Dark Kiss 19. fejezet - Játék

Sziasztok!

El sem hiszem, hogy már 49 olvasóm van :O Nekem ez annyira hihetetlennek tűnik, az pedig még jobban meglep, hogy hamarosan átlépjük a 40. 000-et a számlálón. Nem tudok hirtelen mit mondani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki olvassa a blogomat! :)
Ennek örömére szeretnélek titeket egy kis játékra hívni! ;) Két naponta felteszek majd nektek egy kérdést, vagy mondok nektek egy feladatot. Minden helyes válaszra pontokat kaptok, és a végén valaki nyer természetesen. :P Igazából a kérdéseken kívül maximum olyan feladat lesz, hogy írj egy kis novellát, vagy egy fogalmazást, de lehet, hogy csak valamiről hosszabban kell majd véleményt nyílvánítanod ;) De ez csak, akkor lehetséges ha többen jelentkeztek mint 1 ember. Bár nem nagyon szeretnék kitűzni határidőket, hogy meddig jelentkezhettek. Kiteszek, majd egy jelentkezési lapot, amit kérlek tölsetek ki, ha akartok játszani! ;) Felteszem a kérdést, és egészen a suli kezdetééig azaz Szeptember 1.-ig válaszolhattok mindegyikre. ;) Visszamenőleg is. Azért szeretném, hogy többen legyünk 2 személynél. Nem mintha valami nagy ajándékkal tudnék nektek szolgálni, hisz nem vagyok milliomos, de azért egy kis csekélységet kaphattok :)
Nyeremények: Minden versenyző kap egy oklevelet, vagy inkább emléklapot arról, hogy részt vett a játékban amit majd kitehet az oldalára, vagy ahova csak akar ;) Valamint ha többen jelentkeztek 10 embernél talán kaptok majd tőlem...valami kis pluszt...:) Mindenki!
1. helyezet: Egy tábla a helyezésével. Jól látható helyen hirdetem a blogját, ha van neki, "örökké". És bár lehet, hogy ez nem valami érdekes "ajándék" minden fejezet előtt mondhat egyetlen dolgot aminek bele kell kerülnie abba a fejezetbe. (Normális körülmények között persze, és nem mondhatja meg senkinek, hogy mit is mondott nekem, vagy, hogy miről fog szólni a feji!) Aztán ha olyat mond, és jóvá hagyom, akkor természetesen belerakom! Ebből következik, hogy a fejezetet ő előbb fogja olvasni mint más. :)
2. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és jól látható helyen hirdeten az oldalát 3 hónapig.
3. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és 1 hónapig jól látható helyen hirdetem az oldalát.
Természetesen nem muszáj blognak, vagy oldalnak lennie mindenkinek!

Most már beszéljünk inkább a fejezetről! xD Nos a Bétám azt mondta, hogy neki szüksége volt zsepire, és, hogy...gonosz voltam ebben a fejezetben. Nem is kicsit...:P Szerintem csak egy kicsit voltam. :) Szóval szeretném, hogy minél többen írjatok véleményt, mert kíváncsi vagyok, hogy kiből mit vált ki ez a fejezet! :D Jó olvasást hozzá, és ne feleltsetek el játszani! :)

puszi
Niky

19. fejezet

Alig vártam, hogy végre lemenjen a nap. Részben. Az egyik felem, már kint akart lenni végre a terepen, a másik…félt a Tylerrel való beszélgetéstől. Viszont a jó benne, hogy tovább tudok majd nyomozni, és Nicktől is megszabadulok. Egész nap azzal nyaggattam, hogy muszáj még itt maradnom legalább egy kicsit. Közben persze egyfolytában fújta a maga szövegét, hogy ez veszélyes, meg, hogy Lucas megmondta, hogy blablabla…végül csak azt vágta a fejemhez, hogy: Csinálj amit akarsz! Aztán persze kitrappolt a szobából, így a nap többi részét egyedül töltöttem, a mobilommal.
Felhívtam Emilyt. Azt mondta, hogy nagyon jól van, és ne aggódjak érte. Tyler is beszélt vele, szóval minden rendben van, de azért hiányzok neki. Nekem is szörnyen hiányzik ő. Végül befejeztem vele a beszélgetést, és csak feküdtem a hatalmas francia ágyon. Pontról pontra kiterveltem már mindent, hogy hogyan fogom megtalálni Danielt, és vele együtt a fegyver kitalálóit. Már csak…egy telefon, és egy személy kéne hozzá, aztán minden meglenne. Ha felveszi a telefont, már akkor hálás leszek, ha pedig meg tesz nekem néhány dolgot, még hálásabb leszek neki. Mélyet sóhajtva tárcsáztam a számot. Egy halk kattanás, és egy morgó, rekedtes hang szólt bele a telefonba.
- Igen?! – az ismerős hangra elmosolyodtam
- Jeremy…én vagyok az. – súlyos csend lett. Már félő volt, hogy lerakja, de aztán…mégsem.
- Mit akarsz Helena? – nem lepődtem meg az éles hangján
- Én…nagyon nagy szükségem lenne rád, de először…bocsánatot szeretnék kérni. Én…nem akartalak meggyanúsítani, de te voltál az egyetlen akire számíthattam, és aki valami használható dolgot tudott nekem mondani. Nagyon kérlek…legalább hallgass meg! Ha nem akarsz nem segítesz nekem, de hallgass meg! Kérlek! – megint csend lett, majd halkan sóhajtott
- Mesélj!
- A bátyámat valaki…elrabolta, és szerintem aki ezt tette annak köze van a fegyverhez is.
- Ezt miből gondolod?
- Üzenetet hagyott nekem, és mellé még egy töltényt is rakott. Bárki is az, biztos, hogy nem farkas, és nem is ember.
- Szóval vámpír. – nem kérdezte, de azért válaszoltam rá
- Igen. Minden valószínűség szerint az. De nem Adam!
- És én miben segíthetek neked? – mély levegőt vettem, és megmasszíroztam a halántékomat
- Valahova Adamet bezárták, de nem tudom hova, mert Lucas már nem tekint engem fajbélinek. Viszont beszélnem kell vele, mert szerintem ő tudja, hogy kik állnak a dolog mögött! – felnevetett
- Szóval kérdezősködjek körbe igaz? – kérdezte furcsán, vidám hangon – Helena, Helena…csodálkozok, hogy csak most hívtál!
- Ezek szerint nem vagy rám dühös? – kérdeztem reménykedve, mire hümmögni kezdett
- Mondjuk, hogy nem, de azért…még egy személyes találkozásnak örülnék. A lányodat is szívesen megismerném. – mosolyogva megráztam a fejem
- Nem is kérdezem meg, hogy honnan tudsz róla. – a mosolyom lehervadt – Körülbelül mikorra tudsz nekem valamivel szolgálni?
- Nos… este majd benézek egy-két helyre. Talán még a bátyádról is sikerül megtudnom valamit. Remélem éjfélre már tudok valami hasznossal szolgálni neked.
- Köszönöm Jeremy. Egy életet mentesz, vagy többet is. – már épp leraktam volna, de még beleszólt
- A régi ügyre visszatérve…a tárat a Zöld Sárkányban loptam el, egy elég elitnek kinéző pasitól. Vámpír volt, de amikor megkérdezted…nem akartam elmondani, mert féltem nem hiszel nekem. Azt hittem nem fogod elhinni, hogy egy fajodbeli ilyenre képes. Sajnálom. – halványan elmosolyodtam
- Ne sajnáld! Talán én voltam a bolond. Azért köszönöm, hogy most elmondtad, és azt is, hogy segítesz.
- Tudod, hogy szívesen segítek. Lehet, hogy én tartozok neked hálával, és nem fordítva. – nevetett fel
- Majd hívj! – mondtam búcsúzóul, majd kinyomtam.
Beszélt velem! Még csak le sem csapta a telefont, és még segít is. Ami még ennél is jobb, hogy talán kibékültünk, de van ami még ennél is fontosabb, hamarosan meg lesz a gyilkos. Az pedig, hogy vámpír nem fog visszatartani attól, hogy megöljem, de először megkérdezem tőle, hogy miért is jó ez neki. Bárcsak már ott lennénk!

Amikor lement a nap, és el akartam jönni a főhadiszállásról Nicket nem találtam. Hívtam, de nem vette fel. Hát ha ő megsértődik hát legyen, nem tudok vele mit kezdeni. Van nagyobb bajom is nála.
A Vadászok, is akkor indultak éppen, amikor én. Mindegyikük mintha undort érezne irántam úgy vizslatott. Beszálltak a kocsijukba, majd elhajtottak. Kivéve Nicholast. Ő elém sétált, és sóhajtva megfogta a vállamat.
- Hozd vissza! – összevontam a szemöldököm, de pontosan tudtam, hogy kiről van szó. Szóval tudja, hogy úgy sem fogok elmenni. Bólintottam, mire ő halványan elmosolyodott, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott. Én is ezt tettem volna, de egy hang megállított.
- Helena! – Emma hangját ezer közül is megismerném. Lassan megfordultam. Csak két méter választott el minket egymástól, de most még ez is egy szakadéknak tűnt. Látszott rajta, hogy nem tudja mi is történik éppen. Egyik lábáról a másikra állt, de nem mondott semmit.
- Szia! – szólaltam meg halkan, mire ő vett egy mély levegőt. A szemében düh csillogott, és mintha egy kis könny is.
- Én…bíztam benned. Mindent elmondtam neked, és te…- idegesen megrázta a fejét – Kirekesztettél! Mindent másodkézből kellett megtudnom, és ez szörnyű volt. Aztán Lucas elküldött, és én…szörnyen dühös vagyok rád, de közben…annyira hiányoztál. – futott oda hozzám, és szorosan megölelt. Viszonoztam az ölelését, és majdnem elbőgtem magam, de visszatartottam a könnyeimet. Emma viszont zokogott. A válla rázkódott miközben engem szorított, mire én simogatni kezdtem vigasztalásul a hátát.
- Sajnálom. –suttogtam pár perc múlva, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott. Megrázta a fejét, és könnyes szemmel rám nézett.
- Nem tudom én mit tettem volna a helyedben, de…szerintem ugyanezt. Bár tudom, hogy csak azért nem mondtál el mindent, mert féltetted az életemet. Én is inkább magamban tartottam volna mintsem téged sodorjalak veszélybe. – halványan elmosolyodtam, mire ő letörölte a kezével az arcát – Tudom, hogy menned kell, szóval nem tartalak fel, de…muszáj később találkozunk! – bólintottam
- Rendben. Ha minden lezajlott felhívlak! Ígérem! – szorítottam meg a kezét
- Nem mész el ezt is nagyon jól tudom, de kérlek vigyázz magadra! Lucas pokoli dühös, de egyetértek veled! – mélyen a szemembe nézett – Hozd vissza Danielt! Kérlek! De ne a saját életed árán! – láttam a szemében a bátyám iránt érzett szerelmét, és a miattam lévő aggodalmát. Mély levegőt vettem.
- Nem tudom mi lesz még Emma, de mindent megteszek, hogy épségben hazajöjjön! – fordultam el
- És te? – pár pillanatra behunytam a szemem
- Majd hívlak Emma! Vigyázz magadra! – szálltam be az egyik kocsiba, majd beindítottam, és már ott sem voltam. Igazából fogalmam sincs, hogy mi lesz még ebből. Ahogy azt se tudom, hogy mi lesz Emmaval, és velem! Egyenlőre az egyetlen dolog amit tudok, hogy most vár rám egy kimerítő beszélgetés Tylerrel. Utána pedig, ha minden jól megy Jeremy is felhív, és mond nekem valami biztatót. Úgy legyen!

Mielőtt odaértem volna Tylerhez vettem egy gyorsétterembe valami kaját, mert még szép, hogy elfelejtettem enni a nap folyamán, és ami a legszebb vért sem ittam. Gratula Helena, te vagy a legjobb! Viszont a rendesnek nevezett gyorskaja talán elnyomja egy kicsit. Nem vagyok valami szomjas igazából, szóval megleszek!
Végül leparkoltam a felhőkarcoló előtt. Régen jártam erre az biztos.
Egy sóhajjal megnyomtam a liftben a gombot, mire az ajtó egy halk csilingeléssel bezárult. A vasfalnak vetettem a fejem, és éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem. Ha jól gondolom, akkor Tyler tajtékozni fog, de elmondani nehezebb lesz neki. Mikor végre felértem, torok köszörülve sétáltam az ajtajához. Nem kellett kopognom, ahogy megálltam ő már nyitotta is. Fekete farmer, és fehér izompóló volt rajta, ami…te jó ég, milyen jól állt rajta!
- Késtél! – mondta, mire megforgattam a szemem
- Tíz percet. Be kellett ugranom valami kajáért, szóval bocs. – léptem be a lakásba, ahol semmi nem változott. Mennyi estét töltöttem itt, te jó ég! Halványan elmosolyodtam, majd ledobtam a kabátomat az ágyra, és leültem a pult melletti székre. Tyler elővett két poharat, majd mind a kettőbe wiskyt töltött.
- Miből gondolod, hogy kérek? – leült mellém, majd odaadta az egyiket
- Inkább mesélj, és ne kérdezz! – lenéztem az italomra
- Miről? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- Mindenről aminek köze van Markhoz. – a neve említésére megborzongtam, amit valószínűleg ő is észrevett
- Biztos, hogy mindent tudni akarsz? – suttogtam, majd ittam egy kortyot, de nem néztem fel
- Nem biztos, de tudnom kell! – halványan elmosolyodtam, de nem tartott sokáig.
- Emlékszel a latex nadrágomra? – próbáltam ironizálni, mire felvonta a szemöldökét
- Abból az estéből mindenre emlékszek. – éledt fel vágy a tekintetében, de én inkább megint a poharamban lévő wiskyt néztem
- Amikor elmentem innen, vissza a főhadiszállásra, túlon túl boldog voltam, és talán ez volt a baj. Kaptam egy levelet, és mit ad isten ki írta? Mark. – a szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy visszaemlékeztem a dolgokra. – Azt hittem leáll, és végre békén hagy minket, de nem. A levél minden szavára emlékszek. – mielőtt teljesen az emlékeimbe vesztem volna megráztam a fejem – A lényege az volt, hogy három hónapra elutazik, de utána visszajön ide, és akkor találkoznunk kell! Megtudta a címedet, és azt mondta elmondja Lucasnak, hogy hol laksz, ha nem teszem azt amit mond. Fontosabb volt nekem az életed mintsem, hogy nemet mondjak neki. – mély levegőt vettem, és próbáltam nem a Tylerből sugárzó dühre koncentrálni – Két feltétele volt. Szakítsak veled, és…feküdjek le vele. Az első…ha úgy vesszük nem is feltétel volt inkább „javaslat” amit jobbnak láttam elfogadni. – lassan felemeltem a tekintetemet. Tyler szemében egyszerre volt mérhetetlen szomorúság, düh, és szerelem. Már ebbe belesajdult a szívem. – Csak, hogy tudd, életem legnehezebb döntése volt, hogy elhagylak, de…meg kellett tennem, mert nem akartam, hogy meghalj! Mark a levélben elküldte a címedet, csak, hogy biztosítson, hogy tényleg tudja. Aztán megadta egy hotel címét, egy szoba számát, valamint, hogy mikor... – a gyorskaja kezdett visszajönni, ahogy visszaemlékeztem arra az estére. Elfordítottam Tylerről a tekintetemet. A hányingerem egyre nagyobb lett, de amikor megittam a wiskymet talán egy kicsit alábbhagyott. – Utána…nem akartam senkinek elmondani, hogy mi történt. Túl…megalázónak, vagy nem is tudom milyennek éreztem. Abba a hitbe ringattam magam, hogy meggyűlöltél, és talán könnyebben elfelejtesz. – elmosolyodtam, de nem boldogan – Tudom, hogy most azt mondod majd, hogy nem bízhattam Markban, hogy tényleg szól Lucasnak, és elmondja, hogy hol élsz, de…inkább feláldoztam magam, mintsem, hogy meghalj. – fordultam lassan felé. A sírás már nem segít, és nem is akarok bőgni Mark miatt, így az nem fojtogatott. Inkább a bűntudat, főleg amikor Tyler szemébe néztem. Percekig nem mondott semmit. Én pedig úgy éreztem, hogy nekem muszáj valamit. – Te segítettél átvészelni azt az estét Markkal. – behunytam a szemem – Téged képzeltelek a helyére. – Tyler dühe mérhetetlen volt, és meg is értettem. Nem is vettem észre, hogy megmozdul, csak mikor már a poharat a falnak vágta. Két kezét a fejére tette, és csak ordított. Behunytam a szemem, és inkább nem néztem ahogy szenved. Tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, de látni…még rosszabb. Csak ne változzon át! Akkor képtelen lesz uralkodni magán! Végül a hangja halkulni kezdett, majd teljesen elhalt. Lassan kinyitottam a szemem. A szoba közepén térdelt. Az egész teste remegett, és vibrált. Nem szabad átváltoznia! Nem mintha félnék a szörnyetegétől, de lehet, hogy olyat tenne amit később nagyon megbánna. A könnyeimmel küszködve felé léptem. Leszarom Markot! Azt a személyt viszont sirathatom, aki előttem szenved.
Lassan leguggoltam mellé. A lélegzete szaggatott volt, és iszonyúan remegett.
- Nézz rám! – suttogtam halkan, de nem reagált – Kérlek, nézz rám! – legördült az első könnycsepp. Az álla alá nyúltam volna, de elkapta a kezemet.
- Menj el! – nem ismertem rá a hangjára. Túlságosan is eltorzult volt hozzá.
- Nem! Nem hagylak itt! – közöltem, mire felmordult
- Menj el! Nem akarom, hogy így láss! – engedte el a kezem, de nem nézett fel
- Nem érdekel! Én így szeretlek, és most…szükséged van rám! Ez is te vagy Tyler! – érintettem meg az arcát, mire összerándult. – Mond, hogy nem undorodsz tőlem! Azt…nem tudnám elviselni! – a könnyeim megindultak, de mintha észre se vettem volna őket. Nagyobb baj az, hogy az egyetlen férfi akit szeretek most az őrület határán van miattam, és lehet, hogy már a közelemben sem tud maradni annyira meggyűlölt. Lassan. Nagyon lassan emelte fel a fejét, és a tekintetétől egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem az ő szeme volt, és mégis. Borostyánszínű szempár meredt rám, de volt benne valami Tyler barnájából is. Viszont azt így ki tudtam belőle venni, hogy a harag mennyire dolgozik benne, és közben a rengeteg fájdalom is ott volt.
- Miért gyűlölnélek azért, amiért én vagyok a hibás? – kérdezte halkan, mire összevontam a szemöldököm
- Mi? – nagyot nyögve megrázta a fejét, és mint egy kiskutya a fejét a kezemnek dörzsölte
- Ha én nem lennék, nem kellett volna ezt tenned, és még a tetejébe…önző módon teherbe is ejtettelek. Egy aljas szörnyeteg vagyok. – felemeltem a fejét
- Ne mondj ilyet kérlek! Az egész Mark hibája! Ő tett tönkre minket. Emily pedig egy ajándék! Könyörögve kérlek, ne ostorozd magad olyan dologért ami nem a te hibád! – a könnyeim újra megindultak, mire meleg kezével letörölte őket, majd ökölbe szorított kezét a fapadlóba verte.
- Megölöm! – sziszegte, és pontosan tudtam, hogy kiről beszél – Elvett tőlem, és ezt senkinek nem nézem el! Levágom az összes végtagját, és utána élvezettel fogom széjjel tépni, hogy a napon rohadjon el. – még egyszer ütött, mire én megfogtam a kezét. A burkolatban szép nyomokat hagyott, de a keze is véres lett. Bár gyorsan gyógyult, azért adtam rá egy csókot.
- Együtt! Megöljük, ígérem! – felnézett rám, és mintha a teste remegése egy kicsit alábbhagyott volna, de még nem volt az igazi. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az arcomat. – Bocsáss meg nekem! – kérleltem halkan, mire felém hajolt
- Te bocsáss meg nekem, hogy így kell látnod! Nem akartam, de…- fájdalmasan megrázta a fejét, majd lehunyt szemmel vett pár mély levegőt. Amikor kinyitotta már az ő szemeit láttam. – Mindig is tudtam, hogy megtetted…csak tagadtam, és hitegettem magam, hogy csak azért hagytál el, mert nem szeretsz. Jobb volt ezt gondolni. – döntötte a homlokát az enyémnek. Végre a hangja is a régi volt. – Bár nem is tudom melyik a rosszabb. A tudat, hogy nem szeretsz, vagy, hogy…egy másik férfi érintett úgy, ahogy én. – akkorát nyelt, hogy még az én torkom is belesajdult
- Senki nem tud úgy érinteni ahogy te. – mondtam halkan, majd nyeltem egy nagyot -Akkor hát nem undorodsz tőlem? – kérdeztem félve, mire egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni
- Nem tudok tőled undorodni, és nem is akarok! Ha most te nem vagy én…félek olyat teszek amit soha nem bocsátanék meg magamnak. Lenyugtattad a szörnyetegemet. – nézett rám, és mintha a szemében könny csillant volna – Szerelmes vagyok beléd Helena, és nem tudok nélküled élni! – mondta halkan, majd felém hajolt, és lágyan megcsókolt. Furcsa, egyáltalán nem vonzott a vére, annál inkább a tudat, hogy mellette kell maradnom. Halványan elmosolyodtam amikor eltávolodott.
- Szeretlek…- mondtam halkan, és ekkor jött az a mondat amitől minden…a feje tetejére állt
- Akkor gyere hozzám!