Dark Night 28. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem, de nem sikerült feljönnöm. Bocsánat, hogy megvárattalak titeket. Amúgy csak azért kaptátok meg hamarabb a fejit, mert olyan jószívem van. :P:D:D Na jó, nem. A függővég miatt mindenki nagyon izgult, szóval inkább hamarabb megírtam, hogy ne kapjatok szívinfarktust. :) Jó olvasást hozzá!

Figyelmeztetés!!!!: 18-as karika van ezen a fejezeten, szóval csak óvatosan :P:P:D

puszi

Niky

28. fejezet

Legszívesebben ordítottam volna, de ahogy tudtam visszafogtam magam. Tyler, a szoba közepén állt fekete izompólóban, és sötét nadrágban. Előtte pedig egy nő… Hosszú szőke haja a derekáig ért. Vörös koktélruha volt rajta, hozzáillő magas sarkú cipővel. Szépen manikűrözött kezei éppen Tyler mellkasán nyugodtak. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy ember, és, hogy valószínűleg… gyönyörű. Már csak az alakjából ítélve is. Vágyakozva nézett fel Tylerre, mintha csak a csókjára várna. Szerintem észrevették, hogy itt vagyok. Legalábbis Tyler igen, a nő… nem tudom. Hangot adva az érkezésemnek, hangosan becsaptam az ajtót, és karba tett kézzel nekidőltem. A nő hirtelen hátrafordult, és mily meglepő…igazam volt. Zöldeskék szeme volt, és szépen keretezett arca. A ruhája annyira kivolt vágva elől, hogy jóformán semmit nem takart. Hát igen…gyönyörű. Idegesen méregetett, de én inkább csak gyűlölködve néztem rá. Tyler levette magáról a nő kezét, és felém lépett. Mentségére szóljon nem akart megölelni, vagy ilyesmi, csak annyira ment arrébb, hogy a nő ne érjen hozzá. Jobban is teszi ha egy ideig távol marad tőlem. Túl ideges vagyok, és lehet, hogy valami olyat teszek vele amit később megbánok. Mondjuk a nő is kaphat, ha nagyon akar. Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy ember.
- Zavarok? – döntöttem félre a fejem, és felvontam az egyik szemöldököm.
- Ami azt illeti… - kezdte a szöszi, de Tyler még idejében közbevágott.
- Nem. A hölgy már épp menni készült. Igaz? – nézett rá jelentőségteljesen, mire a nő nagy nehezen bólintott
- Még beszélünk. – simított végig Tyler karján, elvette a retiküljét az asztalról, majd szikrázó szemmel elém állt. – Nem tudom ki vagy, de elállnál az útból? – hidegen elmosolyodtam.
- Ha nem vigyázol magadra, akkor én leszek az utolsó akit látni fogsz még az életed során. – a nő is elmosolyodott.
- Ne hidd, hogy olyan kemény vagy.
- Jobb ha mész. Most! – szólalt meg Tyler. A nő ránézett a válla fölött, majd vissza rám. Arrébb álltam az útból, de a kezem még mindig összefontam a mellkasomon.
- Remélem hamarosan látjuk egymást. – mondta búcsúzóul (gondolom nem nekem), majd az ajtó hangos csattanással becsukódott mögötte. Farkasszemet néztem Tylerrel.
- Mit zavartam meg? – kérdeztem, mire ő sóhajtott.
- Helena, én…
- Nem érdekel a mentegetőzésed! Az igazat akarom hallani. Ki volt ez a nő, és mit akart tőled? – fájdalmas arccal nézett rám
- Már mindegy. Elment, és többet nem is fogsz róla hallani. – lépett közelebb hozzám, de én csak a fejemet ráztam.
- Nem érdekel! Valamiért itt volt, és én tudni akarom, hogy miért! – nem állt meg addig, amíg teljesen hozzám nem simult.
- Hiányoztál… - suttogta a nyakamba, és lágy csókot lehelt a kulcscsontomra, amibe beleborzongtam.
- Ne akard, elterelni a témát! – mentem arrébb pár métert, és úgy néztem rá. Halk sóhajjal felém fordult.
- Nem kell mindenről tudnod. – felvontam a szemöldököm
- Lefeküdtél vele, amíg én nem voltam itt?
- Dehogyis Helena! Nem azért jöttem veled össze, hogy utána megcsaljalak, és szétmenjünk.
- Pedig jó úton haladsz felé. – a tekintete felizzott, majd mély levegőt
- Nézd, nem minden tettemre vagyok büszke, és hidd el… jobb ha nem tudod ki ez a nő. – fájdalom, és düh csillogott a szemében. A fenébe! Hátat fordítottam neki, és a bárpultra támaszkodtam. Behunytam a szemem, és próbáltam meggyőzni magamat. Nem firtatom tovább a dolgot, de egyszer úgy is meg fogom tudni, hogy mi közük van egymáshoz. Ha szeret nem csal meg, de a nő elég gyönyörű volt, ahhoz, hogy eldobjon érte. Hallottam, ahogy mögém lép, és éreztem, ahogy a két kezét a derekamra teszi.
- Helena! – gyűlöltem, amikor a hangjával manipulált. Ezzel csak azt mutatja meg, hogy mennyire elvagyok veszve ha a közelemben van. Nem néztem rá. – Nem hagynálak el senkiért. Soha. – szerettem volna hinni neki, de nem ment. Tudja, hogy mit érzek, és ez most zavart. Olyan mintha ismerné a gondolataimat.
- Tyler, én nem vagyok gyönyörű, és nem vagyok tökéletes. Egy szörnyeteg vagyok, és félek attól, hogy egyszer te is rájössz erre. Ez a nő ember. Akkor találkozhatsz vele amikor csak akarsz, mert ő kimehet a napfényre. Sétálhatsz vele a tengerparton, és közben senki nem akar majd megölni. De ha velem vagy… - szembefordultam vele, és mélyen a szemébe néztem - …akkor ez mind lehetetlen. Szóval mond meg, hogy legyek biztos benne, hogy nem hagysz el? – még csak most döbbentem rá, hogy mennyire félek. Elfogadtam, hogy vámpír vagyok, de nem mondom, hogy nincsenek vágyaim. Tyler, másodpercekig csak nézett rám, majd szorosan magához szorított.
- Nekem így vagy tökéletes. Nincs nálad gyönyörűbb nő a földön Helena. Tudom mit érzel, és hidd el… én is ettől félek. Én sem vagyok ember, és rengeteg hibám van. Sőt, sokkal nagyobb szörnyeteg vagyok mint te. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, vagy, hogy nem lehetek veled napfényben. Engem csak te érdekelsz. Senki más. – nem tudtam visszafojtani a mosolyt. A karjaimat a nyaka köré kulcsoltam
- Már meg sem csókolsz? – ezen már ő is mosolygott, majd lágyan megcsókolt. Olyan volt mintha félne, hogy összetör, de nekem ez nem volt elég. Érezni akartam, hogy ott van velem. Közelebb húztam magamhoz, és a nyelvemmel utat törtem magamnak, mire ő felnyögött. Éreztem, hogy a férfiassága nekem nyomódik. Lecsúsztatta a vállamról a kabátot, mely hangos puffanással ért földet. Lerángattam róla a pólót, míg ő felültetett a bárpultra. Megszakítottam a csókot, de csak, hogy gyönyörködhessek izmos felsőtestében. Félredöntöttem a fejem, és lágy csókot leheltem a mellizmára, mire ő megborzongott. Egyre feljebb haladtam, míg el nem értem a nyakát. Most nem éreztem akkora vágyat, hogy megharapjam, de azért megfordult a fejemben. Finoman végighúztam a fogam az ütőerénél, ő pedig vágyakozva felnyögött. Lehúzta csizmámat, majd a cipzárt a bőrruhámon, és kibujtatott belőle. Újra az ajkaimra tapadt, és közben levette rólam a melltartómat. A szájába vette az egyik mellemet, hogy utána a másikat is kezelésbe vehesse. De nekem ez nem volt elég. Túl lassú volt ez a tempó perpillanat. Kigomboltam a nadrágját, és már csak az alsónadrág választott el minket egymástól. Már épp lehúztam volna róla, amikor megragadta kezemet.
- Várj! – lehelte a nyakamba
- Miért? – csókoltam meg, és próbáltam kiszabadítani a csuklóm, de nem engedte
- Nem akarlak egy pulton a magamévá tenni. – nem értettem a logikát. Nekem speciel most teljesen mindegy, hogy hol csináljuk csak velem legyen.
- Oké, de…
- Már megint túl sokat kérdezel. – mosolygott rám, majd megcsókolt, és közben a karjaiba kapott. A lábamat a csípőjére kulcsoltam, és mertem remélni, hogy hamar eljutunk az ágyig. A hálószobájába vitt, majd gyengéden lerakott az ágyra. El akart távolodni tőlem, de nem engedtem. Levettem róla az alsónadrágot, és közben a szemébe néztem. Halvány mosoly játszott az ajkán, majd a nyakamhoz hajolt, és csókokkal hintette be. A combomtól a derekamig simogatott, de nem siette el. Egyre lejjebb haladt, és már a köldökömnél járt.
- Kérlek… - nyögtem halkan, mire ő rám nézett
- Mire kérsz? – kérdezte halkan, és leheletével a belső combomat csiklandozta.
- Mi lenne ha most átugornánk az előjátékot, és a lényegre térnénk? – halkan felnevetett
- Nem akarok sietni. Ki akarok használni…minden…egyes… pillanatot. – húzta le végre rólam a bugyit, és reménykedtem benne, hogy csak viccel, de…nem. Pont azon a helyen kínzott, ahol kellett. Nagy gyakorlata van benne az biztos. Hátravetettem a fejem, és éreztem, ahogy egyre közelebb kerülök a véghez. Legalábbis ha ezt így fojtatja, akkor biztos. Nem is kellett sokáig várnom, hogy igazam legyen. Meglovagoltam a gyönyör hullámat, és teljesen elernyedtem Tyler karjaiban.
- Mond, hogy végeztél! – kérleltem halkan, mire ő mosolyogva megcsókolt
- Még csak most kezdtem… - lehelte az ajkamba, majd végre belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel a gyönyörtől. Az elején csak azért, hogy engem kínozzon lassú volt, de végül éreztem, hogy már ő sem bírja sokáig, így egyre gyorsabb tempót diktált. A hátába kapaszkodtam, miközben ismét feljutottam a csúcsra, és gyanítom, hogy szép karmolásokat hagytam magam után. Tyler, ahogy megérezte a gyönyörömet ő is utánam jött. Hangos zihálással rám borult, de ahogy tudta, tartotta magát, hogy ne legyen olyan nehéz a súlya nekem. Percekig csak így feküdtünk, míg hirtelen fel nem nevetett.
- Mi az? – kérdeztem halkan ő, pedig feltámaszkodott a könyökére
- Mondtam, hogy gyönyörű vagy. – csókolt meg lágyan, mire elmosolyodtam.

Hajnali három felé járhatott, én pedig még mindig Tyler ágyában feküdtem. Háttal neki az oldalamon, derekamon a karjával. Az arcát a hajamba temette, és halkan szuszogott. Tudtam, hogy nem alszik.
- Voltál már szerelmes? – kérdeztem hirtelen
- Hmm…? – dörmögte halkan, mire felkuncogtam.
- Ennyire nem lehetsz fáradt.
- Én napközben nem alszom, mint te. Este pedig te még jobban leamortizálsz, szóval de. Lehetek fáradt. – ölelt még jobban magához
- Ez azt jelenti, hogy ne jöjjek, inkább hagyjalak aludni? – kérdeztem mosolyogva, mire halkan felmordult
- Azt próbáld meg. – megint csönd lett, csak a szuszogását lehetett hallani.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. – szólaltam meg ismét, mire felnyögött
- Helena… - kérlelt halkan, mire mély levegőt vettem
- Oké, hagylak aludni. – hunytam be a szemem, és én is megpróbáltam pihenni.
- Egyszer. – szólalt meg hirtelen, mire felpattantak a szemeim
- Mi egyszer? – felsóhajtott
- Csak egyszer voltam igazán szerelmes, és azt hittem nem is leszek többé. De mégis. – csókolta meg a vállamat, én pedig halványan elmosolyodtam, de nem tartott sokáig
- Miért lett vége? – súlyos csönd lett a szobában – Tyler?!
- Közel háromszáz éve történt. Ember volt, és nagyon gyönyörű. Nem tudta, hogy mi vagyok, és én jónak is láttam így. Mielőtt találkoztam vele úgy éreztem, hogy nem élek teljes életet. Nehéz volt elfogadnom magam, de mellette úgy éreztem, hogy nem vagyok szörnyeteg. Nem tudtam, hogy vámpírok fogadták örökbe a szülei halála után csak miután elmentem egyszer hozzájuk. Vivien… tudta, hogy a szülei vámpírok, de nem félt tőlük. Nem is akart vámpír lenni, és a szülei sem akarták neki ezt a sorsot. Amikor találkoztam velük nagyon meglepődtem, de ők úgy szintén. Arra nevelték a lányukat, hogy óvakodjon a vérfarkasoktól. Miután a szülei elmondták neki az igazat, Vivien eljött hozzám, és nagyon dühös volt. Nem értette, hogy miért nem vallottam be neki, hogy mi is vagyok. Azt mondta, hogy soha többé nem akar látni…-tudtam, hogy a fejében újra átél mindent, és szörnyen sajnáltam. Felé fordultam, és a szemébe néztem. Évszázadok fájdalma volt a szemében. – Eljöttem Bostonból, és…azóta nem láttam. – megsimogattam az arcát, mire halványan elmosolyodott – Te voltál aki újból fényt hoztál az életembe. – simított végig az arcomon, és lágyan megcsókolt
- Sajnálom. – mosolyogtam rá, amit ő viszonzott
- Már nem számít. Ez már a múlt, és én nem akarom, hogy ezzel foglalkozz. – simított végig az arcomon – És most te jössz! – összevontam a szemöldököm
- Mi?
- Te voltál már szerelmes? – megköszörültem a torkom, és hátat fordítottam neki megint.
- Nem, nem voltam. – haraptam be az alsóajkam
- Helena… - fordított maga felé, de nem néztem a szemébe - … mi a baj?
- Semmi. – vontam meg a vállam. Felemelte az álam, hogy a szemébe nézzek.
- Miért hazudsz?
- Én, nem… - kezdtem volna, de a tekintete miatt nem folytattam. Halk sóhajjal felültem. Magam köré tekertem a takarót, pedig egyáltalán nem fáztam. – Életemben egyszer…nem, kétszer…voltam szerelmes. Legalábbis azt hittem,… hogy szerelmes vagyok. – nem mondott semmit, csak csendben hallgatta, hogy mit mesélek. – Először a szüleim halála után lettem szerelmes. Egy… arisztokrata vámpír volt. Akkor lettem Vadász, és már abban az időben sem szíveltek minket. A férfi szeretett engem, de a szülei nem engedték, hogy velem legyen, mert egy arisztokrata lányt akartak neki. Szakítottunk, és nem láttam többet. – mély levegőt vettem – Nehezen tettem rajta túl magam, de végül… sikerült. Azt hittem soha nem leszek többet szerelmes. Évekkel utána találkoztam egy…emberrel egy partin… azonnal beszélgetni kezdtünk, és én egyre jobban vonzódni kezdtem hozzá. Mindig találkoztunk, és úgy éreztem, hogy végre megtaláltam az igazit. Egészen addig, míg… egy hosszabb vadászat után, el nem mentem hozzá. Napok óta nem ittam, és ő ott volt… - legördült egy könnycsepp az arcomon – Majdnem megöltem, de végül… csak vámpír lett belőle. – gúnyosan felnevettem – Amikor rájött mivé is tettem meggyűlölt. Azt mondta, hogy szörnyeteg vagyok, és az elejétől fogva ezt akartam tenni vele, hogy örökre velem lehessen… - a vállam fölött hátranéztem rá – Nem éppen egy vidám történet ugye? – erőltettem mosolyt az arcomra ő, pedig felült, és magához ölelt.
- Én is nagyon sajnálom. – hozzábújtam, és mélyen magamba szívtam az illatát
- Tudom. – feltérdeltem, és megcsókoltam. Hirtelen valaki teljes erejéből verni kezdte az ajtót.
- Tyler, azonnal nyisd ki! – hallottam meg az ismerős hangot
- Ez…
- Vincent.