Dark Night 43. fejezet

43. fejezet

Nem is tudtam először mit reagáljak rá. Már majdnem eltoltam magamtól, amikor megláttam Markot az ajtóban. Most, vagy soha! Beletúrtam Nick hajába, és még közelebb húztam magamhoz. Be kell valljam… rohadt jól csókol. Még ha csak színjáték is az egész. Bár…ebben nem vagyok olyan biztos. Mark halkan megköszörülte a torkát, mire Nick lassan eltávolodott. Farkas szemet néztünk egymással. Nem tetszik ez a tekintet. Nyeltem egy nagyot, ő pedig átkarolta a derekamat, majd Mark felé fordultunk.
- Bocsánat a…zavarásért. Nem volt szándékos, csak… Helenat kerestem. Bár lehet, hogy, majd inkább később.
- Nyugodtan mondhatod! Nick előtt nincsenek titkaim. – mondtam mosolyogva, mire megvillant a tekintete
- Nem lényeg. Gratulálok nektek. – hajtott fejet, de nem volt szívből jövő a gratulációja. – Mióta vagytok együtt?
- Pár hónapja. – válaszolta higgadtan Nick, mire összevonta a szemöldökét
- Igazán? Nem is mondtad Helena. – vigyorgott, de nem igazán tűnt boldognak
- Nem kérdezted. Mi pedig most tartottuk jónak az időpontot, hogy bejelentsük. – tettem a kezemet Nick mellkasára.
- Mint mondtam…örülök nektek. Helena, ha ráérsz beszélhetnénk! – felnéztem Nickre
- Nagyon nagy baj lenne, ha most itt hagynálak egy kicsit? – kérdeztem, mire ő elmosolyodott
- Nem dehogy. Később megkereslek majd.
- Rendben. – viszonoztam a mosolyt, majd búcsúzóul megcsókoltam. Ami…kicsit hosszabb lett mint szerettem volna.
Elmentem Mark mellett, és nem foglalkoztam vele, hogy követ-e, vagy nem. Naná, hogy az előbbi jött össze. Azt hittem felveszi velem a tempót, de nem. Erősen megragadta a karomat, és a falnak lökött. A hátamba belenyilallt a fájdalom, de nem mutattam.
- Ha még egyszer így mersz hozzám érni, nem lesz többé karod! – vicsorogtam
- Ha még egyszer hazudsz nekem, nagyon rosszul jársz! – félredöntöttem a fejem
- Ugyan miben hazudtam neked? – kérdeztem ártatlanul, mire megint megragadta a karomat – Engedj el! Most!
- Attól még a mi egyességünk áll! – összeszorítottam az állkapcsomat
- Nincs semmilyen egyesség! Nincs mit elmondanod Lucasnak, ezért nem leszek a kurvád! – közöltem, majd kirántottam a kezemet a szorításból – Különben is…ha Nick megtudja, hogy mit akarsz tőlem, azt hiszem vége a nagy barátságotoknak. – közöltem, mire kihúzta magát
- Még nem végeztünk!
- Koránt sem! – ráztam meg a fejem, majd faképnél hagytam

- Szóval azt mondod, lehet, hogy vége? – kiabálta Nick, míg én megtörülköztem, és magamra vettem a köntösömet.
- Lehet, de én már inkább nem kiabálok el semmit. – ültem le az ágyamra. Ő a fotelban terpeszkedett, és egy almát evett.
- Jobb is. Szerintem még számíthatunk valamire. Mark nem adja fel egy könnyen.
- Szóval még mindig a pasim vagy. – nem kérdés volt, de azért ő válaszolt rá
- Igen. – vigyorgott teli szájjal, mire én csak a fejemet ráztam. Ki gondolta volna, hogy valaha így fogunk egymással beszélgetni. Én biztos nem. Számomra az is csoda, hogy nem öltük meg egymást. Pedig én közel voltam hozzá, aztán…valahogy mégsem tettem meg. Valahogy úgy mint Tylernél. Rájöttem, hogy annyira nem is utálom, és már rögtön milyen jóban lettünk. Ezért nem jó ha valaki olyan forró fejű mint én, és nem gondolja át a dolgokat mielőtt cselekszik. Én is mindig csak az utolsó pillanatban gondoltam meg a magam.
Valaki kopogott az ajtón.
- Ki az? – kiabáltam ki
- Lucas vagyok. Bejöhetek? – Nickel egymásra néztünk, ő pedig felpattant
- Mi az? Gondolom már ő is tudja, hogy együtt vagyunk. – legnagyobb meglepetésemre ledobta a kabátját, és az ingét is kigombolta – Egy…egy pillanat. – kiabáltam vissza, és értetlenül bámultam Nicket.
- Ha hamar véget akarunk vetni a találgatásoknak, hogy vajon tényleg együtt vagyunk-e, akkor itt lenne az ideje, hogy cselekedjünk. – dobta le az ingjét, majd a cipőjét, és befeküdt az ágyamba. – Mire vársz, tapsra? – eltátottam a szám, de aztán erőt vettem magamon. Bebújtam mellé az ágyba. Lecsúsztatta a vállamról a köntöst, mire magam elé kaptam a kezem.
- Megőrültél? Azért ennyire nem kéne túl mennünk a határon. – megforgatta a szemeit
- Nem nézek oda ha ettől megnyugszol?! – magam elé húztam a takarót.
- Ezt még visszakapod. – hanyatt feküdt, mire én lefeküdtem a mellkasára. – Gyere! – kiáltottam ki, mire az ajtó kinyitódott. Lucas frakkban jelent meg, amin egy kissé meglepődtem. Úgy néz ki mint Drakula.
- Ööö…sajnálom, én…ha zavarok…- Nick felemelte a kezét. Nem láttam még Lucast zavarba jönni. Most viszont… Nyílván azt hitte, hogy épp egy szex partit zavart meg.
- Nem zavarsz. – mondta Nick, mire Lucas egyik lábáról a másikra állt.
- Hallottam, hogy együtt vagytok, de nem akartam elhinni. Most viszont…- megköszörülte a torkát – Nick, szeretném ha ettől függetlenül nem engednéd Helenat Tyler közelébe. – majdnem felnevettem, de végül csak az ajkamat haraptam be
- Ez csak természetes. Mindennél fontosabb számomra az ő biztonsága, és nem sodornám veszélybe. – most majdnem én jöttem zavarba
- Ennek örülök, és…nektek is. – mosolyogott, de még mindig zavarban volt. – Helena…te, hogy haladsz? – látszott rajta, hogy nem akar tovább maradni, de jó modora megköveteli.
- Sehogy. – sóhajtottam fel- Senki nem tud semmit. Aki pedig tud nem akar beszélni. Valószínűleg valaki sakkban tartja őket, és ezért van az egész. – vontam vállat. Az utóbbi időben nem sokat foglalkoztam ezzel üggyel, de nem hiszem, hogy bármi változott volna. Lucas összevonta a szemöldökét.
- Értem. Azért még próbálkozz. – bólintottam
- Meglesz.
- Én…nem is zavarok. Úgy is mennem kell. Majd beszélünk. – hátrált ki a szobából. Amikor eltávolodtak a léptei teli torokból felnevettem.
- Úristen, láttad az arcát? – kérdeztem, mikor kissé lenyugodtam. Hanyattfeküdtem az ágyon, Nick pedig fölém hajolt.
- Még jó, hogy néha hallgatsz rám.
- Oké elismerem. Ez jó ötlet volt.
- Ahogy mostanában minden ötletem jó. – megforgattam a szemem, mire ő elvigyorodott – Imádom, amikor mosolyogsz. – simított végig az arcomon, majd az ajkam fölé hajolt, de még időben megállítottam
- Nick… ez nem jó ötlet. – felültem, és visszahúztam magamra a köntösömet. – A garázsban, az nem csak színjáték volt igaz? – kérdeztem, de ő nem felelt. A vállam fölött ránéztem. – Láttam a szemedben a vágyat ott lent. – sóhajtott
- Rosszul láttad. Csak szerepet játszottam. – nem hittem neki
- Tylernek igaza volt. – mondtam halkan, majd felálltam
- Mit mondott? – ült fel
- Semmi konkrétat, de…valami olyasmit, hogy nem az ő tiszte mások érzéseit elárulni. – Nick tekintete megvillant. Megráztam a fejem. - Hagyjuk, nem érdekel. Segítesz nekem, és ez a lényeg. A többi... nem érdekel. – nem tudtam semmit leolvasni az arcáról, de van egy sanda gyanúm, hogy mit érezhet. Megköszörültem a torkomat. – Magamra hagynál? Kérlek! – kiszállt az ágyamból, és felvette a ledobált ruháit, majd szó nélkül elment. Sóhajtva befeküdtem az ágyamba, és megmarkoltam a párnámat. Mint egy plüssmacit, úgy szorítottam magamhoz. Nem kéne azon gondolkoznom, hogy vajon mit érez Nick, és nem is fogok! Nem fog beteljesedni hiába is akarja. Hisz mi teljes ellentétei vagyunk egymásnak. Biztos, hogy nem érez semmi komolyat, csak barátság, és kész! Nem lesz több, nem lehet több! Az én szívem már másé.

Nem tudtam sokat aludni, így inkább felöltöztem, és lementem a konyhába. Emmat napok óta sehol nem találom, de legalább most már tudom, hogy miért. Elutazott, és még csak nem is szólt! Legalább nekem elmondhatta volna, hogy ne egy hűbérestől tudjam meg. Azt persze senki nem tudja, hogy mikor jön vissza. Telefonon nem lehet elérni, mert mit tudom én, hogy mit csinál, szóval nagyszerű! Lehet, hogy nem mondhatok el neki mindent a biztonsága érdekében, de attól még beszélni jó lenne vele. Mindegy, mostanában már semmi nem úgy alakul, ahogy kéne. Talán megszabadultam Marktól, de nem merek előre remélni már semmit. Igazából, én már semmiben nem hiszek.
Egy pohár vér társaságában leültem az asztalhoz, és bekapcsoltam a tvt. Éppen a hírek ment. Nem vagyok annyira jártas az emberek világában, de nem is kifejezetten érdekel. Váltogattam a csatornákat, de nem találtam semmit, szóval maradtak a hírek. Nem volt senki a konyhában rajtam kívül, mivel nappal van, de nem is baj. Jobb egy kicsit egyedül lenni.
Nem foglalkoztam a műsorral, amíg meg nem láttam egy képet. Azonnal feljebb hangosítottam.
-„ Különös körülmények között találtak meg egy fiatal lányt a sikátorban. A nyaka szétmarcangolt, mintha egy állat támadta volna meg. A holttest mellett töltényhüvelyeket is találtak, ami lövöldözésre utal, de a rendőrség nem árul el semmit. Egy biztos nem tudni mi végzett a lánnyal, és a fegyvert sem tudják azonosítani, hisz ilyennel még a nyomozók sem találkoztak.” – a belvárosban egy vadállat? Na persze. Gyorsan kiittam a pohárból a maradék vért, és mentem a szobámba készülődni.

Addig pepecseltem, míg végre lement a nap, és boldogan mehettem végre az utcára. Lementem a garázsba, ahol már Nick várt.
- Ezek szerint megkaptad az üzenetemet. – mondtam miközben kihajtottam a birtok területéről.
- Meg, de nem igazán értem. Mióta foglalkozunk mi az emberek bajaival?
- Ha csak egy egyszerű vámpírtámadásról lenne szó, akkor simán átadnám Danielnek, hogy intézze el. De találtak valami furcsát, és ki kell derítenem, hogy mit. – összevont szemöldökkel meredt rám- Mi van? – megrázta a fejét
- Semmi. – mondta halkan, majd kibámult az ablakon, én pedig tövig nyomtam a gázt.

Hamar elértünk a bűntény helyszínére. Az egész sikátor le volt zárva, de már nem volt ott senki. Gondolom már nappal elvégezték a dolgukat. Leállítottam a motort, és átbújtam a sárga szalag alatt. Nick először tétovázott, majd utánam jött.
- Minek vagyunk itt? Az emberek már minden nyomott elvittek. – bár a vér már felszáradt, még mindig éreztem. A lány pontosan itt halt meg! De gyűlölöm azokat a vámpírokat, akik kedvtelésből ölnek.
- Mert mi nem vagyunk emberek, és olyan dolgokat is láthatunk amiket ők nem. – mondtam egyszerűen, és a falhoz mentem, hogy körülnézzek.
- Oké, akkor azt mond meg, hogy miért vagyok én itt? – ránéztem a vállam fölött
- Mert a „pasim” vagy, és gondoltam szívesen segítesz nekem. – guggoltam le a konténer mellé, mert megláttam valamit. Óvatosan felemeltem, és elvigyorodtam.
- Mit találtál? – kérdezte, és felém sétált, mire én felegyenesedtem.
- Folyékony ezüsttel töltött golyó. Ami annyit tesz, hogy nyomon vagyunk, és…lehet, hogy még az emberek is segíthetnek ebben. – néztem rá mosolyogva, mire ő felvonta a szemöldökét
- És megmondanád, hogy mi…- nem fejezte be a mondatot helyette inkább a sikátor bejárata felé fordult, és fülelt. Halk léptek hangja hallatszott, és egyre közeledtek.
- A francba! – zsebre tettem szerzeményemet, és gyors léptekkel a kocsihoz indultam, nyomomban Nickel. Nem tudom ki jön erre, de nem is kéne megtudni. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor megragadta a karom, és maga felé fordított.
- Várj! Lehet, hogy egy vámpír, aki szintén látta a híreket.
- És? – kérdeztem, élesen, mire ő halkan sóhajtott, majd megcsókolt. A léptek felerősödtek. Ő pedig egyre vadabbul csókolt. Beletúrt a hajamba, és még közelebb húzott magához, én pedig átkaroltam a nyakát.
Ismerős illat csapta meg az orromat, Nick pedig abbahagyta a csókot. A léptek gazdája előttünk állt, és egyáltalán nem volt boldog.
- Mit keresel itt Tyler? – kérdeztem félénken, és inkább kerültem a szikrákat szóró tekintetét.