Dark Kiss 33. fejezet

Sziasztok!

Nos, itt az új fejezet, és van egy rossz hírem - már akinek rossz persze - lassan itt a vég. Maximum négy fejezet várható még, de lehet egyel kevesebb, vagy egyel több, még nem vagyok benne biztos, hogy sikerül. Azonban már tudom mi lesz a vége, és hogyan fogom befejezni a történetet, szóval készüljetek a nagy lezárásra. :D De most jó olvasást a fejezethez!

33. fejezet

Vége van. Ezzel az egésznek vége. Nincs több harc. Nincs több félelem. Béke van. Mindenki megnyugodhat, és nem kell félnie attól, hogy megölik csak, mert az ami. Ez valamilyen szinten hihetetlenül jó érzés. Akkor miért nem érzem magam annyira elégedettnek, mint amilyennek lennem kéne? Megkértem Emmat, hogy menjen el Emilyért, mert szükségem van egy kis időre míg összeszedem magam.

A farkasok elmentek. Elijah, Lucas, és Eric jövőhéten megjelenik a nagy publikum előtt Cannesben, ahol tényleg a teljes Tanács elé tárják az ügyet, és aláírják a békét. Túl sok protokoll, túl sok bonyodalom amit nem is értek, de vége van. Azt mondták ott már nem lesz probléma. Ha Elijah azt mondja béke van, akkor az van, a többiek nem fognak akadékoskodni.

Itt a teraszon ülve, minden olyan távoli. A bajok, az élet, az egész világ. Egy elérhetetlen dolog, ami nem zavar meg a nyugalomban, de valami hamarosan elromlik...ha ennyire könnyen megy minden, akkor az már túl szép, hogy sokáig ilyen maradjon.

-       Zavarhatok? – hallottam meg egy mély hangot, mire felkaptam a fejem. Elijah a botjára támaszkodva nézett rám. Szeme világított a hold fényében. Mibe fogadunk, hogy az a bot a kezében, csak a külcsín miatt van?!

-       Már megtette nem igaz? – sóhajtottam, mire halványan elmosolyodott, és leült mellém. A szökőkút halkan csordogált előttünk. Romantikus, mondhatom. Csend telepedett közénk, és nagyon egyikünknek sem akaródzott megtörni azt. Majd végül mégis megszólaltam. – Miért döntött így? – maga elé meredt, mintha nem hallotta volna amit kérdeztem. Nézte a kertet, és a gondolataiba merült.

-       Ezt akarta nem? Miért érdekli az ok? – az arroganciája már-már túlon túl tenyérbemászó volt, de lássuk be...egy koronázatlan királynak jó, hogy van egója.

-       Talán igaza van. Csak kíváncsi vagyok, miért ment bele a nagy vámpírok feje abba, amire rá se hederített évezredeken keresztül. – a hangomból csöpögött a gúny, mire rám kapta a tekintetét.

-       Miből gondolja, hogy rá se hederítettem a dologra? – húzta össze a szemöldökét.

-       Ha így lett volna...már rég véget vetett volna ennek. Vagy csak most döbbent rá mennyi embert veszítettünk az évek során?

-       Tisztában vagyok a veszteségeinkkel Ms. Hudson, ne aggódjon. De bármennyire is hiszi azt, hogy én váltom meg a világot...szükség volt egy olyan okra, ami cselekvésre késztet nem csak engem, de mindenki mást is. Ez pedig most jött el.

-       Szóval egy lökésre várt, hogy lássa nem csak maga, de más is hajlik a békére? – vontam föl a szemöldököm, mire gonoszan elmosolyodott.

-       Régóta tudom, hogy a farkasok békét akarnak. Nem egyszer megkeresett egy-egy klán főnök, hogy elég volt, de a vámpírok egyik ága sem hajlott a békére, hát nem tudtam beleegyezni. Ám most Lucas, és sokan mások is rádöbbentek mire is van szükségünk, így megtettem amit kellett. – félredöntötte a fejét, és furcsa tekintettel kezdett méregetni. – De nem látszik felhőtlenül boldognak. – megköszörültem a torkom, és félrenéztem.

-       Mert még nincs vége. Nem lehet ilyen könnyen vége.

-       És ha mégis? – lassan felé fordítottam a fejem.

-       Egy időzített bombán ülök, ami robbanni fog. Nem is kell már rá sokat várni. Keresztbe tettem a franciának, és bosszút akar. Tudja hova üssön, hogy nagyon fájjon. – felálltam, és lesimítottam a blúzom.

-       Honnan olyan biztos benne, hogy akar még valamit magától? Elmenekült, miért jönne csak ezért vissza? – végignéztem ezen a talpig úriember férfin, és csak az jutott eszembe, hogy mennyire könnyű élete lehet. Nincs olyan amit ne tehetne meg, és semmi megbánást nem kell éreznie miatta. A külseje, és a hatalma is megvan hozzá, hogy az legyen aki akar. Irigylésre méltó, mégis inkább megijeszt.

-       Mert mindent elrontottam, amit ő eltervezett. Lelepleztem, és bár a fegyver terjedését nem akadályoztam meg...menekülnie kell.

-       Fél Helena? – kérdezte gonosz mosollyal, mire egy leereszkedő pillantást kapott.

-       Nem magam miatt, higgye el. – farkas szemet néztünk, és a tekintetében megvillant valami.

-       Figyelemreméltó nő maga Helena. – mosolygott, majd lassan ő is felállt. – Kíváncsivá tesz. – rám kacsintott, majd visszament a házba.

Mikor hazaértem, minden sötét volt. A házban nem égett villany. Ezek szerint Emmáék még nincsenek itthon. Leállítottam a motort, és kikászálódtam az autómból. Épp a zárral szerencsétlenkedtem, amikor megcsörrent a mobilom.

- Halló?! – sikerült bejutnom  végre a házba.

- Jól vagy? – Tyler aggodalmas hangja szíven ütött, de próbáltam nem tudomást venni róla.

- Igen. Miért ne lennék? – ledobtam a kulcsot az asztalra, majd a konyhában leültem, és néztem ki bambán a fejemből.

- Mert ismerlek, és mert nem tűnt úgy, mintha minden rendben lenne veled. – nem válaszoltam. – Helena! – mélyet sóhajtottam.

- Ne aggódj értem, oké. Csak nehezen tudom elhinni, hogy vége, amikor még semminek nincs vége ezzel.

- Félsz? – gúnyosan felnevettem.

- Vicces, hogy mindenki ezt kérdezi. Lehet. De ha így lenne se vallanám be.

- Tudom. – mélyet sóhajtott. – Beszélhetek Emilyvel?

- Beszélhetnél, ha itt lenne.

- Miért hol van?

- Megkértem Emmat, hogy hozza el az óvodából, de még nem értek haza. Fene se tudja merre vannak. – vontam össze a szemöldököm, és kinéztem az ablakon, hátha megjöttek már.

- Akkor hívj fel kérlek, ha hazaért.

- Mindenképp. – suttogtam, majd beharaptam az alsó ajkam. – Szeretném, ha itt lennél.

- Tudod jól, hogy egy szavadba kerül, és ott vagyok.

- Az a baj, hogy tudom. – elszorult a szívem, a tehetetetlenségtől, és félő volt eltörik a mécses. – Akkor majd hívlak. – mondtam gyorsan, majd kinyomtam. A telefonra meredtem. Csak annyit kéne tennem, hogy visszahívom, és megkérem jöjjön át, majd maradjon is örökre. Ennyi. Nem nehéz. Akkor miért nem teszem? Sóhajtva kerestem meg Emma számát.

Többször kicsöngött, de végül csak a hang posta jelzett. Furcsa. Az óvodát hívtam utána.

-       Jó estét Helena Hudson vagyok, és érdeklődni szeretnék, hogy a kislányomat elhozta-e egy szőke hölgy? – a farkas nőnek kedves hangja volt, még engem is megnyugtatott.

-       Igen. Már egy ideje. – ezután jött a szokásos udvarias csevely, majd letettem a telefont, és megint megpróbáltam Emmat. Semmi.

Fel-alá kezdtem járkálni a házban a telefont szorongatva. Hol a fenében vannak? Megcsörrent a vezetékes telefonom, mire én rávetettem magam.

-       Emma?

-       Nem. Daniel. – a hangja feszült volt, ahogy az enyém is. – De én is őt keresem. Nem veszi fel a telefont. Tudod merre lehet?

-       Megkértem, hogy menjen el Emilyért, de nincsenek itthon, és nekem sem reagál. – kezdtem bepánikolni. A rossz nem jöhet ilyen hamar.

-       Megyek körbenézek az óvoda környékén hátha megtalálom őket. Lehet csak a kocsiban hagyta a mobilját, és elmentek enni valamit. – ez a próbálkozás a megnyugtatásomra nem igazán jött össze, és hiába próbálja leplezni ő is ideges.

-       Oké, én itthon várok, hátha megjönnek.

-       Hívj ha van valami!

-       Te is. – azzal lerakta a telefont, én pedig lerogytam a székre amin eddig ültem.

Most a mobilom kezdett csörögni, de számot nem írt ki. Ez már eleve rossz jel. Nyeltem egy nagyot, és tudtam milyen hang fog megszólalni a másik oldalon.

-       Igen? – a hangom halk volt, de megpróbáltam valami magabiztos hangsúlyt megütni.

-       Helena. Örülök, hogy beszélhetünk. – a francia gusztustalan akcentusa átfolyt a kagylón keresztül, és majdnem belefulladtam annyira mézes-mázos volt.

-       Hol van a lányom maga szemétláda? – gonosz nevetés volt a válasz.

-       Nos...jó helyen. Magának csak meg kell keresnie. Jöjjön szépen el hozzám, és beszélgessünk, akkor talán nem lesz semmi baj.

-       Lassan felkel a nap, mégis hogy akarja ezt kivitelezni? – sziszegtem, mire mormogni kezdett.

-       Oldja meg. Hamarosan kap egy sms-t. – azzal megszakadt a vonal.