Dark Night 25. fejezet

Sziasztok!

Most, hogy kezdődik a suli nem tudom, hogy mikor lesz időm frisselni. De ígérem sietek, és megpróbálok minden héten új fejezetet hozni. :/ Addig is itt az új feji!! :)

puszi
Niky

25. fejezet

Még magam sem hiszem el, hogy épp bőrrel megúsztam ezt az egészet. Még egy karcolás sincs rajtam, pedig számítottam rá. Bízok Ericben, és kész. Lehet, hogy hülyeség, de nem vágna át. Legalábbis remélem, mert akkor nem lesz jó vége. Tyler, viszont teljesen meglepett. Közhírré tette, hogy együtt vagyunk. Lehet, hogy nem tudok rá haragudni, de azért egy kicsit fortyogok.

Mikor a főhadiszállásra értem, már nem voltak bent a Vadászok. Ez részben jó, de Daniel még mindig nem telefonált nekem.

Felfelé futottam a lépcsőn, és beleütköztem Lucasba. Már csak ez hiányzott.

- Sajnálom, nem figyeltem. – mentegetőztem, és elmentem mellette, de a hangja megállított

- Helena, hol voltál két napig? – beharaptam az alsóajkamat, de nem fordultam felé.

- Vadásztam. – hazudtam, valamit gyorsan, és reméltem, hogy beveszi.

- És hol voltál nappal? – sóhajtottam

- Egy kis panzióban szálltam meg. Steven, halála után kellett egy kis nyugalom. Sajnálom ha aggódtatok. – nem válaszolt így felé fordultam. Furcsán nézett rám. Félig szánakozó, félig dühös arccal. – Mi a baj? Mi történt? – halkan felsóhajtott

- Beszéltél Danielel? – összeszorult a torkom

- Nem hívott, de küldtem egy üzenetet neki, hogy jól vagyok. Történt vele valami? – elfordította a fejét – Lucas?! Mi van Danielel? – a hangom már hisztérikus volt

- Meglőtték. Tegnap este. – küzdöttem a könnyeimmel, de sikerült visszatartanom őket.

- Jól van? – kérdeztem halkan, mire bólintott

- Igen. Szerencséje volt, hogy nem ezüst golyó volt a farkasnál. – megnyugodva fújtam ki a levegőt

- Ma már kiment harcolni igaz? – ahogy ismerem biztos, hiszen nagyon makacs. Akárcsak én.

- Nem maradt itt, akárhogy is kérleltem. Azt mondta, hogy már semmi baja, és a legjobb, ha most inkább harcol. – mondta fáradt arccal

- Van még valami? – kérdeztem összehúzott szemmel.

- Semmi olyan, amit ne tudnék én megoldani. Később találkozunk. – azzal megfordult, és lerobogott a lépcsőn. Ez furcsa! Lucas, nem szokott ilyen lenni. Történt valami, az utóbbi napokban, amiről nem tudok? Vagy csak egyszerűen túlreagálom az egészet. Egyre fáradtabb, és szomjasabb leszek, ha most azonnal nem indulok el. Sóhajtva felmentem a lépcsőn.

- Ja, és Helena, Mr. Gramer beszélni akar veled. – kiáltotta még vissza nekem Lucas. Megdermedtem a lépcsőn.

- Miről?

- Azt tőle kérdezd. – vonta meg a vállát, és már ott sem volt. Soha nem lesz már egy nyugodt éjszakám…


Mielőtt beállítok Nickhez, gondoltam lezuhanyozok, és iszok egy kis vért. Semmi kedvem nem volt fürdés után újból felöltözni, így maradtam a selyem pizsamámnál, és a köntösömnél. Három tasak vérre volt szükségem, hogy végre elememben érezzem magam. Ennyit soha nem szoktam inni. Ebből is látszik, hogy lefárasztottak az utóbbi napokban.

Halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy merre lehet Nick szobája, így jobbnak láttam, ha megkérdezem. Egy hűbéres készséggel elmagyarázta az utat, még oda is akart kísérni, de egy kis magány jólesett. Nem örült neki, hogy visszautasítom, de ez van. Velem nem járnak jól. Ezt már megtanulhatták volna ennyi idő alatt. Hiába tepernek, nekem csak hűbéresek maradnak.

Amikor az ajtóhoz értem elgondolkoztam rajta, hogy kopogjak-e, vagy ne. Végül maradtam az illedelemnél. Bár ő sem kopog mindig, ha csak úgy beront a szobámba. Ahogy kettőt ütöttem az ajtón, az már nyílt is ki. Nick, kék farmert, és fehér inget viselt. Meglepően vonzó volt. Na jó, ezt most verd ki a fejedből Helena! Félredöntötte a fejét, és végignézett rajtam.

- Téged is lehet errefelé látni? Azt hittem, már vissza sem jössz. – vigyorgott rám, de én elengedtem a fülem mellett a megjegyzését.

- Hallottam beszélni akarsz velem. Akkor essünk túl rajta, minél hamarabb! – elállt az ajtóból, hogy bemenjek. Ezen azért elgondolkoztam. Minek menjek be? Nem hiszem, hogy jó ötlet. Lehet, hogy nem öl meg, de…

- Mi az, egy farkas lakásába készségesen bemész, de az én szobámba nem? – vonta föl a szemöldökét, mire sóhajtva bementem. Még soha nem jártam itt, szóval jól megnéztem magamnak a helyet. A két sarokban mind a két állólámpa égett, és halvány fényt biztosítottak. A falak majdnem üresek voltak, de azért néhány műkincs megbújt itt is. A hatalmas franciaágy vörös selyemhuzattal volt felhúzva. Hozzáillő szőnyeg, és függöny egészítette ki az összeállítást. Egy fekete bőrkanapé volt a két lámpa között, előtte egy kis dohányzó asztal. A fürdőszoba ajtó mellett egy ruhásszekrény volt. Még pár könyves polc, egy kis kredences szekrény amiben italok voltak, és ennyi. Nem valami nagy berendezés, de végül is nem itt lakik. A franciákkal ő is elmegy, hála az égnek! Az ágya mindkét oldalán volt egy-egy éjjeliszekrény. Az egyiken egy lámpa, a másikon ébresztőóra, és egy fényképkeret. A kíváncsiságom túl nagy volt ahhoz, hogy ne nézzem meg közelebbről. Nick, töltött magának egy kis wiskyt, majd leheveredett a kanapéra, és onnan bámult engem, ahogy a képet vizsgálgatom. Még csak rám sem szólt.

A képen egy hosszú fekete hajú nő volt. Nem lehetett több huszonöt évesnél, mégis világoskék szemében annyi elnyűtt évszázadot lehetett, látni még így képen keresztül is. Egy padon ült, és a kamerába mosolygott. Fűzős bő szoknyás ruha volt rajta. Sovány, de karakteres arca volt, és kihagyhatatlan tény, hogy… gyönyörű.

- Ő, ki? – kérdeztem halkan.

- Életem egy nagy szerelme. – hitetlenkedve néztem rá.

- Ez a nő ember Nick! – közöltem, mire halványan elmosolyodott.

- Honnan tudod, hogy nem vámpír? – megvontam a vállam.

- Egyszerű, ezen a képen nappal van. – félredöntötte a fejét, és mellém lépett. Kivette a kezemből a képet, és megbabonázva nézte. – Meghalt, vagy csak nem lehetsz vele együtt? –letette a szekrényre, majd rám nézett.

- A kettő nem zárja ki egymást. – sóhajtottam. Egy emberbe szerelmes lenni, épp olyan nagy bűn, mint egy farkasba. És még nekem pampog? Hát köszönöm.

- Hogy történt? – lerogyott az ágyra, és maga elé meredt. Mintha visszamenne az időben. Nem számítottam rá, hogy elmeséli, de végül beszélni kezdett.

- Közel háromszáz éve történt. Éppen egy Vadászaton voltam. Egy nagyobb farkas falkát mészároltunk épp le, és… volt egy szemtanú. Victoria. Az én dolgom lett volna, hogy megöljem, de… nem ment. Amikor a szemébe néztem, elvesztem. Azt hazudtam a többieknek, hogy végeztem vele. Közben meg, egyre többet találkoztunk. Ő volt az első akinek elmondtam, hogy mi vagyok, és nem ítélt el. Elfogadta, hogy szörnyeteg vagyok. Soha senkinek nem árulta el a titkomat. Én pedig, beleszerettem. Aztán egy nap… egyedül mentem vadászni. Találkoztam egy tucat farkassal, akik épp egy nőt támadtak meg az egyik sikátorban. Nem tudtam ki az, de kötelességemnek éreztem megmenti. Míg az egyik farkassal harcoltam a többi, megölte a nőt… - csöndben hallgattam, és egy szót sem szóltam. Van amikor jobb ha nem szól semmit az ember. – Nem tudtam, hogy ő az, csak amikor mindegyikkel végeztem. Csak akkor… néztem meg közelebbről. Kiderült, hogy a szemetek megerőszakolták, majd kitörték a nyakát. Azóta mindennél jobban gyűlölöm a farkasokat. – rám nézett, és rengeteg fájdalom volt a szemében. Most nagyon sajnáltam. Leültem mellé az ágyra, és megfogtam a kezét. Nem tiltakozott.

- Sajnálom Nick! Nagyon sajnálom. – mélyet sóhajtott

- Tudom, és ezt mind, egy valamiért akartam elmondani neked. – bólintottam

- Tyler miatt.

- Nem lehetsz együtt egy farkassal. – sóhajtottam, majd felálltam

- Tisztában vagyok vele, de… nem vagyok benne biztos még én sem, hogy mit érzek, de egy valamit tudok. Nem élhetek nélküle. Lehet, hogy ez nem szerelem, de szükségem van rá. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de így van. Tudod jól, hogy nem akartam ezt. – fordultam el. Halkan mögém lépett, és megfogta a vállam.

- Véget kell vetned ennek Helena! Ha kiderül mindennek vége. Nagyon jól tudod! – bólintottam.

- Nem tudtam meg, hogy ki a fegyver forrása. Egy biztos, nem farkas. – sóhajtott

- Csodálom, hogy nem öltek meg a gyűlésen. – halványan elmosolyodtam. Miért is ne tudná, hogy hol voltam?!

- Én is. – megfordultam, hogy a szemébe nézzek – Most viszont mennem kell! – visszatartottam a könnyeimet. Nem azért akartam sírni, mert megbántott, hanem a története miatt. Mi lenne velem ha meghalna Tyler? Ebbe bele sem akarok gondolni. Az ajtóhoz mentem, hogy kinyissam, de még utánam szólt.

- Azt elfelejtettem mondani, hogy Victoria terhes volt. Az én gyermekemet hordta a szíve alatt. – ez betett.

- Jó éjt Nick… - suttogtam halkan, majd sírva haladtam a szobám felé.