Dark Kiss 18. fejezet

18. fejezet

Az undor, a megvetés, a harag, a gyűlölet, és még sok érzelem ezerrel kavargott bennem, ennek pedig csak az előttem álló férfi az oka. Sok minden történt mióta nem láttam, de valahogy még mindig utálom, és ezt is fogom tenni, ameddig élek. Tyler is egyre feszültebb lett mellettem, de próbálta visszafogni magát. Mark pedig csak vigyorgott a képünkbe.
- Lucas küldött? – kérdeztem hidegen, mire rám villantottam hófehér fogsorát
- Bizony, és nem valami boldog, sőt…mondhatjuk, hogy őrjöng, pedig ő aztán egy nyugodt vámpír. Csak te vagy rá képes, hogy mindenkit így kiforgass önmagából. Az pedig csak hab a tortán, hogy Nick vele van. Már várnak. – nem tudta levakarni magáról a mosolyt, de én még mindig megtehetem. A hűbéresekre néztem.
- Miért nem csak őket küldte? Kockáztatja azt a drága életedet, és gyönyörű pofikádat Lucas? Ez nem vall rá. – bár Nickre sem, hogy nappal kocsikázik a városban. Lehet Marknak ebben az egy dologban igaza van. Csak én tudok mindenkit kihozni ennyire a sodrából. Viszont…jobb lenne ha Tyler elmenne. Őt ha úgy vesszük még mindig „körözik”, mert megszökött. A francba, ez ki is ment a fejemből! – Tyler, menj innen! Nem akarom, hogy itt legyél, amikor ők is…
- Nem hagylak vele egyedül! Az pedig, hogy megint elkapnak most valahogy nem érdekel! – közölte szárazon, de nem vette le a szemét Markról.
- Ne feledd farkas, hogy egyáltalán nem vagy biztonságban! Lehet, hogy egyszer megszöktél, de…másodszor már nem fog sikerülni. – Tyler ördögien elmosolyodott
- Ne feledd vámpír, hogy nappal van! Mennyi idő lenne, hogy lángra lobbanjon a tested, és hamuvá égj? Ha rajtam múlna jó sokáig szenvednél. – legalább egy véleményen vagyunk. Farkasszemet néztek, és bár én ismerem Tylert azért ettől a hangjától néha még én is megijedek. Mark szemében is láttam megvillanni valami félelem félét, de ahogy jött úgy is tűnt el.
- Nem marad fent örökké a nap sem, ahogy te sem fogsz örökké élni. – közölte gúnyosan
- Nem válaszoltál a kérdésemre! Miért küldött pont téged Lucas? – Mark rám nézett, de nem a szemembe. Végigmért a tekintetével, mire Tyler felmordult, és elém állt, hogy még csak rám se tudjon nézni.
- Inkább válaszolj, és ne a szemedet legeltesd! – a hűbéresek úgy tettek mint mindig, nem hallottak, és nem láttak semmit, mert nekik ez a dolguk. Segítenek, de közben láthatatlanok. Mark elmosolyodott.
- Pedig van mit nézni…bár a ruha alatt jobb dolgokat is lehet találni. – megmerevedtem, Tyler háta mögött.
- Már rég nincs jogod hozzá, és soha nem is lesz már a tied! Ne vágyakozz olyan dolog után amit nem kaphatsz meg! – Mark rám nézett Tyler válla fölött
- Nem mondtad meg neki? – nem válaszoltam, mire élesen felnevetet – Nocsak, nocsak…érhetnek még meglepetések. – Tyler egy pillanatra rám nézett, majd vissza Markra
- Több is érhet még, ha nem fogod be a pofádat! – szűrtem a fogaim között
- Ugyan Helena! Megoszthatnád Tylerrel a dolgokat! Neki is van hozzá némi köze szerintem. – kacsintott rám, de figyelmen kívül hagytam
- Inkább menj a kocsihoz, és várj meg! Mindjárt megyek én is. – közöltem szárazon, mire biccentett
- Ahogy óhajtod. Jó volt újra látni Tyler. Remélem…még találkozunk. – azzal megfordult, és a kocsihoz sétált
- Nem hiszem, hogy nagyon vágysz arra a találkozásra... – csikorogta, mire én elé álltam.
- Hagyd! Tudod milyen, szóval ne törődj vele! Menj a szállodába, és aludd ki magad! Emilyt pedig hívd fel, és mond meg neki, hogy ahogy tudok megyek érte! – bólintott
- Rendben, de ahogy lement a nap találkoznunk kell! Még hozzá egy olyan helyen ahol nincs sok vizslató szempár. Van egy olyan érzésem, hogy lesz mit megbeszélnünk. – nézett rám komolyan, mire én nyeltem egy nagyot.
- Majd meglátjuk…még…- megragadta a karomat
- Este nyolckor legyél a lakásomon! – közölte majd elengedte a kezem, és közben végigsimított rajta - Vigyázz magadra! – mondta halkan, majd megfordult, és kisétált a sikátorból. Mély levegőt vettem, majd a kocsihoz sétáltam.
- Ülj előre! – bökött a fejével az anyósülés felé Mark. Nem akadékoskodtam. Jobb ha hamar túlesünk a dolgokon.
Hátranéztem, hogy merre vannak a hűbéresek, de egyet sem láttam. Hova lettek?
- Elküldtem őket! – gondolom a tekintetem elárult - Kettesben akartam lenni veled, ők pedig úgy is kimehetnek a napra! – vigyorgott rám, majd beindította a kocsit, és tövig nyomta a gázt. A nap már magasan járt, és még az üvegen keresztül is éreztem, hogy forró. Az UV üveg a napsugarak nagy részét kizárja, de sokáig nem ülhetek itt, és ez most nekem csak jó, mert Mark kénytelen gyorsan vezetni. De még így is túl lassú nekem a tempó, főleg, hogy vele kell lennem. – Viszont azt elmesélhetnéd, hogy miért nem mondtál el semmit Tylernek?! – mosolygott, de nem válaszoltam – Na mi az? Már nem is beszélsz velem? – meg akarta simogatni az arcomat, de elütöttem a kezét
- Ne is álmodj róla!- közöltem élesen, de csak vigyorgott
- Rendben, akkor majd később. Nick tudja?
- Miért küldött téged Lucas? – válaszoltam a kérdésre kérdéssel
- Mert jönni akartam! – vigyorgott – De térjünk vissza a témához! Nick tudja?
- Muszáj beszélgetnünk? – kérdeztem halkan, mire vállat vont
- Nem, de rég nem láttalak. Azt hittem a szülés után, majd magadra szedsz egy kis súlyt, de nem…még mindig szívdöglesztő vagy. – hányinger tört rám a szavaitól, ezért inkább nem válaszoltam – A lányod is olyan szép mint te? Hogy is hívják? Emily? – rákaptam a tekintetem
- Ezt a nevet most felejtsd el! Ahogy azt is, hogy egyáltalán a világon van! – a hangom még nekem is túlon túl ellenséges volt, de kit érdekel? Marknak semmi köze a lányomhoz!
- Milyen kis amazon vagy, ha a lányodról van szó! Ez tetszik! – nézett rám egy pillanatra
- Jobb ha vigyázol Mark! Ha hozzá mersz érni a lányomhoz olyat teszek amit még az én gyomrom sem nagyon bír! – gúnyosan felnevetett
- Megértettem. Vigyázok magamra! – nem vette komolyan amit mondtam, de rendben. Ha neki jó, akkor nekem is. Eléggé ismerem már Markot ahhoz, hogy tudjam egy szadista disznó, és bár a közelébe nem mehet Emilynek, azért jó ha tudja mi lesz vele, ha megpróbálja – Na és Nick? Mióta is vagytok együtt igazából?
- Semmi közöd az életemhez!
- Oké, akkor beszéljünk másról! – vont vállat ismét – Jó az ágyban? – mély levegőt vettem, és elszámoltam tízig
- Na jó! Most volt elég! Fogd be a szádat, és nézd az utat! Csendet akarok, és gondolkodni ha nem baj?! – felnevetett, mire kirázott a hideg
- Már megint a munka mi? Pedig már nem is vagy Vadász. Lucas, pedig őrjöng, hogy úgy viselkedsz. – inkább nem mondtam erre sem semmit. Lehet, hogy nem vagyok Vadász, de amióta az eszemet tudom ezt csináltam, és bár most van egy lányom, attól még ugyanúgy Vadásznak érzem magam. Ez olyan nagy baj?

Mikor végre kiszállhattam a kocsiból hálát adtam a megváltónak. Mark egész úton a hülye kérdéseivel fárasztott amikre vagy nem válaszoltam, vagy benyögtem, hogy Fogd már be a szádat! Nem tette.
A főhadiszálláson semmi nem változott minden ugyanolyan volt mint régen, de…ahogy a vámpírok megláttak megállt bennük az ütő. Régen is mindig látványosság voltam, de most. Mindenki összesúgott a másikkal. Próbáltam nem rájuk figyelni.
Oldalamon Markkal felsétáltam a lépcsőn, végig a hosszú folyosón, de hirtelen megtorpantam.
Emma jött velem szembe. Fekete kosztüm volt rajta, szőke haja pedig szép kontyban volt feltűzve a feje tetején. Ahogy meglátott ő is megállt, és pár méterről néztünk farkasszemet. Nem tudtam megfejteni a tekintetét. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de végül csak dühösen megrázta a fejét, és elment a másik irányba. A francba!
Mark is megállt, és visszanézett rám a válla fölött.
- Nem jössz? – kérdezte, mire sóhajtva elindultam.
Bekopogtam az iroda ajtaján, majd Mark után beléptem. Itt sem változott semmi. Bár… a Lucasból áradó dühös, hideg levegő nem volt megszokott. Nick a fal melletti kanapén ült kezében egy pohár vérrel. A tekintete szikrákat szórt, mire egy bocsánatkérő pillantást vetettem rá, de nem hatotta meg. Lucas az asztala mögött ült természetesen öltönyben. Az előtte lévő székre mutatott, mire én lassan leereszkedtem rá. Mark az ajtóban maradt. A súlyos csend egyre kényelmetlenebb lett.
- Menj ki Nick, és te is Mark! – törte meg hirtelen a jeget Lucas parancsoló hangja. Nem ellenkeztek. Mind a ketten szép csendben elhagyták az irodát. Farkasszemet néztünk, míg ő egy levélbontó kést forgatott a kezében. Nem mintha félnék Lucastól, de nem tetszik az a kis tőr a kezében. – Tudod Helena…azt hittem világos voltam, amikor utoljára itt jártál nálam. Addig nem lesz baj, ameddig a saját házad táján csinálod a fesztivált, de most mégis itt vagy! És direkt kértem, hogy ne menj a kórház közelébe. Valahogy mégis megtudtad, hogy hol volt a bátyád. Csak nem Tyler segített?
- Szóval tudod, hogy Danielt valaki elvitte onnan? – kérdeztem, mire megvillant a tekintete
- Igen, tisztában vagyok vele. – többet nem mondott, ezért rákérdeztem
- Azt is tudod, hogy ki? – élesen beszívta a levegőt
- Nem.
- Nem mondasz többet? – vontam fel a szemöldököm
- Miért kéne neked magyarázkodnom? Már nem tartozol ide.
- De a húga vagyok! – keltem ki magamból, mire megmerevedett. Hopsz, nem kéne rögtön kiabálnom! Így sem áll jól a szénám.
- Ő már rég nem tekint téged annak. – vont vállat, mintha ez olyan természetes lenne. Rohadtul nem az! – Ezért most szépen hazarepülsz, és ránk bízod a dolgokat! Örülj, hogy egyáltalán felhívtalak, annak meg végképp, hogy nem kültelek rögtön az Elit elé. – közölte élesen
- Elmegyek, ha meglesz a bátyám!
- Ez nem alkukérdése volt! Elmész, mert én azt mondtam, és mert ez az én városom! Ha nem akarod, hogy a lányod anya nélkül nőjön fel még ma este elhúzol innen! – állt fel, és rám szegezte a levélbontó kést
- Mi van ha azt mondom, hogy szerintem azok vitték el Danielt akik ezt a levelet hagyták nekem? – dobtam elé a papírt, mire lenézett – Valamint szuvenírként…ezt is ott hagyták! – dobtam a kezébe a golyót – Ne ehhez mit szólsz? – pár másodpercig csendben volt, majd eldobta a golyót
- A tettest elkaptuk Helena. Adamat két nap múlva kivégzik.
- Neked nem furcsa, hogy pont egy besúgóra kentek mindent? Túl logikus nem? Az üzenetből pedig kiderül, hogy nem ő az. – dühösen felcsattant
- Azért, mert valaki hagyott neked egy levelet, attól még nem biztos, hogy rögtön hinni is kell neki! Rengetegen akarják a halálodat, szóval miért csodálkozol? Daniel pedig jól van! A legjobb Vadász, és tud vigyázni magára! – felvontam a szemöldököm
- Ezt értsem úgy, hogy inkább kivégzel egy ártatlan személyt, mintsem utána nézz egy kicsit a dolgoknak? – mérgében az asztalra csapott, mire összerezzentem
- Ne mond meg nekem, hogy mit tegyek! Már nem tartozol ide, és nincs jogod megmondani, hogy mit tegyek! Menj vissza a kis házadba, és bízd ránk az ügyet! – felálltam, és elvettem a levelet az asztaláról. A golyót itt hagyom neki ajándékba. Úgy is elhajította valahova.
- Szabad országban élünk, és csak egy turista vagyok. – vontam vállat, mire szikrákat szóró tekintettel kezdett méregetni
- Jobban jársz ha elmész! Neked már nincs itt keresnivalód! Tylernek pedig üzenem, hogy idők kérdése, és elkapjuk!
- Honnan tudod, hogy egyáltalán beszélek vele? – gúnyosan elmosolyodott
- Sok mindent tudok, amiről neked még csak fogalmad sincs! Most pedig kifelé az irodámból, és imádkozz, hogy többet ne találkozzunk! – megráztam a fejem
- Mi lett belőled Lucas? Egy seggfej arisztokrata? Gratulálok! – meg sem vártam, hogy reagáljon, inkább faképnél hagytam, de ahogy becsuktam magam mögött az ajtót Nick megragadta a karom, és az irodával szemben lévő vendégszobába lökött. Ő sem volt valami boldog. Fantasztikus, hogy én ma vonzom a dühöngő őrülteket!
Bezárta az ajtót, majd fenyegetően felém lépett, én meg reflexből hátráltam egy lépést. Megragadta a karom, és megrázott.
- Mit gondoltál amikor leütöttél, és elmentél a kórházba? Hogy gondoltad, hogy egyáltalán ezt megteheted? Válaszolj! – nem kiabált, de éles hangneméből ítélve közel járt hozzá
- Meg kellett tudnom, hogy hol van, de valahogy azt elfelejtetted közölni, hogy már valakik elvitték! – lehet, hogy nem volt jogos a felháborodásom, de most még ez sem érdekel.
- Ha tudni akarod Lucas akkor hívott, amikor már te sehol nem voltál. Felhívni meg nem tudtalak! Túl ideges voltam ahhoz. Leütöttél Helena! Hogy az istenbe…- nem fejezte be a mondatot, csak ellökött magától, és a lehúzott redőnyű ablakhoz sétált. – Tudjon mennyire aggódtam érted? Hogy élsz-e még? Utána meg Mark ment érted, ami csak tetézte a bajokat… Tudtam, hogy Tyler mindent félredobva megvédene, de szörnyű volt a tudat, hogy nem vagyok veled. – nem válaszoltam. Mit lehet erre mondani? Sajnálom, hogy leütöttelek, és, hogy ott hagytalak, míg én megmentősdit játszottam? Nem hiszem, hogy ez egy jó válasz lenne. Nick sóhajtva felém fordult. – Bármennyire is bosszant amit tettél…nem tudok rád haragudni, mert szeretlek. Ami lehet, hogy ezek után örültségnek hangzik. – mondta nevetve, de nem volt a hangjában vidámság – Nézd…jobb lenne, ha ma este hazamennénk! Mindenkinek ez lenne a legjobb?
- Vagyis inkább Lucasnak ez lenne a legjobb nem igaz? – kérdeztem, mire sóhajtott – Mennyit hallottál a beszélgetésünkből?
- Mindent. – masszírozta meg fáradtan a tarkóját – Nem tudom ki írta a levelet, de szerintem csak rád akarnak ijeszteni.
- És ki vitte el Danielt? – megrázta a fejét
- Fogalmam sincs, de…jobb ha felkészülsz. – megmerevedtem. Vagyis nagy az esélye annak, hogy már nem láttam többet élve a bátyámat.
Egyáltalán, hogy vihették el? Nem úgy ismerem Danielt aki csak úgy beijed, és elmegy akárkivel. Akkor viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy ismerte azokat akik elvitték. Ez pedig nagyban lerövidíti a lehetséges elkövetők listáját. Mivel gyűlöli a vérfarkasokat, ezért ők kilőve, ahogy az emberek is, szóval…vámpírok voltak. De kik, és miért? Azt hiszem…még pár napot itt kéne töltenem. Lucasnak pedig…nem muszáj mindenről tudnia.