mondtam halkan, és csukott szemmel, valami takaróféle után kutattam.
- Megígérted! – hallottam meg a halk hangot. Kinyitottam a szemem. Igen, én hülye megígértem! Mélyet sóhajtottam, és felültem. Ő már kész volt. Egyszerű öltöny volt rajta, szürke inggel. De még így is jól nézett ki.
- Mi lett volna ha nincs rajtam semmi a takaró alatt? – vontam föl a szemöldökét, mire megforgatta a szemeit
- Azért nem vagyok bolond Helena! Pontosan tudtam, hogy van rajtad valami. – összevontam a szemöldököm – Ha pedig mégsem, akkor most valószínűleg ádámkosztümben feszítenél itt. – mutatott rám, mire jéghideg pillantással jutalmaztam – Most pedig készülődj ha nem akarsz így jönni! – azzal hozzám vágta a takarót, és az ajtóhoz ment
- Nagy parti lesz, mert nincs kedvem kiöltözni?! – mosolyogva felém fordult
- Őrületes. – kacsintott rám, majd ott sem volt. Fáradtam dőltem vissza a puha ágyamba.

Mikor a luxuskocsi megállt egy kivilágított parkolóban már tudtam, hogy nem kéne itt lennem. Nick, kisegített az autóból. A hideg széltől megborzongtam. Fekete farmer, és sötétszürke flitteres, csillogó fölső volt rajtam. Semmi nem tudott volna rávenni egy szoknyára most. Még ez a parti sem. Azért egy tűsarkú cipőt felvettem. Körbenéztem a parkolóban, ami tele volt. A luxus negyedben, egy luxus bár, hát igen… nem csodálom, hogy tolongnak.
- Nézd, tudom, hogy megígértem, de… nem hiszem, hogy…
- Elég Helena! Te most szépen itt maradsz, és mosolyogsz mellettem! Nem hagyom, hogy egy Tyler féle gazember elrontsa az életedet világos? – kérdezte komolyan, mire lehajtottam a fejem.
- Az életem már így is el van rontva. – mondtam halkan, mire az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
- Azt kérdeztem, világos? – halványan elmosolyodtam, majd bólintottam. – Helyes. – távolodott el tőlem, majd maga elé mutatott, hogy induljak el. Sóhajtva sétáltam mellette.
A hideg levegő jól esett, és örültem neki, hogy egy kicsit nem rá gondolok. Talán jobb is, hogy nem az ágyamban vagyok. Nem akarok teljesen depresszióssá válni. Még a legrosszabb rémálmomban sem szeretném azt. Viszont egy valamit még mindig nem értek…
- Miért vagy velem most ilyen? – kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét
- Milyen vagyok veled? – megforgattam a szemem. Imádom, amikor a kérdésre kérdéssel felelnek.
- Hát ilyen…kedves. Hiszen te, gyűlölsz engem. – vontam meg a vállam, mire kaptam egy hideg pillantást
- Én nem gyűlöllek téged! Te képzeled be magadnak, hogy mi csak ellenségek lehetünk, és más nem. – összevontam a szemöldököm
- Ez nem igaz! Én csak… egy halra utazunk. Vagyis… utaztunk, és nem voltunk jóban. Egyáltalán nem kedveltelek. – ráztam meg a fejem, mire ő megtorpant – Mi az? – álltam meg én is
- Múlt időben beszélsz. Szóval most már kedvelsz? – felnevettem, és ez most nem volt megjátszott.
- Igen. Most már kedvellek. – vigyorogtam, mire ő is rám mosolygott. Közelebb lépett hozzám, és az ajkához emelte a kezemet.
- Én is kedvellek… - lágy csókot lehelt a kézfejemre, majd egy számomra ismerős nyelven suttogott valamit.
- Ez meg mi volt? Olyan… furcsa mintha már hallottam volna. – rám mosolygott
- Ezek szerint nagyjából ismered az ősi nyelvet. – kidülledtek a szemeim. A vámpírok nyelvét csak a nagyon vének ismerik. Nick, pedig ha jól tudom még nem olyan öreg. Nyeltem egyet.
- Hány éves vagy? – a mosolya kiszélesedett
- Mi az félsz, hogy egy vén fószer vagyok?
- Nem, de valamiért ismered a nyelvet.
- De nem a korom miatt. Bárki megtanulhatja ha akarja, de mára már szinte senki nem beszéli. Régi hagyomány. – vonta meg a vállát
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Mit?
- Hogy régi hagyomány. Nem nézel ki valami hagyományőrzőnek. – ráztam meg a fejem, mire bosszúsan nézett rám. – Oké, oké. Bocs. Megint bunkó voltam. – emeltem fel megadóan a kezem, majd belékaroltam, és a klub felé indultam.

Nem hazudok ha azt mondom, hogy Nick kitett magáért. Egy kis bár ahol minden gazdag ember meg fog fordulni. A helyet baromira eltalálta, mert pont az elit negyed közepén van, és a díszítés se semmi. Az egész nem nagyobb egy átlagos kávézónál, de a faburkolattal, a kisebb pálmákkal, és a képekkel a falon pontosan úgy nézett ki mint egy meghitt nyaraló. Csak a rengeteg ember rontja el az összképet, és én ahogy ülök a pultnál egy pohár vörösborral a kezemben. Nem illek ebbe a képbe. Mindenki társalog, nézelődik, és a tulajdonossal akar beszélni. Én viszont csak ülök, és iszom a boromat. Lehet egy ütősebbnek most jobban örülnék. A csapos vámpír volt, és a vendégek között is akadt egy pár. De még mindig az emberek vannak többségben.
- Idd ezt meg! – észre sem vettem, hogy Nick oda jött mellém.
- Mi ez? – vettem el a sűrű folyadékot, és beleszagoltam. Megvillant a tekintetem. – Vért adsz nekem emberek előtt?
- Nem fogják elkérni a poharadat, hogy megkóstolják. Meg amúgy sem érzik. – vonta meg a vállát – Idd meg! – még egyszer megszaglásztam, majd undorodva letettem a pultra, de magam mellé, hogy senki ne tudja elvinni.
- Nem kell kösz. Idd meg te! – megrovón nézett rám
- Nem ittál még semmit, és szükséged van rá!
- Nem érdekel! Akkor sem kell! Inkább valami ütősebbet innék. – a csaposhoz fordultam – Van valami rövided? – tudom, hogy nem rúghatok be egykönnyen, de attól még jól esik. Nick a pultra tette a kezét, és a csaposhoz fordult
- Ha adni mersz neki bármilyen italt is ami alkohol, és nem vér, ki vagy rúgva! – azért most már dühbe gurultam.
- Minek hívtál meg ha még inni sem engedsz? Nem vagy az apám!
- Nem, de nem fogod magad tönkre tenni!
- Ez csak egy kis pia, nem rúgok be tőle! – megvillant a tekintete
- Előbb a vér! – jéghideg tekintettel néztem rá
- Fordulj fel! – leszálltam a székről, és elhagytam a helyet.
Nekem akar parancsolgatni? Na majd meglátjuk! Százezer hely van, ahol kiszolgálnak, és nem muszáj itt lennem. Ennyit arról, hogy rendes. Csak apáskodni akar, de én köszönöm nem kérek belőle!
Viszont…hogy jutok vissza a főhadiszállásra? A kocsi kulcs Nicknél van, én pedig vissza nem megyek hozzá!
- Az francba! – dühöngtem, de nem álltam meg. Gyalog is mehetek. Nem fogok futni. Elég messze van még a napfelkelte, és maximum felszállok majd valamire. Vagy lopok egy kocsit
A lábbusznál maradtam. Gyalog vágtam neki a hosszú utcának. Egy nő a helyemben félne, hogy megtámadják, de mivel vámpír vagyok nincs mitől rettegnem. Még a táskám sincs nálam, csak a telefonom, és persze egy kis készpénz. Mindegy, csak érjek el valahova aztán meglátjuk mi lesz. Fegyver persze sehol. Okos vagyok, én is.
Úgy éreztem mintha figyelnének, de nem akartam megállni. Túl kimerült vagyok ahhoz, hogy most harcoljak. Az utca kihalt, és sehol senki. Ilyen az én formám, de talán még jobb is. Egy sikátor mellett mentem el éppen, mikor valaki elém lépett. A szívem majd kiugrott a helyéről, de rendeztem az arcvonásaimat...
- Mi a fenét akarsz még tőlem? – kérdeztem sóhajtva, és megálltam, mert Tyler természetesen elzárta az utamat.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok, és különben sincs már miről! – kiakartam kerülni, de megfogta a karom. Nem néztem rá. Inkább az előttem lévő útra koncentráltam. Páran a másik oldalon részegen bukdácsoltak. Legalább nincs semmi gondjuk…
- Csak egyet akarok, hogy higgy nekem!
- Én pedig csak azt akarom, hogy engedj el, és hagyj békén! – kirántottam a karom, és indultam volna már el, de behúzott a sikátorba, és a falnak nyomott.
- Az igazat mondtam! Nem tettem semmi olyat, amire gondolsz. – nem voltam hajlandó ránézni. A válla fellett néztem el, és a falat vizsgálgattam. – Egy gyerekem sincs Helena! Kérlek érts meg! – nyílván idegesítette, hogy nem figyelek rá, és még csöndben is vagyok, ezért egy kicsit megrázott. – Legalább nézz rám az istenit!
- Minek? – kérdeztem szárazon, mire ő megfogta az állam, és megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Csak álltam ott mint egy bábu, de nem tettem semmi mást. Fájdalmas nyögéssel abbahagyta az egyoldalú csókot, de nem engedett el. – Ha lenne nálam fegyver már rég halott lennél! – mondtam halkan, és végre a szemébe néztem. Annyi fájdalom volt benne, hogy meg is bántam. – Ne várd el, hogy higgyek neked! – mondtam halkan, és elfordítottam a fejem. Leengedte a kezeit, és már nem szorított falhoz. Rögtön kiléptem előle, de még megszólalt.
- Olyasvalamiért büntetsz amit nem tettem meg! – nem válaszoltam, inkább kifelé indultam, ám egy hang megállított. A sikátor másik végén egy fickó éppen a pisztolyát biztosította ki. Mire Tyler felemelte a fejét, és cselekedni kezdett már késő volt.

Dark Night 31. fejezet

Sziasztok!

Nem lett valami hosszú fejezet, de egyenlőre ez is megteszi. :):) Jó olvasást hozzá!!!

puszi
Niky

31. fejezet

Őrjöngtem. Nem is, inkább kész idiótának éreztem magam. Azt hittem bízhatok benne, és most tessék… Átvert. Ha elém áll, és bevall nekem mindent, talán nem így reagáltam volna. De eszébe nem jutott, hogy valaha is beavasson. Miért is tette volna? Hisz vámpír vagyok. Ő, pedig vérfarkas. Semmi közünk a másik fajához. Kivéve ha az együtt jár bizonyos dolgokkal. Hát igen.
Miközben hazafelé vezettem a mobilommal játszottam. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam beütni Emma számát. Körülbelül a hatvanadik próbálkozásra végre sikerült. Természetesen ki volt kapcsolva.
- A francba! – majdnem elhajítottam, de inkább az útra koncentráltam. Teljesen készek az idegeim, és mivel az idegesség sokat ki vesz belőlem, vérre is szükségem lenne. Próbálkoztam még egy párszor a telefonnal, de sikertelenül. Zsebre vágtam a készüléket, és behajtottam a garázsba.
Nem bírtam megmozdulni. A végtagjaim elnehezültek, és csak magamat átkoztam. Muszáj, megölnöm valakit, vagy megőrülök! Kétségbeesésemben a kormányt kezdtem el püfölni, és éreztem ahogy a hisztéria elhatalmasodik rajtam. A kezem már sajgott, de nem hagytam abba a kocsim szétverését. Halkan érzékeltem, hogy nyílik az ajtó, és valaki bejön rajta, de nem érdekelt. Mintha bezártak volna a testembe, és nem tudnék kiszabadulni.
- Helena! – hallottam meg valaki hangját, de nem érdekelt. A kocsi ajtaja kinyílt, és egy alak leguggolt mellém. – Helena, nézz rám! – éreztem a meleg érintést a kezemen, ahogy lefog. Lassan a vámpír felé fordultam, de csak homályosan láttam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Nick…- leheltem halkan, és a mellkasára borultam. Gyengéden átölelt, és a hajamat simogatta. Én pedig elengedtem magam, és csak sírtam.
- Semmi baj. Itt vagyok veled. – nem tudom, mit válaszoltam erre. A sötétség, és a bánat egyre jobban maga alá temetett. Sikíthattam, kiabálhattam, de a végzetemet nem kerülhettem el…

Valami puhán feküdtem. Nem tudom min, de puhán. Lassan kinyitottam szemem, és próbáltam tájékozódni. A szagokból ítélve viszont pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Próbáltam erőt venni magamon, és felülni. Majdnem sikerült, de egy kéz visszanyomott az ágyra.
- Maradj! Pihenned kell! – Nick mellettem ült. Farmer, és sötétszürke ing volt rajta. Képtelen voltam fókuszálni bármire is. Olyan mintha valaki bedrogozott volna, vagy még annál is rosszabb.
- Hogy kerülök a szobádba? – kérdeztem halkan, mert perpillanat többre nem futotta.
- Miután elvesztetted az emlékezeted idehoztalak. Nem akartalak végighurcolni az egész házon a szobádig. Gondolom nem örülnél ha valaki fülébe jutna, mi is történt. – mélyet sóhajtottam. Igaza van. Ha így valaki meglátna rögtön jönne a kérdezősködés, és arra most nincs szükségem. Megpróbáltam megint felülni, és most sikerült. Végignéztem magamon, és megnyugodva tapasztaltam, hogy csak a kabátomat, és a csizmámat vette le rólam. Neki vetettem a hátam az ágytámlának, és csak bámultam ki a fejemből.
Megriadtam, amikor megcsörrent a telefonom az éjjeli szekrényen. Szörnyen irritált a hangja. Nick halkan sóhajtott. –Már vagy huszadszor hív. Fel kéne venned, vagy aggódni fog. – nézett rám
- Ki keres? –köszörültem meg a torkom, és már nyúltam volna a telefonért, amikor Nick megszólalt.
- Tyler. – ez az egy név elég volt ahhoz, hogy újra dühös legyek. Behunytam a szemem, és egyenletesen vettem a levegőt. Be-és ki. Be-és ki. Nagyszerű, okos kislány! Megfogtam a telefont, és kikapcsoltam. Elegem van a magyarázkodásából. Iszonyodok tőle. – Mi az ami ennyire felzaklatott? – mélyen a szemébe néztem
- Nem tudod? Pedig te mindent tudsz. – mondtam gúnyosan, de meg is bántam – Bocs. Nem vagyok a toppon, és nem kéne veled szemétkednem, amikor te segítesz éppen. Sajnálom.
- Szeretném tudni, hogy mi bánt. – komolyan mondta, és ez meglepett. Viszont jól esett, hogy így törődik velem. Megráztam a fejem.
- Nem gondoltam, hogy az lesz a vége, hogy elájulok annyira kiakadok. Egyszerűen… legszívesebben megöltem volna valakit, és nem tudtam kontrolálni magam. Meg is sebesíthettelek volna. – halványan elmosolyodott
- Tudok magamra vigyázni, ne félj! – viszonoztam a mosolyt, de nem jött szívből.
- Tudod kik azok a kiválasztottak? – összevonta a szemöldökét
- Hallottam már róluk történeteket, de miért?
- Nem tudom mit hallottál róluk, de valószínűleg igazak azok a történetek. Léteztek, és még most is léteznek. – pár másodpercig elmélkedett a szavaimon, majd megértette. A szeme egy kicsit elkerekedett.
- Óóó…
- Igen, óóó… - mondtam halkan.
- És akkor Tyler…? – nem mondta ki, de tudtam mire gondol.
- Azt mondja nem, de én nem hiszek neki.
- Miért? – kérdezte értetlenül, mire leereszkedő pillantással jutalmaztam.
- Mert farkas, és bármit megtenne a fajáért.
- Jó, de…
- Nincs semmi de. Teljesen hülyére vett. Egyáltalán miért véded ennyire? – kérdeztem élesen, mire megrázta a fejét
- Tudod, hogy nem védem. Csak próbálom reálisan átgondolni a dolgokat.
- Nincs ezen mit átgondolni. Az igazságon nem lehet változtatni. Sajnos. – Nick egy végtelen pillanatig nézett rám, majd közelebb húzódott. Nem tudtam mire készül, de nem húzódtam el. Felemelte a kezét, és gyengéden végigsimított az arcomon le egészen a nyakamig. A keze az ütőeremnél állt meg. A vámpírok nem élhetnek egymás vérén, de erősebbek lesznek tőle ha isznak egy fajbéliből. Tudtam, hogy nem az a szándéka, hogy iszik belőlem, és nem is féltem tőle. Még közelebb jött hozzám, és lágy csókot lehelt a nyakamra. Behunytam a szemem. Nem mondom, hogy nem élveztem, mégis közben csak Tyleren járt az eszem. Mi lenne ha ő csinálná velem ugyanezt?
Felpattantak a szemeim. Nem gondolhatok rá! Nem szabad rágondolnom! Nick, felemelkedett a nyakamról, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Szeretném ha eljönnél velem a klubom megnyitójára? – hirtelen azt sem tudtam mit mondott
- Hogy… micsoda? – halványan elmosolyodott, majd egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nyitottam egy klubot az egyik elit környéken, és lesz egy kisebb megnyitó.
- Miért nyitottál te klubot? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Jó a bevétel, és kíváncsi vagyok milyen vagyok ebben a szakmában. – megráztam a fejem
- Nézd nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Különösen most nem, én…
- Épp ezért kell velem jönnöd. Hogy kiverd a fejedből Tylert. Nem fog megártani ha egy kicsit kikapcsolódsz. – nem hülyeség amit mond. De semmi kedvem hozzá. Na jó valljuk be, semmihez nincs kedvem ami több annál, hogy fekszek az ágyamban. Mosolyt erőltettem magamra. Nem hagyhatom, hogy a bánat eluralkodjon rajtam.
- Rendben. Elmegyek. – figyelmeztetően felemelte az ujját
- Ígérd meg! – megforgattam a szememet, majd mosolyogva válaszoltam
- Ígérem!

Közvéleménykutatás!! :)

Sziasztok!

Még nincs új fejezet, de szeretném ki kérni a véleményeteket egy dologról. Mivel látom, hogy beindult a fantáziátok chaten, meg e-mailt is szoktam kapni, hogy vajon mi lesz ebből...? Én pedig arra gondoltam, hogy ha lenne rá "kereset", akkor tarthatnánk egy kis olvasói estet. Az nekem mindegy, hogy msn-en, chaten, vagy mondjuk egy külön kis fórumon amit majd csinálok. :) Tervezek egy kis kérdezz-feleleket. Ez annyit tesz, hogy ti kérdezhettek amit csak akartok, és én válaszolok rá. Persze nem árulok el minden részletet, de valamennyit azért elmondok. ;) Aztán bővebben is kifejthetitek a véleményeteket, hogy vajon mi lesz a következőkben, és még van pár ötletem, de ez csak, akkor lesz ha igényt tartotok rá. Nekem nincs ellene kifogásom, és ha szeretnétek, akkor összehozhatunk valamikor egy ilyet. Aki szeretné, hogy legyen, és van ötlete, hogy hol legyen, és mikor az írjon chatbe, hszba, vagy írjon e-mailt (msn-en is elérhető vagyok). Hát mára ennyit szerettem volna. Feltettem a következő fejezet előzetesét, szóval van egy kis olvasnivaló is. ;)

puszi
Niky

Dark Night 30. fejezet

30. fejezet

Ha azt állítom, hogy a napom szörnyű volt, akkor keveset mondtam. Képtelen voltam a fejemből kiverni a Tyler, Nicket, a fegyvert és a titokzatos nőt. Egyre jobban aggódok, és hiába mondogatom magamnak, hogy nincs köztük semmi, egy kis gonosz hang a fejemben csak ezt szajkózza egész nap. A másik pedig, hogy Nick megfogja ölni. Ebben olyan biztos voltam, mint ahogy én vámpír vagyok. Nem hiszem el, hogy ezt tette Lucas. Elvileg a franciák hamarosan hazamennek, és Nicknek is velük kéne tartania. Ehelyett itt üldözi a pasimat. Fantasztikus, mondhatom!
Nagy sóhajjal fordultam a másik oldalamra, és próbáltam aludni. Naná, hogy nem sikerült!
Még Tylerrel is beszélnem kell, hogy szóljon a farkas haverjainak, hogy figyeljenek hol tárgyalják meg a falka szerelmi ügyeit.
Hanyatt feküdtem, és a plafont kezdtem bámulni.
Emma nem tudhat meg többet rólunk. Nem akarok, hogy bármi baja legyen. Így is már eleget tud. Megbeszélem vele a bajomat, de új dolgokat nem árulok el neki. Elég ha én tudom. Néha még az is sok.
Hangos nyögéssel most már hasra fordultam, és a fejemre húztam a párnát. Aludnom kell, és nem gondolkodni! Vajon ha számolom a bárányokat, akkor elalszok? Nem nagyon hiszem. Maradtam annál, hogy csak a nagy sötétségre gondolok, és végül…majdnem bejött.
Épp mikor elaludtam volna, valaki kopogott. Káromkodni kezdtem, de nem keltem fel. Még jobban magamra húztam a párnát.
- Kisasszony! – hallottam meg egy hűbéres hangját. Az agyamat egyre jobban elöntötte a köd.
- Alszom! Gyere vissza később! – kiáltottam ki idegesen. Ha nem megy el, én esküszöm megölöm!
- De…kisasszony, telefonon keresik. – próbálkozott, akadozó hangon. Felpattantak a szemeim. Kikászálódtam az ágyból, és idegesen feltéptem az ajtót. Egy idős hűbéres állt előttem, régies ruhában.
- Nagyon ajánlom, hogy fontos legyen! – közöltem vele, majd kivettem a kezéből a hordozható, vezetékes telefont. – Igen?
- Tudod, hogy a pasid faja, hogyan maradt fent idáig? – szerencse, hogy a hűbéres ember, így nem hallotta amit én. A folyosó felé intettem a fejemmel, mire egy meghajlás után elment. Becsuktam az ajtómat, és feloltottam az egyik állólámpámat.
A férfinak, vagy nőnek a telefonban teljesen elvolt torzítva a hangja, így nem ismertem fel.
- Ki beszél?
- Az mindegy.
- Azért én szeretném tudni, hogy kivel beszélgetek éppen. – a torz hang halkan felnevetett
- Majd megtudod, de inkább felelj a kérdésemre! Tudod az igazságot? – összevontam a szemöldököm. Igazából, még soha nem gondolkoztam el ezen. Pontosan tudom, hogy harapással nem lehet átadni a kort. Csak egy lehetőség van…
Behunytam a szemem.
- Vannak sejtéseim, de… nem, nem tudom. Viszont ez nem is tartozik rám. Én vámpír vagyok.
- És nem is érdekel? – ha azt mondom, hogy nem, akkor hazudok. De minek beszélek egy vadidegennel? Bajom nem lehet belőle, de… ha a sejtésem beigazolódik, akkor nem lesz jó vége az biztos. Mélyet sóhajtottam.
- Hallgatlak!

Azt hittem felrobbanok a dühtől, de még próbáltam épp ésszel gondolkozni. Közel négy órát járkáltam fel-alá, míg le nem ment a nap. Nem kellett azon fáradoznom, hogy visszavigyem a telefont a helyére. Mérgemben falhoz vágtam, az pedig darabokra tört. Szóltam egy hűbéresnek, hogy szerezzen be egy másikat, mert véletlenül elejtettem az előzőt. Na persze!
Amikor Tyler lakása elé értem bedörömböltem az ajtaján. Nem kezdtem el kiabálni, pedig nagyon akartam. Mikor nem érkezett válasz, csöndben maradtam, és füleltem. Hallottam a szomszéd lakásokból kiszűrődő hangokat. Ahogy valaki épp TV-t néz, a másik rántottát süt, és hangosan horkol egy idős hölgy. De az előttem lévő lakásban néma csönd honolt. Egy lélek sem volt bent. Miközben lefelé trappoltam a lépcsőn elővettem a mobilomat. Csoda, hogy nem remegett a kezem a méregtől. Minden egyes porcikám égett, és most nagyon vágytam rá, hogy agyonverjek egy vérfarkast. De ha Tylert megtalálom, biztos, hogy megölöm. A fülemhez emeltem a telefont, és beszálltam a liftbe. A harmadik csörgésre fel is vette.
- Mondjad Helena! – hallottam meg a zengő hangját, de most nem hatott rám.
- Hol vagy? – kérdeztem tömören, és nem ordítottam. Bravó!
- Van egy kis dolgom, miért? Baj van? – baj? Ugyan, dehogy.
- Most azonnal beszélnünk kell! – közöltem élesen, mire pár másodpercig csend volt. Nem érti miért vagyok ilyen, de ne féljen! Rá fog jönni! Halkan sóhajtott.
- Gyere abba a kávézóba, ahol Ericel találkoztál legutóbb!
- Öt perced van. – mondtam egyszerűen, majd leraktam. Csak érjek oda, esküszöm nem fogja megköszönni amit tőlem kap. Még soha nem gondoltam bele, hogy miképp maradt fent a vérfarkas faj, és minden bizonnyal Tyler azt akarta, hogy soha ne is tudjam meg. De egyszer el kellett volna mondania. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem állt szándékában beavatni. Talán még soha nem voltam ennyire ideges. Lehet nem kéne hinnem egy idegen, eltorzított hangú személynek, de van benne logika abban amit mondott...

Mint egy őrült körülbelül úgy száguldottam végig London utcáin. Tyler szerencséjére már ott volt, amikor én megérkeztem. Farmer, fehér póló, és fekete bőrkabát volt rajta. Nem tagadom szörnyen jól nézett ki, de most valahogy nem indultam be tőle. Ha arra gondolok, hogy mennyi…
Megráztam a fejem, és bementem a kávézóba. Tyler, azonnal felállt az asztaltól aminél eddig ült, és felém jött, de én kinyújtottam felé a kezem, hogy maradjon ahol van. Még csak az kéne, hogy hozzám érjen!
- Menjünk valahova, ahol nem hallanak minket! – felvonta a szemöldökét
- Ennyire komoly az ügy? – de még mennyire!
- Jobb ha valami olyan helyet mondasz ahol nincs senki, mert félek ordítani fogok. – mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát.
- Menjünk hátra az irodába. Az hangszigetelt, mert Eric itt is szokott megbeszélést tartani. – bólintottam, majd előre mentem. Nem téveszthettem el az ajtót, mert csak az az egy volt hátul. Ahogy kattant a zár Tyler leült az asztal sarkára, és rám nézett.
- Most már mondhatod! – erőt vettem magamon, és legyűrtem a kitörő kiabálási kényszert.
- Valaki ma felhívott, és természetesen nem a mobilomon. Le is bukhattam volna, de… most nem ez a lényeg. – ráztam meg a fejem
- Ki volt az?
- Nem tudom, elvolt torzítva a hangja, de inkább az a lényeg amit mondott. – mélyen a szemébe néztem – Hogyan maradt fent eddig a fajod Tyler? – láthatólag meglepte a kérdés. Nem is tudott mit mondani hirtelen. Megköszörülte a torkát, és lesütötte a szemét. Rossz előjel.
- Miért érdekel?
- Inkább válaszolj az istenért! – most már azért kiabáltam. Halkan sóhajtott.
- Nem akarod tudni Helena! Ez… nem olyan dolog aminek te nagyon örülnél. Különben is…mondtam már, hogy nem kell mindenről tudnod.
- Nem kell róla tudnom, hogy minden héten más nőnek csinálsz gyereket?! – keltem ki magamból, mire Tyler rám nézett. A harag dolgozott bennem, de éreztem, hogy a bőgés határán állok.
- Pontosan mit mondott neked? – kérdezte fájdalmas hangon
- Majdnem minden vérfarkas kész meghalni a fajáért, és sokan képesek megtenni minden azért, hogy tovább élhessenek. Azok a nők akik tudnak rólatok ittak a véretekből… így örökké élhetnek, és… elvégezhetik a feladatukat. Nem tudtam eddig pontosan, hogy mi az igazság, és nem is érdekelt. De amikor jött a telefon, és valaki elmondta ezt, összeállt a kép. Nem hittem volna neki ha egy lehetetlen dolgot mond, de így… Azok akik hajlandóak rá… - elfordítottam a fejemet -… kihordják a gyerekeiteket. Vérfarkas születik. – Tyler sóhajtott
- Szerettem volna ha ezt soha nem tudod meg. – gúnyosan felnevettem
- Gondoltam. Soha nem akartad elmondani, hogy este velem fekszel le, este meg mást döngetsz? – megvillant a tekintete
- Ez nem igaz. – legszívesebben karót döftem volna a szívébe. Erőt vettem magamon.
- Hány gyereked van? – már felkészültem, hogy mond egy holibilis számot. Mondjuk húsz, vagy még annál is több. Mondjunk több száz éve volt rá, lehet már vagy ötven gyereket csinált. Megrázta a fejét.
- Nem feküdtem le soha egy ilyen nővel sem. Nincs egy gyerekem sem. – léptem felé párat, de nem ütöttem meg.
- Ne hazudj! – szűrtem a fogaimon keresztül.
- Esküszöm neked nem tettem meg. Ezért jött el a minap Vincent. A vérem már több száz éves, és azt akarják, hogy végre legyen nekem is utódom. Nagyon kevés annyi idős vérfarkas van mint én, és kiakarják használni az alkalmat.
- Azt elhiszem. Kevés olyan farkas van aki olyan öreg, és szívdöglesztő mint te. – eszembe jutott a titokzatos nő, és a különös szaga. Nyeltem egy nagyot. – Az a nő is… aki nálad volt… ő is olyan… - Tyler behunyta a szemét
- Igen. Vivien is egy kiválasztott. – megtántorodtam.
- Vivien? Az a nő… ő volt a nagy szerelmed? – bólintott én pedig úgy éreztem, hogy zuhanok. – Azt mondtad már századok óta nem láttad. Hazudtál.
- Nem tudtam, hogy újra látom, és amikor megjelent… - elmosolyodott, pedig ez nagyon nem illett a mostani helyzethez – Ő már jelent nekem semmit Helena! Nekem csak te vagy a fontos!
- Higgyem el, hogy nem csináltál életed szerelmének legalább egy gyereket? Ne hülyíts Tyler!
- Amikor megismertem még nem volt kiválasztott. Csak később tudtam meg, hogy végül mi lett. Azóta sem értem miért… - összevonta a szemöldökét, majd rám nézett – Nem csaltalak meg vele! Nem voltam együtt egyetlen kiválasztottal sem előtted, sem utánad. – nem bírtam tovább. Akkora pofont adtam neki, hogy a másik irányba fordult a feje, és a padlóra vért köpött. Egyáltalán nem tudtam sajnálni.
- Ne hazudj! Legalább ennyi tiszteletet adj nekem, ha már mást nem! – a szememben már gyűltek a könnyek. Letörölte a szájáról a vért, majd megint rám nézett.
- Könyörgök, érts meg! Mindennél jobban szeretlek, és ezért nem mondtam el.
- Ha jót akarsz magadnak nem mondod most nekem, hogy szeretsz! Ha szeretnél elmondtad volna ki ez a nő, és az igazságot róla. – megakart érinteni, de elhúzódtam, és az ajtóhoz hátráltam. –Helena, kérlek! Hallgass meg! – megráztam a fejem
- Eleget hallottam már. Nem bírlak elviselni. Az érintésedtől is rosszul vagyok. Ha arra gondolok, hogy már ezernél is több nővel voltál, hánynom kell. Csak egy dolgot akarok, hagyj békén! – közöltem hidegen, és kimentem az autómhoz.