Dark Night 27. fejezet

Sziasztok!

Nem lett olyan hosszú, de azért ez is valami. Jó olvasást hozzá! :)

puszi
Niky

27. fejezet

Felvettem a vadász ruhám, és félve elindultam Lucas irodája felé. Gyanítottam nem teszem majd zsebre, amit kapni fogok. Megköszörültem a torkom, és halkan kopogtam az ajtaján.
- Szabad! – kiáltott ki, én pedig egy mély levegő után beléptem. Mosieur Gaston Lumiere ült előtte. – Helena, ismered Monsieur…
- Már volt egymáshoz szerencsénk. – állt fel a vámpír, és felém jött. Világoskék hajszálcsíkos öltönyt, és fehér inget viselt. Ősz haja illett, szürke szeméhez.
- Én inkább szerencsétlenségnek mondanám, de igen. Már találkoztunk. – hidegen rám mosolygott, majd a válla fölött ránézett Lucasra. – Később visszajövök. Jó volt újra látni magát Helena! – hajtott előttem fejet, majd kiment az irodából. Az ajtó pedig hangos csattanással becsukódott mögötte. A beállt csönd kezdett zavarni, de nem szólaltam meg. Lucassal farkasszemet néztünk. A tekintete csak úgy izzott, és ahogy láttam szörnyen ideges volt.
- Ülj le Helena! – szólalt meg végül, de én megráztam a fejem
- Inkább állnék.
- Azt mondtam ülj le! – nem hallottam még soha ilyen idegesnek, így jobbnak láttam ha inkább nem ellenkezek. Leereszkedtem az íróasztal előtti székbe, és vártam. Lucas összekulcsolva, az asztalra tette a kezeit, és egy kicsit előredőlt. Fekete ing volt rajta, így a haja teljesen beleolvadt. – Tudod miért hívtalak ide? – kérdezte halkan, és le nem vette volna szemét rólam
- Sejtem. - sóhajtott
- Hol voltál az utóbbi napokban? – számítottam erre a kérdésre, és úgy válaszoltam, hogy a szemem sem rebbent.
- Pihentem. Az utóbbi időben sok dolog történt, és nekem muszáj volt… felejtenem. – vontam meg a vállam
- Nem azt kérdeztem, hogy mit csináltál, hanem, hogy hol voltál?
- Miért érdekel? – hirtelen ököllel az asztalra csapott dühében, én pedig megborzongtam. A tekintete hideg volt.
- Ha jól tudom én vagyok a vámpírok vezére, szóval most elmondod szépen, hogy hol voltál! – sziszegte
- Egy hotelban szálltam meg nappalra, este pedig az utcákat róttam hátha beleütközök egy farkasba, de nem. Nem tettem semmi rosszat.
- Ha megkérdezném a barátnődet ő is ugyanezt mondaná? – ezt nem tudom biztosan. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, így nem is beszéltem ezt meg vele. De valószínűleg ezt mondaná, mert ez a leglogikusabb. Nem az, hogy egy farkas lakásán voltam, és utána elmentem a gyűlésükre is. Ilyet csak a hülyék csinálnak. Hát igen…
- Igen. Ezt mondaná ő is, mert ez az igazság. – mélyen a szemébe néztem, mire ő megrázta a fejét.
- Nem tudom mit higgyek. – összehúztam a szemöldökömet
- Mi van veled Lucas? – kérdeztem halkan
- Elegem van belőle, hogy folyton megszeged a szabályokat. Te is csak egy vámpír vagy a többi közül. Nem tudom miért viselem el az engedetlenségedet. – rázta meg a fejét, és most szörnyen elkeseredettnek tűnt.
- Nem tettem semmi rosszat.
- De igen. – vált megint keménnyé a tekintete – Engedély nélkül mentél el. Úgy, hogy senkinek nem mondtad el hova mész, és miért. Szerinted ok nélkül vagyok dühös? – vettem egy mély levegőt
- Nem. – hajtottam le a fejem. – Igazad van. Hibáztam. Mint mindig. Sajnálom.
- Ezzel már nem tudok mit kezdeni. Döntöttem…Elveszem tőled az ügyet. Tylert, nem üldözheted tovább.- azonnal felnéztem rá. Jól hallottam?
- Mi?
- Nem keresheted többé! Vadászni még mindig vadászhatsz farkasokra, de Tylert békén hagyod! Ha belekeveredik valami ügybe, te kimaradsz belőle! Nem érintkezhetsz semmivel ami hozzá tartozik! Ha ő felbukkan te elmész! Megértetted? – hirtelen levegőt sem kaptam. Ha nem én üldözöm tovább, akkor valaki más, és az a valaki megöli. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Nem kezdtem el kiabálni, azzal csak magam alatt vágnám a fát. Bólintottam
- Ki kapja meg az ügyet?
- Azt majd én eldöntöm. Neked már ehhez semmi közöd. Mos pedig, elmehetsz. – bökött az ajtó felé. Nagy nehezen felálltam, és kifelé indultam.
- Lucas… - fordultam vissza felé
- Igen?
- Ha valaki más kapja meg Tylert, akkor én kérem a fegyvert. – felvonta a szemöldökét
- Miért engedném meg neked?
- Mert ha akarok, akkor megtudok mindent róla, és megtalálom a tettest. Te is ezt szeretnéd, és tudod, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb. – fáradtan hátradőlt a székében, és megmasszírozta a halántékát. Azt hittem, nem fog válaszolni, de végül megszólalt.
- Nem tudom miért adok neked még egy esélyt… - dünnyögte magában - Rendben, de semmi Tyler! – bólintottam
- Köszönöm. – mentem ki az irodából, majd elindultam a hosszú folyosón. Semmi Tyler, ehhez neki is lesz néhány szava…

Mikor lement a nap, a többi vadásszal együtt készülődni kezdtem. Gyorsan magamra kapkodtam az összes fegyvert amire szükségem volt, majd Daniel mellé léptem. Senki nem volt a közelünkben, de azért én suttogtam.
- Lucas, elvette tőlem Tylert.
- Tudok róla. – nézett rám, majd a fegyvereit kezdte el töltögetni.
- De megbízott mással, azt mondta kideríthetem ki a fegyverért a tettes. – Daniel letette a fegyvert az asztalra, majd neki támaszkodott.
- Ezt is tudom. – mondta halk, fájdalmas hangon
- Nem örülsz neki. – vontam össze a szemöldököm
- Nem.
- De hát ezt akartad. Hogy szabaduljak meg Tylertől, és mást csináljak. Most mást csinálok. Mi ezzel a baj?
- Az, hogy veszélyes. – nézett rám komolyan, mire én halványan elmosolyodtam.
- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni.
- Steven is ezt mondta… - fordította felém a fejét, de nem volta hajlandó a szemébe nézni.
- Én más vagyok. – közöltem halkan, mire gúnyosan felnevetett – Daniel… Bízz bennem! – kérleltem, és megfogtam a kezét. Halk sóhaj után megszorította kezem.
- Csak ne essen semmi bajod! – rámosolyogtam
- Nem fog. – adtam egy puszit az arcára – Hajnalra itt vagyok! – intettem neki búcsút, és a kocsimhoz indultam.

Leállítottam a motort, a hatalmas épület előtt, és a legfelső emeletre indultam. Furcsa volt megint itt lenni, de most már meg kell ezt szoknom. Szólnom kell Tylernek, hogy vigyázzon magára, mert már nem én üldözöm. Mikor megállt a lift, gyors léptekkel az ajtója elé mentem, és elcsodálkoztam. Az ajtó egy kicsit nyitva volt. Mintha valakinek nem lett volna rá ideje, hogy becsukja. Próbáltam elképzelni mi történhetett, de nem teketóriáztam sokáig, belöktem az ajtót. Amit bent láttam, az mindennél rosszabb volt, a harag pedig egyre jobban eluralkodott rajtam.