Dark Night 20. fejezet

20. fejezet

Minden a feje tetejére állt. Daniel összevissza telefonált mindenkinek, és hamarosan meg fog érkezni a felmentő sereg. Vagyis Lucas, és még pár Vadász aki a főhadiszálláson maradt a biztonság kedvéért. Bár nem tudják a farkasok, hogy hol a rejtekhelyünk, azért jó az óvatosság. Még mindig a kocsinak dőltem, és néztem a semmibe. Steven nagyon jó harcos volt, és nagyon jó barát is. Már nem sírtam, ahhoz már túlságon is elöntött a düh. Hirtelen Daniel jelent meg mellettem.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, mire ránéztem.
- Igen. – feleltem tömören. Valamit mondani kezdett, de már nem figyeltem rá. Lassan kezdett körvonalazódni bennem a terv. Amikor leparkolt elénk a csapat első fele, azonnal bepattantam a kocsiba.
- Most meg hova mész? – kérdezte Daniel
- El kell intéznem valamit, de napkeltére már visszaérek. – nem vártam meg a válaszát, azonnal beletapostam a gázba. Düh teljesen elborított. Nem is törődtem semmivel. Az összes piros lámpán átmentem, de hála az égnek a zsaruk elkerültek. Maximum megbüntetnek. Nem nagy ügy. Ahogy elértem a felhőkarcoló szerű épületet, kipattantam a kocsiból, és a lifthez rohantam. Annyira lassúnak tűnt, míg felértem. Csak idegesen topogtam a liftben míg az ki nem nyílt. Nem volt senki a folyosókon. Még szép, a rendes ember hajnali egykor már szépen alszik. Teljes erőből verni kezdtem az egyik ajtót, hogy majdnem kiszakadt a helyéből. Közel voltam hozzá, hogy kiabáljak is, de visszafogtam magam. Arra már biztos felébrednének, ha még nem tették meg. Már épp dörömbölni kezdtem volna megint, amikor kinyílt az ajtó, és Tyler tűnt fel. Csak egy vékony mackónadrág volt rajta. Valószínűleg őt is az ágyból rángattam ki, hogy miért nem érdekel ez engem?!
- Helena? Minek köszönhetem a látogatást? – elég fáradtnak tűnt, de ez sem zavart. Arrébb löktem az útból, és bementem a lakásba. – Persze, gyere csak beljebb! – mondta gúnyosan, majd becsukta az ajtót. A hatalmas ágy most érintetlen volt, de a nagy faajtó mely a lakás többi részébe vezetett tárva nyitva volt. Szóval ebben az ágyban csak kefél, a bentiben pedig alszik. Nem szenteltem különösebb figyelmet, hogy mi van beljebb. Nem is érdekel. – Nos, elmondod miért jöttél, vagy itt állunk egész este? – kérdezte halkan, majd nekitámaszkodott a bárpultnak. Nem is gondolkodtam, hogy mit teszek. Előhúztam az egyik ezüstkésemet, és a torkának szegeztem. Meglepte a mozdulat, de nem húzódott el.
- Hazudtatok nekem. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – rázta meg a fejét, én pedig még jobban neki szegeztem a kést
- De hogy nem. Csak ti tudtátok, hogy a raktárnál leszünk, mert elmondtam Ericnek. Arra számítottunk, hogy nem is lesz ott senki, de tévedtünk. Valaki majdnem megölt mindannyiunkat, és az egyikünket sikerült is. Mondj egyetlen okot is, hogy miért ne toroljam meg a halálát?! – a sötétbarna szemekbe bámultam, amik teljesen nyugodtak voltak
- Nem mi voltunk.
- Egy frászt nem! Senki más nem tudott róla, hogy ma oda megyünk. Kihasználtátok, hogy segítettem nektek, és majdnem megöltetek minket.
- Értsd meg, hogy nem mi voltunk. Eric nagyon hálás neked, amiért segítettél, és senki nem küldött oda farkasokat, hogy végezzenek veletek. Ismered Ericet. Véget akar vetni a háborúnak, és nem újat kezdeni. – ebben igaza van
- Akkor mégis ki volt? – kérdeztem már nyugodtabb hangon
- Nem tudom. – suttogta halkan. Leengedtem a kést.
- Valaki pedig majdnem megölt minket, és Steven meghalt. Azzal az új lőszerrel ölték meg. – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom, de esküszöm, hogy semmi közünk hozzá. – ráemeltem a tekintetem
- Hol van Eric? Beszélni szeretnék vele. – sóhajtott, majd leült a fotelba.
- Eric, nem ér rá, hogy most veled beszéljen. – már megint a gyűrűjével játszott, és közben velem szemezett
- Miért? – erre már elmosolyodott
- Nem tudod? Mondjuk honnan is tudhatnád? A vámpírok ezt nem tartják fejben.
- Bökd már ki végre, hogy hol van!
- A Farkasok Gyűlésére készül, és nem ér most rád. – azonnal tudtam, hogy miről van szó. A Farkasok Gyűlésén minden főbb vérfarkas összegyűlik, és együtt tárgyalnak. Minden évben, és mindig más a téma. Most gondolom a béke, és az új fegyver lesz. A világ összes nagyhatalmú vérfarkasa itt van Londonban, és még csak most tudom meg. Milyen szerencsés vagyok! Csak egy a bökkenő. Minden évben más-más helyen rendezik meg, és semmi logika nincs benne. Tehát soha nem szoktuk időben megtalálni a helyet, csak ha már lefolyt a gyűlés. Most sem vagyok okosabb. Viszont… van egy ötletem. Kihúztam magam, és merőn néztem a szemébe.
- Meg kell tenned nekem valamit!
- Ajaj, ez már most rosszul hangzik. – vonta össze a szemöldökét
- Vigyél be a Farkasok Gyűlésére! – közöltem határozottan, mire ledermedt. Megrázta a fejét, és előredőlt ültében.
- Tudod Helena, a napom hosszú volt, és elég fáradt is vagyok. Szóval… bocsánat, de szerintem rosszul hallottam. Te azt akarod, hogy bevigyelek a gyűlésre? – bólintottam
- Igen, azt. – fáradtan visszaereszkedett a fotelba.
- Azt se tudod, hogy mit beszélsz. Nem vihetlek be oda. Az egy bizalmas gyűlés, és csak farkasok vannak ott. Rögtön megölnének. Minek akarsz te oda menni?
- Lehet, hogy nem a ti falkátok akart megölni minket, de vannak más falkák is. Ha elmegyek oda talán… kideríthetem, hogy ki volt az. Ha pedig nem farkas volt az elkövető, akkor békén hagylak titeket.
- És, hogy akarod kideríteni, hogy ők voltak-e? Megkérdezel mindenkit?
- Igen. Valahogy úgy. – megrázta a fejét – Eric, is békét akar. Tehát ebben az ügyben ő is mellettem állna. Ha pedig ő mellettem áll, akkor megtudhatom, hogy ki tette.
- Honnan tudod, hogy a gyűlés nem nappal van? Akkor nem tudnál bejönni. – elmosolyodtam
- Tudom, hogy nem nappal van. A farkasok éjszakai állatok, és régen, amikor csak a teliholdnál tudtatok átváltozni, mindig akkor tartották a gyűléseket. És ez mostanra sem szakadt meg. A fajtád tiszteli a hagyományokat.
- Miért a tied nem?
- Nem mindenben. – feleltem szűkszavúan, mire sóhajtott
- Bocsáss meg, de ezt a kérésedet nem fogom teljesíteni. – rázta meg a fejét végül, majd felállt, és éppen aludni ment volna, de én utána szóltam.
- Ha bejuttatsz… megteszek neked valamit. – erre már megtorpant, és felém fordult
- Bármit? – vonta föl a szemöldökét. Ezen elgondolkoztam. Azért bármit nem, de… a fajom fennmaradása a tét. Majdcsak… kibírom valahogy.
- Bármit. – mondtam halkan. Tyler mérlegelte a lehetőségeket, és elkezdett felém közeledni. Mint egy kecses vadmacska, aki az áldozatát cserkészi be éppen. Felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Nem ellenkeztem, de akartam. Viszont… egy kis részem… élvezte, ahogy hozzám ér. Közelebb hajolt hozzám, és azt hittem, hogy megcsókol, de nem tette. Csak súrolta az ajkamat. Hirtelen eltávolodott, és rám mosolygott.
- Egy vacsora. Csak ennyit kérek. – felvontam a szemöldökömet
- Ennyi?
- Ennyi. – nem hittem neki – Miért mire számítottál? Azt hitted arra kérlek, hogy feküdj le velem? Ugyan már, annál azért okosabb vagyok. Ha akarnám már most is az ágyamban lennél. – olyan átható pillantást vetett rám, hogy úgy éreztem elolvadok.
- Erre ne vegyél mérget.
- Ki akarod próbálni? – kérdezte mosolyogva, mire megráztam a fejem
- Vacsora. Mikor?
- A gyűlés két nap múlva lesz. Tehát… a holnap este jó lenne. – felsóhajtottam
- Rendben. Idejöjjek? – pár másodpercig gondolkozott, majd bólintott
- Igen.
- Akkor holnap este. – közöltem búcsúzóul, majd kifelé mentem. Már léptem volna ki az ajtón, mikor megszólalt
- Ja, és Helena! Szeretném ha valami csábító ruhában jönnél. – ránéztem, és nem éppen szépen
- Azt nem mondtad, hogy mibe jöjjek. – kecsesen megvonta a vállát
- Most viszont mondom. Holnap várlak. – összeszorítottam a fogam, és hangos csattanással becsaptam az ajtót magam után. A lifthez csőrtettem. Már megint hülyeséget csináltam. Minek kellett nekem elfogadnom, hogy vele vacsorázok? Na jó, az okát tudom. Meg kell tudnom, hogy ki akar kiíratni minket, és ez csak a gyűlésen lehetséges. Csak az a kérdés, hogy a fajomért képes vagyok feladni az elveimet?! A válasz egyszerű: Igen. És ez a legnagyobb probléma.