Dark Night 42. fejezet

Sziasztok!

Próbáltam gyorsan hozni az új fejit, és most nem kellett több hetet várni rá. ;) Brandy a képek nagy része már meg van, de még azért kell pár, és persze még a zene sincs meg :/ De igyekszek, és előre is köszönöm a videót!!! :) A fejezethez, pedig jó olvasást! :)

puszi
Niky

42. fejezet

- Na nem! Ez egy rohadt szar ötlet! – egyik lábamról a másikra álltam, de legszívesebben elfutottam volna. Nick azonban szorosan tartott a derekamnál fogva. A lépcső mellett álltunk, és a bátyámat fixíroztuk aki épp mutogatott valamit egy hűbéresnek.
- Te mondtad, hogy segítsek. Most, akkor mi baj? – suttogta a fülembe
- Baj? Ugyan semmi. Csak nem értem miért ke ebbe belevonni Danielt. – közöltem, mire elmosolyodott
- Része a tervemnek. Nyugi, csak…bízz bennem!
- Hogy bíznék ha a cápák elé löksz?
- Félsz a bátyádtól? – kérdezte vigyorogva, majd meglökött, hogy induljak el. Tettem pár félszeg lépést, de aztán meggondoltam magam.
- Mi lenne ha…
- Ha elindulnál? Megköszönném. – fogta meg a karom, és a bátyám elé húzott.
- Fogalmad sincs mire váalkoztál. – suttogtam
- Ráérsz majd megköszönni. – közölte, majd mosolyogva Daniel felé fordult.- Zavarhatunk? – Kérlek mond, hogy nem! Beharaptam az alsóajkam. A bátyám felénk fordult, és egy kézlegyintéssel elhessegette a hűbérest.
- Persze. Csupa fül vagyok. – majdnem karon ragadtam Nicket, hogy elhúzzunk onnan, de aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Tyler. Csak ez járjon a fejedben! Semmi más. Összefűztem az ujjaimat Nickével, és rámosolyogtam a bátyámra. Ó, mamám!
- Szeretnénk bejelenteni valamit. – kezdte, mire Daniel a kezeinket kezdte bámulni karba tett kézzel.
- Igazán? Mit? – nagyon jól tudja, de azért megerősítést akar. Hát… nem hiszem, hogy erre vágyik.
- Mi…szóval…- nem bírtam kimondani, így Nick fejezte be
- Együtt vagyunk, és szeretnénk, hogy ezt te is tudd. – Hülye! Hülye! Hülye! Magamban átkoztam magam, és megpróbáltam szerelmes, nyugodt lánynak tűnni. Daniel szigorú tekintettel méregetett, majd fáradtan megmasszírozta az orrnyergét.
- Mi…mióta? – kérdezte halkan
- Pár hónapja. – vágtam rá gyorsan.
- És miért csak most szóltok?
- Mert…nem voltunk biztosak benne. Most viszont eljött az ideje, és szeretnénk ha mindenki tudná. – mosolygott bájvigyorral Nick, mire Daniel fölvonta a szemöldökét. Már épp megszólalt volna, mikor Nicholas jelent meg meette. Valamit súgott a fülébe, majd elment.
- Nézzétek nekem most… mennem ke, de… ezt még…megbeszélhetnénk. – mondta torok köszörülve, majd botladozva elment. Hát igen ki az aki erre számított? Senki. Még én sem gondoltam volna, hogy Nick ezt találja ki, de hát… a cél szentesíti az eszközt, és most bennem csak ez tartja a lelket. A cél.
- Annyira nem volt vészes. – mondta Nick, mire én rábámultam
- Nem, de attól még furcsa volt. – mosolyogva a szájához vitte a kezemet
- Majd megszokod. – lehelt rá lágy csókot
- Majd meglátjuk. – mosolyogtam vissza. Kihúztam a kezemet az övéi közül. – És most? – halkan sóhajtott
- Várunk, és… játsszuk a szerepeinket.
- Honnan tudod, hogy beválik? – vontam föl a szemöldököm
- Mark egy…nagyon régi jó barátom, és ha jól ismerem, nem veszi el soha azt ami az enyém. Ergo, leszá rólad, és azt hiszi majd, hogy ez a dolog Tylerrel csak egy kis… kaland volt. A mi kapcsolatunk viszont komoly. – sóhajtottam
- És ha nem változik semmi? – vontam föl a szemöldököm
- Akkor még mindig van egy lehetőség. – összehúztam a szememet. Nick nem nézett rám, csak a padlóra bámult.
- Amit én fogok megtenni, és nem te. – közöltem, mire rám nézett.
- Ez még nincs benne a játékban. Csak, akkor ha már minden kötél szakad. – bólintottam
- Reméljük kitart a kötél.

Egész nap a „pasimmal” voltam. Igazából szörnyen furcsa érzés, amikor egy idegen, és mégis jó barátod menti meg a kapcsolatodat. Már ha ez megment bármit is. Nagyon reménykedek benne, de nem vagyok semmiben sem biztos. Csak a remény maradt, és semmi más. Nem tudom, hogy bejön-e egyáltalán ebből bármi is, és abban sem vagyok biztos, hogy elhiszik, hogy együtt vagyunk Nickel. Elég hihetetlen, hogy eddig utáltuk egymást most meg együtt vagyunk. Danielel azóta sem beszéltem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy még van mondanivalója számomra.
A nappali feladatunkat ha úgy vesszük elvégeztük, de még este…van egy kis dolgunk. Aminek Nick nem annyira örül, de én sem.
- Indulhatunk? – kérdezte, mikor kijöttem a gardróbomból. Mély levegőt vettem.
- Igen. Hagytam neki egy üzenetet, hogy egy kis kávézóban várjon.
- Minket, vagy csak téged? – vonta föl a szemöldökét
- Csak annyit mondtam, hogy hamarosan találkozunk. Azt mondta nem tehetem be a lábam a házába. Azt nem említette, hogy máshol nem találkozhatok vele. – bár szerintem nem gondolta komolyan amit mondott. Ha meg mégis majd most kiderül. Nick elmosolyodott
- Remélem eljön.
- Elfog ne aggódj! Bár én nem reménykednék benne ennyire. Nem is kéne lehet ott lenned. Így is eléggé ki van ha ezt meghaja még rosszabbra fordulnak majd a dolgok. Nem maradsz inkább itt? – kérdeztem, mire a szemét forgatta
- Hogy azt higgye félek tőle?! Na nem kösz, inkább megyek. Meg amúgy is… tartanunk kell a látszatot. – vigyorgott.
Nicken egy sötét farmer, és sötétkék ing volt. A fekete zakóban pedig lemerem fogadni, hogy legalább két pisztoly is van. Én egy koptatott farmer, fekete vá nélküli fölső, és bőrdzseki mellett döntöttem. A kabátban simán elfért fegyver, mobil, és némi készpénz. Milyen jól összeillünk. Hát igen ilyen egy igazi pár nem? Inkább ezt nem említem Tyler előtt. Megköszörültem a torkom.
- Menjünk inkább! – fogtam meg a kezét, és kisétáltunk a szobámból.
Nem mondok keveset ha azt mondom az egész ház minket bámult. Páran nyíltan, páran pedig torok köszörülve félre fordultak. Mondtam én, hogy furcsa lesz! De ki hagat rám?

Mikor megérkeztünk a kávézóhoz Nick leállította a kocsit, de még nem szálltunk ki. Tyler már bent volt valamit ivott, és közben magazint olvasgatott.
- Figyelj, próbálj…kíméletes lenni vele oké? Nem szeretnék balhét. –kérleltem, mire bólintott – És…ha lehet ne próbáld meg megölni. – felnevetett
- Megpróbálhatom. – kacsintott rám, majd mind a ketten kiszálltunk. Előre mentem, de a sarkamban Nick lépkedett.
A kávézóban meleg volt, de mégis majd megfagytam. Tyler felemelte a fejét, és összevont szemöldökkel nézett rám. Gyanítom már akkor tudta, hogy megérkeztünk, amikor leállítottuk a motort, csak nem akart rám figyelni. Lassan az asztal felé sétáltunk, majd megálltam mellette.
- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam halkan, mire megkeményedett az állkapcsa
- Ő mit keres itt? Már meg akarsz öletni? – ennyit a szívélyes üdvözlésről.
- Ne légy nevetséges. – közöltem, majd beültem elé a kis boxba. Nick, és Tyler farkas szemet néztek egymással. Végül a vámpír is leült meém. – Szeretném ha mind a ketten viselkednétek, és nem esnétek egymás torkának. Beszélni jöttünk csak. Ebbe még senki nem halt bele.
- Miért van itt? – kérdezte tőlem Tyler, de nem engem nézett.
- Zavarok? – kérdezte gúnyosan Nick
- Ami azt illeti rohadtuk zavarsz! – csikorogta Tyler, mire felsóhajtottam
- Elég már! Azt mondtad viselkedsz! – fordultam Nick felé, mire ő elvigyorodott
- Jó leszek ígérem. – nézett rám kiskutya szemekkel, mire csak a szememet forgattam
- Nick azért van itt, mert segít nekünk. – Tyler karba tett kézzel hátradőlt
- Ugyan miben segíthet nekünk ez a szépfiú?
- Elmondtam neki a Markos sztorit, és ő… kitalált valamit. Ami beválhat. – néztem az említettre, majd vissza Tylerre. – De…nem fogsz neki örülni. – felsóhajtott
- Minek örülök én mostanában? – kérdezte fájdalmasan, mire megráztam a fejem
- Erről beszéltem. Ha nem tudunk együtt lenni, akkor minek próbálkozunk ennyire? Mind a ketten csak rosszul járunk. – mondtam halkan, mire Nick megszorította a kezem az asztal alatt. Jól esett, hogy ott van velem, de közben rossz volt abba belegondolni, hogy lehet a kapcsolatomnak Tylerrel semmi értelme.
- Nem akarok megint veszekedni. – szólalt meg Tyler, mire én sóhajtottam
- Akkor ígérd meg, hogy nyugodt maradsz bármit is mondok, és nem ölöd meg Nicket!
- Egyáltalán bízhatunk benne? – kérdezte élesen
- Az életemet is rá bíznám. – mondtam halkan, és Nickre néztem, aki furcsa tekintettel nézett a szemembe. – Segíthet, és most ez a lényeg. – Tyler fáradtan megdörzsölte a szemét, de nem szólalt meg, így én folytattam. – A terv lényege az, hogy elhitetjük Markal, hogy együtt vagyok Nickel. Mivel ők jó barátok, ezért remélhetőleg Mark visszavonulót fúj, ha meghallja, hogy mi együtt vagyunk. Így tartani fogja a száját, és azt hiszi majd, hogy amit látott az csak egy apró kis botlás volt semmi több. Nem biztos, hogy beválik, de meg van rá az esély. – Tyler percekig meg sem szólalt, majd végül gúnyosan elmosolyodott
- Szóval ti most… együtt vagytok? – kérdezte mosolyogva, de semmi vidámság nem volt benne
- Elméletileg…igen. De gyakorlatilag… veled vagyok. – idegesen a fejét rázta, de nem mondott semmit. Nem bírom nézni, hogy szenved. – Nick, magunkra hagynál? Kérlek! – bólintott, majd kicsusszant a boxból, és a kocsihoz sétált. Halk sóhajjal leültem Tyler meé, és a váára tettem a kezem. – Nézz rám! – kérleltem halkan, mire lassan felemelte a fejét – Mindennél jobban szeretlek. – halványan elmosolyodott, és az ujjaim közé fűzte az övéit. A hüvelykujjával lágy köröket rajzolt a kézfejemre.
- Ahogy én is. Ezért nem tudom elviselni a gondolatát sem annak, hogy valaki másé vagy.
- Nem vagyok másé. Mindenem a tiéd, de… talán így távol tudom magamtól tartani Markot, és nem ke még rosszabb dolgot tennem. Kérlek! Bízz bennem! – kérleltem
- Benned bízok, de benne… - bökött a fejével Nick felé - …rohadtul nem.
- Ő csak egy barát, aki hoz értem egy áldozatot. Semmi több. – megrázta a fejét
- Nem érted igaz? – összevontam a szemöldököm – Nem az én tisztem, hogy eláruljam mások érzelmeit. – mondta halkan, majd sóhajtott – Csak…ígérd meg, hogy nem hagysz el! Ígérd meg, hogy velem maradsz! – fogta két kezébe az arcomat
- Ígérem. – suttogtam, majd hagytam, hogy az ajka az enyémre találjon. A csók mindent elárult.

Furcsa érzéssel mentem vissza Nickel a főhadiszállásra. A kocsiban csöndben maradtam. Valahogy zavart voltam amiatt, hogy látta a csókunkat Tylerrel, de volt ennél nagyon bajom is. Remélem sikerül a terv, mert ha nem, nem tudom mi lesz velünk. Egyikünk sem akarja elveszíteni a másikat, és nagy áldozatokat hozunk. Hálás vagyok Nicknek, hogy megteszi ezt értem, de nem értem miért csinálja. Van egy olyan érzésem, hogy van neki ennél jobb dolga is. Nem kérdeztem rá, de azért magamban van miről merengnem.
Alig várom már, hogy holnap újra lássam Tylert. Csak egy órája váltunk el, de már most pokolian hiányzik. Ahogy megcsókolt abból azonnal tudtam, hogy mit érez, és szörnyen sajnálom, hogy ezt kell átélnie.
Amikor Nick leállította a motort lassan kiszálltam, és már elindultam volna, mikor elállta az utamat, mire a kocsinak dőltem.
- Mi az? – kérdeztem értetetlenül, mire a válla fölött hátra nézett
- Ha megteszek most valamit, megölsz? – felvontam a szemöldököm
- Miért ölnélek meg? Segítesz nekem, és hálás vagyok neked ezért. Igaz az, amit arról mondtam, hogy az életemet is rád bíznám. – mondtam halkan, mire ő halványan elmosolyodott
- Ígérd meg!
- Mi? – ráztam meg a fejem, mire megfogta mind a két kezemet
- Ígérd meg, hogy nem fogsz megutálni, vagy megölni azért ha most teszek valamit. – nem értettem miről van szó
- Nem értem, mi…
- Csak ígérd meg! – szakított félbe, mire összevontam a szemöldököm. Végül is… mi bajom lehet belőle?!
- Hát oké…megígérem! – mély levegőt vett
- Ne felejtsd el, hogy mit ígértél! – suttogta lágyan. Épp meg akartam szólalni, mikor lecsapott. Az ajka lágyan tapadt az enyémre.