Dark Night 39. fejezet

Sziasztok!

Kicsit el vagyok maradva, de próbálom magam behozni. :) BOLDOG KARÁCSONYT kívánok mindenkinek!!!!! Ajándékként először is itt az új feji, és készülök egy kis meglepivel is, amivel hamarosan kész leszek. ;) Igyekszek vele, és hamar megkaphatjátok azt is majd remélem. A fejezetről annyit, hogy...gyűlölöm. Négy napon keresztül szenvedtem vele, és egyáltalán nem tetszik. Én még szerintem ennél rosszabb fejit még nem írtam. :'( A Bétám azt mondja jó lett, de én nem vagyok benne biztos. Szóval várom a visszajelzéseket, hogy megtudjam milyen is igazából...:/ Na mindegy nem rinyálok annyit. Még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT, és Jó olvasást! :)

puszi
Niky

39. fejezet

Még a holmimat sem vettem el úgy rohantam minél messzebb. A magas sarkú részben akadályozott ebben, de megbirkóztam vele. Túl nagy a fájdalmam, és a vágyam Tyler iránt. Bízok benne, ha messze vagyok tőle minden rendben lesz. Ez az utolsó mentsváram.
Egy utcányira jártam már a báltól. Minden egyes ember ferde szemmel nézte, ahogy a gyönyörű ruhámban rohanok fej vesztve. Mikor már nem bírtam tovább, megálltam egy kis utcában, és a sikátor síkos falának támaszkodtam. Hangosan felzokogtam. Legutóbb megígértem magamnak, hogy nem fogok többet Tyler miatt sírni. Most mégis azt teszem. Természetesen az eső is pont ezt az időt választotta. Hangos dörgés után szakadni kezdett. Még ez is! Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek! Ha lenne eszem most a ruha, és a hajam miatt aggódnék, és nem az érzelmeim miatt.
Próbáltam összeszedni magam, de mintha az eső is a hangulatomat tükrözné. Nem bírtam elfelejteni Tyler csókját, és a tekintetét, ahogy szerelmesen rám nézett. Egész este fenntartottam az álcámat, és ennyit ért. Semmit!
Egy hülye kis csitri vagyok, aki nem tud magán uralkodni. Már rég el kellett volna felejtenem Tylert. De Istenem! Fogalmam sem volt, hogy ennyire beleestem. Azt hittem ez csak egy fellángolás, és semmi több. Erre…semmi nem olyan mint amilyennek elképzeltem.
A könnyek csak folynak, és folynak. Én pedig csak állok, és próbálom megtartani magam, hogy ne essek el. Minden egyes eső csepp ami rám esett ólom súlyú volt, és egyre nehezebbek lettek.
- Helena… - ez az a hang ami csak rosszabbít a dolgokon. Megfordultam, és szembetaláltam magam Tylerrel. A ruhája csurom víz volt, mint az enyém.
- Menj el! Hagyj magamra! – nem hallgatott rám. Meg akart érinteni, de megfordultam, és próbáltam elmenekülni. Persze, hogy nem hagyta. Megragadta a karom, mire mint egy három éves még jobban sírni kezdtem. Az érintése égetett, és szörnyen jó volt, de még is el akartam húzódni. Falnak nyomott, és nem engedett. – Ezzel nem segítesz! – zokogtam, de nem néztem rá. Az eső egybeolvadt a könnyeimmel.
- Helena! – mondta lágyan, de nem bírtam ránézni, akkor még jobban elkapna a sírógörcs – Helena! – kiabálta, én pedig behunytam a szemem – Könyörgök nézz rám!
- Nem megy… - leheltem halkan, mire megfogta lágyan mind a két karom
- Ennyire gyűlölsz, hogy már rám sem tudsz nézni? – a hangja annyira fájt, hogy muszáj volt felé fordulnom. Ránéztem, de nem a szemébe. Az állát bámultam.
- Nem gyűlöllek. Ez nem erről szól. – próbáltam valami normális hangot megütni, de a sírástól csak rekedt krákogás lett belőle. A könnyeim folytak, de talán egy kicsit alább hagytak.
- Akkor miről? – fájdalmasan felnevettem, és égnek emeltem a szemem
- Arról, hogy mi nem illünk össze. Nem lehetünk együtt hiába is próbálkozunk. Bármennyire is… - ránéztem, és végigsimítottam az arcán - …szeretlek. Nem lehetek veled. – néztem a szemébe, és megint sírni kezdtem. Megfogta a kezem, és lágyan belecsókolt a tenyerembe.
- Ha meg sem próbáljuk, nem is érünk el semmit. – megráztam a fejem
- Már megpróbáltuk. Többször… már nem vagyok rá képes. Nem bírnám ki, ha még egyszer végig kéne ezt csinálnom. – a még mindig fogott kezemet a szívére tette
- Érzed ezt? – kérdezte, mire el akartam húzni a kezemet. Nem akarom ezt! – Már tíz éve itt vagy bent velem. Próbáltalak elfelejteni, de nem ment. Minden nővel összefeküdtem, hogy ne rád gondoljak, de nem ment. Mindig csak téged láttalak. Te voltál az akit a helyükre képzeltelek, és közben átkoztam magam, hogy kihasználom őket. Akárhányszor nem voltál velem, arra gondoltam milyen lenne ha megölelhetnélek. Ha a magaménak tudnálak, és azt mondhatnám, hogy csak az enyém vagy. – a szíve egyenletesen vert a kezem alatt, de az enyém szabálytalanul dübörgött
- Ha azt mondom nem szeretlek, elmész? – kérdeztem halkan, de figyelmen kívül hagyta, amit mondtam
- Ha együtt csináljuk nem lesz baj! – suttogta halkan, én pedig a szemébe néztem. Elhittem amit mond, de még sem tettem semmit.
- Nem hihetek neked. Nem engedhetem, hogy az érzéseim irányítsanak. – ráztam meg a fejem
- Hallgass a szívedre! – a falnak vetettem a fejem, és fájdalmasan felnyögtem. Vettem pár mély levegőt, és visszanyeltem a kitörni készülő zokogást.
- Tudod, miért nem hallgatok rá? – kérdeztem halkan, és a szemébe néztem – Mert ha a szívemre hallgatnék, már rég a karjaidban lennék, és könyörögnék, hogy csókolj meg. – Tyler, elengedte a kezem, és közelebb hajolt. Elfordítottam a fejem. – Kérlek, ne! Ha megteszed…- nyeltem egy nagyot - … elveszek.
- Ez a célom. – suttogta a nyakamba, majd maga felé fordította a fejemet. Csak szűzies csókot lehelt a számra, de már ettől majdnem összeestem. Az ajkaim szétnyíltak, és szabálytalanabbul vettem a levegőt mint eddig. Szerintem pontosan erre várt. Birtokba vette az ajkaimat, és a nyelvével felfedezett minden zeg- zugot. Az ég dörögni kezdett, és az eső még jobban rákezdett. Tylert nem nagyon izgatta csak csókolt, és abba sem hagyta. Nem ért hozzám. A fejem két oldalán támaszkodott.
Percek teltek el míg az agyam rájött mit csinálok. Elfordítottam a fejem. Ezért nem hallgatok a szívemre! Tyler nagy levegőket véve a nyakamba borult. Sóvárogtam a csókja után még sem fordultam felé. – Gyere vissza hozzám Helena Hudsen! Kérlek! – suttogta a nyakamba. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a hangja…
- Mennem kell! – suttogtam halkan. Tyler a fejem mellett belevágott a falba, mire egy nagy lyuk lett mellettem. A haragja tapintható volt.
- Ha azt hiszed, hogy miután könyörögtem, és meghunyászkodtam előtted elmehetsz, akkor nem ismersz! – felé fordítottam a fejem. A tekintete szikrákat szórt.
- Ezért mondom, hogy nem kéne együtt lennünk. – csordult végig egy könnycsepp az arcomon. Tyler sóhajtott, majd letörölte.
- Sajnálom, én… - lehajtotta a fejét. Annyira sebezhető ilyenkor. Tudom, hogy igaza van, és még sem teszek semmit. Szeretem, de nem tudom, hogy kéne megoldanom. Talán nem szabadna hazudni egymásnak, és nem lenne semmi baj. Nem csak ő a hibás azért ami történt. Én is legalább annyira. Tegyem azt amit az eszem mond, és a fajom követel, vagy tegyem azt amit az érzelmeim diktálnak, és álljak a saját lábamra? Eddig úgy gondoltam magamra, mint egy olyan emberre akit nem lehet zsinóron rángatni, és azt teszi amit akar. Most mégsem azt teszem amit akarok. Ki tud engem követni? De ha adnék magunknak még egy esélyt, talán… Behunytam pár másodpercre a szemem, majd felemeltem Tyler fejét az állánál fogva. Istenem, csak ne bánjam meg!
- Adok egy…esélyt. – Tyler összevont szemöldökkel meredt rám
- Mi?
- Szerintem jól hallottad. Én… beszéljük meg a dolgokat, és akkor majd… meglátjuk mi lesz ebből. – szerintem fel sem fogta, hogy mit mondtam az imént neki. Még én magam sem hiszem el. Mély levegőt vettem. A könnyeim még folytak, de erőt vettem magamon. – Van egy papírzsepid?

Miután visszamentem a bálra a cuccomért, beültem a kocsimba…Tylerrel. Vélemény?! Szerintem rohadt nagy hiba, de hát ami késik nem múlik igaz? Bevallom számomra ez elég kényelmetlen, de ő élvezi. Minek is ajánlottam fel ilyen hülyeséget? Mondjuk muszáj tennem valamit, ha komolyan gondolom az együtt létünket.
Én egy kis kávézóra szavaztam, hogy menjünk be oda, de Tyler ellenkezett, és azt mondta ő így nem megy be sehova. Ezt a ruhájára értetette, és arra, hogy mind a ketten bőrig áztunk.
- Nem megyek fel hozzád! – közöltem amikor az épülethez értünk. Tyler elmosolyodott, de nem volt valami boldog. Örülhetne, hogy itt vagyok.
- Beszélgetni sem akarsz? – kérdezte, de nem várta meg a válaszomat. Kiszállt, megkerülte a kocsit, és kinyitotta az ajtómat. Felmegyek, vagy hagyom az egészet? Na jó mi lenne ha felmennék? Meg tudnánk beszélni mindent, és nem veszekednénk talán többet. De az is lehet, hogy annyira elrontottunk már mindent, hogy a dolgok helyre hozhatatlanok, és semmi értelme erőlködni. És ha…még sem? Ha minden rendben lesz, és…
Na jó mi a másik lehetőség? Ja igen, hogy a kocsiban maradok, és elmegyek. Akkor viszont még esélyt sem adok magunknak. Sóhajtottam, és kiszálltam a kocsiból.
- Max. harminc perc. – mondtam élesen, majd előtte betrappoltam az épületbe. Hívtam a liftet, és karba tett kézzel vártam. Tyler, nem sietett. Mögöttem lépkedett, és pont akkor ért mellém, amikor a lift is megérkezett. Megköszörültem a torkom, és beléptem. Megrázta a fejét, és mosolyogva utánam jött.
- Ha ez kényelmetlen neked be is fejezhetjük. – felé fordultam
- Nem. Beszélgetni fogunk, és kész. – a fejét csóválta, de nem mondott semmit. Kiszálltam a liftből, és az ajtójához mentem. Hallottam, ahogy elő halássza a kulcsát a zsebéből. Jobban összehúztam magamon a bolerómat. Az legalább nem csurom víz, mint az összes többi ruhám.
Tyler kinyitotta az ajtót, és bement a lakásba. Ledobta a kulcsot egy kis asztalra, majd a zakóját is utána küldte. Halkan becsuktam magam után az ajtót, és leültem a bárpult mellé az egyik székre. A táskámat leraktam, és a tenyerembe temettem az arcomat. Mély levegőket vettem, és próbáltam össze szedni magam. Az előbb látott kiborulni, látta, ahogy erőm vesztve bőgök. Nyeltem egy nagyot, és leengedtem a kezemet. Tyler épp az ingét gombolta ki, és közben engem vizsgálgatott.
- Mi…mit csinálsz?
- Csurom víz vagyok. Át kell öltöznöm. – mondta egyszerűen, majd levette az ingjét. Leült az ágyra, majd megszabadult a cipőjét, és a zoknijától. Kiguvadt szemmel néztem ahogy előrehajol, és az izmok megfeszülnek rajta. Amikor a gatyáját akarta levenni, elfordítottam a fejem. Nem volt jó ötlet idejönni! Mikor legközelebb odanéztem már nem volt sehol. Kifújtam a bent tartott levegőt. Muszáj innom valamit!
Lekászálódtam a székről, és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Lassan kortyoltam, mégis majdnem megfulladtam, amikor Tyler megint megjelent. Egy mackónadrág volt rajta, de nem volt képes egy pólót is felvenni.
- Nem fázol? – kérdezte rám mutatva, mire felvontam a szemöldökömet
- Megvagyok kösz. – csak a fejét rázta
- Lehet, hogy nem lehetsz beteg, de már egy jó ideje a vizes ruhában vagy. Egy idő után a vámpírok is éreznek hideget. – el vett egy fekete inget a fotelból, majd felém nyújtotta
- Nem kell. – ráztam meg a fejem, mire közelebb jött.
- Bajod nem lesz belőle, ha felveszed. – összeszorítottam a számat, és nem vágtam a fejéhez semmit. Kikaptam a kezéből az inget, és bevonultam vele a fürdőbe. Tudtam, hogy rosszul festek, de ami a tükörben fogadott szabályosan megrémített. A sminkem teljesen elkenődött, a szemem pedig piros volt a sok sírástól. A hajam nem volt annyira vészes. A ruhámnak pedig nagy baja nem esett. Ha selyem lenne most nagyobb bajom is lenne. Kihámoztam magam belőle, és a szennyes kosárra dobtam. Felvettem az inget, ami a combom közepéig ért. Ezzel nem is lenne baj, mert bugyi van rajtam, de melltartó nincs. Megölöm Emmat! Ízekre szedem, és megetetem Daniellel.
Megmostam az arcom, és letöröltem az elkenődött sminket. Mikor úgy éreztem, hogy szalonképes vagyok, kimentem a fürdőből, és vittem magammal a ruháimat is. Tyler leült a bárpult mellé, és valamit iszogatott. Nem alkoholnak néz ki.
Ledobtam a ruhákat a fotelba, majd visszaültem a helyemre.
- Jobban festesz. – jegyezte meg halkan
- Ezt vegyem úgy, hogy eddig úgy néztem ki mint egy hajléktalan? – elvigyorodott
- Soha nem nézel ki úgy. – elfordítottam a tekintetem
- Ne bókolj! Nem azért vagyok itt! Mit iszol? – böktem a pohara felé, mire felém nyújtotta. Ittam egy kortyot. – Narancslé? Mi van a wiskyvel? – megrázta a fejét
- Valahogy semmi kedvem az alkoholhoz. Nem vagy szomjas? – elhúztam a szám
- Nem. Nem kérek sem vért, se semmi mást. Beszéljünk inkább! – megvonta a vállát
- Rendben. Mesélj, mit akarsz tudni?
- Mindent. Miért van itt Vivien ismét? Tényleg semmi nem volt köztetek? Eric miért beszélt velem? Ja, és egy új kérdés, tudsz valamit a fegyverről, mert én zsákutcában vagyok?! – nagyot sóhajtott
- Ezekre már tudod a választ. – megvontam a vállam
- Jobb szeretem többször hallani a választ mint egyszer sem.
- Vincent hívta valószínűleg, hogy véget vessen a kapcsolatunknak. Tényleg nem volt semmi köztünk. Eric azért beszélt veled, mert a szívén viseli a faja sorsát, de ezt jól tudod. A fegyverről pedig semmit nem tudok. Minden kérdésedre válaszoltam? - összevontam a szemöldököm
- Vincent? Tényleg ennyire utálna? – merengtem hangosan. Ezt még csúnyán megbánja!
- Most én kérdezek! Miért beszéltél Viviennel?
- Honnan tudsz róla? – felnevetett
- Azonnal eldicsekedett vele mindenkinek.
- Én csak… tudni akartam az igazat, de… utána Eric elmondta amit tudni akartam, szóval... Már nem érdekel az egész. Hülyeség volt ezen összeveszni. – Tyler megütközve nézett rám
- Ebben egyetértünk. Jól van, következő kérdés: Mark miért van itt? – megköszörültem a torkom. Helyben vagyunk!
- Átutazóban van, és csak…meglátogatott. Nem nagy ügy. – ivott egy korty üdítőt
- Nem úgy látszott!
- Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem felháborodva, mire megvonta a vállát
- Semmit. Inkább hagyjuk nem róla akarok beszélni. Beszéljünk rólunk!
- Van már olyan, hogy rólunk? – kérdeztem, mire mélyen a szemembe nézett
- Nagyon szeretném, hogy legyen. – nyeltem egy nagyot. Úgy mondta, hogy majdnem leolvadtam a székről.
- Én… nem tudom… - leszállt a székről, és elém állt. Éreztem a megszokott meleget ami belőle árad. Felemelte a kezét, és végigsimított a combomon. -… vagyis…ki…kéne találni… – a nyakamhoz hajolt, és lágy csókokkal hintette azt. Összevissza gagyogtam mindent -…valamit.
- Nekem már van is egy ötletem. – csókolt meg szenvedélyesen. Beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz. A keze felvándorolt az ing alatt egészen a mellemig. Mikor megérezte, hogy nincs rajtam melltartó mély morgást hallatott. Végigsimított minden egyes porcikámon. A keze végül visszatért a combomhoz. A bugyim alá csúsztatta a kezét, de megszakítottam a csókot.
- Ne! – Tyler összevont szemöldökkel nézett rám
- Miért? Nem akarod, vagy…rossz volt? – megráztam a fejem
- Azt hitted eddig, hogy csak a szex miatt voltam veled. Ha most lefekszek veled, akkor megint azt fogod rólam hinni, hogy egy kurva vagyok, és ezt…nem akarom. – halványan elmosolyodott
- Ez mit jelent? Ha összejövünk soha nem leszünk együtt?
- Nem ezt mondtam, de… - a tarkómra tette a kezét, és közelebb húzott magához
- Akarlak, kívánlak, és mindennél jobban szeretlek. Mi kell még? – nyeltem egy nagyot. Ez nem helyes! Vagyis felnőttek vagyunk, de akkor is! Mély levegőt vettem.
- Nem tudom, de… - nem hagyta, hogy befejezzem, újból megcsókolt. Nem ellenkeztem, mert nem tudtam. De azért nem tartom helyesnek. Ujjaim a hajával játszottak, míg ő a mellemet simogatta.
Fogalmam sincs, hogy hogyan, de egyszer csak…elvesztettem a fejem. A szemfogam sajogni kezdett, és véletlenül megharaptam Tyler nyelvét. Felnyögött, én pedig leugrottam a székről, és a falhoz hátráltam. A vére íze a számban volt még. Olyan mint a drog. Annyira csábító, és „illegális” számomra, hogy az már fáj. Most mégis megsebeztem.
- Tyler, én…sajnálom. Nem tudom, hogy történt. Csak…elvesztettem a fejem. Apró baleset volt, sajnálom. – folytak végig könnyek az arcomon megint. Tyler felemelt kézzel felém sétált. Tiltakozóan megráztam a fejem. –Ne gyere a közelembe! Még a végén kárt teszek benned! – nem foglalkozott velem. Elém sétált, és a falnak szegezett.
- Nincs semmi bajom. Gyorsan gyógyulok, és jóformán nem is éreztem.
- Na persze. – fordítottam el a fejem – Ha elakarsz küldeni gyerünk! Nem csodálom ha ezek után már látni sem bírsz. – Tyler fájdalmasan felsóhajtott
- Mivel tudlak meggyőzni, hogy nem haragszok? Arra vágyok, hogy végre egyszer megharapj, de te mindig megfutamodsz. Ez pedig csak egy karcolás volt. Több kell ahhoz, hogy meggyűlöljelek. – ölelt magához, de nem fordultam felé. Még a végén tényleg baja esik. – Nem vagyok egy dedós kis gyerek, hogy féljek tőled. Jobban félek saját magamtól. – ráemeltem a tekintetem
- Miről beszélsz? – szomorúan elmosolyodott
- Nem mindig könnyű a farkast irányítani, ha a pillanat heve elragad. – összevontam a szemöldököm
- Eddig ezt soha nem említetted. – megrázta a fejét
- Mert nem olyan vészes. Tudom uralni ne félj! – csókolt meg, mire ellöktem magamtól
- Nem kockáztatok! Most nem! – ráztam meg a fejem, mire a homlokát az enyémnek döntötte
- Rendben. Abba hagyom ha megígérsz valamit!
- Mit? – vontam föl a szemöldököm, mire elmosolyodott
- Visszajössz hozzám! – ha őrült lennék elküldeném a fenébe, de…nem vagyok az. Szélesen elmosolyodtam.
- Már most a tiéd vagyok! – viszonozta a mosolyt, majd megpuszilta a kulcscsontomat.
- Ahogy én is a tiéd!

Hajnali három körül mentem vissza a főhadiszállásra. Ha úgy vesszük Tylerrel hivatalosan is összejöttünk. A karcolásos incidens után nem történt több gond. Nem szeretkeztünk, csak órákon át beszélgettünk, és ez mindennél jobb volt. Csak érezni, hogy ott van velem, maga a gyönyör. Ahhoz képest, hogy azt mondtam nem kezdek vele többet, most mégis vele vagyok. Hát igen…eszes kislány vagyok az biztos. Nehezen jöttem el tőle, de muszáj volt. Holnap…vagyis ma este viszont újra találkozunk, és csak ez lebeg a szemem előtt.
Még mindig nem hiszem el, hogy elvesztettem a fejem. Csak egy karcolás Tylernek nekem viszont, ez az önuralmam teljes elvesztését fogja hamarosan jelenteni. Nem bocsátanám meg magamnak ha nagyobb kárt tennék benne. Ha kell nem fekszek le vele soha, de nem fogom bántani. Inkább én halok meg…
Mielőtt a szobámba mentem volna bekopogtam Lucashoz, hogy megmondjam neki minden rendben ment a bálom, és nem hiszi senki azt, hogy gyáva.
- Gyere! – invitált be, mire én mosolyogva bementem. Eddig jó kedvem volt, mert ha úgy vesszük akkora baj nem történt, de most…
- Helena, örülök, hogy megjöttél! Hogy mulattál? – kérdezte Lucas, de nem is figyeltem rá. Az előtte ülő férfira meredtem.
- Mark?