Dark Kiss 9. fejezet

9. fejezet

Nos…amikor azt mondtam a terhesség a legkönnyebb dolog az életben, akkor voltam csak igazán hülye. Legkönnyebb mi? Nem értem, hogy gondolhattam ezt…vagy nem voltam normális, vagy csak egyszerűen félvállról vettem a dolgokat. Most már ez elég nehéz lenne. Mondjuk úgy, hogy nem egy könnyű dolog. Főleg úgy, hogy a napok csak telnek. Itt Connecticutban más az élet, mint Londonban. Először is csöndesebb. Másodszor nem kell annyit aggódnom a harcok miatt. Harmadszor senki nem zargat. Ha pedig most azt kérdezitek, hogy miért élek még mindig itt, akkor a válasz egyszerű. Közel két hónapja élek Nick házában, de nem azért, mert nem volt pénzem egy saját lakásra. Párosban szép az élet…Bizony! Mondjuk úgy, hogy adtam egy esélyt magunknak, és miért? Mert Nick ott volt velem, amikor mások nem, és mert tudom, hogy jó apja lesz a gyerekemnek. Bár nem köti össze őket semmi vér szerint, már most többet tett Nick értünk mint az igazi apa. Tylerrel már egy jó ideje nem beszéltem. Nem akarom magam felizgatni, így inkább nem beszélek vele még telefonon sem. Néha hív, akkor Nick felveszi a telefont, és mindig ugyanazt válaszolja „A baba, és Helena is jól van” körülbelül ennyi a beszélgetés. Igazából…Tyler nem tudja, hogy én együtt vagyok Nickel, mert azt hiszi, hogy csak segít nekem a terhességem alatt. Ez persze igaz is, de…nem teljesen. Azt nem tudom, hogy neki van-e valakije, de próbálom ezt a gondolatot kerülni. Semmi olyan nem érdekel ami fel tud zaklatni. Nem mondom, hogy ez a téma nem foglalkoztat, de vannak ennél fontosabb dolgok is. Mint például, hogy állítólag elkapták Londonban azt aki a fegyverért bűnös. Hogy, hogy azt ne kérdezzétek, de az biztos, hogy nem jó vámpírt fogtak el. Minden miatt Adamet hibáztatják, és valószínűleg halálbüntetést is kap a napokon belül, de nem ő felel mindenért. Nem mondom, hogy biztosra tudom, de kilencvenkilenc százalék. Persze nem tehetek semmit. Egy, Nick nem engedi, kettő, ha bármit teszek Lucas is kinyír. Nincs több esélyem a vámpíroknál. Szóval most mindenki boldog, és biztonságban érzi magát. Nem lesz ez így sokáig. Amint meghal Adam a támadások folytatódni fognak, és minden visszaalakul. Én meg itt ülök, és naná, hogy nem tehetek ellene semmit. Ilyen az én formám, de legalább van ami kárpótol.
A teraszon ültem egy pohár vért kortyolgatva, és közben egy újságot lapozgattam. Mivel mást nem tehetek ezért inkább csak ülök, és olvasgatok. A kicsi már elég nagy ahhoz, hogy mindenben akadályozzon. Körülbelül akkora a hasam mint egy emberi nőnek, amikor terhes, de szerintem más hasonlóság nincs.
A kinti világítás halvány fényében is tökéletesen láttam. Nick bent szorgoskodott valamit. Olyan mint egy házvezetőnő, és ez idegesít. Persze jó, hogy kiszolgál, de nem fűlik ehhez annyira a fogam, hogy csak üljek, mert még felállni sem enged egyedül. Azért az ilyen viselkedésével ki tud akasztani rendesen.
Nick háza, vagyis már a házunk egy kis takaros családi házikó. Szomszédok, és nyüzsgés nélkül. Majdnem az erdő közepén, de mégsem, mert egy kis tisztás mellett. Valószínűleg azért vett pont itt házat, mert nem akart feltűnést. Ebben egyetértek vele. A ház két emeletes, és kívül fehér színű. Belül pedig pontosan olyan mint egy amerikai család otthona, csak itt vér is van a hűtőben nem csak étel. A kert pedig majdnem olyan csodálatos mint a főhadiszálláson, de még is van benne valami ami jobbá teszi. Talán a meghittség, vagy nem is tudom. Nekem személy szerint a terasz a kedvencem. Persze jó lenne látni a kertet napfényben, de nem lehet sajnos…elvileg a kisbaba majd ki tud menni a fényre, de valahogy nem vonz az a lehetőség, hogy kiengedjem. A nemét még mindig nem tudjuk, mert a félig vámpír, félig vérfarkas gyerekeknek ez nem látszik eléggé az ultrahangon. Még a nevét sem találtam ki. Valahogy még egyik név sem fogott meg eléggé.
Hirtelen megcsörrent a telefon. Sóhajtva belemerültem az újságba. Emma egyszer sem hívott. Még csak üzenetet sem hagyott, vagy bármi. Nem mintha a bátyám nagyon keresné a társaságom, de azért…jól esett volna egy-két szép szó. Amit már soha nem fogok megkapni, de azért reménykednem lehet.
Nick pár percig beszélt, majd lerakta a telefont, és kijött hozzám. Mostanában itthon dolgozik. Persze miattam, hogy a nap huszonnégy órájában rám tudjon vigyázni. Innen intézi a klubja, és a család ügyeit. Igazából nincs is sok dolga, mert arisztokrata, és majdnem mindent helyette csinálnak. Őt nem tagadták ki, pedig még be is fogadott úgy mond minket. Gondolom tudják, hogy ha őt kitagadják abból nem sülhet ki semmi jó. Annyira azért ismerik már őt. Igazából az egész ügyből csak nekem lett úgymond nagyobb bajom, de nem olyan amit nem élek túl. Nekem már Nick, és a pici, a családom. Megsimogattam a pocakom, és rámosolyogtam Nickre.
- Ki volt az? – kérdeztem, és a tál sütiért nyúltam, amit hívogatóan a kezében tartott. Hát igen…mostanában már mindent megeszek. Mi lesz velem a szülés után, olyan leszek mint egy bálna? Nem mintha most nem olyan lennék, de valahogy ez érdekel a legkevésbé. Azt hittem, hogy szörnyű anya leszek, de…ahogy a pici nő úgy komolyodok én is. Régen úgy gondoltam, hogy Tylernél jobban nem szerethetek senkit, és most tessék. Bármit feláldoznék a kicsi miatt.
Nick az előttem lévő asztalra lerakta a tálcát, majd nyomott egy gyors csókot a számra, és leült a hintaágyba. Én maradok a kényelmes karos széknél amit kihozattam ide.
- Szerinted? – mosolygott, mire haraptam egyet az íncsiklandozó csokis sütiből. Ha ezt Nick sütötte meghalok. Mostanában egyre többet süt, főz, és nem mondom, hogy béna. Ezért leszek én egy bálna mindezek után.
- Tyler. – vontam vállat sóhajtva, majd tovább olvastam az újságomat. Meg sem kérdezem, hogy mit akart, mert már tudom. Amit mindig is. Túl nagy lett a csend, mire sóhajtva leraktam az újságot az ölembe, és ittam egy korty vért. – Mit akart? – Nick megköszörülte a torkát, és közelebb hajolt
- Látni akar. – gúnyosan elmosolyodtam, és elvettem még egy sütit
- Remélem megmondtad neki, hogy ez lehetetlen, mert nem szabad felizgatnom magam. Ami a közelében lehetetlenség, mert a mi beszélgetéseinkből rendszerint viták lesznek. Majd ha a baba megszületik láthatja. Addig nem kell semmit tennie. Jól vagyok, és a többi ne érdekelje. – vontam vállat, mire Nick sóhajtott
- A saját szemével akar meggyőződni róla, hogy nincs semmi bajotok.
- Nem hiszi el, hogy még élek, vagy mi? – most ő vont vállat
- Tudod, hogy nem vagyok a szíve csücske, szóval…szerintem nem. Nem hiszi, hogy jól vagy…- megforgattam a szemem
- Hát jó…ha nagyon akar jöjjön. Nem tudok ellene mit tenni. – megint csönd, mire felnyögtem – Mi van még?
- Nem egyedül jön. – felvontam a szemöldököm. Nocsak!
- Mégis kivel akar jönni? – Nick feszengeni kezdett – Ez már most nem tetszik…
- Ígérd meg, hogy nyugton maradsz, és nem idegesíted fel nagyon magad!
- Ha tovább húzód a választ, akkor még idegesebb leszek, szóval bökd ki!
- Vivien is jön vele. – majdnem leestem a székről döbbenetemben
- Mi van? Hogy? Miért? Ezt…nem értem…- vontam össze a szemöldököm
- Részleteket én sem tudok, de gondolom együtt vannak, és Vivien nem engedi, hogy Tyler egyedül jöjjön el hozzátok. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Nem teheti be ide a lábát! Nem engedem, hogy idejöjjön! – Nick szomorúan nézett rám
- Helena…nem fog semmi történni. Csak megnéznek, és már itt sincsenek.
- Nem tudod megmondani nekik, hogy nem jöhetnek, mert ezzel idegesítenek fel a legjobban? – kérdeztem élesen, bár a haragom nem Nicknek szólt, és ezt ő is tudja.
- Már nem…- rázta meg fáradtan a fejét
- Miért?
- Mert fél óra múlva itt vannak. – csoda, hogy a szám nem maradt tátva
- Na nem! Honnan tudják, hogy hol lakunk pontosan? – néztem körbe mintha már őket keresném
- Elmondtam Tylernek, mert joga van tudni. – rákaptam a tekintetemet
- Talán van, de Vivien akkor sem jöhet a kicsi közelébe, mert isten bizony lenyakazom! Tylernek is csak a kicsihez van joga, de ő még nem született meg, szóval nem kell engem nézegetnie. Megvagyok én nélküle is. – tápászkodtam fel nagy nehezen, és most Nick nem segített. Tudja, hogy mikor ne érjen hozzám, ami egy jó pont neki. Mély levegőket véve a korlátnak támaszkodtam. – Nem az enyém a ház így nem tilthatok ki innen senkit, de kérlek! Nem akarom, hogy az a némber idejöjjön! Szépen kérlek! – könny gyűlt a szemembe, de nem tudom, hogy az emlékek miatt, vagy ez csak egyszerűen a terhességgel jár. Nick felállt, és magához ölelt.
- Ez a ház már a tied is, és senki nem léphet be ide, ha te nem akarod. Felhívom Tylert, és megmondom, hogy csak ő jöhet, vagy senki. Így jó lesz? – mélyen beszívtam Nick illatát, és behunytam a szemem
- Igen…