Dark night 5. fejezet

5. fejezet

Csak futottam a lépcsőházban. Egyre feljebb, és feljebb. Közben mindig hátranéztem, hogy utolért-e már. Már lihegtem a fáradságtól, de még mindig nem álltam meg. A hátam mögött morgást hallottam, mire megtorpantam, és hátra néztem. Nem láttam semmit, de azt éreztem, hogy valami villám gyorsan közelít. Megszaporáztam a lépteim, míg el nem értem egy ajtóhoz. Az viszont zárva volt.
- A francba! – dühöngtem, és rángatni kezdtem az ajtót, míg az meg nem adta magát. Belöktem, és a tetőn találtam magam. Fáradtan kapkodtam a levegőt, és körülnéztem a tetőn, hogy van-e itt valaki. Nem láttam senkit még mindig. Pár lépést előre mentem. Már épp megkönnyebbültem, mikor a hátam mögött becsapódott az ajtó. Odarohantam, és rángatni kezdtem megint, de az most nem adta meg magát. Ököllel belevágtam a vasajtóba, ám az nem nyílt ki.
- Kérlek! – szűrtem a fogaimon keresztül, de nem segített. Nem nyílt ki. A hátam mögött lépteket halottam, mire megmerevedtem, és megfordultam. Tyler gonosz mosollyal a száján közeledett felém. A fegyveremért nyúltam, de az nem volt a helyén. Egyetlen darab fegyver sem volt nálam. Az ellenség pedig közeledett. Az ajtóhoz lapultam. Tyler teste az enyémhez nyomódott, de nem tudtam védekezni. Mintha az egész testem megbénult volna. Felemelte izmos kezét, és végig simított az arcomon. Az érintése forró volt, a mosolya pedig ádáz. A keze lecsúszott a nyakamra. Odahajolt a nyakamhoz, és a fogát végighúzta az ütőeremen. Megborzongtam ahogy megéreztem az ajkait a kulcscsontomon. Ettől még jobban élvezte a dolgot. Mosolyogva megcsókolta a nyakam, ugyanott ahol a raktárban is tette. Behunytam a szemem, és vártam, hogy végre vége legyen. Elhúzódott a nyakamtól, és szenvedélyesen megcsókolt. Az ajkai puhán falták az enyéimet, majd egy kicsit eltávolodott. De csak pár milliméterre. Mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott.
- Én várok rád! – suttogta, majd ismét megcsókolt.
Zihálva ültem fel az ágyamban. Mindenem csurom víz volt. Vettem pár mély levegőt, majd visszahanyatlottam a párnára. Még mindig ziháltam, de már egy kicsit megnyugodtam. Megint róla álmodtam. Micsoda újdonság. Tíz éve minden egyes nap róla álmodok, de ez az álom más volt. Még mindig érzem az ajkait, ahogy megcsókolt. Feltápászkodtam az ágyból, és kimentem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe. Az arcom zilált, és rémült. Mint mindig ilyenkor. De ez most mást volt. Sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint eddig. Lehet hogy kezdek megőrülni? Megmostam az arcom, és ittam pár korty vizet, majd felemeltem a fejem, és a tükörben megpillantottam Tylert.
- Én várok rád! – ijedtemben egy hatalmasat ugrottam, és egy halk sikkantás tört fel belőlem. Azonnal hátra néztem, de ott nem volt senki.
- Tényleg kezdek megőrülni! – suttogtam halkan, majd visszamentem az ágyamba. Tudtam, hogy úgy sem tudok aludni, de még elég jól sem vagyok ahhoz, hogy kimenjek készülődni az éjszakára. A szívem még dörömbölt a mellkasomban, de már jobb mint volt. Ez nem olyan volt mint a többi álom. Most sokkal közelebb éreztem magamhoz. Még mindig érzem az ajkainak az ízét. Pár perc után már nyugodtan keltem fel, és mentem öltözni. Felvettem a vadász ruhát, majd a lövő szoba felé vettem az irányt. A vámpírok nagy része már felkelt, és tárgyalt a többiekkel. Nem beszéltem senkivel, most csak lőni akarok párat. Felvettem egy félautomata 9 millimétereset, melyben ezüst golyók vannak. Egy fabábu lógott a szoba túlsó végén, célra tartottam, majd kilőttem egy egész tárat. Fülvédő nem kell nekünk, mert nem tudunk betegek leni, így süketek sem leszünk soha. A lövöldözés nagyjából megnyugtatott, de még nem eléggé. Kicseréltem, és megint lőttem. Már épp a harmadik árat akartam belerakni, mikor Daniel szólalt meg mellettem.
- Mi bosszant ennyire? – kérdezte karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva. Rajta is a vadász ruha volt, de ő már a kabátot is felvette.
- Nem bosszant semmi. – közöltem egyszerűen, majd ellőttem a harmadik tárat. Nem izgulok, hogy sokat használok el az ezüst golyókból. Milliárdosok vagyunk, könyörgöm!
- Na, persze. Azért lövöd szét szegény fabábut, mert nem bosszant semmi. Ismerlek Helena. Ne akard nekem bemesélni, hogy nincs semmi bajod!
- Jól vagyok! – erősködtem, és betettem még egy tárat
- Nem, nem vagy jól! – mondta dühösen, majd vámpír gyorsasággal kikapta a kezemből a pisztolyt, és a falhoz vágta. A fegyver hangos csattanással széttört.
- Ez nem kellett volna! Az volt az egyik kedvencem. – néztem rá. Daniel dühösen méregetett
- Mi van veled? – kérdezte egy idő után, már sokkal kedvesebb hangon. Karba tettem a kezem, és a fabábu felé fordultam.
- Ez egyre rosszabb Daniel! – mondtam halkan
- Micsoda?
- Tyler. Tíz év hosszú idő, és most még rosszabb mint eddig. Az álmok…… egyre közelebb kerül hozzám, és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék ellene. – Daniel gyengéden megfogta a karomat.
- Tudom, hogy nehéz hugi, de….. nem muszáj ezt folytatnod…..
- Nagyon jól tudod, hogy muszáj. Ha abbahagynám…. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy futni hagytam. Vagy hogy más kapta el, és nem én. Tudom akkor soha nem érnének véget az álmok. – hajtottam le a fejem. Daniel maga felé fordított, és az álam alá rakta a kezét, és felemelte a fejem.
- Erős vagy Helena! Az én testvérem nem lehet puhány. Nekem is nehéz Vincentel. De….. próbálok vele megbirkózni, ahogy te is. Én melletted állok ezt ne felejtsd el. – suttogta, mire én elmosolyodtam
- Köszönöm Daniel! – öleltem magamhoz. Ő pedig az állát a fejemre támasztotta, és szorosan magához ölelt. Kiskorunkban is csak egymásra számíthattunk, és ez most sem változott meg.
- Hééé, bocs hogy megzavarom a családi idillt, de mennünk kéne. – egy sóhaj után a kabátomért nyúltam, majd felvettem a fegyvereket.
- Akkora egy tapló vagy Nicholas. – mondtam neki, majd kifelé mentem Danielel
- Köszönöm a bókot Helena. – hajolt meg színpadiasan, majd rám kacsintott. Én csak megforgattam a szemeimet, és a garázs felé vettem az irányt.