Dark Night 36. fejezet

Sziasztok!

Mivel olyan nagyon jó szívem van :P nem vártam meg, hogy kijavítsa a Bétám a fejezetet, és felraktam. Szóval az esetleges hibákért bocsánat!! :) Jó olvasást!

puszi
Niky

36. fejezet

Meglepett, hogy ilyen nyugodt maradtam. Az agyam egy hátsó részében azt hittem Viviennek ugrok majd. Bár az okát nem tudom. Egyszerűen idegesít, ez a nő.
Boldog voltam, amikor hazaértem. Épségben vagyok, és nincs semmi gondom. Azaz van, de most még ez sem érdekel. Holnap este találkoznom kell Ericel, és még azt sem tudom, hogy mit akar. Lehet van valami új infója a fegyverről. Más ötletem nincs.
Semmi nem pótolhat egy pihe-puha ágyat, főleg ha az a sajátom. Csak bedőltem, és már aludtam is. Nem is éreztem, hogy ilyen fáradt vagyok. De ezek szerint…
Egy sötét helyen voltam. Nem volt se eleje, se vége. Csak álltam a nagy semmi közepén. Körbefordultam, és próbáltam tájékozódni. Még a vámpírlátás sem segített. Nagyszerű! Pislogtam párat, és fák árnyékait pillantottam meg. Mintha valaki felkapcsolta volna villanyt, hirtelen minden világosabb lett. Mindent láttam, és ez rosszabb a vakságnál. Az erdő közepén voltam egy kis tisztáson. Előttem egy hatalmas domb, nem is inkább… egy halom. Nem fák, vagy más tüzelő volt feltornyozva…vámpírok. Szörnyű látványt nyújtott. Minden egyes vámpír akit láttam, vagy szerettem, vérbe fagyva hevert előttem. Daniel, Nick, Lucas, Adam… mindenki. Sikítani akartam, de nem sikerült. Éles kacaj hasított a levegőbe. Megpördültem a tengelyem körül. Tyler állt előttem véres mellkassal, és szakadt ruhában. Az arca ördögi volt, és nagyon távoli. Ő nem az én Tylerem. Ő nem lehet az. Könnyek gördültek ki a szememből. Az a legszörnyűbb, hogy nem a vámpírok, vagy a családom miatt sírtam…hanem, Tyler miatt. Amiatt az „ember” miatt, akit elvesztettem… Mintha a szívemet darabokra törték volna. Rosszabb mint amikor láttam Viviennel csókolózni. Az arcán semmi érzelem nem volt csak düh. Sikerült megtalálnom a hangom…
- Miért? – kérdeztem rekedten, mire hangosan felmordult. Közeledni kezdett, és életemben először…féltem tőle. Hátrálni kezdtem, de ő nem állt meg. A hallottak miatt nem tudtam tovább hátrálni. Olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a testéből áradó…hideget. Még ez sem a régi.
- Miattad… - válaszolta ismeretlen, kemény hangon.
Felriadtam. Szaggatottan vettem a levegőt, és azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Csak álom volt!
Kikászálódtam az ágyból, és a fürdőbe mentem. Hideg vízzel lemostam az arcom, de végül a zuhanynál maradtam. Jól esett a forró víz, míg remegni nem kezdtem. A lábaim összecsuklottak, és a fal mellett végeztem kuporogva. Nem sírhatok! Nem lehet, hogy ennyire fáj! Nem jelent nekem semmit, nem, nem, és nem! A családom fontosabb nekem mint ő.
Azok a szemek… Megráztam a fejem! Csak álom volt! Felálltam, és kiléptem a zuhany alól. Magamra tekertem egy törülközőt, majd ránéztem az éjjeliszekrényen álló órára. Még két óra, és lemegy a nap.
Vadász ruhát vettem fel. Nekem ma muszáj ölnöm! Jézusom, már ide jutottam? Felcsatoltam a fegyvereimet, majd a konyhába indultam vérért. Elmentem a sok hűséges mellett, és nem foglalkoztam a kérdéseikkel. Ki tudom szolgálni magamat is.
Közel három liter vért ittam meg, és még így is ki voltam készülve. Mint egy élőhalott úgy járkáltam a házban. Emma nem volt itt, szóval magamban próbáltam megemészteni a dolgokat. Csak egy álom volt, mégis mintha a valóságot tükrözné! Persze ez hülyeség, mert ha igaz lenne csak hamut láttam volna, ami megmaradt a vámpírokból. Nem szabad erre gondolnom! A pihenőben járkáltam fel s alá. Ma nekem még egy randim is van Ericel. Egy álom nem fog ki rajtam.
- Helena?! – Danielre néztem. Vajon mióta áll ott? – Velünk jössz? – hirtelen nem tudtam miről beszél. Végül mégis bólintottam.
- Igen. – szedtem össze magam, és vadászni indultam, mint régen.


Csodálatos érzés volt. Az adrenalin, ahogy elöntött, és csak a farkasra figyeltem, aki menekül előlem. A pisztolyt a kezemben tartva, becsaltam őt egy zsákutcába. Megálltam előtte pár méterre. Fiatal farkas volt, túl fiatal. Megpördült a tengelye a körül, és utolsó reményével felém rohant. Könnyedén hárítottam a támadást, és gyomron rúgtam. A falnak vágódott, és majdnem fel is állt, de belelőttem a vállába egy golyót. Jajveszékelve nyúlt a karjához én pedig a szívéhez emeltem a fegyvert.
- Ne, kérlek! – még nem hallottam farkast könyörögni, és most…meglepett. Összevontam a szemöldököm, és nem lőttem. Nehogy már ennyire elgyengültem! Csak meg tudok még ölni egy farkast. Ahogy meglátta, hogy tétovázok, beszélni kezdett.
- Te vagy Helena, igaz? Te vagy az a vámpír, aki Tylerrel van együtt ugye? – sóhajtottam
- Már nem. – megvillant a szemében valami, de nem tudom micsoda. Túl hamar eltűnt.
- Könyörgök, ne ölj meg! Én… - hirtelen dördülést hallottam, és a farkas holtan dőlt el. Nem én lőttem. Magam mellé néztem. Nicholas állt a sikátor elejében, és a fegyverét éppen leengedte. Mellém rohant, és megnézte halott-e a farkas.
- Miért nem lőttél? – kérdezte, amikor felegyenesedett. Megköszörültem a torkom.
- Megkérdeztem, hogy tud-e valamit a fegyverről, és épp beszélni kezdett, de neked hála már nem tudom meg mit tudott. – hazudtam, és úgy tettem mintha dühös lennék.
- Bocs, de azt hittem életben hagyod. – vonta meg a vállát.
- Vadász vagyok, nem hülye. – közöltem, pedig nem így éreztem
- Oké, majd kiengesztellek. – vigyorgott – Mi szétnézünk máshol is. Te jössz? – megráztam a fejem
- Nem, körbekérdezek a fegyverről. Mond meg Danielnek, hogy majd a főhadiszálláson találkozunk!
- Meglesz! Sok sikert! – mondta búcsúzóul, majd elrohant
- Kösz. – dünnyögtem magamnak, és a halott farkasra néztem. Nem akartam megölni. De miért nem? Elfogult lettem, mert jártam az egyikükkel? Elsősorban vadász vagyok, és ha nem tudok ölni, akkor mást sem. Általában ha megölünk egy farkast, és az nyilvános helyen van, elvisszük őket, de ez egy elég elhagyatott környék. Vetettem a fiúra egy utolsó pillantást, majd megfordultam. Itt az ideje Ericel találkozni, és nem gondolkozni…

Mikor a kávézóba értem még nem volt ott. Leültem a pult mellé, és a tenyerembe hajtottam a fejem. Annyira fáradtnak érzem magam, de nem akarok aludni. Inkább… belül fáradtam el. Azt hittem mindig imádni fogom a munkámat, de most…mintha kiégtem volna.
- Kér valamit? – az a pincérnő volt aki legutóbbis, mikor itt jártam, mégis magamra erőltettem egy mosolyt.
- Nem, köszönöm.
- Ha meggondolná magát, csak szóljon! - ahhoz képest, hogy a múltkor játszotta a fejét, most kedves volt. Bólintottam ő pedig ment az egyik asztalhoz. Sóhajtva emeltem fel a fejem, és néztem ki az ablakon. Az egész kávézó tele van plakátolva. Két nap múlva egy álarcos bál lesz, amit minden évben megrendeznek, és Lucas mindig megjelenik rajta. Én speciel egyszer voltam, és most sem nagyon izgat. Állítólag Eric is ott szokott lenni, meg pár vérfarkas, de a vámpírok közül szinte senki, maximum csak arisztokraták, és Lucas megy el, köszönhetően a farkas főnöknek. Tőle „mindenki” fél, de Lucas a megjelenésével akarja bizonyítani, hogy ez nem igaz. Én erre csak azt mondom, hogy felvágós. Tudnám mire jó ez! A hely persze mindig tele van emberekkel, mert ők rendezik.
Két farkas lépett be a kávézóba, és egyáltalán nem voltak ismerősek. Természetesen előttem álltak meg.
- Segíthetek uraim? – mosolyogtam gúnyosan, de ők komolyak maradtak.
- Elviszünk Erchez, szóval velünk kell jönnöd! – felvontam a szemöldököm
- Miért nem jön ide?
- A faj ügyeit intézi, és arra kért, hogy vigyünk el hozzá! – mondta el ismét. Azért ennyire még nem nehéz a felfogásom!
- Hol van az, az oda?
- Majd meglátod. – ez nagyon nem tetszik. A farkas a percingjeivel, és a kopasz fejével. Mellette Hulk Hogan hasonmásával… kifejezetten nem jön be.
- Miért bízzak bennetek? – egymásra néztek, majd vissza rám
- Mert ha valami bajod esik, Eric minket büntet, és nem téged. Azt pedig mi sem szeretnénk.
- Ezt merem remélni. – mérlegeltem a dolgokat. Mi bajom lehet? Végül is csak egyszer élünk. Leszálltam a székről. – Felőlem indulhatunk!

Egész úton nem szóltak hozzám. Mintha ott se lennék. Természetesen egymással is csak „farkasul” beszéltek. Az ablakon bámultam kifelé. És próbáltam kivenni, hogy hol vagyunk. Nem sok sikerrel. A belvárosban bolyongtunk, és amikor megálltunk egy magas épület előtt, meglepődtem. Most már tudom hol vagyunk.
- Még, hogy a faj ügyeit intézi! Ugye ez csak vicc?! – nem úgy néztek ki, mintha viccelnének. Ezt nem hiszem el!
- Felkísérlek hozzá! – intett a másiknak, mire az a kocsinál maradt. Nem engedték, hogy az enyémmel jöjjek, szóval az maradt a kávézónál.
- Nincs jegyem. Hogy jutok be? – a kopasz elmosolyodott
- Ne félj, be fogsz jutni! – nem kérdezősködtem, bementem a díszített ajtón. Igaza volt a farkasnak simán beengedtek a külön páholyba ahol Eric frakkban ülve várt rám.
- Köszönöm Rob, most már elmehetsz! - a vérfarkas enyhén meghajolt, majd becsukta az ajtót maga után. Én a helyemen maradtam. – Kérlek, ülj le Helena! – mondta, de le nem vette a szemét az operáról. Mindig is irritált ez a műfaj. A színházat szeretem, de az opera… bármit csak ezt ne!
- Nekem azt mondták, hogy a faj ügyeit intézed. Itt? – vontam föl szemöldököm, mire felnevetett.
- Később lesz itt egy vendégem. Ő is odavan ezért a darabért, de csak később tud hozzám csatlakozni. – ránéztem a színpadra, de meg nem mondom, hogy mit néztem. Egy nő állt középen „énekelve” ezt soha nem fogom megszeretni. A nézőtér persze televolt, és mindenki szörnyen élvezte. Jaj, nekem! Nem lehetett volna egy normális darabra beülni? Megköszörültem a torkom, és leültem Eric mellé.
- Miért akartál beszélni velem? – elmosolyodott, de nem nézett rám
- Tudod, hogy bármit megtennék a fajomért, ahogy Lucas is. – nem kérdés volt, de azért válaszoltam rá
- Igen, tudom. – Eric mély levegőt vett
- Nem mondom, hogy a módszereink a faj fennmaradásáért a legjobbak, de… ha csak így lehet, hát…nem tehetek mást. Évszázadokkal ezelőtt is ez történt, és most is. Nem lehet csak úgy farkast csinálni harapással, vagy karmolással mint nálatok. Ti születhettek, vagy…csúnya szóval élve, készülhettek. De mi… csak született vérfarkasok vannak, és csakis férfiak. Mikor vámpírokkal akartunk hálni kitört a háború, és csak a kiválasztottak maradtak… Ha lenne más választásom hidd el azt tenném, de nincs. Így is kevesen vagyunk, mert egyre kevesebb kiválasztott van. Ezért nem ítélhetsz el! Nem ítélhetsz el, azért, mert fenntartom a fajomat! – most komolyan erről beszélgetünk? Elegem van már ebből a témából, ez már sok nekem!
- Nem ítéllek el Eric! Ezt szerintem te is nagyon jól tudod, de…egyet sem értek vele. Megértem, hogy a fajodnak fent kell maradnia, de azt ne várd, hogy örüljek a módszereidnek. – halványan elmosolyodott
- Ezt nem is várnám el tőled! De… tudnod kell valamit… nem mindenki hajlandó a kiválasztottakkal lenni. – megráztam a fejem
- Eric, ezt ne!
- Csak hallgass meg, ha már őt nem! – színpadra néztem, de nem szólaltam meg. Inkább nézem ezt a kornyikálást… - Tyler, több mint háromszáz éves. A vére kitűnő, és erős gyermeke lehetne, de ő…nem él ezzel a lehetőséggel. Még egyszer sem élt vele. Ugyanúgy van ezzel mint ahogy te is. Nem ítéli el, de egyet sem ért vele. Soha nem feküdt le egy kiválasztottal sem. Ezt biztosíthatom. – nem néztem rá, csak néztem a színpadot, de semmit nem láttam belőle.
- Ő kért meg, hogy beszélj velem? – kérdeztem halkan
- Nem. Elmondta, hogy mi történt, de… én akartam, hogy halld ezt tőlem. Tudnod kell az igazat, és megértem, hogy nem hiszel neki, de… arra kérlek, hogy legalább nekem higgy! Nem hazudok neked. – lassan felé fordítottam a fejem
- Mondjuk, hogy elhiszem neked amit mondasz, de ez már mind nem számít. Ennek a kapcsolatnak már nincs jövője. Soha nem is volt, és ezt Tyler is pontosan tudja. – Eric engem nézett, de nem voltam többre kíváncsi. – Köszönöm, a beszélgetést. Nekem most mennem kell! – már az ajtónál álltam, mikor megszólalt
- Helena! Tyler, nincs Viviennel. A régi szerelem már kihűlt. Szeret téged, és ezt ne feleltsd el! – a vállam fölött ránéztem
- Ha szeretne elmondta volna az igazat. Ja, és még valami egy halott vérfarkas fekszik a kávézódtól háromutcányira. – Eric hátrafordult felém
- Te ölted meg? – felemeltem a fejem
- Elgyengültem Eric, már nem az vagyok aki régen. Ezért is nem jövök össze megint Tylerrel. Akkor már semmi nem maradna belőlem. További jó szórakozást! – mondtam búcsúzóul, és már ott sem voltam.