Dark Night 38. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a fejit, de este valahogy elszállt a netem, és nem tudtam feljönni. :S:S Igyekeztem úgy megírni a fejezetet, hogy minden benne legyen amit szeretnék, és remélem áttudtam adni, amit gondoltam, amikor írtam. Ezért lett ez hosszabb mint szokott. :) Ja, és a Bétám kijavította, szóval nincs benne hiba! :) Jó olvasást! :)

puszi
Niky

38. fejezet

Nem akartam gyilkolni, vagy hülyeséget csinálni az este folyamán, így annál maradtam, hogy halálra edzem magam. Régóta nem voltam már lent a kondi teremben, pedig régen minden napos volt nálam. Ebből is látszik, hogy mennyire megváltoztak a dolgok. Átvettem egy melegítő nadrágot, egy topott, és sportcipőt, majd a fegyvertár melletti kondi terembe mentem. Egyedül voltam, és ez megnyugtató volt. Bedugtam a fülembe a fülhallgató, majd amíg a zene dübörgött én futottam mint egy őrült. Próbáltam a zenére figyelni, és nem többre.
Hát igen… közel négy órán keresztül futottam, és tényleg csak a dalok szövege járt a fejemben végig. Ezentúl ha valami bajom van, mindig ezt fogom csinálni. Minden értelemben hasznos.
Egyszer csak egy integető kéz jelent meg előttem, és Daniel arca. Lejjebb vettem a fokozatot, most már csak kocogtam. A fülhallgatókat kivettem.
- Mióta vagy itt? – kérdezte összevont szemöldökkel, megráztam a fejem. Úgy lihegtem mint egy kutya. Nem is éreztem, hogy ilyen fáradt vagyok.
- Nem tudom. Körülbelül négy-öt órája. – elképedve nézett rám, majd megrázta a fejét
- Pihenned kéne. Elhiszem, hogy fontos az edzés, de épp most jön fel a nap, és aludnod kellene. Estére kell az erő. – nyersen felnevettem
- Szóval már te is tudsz róla. Mondjuk miről nem tudnak itt a házban? Minden tőlem hangos.
- Ezért fárasztod le ennyire magad? – bökött a futógép felé, mire én megráztam a fejem
- Nem, csak kell a nyugi, és már rég nem jártam erre. – vontam meg a vállam. Daniel méregetni kezdett. Egyáltalán nem szeretem ezt.
Megnyomta a Stop gombot, mire leállt a futógép. Túl hirtelen volt nekem. Meg kellett kapaszkodnom, hogy ne hogy elessek. Most még jobban lihegtem mint eddig, és egyáltalán nem éreztem a lábaimat. Hogy bírtam eddig?
- Mára elég. – közölte, majd felém nyújtotta a kezét
- Eltalálok a szobámig, köszönöm. – léptem le a gépről, és örültem, hogy végre egyenesen állok. Fogtam egy törülközőt, és egy üveg vizet, amit azonnal meg is ittam. – Még mindig szomjas vagyok. – közöltem szárazon, majd elhajítottam az üres flakont
- Hozzak vért? – sóhajtottam
- Nem kell, köszi. Majd én elintézem. – indultam az ajtó felé, és közben az arcomat törölgettem.
- Utána pedig zuhany, és alvás! Nehéz estéd lesz.
- Igenis apu! De…talán egy bált még csak túl élek valahogy. – legalábbis Lucas ezzel nyugtat.
Miután minden szükségletemet kielégítettem, bedőltem az ágyamba. Nem alszok sokat. Csak…fél óra maximum…

Valami csörög. Vagy csak az agyamban van valami gond? A csörgés nem akart leállni, sőt egyre hangosabb lett. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy az ágyamban vagyok. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára, és majdnem dobtam egy hátast. Este hét.
A francba! Megkerestem a mobilom, ami már vagy öt percre csörgött.
- Igen? – szóltam bele, és próbáltam összeszedni magam.
- Megmondanád, hogy miért nem nyitod ki az ajtót? – összevontam a szemöldököm, majd odasétáltam.
- Bocs, de még csak most keltem fel. – fordítottam el a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót. Emma, kezében egy nagy dobozzal állt előttem.
- Végre! Már egy órája dörömbölök. – tette el a telefont, mire én is leraktam.
- Azt látom, hogy eléggé K.O vagy. – mosolygott, majd bejött a szobámba. Ledobta az ágyra a dobozt, majd széthúzta a nagy függönyt. Nem sokat használt, hisz kint is sötét volt, de megoldotta egy kis lámpával a dolgot. – Ma lesz a bál, és még csak nem is készülődsz! Tudom, hogy utálod a felhajtásokat, de ez fontos, és csak te mehetsz el Lucas helyet. – megforgattam a szemem
- Ezt ma már hallottam. – Emma csípőre tette a kezét
- Napok óta nem hallottam rólad semmit. Nem akarsz semmit mondani? – vonta föl a szemöldökét. Ami azt illeti… lenne mit mondanom. De megígértem, hogy semmit nem mondok el ami veszélybe sodorhatja őt. Én pedig tartom a szavam.
- Nincs időm most erre Emma. Ha mindennek vége, majd beszélünk. – mosolyogtam rá, mire ő nagy nehezen bólintott
- Rendben. – mekkora szemét vagyok! Ő megbízik bennem, én pedig kihasználom őt. Csodás!
- Nem fér a fejembe, hogy miért nem te mész helyettem?! – ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott
- Nekem más dolgom van, de szívesen mennék. Ne aggódj csak elmész beszélgetsz az emberekkel, és kész. Ennyi. Semmi több. – vonta meg a vállát
- Remélem igazad van. – sóhajtottam, de azt kihagyta, hogy Eric is ott lesz. De… egy jó dolog van benne. Nem lesznek arisztokraták! Végre egy jó hír is!
- Na jó nem érünk erre rá! Menj, és zuhanyozz le! – utasított
- Minek? Már reggel zuhanyoztam, és azóta csak alszom. – megrázta a fejét
- Az mindegy. Gyerünk haladj! Hozzak neked vért? – sóhajtottam. Ennyire rosszul nézek ki, hogy mindenki csak ezzel tud traktálni?
- Nem kösz. Eleget ittam ma. – vonultam a fürdőbe
- Addig előkészítem a ruhát! – kiáltott utánam
- Milyen ruhát? – kérdeztem, és közben a zuhany alá álltam.
- Majd meglátod. – megvontam a vállam. Engem aztán nem érdekel. Én egy farmerban is elmennék, de Lucas kinyír, ha szégyent hozok rá, és Emma sem engedné, hogy abban menjek. Kirohanna a világból. Minek ekkora feneket keríteni ennek? Ez csak egy álarcos bál. Tényleg! Nekem még álarcom sincs. Bár szerintem Emma arról is gondoskodott. Miről nem?
Kimásztam a zuhanyfülkéből, és magamra tekertem egy törülközőt.
- Boldog vagy? – emeltem fel a kezem, és bementem hozzá a gardróbomba. Mosolyogva rám nézett.
- Igen. Most pedig vedd fel a ruhát. – el akartam venni, hogy megnézhessem, de nem engedte. – Csak magadon nézheted meg. Addig tabu. – elhúztam a számat, majd felvettem először az alsóneműt, majd a ruhát – Nem kell melltartó, vagy valami? – fordultam vele szembe, mire csillogó szemekkel nézett rám
- Nem. Így vagy tökéletes. – megforgattam a szemem, majd belenéztem a tükörbe.
- Te jó ég! – elkerekedtek a szemeim. A ruha egyszerűen gyönyörű volt. Talán a vörös szín fogott meg benne a legjobban. A térdemig ért, és oldalt fel volt vágva a szoknya része. A felsőrészt nyakban kellett megkötni, és hátul kis cipzár fogta össze. Olyan volt mint egy bulis top, és mégis elegáns. Az egész ruha egy igazi műalkotás számomra. Igaza volt nem kell ide melltartó, hisz semmit nem látni.
- Ez gyönyörű Emma! Köszönöm. – öleltem át
- Igazán nincs mit, de… még nem vagyunk kész! – emelte fel a mutató ujját, amin én csak mosolyogtam.
A hajamból két oldalt, két tincset kivett, majd befonta őket, és hátul összetűzte. A többit szabadon hagyta, majd becsavarta őket. A smink egyszerű volt, és még is varázslatos. Nem akartam vörös rúzst, bármennyire is ment volna a ruhához. Emma kihúzta a szememet, majd egy kis szempillaspirált tett fel, és kész. Több nem is kellett. Felvettem egy piros magas sarkú cipőt, majd a családi címeres nyakláncot. Utolsó simításként Emma a kezembe adott, egy aranyozott, piros álarcot, és a táskámat minden szükséges holmimmal.
- Azt hiszem kész. Még egy piros bolerót felveszel, és te leszel a bál szépe. – hálásan mosolyogtam rá, majd szorosan megöleltem.
- Mindent köszönök Emma. Nem tudom mi lenne velem nélküled.- mosolyogtam rá, mire ő felnevetett
- Még mindig nem lennél kész a bálra.
- Az biztos. De hiába volt a sok erőfeszítés, ha most elkések. – néztem az órára
- Igaz. – bólintott, majd még egyszer megölelt – Sok sikert!
- El kell majd. – mondtam búcsúzóul, majd a kocsim felé indultam.
Már épp beszálltam volna, mikor Nick autója állt meg mellettem. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de nem volt kedvem csevegni. Beszálltam, és már repesztettem is a bálra.

Egy kis késéssel, de megérkeztem. Mielőtt kiszálltam volna feltettem az álarcomat. Csak tudnám mi értelme?! Egy sóhajjal bezártam a kocsimat, majd elindultam. Hatalmas sor állt az épület előtt. Még ezt is várjam meg? Nem szabad szégyent hoznom Lucasra! Emlékeztettem magam. De…amiről nem tud az nem is fáj neki. Beelőztem a sort, és a bejáratnál álló férfihez fordultam. Megmondtam a nevem, mire ő készséggel beengedett. A bálterem hatalmas volt, sőt, még annál is nagyobb. Gyönyörű aranyozott díszítés, és egy kis zenekar a terem sarkában. Az egész hely egy hatalmas étteremre emlékeztet. A falak mellett kis asztalok, és székek, valamint egy hatalmas svédasztal amin minden van ami csak szem-szájnak ingere. A parkett közepén lassú zenére táncoltak az emberek, és pár farkas. Egy pillantra felnéztek rám, mikor megéreztek ki vagyok, de nem több. Tudják, hogy ez nem a csata helye, és kész. Ennél egyszerűbb nem is lehetne. A kis táskámat, és a bolerómat leadtam a ruhatárban. Az összes jelenlévő ki volt csípve, és jobbnál jobb álarcot viseltek. Még szerencse, hogy nem farmerban jöttem.
Szóval…mit is kéne most csinálnom? Ja, hát persze. Semmit. Csak el kellett jönnöm.
Egy pincér körbe-körbe járt, és pezsgőt osztogatott. Elvettem egyet a tálcáról, majd a táncolókat kikerülve elsétáltam a svédasztalhoz. Ha már ingyen kaja van használjuk ki az alkalmat, nem?
Igazából semmihez nem fűlik a fogam. Csak az eper keltette fel a fantáziámat. Ittam egy korty pezsgőt, és néztem a táncolókat. A mellettem elhaladó férfiak jól megnéztek maguknak, de nem mertek megszólítani. Ennyire félelmetes vagyok? Mondjuk olyan mindegy, nem érdekelnek az emberek. Épp egy másik eperért nyúltam, mikor Eric megjelent. Két farkas is volt az oldalán. El kell ismerni eléggé kicsípte magát. Frakkot viselt, és természetesen álarcot, de neki még ez is jól állt. Köszönés képen biccentett, és mosolygott, majd elment eszmét cserélni. Mintha nem lepte volna meg, hogy itt lát. Ezek szerint ő is olyan jól informált mint én. Vagyis mint amilyen én voltam régen. Már nincs aki segítene. Sikeresen elcsesztem mindent. De végül is nem csak az én hibám. Ha elmondta volna mo…
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? – a gondolatmenetemet egy negyvenes fickó szakította meg. Kopaszodó, és kissé sörhasas, de az öltöny jól szabott. Tipikus gazdag emberke. Nyájasan elmosolyodtam.
- Köszönöm, de nem. – csalódottan elfordult, én pedig sóhajtottam.
- És velem táncolnál? – majdnem megfulladtam annyira meglepődtem. Ezt a hangot már hallottam, de nem mostanában. Jézusom, mond, hogy nem ő az! Kérlek! Lassan felé fordultam, és szerintem még a szám is tátva maradt. A férfi aki előttem állt, egyszerűen lenyűgöző volt. Hosszú fekete haja a válláig, ért, és beleolvadt az öltönyébe. Egyszerű fehér ing volt rajta, nyakkendővel, mégis volt valami abban a szürke szempárban ami régen megfogott. – Nos? – vonta föl a szemöldökét, és kimutatta hófehér fogsorát. Nyeltem egy nagyot.
- Sajnálom, de nem. – mentem el mellette, de megfogta a karomat
- Így kell üdvözölni egy régi barátot? – vettem egy mély levegőt, és kihúztam a kezem.
- Szia Mark. –mondtam halkan- Mit keresel itt?
- Én is örülök neked Helena! – hajtott fejet. Megkeményítettem az arcvonásaimat. Mark egy…régi kaland. Egy vámpír arisztokrata akivel még Washingtonban találkoztam. Ez nem szerelem volt. Mondjuk úgy, hogy nem töltöttük unalmasan az éjszakákat, amíg ott voltam. Elvileg senki nem tud a kalandunkról, de gyakorlatilag… Voltak akik sejtettek valamit, de miután eljöttem onnan megszűntek a pletykák.. Ez körülbelül akkor volt, mikor elkezdtem üldözni Tylert. Nyolc éve azt hiszem. Azóta nem láttam. – Nem is hiányoztam? – csókolta meg a kezem
- Nem tudtad, hogy itt kötelező az álarc? – kérdeztem, mire felnevetett
- De igen, csak…elfelejtettem. Öregszek. – kacsintott rám, amibe régen beleremegtem. Most már nem. Ezt teszik velem az évek.
- Mit keresel itt? – megvonta a vállát
- Átutazóban vagyok. Hallottam, hogy itt leszel, és gondoltam szórakozhatnánk egy kicsit. – simított végig az arcomon, mire én megfogtam a kezét, hogy ne érjen hozzám
- Az már a múlt Mark. Nem több. – és ekkor lépett be Tyler is. Fekete öltöny, és sötétkék selyem ingben díszelgett, az arcán pedig egyszerű fekete álarc. Most sem viselt nyakkendőt, és az inge a szokásos formájában lezserül ki volt felül gombolva. Ő meg mi a fenét keres itt? Tudtom szerint nem szokott itt megjelenni, most mégis miért? Vajon ő is hallotta, hogy itt leszek, és ezért? Biztos, hogy nem. Az utolsó beszélgetésünk szerintem eléggé kiborított ahhoz, hogy tudja ezzel vége mindennek. Megállt az ajtóban, ahogy meglátott, és farkasszemet néztünk. Mintha megállt volna az idő. Csak őt láttam. Behunytam a szemem, és félre néztem. Elengedtem Mark kezét, és kerestem egy üres asztalt, hogy leülhessek.
Lerogytam a székre, és megittam a maradék pezsgőmet. Mark utánam jött, és leült velem szembe.
- Na mesélj! Ki az új hódolód? – megforgattam a szememet
- Nem tudom miről beszélsz.
- Tylerről.
- Honnan tudod, hogy ő volt? – vontam föl a szemöldököm
- Tudom, és csak ez a lényeg. Szóval? Mi volt köztetek? Vagy inkább mi van?
- Te megőrültél. – mondtam gúnyosan, mire csak tudálékosan méregetett. – Ő egy farkas, és az ellenségem. Nem több.
- Ezek szerint nem volt semmi köztetek? – kérdezte mosolyogva
- Beszéljünk másról. – vágtam rá, mire felkuncogott. Csak járjon el a szája, meghal!
- Rendben. Nem akarsz ma este bulizni egy jót? – elvettem még egy pezsgőt a srác tálcájáról
- Most is bulizok. – közöltem, mire megforgatta a szemét
- Igen, de velem hidd el jobban tudnál. Emlékszel az utolsó esténkre együtt? – ami azt illeti igen, de miért is olyan fontos ez most?
- Igen…emlékszek. – Mark lassan felállt, a széken mögé sétált. Szemben ültem a táncolókkal, így láttam, ahogy most egy sokkal gyorsabb számra riszálják magukat. Minden ember szörnyen élvezte a táncot, és nagyon jól elbeszélgettek egymással. Még a farkasok is elvoltak és teljesen úgy viselkedtek mintha közéjük tartoznának.
Mark a kezeit a vállaimra tette, és a fülemhez hajolt. A lehelete csiklandozott.
- Emlékszel még milyen volt? Felidézhetnénk megint. – csókolt bele a nyakamba, mire felállt a hátamon a szőr
- Nem fogok veled most elmenni csak egy kis numeráért. – a vállamról lecsúszott a keze a karomra
- Nekem te nem csak egy numera vagy. – a keze már a derekamon volt – Gyönyörű a ruhád, de anélkül még jobb lenne. – vajon ha elmegyek vele elfelejtem Tylert? Vagy még rosszabb lesz? Esküszöm komolyan gondolkozok rajta. Akkor lennék csak az igazi Helena, ha megtenném. Akkor meg mi tart vissza? Na jó ez hülye kérdés. Pontosan tudom, csak gyáva vagyok bevallani.
- Elnézést. – köszörülte meg valaki mellettem a torkát, mire odanéztem. Mark felegyenesedett, de a kezei a vállamon voltak. Tyler zsebre tett kézzel állt előttem.
- Igen? – kérdezte Mark, de Tyler nem nézett rá. Engem bámult, és a vállamon lévő kezet. Olyan volt mint amikor belépett a terembe. Megszűnt minden. Közelebb lépett hozzám, és azt hittem mond valamit arról, hogy milyen egy kurva vagyok, de ehelyett…
- Szabad? – nyújtotta felém a kezét. A megdöbbenés kiült az arcomra
- Mi? – kérdeztem halkan, mire elmosolyodott
- Nem látod, hogy épp elfoglalt? Most akartunk elmenni valahova. Igaz Helena? – Mark kezére néztem, majd vissza Tylerére. Te jó ég, mennyire szeretném, hogy hozzám érjen. Mennyire szeretném, hogy mellettem legyen. Behunytam a szemem, és felálltam.
- Nem tudok táncolni. – mondtam szárazon, és el akartam menni, de megragadta a karom.
- Csak egy tánc, és utána… - Markra nézett – azt csinálsz amit akarsz! – fordult felém megint. A kemény maszk megint rajta volt, és én is próbáltam feltenni. Bár nem láttam az arcát, az álarctól a szeme mindent elárult. Végül egész jól sikerült elrejtenem mindent.
- Haver, nem érted, hogy nem? – kérdezte Mark, mire Tyler felé fordult
- Ez egy álarcosbál, és rajtad mint látom nincs. – látszott rajta, hogy megunta a játékot. – Mr. Robert! – kiáltott egy farkasnak, mire az készséggel mellette termet – Mivel magáé ez a hely, és ön ajánlotta fel, hogy itt legyen a bál…Joga van bárkit kidobni igaz? – Mark arca megkeményedett
- Így van. – bólintott a farkas
- Ezen az…EMBEREN nincs álarc. Ez pedig engem, és másokat is zavar. Elküldené ha nagyon szépen kérem? – kérdezte mézes-mázosan, mire a másik farkas elmosolyodott
- Örömmel. – fogta meg Mark kezét, mire az rámorgott
- Eressz el kutya! Ehhez nincs jogod! – vágta a fejéhez
- Mint azt az előbb hallhatta, igenis van. Szóval, vagy magától megy ki, vagy segítek. Vérszívó. – ez a megszólítás nem tetszett. Tyler, észrevette a változást rajtam, mire Mr. Roberthez fordult
- John! Ne alacsonyodj le az ő szintjére! – ránéztem, mire ő is felém fordult. Miért törődik azzal, hogy mi zavar, és mi nem?
- Igaza van. Uram, kifárad, vagy segítsek? – Mark megigazította a zakóját
- Köszönöm eltalálok a kijáratig. – közölte összeszorított szájjal, majd felém sétált – Ha akarsz egy olyan estét, mint a legutóbbi, a számom a régi. – suttogta a fülembe, de Tyler így is nagyon jól hallotta. – Még látjuk egymást- csókolt kezet, majd már ott sem volt. A kezemet néztem, ahova puszit adott. Éreztem magamon Tyler tekintetét, és a kezét, miközben megszorít, hogy ránézzek. Felemeltem a fejem. Kiürítette a szemét, és nem volt benne semmi. Hát jó, ha ő így, akkor én is. Kihúztam magam.
- Táncoljunk! – mondta egyszerűen, mintha az előbb semmi nem történt volna.
- Már mondtam, hogy nem tudok. – feleltem gúnyosan
- Miért szeretsz ennyire hazudni? – ragadott magával, és intett a zenekarnak, mire azok egy lassabb számra váltottak. Körbenéztem a teremben. Az emberek nem nagyon foglalkoztam velünk. Eric épp egy másik farkassal beszélgetett, de láttam, hogy közben fél szemmel minket vizslat. A vérfarkasok közül páran nyíltan néhányan csak néha bámultak minket. Mivel Mark elment, ezért csak én maradtam vámpír a bálon, és remélem ez így is marad. Nem lenne jó ha pont most toppannának be, mikor Tylerrek táncolunk.
Megálltunk a táncparkett közepén, egymás előtt.
- Ne várd, hogy táncoljak!
- Még szerencse, hogy én vagyok a férfi, és nekem kell vezetnem! – húzott közel magához, és teljesen összeért a testünk. Átkarolta a derekamat, én pedig mindkét kezemet a vállára tettem. Még így magas sarkúban is, egy fejjel nagyobb nálam.
- Azért férfinak nem nagyon neveznélek. A hazug disznó jobban tetszik.
- És te mi vagy? Álszent kígyó? – most komolyan ezért akar velem táncolni? Hogy közben veszekedhessünk.
- Hogy van Vivien? – kérdeztem gúnyosan
- Hogy van Nick, vagy már őt dobtad Markért? – nem vagyok hajlandó ezt tovább folytattni
- Megmondanád, hogy mire jó ez? – váltottam témát, mire megfogta az egyik kezemet
- Beszélnünk kell, és így nem tudsz menekülni. Másrészről jól táncolsz.
- Mondtam már, hogy nem tudok táncolni, és beszélni sem fogok… - Tyler magához szorított, és táncolni kezdtünk. Ahhoz képest, hogy azt mondtam nem tudok, és nem is fogok, jól ment. Na jó, persze, hogy tudok táncolni, de azt nem tudtam, hogy ő is.
- Sok mindent nem tudsz még rólam.
- Már a gondolataimban is tudsz olvasni? – kérdeztem gúnyosan
- Nem, de a szemedből igen. – mondta lágyan. Mély levegőt vettem, és próbáltam újra a vasálarc mögé bújni
- Milyen kár, hogy nem olyan álarcot kell hordani amiből semmi nem látszik ki. – mondtam csalódottan
- Ha mindent el akarnának takarni, nem látnák a gyönyörű ruhád. – döntött hirtelen hátra, mire majdnem elvesztettem az egyensúlyom, de végül nem mozdultam. A padlótól öt centire, előttem egy szívdöglesztő pasi. De jó nekem! Megfogta az egyik combom, és a kivágásnál felcsúsztatta a kezét. Nagy szerencséjére nem ment tovább, de még ez is hatott rám. – Mindig is szép voltál, de most még inkább. – nézett a szemembe, és nem tudtam semmi mögé bújni. Tyler már a nézésével is le tud vetkőztetni bárkit. Visszaálltunk az eredeti helyzetünkbe. Lehajtottam a fejem, és a kigombolt ingjét néztem. Önkéntelenül az jutott eszembe, amikor még én gombolhattam ki neki …
Tyler erősen megragadott, és folytattuk tovább a táncot. Ez azért fájt.
- Lehet, hogy Vivien szereti ha vad vagy, de most valahogy nincs hozzá kedvem. Erről jut eszembe. Miért küldted Ericet rám, hogy beszéljen rólatok?
- Miből gondolod, hogy én voltam? – vonta össze a szemöldökét
- Miért nem? – kérdeztem álszenten, mire felsóhajtott
- Nem, nem én voltam. Ő akart veled beszélni. – mertem remélni, hogy Eric nem ver át. Legalább nem kell csalódnom benne is.
- Már nem érdekel az egész. Ha együtt vagy Viviennel, ha nem…én már végeztem veled. – vontam meg a vállam, mire magának háttal fordított engem, és a nyakamhoz hajolt. Megálltunk a táncban.
- Tudod mi a különbség közted, és Vivien között? – kérdezte miközben megcsókolta a nyakamat. Felsóhajtottam.
- Mi? – kérdeztem halkan
- Az, hogy ő nem csak a szex miatt volt velem. – a vállam fölött ránéztem. Jól hallottam?
- Miről beszélsz? – maga felé fordított, és ismét táncoltunk
- Ne mond, hogy nem csak a szex volt a lényeg?! Soha nem mondtad ki, hogy szeretlek. – mintha hideg vízzel borítottak volna nyakba. Megálltam, mire ő is. Ne, hogy elkezdjek most magyarázkodni neki!
- Az első éjszaka után ezt gondoltam. Aztán minden megváltozott. Egyre fontosabb lettél nekem, és ha arra gondoltam, hogy elveszítelek majdnem bele őrültem. Nem azért akadtam ki Vivien miatt, mert azt hittem elveszi a szexpartneremet. Hanem azért, mert azt hittem el vesz…téged. Nekem te nem csak egy bábu voltál Tyler. Olyan voltál nekem mint az embereknek a víz. – ráztam meg a fejem, és el sem hiszem, hogy ezt mondtam. Meg akart szólalni, de felemeltem a kezem. – Hagyjuk, ez már a múlt. Inkább…táncoljunk. – erőltettem nem törődöm külsőt magamra, majd ismét táncolni kezdtünk.
- Helena én… - megint megráztam a fejem
- Mondom, hogy hagyjuk. Beszéljünk másról ha már annyira beszélgetni akarsz. – forgattam meg a szemem
- Rendben. – közölte szárazon, majd megforgatott, és átölelte a derekamat – Gyönyörű vagy ma este, mondtam már? – kérdezte halkan, mire én elmosolyodtam

- Tettél rá utalásokat, de…ha már itt tartunk te is jól festesz. – simítottam végig a mellkasán, mire a kezemre tette a kezét, és így táncoltunk tovább.
- A tökéletesek összeillenek. – elhúztam a szám
- Ebben az esetben nem.
- Miért Mark jobban bejön? – könnyeden tette fel a kérdést, de tudtam, hogy érdekli
- Régen kedvesebb volt, vagy csak én voltam túl naiv, ki tudja?! Mindenestre jó volt vele. Nála nem volt szó szerelemről, csak szexről. Az az egy dolog amit… nagyon jól tud. – haraptam be az alsóajkam, és egy pillantra bevillant egy régi kép. Tyler hirtelen magához húzott.
- Még nálam is jobb? – felnevettem
- Nem tudom. Ennyire nem teszek bennetek különbséget. – pár pillanatig hallgatott
- Vivien rosszabb nálad. Mindenben. – mondta nagyon halkan. Nem érdekelt a hülye bál. Látnom kell az arcát. Megfogtam az álarcát, és jó messzire hajítottam. Végre láttam amit akartam. Nem rejtette el az érzéseit. A fájdalom, a megbánás, az irigység, a düh, és minden érzelem ott volt. Megint megálltunk. Végigsimítottam az arcán.
- Nem az álarc miatt voltam veled. Hanem ezért. – suttogtam halkan, mire összehúzta a szemét. Túl sokat mondtam. Már megint. Megköszörültem a torkom, és indulni készültem.
- Ennyi szerintem…untig elég volt. Kös…- nem hagyta, hogy befejezzem, megint táncoltunk. Ismét a földtől öt centire találtam magam, de most már a nyakát karoltam át, és csak pár centire volt egymástól az arcunk.
- Akarod tudni, hogy én miért voltam veled? – nyeltem egy nagyot – Azért, mert tudtam, hogy te nem az vagy, akit mutatsz. Te igazából az vagy, aki mellettem voltál. Soha senki nem tud belőled több érzelmet kihozni mint én. – visszahúzott a földre, de nem engedtem el a nyakát. Megfogta az álarcom, és az övé után küldte. – Ezért szerettelek. – egyre gyorsabban vettem a levegőt. Közel hajolt hozzám, és már összeért egy pillanatra az ajkunk, de kirántottam magam az ölelésből. A könnyek szúrták a szememet. Annyira akarom, hogy az már fáj, és mégsem lehet… Tyler felém indult, én pedig kinyújtottam a kezem felé. Az emberek néhánya ránk nézett. Eddig azon csodálkoztak, hogy mennyire jól tudunk táncolni, most azon, hogy abbahagytuk.
Tyler, nem vette figyelembe a tekinteteket, és különösebben engem sem zavartak. Más sokkal inkább.
- Kérlek, Tyler… - nem hallotta meg megragadta a karom, és magához rántott. A csók tüzes volt, és mindent felemésztő. Túl jó volt, ahhoz, hogy ne ijedjek meg tőle. A könnyeim folyni kezdtek, és eltávolodtam tőle. Mindenki mosolyogva nézett minket, de nekem nem volt kedvem mosolyogni. – Miért teszed ezt velem? – kérdeztem sírva – Miért kell tönkretenned teljesen? Hagyj békén, könyörgök! Kérlek!- mondtam zokogva, majd kirohantam a teremből.