Sziasztok!
Mivel olyan nagyon jó szívem van :P nem vártam meg, hogy kijavítsa a Bétám a fejezetet, és felraktam. Szóval az esetleges hibákért bocsánat!! :) Jó olvasást!
puszi
Niky
36. fejezet
Meglepett, hogy ilyen nyugodt maradtam. Az agyam egy hátsó részében azt hittem Viviennek ugrok majd. Bár az okát nem tudom. Egyszerűen idegesít, ez a nő.
Boldog voltam, amikor hazaértem. Épségben vagyok, és nincs semmi gondom. Azaz van, de most még ez sem érdekel. Holnap este találkoznom kell Ericel, és még azt sem tudom, hogy mit akar. Lehet van valami új infója a fegyverről. Más ötletem nincs.
Semmi nem pótolhat egy pihe-puha ágyat, főleg ha az a sajátom. Csak bedőltem, és már aludtam is. Nem is éreztem, hogy ilyen fáradt vagyok. De ezek szerint…
Egy sötét helyen voltam. Nem volt se eleje, se vége. Csak álltam a nagy semmi közepén. Körbefordultam, és próbáltam tájékozódni. Még a vámpírlátás sem segített. Nagyszerű! Pislogtam párat, és fák árnyékait pillantottam meg. Mintha valaki felkapcsolta volna villanyt, hirtelen minden világosabb lett. Mindent láttam, és ez rosszabb a vakságnál. Az erdő közepén voltam egy kis tisztáson. Előttem egy hatalmas domb, nem is inkább… egy halom. Nem fák, vagy más tüzelő volt feltornyozva…vámpírok. Szörnyű látványt nyújtott. Minden egyes vámpír akit láttam, vagy szerettem, vérbe fagyva hevert előttem. Daniel, Nick, Lucas, Adam… mindenki. Sikítani akartam, de nem sikerült. Éles kacaj hasított a levegőbe. Megpördültem a tengelyem körül. Tyler állt előttem véres mellkassal, és szakadt ruhában. Az arca ördögi volt, és nagyon távoli. Ő nem az én Tylerem. Ő nem lehet az. Könnyek gördültek ki a szememből. Az a legszörnyűbb, hogy nem a vámpírok, vagy a családom miatt sírtam…hanem, Tyler miatt. Amiatt az „ember” miatt, akit elvesztettem… Mintha a szívemet darabokra törték volna. Rosszabb mint amikor láttam Viviennel csókolózni. Az arcán semmi érzelem nem volt csak düh. Sikerült megtalálnom a hangom…
- Miért? – kérdeztem rekedten, mire hangosan felmordult. Közeledni kezdett, és életemben először…féltem tőle. Hátrálni kezdtem, de ő nem állt meg. A hallottak miatt nem tudtam tovább hátrálni. Olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a testéből áradó…hideget. Még ez sem a régi.
- Miattad… - válaszolta ismeretlen, kemény hangon.
Felriadtam. Szaggatottan vettem a levegőt, és azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Csak álom volt!
Kikászálódtam az ágyból, és a fürdőbe mentem. Hideg vízzel lemostam az arcom, de végül a zuhanynál maradtam. Jól esett a forró víz, míg remegni nem kezdtem. A lábaim összecsuklottak, és a fal mellett végeztem kuporogva. Nem sírhatok! Nem lehet, hogy ennyire fáj! Nem jelent nekem semmit, nem, nem, és nem! A családom fontosabb nekem mint ő.
Azok a szemek… Megráztam a fejem! Csak álom volt! Felálltam, és kiléptem a zuhany alól. Magamra tekertem egy törülközőt, majd ránéztem az éjjeliszekrényen álló órára. Még két óra, és lemegy a nap.
Vadász ruhát vettem fel. Nekem ma muszáj ölnöm! Jézusom, már ide jutottam? Felcsatoltam a fegyvereimet, majd a konyhába indultam vérért. Elmentem a sok hűséges mellett, és nem foglalkoztam a kérdéseikkel. Ki tudom szolgálni magamat is.
Közel három liter vért ittam meg, és még így is ki voltam készülve. Mint egy élőhalott úgy járkáltam a házban. Emma nem volt itt, szóval magamban próbáltam megemészteni a dolgokat. Csak egy álom volt, mégis mintha a valóságot tükrözné! Persze ez hülyeség, mert ha igaz lenne csak hamut láttam volna, ami megmaradt a vámpírokból. Nem szabad erre gondolnom! A pihenőben járkáltam fel s alá. Ma nekem még egy randim is van Ericel. Egy álom nem fog ki rajtam.
- Helena?! – Danielre néztem. Vajon mióta áll ott? – Velünk jössz? – hirtelen nem tudtam miről beszél. Végül mégis bólintottam.
- Igen. – szedtem össze magam, és vadászni indultam, mint régen.
Csodálatos érzés volt. Az adrenalin, ahogy elöntött, és csak a farkasra figyeltem, aki menekül előlem. A pisztolyt a kezemben tartva, becsaltam őt egy zsákutcába. Megálltam előtte pár méterre. Fiatal farkas volt, túl fiatal. Megpördült a tengelye a körül, és utolsó reményével felém rohant. Könnyedén hárítottam a támadást, és gyomron rúgtam. A falnak vágódott, és majdnem fel is állt, de belelőttem a vállába egy golyót. Jajveszékelve nyúlt a karjához én pedig a szívéhez emeltem a fegyvert.
- Ne, kérlek! – még nem hallottam farkast könyörögni, és most…meglepett. Összevontam a szemöldököm, és nem lőttem. Nehogy már ennyire elgyengültem! Csak meg tudok még ölni egy farkast. Ahogy meglátta, hogy tétovázok, beszélni kezdett.
- Te vagy Helena, igaz? Te vagy az a vámpír, aki Tylerrel van együtt ugye? – sóhajtottam
- Már nem. – megvillant a szemében valami, de nem tudom micsoda. Túl hamar eltűnt.
- Könyörgök, ne ölj meg! Én… - hirtelen dördülést hallottam, és a farkas holtan dőlt el. Nem én lőttem. Magam mellé néztem. Nicholas állt a sikátor elejében, és a fegyverét éppen leengedte. Mellém rohant, és megnézte halott-e a farkas.
- Miért nem lőttél? – kérdezte, amikor felegyenesedett. Megköszörültem a torkom.
- Megkérdeztem, hogy tud-e valamit a fegyverről, és épp beszélni kezdett, de neked hála már nem tudom meg mit tudott. – hazudtam, és úgy tettem mintha dühös lennék.
- Bocs, de azt hittem életben hagyod. – vonta meg a vállát.
- Vadász vagyok, nem hülye. – közöltem, pedig nem így éreztem
- Oké, majd kiengesztellek. – vigyorgott – Mi szétnézünk máshol is. Te jössz? – megráztam a fejem
- Nem, körbekérdezek a fegyverről. Mond meg Danielnek, hogy majd a főhadiszálláson találkozunk!
- Meglesz! Sok sikert! – mondta búcsúzóul, majd elrohant
- Kösz. – dünnyögtem magamnak, és a halott farkasra néztem. Nem akartam megölni. De miért nem? Elfogult lettem, mert jártam az egyikükkel? Elsősorban vadász vagyok, és ha nem tudok ölni, akkor mást sem. Általában ha megölünk egy farkast, és az nyilvános helyen van, elvisszük őket, de ez egy elég elhagyatott környék. Vetettem a fiúra egy utolsó pillantást, majd megfordultam. Itt az ideje Ericel találkozni, és nem gondolkozni…
Mikor a kávézóba értem még nem volt ott. Leültem a pult mellé, és a tenyerembe hajtottam a fejem. Annyira fáradtnak érzem magam, de nem akarok aludni. Inkább… belül fáradtam el. Azt hittem mindig imádni fogom a munkámat, de most…mintha kiégtem volna.
- Kér valamit? – az a pincérnő volt aki legutóbbis, mikor itt jártam, mégis magamra erőltettem egy mosolyt.
- Nem, köszönöm.
- Ha meggondolná magát, csak szóljon! - ahhoz képest, hogy a múltkor játszotta a fejét, most kedves volt. Bólintottam ő pedig ment az egyik asztalhoz. Sóhajtva emeltem fel a fejem, és néztem ki az ablakon. Az egész kávézó tele van plakátolva. Két nap múlva egy álarcos bál lesz, amit minden évben megrendeznek, és Lucas mindig megjelenik rajta. Én speciel egyszer voltam, és most sem nagyon izgat. Állítólag Eric is ott szokott lenni, meg pár vérfarkas, de a vámpírok közül szinte senki, maximum csak arisztokraták, és Lucas megy el, köszönhetően a farkas főnöknek. Tőle „mindenki” fél, de Lucas a megjelenésével akarja bizonyítani, hogy ez nem igaz. Én erre csak azt mondom, hogy felvágós. Tudnám mire jó ez! A hely persze mindig tele van emberekkel, mert ők rendezik.
Két farkas lépett be a kávézóba, és egyáltalán nem voltak ismerősek. Természetesen előttem álltak meg.
- Segíthetek uraim? – mosolyogtam gúnyosan, de ők komolyak maradtak.
- Elviszünk Erchez, szóval velünk kell jönnöd! – felvontam a szemöldököm
- Miért nem jön ide?
- A faj ügyeit intézi, és arra kért, hogy vigyünk el hozzá! – mondta el ismét. Azért ennyire még nem nehéz a felfogásom!
- Hol van az, az oda?
- Majd meglátod. – ez nagyon nem tetszik. A farkas a percingjeivel, és a kopasz fejével. Mellette Hulk Hogan hasonmásával… kifejezetten nem jön be.
- Miért bízzak bennetek? – egymásra néztek, majd vissza rám
- Mert ha valami bajod esik, Eric minket büntet, és nem téged. Azt pedig mi sem szeretnénk.
- Ezt merem remélni. – mérlegeltem a dolgokat. Mi bajom lehet? Végül is csak egyszer élünk. Leszálltam a székről. – Felőlem indulhatunk!
Egész úton nem szóltak hozzám. Mintha ott se lennék. Természetesen egymással is csak „farkasul” beszéltek. Az ablakon bámultam kifelé. És próbáltam kivenni, hogy hol vagyunk. Nem sok sikerrel. A belvárosban bolyongtunk, és amikor megálltunk egy magas épület előtt, meglepődtem. Most már tudom hol vagyunk.
- Még, hogy a faj ügyeit intézi! Ugye ez csak vicc?! – nem úgy néztek ki, mintha viccelnének. Ezt nem hiszem el!
- Felkísérlek hozzá! – intett a másiknak, mire az a kocsinál maradt. Nem engedték, hogy az enyémmel jöjjek, szóval az maradt a kávézónál.
- Nincs jegyem. Hogy jutok be? – a kopasz elmosolyodott
- Ne félj, be fogsz jutni! – nem kérdezősködtem, bementem a díszített ajtón. Igaza volt a farkasnak simán beengedtek a külön páholyba ahol Eric frakkban ülve várt rám.
- Köszönöm Rob, most már elmehetsz! - a vérfarkas enyhén meghajolt, majd becsukta az ajtót maga után. Én a helyemen maradtam. – Kérlek, ülj le Helena! – mondta, de le nem vette a szemét az operáról. Mindig is irritált ez a műfaj. A színházat szeretem, de az opera… bármit csak ezt ne!
- Nekem azt mondták, hogy a faj ügyeit intézed. Itt? – vontam föl szemöldököm, mire felnevetett.
- Később lesz itt egy vendégem. Ő is odavan ezért a darabért, de csak később tud hozzám csatlakozni. – ránéztem a színpadra, de meg nem mondom, hogy mit néztem. Egy nő állt középen „énekelve” ezt soha nem fogom megszeretni. A nézőtér persze televolt, és mindenki szörnyen élvezte. Jaj, nekem! Nem lehetett volna egy normális darabra beülni? Megköszörültem a torkom, és leültem Eric mellé.
- Miért akartál beszélni velem? – elmosolyodott, de nem nézett rám
- Tudod, hogy bármit megtennék a fajomért, ahogy Lucas is. – nem kérdés volt, de azért válaszoltam rá
- Igen, tudom. – Eric mély levegőt vett
- Nem mondom, hogy a módszereink a faj fennmaradásáért a legjobbak, de… ha csak így lehet, hát…nem tehetek mást. Évszázadokkal ezelőtt is ez történt, és most is. Nem lehet csak úgy farkast csinálni harapással, vagy karmolással mint nálatok. Ti születhettek, vagy…csúnya szóval élve, készülhettek. De mi… csak született vérfarkasok vannak, és csakis férfiak. Mikor vámpírokkal akartunk hálni kitört a háború, és csak a kiválasztottak maradtak… Ha lenne más választásom hidd el azt tenném, de nincs. Így is kevesen vagyunk, mert egyre kevesebb kiválasztott van. Ezért nem ítélhetsz el! Nem ítélhetsz el, azért, mert fenntartom a fajomat! – most komolyan erről beszélgetünk? Elegem van már ebből a témából, ez már sok nekem!
- Nem ítéllek el Eric! Ezt szerintem te is nagyon jól tudod, de…egyet sem értek vele. Megértem, hogy a fajodnak fent kell maradnia, de azt ne várd, hogy örüljek a módszereidnek. – halványan elmosolyodott
- Ezt nem is várnám el tőled! De… tudnod kell valamit… nem mindenki hajlandó a kiválasztottakkal lenni. – megráztam a fejem
- Eric, ezt ne!
- Csak hallgass meg, ha már őt nem! – színpadra néztem, de nem szólaltam meg. Inkább nézem ezt a kornyikálást… - Tyler, több mint háromszáz éves. A vére kitűnő, és erős gyermeke lehetne, de ő…nem él ezzel a lehetőséggel. Még egyszer sem élt vele. Ugyanúgy van ezzel mint ahogy te is. Nem ítéli el, de egyet sem ért vele. Soha nem feküdt le egy kiválasztottal sem. Ezt biztosíthatom. – nem néztem rá, csak néztem a színpadot, de semmit nem láttam belőle.
- Ő kért meg, hogy beszélj velem? – kérdeztem halkan
- Nem. Elmondta, hogy mi történt, de… én akartam, hogy halld ezt tőlem. Tudnod kell az igazat, és megértem, hogy nem hiszel neki, de… arra kérlek, hogy legalább nekem higgy! Nem hazudok neked. – lassan felé fordítottam a fejem
- Mondjuk, hogy elhiszem neked amit mondasz, de ez már mind nem számít. Ennek a kapcsolatnak már nincs jövője. Soha nem is volt, és ezt Tyler is pontosan tudja. – Eric engem nézett, de nem voltam többre kíváncsi. – Köszönöm, a beszélgetést. Nekem most mennem kell! – már az ajtónál álltam, mikor megszólalt
- Helena! Tyler, nincs Viviennel. A régi szerelem már kihűlt. Szeret téged, és ezt ne feleltsd el! – a vállam fölött ránéztem
- Ha szeretne elmondta volna az igazat. Ja, és még valami egy halott vérfarkas fekszik a kávézódtól háromutcányira. – Eric hátrafordult felém
- Te ölted meg? – felemeltem a fejem
- Elgyengültem Eric, már nem az vagyok aki régen. Ezért is nem jövök össze megint Tylerrel. Akkor már semmi nem maradna belőlem. További jó szórakozást! – mondtam búcsúzóul, és már ott sem voltam.
2010. november 23., kedd
2010. november 12., péntek
Dark Night 35. fejezet
Sziasztok!
Még csak most néztem rá a számlálóra, és el sem hiszem, hogy túlléptük a 10 000-res látogatottságot. Én ennek szörnyen örülök, és megköszönöm mindenkinek aki olvassa a blogomat!!! :D Na nem tartalak fel titeket, itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá!:)
puszi
Niky
35. fejezet
Hát volt már ennél jobb napom az biztos, de… lehetett volna rosszabb is nem? Vagy ennél már nincs is rosszabb? Ez a sors adatott nekem, és kész? Látni, ahogy a volt pasid egy másik csajjal csókolózik, utána még ő van megsértődve, és tudni, hogy már mindennek vége nem a legjobb érzés. De én mégis…úgy érzem ez… nem is volt olyan rossz. Nem estünk egymás nyakának Tylerrel, és ez már egy jó pont. Főleg nálam. Az igazság az, hogy szörnyen idegesít ez a dolog, de próbálok túl lenni rajta, és jól haladok.
Maradtam az első tervemnél, hogy elkötök egy kocsit. Ha lett volna eszem már akkor ezt csinálom, amikor ránk lőttek, de abban a pillanatban jobb volt a gyaloglás. Igen…addig amíg Tyler meg nem talált, és nem kezdett el „beszélgetni” minden jó volt. Az viszont még mindig nem hagy nyugodni, hogy honnan tud Tyler rólam, és Nickről. Nem mintha lenne köztünk valami, de azért valahonnan összeszedte azt a sok hülyeséget.
Amikor megláttam az ezüst Porchét már tudtam mivel megyek haza. Könnyedén feltörtem a zárat, egy kis munka a drótokkal, és már repesztettem is. Meg kell hagyni nem rossz kocsi. A Mercimnél nem jobb, de azért tud valamit. Miközben az autók között cikáztam körbenéztem a kesztyűtartóban, hogy kié a verda. Semmi érdekes, egy pasasé, de nem hiszem, hogy belehal ha most nálam marad. Akinek van pénze erre, van egy másikra is. Visszadobtam a papírokat, majd a hátsó ülésekre néztem. Egy fekete szövet kabát volt csak ott, egyébként minden tiszta. Magamra vettem, de csak a sebem miatt. Nem kéne nagyon mutogatni, amíg nem ittam vért. Körülbelül hatszor nagyobb rám, de volt már nagyobb bajom is.
Mikor elértem a főhadiszállást, nem teketóriáztam sokat. Kipattantam a kocsiból, és nem néztem a lábam elé. Persze, hogy neki ütköztem Nicknek.
- A francba! Nem mennél arrébb? – dörrentem rá, mire az orrom alá dugott egy nagy pohár vért. Kikaptam a kezéből, és mentem tovább.
- Helena, nem beszélhetnénk? - nem álltam meg – Helena! – felőlem aztán kiabálhat, dolgom van.
Felrohantam a szobámba, és ledobtam a kabátot az egyik fotelba. A ruháimat behajítottam a szennyesbe, majd megittam a vért. Éreztem, hogy erősebb leszek, és sokkal jobban lettem. Belenéztem a tükörbe, és hála az égnek… a sebnek már nyoma sem volt. Imádom ha dolgok ilyen gyorsak, és úgy történnek, ahogy én akarom.
Felvettem egy sötét farmert, hozzá pedig egy félvállas sötétkék fölsőt, a cipőn viszont nem változtattam. Ahogy tudtam rendbe szedtem magam, és már ott sem voltam.
Míg elértem Jimhez vagy háromszázan álltak meg, és mutogattak rám. Hogy én ezt, hogy utálom! Nem vettem őket tudomásul, de kedvem lett volna megkérdezni tőlük, hogy mit bámulnak. Úgy se válaszolnának, csak behúznák fülüket, farkukat.
Mikor beléptem a számítógépekkel teli terembe nem csodálkoztam, hogy ott van Daniel. Vártam hátha jön a fejmosás, de nem. A bátyám Jim mellett támaszkodott, az asztalnak, és magyarázott valamit, de amikor meglátott, nem dühös volt. Sőt, rám mosolygott. Viszonoztam, de nem nagyon értettem miért is ilyen. Megkerülte az asztalt, és megfogta a kezemet. Mi a fene?
- Jól vagy? – összevontam a szemöldököm. Semmi letolás, hogy miért nem jöttem egész este vissza?
- Persze. –mosolyogtam rá, amit ő viszonzott. A válla felett Jimre nézett.
- Még beszélünk. – címezte neki, majd adott egy puszit a homlokomra, és kiment a szobából. Megrökönyödve néztem utána. Ez furcsa…
- Ez meg mi volt? – fordultam Jim felé, mire felnézett rám a képernyőről
- Micsoda mi volt?
- Hát…ez? Mi van Danielel? Lemaradtam valamiről? – sétáltam mellé, ő pedig elmosolyodott
- Nem tudom. Lehet már beletörődött, hogy ilyen húga van. – belebokszoltam a vállába, mire megadóan felemelte a kezeit.- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Min dolgozol? – kérdeztem, mire felkuncogott
- Miért jöttél Helena?
- Nem látogathatlak meg? – vontam föl a szemöldököm, mire befejezte a gép püfölését, és rám nézett
- De. Csakhogy te soha nem jössz hiába. – elvigyorodtam
- Oké. Tegyük fel, hogy van egy barátom, akit felhívtak két napja. Viszont… nem tudja, hogy ki volt, és nagyon szeretné kideríteni. Tudnál rajta segíteni?
- Persze. De…ez mind csak feltevés igaz? – ravaszul elmosolyodtam
- Még szép. – mosolyogva megrázta a fejét
- Ebben az…elméletben mikor volt a hívás? – megnyugodtam, hogy benne van a játékban
- Olyan… délután kettő körül.
- Vezetékes telefonon? – bólintottam
- Igen. – visszafordult a monitorhoz, és valamit pötyögni kezdett rajta. Az asztalra támaszkodtam, és néztem a képernyőt – És a barátom szeretné ha ez nem kerülne mások fülébe. – Jim felnevetett
- Mindjárt gondoltam. Ne izgulj! Hisz ez csak elmélet, semmi több! – hálásan néztem rá
- Köszönöm. –adtam egy puszit az arcára
- Már megérte. – nézett rám cinkosan – De tudod jól, hogy nincs mit. – már csak pár pillanat kellett, és egy csomó bejövő hívás jelent meg a képernyőn. Jim, rákattintott az egyikre ami háromnegyed kettőkor jött. Kiadott minden adatot. Hány percig tartott, milyen hálózatról hívott, és ami a legfontosabb, egy telefonszámot is kaptam. Gyorsan bepötyögtem a számot a mobilomba, majd felegyenesedtem.
- Még egyszer köszönöm Jim. - mentem az ajtó felé, de a hangja megállított
- Tudod, hogy nem szólok bele a dolgaidba, de…azért vigyázz magadra! – bólintottam, majd a szobámba mentem, és magamra zártam az ajtót. Ehhez nem kell nézőközönség.
Kikapcsoltam a számomat, hogy ne lehessen tudni ki az, majd tárcsáztam. Hála az égnek kicsöngött! Fel-alá kezdtem járkálni a szobámban. Megálltam az ablaknál, és néztem a sötét éjszakát. Az este csöndes, nincs nagy forgalom a háznál. Csak pár arisztokrata jön, vagy megy. Láttam, ahogy a vadászok indulnak a következő bevetésre. Mikor az összes harcos autója elhajtott, elfogott az irigység. Annyira jó lenne ha én is velük mehetnék, de… más dolgom van. Nem ölhetek, akkor amikor akarok. Pedig most nagyon örülnék neki. Kattanást hallottam a telefonban, és egy hang beleszólt.
- Haló?! – az ismerős hang miatt elfogott a düh
- Vivien… - hirtelen csönd lett a telefonban. Ezek szerint ő is felismert.
- Honnan…honnan tudod a telefonszámomat? – kérdezte akadozva. Gúnyosan elmosolyodtam.
- Legutóbb mintha felhívtál volna. Olyan jót beszélgettünk…gondoltam visszahívlak.
- Nem értem miről beszélsz. – megforgattam a szememet.
- Ne játszd a hülyét, kérlek! Pontosan tudom, hogy te voltál. A házba beérkező összes hívás megvan, ha érdekel, és valahogy…te is köztük vagy. Hát nem furcsa? - csönd lett megint, majd pár perc múlva megszólalt.
- Mit akarsz? – jött a kemény kérdés
- Találkozni. Csak te, meg én. Úgy gondolom beszélnünk kéne, de sürgősen. – mérlegelte a dolgokat
- Rendben. Hol, és mikor? – most én gondolkoztam el.
- A Kék bárban. Egy óra múlva, és ne késs! – azzal kinyomtam a telefont. Úgy is eljön. Ha nem, akkor viszont én megyek hozzá. Ki tudom deríteni, hogy hol lakik, ha nagyon akarom. Rohadtul utálom ha beleszólnak az életembe, és nem fogom engedni, hogy egy kis csitri azt higgye engem ilyen könnyen át tud vágni. Rossz vámpírral kezdet.
Most nem hagytam otthon a fegyveremet. Nem követem el még egyszer ezt a hibát. Szó sincs arról, hogy félek Vivientől, de mástól annál inkább. Az elmúlt éjszaka után már semmin nem lepődök meg. Ha kiderül a csajról, hogy igazából pasi, és egy hidegvérű gyilkos, a szemem se rebben. Gyakorlat teszi a mestert.
Hamarabb értem a bárba, de nem aggódtam. Leültem egy kétszemélyes asztalhoz a sarokban. Olyan helyet választottam, ahol nyugodtan lehet beszélni. Hülyeség lenne arról győzködni magam, hogy ennek semmi köze Tylerhez. Nincs is hozzá köze, de mégis itt vagyok…
Közel tíz perc múlva Vivien is befutott. Körbekémlelt a bárban, majd amikor megtalált engem kihúzta magát, és felém sétált. Ezzel engem nem tud meghatni.
- Hello! – köszöntöttem mosolyogva, ő pedig a táskáját szorongatva állt előttem – Kérlek ülj le! – vetett egy fintort, de végül leült. Nála nem szokás köszönni? Nem én fogom megtanítani az illemre az ziher. Intettem a pincérnek, mire odasétált hozzánk. – Én nem kérek semmit köszönöm, a… HÖLGY, pedig… - Vivien mosolyogva a pincérre nézett
- Egy diétás kólát kérek. – megforgattam a szemem. A férfi elment az italáért, mire én a hölgyecskére néztem. - Miért akartál találkozni velem? – kérdezte érzelemmentes hangon
- Honnan tudod a kastély számát? – ravaszul elmosolyodott
- Az maradjon az én titkom, de…annyit mondhatok, hogy megvannak a módszereim. – a kóláját meghozták. Ahogy elnéztem Vivient, rögtön tudtam a módszereit. Hát ha neki ez jó, akkor nekem is. Az viszont nem tetszik, hogy ennyire könnyen megtudja szerezni bárki minden adatunkat. Ennyire közel lennénk a lebukáshoz?
- Köszönjük. – biccentettem a pincérnek, mire az tovább ment egy másik asztalhoz – Adamtől tudod? – kigúvadtak a szemei, amin csak mosolyogni tudtam – Nekem is megvannak a módszereim, ha érdekel.
- Ez az egész csak Tylerről szól. Meg akarod tartani magadnak, de figyelmeztetlek, hogy nem vagyok könnyű ellenfél! – hidegen felnevettem
- Engem csak egy dolog érdekel. Miért hívtál fel, és mondtad el nekem, hogy hogyan maradtak fent a farkasok? – megvonta a vállát, majd kortyolt egyet az üdítőjéből.
- Honnan tudtad, hogy én voltam? – kezdem unni.
- Mi lenne ha nem kérdéssel felelnél a kérdésre? – sóhajtottam. Így úgyse haladunk. – Már akkor tudtam, amikor ott voltál Tylernél. Csak a telefonszámodra volt szükségem, és kész. Azt pedig simán megtudtam a központi számítógépről. – vontam meg a vállam – Nem voltál elég okos, és a saját mobilodról telefonáltál. Kezdő vagy még. De el kell ismernem a terved bejött. Én, és Tyler már csak történelem vagyunk. – gyűlölettel nézett rám, de végül elmosolyodott. Ez nem tetszik!
- Ezek szerint mégis tudod, hogy mit akartam ezzel elérni.
- Még egy vak is látná, hogy oda vagy érte, és már alig várod, hogy újra veled legyen. Vagy ez már meg is történt? – Vivien, felnevetett
- Mint láthattad igen. Már meg is történt. A régi szerelmet nem lehet könnyen elfelejteni. – ebben igaza van
- Hány gyereketek van? – kérdeztem halkan, amin ő csak kuncogott
- Ezt nem fogom az orrodra kötni. Elég ha annyit tudsz, hogy… van egy pár. Mindegyik gyönyörű. – nyeltem egy nagyot. Nem szabad hinnem neki, de mégis azt teszem. Megráztam a fejem. Már nem számít. – Ne szomorkodj! Ti úgy sem voltatok össze illőek. Minket viszont az Isten is egymásnak teremtett. Te majd találsz egy jóképű vámpírt, és kész. Az élet megy tovább. – vigyorgott teli szájból, és majdnem képen töröltem. Erőt vettem magamon, és viszonoztam a mosolyt.
- Már van is valakim, szóval ne aggódj miattam. Nem fogok bezavarni a képbe. – ekkor kinyílt az ajtó, és Vincent lépett be rajta, két másik farkassal az oldalán. Körbenéztek a bárban, és amikor megláttak engem felém indultak. – Francba! – káromkodtam halkan, mire Vivien hátra nézett.
- Jó estét hölgyeim! Önök, így, együtt? Tyler, mit szól ehhez?
- Mit akarsz Vincent? – elmosolyodott
- Hello, Vivien! Hogy vagy? – csókolt kezet neki, mire a lány, csillogó szemmel rá mosolygott.
- Soha jobban. Na, és te?
- Köszönöm megvagyok. – azzal rám nézett. Vajon hányszor volt Vincent már a nővel?
- Eric üzeni, hogy beszélni szeretne veled, holnap este.
- Hol?
- Menj el a kávézójába, tizenegy körül, és majd ott megtudod. – összevontam a szemöldököm, de végül bólintottam. – Csatlakozhatunk?
- Hozzá biztos. Én már megyek is. Nekem, ennyi elég volt ebből a társaságból. – álltam fel az asztaltól. – Gratulálok nektek! – néztem a nőre, majd Vincenthez fordultam.
- Még találkozunk.
- Abban biztos lehetsz. – mondta száraz mosollyal, majd elmentem mellette. – Üdvözlöm a bátyád!
- Átadom! – kiáltottam vissza, majd az autómhoz indultam. Semmi kedvem egy csapat idiótával lenni. Amit akartam már megtudtam, még többet is mint kellett volna. Ennyit a szép estémről.
Még csak most néztem rá a számlálóra, és el sem hiszem, hogy túlléptük a 10 000-res látogatottságot. Én ennek szörnyen örülök, és megköszönöm mindenkinek aki olvassa a blogomat!!! :D Na nem tartalak fel titeket, itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá!:)
puszi
Niky
35. fejezet
Hát volt már ennél jobb napom az biztos, de… lehetett volna rosszabb is nem? Vagy ennél már nincs is rosszabb? Ez a sors adatott nekem, és kész? Látni, ahogy a volt pasid egy másik csajjal csókolózik, utána még ő van megsértődve, és tudni, hogy már mindennek vége nem a legjobb érzés. De én mégis…úgy érzem ez… nem is volt olyan rossz. Nem estünk egymás nyakának Tylerrel, és ez már egy jó pont. Főleg nálam. Az igazság az, hogy szörnyen idegesít ez a dolog, de próbálok túl lenni rajta, és jól haladok.
Maradtam az első tervemnél, hogy elkötök egy kocsit. Ha lett volna eszem már akkor ezt csinálom, amikor ránk lőttek, de abban a pillanatban jobb volt a gyaloglás. Igen…addig amíg Tyler meg nem talált, és nem kezdett el „beszélgetni” minden jó volt. Az viszont még mindig nem hagy nyugodni, hogy honnan tud Tyler rólam, és Nickről. Nem mintha lenne köztünk valami, de azért valahonnan összeszedte azt a sok hülyeséget.
Amikor megláttam az ezüst Porchét már tudtam mivel megyek haza. Könnyedén feltörtem a zárat, egy kis munka a drótokkal, és már repesztettem is. Meg kell hagyni nem rossz kocsi. A Mercimnél nem jobb, de azért tud valamit. Miközben az autók között cikáztam körbenéztem a kesztyűtartóban, hogy kié a verda. Semmi érdekes, egy pasasé, de nem hiszem, hogy belehal ha most nálam marad. Akinek van pénze erre, van egy másikra is. Visszadobtam a papírokat, majd a hátsó ülésekre néztem. Egy fekete szövet kabát volt csak ott, egyébként minden tiszta. Magamra vettem, de csak a sebem miatt. Nem kéne nagyon mutogatni, amíg nem ittam vért. Körülbelül hatszor nagyobb rám, de volt már nagyobb bajom is.
Mikor elértem a főhadiszállást, nem teketóriáztam sokat. Kipattantam a kocsiból, és nem néztem a lábam elé. Persze, hogy neki ütköztem Nicknek.
- A francba! Nem mennél arrébb? – dörrentem rá, mire az orrom alá dugott egy nagy pohár vért. Kikaptam a kezéből, és mentem tovább.
- Helena, nem beszélhetnénk? - nem álltam meg – Helena! – felőlem aztán kiabálhat, dolgom van.
Felrohantam a szobámba, és ledobtam a kabátot az egyik fotelba. A ruháimat behajítottam a szennyesbe, majd megittam a vért. Éreztem, hogy erősebb leszek, és sokkal jobban lettem. Belenéztem a tükörbe, és hála az égnek… a sebnek már nyoma sem volt. Imádom ha dolgok ilyen gyorsak, és úgy történnek, ahogy én akarom.
Felvettem egy sötét farmert, hozzá pedig egy félvállas sötétkék fölsőt, a cipőn viszont nem változtattam. Ahogy tudtam rendbe szedtem magam, és már ott sem voltam.
Míg elértem Jimhez vagy háromszázan álltak meg, és mutogattak rám. Hogy én ezt, hogy utálom! Nem vettem őket tudomásul, de kedvem lett volna megkérdezni tőlük, hogy mit bámulnak. Úgy se válaszolnának, csak behúznák fülüket, farkukat.
Mikor beléptem a számítógépekkel teli terembe nem csodálkoztam, hogy ott van Daniel. Vártam hátha jön a fejmosás, de nem. A bátyám Jim mellett támaszkodott, az asztalnak, és magyarázott valamit, de amikor meglátott, nem dühös volt. Sőt, rám mosolygott. Viszonoztam, de nem nagyon értettem miért is ilyen. Megkerülte az asztalt, és megfogta a kezemet. Mi a fene?
- Jól vagy? – összevontam a szemöldököm. Semmi letolás, hogy miért nem jöttem egész este vissza?
- Persze. –mosolyogtam rá, amit ő viszonzott. A válla felett Jimre nézett.
- Még beszélünk. – címezte neki, majd adott egy puszit a homlokomra, és kiment a szobából. Megrökönyödve néztem utána. Ez furcsa…
- Ez meg mi volt? – fordultam Jim felé, mire felnézett rám a képernyőről
- Micsoda mi volt?
- Hát…ez? Mi van Danielel? Lemaradtam valamiről? – sétáltam mellé, ő pedig elmosolyodott
- Nem tudom. Lehet már beletörődött, hogy ilyen húga van. – belebokszoltam a vállába, mire megadóan felemelte a kezeit.- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Min dolgozol? – kérdeztem, mire felkuncogott
- Miért jöttél Helena?
- Nem látogathatlak meg? – vontam föl a szemöldököm, mire befejezte a gép püfölését, és rám nézett
- De. Csakhogy te soha nem jössz hiába. – elvigyorodtam
- Oké. Tegyük fel, hogy van egy barátom, akit felhívtak két napja. Viszont… nem tudja, hogy ki volt, és nagyon szeretné kideríteni. Tudnál rajta segíteni?
- Persze. De…ez mind csak feltevés igaz? – ravaszul elmosolyodtam
- Még szép. – mosolyogva megrázta a fejét
- Ebben az…elméletben mikor volt a hívás? – megnyugodtam, hogy benne van a játékban
- Olyan… délután kettő körül.
- Vezetékes telefonon? – bólintottam
- Igen. – visszafordult a monitorhoz, és valamit pötyögni kezdett rajta. Az asztalra támaszkodtam, és néztem a képernyőt – És a barátom szeretné ha ez nem kerülne mások fülébe. – Jim felnevetett
- Mindjárt gondoltam. Ne izgulj! Hisz ez csak elmélet, semmi több! – hálásan néztem rá
- Köszönöm. –adtam egy puszit az arcára
- Már megérte. – nézett rám cinkosan – De tudod jól, hogy nincs mit. – már csak pár pillanat kellett, és egy csomó bejövő hívás jelent meg a képernyőn. Jim, rákattintott az egyikre ami háromnegyed kettőkor jött. Kiadott minden adatot. Hány percig tartott, milyen hálózatról hívott, és ami a legfontosabb, egy telefonszámot is kaptam. Gyorsan bepötyögtem a számot a mobilomba, majd felegyenesedtem.
- Még egyszer köszönöm Jim. - mentem az ajtó felé, de a hangja megállított
- Tudod, hogy nem szólok bele a dolgaidba, de…azért vigyázz magadra! – bólintottam, majd a szobámba mentem, és magamra zártam az ajtót. Ehhez nem kell nézőközönség.
Kikapcsoltam a számomat, hogy ne lehessen tudni ki az, majd tárcsáztam. Hála az égnek kicsöngött! Fel-alá kezdtem járkálni a szobámban. Megálltam az ablaknál, és néztem a sötét éjszakát. Az este csöndes, nincs nagy forgalom a háznál. Csak pár arisztokrata jön, vagy megy. Láttam, ahogy a vadászok indulnak a következő bevetésre. Mikor az összes harcos autója elhajtott, elfogott az irigység. Annyira jó lenne ha én is velük mehetnék, de… más dolgom van. Nem ölhetek, akkor amikor akarok. Pedig most nagyon örülnék neki. Kattanást hallottam a telefonban, és egy hang beleszólt.
- Haló?! – az ismerős hang miatt elfogott a düh
- Vivien… - hirtelen csönd lett a telefonban. Ezek szerint ő is felismert.
- Honnan…honnan tudod a telefonszámomat? – kérdezte akadozva. Gúnyosan elmosolyodtam.
- Legutóbb mintha felhívtál volna. Olyan jót beszélgettünk…gondoltam visszahívlak.
- Nem értem miről beszélsz. – megforgattam a szememet.
- Ne játszd a hülyét, kérlek! Pontosan tudom, hogy te voltál. A házba beérkező összes hívás megvan, ha érdekel, és valahogy…te is köztük vagy. Hát nem furcsa? - csönd lett megint, majd pár perc múlva megszólalt.
- Mit akarsz? – jött a kemény kérdés
- Találkozni. Csak te, meg én. Úgy gondolom beszélnünk kéne, de sürgősen. – mérlegelte a dolgokat
- Rendben. Hol, és mikor? – most én gondolkoztam el.
- A Kék bárban. Egy óra múlva, és ne késs! – azzal kinyomtam a telefont. Úgy is eljön. Ha nem, akkor viszont én megyek hozzá. Ki tudom deríteni, hogy hol lakik, ha nagyon akarom. Rohadtul utálom ha beleszólnak az életembe, és nem fogom engedni, hogy egy kis csitri azt higgye engem ilyen könnyen át tud vágni. Rossz vámpírral kezdet.
Most nem hagytam otthon a fegyveremet. Nem követem el még egyszer ezt a hibát. Szó sincs arról, hogy félek Vivientől, de mástól annál inkább. Az elmúlt éjszaka után már semmin nem lepődök meg. Ha kiderül a csajról, hogy igazából pasi, és egy hidegvérű gyilkos, a szemem se rebben. Gyakorlat teszi a mestert.
Hamarabb értem a bárba, de nem aggódtam. Leültem egy kétszemélyes asztalhoz a sarokban. Olyan helyet választottam, ahol nyugodtan lehet beszélni. Hülyeség lenne arról győzködni magam, hogy ennek semmi köze Tylerhez. Nincs is hozzá köze, de mégis itt vagyok…
Közel tíz perc múlva Vivien is befutott. Körbekémlelt a bárban, majd amikor megtalált engem kihúzta magát, és felém sétált. Ezzel engem nem tud meghatni.
- Hello! – köszöntöttem mosolyogva, ő pedig a táskáját szorongatva állt előttem – Kérlek ülj le! – vetett egy fintort, de végül leült. Nála nem szokás köszönni? Nem én fogom megtanítani az illemre az ziher. Intettem a pincérnek, mire odasétált hozzánk. – Én nem kérek semmit köszönöm, a… HÖLGY, pedig… - Vivien mosolyogva a pincérre nézett
- Egy diétás kólát kérek. – megforgattam a szemem. A férfi elment az italáért, mire én a hölgyecskére néztem. - Miért akartál találkozni velem? – kérdezte érzelemmentes hangon
- Honnan tudod a kastély számát? – ravaszul elmosolyodott
- Az maradjon az én titkom, de…annyit mondhatok, hogy megvannak a módszereim. – a kóláját meghozták. Ahogy elnéztem Vivient, rögtön tudtam a módszereit. Hát ha neki ez jó, akkor nekem is. Az viszont nem tetszik, hogy ennyire könnyen megtudja szerezni bárki minden adatunkat. Ennyire közel lennénk a lebukáshoz?
- Köszönjük. – biccentettem a pincérnek, mire az tovább ment egy másik asztalhoz – Adamtől tudod? – kigúvadtak a szemei, amin csak mosolyogni tudtam – Nekem is megvannak a módszereim, ha érdekel.
- Ez az egész csak Tylerről szól. Meg akarod tartani magadnak, de figyelmeztetlek, hogy nem vagyok könnyű ellenfél! – hidegen felnevettem
- Engem csak egy dolog érdekel. Miért hívtál fel, és mondtad el nekem, hogy hogyan maradtak fent a farkasok? – megvonta a vállát, majd kortyolt egyet az üdítőjéből.
- Honnan tudtad, hogy én voltam? – kezdem unni.
- Mi lenne ha nem kérdéssel felelnél a kérdésre? – sóhajtottam. Így úgyse haladunk. – Már akkor tudtam, amikor ott voltál Tylernél. Csak a telefonszámodra volt szükségem, és kész. Azt pedig simán megtudtam a központi számítógépről. – vontam meg a vállam – Nem voltál elég okos, és a saját mobilodról telefonáltál. Kezdő vagy még. De el kell ismernem a terved bejött. Én, és Tyler már csak történelem vagyunk. – gyűlölettel nézett rám, de végül elmosolyodott. Ez nem tetszik!
- Ezek szerint mégis tudod, hogy mit akartam ezzel elérni.
- Még egy vak is látná, hogy oda vagy érte, és már alig várod, hogy újra veled legyen. Vagy ez már meg is történt? – Vivien, felnevetett
- Mint láthattad igen. Már meg is történt. A régi szerelmet nem lehet könnyen elfelejteni. – ebben igaza van
- Hány gyereketek van? – kérdeztem halkan, amin ő csak kuncogott
- Ezt nem fogom az orrodra kötni. Elég ha annyit tudsz, hogy… van egy pár. Mindegyik gyönyörű. – nyeltem egy nagyot. Nem szabad hinnem neki, de mégis azt teszem. Megráztam a fejem. Már nem számít. – Ne szomorkodj! Ti úgy sem voltatok össze illőek. Minket viszont az Isten is egymásnak teremtett. Te majd találsz egy jóképű vámpírt, és kész. Az élet megy tovább. – vigyorgott teli szájból, és majdnem képen töröltem. Erőt vettem magamon, és viszonoztam a mosolyt.
- Már van is valakim, szóval ne aggódj miattam. Nem fogok bezavarni a képbe. – ekkor kinyílt az ajtó, és Vincent lépett be rajta, két másik farkassal az oldalán. Körbenéztek a bárban, és amikor megláttak engem felém indultak. – Francba! – káromkodtam halkan, mire Vivien hátra nézett.
- Jó estét hölgyeim! Önök, így, együtt? Tyler, mit szól ehhez?
- Mit akarsz Vincent? – elmosolyodott
- Hello, Vivien! Hogy vagy? – csókolt kezet neki, mire a lány, csillogó szemmel rá mosolygott.
- Soha jobban. Na, és te?
- Köszönöm megvagyok. – azzal rám nézett. Vajon hányszor volt Vincent már a nővel?
- Eric üzeni, hogy beszélni szeretne veled, holnap este.
- Hol?
- Menj el a kávézójába, tizenegy körül, és majd ott megtudod. – összevontam a szemöldököm, de végül bólintottam. – Csatlakozhatunk?
- Hozzá biztos. Én már megyek is. Nekem, ennyi elég volt ebből a társaságból. – álltam fel az asztaltól. – Gratulálok nektek! – néztem a nőre, majd Vincenthez fordultam.
- Még találkozunk.
- Abban biztos lehetsz. – mondta száraz mosollyal, majd elmentem mellette. – Üdvözlöm a bátyád!
- Átadom! – kiáltottam vissza, majd az autómhoz indultam. Semmi kedvem egy csapat idiótával lenni. Amit akartam már megtudtam, még többet is mint kellett volna. Ennyit a szép estémről.
2010. október 30., szombat
Dark Night 34. fejezet
Sziasztok!
Bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig, de nem volt valami sok időm. :/ A fejezetről annyit, hogy nekem nem tetszik. :S Azt ne kérdezzétek, hogy miért, de nem nem tetszik. Azért remélem nektek majd fog. ;) Az olvasói estet, pedig még szünetben szeretném megtartani, mert remélhetőleg, így mindenki ott tud lenni, aki szeretne. Még mindig nem tudom, hogy, hogyan is fogom megoldani, de töröm a fejem, és majd csak kitalálok valamit ami mindenkinek jó. :) Aztán új kinézetet is tervezek az oldalnak, mert már unom a sötétet. xD Szóval most van dolgom bőven, ezért sajnálom ha nem tudok rögtön visszaírni, vagy később rakom fel a fejezetet. Na mindegy nem magyarázkodok annyit. :) Jó olvasást!!
puszi
Niky
34. fejezet
Elfogott az irigység, ahogy ránéztem a nőre. Ő annyira… tökéletes hozzám képest. Most fekete szoknya, és kék felső volt rajta, ami jól illett a szeméhez.
- Ő meg mit keres itt? – figyelmen kívül hagytam a kérdését, és Tylerhez fordultam.
- Nem azt mondtad, hogy soha többet nem kell vele foglalkoznom? – vontam föl a szemöldököm
- Nem is. Épp menni készül. – ragadta volna meg a nő karját, de az nem engedte
- Nem amíg be nem vallod nekem az igazságot! – nézett vele farkas szemet. Karba tettem a kezem, és a bárpultnak dőltem. Úgy érzem magam körülbelül, mint egy színésznő, egy szörnyű szappanoperában.
- Igen, Tyler egyetértek! Valld be neki az igazat! – mondtam „bátorítóan”, mire rám nézett
- Ezzel nem segítesz!
- És ki mondta, hogy én segíteni akarok? – kérdeztem váll vonogatva, mire összevonta a szemöldökét
- Mit akarsz? – vont kérdőre
- Inkább az a kérdés, hogy ő mit akar. – böktem a nő felé, aki jég hideg tekintettel méregetett – Miért is vagy itt Vivien? – pár másodpercig engem vizsgálgatott, majd Tylerre nézett
- Mert szeretném ha bevallaná, hogy mit érez irántam. – gúnyosan elmosolyodtam
- Nos, akkor Tyler mi lenne, ha beavatnád?! – néztem rá kihívóan
- Már elmondtam nem egyszer! Most pedig menj el! – közölte vele hidegen, de nem mozdult. Anyám!
- Hallani akarom, és utána elmegyek! – megforgattam a szemem. Ezt nem hiszem el!
- Ha nem akarod, hogy erőszakkal vigyelek ki jobb ha most azonnal…
- Majd én elmondom ha már ő nem képes rá! – vágtam közbe, mire mind a ketten rám néztek. Az én türelmem is véges! – Igazság az, hogy Tyler, téged nagyon is… - most ő vágott az én szavamba
- Nem szeretlek Vivien. Már nagyon régóta nem érzek irántad semmit. – nézett a szemébe, majd rám. Felemeltem a fejem. Ha ezzel akar meghatni, rohadt rossz úton jár! Ennyitől nem fogom a lábai elég vetni magam. Nekem is van azért önbecsülésem.
Tyler, velem volt elfoglalva így már későn érzékelte a nőt. Vivien, lehúzta magához, és megcsókolta. A torkom elszorult, de nem tudtam nem rájuk figyelni. Túl tökéletesek voltak együtt. Akadozva vettem a levegőt, főleg amikor láttam, hogy Tyler visszacsókolt. Mondjuk nem hibáztatom. Vivien gyönyörű, és ő az igazi számára, de mégis… Be kellett hunynom a szemem, mert nem bírtam tovább nézni. Ahogy a nő keze Tyler, mellkasát simogatja. Én ezt nem akarom látni.
De már nem jelent számomra ő semmit igaz? Akkor meg nem szabadna elfordulnom. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és néztem a párosukat. Nem engedtem, hogy az arcomon bármilyen érzelem is tükröződjön. Felvettem az álarcomat, és eltereltem az érzéseimet a gyűlölet felé.
Hála az égnek, Tyler végül eltolta magától Vivient, akinek most levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán.
- Most már elmegyek. Csak ennyit akartam. Még látjuk egymást ne félj! – simított végig Tyler karján, majd diadalittasan rám nézett. Ekkor ugrott be valami! Összevontam a szemöldököm, és a behúzott függönyökre néztem. A nap már lenyugvóban van, ahogy érzem. – Jó mulatást! – mondta búcsúzóul, majd elhagyta a lakást.
Magamon éreztem Tyler tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Az ablakot fixíroztam, majd az órára néztem. Még egy óra, és lemegy a nap. Átaludtam az egész napot? Mondjuk elég nagy sérüléseim voltak, de akkor is… ez mégis csak túlzás. Vagy nem. Bármi megeshet. Az éhség is kezdett bennem dolgozni, mind a vér, mind a rendes étel iránt. Elfordítottam a fejem, és szembetaláltam magam Tyler tekintetével. Az én arcom kifejezéstelen volt, de az övén sem láttam semmit. Talán sóvárgást, vagy nem is tudom. Nem vagyok ma túlságosan a toppon.
Szó nélkül megfordultam, és visszaballagtam a szobába. Rögtön a fürdőbe mentem, és behunyt szemmel az ajtónak támaszkodtam. Mindenem sajgott, de legfőképpen a karom. Zuhany. Zuhanyra van szükségem, most! Kioldottam a köntöst, és levettem a fehérneműt. Szörnyen jól esett a forró víz, de a bekötött karom nem volt oda érte. Egy idő után, viszont már nem is éreztem.
Jó tíz percig áztattam magam, majd kiléptem a zuhanyból. A tükör teljesen párás volt, de az épp kezemmel letöröltem. Sokkal jobb állapotban voltam már így, de még mindig nem az igazi. Nem engedtem, hogy a csókjukon tűnődjek. Kifésültem hajam, és megszárítottam. Mintha csak otthon lennék. Na jó azért nem, de addig se kell mást csinálnom, és az idő is megy. Visszavettem a bugyit, a melltartót, majd a köntöst. Már a kilincsen volt a kezem, de hirtelen megtorpantam. Az ajtóra tettem a kezem, és a homlokomat neki döntöttem. Ne gondolkozz! Ne gondolkozz!
Hideg vízzel lemostam az arcomat, majd a csapra támaszkodtam. Mély levegőket vettem, és közben a tükörképemet tanulmányoztam. Percekig álltam mereven, majd amikor már úgy éreztem rendben vagyok, kiléptem a fürdőből.
Tyler, a fotelban ült, és wiskyt kortyolgatott. Én a maszkom mögé bújtam, de nem mozdultam az ajtóból. Nekem itt tökéletes lesz! A poharát bámulta, és nem nézett rám, én viszont csak őt bámultam. Néha kell a szerepcsere. Egy melegítőnadrág volt rajta, és semmi más. A hegek már rég eltűntek a felsőtestéről. Még csak most jutott eszembe, hogy én magamon hagytam a kötést, pedig teljesen átázott. Mindegy nagyobb bajom már nem lesz tőle az biztos.
- Hol vannak a ruháim? – kérdeztem, mire ő ivott egy kortyot
- Még fél óráig itt kell maradnod ha nem akarsz elégni.
- Nem ezt kérdeztem. – ráztam meg a fejem, mire rám nézett a pohara mögül
- Az ágy mellett mint láthatod. – mutatott rá. Csak azt ne mond, hogy még ő van megsértődve! Nem foglalkoztam a lelkiállapotával. A ruháimhoz mentem. A fölsőn nem volt sok vér, ezért előnyös ha ujjatlan felsőben lőnek rád.
- Kimennél?
- Miért szégyenlős vagy? – kérdezte gúnyos mosollyal, mire majdnem képen töröltem.
- Ha kérsz még pofont van még a múltkoriból. – letette a poharat, és rám nézett
- Megmentettelek, szóval kedvesebb is lehetnél. – majdnem leesett az állam, de csak csípőre vágtam a kezem
- Ahogy én is. Ha jól emlékszem, majdnem elpatkoltál. Szerencséd, hogy ott voltam. Amit egyébként szívesen.! Most pedig menj ki! – kezdtem dühbe gurulni. Még neki áll feljebb?! Ő hazudozik, és most ő nagymenő, mert lesmárolta valaki?!
- Az én lakásom, és azt teszek amit akarok, amúgy sem látnék semmi újat. Nincs olyan porcikád amit ne ismernék, és különben is… van rajtad fehérnemű. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Ne feledd, hogy már nem vagyunk együtt! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd az ágyra hajítottam a ruhákat. Kioldottam a köntös elejét. Nem fogok belehalni, és azért volt igazság abban amit mondott. Ha neki így jó, akkor nekem is. Megfogtam a köntöst, és majdnem hozzá vágtam, de nem fogok úgy viselkedni, mint egy gyerek. Inkább ledobtam a földre. Tyler, engem bámult míg felöltöztem. Mikor végeztem fogtam a köntöst, és visszavittem a fürdőbe. – Most boldog vagy? – kérdeztem hidegen, majd az ágy másik oldalára mentem, hogy felvegyem a magas sarkúmat.
- Miért kéne annak lennem? – vonta meg a vállát, de nem nézett más felé. Megráztam a fejem, és felhúztam a cipőket. Óvatosan lefejtettem magamról a kötést, és megnéztem a sebet. Már nem vérzett, de nem is volt valami szép látvány. – Ha vért iszol nyoma sem marad.
- Nem mondod? – kérdeztem gúnyosan, majd a szemétbe hajítottam a kötszert, és keresztberaktam a lábaimat. Még fél óra, és itt sem vagyok. Csak ez vígasztalt semmi más.
- Mire volt jó az előbbi játékod? – félredöntöttem a fejem
- Milyen játék? Csak gondoltam jobb ha hamarabb túl esünk a beszélgetésen, és kész. Ne mond, hogy nem volt jó?! – vontam meg a vállam
- Az, hogy helyettem akartál válaszolni, és még hozzá nem is az igazat, hát... bevallom nem. Egyáltalán nem élveztem a dolgot!
- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. A másik fele biztos jó volt. – szuggeráltam, mire összevonta a szemöldökét
- Nem én akartam a csókot. – vonta meg a vállát
- De nem is akadékoskodtál, amikor megtörtént. Vagy csak én láttam rosszul?
- Miért érdekel ez már téged? Nem hiszed el, hogy nem volt egyik kiválasztottal sem kapcsolatom, és semmivel nem tudlak az ellenkezőjéről meggyőzni. Szerintem még örülsz is, hogy így alakultak a dolgok. – felvontam a szemöldököm. Mi van?
- Igen? Ezt miből gondolod? Vivien súgta meg? – gúnyosan elmosolyodott
- Mi van Nickel? Úgy tudom eléggé összemelegedtetek. – magamban teljesen lehidaltam, de az arcomra nem engedtem, hogy kiüljön a megdöbbenés. Én, és Nick? Ez még viccnek is rossz. De legalább tudom, hogy egy kurvának tart, és most azért ilyen bunkó, mert azt hiszi a csókkal ki van egyenlítve a számla. Na persze!
- És ha igen? Mi közöd van hozzá? – az érzéseimet eltitkoltam előle, így nem tudta, hogy hazudok-e, vagy sem. Ez van! Ökölbe szorította a kezét. – Te smárolsz Viviennel, én meg Nickel. Az útjaink már rég elváltak Tyler! Törődj bele! Hülyeség volt elkezdeni az egészet. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna, és kész. Te fent tartod a fajodat én pedig megmentem az enyémet. Ennyi! – vontam meg a vállam, de ő csak dühösen méregetett
- Le is feküdtél legalább vele? –megforgattam a szememet. Mintha nem is hallaná amit mondok neki!
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – mondtam félvállról, mire felpattant, és elém állt. Egy kicsit zavart, hogy ennyire fel kell rá néznem, de kiheverem. Szenvedjen valamennyit ő is, ne csak én! – Most mit csinálsz majd? Megütsz, vagy megint megcsókolsz? Nem érnél el vele semmit, ahogy a sikátorban sem. Hozzád Vivien való. Nem én. – mondtam halkan a szemébe
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – furcsa volt az ő szájából hallani az én szavaimat, de igaza volt. A jövő kifürkészhetetlen...
- Legalább jól csókol, mer… - nem tudtam befejezni, mert hirtelen az ágyon fekve találtam magam fölöttem Tylerrel. Valahogy a párnákra kerültem csak azt nem tudom, hogy hogy. Nem nehezedett rám, csak annyira, hogy érezzem a súlyát. Ennyi is elég volt, ahhoz, hogy ne tudjak megmozdulni. Elfordítottam a fejem, ő pedig a vállamba suttogott.
- Milyen vele lenni? Élvezed mi?
- Az biztos, hogy sokkal jobb mint veled. – mondtam szárazon. Még ha nem is igaz amit mondok, jobb, hogy idegesítem, minthogy halálra püföljük egymást. – Nincs jogod kérdőre vonni engem, amikor te vagy az egésznek a felbujtója. Nem hiszem el, hogy ki vagy azon akadva, hogy már mással vagyok. Ilyen az élet. Szokj hozzá, vagy rosszul jársz! – Tyler, nem mozdult felettem. Egyenletesen vette a levegőt, de a dühe nagyon nagy volt.
- Ha tudni akarod… fel sem érhetsz Vivienhez! Soha nem lehetsz olyan mint ő! – behunytam a szemem. Tudom mi ezzel a célja, és el is éri ha így halad. Lassan felé fordítottam a fejem, mire rám nézett – Tudom, hogy egy gyilkos vagy, és azt is tudom, hogy gyűlölsz. Lehet van is rá okod, de honnan tudod biztosra? Van rá bizonyítékod, hogy valaha is tettem olyat amivel vádolsz?
- Elég, hogy láttam viszonzod a csókját. – mondtam szemrehányóan
- Te nem viszonoztad az enyémet. Rémlik? – megráztam a fejem, majd lelöktem magamról Tylert. Felálltam az ágyról, majd szembe fordultam vele.
- Akkor miért nem vagy most vele? – kérdeztem élesen, és a bejárati ajtóhoz trappoltam
- Akarod tudni? Eláruljam neked, hogy miért nem? – hallottam meg a hátam mögül a hangját. Megráztam a fejem.
- Rohadtul nem érdekel! Kösz mindent, igazán élveztem a beszélgetést, de én most megyek ha nem bánod?! – hátra sem néztem, amikor kimentem a lakásból.
Bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig, de nem volt valami sok időm. :/ A fejezetről annyit, hogy nekem nem tetszik. :S Azt ne kérdezzétek, hogy miért, de nem nem tetszik. Azért remélem nektek majd fog. ;) Az olvasói estet, pedig még szünetben szeretném megtartani, mert remélhetőleg, így mindenki ott tud lenni, aki szeretne. Még mindig nem tudom, hogy, hogyan is fogom megoldani, de töröm a fejem, és majd csak kitalálok valamit ami mindenkinek jó. :) Aztán új kinézetet is tervezek az oldalnak, mert már unom a sötétet. xD Szóval most van dolgom bőven, ezért sajnálom ha nem tudok rögtön visszaírni, vagy később rakom fel a fejezetet. Na mindegy nem magyarázkodok annyit. :) Jó olvasást!!
puszi
Niky
34. fejezet
Elfogott az irigység, ahogy ránéztem a nőre. Ő annyira… tökéletes hozzám képest. Most fekete szoknya, és kék felső volt rajta, ami jól illett a szeméhez.
- Ő meg mit keres itt? – figyelmen kívül hagytam a kérdését, és Tylerhez fordultam.
- Nem azt mondtad, hogy soha többet nem kell vele foglalkoznom? – vontam föl a szemöldököm
- Nem is. Épp menni készül. – ragadta volna meg a nő karját, de az nem engedte
- Nem amíg be nem vallod nekem az igazságot! – nézett vele farkas szemet. Karba tettem a kezem, és a bárpultnak dőltem. Úgy érzem magam körülbelül, mint egy színésznő, egy szörnyű szappanoperában.
- Igen, Tyler egyetértek! Valld be neki az igazat! – mondtam „bátorítóan”, mire rám nézett
- Ezzel nem segítesz!
- És ki mondta, hogy én segíteni akarok? – kérdeztem váll vonogatva, mire összevonta a szemöldökét
- Mit akarsz? – vont kérdőre
- Inkább az a kérdés, hogy ő mit akar. – böktem a nő felé, aki jég hideg tekintettel méregetett – Miért is vagy itt Vivien? – pár másodpercig engem vizsgálgatott, majd Tylerre nézett
- Mert szeretném ha bevallaná, hogy mit érez irántam. – gúnyosan elmosolyodtam
- Nos, akkor Tyler mi lenne, ha beavatnád?! – néztem rá kihívóan
- Már elmondtam nem egyszer! Most pedig menj el! – közölte vele hidegen, de nem mozdult. Anyám!
- Hallani akarom, és utána elmegyek! – megforgattam a szemem. Ezt nem hiszem el!
- Ha nem akarod, hogy erőszakkal vigyelek ki jobb ha most azonnal…
- Majd én elmondom ha már ő nem képes rá! – vágtam közbe, mire mind a ketten rám néztek. Az én türelmem is véges! – Igazság az, hogy Tyler, téged nagyon is… - most ő vágott az én szavamba
- Nem szeretlek Vivien. Már nagyon régóta nem érzek irántad semmit. – nézett a szemébe, majd rám. Felemeltem a fejem. Ha ezzel akar meghatni, rohadt rossz úton jár! Ennyitől nem fogom a lábai elég vetni magam. Nekem is van azért önbecsülésem.
Tyler, velem volt elfoglalva így már későn érzékelte a nőt. Vivien, lehúzta magához, és megcsókolta. A torkom elszorult, de nem tudtam nem rájuk figyelni. Túl tökéletesek voltak együtt. Akadozva vettem a levegőt, főleg amikor láttam, hogy Tyler visszacsókolt. Mondjuk nem hibáztatom. Vivien gyönyörű, és ő az igazi számára, de mégis… Be kellett hunynom a szemem, mert nem bírtam tovább nézni. Ahogy a nő keze Tyler, mellkasát simogatja. Én ezt nem akarom látni.
De már nem jelent számomra ő semmit igaz? Akkor meg nem szabadna elfordulnom. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és néztem a párosukat. Nem engedtem, hogy az arcomon bármilyen érzelem is tükröződjön. Felvettem az álarcomat, és eltereltem az érzéseimet a gyűlölet felé.
Hála az égnek, Tyler végül eltolta magától Vivient, akinek most levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán.
- Most már elmegyek. Csak ennyit akartam. Még látjuk egymást ne félj! – simított végig Tyler karján, majd diadalittasan rám nézett. Ekkor ugrott be valami! Összevontam a szemöldököm, és a behúzott függönyökre néztem. A nap már lenyugvóban van, ahogy érzem. – Jó mulatást! – mondta búcsúzóul, majd elhagyta a lakást.
Magamon éreztem Tyler tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Az ablakot fixíroztam, majd az órára néztem. Még egy óra, és lemegy a nap. Átaludtam az egész napot? Mondjuk elég nagy sérüléseim voltak, de akkor is… ez mégis csak túlzás. Vagy nem. Bármi megeshet. Az éhség is kezdett bennem dolgozni, mind a vér, mind a rendes étel iránt. Elfordítottam a fejem, és szembetaláltam magam Tyler tekintetével. Az én arcom kifejezéstelen volt, de az övén sem láttam semmit. Talán sóvárgást, vagy nem is tudom. Nem vagyok ma túlságosan a toppon.
Szó nélkül megfordultam, és visszaballagtam a szobába. Rögtön a fürdőbe mentem, és behunyt szemmel az ajtónak támaszkodtam. Mindenem sajgott, de legfőképpen a karom. Zuhany. Zuhanyra van szükségem, most! Kioldottam a köntöst, és levettem a fehérneműt. Szörnyen jól esett a forró víz, de a bekötött karom nem volt oda érte. Egy idő után, viszont már nem is éreztem.
Jó tíz percig áztattam magam, majd kiléptem a zuhanyból. A tükör teljesen párás volt, de az épp kezemmel letöröltem. Sokkal jobb állapotban voltam már így, de még mindig nem az igazi. Nem engedtem, hogy a csókjukon tűnődjek. Kifésültem hajam, és megszárítottam. Mintha csak otthon lennék. Na jó azért nem, de addig se kell mást csinálnom, és az idő is megy. Visszavettem a bugyit, a melltartót, majd a köntöst. Már a kilincsen volt a kezem, de hirtelen megtorpantam. Az ajtóra tettem a kezem, és a homlokomat neki döntöttem. Ne gondolkozz! Ne gondolkozz!
Hideg vízzel lemostam az arcomat, majd a csapra támaszkodtam. Mély levegőket vettem, és közben a tükörképemet tanulmányoztam. Percekig álltam mereven, majd amikor már úgy éreztem rendben vagyok, kiléptem a fürdőből.
Tyler, a fotelban ült, és wiskyt kortyolgatott. Én a maszkom mögé bújtam, de nem mozdultam az ajtóból. Nekem itt tökéletes lesz! A poharát bámulta, és nem nézett rám, én viszont csak őt bámultam. Néha kell a szerepcsere. Egy melegítőnadrág volt rajta, és semmi más. A hegek már rég eltűntek a felsőtestéről. Még csak most jutott eszembe, hogy én magamon hagytam a kötést, pedig teljesen átázott. Mindegy nagyobb bajom már nem lesz tőle az biztos.
- Hol vannak a ruháim? – kérdeztem, mire ő ivott egy kortyot
- Még fél óráig itt kell maradnod ha nem akarsz elégni.
- Nem ezt kérdeztem. – ráztam meg a fejem, mire rám nézett a pohara mögül
- Az ágy mellett mint láthatod. – mutatott rá. Csak azt ne mond, hogy még ő van megsértődve! Nem foglalkoztam a lelkiállapotával. A ruháimhoz mentem. A fölsőn nem volt sok vér, ezért előnyös ha ujjatlan felsőben lőnek rád.
- Kimennél?
- Miért szégyenlős vagy? – kérdezte gúnyos mosollyal, mire majdnem képen töröltem.
- Ha kérsz még pofont van még a múltkoriból. – letette a poharat, és rám nézett
- Megmentettelek, szóval kedvesebb is lehetnél. – majdnem leesett az állam, de csak csípőre vágtam a kezem
- Ahogy én is. Ha jól emlékszem, majdnem elpatkoltál. Szerencséd, hogy ott voltam. Amit egyébként szívesen.! Most pedig menj ki! – kezdtem dühbe gurulni. Még neki áll feljebb?! Ő hazudozik, és most ő nagymenő, mert lesmárolta valaki?!
- Az én lakásom, és azt teszek amit akarok, amúgy sem látnék semmi újat. Nincs olyan porcikád amit ne ismernék, és különben is… van rajtad fehérnemű. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Ne feledd, hogy már nem vagyunk együtt! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd az ágyra hajítottam a ruhákat. Kioldottam a köntös elejét. Nem fogok belehalni, és azért volt igazság abban amit mondott. Ha neki így jó, akkor nekem is. Megfogtam a köntöst, és majdnem hozzá vágtam, de nem fogok úgy viselkedni, mint egy gyerek. Inkább ledobtam a földre. Tyler, engem bámult míg felöltöztem. Mikor végeztem fogtam a köntöst, és visszavittem a fürdőbe. – Most boldog vagy? – kérdeztem hidegen, majd az ágy másik oldalára mentem, hogy felvegyem a magas sarkúmat.
- Miért kéne annak lennem? – vonta meg a vállát, de nem nézett más felé. Megráztam a fejem, és felhúztam a cipőket. Óvatosan lefejtettem magamról a kötést, és megnéztem a sebet. Már nem vérzett, de nem is volt valami szép látvány. – Ha vért iszol nyoma sem marad.
- Nem mondod? – kérdeztem gúnyosan, majd a szemétbe hajítottam a kötszert, és keresztberaktam a lábaimat. Még fél óra, és itt sem vagyok. Csak ez vígasztalt semmi más.
- Mire volt jó az előbbi játékod? – félredöntöttem a fejem
- Milyen játék? Csak gondoltam jobb ha hamarabb túl esünk a beszélgetésen, és kész. Ne mond, hogy nem volt jó?! – vontam meg a vállam
- Az, hogy helyettem akartál válaszolni, és még hozzá nem is az igazat, hát... bevallom nem. Egyáltalán nem élveztem a dolgot!
- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. A másik fele biztos jó volt. – szuggeráltam, mire összevonta a szemöldökét
- Nem én akartam a csókot. – vonta meg a vállát
- De nem is akadékoskodtál, amikor megtörtént. Vagy csak én láttam rosszul?
- Miért érdekel ez már téged? Nem hiszed el, hogy nem volt egyik kiválasztottal sem kapcsolatom, és semmivel nem tudlak az ellenkezőjéről meggyőzni. Szerintem még örülsz is, hogy így alakultak a dolgok. – felvontam a szemöldököm. Mi van?
- Igen? Ezt miből gondolod? Vivien súgta meg? – gúnyosan elmosolyodott
- Mi van Nickel? Úgy tudom eléggé összemelegedtetek. – magamban teljesen lehidaltam, de az arcomra nem engedtem, hogy kiüljön a megdöbbenés. Én, és Nick? Ez még viccnek is rossz. De legalább tudom, hogy egy kurvának tart, és most azért ilyen bunkó, mert azt hiszi a csókkal ki van egyenlítve a számla. Na persze!
- És ha igen? Mi közöd van hozzá? – az érzéseimet eltitkoltam előle, így nem tudta, hogy hazudok-e, vagy sem. Ez van! Ökölbe szorította a kezét. – Te smárolsz Viviennel, én meg Nickel. Az útjaink már rég elváltak Tyler! Törődj bele! Hülyeség volt elkezdeni az egészet. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna, és kész. Te fent tartod a fajodat én pedig megmentem az enyémet. Ennyi! – vontam meg a vállam, de ő csak dühösen méregetett
- Le is feküdtél legalább vele? –megforgattam a szememet. Mintha nem is hallaná amit mondok neki!
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – mondtam félvállról, mire felpattant, és elém állt. Egy kicsit zavart, hogy ennyire fel kell rá néznem, de kiheverem. Szenvedjen valamennyit ő is, ne csak én! – Most mit csinálsz majd? Megütsz, vagy megint megcsókolsz? Nem érnél el vele semmit, ahogy a sikátorban sem. Hozzád Vivien való. Nem én. – mondtam halkan a szemébe
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Ki tudja? – furcsa volt az ő szájából hallani az én szavaimat, de igaza volt. A jövő kifürkészhetetlen...
- Legalább jól csókol, mer… - nem tudtam befejezni, mert hirtelen az ágyon fekve találtam magam fölöttem Tylerrel. Valahogy a párnákra kerültem csak azt nem tudom, hogy hogy. Nem nehezedett rám, csak annyira, hogy érezzem a súlyát. Ennyi is elég volt, ahhoz, hogy ne tudjak megmozdulni. Elfordítottam a fejem, ő pedig a vállamba suttogott.
- Milyen vele lenni? Élvezed mi?
- Az biztos, hogy sokkal jobb mint veled. – mondtam szárazon. Még ha nem is igaz amit mondok, jobb, hogy idegesítem, minthogy halálra püföljük egymást. – Nincs jogod kérdőre vonni engem, amikor te vagy az egésznek a felbujtója. Nem hiszem el, hogy ki vagy azon akadva, hogy már mással vagyok. Ilyen az élet. Szokj hozzá, vagy rosszul jársz! – Tyler, nem mozdult felettem. Egyenletesen vette a levegőt, de a dühe nagyon nagy volt.
- Ha tudni akarod… fel sem érhetsz Vivienhez! Soha nem lehetsz olyan mint ő! – behunytam a szemem. Tudom mi ezzel a célja, és el is éri ha így halad. Lassan felé fordítottam a fejem, mire rám nézett – Tudom, hogy egy gyilkos vagy, és azt is tudom, hogy gyűlölsz. Lehet van is rá okod, de honnan tudod biztosra? Van rá bizonyítékod, hogy valaha is tettem olyat amivel vádolsz?
- Elég, hogy láttam viszonzod a csókját. – mondtam szemrehányóan
- Te nem viszonoztad az enyémet. Rémlik? – megráztam a fejem, majd lelöktem magamról Tylert. Felálltam az ágyról, majd szembe fordultam vele.
- Akkor miért nem vagy most vele? – kérdeztem élesen, és a bejárati ajtóhoz trappoltam
- Akarod tudni? Eláruljam neked, hogy miért nem? – hallottam meg a hátam mögül a hangját. Megráztam a fejem.
- Rohadtul nem érdekel! Kösz mindent, igazán élveztem a beszélgetést, de én most megyek ha nem bánod?! – hátra sem néztem, amikor kimentem a lakásból.
2010. október 22., péntek
Dark Night 33. fejezet
33. fejezet
Három lövést hallottam, de olyan volt mint egy lassított felvételben. Túl messze volt ahhoz, hogy tudjam ki áll a sikátor másik felében.
Az első két lövés egymás után történt, és mind a kettő Tylert találta el, aki egy hangos kiáltás után a fal mellé rogyott. A támadóm felé néztem, aki épp rám emelte a fegyverét. Elfordultam, de még így is lassabb voltam a golyónál. Belefúródott a vállamba, mire térdre rogytam. Nem néztem meg, hogy mi van a karommal, inkább a szemetet néztem, aki hirtelen már nem volt sehol. Természetesen ilyenkor nincs nálam fegyver, a rohadt életbe! Felálltam a földről, és Tylerhez rohantam, aki lelógatott fejjel ült a fal tövében. Nem úgy volt, hogy én nem foglalkozok vele? De hát Istenem, meglőtték, és ha súlyos? Miért érdekeljen? Átvert, és még most is csak hazudozik nekem. Akkor mi a francért nem megyek el innen?
Nyeltem egy nagyot, és leguggoltam mellé.
- Tyler, Tyler! Hallasz engem? – halk nyögés volt a válasz. – Hol talált el? – végignéztem a rajta. A jobb lába teljesen élettelenül feküdt, és ha jól mérem fel a kárt, a lábszárába fúródott a golyó. Nem láttam kimeneti sebet, szóval még benne van. Megérintettem, mire megrándult. Lassan felemelte a fejét, és rám nézett
- Helena…
- Meg kell néznem milyen golyót használt. – erősen megszorítottam a lábát, és belenyúltam a mély sebbe. Akkorát ordított, hogy az egész sikátor beleremegett, és el akarta húzni a lábát, de nem engedtem neki. Mikor megtaláltam amit kerestem, visszarántottam az ujjam. – A francba! Ezüst, de nem tiszta.
- Honnan tudod? – kérdezte halkan
- Éget, de nem eléggé. Szerintem csak a külső borításában van egy kis ezüst. Kiszedni így nem tudom, de regenerálódni sem tudsz így. Szóval, vagy kivesszük valahogy, vagy levágom a lábad. – vontam meg vállam, mire halványan elmosolyodott. Várjunk csak, három lövés volt.
Tyler egyik kezét a hasánál tartotta. Óvatosan odanyúltam, és elvettem, mire egy csomó vér kezdett folyni.
- A francba! Elfogsz vérezni ha itt maradsz. A lábad nem vérzik, és nem is olyan vészes ehhez képest. – visszatettem a hasára a kezét, és agyalni kezdtem.
- Nem lesz semmi bajom. Majd megoldom. – mondta halkan, majd felnyögött a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó!
Megfogtam Tyler szürke ingét ami rajta volt, és leszakítottam belőle egy kisebb tarabot. Rákötöttem a lábára ha véletlenül vérezni kezdene mégis. Egy nagyobb részt is szakítottam, és megpróbáltam elvenni a kezét, de nem engedte.
- Az istenért, ne nehezítsd meg a dolgomat kérlek! – rivalltam rá, mire nagy nehezen leengedte a kezét a vér pedig a kezemre folyt. Amilyen gyorsan csak tudtam leszedtem róla a maradék inget is, és nagyjából bekötöztem a sebet. Mély levegőt vettem, de hiba volt. Minden csupa vér volt, én meg még nem ittam semmit. Igaza volt Nicknek. De honnan tudhattam volna, hogy ez lesz? Behunytam a szemem, majd kinyitottam. – Van nálad fegyver? – bólintott
- Hátul. – kivettem az övéből, és az enyémbe tettem
- Hol áll a kocsid? – annyira halk volt a hangja, hogy alig hallottam
- A sikátor másik oldalán ahol az a szemét is állt. – lehajtotta a fejét, és úgy tűnt mintha már meghalt volna. Megfogtam a fejét, és felemeltem, de csukva volt a szeme.
- Tyler! Maradj ébren, világos? – kinyitotta szemét, majd lassan bólintott – Most pedig próbálj meg felállni! Segítek! – a bal karját átvetettem a vállamon, és nagy nehezen felálltam. Vámpír létemre elég nehéz volt a súlya. Legalább húzni nem kellett, mert a lábát azért még nagy nehezen tudta szedni, de egy kicsit sántított. Ha nem ebben a helyzetben lettük volna elfoglalt lennék a felsőtestével, de így… Inkább szereznem kéne valamit neki, mert a végén megfagy.
- Ha…nem fájna…ennyire…még örülnék is…ennek… - próbált nevetni, de még ez sem ment neki
- Inkább fogd be! – végre elértünk a kocsihoz. Kibányásztam a kulcsot a far zsebéből, és beültettem az anyós ülésre. Hátul volt egy bőrkabát, így azt rá tudtam teríteni, majd maximumra raktam a fűtést.
Szerintem még soha nem vezettem ilyen őrülten. Épp a sebváltóért nyúltam, mikor hirtelen megszédültem. A fenébe!
- Hol vagyunk? – hallottam meg Tyler hangját. Már erősebb volt a hangja, de nem az igazi. Megköszörültem a torkom.
- Mindjárt oda érünk. Addig tartsd ki.
- Hol van az, az oda? – mély levegőt vettem
- Hazaviszlek, és kiszedem a golyókat belőled. – csend lett a kocsiban, és amíg a házhoz nem értünk az is maradt. Kitámogattam a kocsiból, és örültem neki, hogy senki nem utazott a lifttel. A folyosó is teljesen kihalt volt. Hát igen, minden rendes ember éjfélkor már alszik, főleg az elit.
Valahogy sikerült bejutnunk a lakásba. Tylert leültettem az egyik bőrfotelba, majd bezártam a bejárati ajtót. Senkinek nem kell, hogy valaki épp ebben a pillanatban jöjjön ide. A fürdőszobából összeszedtem mindent, amire csak szükségem lehet. Levettem a magas sarkú cipőmet, és elhajítottam a sarokba. Tyler, már teljesen éber volt, de az arca néha megvonaglott.
- Részben jó, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz, de van rossz oldala is. Nehezebben fogom kiszedni a golyókat, mert kezd összeforrni. – nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy levegyem róla a cipőt, a zoknit, majd a farmert, és tűrte a kínzást. Pokoli érzés, amikor valakinek a testében érzéstelenítés nélkül turkálnak. Én már csak tudom. Mivel nem hat se ránk, sem a farkasokra gyógyszer, ezért ki van zárva, hogy érzéstelenítsem a sebét.
Ökölbe szorította a kezét, és nézte, ahogy szorgosan dolgozok a lábán. Nagy nehezen sikerült kibányásznom a golyót. Nem láttam, hogy nagyon roncsolódott volna, de azért bekötöttem. Egy nagy sóhaj után a hasához nyúltam. Levettem a kötést, és szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig vérzik, bár már nem annyira. Lefertőtlenítettem a sebet, ami pokolian csíp, de még ez sem volt rá valami nagy hatással. Nem nézett máshova, csak rám. Zavarba jöttem volna, ha nem éppen az életét akarnám megmenteni. Megköszörültem a torkom.
- Ki volt az aki ránk lőtt? – tereltem el a témát
- Nem tudom, de hidd el, megbánja. – fogtam a csipeszt, és belenyúltam a sebbe. Erre azért már megrándult.
- Csak nem fáj? – kérdeztem gúnyosan, mire ő csak tudálékosan nézett rám. Gonoszul elmosolyodtam.
- Valld be, hogy élvezed!
- Hogy könyékig vagyok a gyomrodban?! Marhára. – megtaláltam a golyót, és próbáltam megfogni, de nem volt valami könnyű.
- Hogy fájdalmat okozol nekem. Ez a bosszúd igaz?
- Szóval mégis fáj? – vontam föl a szemöldököm, és végre sikerült megfognom a golyót – Kész! – dobtam bele a töltényt a szemétbe, majd elkezdtem bekötözni a hasát.
- Köszönöm. – hallottam meg a halk hangot, mire pár másodpercre leálltam
- Mit?
- Hogy megmentettél. Köszönöm. – befejeztem a kötözést, és fel akartam állni, de hirtelen megszédültem. Tyler megfogott, és leültetett. – Te megsérültél. A francba, miért nem szóltál? – a vállam már sajgott, de nem akartam megnézni.
- Sok vért vesztettél, és nagyobb bajod van mint nekem. – megfogta a vállam, mire legszívesebben ordítottam volna, de nem tettem. Ha ő kemény, akkor én is!
- Még mindig benne van a golyó. – közölte halkan, és helyet cseréltünk. Ő térdelt előttem, én pedig ültem a fotelban.
- Nincs semmi bajom! – próbáltam felállni, de nem engedett
- A karod még mindig vérzik, mert nem vetted ki a golyót. Félig ezüstből van, szóval meg is hallhatsz. Nem farkas vagy.
- Nem mondod? Pedig már kezdtem reménykedni. – ironizáltam, de a karom majd leszakadt. Tyler felsóhajtott, és valamit mondani kezdett, de nem hallottam. A szemem lecsukódott, és hirtelen nagyon fáradtan éreztem magam. Még soha nem voltam talán ennyire fáradt. Éles fájdalom nyílalt a karomba, mire majdnem felkiáltottam, de eszembe jutott a magammal kötött alku. Mikor lenéztem a kezemre láttam, hogy szorongtatja a vállamat.
- Mi az istent csinálsz? Nem az a cél, hogy megölj! – rivalltam rá, de nem foglalkozott vele
- Nem csukhatod be a szemed világos? – összevontam a szemöldököm, de bólintottam – Ez rohadtul fájni fog! – figyelmeztetett
- Nem cukorból vagyok, ki fogom bírni! – szúrós tekintettel nézett rám
- Rám nem úgy hat az ezüst mint rád, és ezért tudtam kibírni különösebb jajgatás nélkül. – megforgattam a szememet
- Na persze ma…
- Nem csipeszt fogok használni, mert úgy nem biztos, hogy minden egyes darabját kiszedem belőled. – vágott a szavamba. Erre azért már nyeltem egy nagyot. A vállamban fog turkálni. Fúj…
- Honnan tudjam, hogy nem ölsz meg szándékosan? – kérdeztem halkan
- Erre nem is válaszolok inkább. – válaszolta, majd rám nézett – Kész vagy? – megszorítottam az egyik kezét, majd behunytam a szemem, és bólintottam. A bal vállamhoz nyúlt. – Ha nagyon elviselhetetlen ne tartsd vissza a hangod! – annyira nem lehet rossz. Nem hiszem, hogy annyira…
Megéreztem, ahogy az ujja a sebembe fúródik, és egészen a golyóig hatol. Nem bírtam ki. A sikoly olyan hangos volt, hogy az egész szoba bele remegett.
Egy puha ágyban ébredtem. A bal vállam bekötözve, és ég mint állat. Felültem, és végignéztem magamon. Csak fehérnemű volt rajtam. Csak azt tudnám minek kellett levetkőztetnie?! Megpróbáltam megforgatni a karomat, de még megmozdítani se nagyon sikerült.
Feltápászkodtam az ágyból, és belebújtam egy köntösbe. Megtettem azt a hibát, hogy belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt hatalmas táskák, a hajam össze-vissza áll. Gyönyörű mondhatom. Lemostam az arcomat, és kezdtem valamit a szénaboglyámmal.
Halk beszélgetést hallottam a nappaliból. Nem mentem ki, mert akkor Tyler tudná, hogy ott vagyok. Inkább megálltam hálószoba ajtóban, és nagyon füleltem.
- Tyler, kérlek! Tudod, hogy ennek így kell lennie! – hallottam meg az ismerős hangot
- Nem, nem kell így lennie! Felejtsd el a múltat, és lépj végre tovább. Ahogy én is tettem!
- Hazudsz! Mindenkinek csak hazudsz! Magadnak, nekem, még annak a vámpírnak is!– az utolsó szót undorodva ejtette ki.
- Őt hagyd ki ebből! Semmi közöd hozzá, ahogy hozzám sem! Menj el innen, most!
- Nem megyek el, amíg nem vallod be nekem az igazságot! Tudom, hogy még mindig szeretsz! – lassú léptekkel a nappaliba mentem.
- Igaza van, jobb ha most szépen elmész! – valljuk be meglepődött, hogy engem lát. Hát igen, ez van, ha az embernek nincs olyan hallása mint nekünk. Szegény kicsi Vivien, úgy sajnálom… Vagy mégsem.
Három lövést hallottam, de olyan volt mint egy lassított felvételben. Túl messze volt ahhoz, hogy tudjam ki áll a sikátor másik felében.
Az első két lövés egymás után történt, és mind a kettő Tylert találta el, aki egy hangos kiáltás után a fal mellé rogyott. A támadóm felé néztem, aki épp rám emelte a fegyverét. Elfordultam, de még így is lassabb voltam a golyónál. Belefúródott a vállamba, mire térdre rogytam. Nem néztem meg, hogy mi van a karommal, inkább a szemetet néztem, aki hirtelen már nem volt sehol. Természetesen ilyenkor nincs nálam fegyver, a rohadt életbe! Felálltam a földről, és Tylerhez rohantam, aki lelógatott fejjel ült a fal tövében. Nem úgy volt, hogy én nem foglalkozok vele? De hát Istenem, meglőtték, és ha súlyos? Miért érdekeljen? Átvert, és még most is csak hazudozik nekem. Akkor mi a francért nem megyek el innen?
Nyeltem egy nagyot, és leguggoltam mellé.
- Tyler, Tyler! Hallasz engem? – halk nyögés volt a válasz. – Hol talált el? – végignéztem a rajta. A jobb lába teljesen élettelenül feküdt, és ha jól mérem fel a kárt, a lábszárába fúródott a golyó. Nem láttam kimeneti sebet, szóval még benne van. Megérintettem, mire megrándult. Lassan felemelte a fejét, és rám nézett
- Helena…
- Meg kell néznem milyen golyót használt. – erősen megszorítottam a lábát, és belenyúltam a mély sebbe. Akkorát ordított, hogy az egész sikátor beleremegett, és el akarta húzni a lábát, de nem engedtem neki. Mikor megtaláltam amit kerestem, visszarántottam az ujjam. – A francba! Ezüst, de nem tiszta.
- Honnan tudod? – kérdezte halkan
- Éget, de nem eléggé. Szerintem csak a külső borításában van egy kis ezüst. Kiszedni így nem tudom, de regenerálódni sem tudsz így. Szóval, vagy kivesszük valahogy, vagy levágom a lábad. – vontam meg vállam, mire halványan elmosolyodott. Várjunk csak, három lövés volt.
Tyler egyik kezét a hasánál tartotta. Óvatosan odanyúltam, és elvettem, mire egy csomó vér kezdett folyni.
- A francba! Elfogsz vérezni ha itt maradsz. A lábad nem vérzik, és nem is olyan vészes ehhez képest. – visszatettem a hasára a kezét, és agyalni kezdtem.
- Nem lesz semmi bajom. Majd megoldom. – mondta halkan, majd felnyögött a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó!
Megfogtam Tyler szürke ingét ami rajta volt, és leszakítottam belőle egy kisebb tarabot. Rákötöttem a lábára ha véletlenül vérezni kezdene mégis. Egy nagyobb részt is szakítottam, és megpróbáltam elvenni a kezét, de nem engedte.
- Az istenért, ne nehezítsd meg a dolgomat kérlek! – rivalltam rá, mire nagy nehezen leengedte a kezét a vér pedig a kezemre folyt. Amilyen gyorsan csak tudtam leszedtem róla a maradék inget is, és nagyjából bekötöztem a sebet. Mély levegőt vettem, de hiba volt. Minden csupa vér volt, én meg még nem ittam semmit. Igaza volt Nicknek. De honnan tudhattam volna, hogy ez lesz? Behunytam a szemem, majd kinyitottam. – Van nálad fegyver? – bólintott
- Hátul. – kivettem az övéből, és az enyémbe tettem
- Hol áll a kocsid? – annyira halk volt a hangja, hogy alig hallottam
- A sikátor másik oldalán ahol az a szemét is állt. – lehajtotta a fejét, és úgy tűnt mintha már meghalt volna. Megfogtam a fejét, és felemeltem, de csukva volt a szeme.
- Tyler! Maradj ébren, világos? – kinyitotta szemét, majd lassan bólintott – Most pedig próbálj meg felállni! Segítek! – a bal karját átvetettem a vállamon, és nagy nehezen felálltam. Vámpír létemre elég nehéz volt a súlya. Legalább húzni nem kellett, mert a lábát azért még nagy nehezen tudta szedni, de egy kicsit sántított. Ha nem ebben a helyzetben lettük volna elfoglalt lennék a felsőtestével, de így… Inkább szereznem kéne valamit neki, mert a végén megfagy.
- Ha…nem fájna…ennyire…még örülnék is…ennek… - próbált nevetni, de még ez sem ment neki
- Inkább fogd be! – végre elértünk a kocsihoz. Kibányásztam a kulcsot a far zsebéből, és beültettem az anyós ülésre. Hátul volt egy bőrkabát, így azt rá tudtam teríteni, majd maximumra raktam a fűtést.
Szerintem még soha nem vezettem ilyen őrülten. Épp a sebváltóért nyúltam, mikor hirtelen megszédültem. A fenébe!
- Hol vagyunk? – hallottam meg Tyler hangját. Már erősebb volt a hangja, de nem az igazi. Megköszörültem a torkom.
- Mindjárt oda érünk. Addig tartsd ki.
- Hol van az, az oda? – mély levegőt vettem
- Hazaviszlek, és kiszedem a golyókat belőled. – csend lett a kocsiban, és amíg a házhoz nem értünk az is maradt. Kitámogattam a kocsiból, és örültem neki, hogy senki nem utazott a lifttel. A folyosó is teljesen kihalt volt. Hát igen, minden rendes ember éjfélkor már alszik, főleg az elit.
Valahogy sikerült bejutnunk a lakásba. Tylert leültettem az egyik bőrfotelba, majd bezártam a bejárati ajtót. Senkinek nem kell, hogy valaki épp ebben a pillanatban jöjjön ide. A fürdőszobából összeszedtem mindent, amire csak szükségem lehet. Levettem a magas sarkú cipőmet, és elhajítottam a sarokba. Tyler, már teljesen éber volt, de az arca néha megvonaglott.
- Részben jó, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz, de van rossz oldala is. Nehezebben fogom kiszedni a golyókat, mert kezd összeforrni. – nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy levegyem róla a cipőt, a zoknit, majd a farmert, és tűrte a kínzást. Pokoli érzés, amikor valakinek a testében érzéstelenítés nélkül turkálnak. Én már csak tudom. Mivel nem hat se ránk, sem a farkasokra gyógyszer, ezért ki van zárva, hogy érzéstelenítsem a sebét.
Ökölbe szorította a kezét, és nézte, ahogy szorgosan dolgozok a lábán. Nagy nehezen sikerült kibányásznom a golyót. Nem láttam, hogy nagyon roncsolódott volna, de azért bekötöttem. Egy nagy sóhaj után a hasához nyúltam. Levettem a kötést, és szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig vérzik, bár már nem annyira. Lefertőtlenítettem a sebet, ami pokolian csíp, de még ez sem volt rá valami nagy hatással. Nem nézett máshova, csak rám. Zavarba jöttem volna, ha nem éppen az életét akarnám megmenteni. Megköszörültem a torkom.
- Ki volt az aki ránk lőtt? – tereltem el a témát
- Nem tudom, de hidd el, megbánja. – fogtam a csipeszt, és belenyúltam a sebbe. Erre azért már megrándult.
- Csak nem fáj? – kérdeztem gúnyosan, mire ő csak tudálékosan nézett rám. Gonoszul elmosolyodtam.
- Valld be, hogy élvezed!
- Hogy könyékig vagyok a gyomrodban?! Marhára. – megtaláltam a golyót, és próbáltam megfogni, de nem volt valami könnyű.
- Hogy fájdalmat okozol nekem. Ez a bosszúd igaz?
- Szóval mégis fáj? – vontam föl a szemöldököm, és végre sikerült megfognom a golyót – Kész! – dobtam bele a töltényt a szemétbe, majd elkezdtem bekötözni a hasát.
- Köszönöm. – hallottam meg a halk hangot, mire pár másodpercre leálltam
- Mit?
- Hogy megmentettél. Köszönöm. – befejeztem a kötözést, és fel akartam állni, de hirtelen megszédültem. Tyler megfogott, és leültetett. – Te megsérültél. A francba, miért nem szóltál? – a vállam már sajgott, de nem akartam megnézni.
- Sok vért vesztettél, és nagyobb bajod van mint nekem. – megfogta a vállam, mire legszívesebben ordítottam volna, de nem tettem. Ha ő kemény, akkor én is!
- Még mindig benne van a golyó. – közölte halkan, és helyet cseréltünk. Ő térdelt előttem, én pedig ültem a fotelban.
- Nincs semmi bajom! – próbáltam felállni, de nem engedett
- A karod még mindig vérzik, mert nem vetted ki a golyót. Félig ezüstből van, szóval meg is hallhatsz. Nem farkas vagy.
- Nem mondod? Pedig már kezdtem reménykedni. – ironizáltam, de a karom majd leszakadt. Tyler felsóhajtott, és valamit mondani kezdett, de nem hallottam. A szemem lecsukódott, és hirtelen nagyon fáradtan éreztem magam. Még soha nem voltam talán ennyire fáradt. Éles fájdalom nyílalt a karomba, mire majdnem felkiáltottam, de eszembe jutott a magammal kötött alku. Mikor lenéztem a kezemre láttam, hogy szorongtatja a vállamat.
- Mi az istent csinálsz? Nem az a cél, hogy megölj! – rivalltam rá, de nem foglalkozott vele
- Nem csukhatod be a szemed világos? – összevontam a szemöldököm, de bólintottam – Ez rohadtul fájni fog! – figyelmeztetett
- Nem cukorból vagyok, ki fogom bírni! – szúrós tekintettel nézett rám
- Rám nem úgy hat az ezüst mint rád, és ezért tudtam kibírni különösebb jajgatás nélkül. – megforgattam a szememet
- Na persze ma…
- Nem csipeszt fogok használni, mert úgy nem biztos, hogy minden egyes darabját kiszedem belőled. – vágott a szavamba. Erre azért már nyeltem egy nagyot. A vállamban fog turkálni. Fúj…
- Honnan tudjam, hogy nem ölsz meg szándékosan? – kérdeztem halkan
- Erre nem is válaszolok inkább. – válaszolta, majd rám nézett – Kész vagy? – megszorítottam az egyik kezét, majd behunytam a szemem, és bólintottam. A bal vállamhoz nyúlt. – Ha nagyon elviselhetetlen ne tartsd vissza a hangod! – annyira nem lehet rossz. Nem hiszem, hogy annyira…
Megéreztem, ahogy az ujja a sebembe fúródik, és egészen a golyóig hatol. Nem bírtam ki. A sikoly olyan hangos volt, hogy az egész szoba bele remegett.
Egy puha ágyban ébredtem. A bal vállam bekötözve, és ég mint állat. Felültem, és végignéztem magamon. Csak fehérnemű volt rajtam. Csak azt tudnám minek kellett levetkőztetnie?! Megpróbáltam megforgatni a karomat, de még megmozdítani se nagyon sikerült.
Feltápászkodtam az ágyból, és belebújtam egy köntösbe. Megtettem azt a hibát, hogy belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt hatalmas táskák, a hajam össze-vissza áll. Gyönyörű mondhatom. Lemostam az arcomat, és kezdtem valamit a szénaboglyámmal.
Halk beszélgetést hallottam a nappaliból. Nem mentem ki, mert akkor Tyler tudná, hogy ott vagyok. Inkább megálltam hálószoba ajtóban, és nagyon füleltem.
- Tyler, kérlek! Tudod, hogy ennek így kell lennie! – hallottam meg az ismerős hangot
- Nem, nem kell így lennie! Felejtsd el a múltat, és lépj végre tovább. Ahogy én is tettem!
- Hazudsz! Mindenkinek csak hazudsz! Magadnak, nekem, még annak a vámpírnak is!– az utolsó szót undorodva ejtette ki.
- Őt hagyd ki ebből! Semmi közöd hozzá, ahogy hozzám sem! Menj el innen, most!
- Nem megyek el, amíg nem vallod be nekem az igazságot! Tudom, hogy még mindig szeretsz! – lassú léptekkel a nappaliba mentem.
- Igaza van, jobb ha most szépen elmész! – valljuk be meglepődött, hogy engem lát. Hát igen, ez van, ha az embernek nincs olyan hallása mint nekünk. Szegény kicsi Vivien, úgy sajnálom… Vagy mégsem.
2010. október 14., csütörtök
Dark Night 32. fejezet
32. fejezet
Úgy aludtam mint a bunda. Miután Nick visszakísért a szobámba, én mély álomba merültem. Olyan jó volt végre pihenni, és nem gondolni semmire. Kész felüdülés számomra. Valaki rázni kezdte a vállam…
- Helena, ébredj! – felnyögtem, és még jobban magamra húztam a takarót
- Még hagyj egy kicsit aludni! Alig egy órája feküdtem le. – a férfihang halkan felkuncogott. Ez nekem ismerős, de nem tudtam hirtelen hova tenni.
- Az egész napot átaludtad már. – kipattantak a szemeim, és a látogatómra néztem. Persze, hogy Nick volt az.
- Az egész napot?! Hány óra van? – kérdeztem a fejemet rázva, és ránéztem az órára. Este tízet mutatott. – Mi? – tátottam el a szám- De hát én… Mindegy fáradt vagyok. Hagyj aludni! – feküdtem vissza, majd behunytam a szemem
- Azt mondtad eljössz velem a klub megnyitómra. – csak nyöszörögtem, de nem keltem fel. Nick halkan sóhajtott. Hirtelen nagyon hideg lett. Hát persze, lerántotta rólam a takarót.
- Hagyj már aludni! – mondtam halkan, és csukott szemmel, valami takaróféle után kutattam.
- Megígérted! – hallottam meg a halk hangot. Kinyitottam a szemem. Igen, én hülye megígértem! Mélyet sóhajtottam, és felültem. Ő már kész volt. Egyszerű öltöny volt rajta, szürke inggel. De még így is jól nézett ki.
- Mi lett volna ha nincs rajtam semmi a takaró alatt? – vontam föl a szemöldökét, mire megforgatta a szemeit
- Azért nem vagyok bolond Helena! Pontosan tudtam, hogy van rajtad valami. – összevontam a szemöldököm – Ha pedig mégsem, akkor most valószínűleg ádámkosztümben feszítenél itt. – mutatott rám, mire jéghideg pillantással jutalmaztam – Most pedig készülődj ha nem akarsz így jönni! – azzal hozzám vágta a takarót, és az ajtóhoz ment
- Nagy parti lesz, mert nincs kedvem kiöltözni?! – mosolyogva felém fordult
- Őrületes. – kacsintott rám, majd ott sem volt. Fáradtam dőltem vissza a puha ágyamba.
Mikor a luxuskocsi megállt egy kivilágított parkolóban már tudtam, hogy nem kéne itt lennem. Nick, kisegített az autóból. A hideg széltől megborzongtam. Fekete farmer, és sötétszürke flitteres, csillogó fölső volt rajtam. Semmi nem tudott volna rávenni egy szoknyára most. Még ez a parti sem. Azért egy tűsarkú cipőt felvettem. Körbenéztem a parkolóban, ami tele volt. A luxus negyedben, egy luxus bár, hát igen… nem csodálom, hogy tolongnak.
- Nézd, tudom, hogy megígértem, de… nem hiszem, hogy…
- Elég Helena! Te most szépen itt maradsz, és mosolyogsz mellettem! Nem hagyom, hogy egy Tyler féle gazember elrontsa az életedet világos? – kérdezte komolyan, mire lehajtottam a fejem.
- Az életem már így is el van rontva. – mondtam halkan, mire az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
- Azt kérdeztem, világos? – halványan elmosolyodtam, majd bólintottam. – Helyes. – távolodott el tőlem, majd maga elé mutatott, hogy induljak el. Sóhajtva sétáltam mellette.
A hideg levegő jól esett, és örültem neki, hogy egy kicsit nem rá gondolok. Talán jobb is, hogy nem az ágyamban vagyok. Nem akarok teljesen depresszióssá válni. Még a legrosszabb rémálmomban sem szeretném azt. Viszont egy valamit még mindig nem értek…
- Miért vagy velem most ilyen? – kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét
- Milyen vagyok veled? – megforgattam a szemem. Imádom, amikor a kérdésre kérdéssel felelnek.
- Hát ilyen…kedves. Hiszen te, gyűlölsz engem. – vontam meg a vállam, mire kaptam egy hideg pillantást
- Én nem gyűlöllek téged! Te képzeled be magadnak, hogy mi csak ellenségek lehetünk, és más nem. – összevontam a szemöldököm
- Ez nem igaz! Én csak… egy halra utazunk. Vagyis… utaztunk, és nem voltunk jóban. Egyáltalán nem kedveltelek. – ráztam meg a fejem, mire ő megtorpant – Mi az? – álltam meg én is
- Múlt időben beszélsz. Szóval most már kedvelsz? – felnevettem, és ez most nem volt megjátszott.
- Igen. Most már kedvellek. – vigyorogtam, mire ő is rám mosolygott. Közelebb lépett hozzám, és az ajkához emelte a kezemet.
- Én is kedvellek… - lágy csókot lehelt a kézfejemre, majd egy számomra ismerős nyelven suttogott valamit.
- Ez meg mi volt? Olyan… furcsa mintha már hallottam volna. – rám mosolygott
- Ezek szerint nagyjából ismered az ősi nyelvet. – kidülledtek a szemeim. A vámpírok nyelvét csak a nagyon vének ismerik. Nick, pedig ha jól tudom még nem olyan öreg. Nyeltem egyet.
- Hány éves vagy? – a mosolya kiszélesedett
- Mi az félsz, hogy egy vén fószer vagyok?
- Nem, de valamiért ismered a nyelvet.
- De nem a korom miatt. Bárki megtanulhatja ha akarja, de mára már szinte senki nem beszéli. Régi hagyomány. – vonta meg a vállát
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Mit?
- Hogy régi hagyomány. Nem nézel ki valami hagyományőrzőnek. – ráztam meg a fejem, mire bosszúsan nézett rám. – Oké, oké. Bocs. Megint bunkó voltam. – emeltem fel megadóan a kezem, majd belékaroltam, és a klub felé indultam.
Nem hazudok ha azt mondom, hogy Nick kitett magáért. Egy kis bár ahol minden gazdag ember meg fog fordulni. A helyet baromira eltalálta, mert pont az elit negyed közepén van, és a díszítés se semmi. Az egész nem nagyobb egy átlagos kávézónál, de a faburkolattal, a kisebb pálmákkal, és a képekkel a falon pontosan úgy nézett ki mint egy meghitt nyaraló. Csak a rengeteg ember rontja el az összképet, és én ahogy ülök a pultnál egy pohár vörösborral a kezemben. Nem illek ebbe a képbe. Mindenki társalog, nézelődik, és a tulajdonossal akar beszélni. Én viszont csak ülök, és iszom a boromat. Lehet egy ütősebbnek most jobban örülnék. A csapos vámpír volt, és a vendégek között is akadt egy pár. De még mindig az emberek vannak többségben.
- Idd ezt meg! – észre sem vettem, hogy Nick oda jött mellém.
- Mi ez? – vettem el a sűrű folyadékot, és beleszagoltam. Megvillant a tekintetem. – Vért adsz nekem emberek előtt?
- Nem fogják elkérni a poharadat, hogy megkóstolják. Meg amúgy sem érzik. – vonta meg a vállát – Idd meg! – még egyszer megszaglásztam, majd undorodva letettem a pultra, de magam mellé, hogy senki ne tudja elvinni.
- Nem kell kösz. Idd meg te! – megrovón nézett rám
- Nem ittál még semmit, és szükséged van rá!
- Nem érdekel! Akkor sem kell! Inkább valami ütősebbet innék. – a csaposhoz fordultam – Van valami rövided? – tudom, hogy nem rúghatok be egykönnyen, de attól még jól esik. Nick a pultra tette a kezét, és a csaposhoz fordult
- Ha adni mersz neki bármilyen italt is ami alkohol, és nem vér, ki vagy rúgva! – azért most már dühbe gurultam.
- Minek hívtál meg ha még inni sem engedsz? Nem vagy az apám!
- Nem, de nem fogod magad tönkre tenni!
- Ez csak egy kis pia, nem rúgok be tőle! – megvillant a tekintete
- Előbb a vér! – jéghideg tekintettel néztem rá
- Fordulj fel! – leszálltam a székről, és elhagytam a helyet.
Nekem akar parancsolgatni? Na majd meglátjuk! Százezer hely van, ahol kiszolgálnak, és nem muszáj itt lennem. Ennyit arról, hogy rendes. Csak apáskodni akar, de én köszönöm nem kérek belőle!
Viszont…hogy jutok vissza a főhadiszállásra? A kocsi kulcs Nicknél van, én pedig vissza nem megyek hozzá!
- Az francba! – dühöngtem, de nem álltam meg. Gyalog is mehetek. Nem fogok futni. Elég messze van még a napfelkelte, és maximum felszállok majd valamire. Vagy lopok egy kocsit
A lábbusznál maradtam. Gyalog vágtam neki a hosszú utcának. Egy nő a helyemben félne, hogy megtámadják, de mivel vámpír vagyok nincs mitől rettegnem. Még a táskám sincs nálam, csak a telefonom, és persze egy kis készpénz. Mindegy, csak érjek el valahova aztán meglátjuk mi lesz. Fegyver persze sehol. Okos vagyok, én is.
Úgy éreztem mintha figyelnének, de nem akartam megállni. Túl kimerült vagyok ahhoz, hogy most harcoljak. Az utca kihalt, és sehol senki. Ilyen az én formám, de talán még jobb is. Egy sikátor mellett mentem el éppen, mikor valaki elém lépett. A szívem majd kiugrott a helyéről, de rendeztem az arcvonásaimat...
- Mi a fenét akarsz még tőlem? – kérdeztem sóhajtva, és megálltam, mert Tyler természetesen elzárta az utamat.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok, és különben sincs már miről! – kiakartam kerülni, de megfogta a karom. Nem néztem rá. Inkább az előttem lévő útra koncentráltam. Páran a másik oldalon részegen bukdácsoltak. Legalább nincs semmi gondjuk…
- Csak egyet akarok, hogy higgy nekem!
- Én pedig csak azt akarom, hogy engedj el, és hagyj békén! – kirántottam a karom, és indultam volna már el, de behúzott a sikátorba, és a falnak nyomott.
- Az igazat mondtam! Nem tettem semmi olyat, amire gondolsz. – nem voltam hajlandó ránézni. A válla fellett néztem el, és a falat vizsgálgattam. – Egy gyerekem sincs Helena! Kérlek érts meg! – nyílván idegesítette, hogy nem figyelek rá, és még csöndben is vagyok, ezért egy kicsit megrázott. – Legalább nézz rám az istenit!
- Minek? – kérdeztem szárazon, mire ő megfogta az állam, és megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Csak álltam ott mint egy bábu, de nem tettem semmi mást. Fájdalmas nyögéssel abbahagyta az egyoldalú csókot, de nem engedett el. – Ha lenne nálam fegyver már rég halott lennél! – mondtam halkan, és végre a szemébe néztem. Annyi fájdalom volt benne, hogy meg is bántam. – Ne várd el, hogy higgyek neked! – mondtam halkan, és elfordítottam a fejem. Leengedte a kezeit, és már nem szorított falhoz. Rögtön kiléptem előle, de még megszólalt.
- Olyasvalamiért büntetsz amit nem tettem meg! – nem válaszoltam, inkább kifelé indultam, ám egy hang megállított. A sikátor másik végén egy fickó éppen a pisztolyát biztosította ki. Mire Tyler felemelte a fejét, és cselekedni kezdett már késő volt.
Úgy aludtam mint a bunda. Miután Nick visszakísért a szobámba, én mély álomba merültem. Olyan jó volt végre pihenni, és nem gondolni semmire. Kész felüdülés számomra. Valaki rázni kezdte a vállam…
- Helena, ébredj! – felnyögtem, és még jobban magamra húztam a takarót
- Még hagyj egy kicsit aludni! Alig egy órája feküdtem le. – a férfihang halkan felkuncogott. Ez nekem ismerős, de nem tudtam hirtelen hova tenni.
- Az egész napot átaludtad már. – kipattantak a szemeim, és a látogatómra néztem. Persze, hogy Nick volt az.
- Az egész napot?! Hány óra van? – kérdeztem a fejemet rázva, és ránéztem az órára. Este tízet mutatott. – Mi? – tátottam el a szám- De hát én… Mindegy fáradt vagyok. Hagyj aludni! – feküdtem vissza, majd behunytam a szemem
- Azt mondtad eljössz velem a klub megnyitómra. – csak nyöszörögtem, de nem keltem fel. Nick halkan sóhajtott. Hirtelen nagyon hideg lett. Hát persze, lerántotta rólam a takarót.
- Hagyj már aludni! – mondtam halkan, és csukott szemmel, valami takaróféle után kutattam.
- Megígérted! – hallottam meg a halk hangot. Kinyitottam a szemem. Igen, én hülye megígértem! Mélyet sóhajtottam, és felültem. Ő már kész volt. Egyszerű öltöny volt rajta, szürke inggel. De még így is jól nézett ki.
- Mi lett volna ha nincs rajtam semmi a takaró alatt? – vontam föl a szemöldökét, mire megforgatta a szemeit
- Azért nem vagyok bolond Helena! Pontosan tudtam, hogy van rajtad valami. – összevontam a szemöldököm – Ha pedig mégsem, akkor most valószínűleg ádámkosztümben feszítenél itt. – mutatott rám, mire jéghideg pillantással jutalmaztam – Most pedig készülődj ha nem akarsz így jönni! – azzal hozzám vágta a takarót, és az ajtóhoz ment
- Nagy parti lesz, mert nincs kedvem kiöltözni?! – mosolyogva felém fordult
- Őrületes. – kacsintott rám, majd ott sem volt. Fáradtam dőltem vissza a puha ágyamba.
Mikor a luxuskocsi megállt egy kivilágított parkolóban már tudtam, hogy nem kéne itt lennem. Nick, kisegített az autóból. A hideg széltől megborzongtam. Fekete farmer, és sötétszürke flitteres, csillogó fölső volt rajtam. Semmi nem tudott volna rávenni egy szoknyára most. Még ez a parti sem. Azért egy tűsarkú cipőt felvettem. Körbenéztem a parkolóban, ami tele volt. A luxus negyedben, egy luxus bár, hát igen… nem csodálom, hogy tolongnak.
- Nézd, tudom, hogy megígértem, de… nem hiszem, hogy…
- Elég Helena! Te most szépen itt maradsz, és mosolyogsz mellettem! Nem hagyom, hogy egy Tyler féle gazember elrontsa az életedet világos? – kérdezte komolyan, mire lehajtottam a fejem.
- Az életem már így is el van rontva. – mondtam halkan, mire az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
- Azt kérdeztem, világos? – halványan elmosolyodtam, majd bólintottam. – Helyes. – távolodott el tőlem, majd maga elé mutatott, hogy induljak el. Sóhajtva sétáltam mellette.
A hideg levegő jól esett, és örültem neki, hogy egy kicsit nem rá gondolok. Talán jobb is, hogy nem az ágyamban vagyok. Nem akarok teljesen depresszióssá válni. Még a legrosszabb rémálmomban sem szeretném azt. Viszont egy valamit még mindig nem értek…
- Miért vagy velem most ilyen? – kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét
- Milyen vagyok veled? – megforgattam a szemem. Imádom, amikor a kérdésre kérdéssel felelnek.
- Hát ilyen…kedves. Hiszen te, gyűlölsz engem. – vontam meg a vállam, mire kaptam egy hideg pillantást
- Én nem gyűlöllek téged! Te képzeled be magadnak, hogy mi csak ellenségek lehetünk, és más nem. – összevontam a szemöldököm
- Ez nem igaz! Én csak… egy halra utazunk. Vagyis… utaztunk, és nem voltunk jóban. Egyáltalán nem kedveltelek. – ráztam meg a fejem, mire ő megtorpant – Mi az? – álltam meg én is
- Múlt időben beszélsz. Szóval most már kedvelsz? – felnevettem, és ez most nem volt megjátszott.
- Igen. Most már kedvellek. – vigyorogtam, mire ő is rám mosolygott. Közelebb lépett hozzám, és az ajkához emelte a kezemet.
- Én is kedvellek… - lágy csókot lehelt a kézfejemre, majd egy számomra ismerős nyelven suttogott valamit.
- Ez meg mi volt? Olyan… furcsa mintha már hallottam volna. – rám mosolygott
- Ezek szerint nagyjából ismered az ősi nyelvet. – kidülledtek a szemeim. A vámpírok nyelvét csak a nagyon vének ismerik. Nick, pedig ha jól tudom még nem olyan öreg. Nyeltem egyet.
- Hány éves vagy? – a mosolya kiszélesedett
- Mi az félsz, hogy egy vén fószer vagyok?
- Nem, de valamiért ismered a nyelvet.
- De nem a korom miatt. Bárki megtanulhatja ha akarja, de mára már szinte senki nem beszéli. Régi hagyomány. – vonta meg a vállát
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Mit?
- Hogy régi hagyomány. Nem nézel ki valami hagyományőrzőnek. – ráztam meg a fejem, mire bosszúsan nézett rám. – Oké, oké. Bocs. Megint bunkó voltam. – emeltem fel megadóan a kezem, majd belékaroltam, és a klub felé indultam.
Nem hazudok ha azt mondom, hogy Nick kitett magáért. Egy kis bár ahol minden gazdag ember meg fog fordulni. A helyet baromira eltalálta, mert pont az elit negyed közepén van, és a díszítés se semmi. Az egész nem nagyobb egy átlagos kávézónál, de a faburkolattal, a kisebb pálmákkal, és a képekkel a falon pontosan úgy nézett ki mint egy meghitt nyaraló. Csak a rengeteg ember rontja el az összképet, és én ahogy ülök a pultnál egy pohár vörösborral a kezemben. Nem illek ebbe a képbe. Mindenki társalog, nézelődik, és a tulajdonossal akar beszélni. Én viszont csak ülök, és iszom a boromat. Lehet egy ütősebbnek most jobban örülnék. A csapos vámpír volt, és a vendégek között is akadt egy pár. De még mindig az emberek vannak többségben.
- Idd ezt meg! – észre sem vettem, hogy Nick oda jött mellém.
- Mi ez? – vettem el a sűrű folyadékot, és beleszagoltam. Megvillant a tekintetem. – Vért adsz nekem emberek előtt?
- Nem fogják elkérni a poharadat, hogy megkóstolják. Meg amúgy sem érzik. – vonta meg a vállát – Idd meg! – még egyszer megszaglásztam, majd undorodva letettem a pultra, de magam mellé, hogy senki ne tudja elvinni.
- Nem kell kösz. Idd meg te! – megrovón nézett rám
- Nem ittál még semmit, és szükséged van rá!
- Nem érdekel! Akkor sem kell! Inkább valami ütősebbet innék. – a csaposhoz fordultam – Van valami rövided? – tudom, hogy nem rúghatok be egykönnyen, de attól még jól esik. Nick a pultra tette a kezét, és a csaposhoz fordult
- Ha adni mersz neki bármilyen italt is ami alkohol, és nem vér, ki vagy rúgva! – azért most már dühbe gurultam.
- Minek hívtál meg ha még inni sem engedsz? Nem vagy az apám!
- Nem, de nem fogod magad tönkre tenni!
- Ez csak egy kis pia, nem rúgok be tőle! – megvillant a tekintete
- Előbb a vér! – jéghideg tekintettel néztem rá
- Fordulj fel! – leszálltam a székről, és elhagytam a helyet.
Nekem akar parancsolgatni? Na majd meglátjuk! Százezer hely van, ahol kiszolgálnak, és nem muszáj itt lennem. Ennyit arról, hogy rendes. Csak apáskodni akar, de én köszönöm nem kérek belőle!
Viszont…hogy jutok vissza a főhadiszállásra? A kocsi kulcs Nicknél van, én pedig vissza nem megyek hozzá!
- Az francba! – dühöngtem, de nem álltam meg. Gyalog is mehetek. Nem fogok futni. Elég messze van még a napfelkelte, és maximum felszállok majd valamire. Vagy lopok egy kocsit
A lábbusznál maradtam. Gyalog vágtam neki a hosszú utcának. Egy nő a helyemben félne, hogy megtámadják, de mivel vámpír vagyok nincs mitől rettegnem. Még a táskám sincs nálam, csak a telefonom, és persze egy kis készpénz. Mindegy, csak érjek el valahova aztán meglátjuk mi lesz. Fegyver persze sehol. Okos vagyok, én is.
Úgy éreztem mintha figyelnének, de nem akartam megállni. Túl kimerült vagyok ahhoz, hogy most harcoljak. Az utca kihalt, és sehol senki. Ilyen az én formám, de talán még jobb is. Egy sikátor mellett mentem el éppen, mikor valaki elém lépett. A szívem majd kiugrott a helyéről, de rendeztem az arcvonásaimat...
- Mi a fenét akarsz még tőlem? – kérdeztem sóhajtva, és megálltam, mert Tyler természetesen elzárta az utamat.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok, és különben sincs már miről! – kiakartam kerülni, de megfogta a karom. Nem néztem rá. Inkább az előttem lévő útra koncentráltam. Páran a másik oldalon részegen bukdácsoltak. Legalább nincs semmi gondjuk…
- Csak egyet akarok, hogy higgy nekem!
- Én pedig csak azt akarom, hogy engedj el, és hagyj békén! – kirántottam a karom, és indultam volna már el, de behúzott a sikátorba, és a falnak nyomott.
- Az igazat mondtam! Nem tettem semmi olyat, amire gondolsz. – nem voltam hajlandó ránézni. A válla fellett néztem el, és a falat vizsgálgattam. – Egy gyerekem sincs Helena! Kérlek érts meg! – nyílván idegesítette, hogy nem figyelek rá, és még csöndben is vagyok, ezért egy kicsit megrázott. – Legalább nézz rám az istenit!
- Minek? – kérdeztem szárazon, mire ő megfogta az állam, és megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Csak álltam ott mint egy bábu, de nem tettem semmi mást. Fájdalmas nyögéssel abbahagyta az egyoldalú csókot, de nem engedett el. – Ha lenne nálam fegyver már rég halott lennél! – mondtam halkan, és végre a szemébe néztem. Annyi fájdalom volt benne, hogy meg is bántam. – Ne várd el, hogy higgyek neked! – mondtam halkan, és elfordítottam a fejem. Leengedte a kezeit, és már nem szorított falhoz. Rögtön kiléptem előle, de még megszólalt.
- Olyasvalamiért büntetsz amit nem tettem meg! – nem válaszoltam, inkább kifelé indultam, ám egy hang megállított. A sikátor másik végén egy fickó éppen a pisztolyát biztosította ki. Mire Tyler felemelte a fejét, és cselekedni kezdett már késő volt.
2010. október 11., hétfő
Dark Night 31. fejezet
Sziasztok!
Nem lett valami hosszú fejezet, de egyenlőre ez is megteszi. :):) Jó olvasást hozzá!!!
puszi
Niky
31. fejezet
Őrjöngtem. Nem is, inkább kész idiótának éreztem magam. Azt hittem bízhatok benne, és most tessék… Átvert. Ha elém áll, és bevall nekem mindent, talán nem így reagáltam volna. De eszébe nem jutott, hogy valaha is beavasson. Miért is tette volna? Hisz vámpír vagyok. Ő, pedig vérfarkas. Semmi közünk a másik fajához. Kivéve ha az együtt jár bizonyos dolgokkal. Hát igen.
Miközben hazafelé vezettem a mobilommal játszottam. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam beütni Emma számát. Körülbelül a hatvanadik próbálkozásra végre sikerült. Természetesen ki volt kapcsolva.
- A francba! – majdnem elhajítottam, de inkább az útra koncentráltam. Teljesen készek az idegeim, és mivel az idegesség sokat ki vesz belőlem, vérre is szükségem lenne. Próbálkoztam még egy párszor a telefonnal, de sikertelenül. Zsebre vágtam a készüléket, és behajtottam a garázsba.
Nem bírtam megmozdulni. A végtagjaim elnehezültek, és csak magamat átkoztam. Muszáj, megölnöm valakit, vagy megőrülök! Kétségbeesésemben a kormányt kezdtem el püfölni, és éreztem ahogy a hisztéria elhatalmasodik rajtam. A kezem már sajgott, de nem hagytam abba a kocsim szétverését. Halkan érzékeltem, hogy nyílik az ajtó, és valaki bejön rajta, de nem érdekelt. Mintha bezártak volna a testembe, és nem tudnék kiszabadulni.
- Helena! – hallottam meg valaki hangját, de nem érdekelt. A kocsi ajtaja kinyílt, és egy alak leguggolt mellém. – Helena, nézz rám! – éreztem a meleg érintést a kezemen, ahogy lefog. Lassan a vámpír felé fordultam, de csak homályosan láttam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Nick…- leheltem halkan, és a mellkasára borultam. Gyengéden átölelt, és a hajamat simogatta. Én pedig elengedtem magam, és csak sírtam.
- Semmi baj. Itt vagyok veled. – nem tudom, mit válaszoltam erre. A sötétség, és a bánat egyre jobban maga alá temetett. Sikíthattam, kiabálhattam, de a végzetemet nem kerülhettem el…
Valami puhán feküdtem. Nem tudom min, de puhán. Lassan kinyitottam szemem, és próbáltam tájékozódni. A szagokból ítélve viszont pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Próbáltam erőt venni magamon, és felülni. Majdnem sikerült, de egy kéz visszanyomott az ágyra.
- Maradj! Pihenned kell! – Nick mellettem ült. Farmer, és sötétszürke ing volt rajta. Képtelen voltam fókuszálni bármire is. Olyan mintha valaki bedrogozott volna, vagy még annál is rosszabb.
- Hogy kerülök a szobádba? – kérdeztem halkan, mert perpillanat többre nem futotta.
- Miután elvesztetted az emlékezeted idehoztalak. Nem akartalak végighurcolni az egész házon a szobádig. Gondolom nem örülnél ha valaki fülébe jutna, mi is történt. – mélyet sóhajtottam. Igaza van. Ha így valaki meglátna rögtön jönne a kérdezősködés, és arra most nincs szükségem. Megpróbáltam megint felülni, és most sikerült. Végignéztem magamon, és megnyugodva tapasztaltam, hogy csak a kabátomat, és a csizmámat vette le rólam. Neki vetettem a hátam az ágytámlának, és csak bámultam ki a fejemből.
Megriadtam, amikor megcsörrent a telefonom az éjjeli szekrényen. Szörnyen irritált a hangja. Nick halkan sóhajtott. –Már vagy huszadszor hív. Fel kéne venned, vagy aggódni fog. – nézett rám
- Ki keres? –köszörültem meg a torkom, és már nyúltam volna a telefonért, amikor Nick megszólalt.
- Tyler. – ez az egy név elég volt ahhoz, hogy újra dühös legyek. Behunytam a szemem, és egyenletesen vettem a levegőt. Be-és ki. Be-és ki. Nagyszerű, okos kislány! Megfogtam a telefont, és kikapcsoltam. Elegem van a magyarázkodásából. Iszonyodok tőle. – Mi az ami ennyire felzaklatott? – mélyen a szemébe néztem
- Nem tudod? Pedig te mindent tudsz. – mondtam gúnyosan, de meg is bántam – Bocs. Nem vagyok a toppon, és nem kéne veled szemétkednem, amikor te segítesz éppen. Sajnálom.
- Szeretném tudni, hogy mi bánt. – komolyan mondta, és ez meglepett. Viszont jól esett, hogy így törődik velem. Megráztam a fejem.
- Nem gondoltam, hogy az lesz a vége, hogy elájulok annyira kiakadok. Egyszerűen… legszívesebben megöltem volna valakit, és nem tudtam kontrolálni magam. Meg is sebesíthettelek volna. – halványan elmosolyodott
- Tudok magamra vigyázni, ne félj! – viszonoztam a mosolyt, de nem jött szívből.
- Tudod kik azok a kiválasztottak? – összevonta a szemöldökét
- Hallottam már róluk történeteket, de miért?
- Nem tudom mit hallottál róluk, de valószínűleg igazak azok a történetek. Léteztek, és még most is léteznek. – pár másodpercig elmélkedett a szavaimon, majd megértette. A szeme egy kicsit elkerekedett.
- Óóó…
- Igen, óóó… - mondtam halkan.
- És akkor Tyler…? – nem mondta ki, de tudtam mire gondol.
- Azt mondja nem, de én nem hiszek neki.
- Miért? – kérdezte értetlenül, mire leereszkedő pillantással jutalmaztam.
- Mert farkas, és bármit megtenne a fajáért.
- Jó, de…
- Nincs semmi de. Teljesen hülyére vett. Egyáltalán miért véded ennyire? – kérdeztem élesen, mire megrázta a fejét
- Tudod, hogy nem védem. Csak próbálom reálisan átgondolni a dolgokat.
- Nincs ezen mit átgondolni. Az igazságon nem lehet változtatni. Sajnos. – Nick egy végtelen pillanatig nézett rám, majd közelebb húzódott. Nem tudtam mire készül, de nem húzódtam el. Felemelte a kezét, és gyengéden végigsimított az arcomon le egészen a nyakamig. A keze az ütőeremnél állt meg. A vámpírok nem élhetnek egymás vérén, de erősebbek lesznek tőle ha isznak egy fajbéliből. Tudtam, hogy nem az a szándéka, hogy iszik belőlem, és nem is féltem tőle. Még közelebb jött hozzám, és lágy csókot lehelt a nyakamra. Behunytam a szemem. Nem mondom, hogy nem élveztem, mégis közben csak Tyleren járt az eszem. Mi lenne ha ő csinálná velem ugyanezt?
Felpattantak a szemeim. Nem gondolhatok rá! Nem szabad rágondolnom! Nick, felemelkedett a nyakamról, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Szeretném ha eljönnél velem a klubom megnyitójára? – hirtelen azt sem tudtam mit mondott
- Hogy… micsoda? – halványan elmosolyodott, majd egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nyitottam egy klubot az egyik elit környéken, és lesz egy kisebb megnyitó.
- Miért nyitottál te klubot? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Jó a bevétel, és kíváncsi vagyok milyen vagyok ebben a szakmában. – megráztam a fejem
- Nézd nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Különösen most nem, én…
- Épp ezért kell velem jönnöd. Hogy kiverd a fejedből Tylert. Nem fog megártani ha egy kicsit kikapcsolódsz. – nem hülyeség amit mond. De semmi kedvem hozzá. Na jó valljuk be, semmihez nincs kedvem ami több annál, hogy fekszek az ágyamban. Mosolyt erőltettem magamra. Nem hagyhatom, hogy a bánat eluralkodjon rajtam.
- Rendben. Elmegyek. – figyelmeztetően felemelte az ujját
- Ígérd meg! – megforgattam a szememet, majd mosolyogva válaszoltam
- Ígérem!
Nem lett valami hosszú fejezet, de egyenlőre ez is megteszi. :):) Jó olvasást hozzá!!!
puszi
Niky
31. fejezet
Őrjöngtem. Nem is, inkább kész idiótának éreztem magam. Azt hittem bízhatok benne, és most tessék… Átvert. Ha elém áll, és bevall nekem mindent, talán nem így reagáltam volna. De eszébe nem jutott, hogy valaha is beavasson. Miért is tette volna? Hisz vámpír vagyok. Ő, pedig vérfarkas. Semmi közünk a másik fajához. Kivéve ha az együtt jár bizonyos dolgokkal. Hát igen.
Miközben hazafelé vezettem a mobilommal játszottam. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam beütni Emma számát. Körülbelül a hatvanadik próbálkozásra végre sikerült. Természetesen ki volt kapcsolva.
- A francba! – majdnem elhajítottam, de inkább az útra koncentráltam. Teljesen készek az idegeim, és mivel az idegesség sokat ki vesz belőlem, vérre is szükségem lenne. Próbálkoztam még egy párszor a telefonnal, de sikertelenül. Zsebre vágtam a készüléket, és behajtottam a garázsba.
Nem bírtam megmozdulni. A végtagjaim elnehezültek, és csak magamat átkoztam. Muszáj, megölnöm valakit, vagy megőrülök! Kétségbeesésemben a kormányt kezdtem el püfölni, és éreztem ahogy a hisztéria elhatalmasodik rajtam. A kezem már sajgott, de nem hagytam abba a kocsim szétverését. Halkan érzékeltem, hogy nyílik az ajtó, és valaki bejön rajta, de nem érdekelt. Mintha bezártak volna a testembe, és nem tudnék kiszabadulni.
- Helena! – hallottam meg valaki hangját, de nem érdekelt. A kocsi ajtaja kinyílt, és egy alak leguggolt mellém. – Helena, nézz rám! – éreztem a meleg érintést a kezemen, ahogy lefog. Lassan a vámpír felé fordultam, de csak homályosan láttam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Nick…- leheltem halkan, és a mellkasára borultam. Gyengéden átölelt, és a hajamat simogatta. Én pedig elengedtem magam, és csak sírtam.
- Semmi baj. Itt vagyok veled. – nem tudom, mit válaszoltam erre. A sötétség, és a bánat egyre jobban maga alá temetett. Sikíthattam, kiabálhattam, de a végzetemet nem kerülhettem el…
Valami puhán feküdtem. Nem tudom min, de puhán. Lassan kinyitottam szemem, és próbáltam tájékozódni. A szagokból ítélve viszont pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Próbáltam erőt venni magamon, és felülni. Majdnem sikerült, de egy kéz visszanyomott az ágyra.
- Maradj! Pihenned kell! – Nick mellettem ült. Farmer, és sötétszürke ing volt rajta. Képtelen voltam fókuszálni bármire is. Olyan mintha valaki bedrogozott volna, vagy még annál is rosszabb.
- Hogy kerülök a szobádba? – kérdeztem halkan, mert perpillanat többre nem futotta.
- Miután elvesztetted az emlékezeted idehoztalak. Nem akartalak végighurcolni az egész házon a szobádig. Gondolom nem örülnél ha valaki fülébe jutna, mi is történt. – mélyet sóhajtottam. Igaza van. Ha így valaki meglátna rögtön jönne a kérdezősködés, és arra most nincs szükségem. Megpróbáltam megint felülni, és most sikerült. Végignéztem magamon, és megnyugodva tapasztaltam, hogy csak a kabátomat, és a csizmámat vette le rólam. Neki vetettem a hátam az ágytámlának, és csak bámultam ki a fejemből.
Megriadtam, amikor megcsörrent a telefonom az éjjeli szekrényen. Szörnyen irritált a hangja. Nick halkan sóhajtott. –Már vagy huszadszor hív. Fel kéne venned, vagy aggódni fog. – nézett rám
- Ki keres? –köszörültem meg a torkom, és már nyúltam volna a telefonért, amikor Nick megszólalt.
- Tyler. – ez az egy név elég volt ahhoz, hogy újra dühös legyek. Behunytam a szemem, és egyenletesen vettem a levegőt. Be-és ki. Be-és ki. Nagyszerű, okos kislány! Megfogtam a telefont, és kikapcsoltam. Elegem van a magyarázkodásából. Iszonyodok tőle. – Mi az ami ennyire felzaklatott? – mélyen a szemébe néztem
- Nem tudod? Pedig te mindent tudsz. – mondtam gúnyosan, de meg is bántam – Bocs. Nem vagyok a toppon, és nem kéne veled szemétkednem, amikor te segítesz éppen. Sajnálom.
- Szeretném tudni, hogy mi bánt. – komolyan mondta, és ez meglepett. Viszont jól esett, hogy így törődik velem. Megráztam a fejem.
- Nem gondoltam, hogy az lesz a vége, hogy elájulok annyira kiakadok. Egyszerűen… legszívesebben megöltem volna valakit, és nem tudtam kontrolálni magam. Meg is sebesíthettelek volna. – halványan elmosolyodott
- Tudok magamra vigyázni, ne félj! – viszonoztam a mosolyt, de nem jött szívből.
- Tudod kik azok a kiválasztottak? – összevonta a szemöldökét
- Hallottam már róluk történeteket, de miért?
- Nem tudom mit hallottál róluk, de valószínűleg igazak azok a történetek. Léteztek, és még most is léteznek. – pár másodpercig elmélkedett a szavaimon, majd megértette. A szeme egy kicsit elkerekedett.
- Óóó…
- Igen, óóó… - mondtam halkan.
- És akkor Tyler…? – nem mondta ki, de tudtam mire gondol.
- Azt mondja nem, de én nem hiszek neki.
- Miért? – kérdezte értetlenül, mire leereszkedő pillantással jutalmaztam.
- Mert farkas, és bármit megtenne a fajáért.
- Jó, de…
- Nincs semmi de. Teljesen hülyére vett. Egyáltalán miért véded ennyire? – kérdeztem élesen, mire megrázta a fejét
- Tudod, hogy nem védem. Csak próbálom reálisan átgondolni a dolgokat.
- Nincs ezen mit átgondolni. Az igazságon nem lehet változtatni. Sajnos. – Nick egy végtelen pillanatig nézett rám, majd közelebb húzódott. Nem tudtam mire készül, de nem húzódtam el. Felemelte a kezét, és gyengéden végigsimított az arcomon le egészen a nyakamig. A keze az ütőeremnél állt meg. A vámpírok nem élhetnek egymás vérén, de erősebbek lesznek tőle ha isznak egy fajbéliből. Tudtam, hogy nem az a szándéka, hogy iszik belőlem, és nem is féltem tőle. Még közelebb jött hozzám, és lágy csókot lehelt a nyakamra. Behunytam a szemem. Nem mondom, hogy nem élveztem, mégis közben csak Tyleren járt az eszem. Mi lenne ha ő csinálná velem ugyanezt?
Felpattantak a szemeim. Nem gondolhatok rá! Nem szabad rágondolnom! Nick, felemelkedett a nyakamról, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Szeretném ha eljönnél velem a klubom megnyitójára? – hirtelen azt sem tudtam mit mondott
- Hogy… micsoda? – halványan elmosolyodott, majd egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nyitottam egy klubot az egyik elit környéken, és lesz egy kisebb megnyitó.
- Miért nyitottál te klubot? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Jó a bevétel, és kíváncsi vagyok milyen vagyok ebben a szakmában. – megráztam a fejem
- Nézd nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Különösen most nem, én…
- Épp ezért kell velem jönnöd. Hogy kiverd a fejedből Tylert. Nem fog megártani ha egy kicsit kikapcsolódsz. – nem hülyeség amit mond. De semmi kedvem hozzá. Na jó valljuk be, semmihez nincs kedvem ami több annál, hogy fekszek az ágyamban. Mosolyt erőltettem magamra. Nem hagyhatom, hogy a bánat eluralkodjon rajtam.
- Rendben. Elmegyek. – figyelmeztetően felemelte az ujját
- Ígérd meg! – megforgattam a szememet, majd mosolyogva válaszoltam
- Ígérem!
2010. október 6., szerda
Közvéleménykutatás!! :)
Sziasztok!
Még nincs új fejezet, de szeretném ki kérni a véleményeteket egy dologról. Mivel látom, hogy beindult a fantáziátok chaten, meg e-mailt is szoktam kapni, hogy vajon mi lesz ebből...? Én pedig arra gondoltam, hogy ha lenne rá "kereset", akkor tarthatnánk egy kis olvasói estet. Az nekem mindegy, hogy msn-en, chaten, vagy mondjuk egy külön kis fórumon amit majd csinálok. :) Tervezek egy kis kérdezz-feleleket. Ez annyit tesz, hogy ti kérdezhettek amit csak akartok, és én válaszolok rá. Persze nem árulok el minden részletet, de valamennyit azért elmondok. ;) Aztán bővebben is kifejthetitek a véleményeteket, hogy vajon mi lesz a következőkben, és még van pár ötletem, de ez csak, akkor lesz ha igényt tartotok rá. Nekem nincs ellene kifogásom, és ha szeretnétek, akkor összehozhatunk valamikor egy ilyet. Aki szeretné, hogy legyen, és van ötlete, hogy hol legyen, és mikor az írjon chatbe, hszba, vagy írjon e-mailt (msn-en is elérhető vagyok). Hát mára ennyit szerettem volna. Feltettem a következő fejezet előzetesét, szóval van egy kis olvasnivaló is. ;)
puszi
Niky
Még nincs új fejezet, de szeretném ki kérni a véleményeteket egy dologról. Mivel látom, hogy beindult a fantáziátok chaten, meg e-mailt is szoktam kapni, hogy vajon mi lesz ebből...? Én pedig arra gondoltam, hogy ha lenne rá "kereset", akkor tarthatnánk egy kis olvasói estet. Az nekem mindegy, hogy msn-en, chaten, vagy mondjuk egy külön kis fórumon amit majd csinálok. :) Tervezek egy kis kérdezz-feleleket. Ez annyit tesz, hogy ti kérdezhettek amit csak akartok, és én válaszolok rá. Persze nem árulok el minden részletet, de valamennyit azért elmondok. ;) Aztán bővebben is kifejthetitek a véleményeteket, hogy vajon mi lesz a következőkben, és még van pár ötletem, de ez csak, akkor lesz ha igényt tartotok rá. Nekem nincs ellene kifogásom, és ha szeretnétek, akkor összehozhatunk valamikor egy ilyet. Aki szeretné, hogy legyen, és van ötlete, hogy hol legyen, és mikor az írjon chatbe, hszba, vagy írjon e-mailt (msn-en is elérhető vagyok). Hát mára ennyit szerettem volna. Feltettem a következő fejezet előzetesét, szóval van egy kis olvasnivaló is. ;)
puszi
Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)