Dark Kiss 17. fejezet

Sziasztok!

Igazából, nagyon nincs mit hozzáfűznöm a fejezethez. Olvassátok el, és kész! :D Markot pedig "keresem". Olyan értelemben, hogy ha már minden szereplőmet tudjátok, hogy, hogy néz ki, akkor őt is eltudjátok képzelni. ;) Szóval ha megtalálom a tökéletes Mark személyét, akkor majd felrakom a Facebookos oldalra a képeket, de természetesen itt is majd megtudjátok nézni. ;) Ennyit mára! Jó olvasást a fejezethez! :)

puszi

Niky

17. fejezet

Tylert lent hagytam a szálloda recepcióján. Valahogy le kell foglalnom Nicket, és erre van maximum húsz percem. Utána, pedig még fel kell hívnom valakit, hogy segítsen, és ha ő nem segít, akkor még mindig ott van Tyler aki épp most telefonálja körbe fél Londont. Remélem sikerül neki megtudnia, hogy hol van Daniel.
Felmentem a szobánkba. Nick a fotelban ült egy pohár wiskyvel a kezében, és a telefonját nyomkodta. Nem is nézett rám, amikor beléptem. Becsuktam az ajtót, és megálltam előtte, de úgy tett mintha ott se lennék. Megköszörültem a torkom, mire nagy nehezen felnézett rám.
- Igen? – vonat föl a szemöldökét
- Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled. Igazad volt. Már anya vagyok, és nem csak magamra szabad gondolnom. Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdeztem halkan, bűnbánó hangon. Percekig nem szólt egy szót sem. Naná, hogy furcsállja, hogy ilyen könnyen belementem ebbe. Én is furcsállnám az ő helyében.
- Mit akarsz Helena? – értetlenül megráztam a fejem
- Mit akarnék? Csak bocsánatot kértem, hogy egy szemét hisztis liba vagyok. Ez olyan furcsa?
- Ami azt illeti…igen. – mosolyodott el halványan, majd elrakta a mobilját a zsebébe, a poharat pedig letette a mellette lévő kis asztalra. Nem mondott semmit, de így ki fogok futni az időből. Lehajoltam hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. Azonnal reagált rá, és közelebb húzott magához, de még mielőtt a csók másba ment volna át elhúzódtam. – Nálad ez a bocsánatkérés egy fajtája mi? – kérdezte nevetve, mire elmosolyodtam, majd felegyenesedtem.
- Mondhatjuk.
- Helena, Helena…megőrjítesz! – rázta a fejét, majd felállt, és a csomagok felé sétált. Ránéztem a vállam fölött, majd felé sétáltam. Kicipzározta az egyik bőröndöt, és keresni kezdett valamit. Mögé álltam.
- Sajnálom. – suttogtam, mire meg akart fordulni de nem engedtem. Pont jó helyen találtam el a tarkóját, ő pedig összeesett, de mielőtt arccal előre eshetett volna megfogtam, és az ágyra fektettem. Megpusziltam a homlokát. – Tényleg nagyon sajnálom. – mondtam halkan. Nem lesz sokáig eszméletlen, de addig igen, ameddig feljön a nap. Utána már úgy sem tud semmit csinálni nem igaz? Ha akarta volna, simán háríthatta volna az ütést, de nem gondolta, hogy ezt teszem. Behúztam gyorsan a függönyöket, majd a fegyver táskámmal amit fogalmam sincs, hogy csempésztünk át a határon, kislisszoltam a szobából, és lerohantam Tylerhez. Nem volt a recepción, mire odamentem a nőhöz, és megkérdeztem, hogy merre van.
Már a kocsiban ült, mire én bepattantam mellé, ő pedig indult is.
- Gyors voltál. Hogy ráztad le? – kérdezte, mire elfogott a bűntudat. Azért mégis csak leütöttem. Ha felébred, és nem talál rögtön megfogja érteni, hogy mi történt. Most inkább nem törődök azzal, hogy mi fog történni ezek után.
- A lényeg, hogy megoldottam, nem? – kérdeztem élesen, mire a szeme sarkából engem kezdett vizslatni – Megtudtad hol van?
- Meg. Legalább tíz embert fel kellett hívnom, de végül összejött. A St. Thomas’ban van. – felnyögtem
- Naná, hogy a legmesszebbiben. – sóhajtva dőltem hátra – Még azelőtt oda kell érnünk mielőtt feljön a nap. – megálltunk egy lámpánál, mire hátulról előhúzott egy hosszú fekete bőrkabátot. – Honnan szerezted meg? – kerekedtek el a szemeim amikor megfogtam. Ez az enyém volt. Szerencse, hogy feketébe öltöztem. A kabáttal annyira nem lesz feltűnő, a sok fegyver amit magamra aggatok majd. Nem dísznek hoztam a nagy táska pisztolyt meg kést. Bár nem teljesen bőr ruhában vagyok azért, most olyan mintha megint Vadász lennék.
- A lényeggel foglalkozz! Megpróbálok végigszáguldani a városon, de ha feljön a nap nem biztos, hogy teljesen meg tudlak védeni. – felvettem a kabátot
- A ruha sem, de azért köszi. – mosolyogtam rá, mire bólintott
- Bármit megtennék érted, de be kell látnom, hogy néhány dologhoz én kevés vagyok. – mondta halkan, és megszorította a kormányt, de úgy, hogy még az ujjai is kifehéredtek. Megszorítottam a karját.
- Itt vagy velem, és ez most perpillanat mindennél többet jelent. – felém fordult
- Helena én… - nem tudta befejezni, mert a lámpa váltott, mi pedig nem érünk rá most erre. Gázt adott, én meg felszerelkeztem teljesen. Bár csak emberek közé megyünk kitudja, hogy mi lesz a kórházban? Csak legyen még életben könyörgök!

Mire odaértünk a nap első sugarai már megjelentek. Tyler leállt egy árnyékos helyre, de amíg elérek az ajtóig így is lesz pár sebem. Nyugi! Megcsinálod! A bátyád bent van. Mély levegőt vettem, és már nyitottam volna az ajtót, de Tyler megragadta a karom.
- Ha az emberek előtt kezdesz el csak úgy égni feltűnő lesz.
- Majd futok. – vontam vállat, mire megrázta a fejét
- Én bemegyek, és te itt maradsz! Nem akarom, hogy bajod essen! – halványan elmosolyodtam, majd megcsókoltam.
- Nem lesz semmi baj. Gyorsak leszünk.
- És szerinted a kórházban minden függöny be van húzva? – egy pillanatra ledermedtem, és utána már korrigáltam is a testem, de ő észre vette – Erre még csak nem is gondoltál igaz? – elmosolyodott, de nem épp boldogan
- Kell a bátyám! – közöltem, és mielőtt bármit mondhatott volna kiszálltam a kocsiból. A nap belesütött a szemembe, én pedig lehajtottam a fejem. Még nincs fent teljesen, és a házak eltakarják a nagy részét, de minden sugarat nem tudnak magukba szívni. Gyorsított léptekkel bementem a bejáraton, és kerestem egy árnyékos helyet. Bár csak pár pillanatig voltam kint ez is pokolian fájt. Nem sok ember szaladgált még itt, de voltak egy páran. Ahogy vesszük árnyékos volt az egész kórház, de azért rengeteg ablak volt. Jobb lesz, ha sietek mielőtt mindent eláraszt a napfény. Megráztam a fejem, és lenéztem a kezemre. Nem mondom, hogy gyönyörű, de azért annyira nem vészes égés. Tyler mellém húzódott, mire a hátam mögé rejtettem a kezem.
- Őrült vagy! – mondta lemondóan, és láttam rajta mennyire félt, és idegesíti, hogy nem menthet meg mindentől. A recepcióshoz mentem, és közben kerültem a fényeket. Nem sokáig fogom tudni.
- Jó reggelt miben segíthetek? – kérdezte nyájasan egy barna hajú nővér. A szeme sarkában már megjelentek a szarkalábak, de a zöld szeme miatt fiatalabbnak látszott.
- Daniel Hudsont keresem. Ha jól tudom ide hozták be az éjjel. – a nő valamit pötyögni kezdett a számítógépen, de még ez is túl lassú volt. Lehet, hogy köszönni is kellett volna, de ahhoz túlságosan is szorít az idő. Mi van, ha Daniel egy fényárban úszó kórteremben fekszik?
- A rokona? – nem nézett rám, csak a monitort bámulta egyfolytában
- A húga vagyok. – vágtam rá, mire a tekintete Tylerre rebbent
- És ő? – majdnem felcsattantam, hogy fejezze már be a kérdezősködést, inkább mondja meg, hol van a bátyám, de Tyler közbeszólt
- A hölgy férje vagyok, és szeretnénk tudni, hogy hogy van a bátyja. – Most valahogy még ellenkezni is ellenkeztem. Nem kell a perpatvar. A férjem, és kész.
De legalább már tudom, hogy miért nem bírom az embereket. Túl sokat kérdeznek feleslegesen, és nem fog elég hamar az agyuk. Na jó most lehet, hogy csak az ideg beszél belőlem, mert értem én, hogy nem engednek be mindenkit mindenkihez, de az istenit!
- Rendben. Máris megkérdezek egy orvost, hogy mi van vele.
- Nincs beírva a gépbe, hogy melyik kórteremben van? – kérdeztem élesen, mire végignézett rajtam, de nem épp barátságosan.
- Várjanak itt! – mondta egyszerűen, mire majdnem felrobbantam a dühtől. És még ez a rohadt nap is éget mint a nyavalya, pedig nem sok jut rám. Tyler maga mögé tolt így jobb volt, de még mindig nem tökéletes.
- Mi az istenért nem tudnak minket hozzá vinni? Annyira nagydolog lenne? Mi van, ha napon van? Az emberi kórházakban mindig ennyire lassú mindenki? – pattogtam, mire ő csak megvonta a vállat
- Többnyire, de örülj, hogy egyáltalán elment szólni valakinek.
- Hurrá! Csakhogy már mindenem sajog, és unom a várakozást. Nem vagyok valami türelmes, és nem most fogom elkezdeni szerintem. – szűrtem a fogaimon keresztül, mire sóhajtott
- Menj ki a kocsiba Helena! Ez csak egyre rosszabb lesz! – kérlelt, mire megráztam a fejem
- Nem amíg…- megpillantottam a nővért az oldalán egy idősödő orvossal, mire oda akartam rohanni, de Tyler megragadta a karomat.
- Nézz a lábad elé könyörgök! – suttogta a fülembe, mire lenéztem. Pont előttem húzódott egy hatalmas fénycsík, ami mint egy fal elválasztott a közeledő orvostól. Visszahúzódtam, de majdnem felmordultam. Az viszont nem lenne valami emberi, szóval befogtam. Az orvos persze simán átsétált rajta. Pedig egy pillanatra azt gondoltam, hogy ő is megakad. Ennyit a józan eszemről.
- Jó napot. Dr. Shummer vagyok. – keze nyújtott nekem, majd Tylernek is. Barna szeme fürkészően tapadt ránk, és látszott rajta, hogy már megért egy, s mást.
- Doktor úr láthatnám a bátyámat? – kérdeztem, mire rám nézett, majd Tylerre
- Ma este elvitték a bátyát. – elkerekedtek a szemeim, de gyorsan úrrá lettem a vonásaimon.
- Igen? Pedig a szüleim azt mondták, hogy ma még bent lesz. Nem tudja, hogy ők voltak-e? – kérdeztem, mire megrázta fejét
- Sajnos nem tudom. Két olyasmi férfi jött érte mint a maga férje. Ha jól emlékszem az egyik jó barátja volt itt, és az öccsük. Ja, és volt egy elég elegáns férfi is velük. Ismerősek? – nem akartam mutatni, hogy fogalmam sincs miről beszél, ezért elmosolyodtam
- Persze. Szerintem a nagybátyám, az öcsém, és a bátyám legjobb barátja volt. – legyintettem, de közben belül aggódtam – Daniel egyébként jól volt? Mármint nem volt semmi súlyosabb baja? – az orvos megrázta a fejét
- Minden rendben volt vele. Pár karcolás, de semmi több. Ahhoz képest, hogy egy sikátorban találtunk rá nagyon jól volt. – nézett rám. Szóval azt hiszi, hogy a bátyám egy drogos. Hát oké. Többet úgy sem fogunk már találkozni ebben az életben. Az viszont érdekelne, hogy hol van a bátyám, és, hogy jól van-e? Van egy olyan érzésem, hogy Doktor Shummer valamit eltitkol.
- Biztos, hogy minden rendben volt vele? – kérdezte most Tyler, mire az orvos felvont szemöldökkel a nővérre nézett, majd vissza ránk.
- Természetesen. Máskülönben nem engedtem volna el, nem igaz? –nem mondtam erre semmit.
- Azért köszönöm, hogy időt szakított ránk doktor úr! – nyújtottam neki mosolyogva kezet, mire talán egy kicsit túl erősen is megszorította
- Remélem még látjuk egymást! – hát én remélem, hogy nem!
- Csak ne a kórházban. – húztam el a kezem, majd a kijárat felé sétáltam kerülve a fényt Tylerrel együtt. Megálltam az bejáratban az árnyékban. Már amennyi van még. A nap már azért nem volt olyan alacsonyan. Talán még soha nem voltam ilyenkor az utcán.
- Hazudik igaz? – kérdeztem, mire a kórház felé nézett. Ilyenkor jó, ha van veled egy farkas, mert megmondja, hogy ki mit érez.
- Valamit titkol. Azt nem tudom mit, de abban biztos vagyok, hogy valamit tud, amit nem kéne. De a fontosabb most inkább az, hogy ki vitte el Danielt?! – sóhajtottam. Valaki az öccsének adta ki magát? De miért?
- Igaz. Nagyon remélem, hogy Lucas volt csak nem akarta elmondani. A rosszabb eset…- igazából nem tudom mi a rosszabb eset-… még az se lenne rossz ha nálatok lenne, de fogalmam sincs, hogy kik lehettek azok. Nem is adott rendes személyleírást, szóval halvány lila gőzöm sincs, hogy kik voltak. – Tyler felnézett az égre
- Jobb lenne, ha most mennénk. A nap nem vár! – bökött a fejével a kezem felé. Már csak egy piros folt volt, de azért látszott. Reflexből elrejtettem előle, mire szikrázó szemekkel méregetett. – Többet ilyet nem csinálunk! Így is féltelek, nem kell még ez is! – elmosolyodtam, mire megrázta fejét – Ez nem vicces! Most pedig nyomás! – megadóan felemeltem a kezeimet, majd ismét gyorsított léptekkel sétáltam a kocsihoz. Hol lehet Daniel? Te jó ég, mi van ha rossz helyre került? Bár nem tudom mi az a rossz hely, most per pillanat, de van egy bajsejtelmem! Ahogy azzal kapcsolatban is, hogy Nick nem hívott még. Vajon még ájultan fekszik? És ha nem, akkor, hogy, hogy nem hív. Én a helyében már rég körbe telefonáltam volna mindenkit. Ő most mit csinál?
- Helena! – nap ide, nap oda megtorpantam, mire Tyler megragadta a karom, és berántott az árnyékba.
- Legalább ne állj meg! – rá se néztem csak a kórház mellett lévő kis utcát figyeltem ami elég zárt volt ahhoz, hogy a fény ne menjen be.
- Helena! – hallottam meg megint a nevem
- Nem hallod? – kérdeztem, és az utca felé sétáltam volna, ha nem szorít erősen
- Miről beszélsz? – nézett a szemembe, mire felvontam a szemöldököm. Lehet csak a képzeletem játszik velem. Akkor viszont kezdek megőrülni. Ez olyan mint amikor Tylert üldöztem. Akkor is hangokat hallottam, és azt hittem kezdek megőrülni. Lehet most megint? De miért pont most?
Eltoltam magamtól Tylert, és az utca felé sétáltam. Mielőtt benézhettem volna, hogy ki van ott valaki hátulról meglökött, és a falnak nyomott. Nem fájt, de azért jól sem esett. Viszont nem sütött rám a nap.
- Legalább legyél óvatosabb az istenit! Nézz le magadra! – kelt ki magából Tyler, mire lenéztem a kezem nagyon rossz állapotban volt már. Mondhatjuk, hogy teljesen fekete lett, és a lábamról is leégett néhol a nadrág. Miért nem éreztem? Talán, mert lefoglalt, hogy valaki van itt.
Az emberek még nem nagyon járkáltak erre, szóval sok mindent nem vehettek észre ebből, de aki felénk nézett az se nagyon törődött velünk. Éljen London! – Mi van veled? – vonta össze a szemöldökét. Farkasszemet néztünk, de nem tudtam válaszolni. Mi is van velem?
- Semmi. – mondtam halkan, majd elfordultam, és beléptem az utcába. Nem volt ott senki, de…olyan volt, mintha valaki figyelne. Felvont szemöldökkel sétáltam beljebb. A földön megcsillant valami, mire lehajoltam. Egy töltény volt, de nem az a szokványos. Naná, hogy folyékony ezüst volt benne. Kibontottam a mellette levő borítékot. Csak ennyi volt a benne lévő lapra írva: Még nem kaptál el Helena!
Tyler mögém sétált.
- Az mi? – a kezemben forgattam a golyót
- Baj. Nagyon nagy baj. – Adam ártatlan, és ki akarják végezni. De mi az istennek közlik velem még előtte, hogy rossz személy van hűvösön, és miért PONT velem közlik ezt? Egyáltalán honnan tudják, hogy itt vagyok? És egy ismerős kérdés, ki vitte el Danielt? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem Lucasék.
- Szerintem van ennél nagyobb baj is. – szűrte a fogai között Tyler. Egy sötétített ablakú kocsiból öt személy szállt. Négy hűbérest felismertem közülük, de a középső személy a legrosszabb rémálmaim egyik szereplője.
- Jobb ha most mész. – mondtam halkan, majd felegyenesedtem
- Na nem! Hagyjalak itt? Megőrültél? – nem néztem rá csak a felém közeledő alakokat vizslattam
- Ahova visznek te úgy sem jöhetsz utánam. Beleköptem a levesükbe, és most…bűnhődnöm kell. – az ötös megállt előttünk. A középső, nagydarab vámpír levetette a napszemüvegét, és rám vigyorgott.
- Jó újra látni szépségem! – összeszorítottam az állkapcsomat, és inkább nem szóltam semmit. Tyler megmerevedett mellettem. Mielőtt megindulhatott volna vámpír felé, a mellkasára tettem a kezem. Ha valaki megfogja egyszer ölni Markot az én leszek, és ebből nem engedek! Nem egyszerűen a halálára áhítozom, hanem arra, hogy szenvedjen. Mark pedig szenvedni fog, ha rajtam múlik. De még, hogy!