Sziasztok!
Meghoztam a játék 1. kérdését, szóval aki már jelentkezett, az máris válaszolhat! ;) Nem nehéz kérdés, és szerintem a többi sem lesz az, szóval bárki megtudja válaszolni. Ha nem emlékszik valaki, akkor olvasson vissza egy kicsit! :)
1. kérdés
Ez nem a játékhoz tartozik, de tegnap mondtam, hogy jelentkeztem egy versenyre. Ma is kéne a segítségetek egy kicsit. Augusztus 10-ig lehet küldeni véleményeket a blogomról, és a történetemről. Nagyon hálás lennék, ha írnátok pár sort erre a címre: kajner.kata@gmail.com Előre is köszönöm annak aki küld egy e-mailt! :)
puszi
Niky
2011. július 30., szombat
2011. július 29., péntek
Hírek!
Sziasztok!
Először is szeretném egy kis dologban a segítségeteket kérni! Jelentkeztem egy kis versenyre ahol szavazni lehet a blogomra :) Szóval ha van két perc szabadidőtök, akkor lécci szavazzatok rám ezen az oldalon: http://blogokversenye.blogspot.com/ Előre is köszönöm! :)
A következő fejezetről annyit, hogy lehet, hogy egy kicsit csúszni fogok vele, de igyekszek! :)
A Játékra pedig továbbra is várom a jelentkezőket! Ha minden jól megy holnap megkapjátok az 1. kérdést is! :)
puszi
Niky
Először is szeretném egy kis dologban a segítségeteket kérni! Jelentkeztem egy kis versenyre ahol szavazni lehet a blogomra :) Szóval ha van két perc szabadidőtök, akkor lécci szavazzatok rám ezen az oldalon: http://blogokversenye.blogspot.com/ Előre is köszönöm! :)
A következő fejezetről annyit, hogy lehet, hogy egy kicsit csúszni fogok vele, de igyekszek! :)
A Játékra pedig továbbra is várom a jelentkezőket! Ha minden jól megy holnap megkapjátok az 1. kérdést is! :)
puszi
Niky
2011. július 25., hétfő
Dark Kiss 19. fejezet - Játék
Sziasztok!
El sem hiszem, hogy már 49 olvasóm van :O Nekem ez annyira hihetetlennek tűnik, az pedig még jobban meglep, hogy hamarosan átlépjük a 40. 000-et a számlálón. Nem tudok hirtelen mit mondani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki olvassa a blogomat! :)
Ennek örömére szeretnélek titeket egy kis játékra hívni! ;) Két naponta felteszek majd nektek egy kérdést, vagy mondok nektek egy feladatot. Minden helyes válaszra pontokat kaptok, és a végén valaki nyer természetesen. :P Igazából a kérdéseken kívül maximum olyan feladat lesz, hogy írj egy kis novellát, vagy egy fogalmazást, de lehet, hogy csak valamiről hosszabban kell majd véleményt nyílvánítanod ;) De ez csak, akkor lehetséges ha többen jelentkeztek mint 1 ember. Bár nem nagyon szeretnék kitűzni határidőket, hogy meddig jelentkezhettek. Kiteszek, majd egy jelentkezési lapot, amit kérlek tölsetek ki, ha akartok játszani! ;) Felteszem a kérdést, és egészen a suli kezdetééig azaz Szeptember 1.-ig válaszolhattok mindegyikre. ;) Visszamenőleg is. Azért szeretném, hogy többen legyünk 2 személynél. Nem mintha valami nagy ajándékkal tudnék nektek szolgálni, hisz nem vagyok milliomos, de azért egy kis csekélységet kaphattok :)
Nyeremények: Minden versenyző kap egy oklevelet, vagy inkább emléklapot arról, hogy részt vett a játékban amit majd kitehet az oldalára, vagy ahova csak akar ;) Valamint ha többen jelentkeztek 10 embernél talán kaptok majd tőlem...valami kis pluszt...:) Mindenki!
1. helyezet: Egy tábla a helyezésével. Jól látható helyen hirdetem a blogját, ha van neki, "örökké". És bár lehet, hogy ez nem valami érdekes "ajándék" minden fejezet előtt mondhat egyetlen dolgot aminek bele kell kerülnie abba a fejezetbe. (Normális körülmények között persze, és nem mondhatja meg senkinek, hogy mit is mondott nekem, vagy, hogy miről fog szólni a feji!) Aztán ha olyat mond, és jóvá hagyom, akkor természetesen belerakom! Ebből következik, hogy a fejezetet ő előbb fogja olvasni mint más. :)
2. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és jól látható helyen hirdeten az oldalát 3 hónapig.
3. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és 1 hónapig jól látható helyen hirdetem az oldalát.
Természetesen nem muszáj blognak, vagy oldalnak lennie mindenkinek!
Most már beszéljünk inkább a fejezetről! xD Nos a Bétám azt mondta, hogy neki szüksége volt zsepire, és, hogy...gonosz voltam ebben a fejezetben. Nem is kicsit...:P Szerintem csak egy kicsit voltam. :) Szóval szeretném, hogy minél többen írjatok véleményt, mert kíváncsi vagyok, hogy kiből mit vált ki ez a fejezet! :D Jó olvasást hozzá, és ne feleltsetek el játszani! :)
puszi
Niky
19. fejezet
Alig vártam, hogy végre lemenjen a nap. Részben. Az egyik felem, már kint akart lenni végre a terepen, a másik…félt a Tylerrel való beszélgetéstől. Viszont a jó benne, hogy tovább tudok majd nyomozni, és Nicktől is megszabadulok. Egész nap azzal nyaggattam, hogy muszáj még itt maradnom legalább egy kicsit. Közben persze egyfolytában fújta a maga szövegét, hogy ez veszélyes, meg, hogy Lucas megmondta, hogy blablabla…végül csak azt vágta a fejemhez, hogy: Csinálj amit akarsz! Aztán persze kitrappolt a szobából, így a nap többi részét egyedül töltöttem, a mobilommal.
Felhívtam Emilyt. Azt mondta, hogy nagyon jól van, és ne aggódjak érte. Tyler is beszélt vele, szóval minden rendben van, de azért hiányzok neki. Nekem is szörnyen hiányzik ő. Végül befejeztem vele a beszélgetést, és csak feküdtem a hatalmas francia ágyon. Pontról pontra kiterveltem már mindent, hogy hogyan fogom megtalálni Danielt, és vele együtt a fegyver kitalálóit. Már csak…egy telefon, és egy személy kéne hozzá, aztán minden meglenne. Ha felveszi a telefont, már akkor hálás leszek, ha pedig meg tesz nekem néhány dolgot, még hálásabb leszek neki. Mélyet sóhajtva tárcsáztam a számot. Egy halk kattanás, és egy morgó, rekedtes hang szólt bele a telefonba.
- Igen?! – az ismerős hangra elmosolyodtam
- Jeremy…én vagyok az. – súlyos csend lett. Már félő volt, hogy lerakja, de aztán…mégsem.
- Mit akarsz Helena? – nem lepődtem meg az éles hangján
- Én…nagyon nagy szükségem lenne rád, de először…bocsánatot szeretnék kérni. Én…nem akartalak meggyanúsítani, de te voltál az egyetlen akire számíthattam, és aki valami használható dolgot tudott nekem mondani. Nagyon kérlek…legalább hallgass meg! Ha nem akarsz nem segítesz nekem, de hallgass meg! Kérlek! – megint csend lett, majd halkan sóhajtott
- Mesélj!
- A bátyámat valaki…elrabolta, és szerintem aki ezt tette annak köze van a fegyverhez is.
- Ezt miből gondolod?
- Üzenetet hagyott nekem, és mellé még egy töltényt is rakott. Bárki is az, biztos, hogy nem farkas, és nem is ember.
- Szóval vámpír. – nem kérdezte, de azért válaszoltam rá
- Igen. Minden valószínűség szerint az. De nem Adam!
- És én miben segíthetek neked? – mély levegőt vettem, és megmasszíroztam a halántékomat
- Valahova Adamet bezárták, de nem tudom hova, mert Lucas már nem tekint engem fajbélinek. Viszont beszélnem kell vele, mert szerintem ő tudja, hogy kik állnak a dolog mögött! – felnevetett
- Szóval kérdezősködjek körbe igaz? – kérdezte furcsán, vidám hangon – Helena, Helena…csodálkozok, hogy csak most hívtál!
- Ezek szerint nem vagy rám dühös? – kérdeztem reménykedve, mire hümmögni kezdett
- Mondjuk, hogy nem, de azért…még egy személyes találkozásnak örülnék. A lányodat is szívesen megismerném. – mosolyogva megráztam a fejem
- Nem is kérdezem meg, hogy honnan tudsz róla. – a mosolyom lehervadt – Körülbelül mikorra tudsz nekem valamivel szolgálni?
- Nos… este majd benézek egy-két helyre. Talán még a bátyádról is sikerül megtudnom valamit. Remélem éjfélre már tudok valami hasznossal szolgálni neked.
- Köszönöm Jeremy. Egy életet mentesz, vagy többet is. – már épp leraktam volna, de még beleszólt
- A régi ügyre visszatérve…a tárat a Zöld Sárkányban loptam el, egy elég elitnek kinéző pasitól. Vámpír volt, de amikor megkérdezted…nem akartam elmondani, mert féltem nem hiszel nekem. Azt hittem nem fogod elhinni, hogy egy fajodbeli ilyenre képes. Sajnálom. – halványan elmosolyodtam
- Ne sajnáld! Talán én voltam a bolond. Azért köszönöm, hogy most elmondtad, és azt is, hogy segítesz.
- Tudod, hogy szívesen segítek. Lehet, hogy én tartozok neked hálával, és nem fordítva. – nevetett fel
- Majd hívj! – mondtam búcsúzóul, majd kinyomtam.
Beszélt velem! Még csak le sem csapta a telefont, és még segít is. Ami még ennél is jobb, hogy talán kibékültünk, de van ami még ennél is fontosabb, hamarosan meg lesz a gyilkos. Az pedig, hogy vámpír nem fog visszatartani attól, hogy megöljem, de először megkérdezem tőle, hogy miért is jó ez neki. Bárcsak már ott lennénk!
Amikor lement a nap, és el akartam jönni a főhadiszállásról Nicket nem találtam. Hívtam, de nem vette fel. Hát ha ő megsértődik hát legyen, nem tudok vele mit kezdeni. Van nagyobb bajom is nála.
A Vadászok, is akkor indultak éppen, amikor én. Mindegyikük mintha undort érezne irántam úgy vizslatott. Beszálltak a kocsijukba, majd elhajtottak. Kivéve Nicholast. Ő elém sétált, és sóhajtva megfogta a vállamat.
- Hozd vissza! – összevontam a szemöldököm, de pontosan tudtam, hogy kiről van szó. Szóval tudja, hogy úgy sem fogok elmenni. Bólintottam, mire ő halványan elmosolyodott, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott. Én is ezt tettem volna, de egy hang megállított.
- Helena! – Emma hangját ezer közül is megismerném. Lassan megfordultam. Csak két méter választott el minket egymástól, de most még ez is egy szakadéknak tűnt. Látszott rajta, hogy nem tudja mi is történik éppen. Egyik lábáról a másikra állt, de nem mondott semmit.
- Szia! – szólaltam meg halkan, mire ő vett egy mély levegőt. A szemében düh csillogott, és mintha egy kis könny is.
- Én…bíztam benned. Mindent elmondtam neked, és te…- idegesen megrázta a fejét – Kirekesztettél! Mindent másodkézből kellett megtudnom, és ez szörnyű volt. Aztán Lucas elküldött, és én…szörnyen dühös vagyok rád, de közben…annyira hiányoztál. – futott oda hozzám, és szorosan megölelt. Viszonoztam az ölelését, és majdnem elbőgtem magam, de visszatartottam a könnyeimet. Emma viszont zokogott. A válla rázkódott miközben engem szorított, mire én simogatni kezdtem vigasztalásul a hátát.
- Sajnálom. –suttogtam pár perc múlva, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott. Megrázta a fejét, és könnyes szemmel rám nézett.
- Nem tudom én mit tettem volna a helyedben, de…szerintem ugyanezt. Bár tudom, hogy csak azért nem mondtál el mindent, mert féltetted az életemet. Én is inkább magamban tartottam volna mintsem téged sodorjalak veszélybe. – halványan elmosolyodtam, mire ő letörölte a kezével az arcát – Tudom, hogy menned kell, szóval nem tartalak fel, de…muszáj később találkozunk! – bólintottam
- Rendben. Ha minden lezajlott felhívlak! Ígérem! – szorítottam meg a kezét
- Nem mész el ezt is nagyon jól tudom, de kérlek vigyázz magadra! Lucas pokoli dühös, de egyetértek veled! – mélyen a szemembe nézett – Hozd vissza Danielt! Kérlek! De ne a saját életed árán! – láttam a szemében a bátyám iránt érzett szerelmét, és a miattam lévő aggodalmát. Mély levegőt vettem.
- Nem tudom mi lesz még Emma, de mindent megteszek, hogy épségben hazajöjjön! – fordultam el
- És te? – pár pillanatra behunytam a szemem
- Majd hívlak Emma! Vigyázz magadra! – szálltam be az egyik kocsiba, majd beindítottam, és már ott sem voltam. Igazából fogalmam sincs, hogy mi lesz még ebből. Ahogy azt se tudom, hogy mi lesz Emmaval, és velem! Egyenlőre az egyetlen dolog amit tudok, hogy most vár rám egy kimerítő beszélgetés Tylerrel. Utána pedig, ha minden jól megy Jeremy is felhív, és mond nekem valami biztatót. Úgy legyen!
Mielőtt odaértem volna Tylerhez vettem egy gyorsétterembe valami kaját, mert még szép, hogy elfelejtettem enni a nap folyamán, és ami a legszebb vért sem ittam. Gratula Helena, te vagy a legjobb! Viszont a rendesnek nevezett gyorskaja talán elnyomja egy kicsit. Nem vagyok valami szomjas igazából, szóval megleszek!
Végül leparkoltam a felhőkarcoló előtt. Régen jártam erre az biztos.
Egy sóhajjal megnyomtam a liftben a gombot, mire az ajtó egy halk csilingeléssel bezárult. A vasfalnak vetettem a fejem, és éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem. Ha jól gondolom, akkor Tyler tajtékozni fog, de elmondani nehezebb lesz neki. Mikor végre felértem, torok köszörülve sétáltam az ajtajához. Nem kellett kopognom, ahogy megálltam ő már nyitotta is. Fekete farmer, és fehér izompóló volt rajta, ami…te jó ég, milyen jól állt rajta!
- Késtél! – mondta, mire megforgattam a szemem
- Tíz percet. Be kellett ugranom valami kajáért, szóval bocs. – léptem be a lakásba, ahol semmi nem változott. Mennyi estét töltöttem itt, te jó ég! Halványan elmosolyodtam, majd ledobtam a kabátomat az ágyra, és leültem a pult melletti székre. Tyler elővett két poharat, majd mind a kettőbe wiskyt töltött.
- Miből gondolod, hogy kérek? – leült mellém, majd odaadta az egyiket
- Inkább mesélj, és ne kérdezz! – lenéztem az italomra
- Miről? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- Mindenről aminek köze van Markhoz. – a neve említésére megborzongtam, amit valószínűleg ő is észrevett
- Biztos, hogy mindent tudni akarsz? – suttogtam, majd ittam egy kortyot, de nem néztem fel
- Nem biztos, de tudnom kell! – halványan elmosolyodtam, de nem tartott sokáig.
- Emlékszel a latex nadrágomra? – próbáltam ironizálni, mire felvonta a szemöldökét
- Abból az estéből mindenre emlékszek. – éledt fel vágy a tekintetében, de én inkább megint a poharamban lévő wiskyt néztem
- Amikor elmentem innen, vissza a főhadiszállásra, túlon túl boldog voltam, és talán ez volt a baj. Kaptam egy levelet, és mit ad isten ki írta? Mark. – a szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy visszaemlékeztem a dolgokra. – Azt hittem leáll, és végre békén hagy minket, de nem. A levél minden szavára emlékszek. – mielőtt teljesen az emlékeimbe vesztem volna megráztam a fejem – A lényege az volt, hogy három hónapra elutazik, de utána visszajön ide, és akkor találkoznunk kell! Megtudta a címedet, és azt mondta elmondja Lucasnak, hogy hol laksz, ha nem teszem azt amit mond. Fontosabb volt nekem az életed mintsem, hogy nemet mondjak neki. – mély levegőt vettem, és próbáltam nem a Tylerből sugárzó dühre koncentrálni – Két feltétele volt. Szakítsak veled, és…feküdjek le vele. Az első…ha úgy vesszük nem is feltétel volt inkább „javaslat” amit jobbnak láttam elfogadni. – lassan felemeltem a tekintetemet. Tyler szemében egyszerre volt mérhetetlen szomorúság, düh, és szerelem. Már ebbe belesajdult a szívem. – Csak, hogy tudd, életem legnehezebb döntése volt, hogy elhagylak, de…meg kellett tennem, mert nem akartam, hogy meghalj! Mark a levélben elküldte a címedet, csak, hogy biztosítson, hogy tényleg tudja. Aztán megadta egy hotel címét, egy szoba számát, valamint, hogy mikor... – a gyorskaja kezdett visszajönni, ahogy visszaemlékeztem arra az estére. Elfordítottam Tylerről a tekintetemet. A hányingerem egyre nagyobb lett, de amikor megittam a wiskymet talán egy kicsit alábbhagyott. – Utána…nem akartam senkinek elmondani, hogy mi történt. Túl…megalázónak, vagy nem is tudom milyennek éreztem. Abba a hitbe ringattam magam, hogy meggyűlöltél, és talán könnyebben elfelejtesz. – elmosolyodtam, de nem boldogan – Tudom, hogy most azt mondod majd, hogy nem bízhattam Markban, hogy tényleg szól Lucasnak, és elmondja, hogy hol élsz, de…inkább feláldoztam magam, mintsem, hogy meghalj. – fordultam lassan felé. A sírás már nem segít, és nem is akarok bőgni Mark miatt, így az nem fojtogatott. Inkább a bűntudat, főleg amikor Tyler szemébe néztem. Percekig nem mondott semmit. Én pedig úgy éreztem, hogy nekem muszáj valamit. – Te segítettél átvészelni azt az estét Markkal. – behunytam a szemem – Téged képzeltelek a helyére. – Tyler dühe mérhetetlen volt, és meg is értettem. Nem is vettem észre, hogy megmozdul, csak mikor már a poharat a falnak vágta. Két kezét a fejére tette, és csak ordított. Behunytam a szemem, és inkább nem néztem ahogy szenved. Tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, de látni…még rosszabb. Csak ne változzon át! Akkor képtelen lesz uralkodni magán! Végül a hangja halkulni kezdett, majd teljesen elhalt. Lassan kinyitottam a szemem. A szoba közepén térdelt. Az egész teste remegett, és vibrált. Nem szabad átváltoznia! Nem mintha félnék a szörnyetegétől, de lehet, hogy olyat tenne amit később nagyon megbánna. A könnyeimmel küszködve felé léptem. Leszarom Markot! Azt a személyt viszont sirathatom, aki előttem szenved.
Lassan leguggoltam mellé. A lélegzete szaggatott volt, és iszonyúan remegett.
- Nézz rám! – suttogtam halkan, de nem reagált – Kérlek, nézz rám! – legördült az első könnycsepp. Az álla alá nyúltam volna, de elkapta a kezemet.
- Menj el! – nem ismertem rá a hangjára. Túlságosan is eltorzult volt hozzá.
- Nem! Nem hagylak itt! – közöltem, mire felmordult
- Menj el! Nem akarom, hogy így láss! – engedte el a kezem, de nem nézett fel
- Nem érdekel! Én így szeretlek, és most…szükséged van rám! Ez is te vagy Tyler! – érintettem meg az arcát, mire összerándult. – Mond, hogy nem undorodsz tőlem! Azt…nem tudnám elviselni! – a könnyeim megindultak, de mintha észre se vettem volna őket. Nagyobb baj az, hogy az egyetlen férfi akit szeretek most az őrület határán van miattam, és lehet, hogy már a közelemben sem tud maradni annyira meggyűlölt. Lassan. Nagyon lassan emelte fel a fejét, és a tekintetétől egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem az ő szeme volt, és mégis. Borostyánszínű szempár meredt rám, de volt benne valami Tyler barnájából is. Viszont azt így ki tudtam belőle venni, hogy a harag mennyire dolgozik benne, és közben a rengeteg fájdalom is ott volt.
- Miért gyűlölnélek azért, amiért én vagyok a hibás? – kérdezte halkan, mire összevontam a szemöldököm
- Mi? – nagyot nyögve megrázta a fejét, és mint egy kiskutya a fejét a kezemnek dörzsölte
- Ha én nem lennék, nem kellett volna ezt tenned, és még a tetejébe…önző módon teherbe is ejtettelek. Egy aljas szörnyeteg vagyok. – felemeltem a fejét
- Ne mondj ilyet kérlek! Az egész Mark hibája! Ő tett tönkre minket. Emily pedig egy ajándék! Könyörögve kérlek, ne ostorozd magad olyan dologért ami nem a te hibád! – a könnyeim újra megindultak, mire meleg kezével letörölte őket, majd ökölbe szorított kezét a fapadlóba verte.
- Megölöm! – sziszegte, és pontosan tudtam, hogy kiről beszél – Elvett tőlem, és ezt senkinek nem nézem el! Levágom az összes végtagját, és utána élvezettel fogom széjjel tépni, hogy a napon rohadjon el. – még egyszer ütött, mire én megfogtam a kezét. A burkolatban szép nyomokat hagyott, de a keze is véres lett. Bár gyorsan gyógyult, azért adtam rá egy csókot.
- Együtt! Megöljük, ígérem! – felnézett rám, és mintha a teste remegése egy kicsit alábbhagyott volna, de még nem volt az igazi. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az arcomat. – Bocsáss meg nekem! – kérleltem halkan, mire felém hajolt
- Te bocsáss meg nekem, hogy így kell látnod! Nem akartam, de…- fájdalmasan megrázta a fejét, majd lehunyt szemmel vett pár mély levegőt. Amikor kinyitotta már az ő szemeit láttam. – Mindig is tudtam, hogy megtetted…csak tagadtam, és hitegettem magam, hogy csak azért hagytál el, mert nem szeretsz. Jobb volt ezt gondolni. – döntötte a homlokát az enyémnek. Végre a hangja is a régi volt. – Bár nem is tudom melyik a rosszabb. A tudat, hogy nem szeretsz, vagy, hogy…egy másik férfi érintett úgy, ahogy én. – akkorát nyelt, hogy még az én torkom is belesajdult
- Senki nem tud úgy érinteni ahogy te. – mondtam halkan, majd nyeltem egy nagyot -Akkor hát nem undorodsz tőlem? – kérdeztem félve, mire egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni
- Nem tudok tőled undorodni, és nem is akarok! Ha most te nem vagy én…félek olyat teszek amit soha nem bocsátanék meg magamnak. Lenyugtattad a szörnyetegemet. – nézett rám, és mintha a szemében könny csillant volna – Szerelmes vagyok beléd Helena, és nem tudok nélküled élni! – mondta halkan, majd felém hajolt, és lágyan megcsókolt. Furcsa, egyáltalán nem vonzott a vére, annál inkább a tudat, hogy mellette kell maradnom. Halványan elmosolyodtam amikor eltávolodott.
- Szeretlek…- mondtam halkan, és ekkor jött az a mondat amitől minden…a feje tetejére állt
- Akkor gyere hozzám!
El sem hiszem, hogy már 49 olvasóm van :O Nekem ez annyira hihetetlennek tűnik, az pedig még jobban meglep, hogy hamarosan átlépjük a 40. 000-et a számlálón. Nem tudok hirtelen mit mondani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki olvassa a blogomat! :)
Ennek örömére szeretnélek titeket egy kis játékra hívni! ;) Két naponta felteszek majd nektek egy kérdést, vagy mondok nektek egy feladatot. Minden helyes válaszra pontokat kaptok, és a végén valaki nyer természetesen. :P Igazából a kérdéseken kívül maximum olyan feladat lesz, hogy írj egy kis novellát, vagy egy fogalmazást, de lehet, hogy csak valamiről hosszabban kell majd véleményt nyílvánítanod ;) De ez csak, akkor lehetséges ha többen jelentkeztek mint 1 ember. Bár nem nagyon szeretnék kitűzni határidőket, hogy meddig jelentkezhettek. Kiteszek, majd egy jelentkezési lapot, amit kérlek tölsetek ki, ha akartok játszani! ;) Felteszem a kérdést, és egészen a suli kezdetééig azaz Szeptember 1.-ig válaszolhattok mindegyikre. ;) Visszamenőleg is. Azért szeretném, hogy többen legyünk 2 személynél. Nem mintha valami nagy ajándékkal tudnék nektek szolgálni, hisz nem vagyok milliomos, de azért egy kis csekélységet kaphattok :)
Nyeremények: Minden versenyző kap egy oklevelet, vagy inkább emléklapot arról, hogy részt vett a játékban amit majd kitehet az oldalára, vagy ahova csak akar ;) Valamint ha többen jelentkeztek 10 embernél talán kaptok majd tőlem...valami kis pluszt...:) Mindenki!
1. helyezet: Egy tábla a helyezésével. Jól látható helyen hirdetem a blogját, ha van neki, "örökké". És bár lehet, hogy ez nem valami érdekes "ajándék" minden fejezet előtt mondhat egyetlen dolgot aminek bele kell kerülnie abba a fejezetbe. (Normális körülmények között persze, és nem mondhatja meg senkinek, hogy mit is mondott nekem, vagy, hogy miről fog szólni a feji!) Aztán ha olyat mond, és jóvá hagyom, akkor természetesen belerakom! Ebből következik, hogy a fejezetet ő előbb fogja olvasni mint más. :)
2. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és jól látható helyen hirdeten az oldalát 3 hónapig.
3. helyezet: Egy tábla a helyezésével, és 1 hónapig jól látható helyen hirdetem az oldalát.
Természetesen nem muszáj blognak, vagy oldalnak lennie mindenkinek!
Most már beszéljünk inkább a fejezetről! xD Nos a Bétám azt mondta, hogy neki szüksége volt zsepire, és, hogy...gonosz voltam ebben a fejezetben. Nem is kicsit...:P Szerintem csak egy kicsit voltam. :) Szóval szeretném, hogy minél többen írjatok véleményt, mert kíváncsi vagyok, hogy kiből mit vált ki ez a fejezet! :D Jó olvasást hozzá, és ne feleltsetek el játszani! :)
puszi
Niky
19. fejezet
Alig vártam, hogy végre lemenjen a nap. Részben. Az egyik felem, már kint akart lenni végre a terepen, a másik…félt a Tylerrel való beszélgetéstől. Viszont a jó benne, hogy tovább tudok majd nyomozni, és Nicktől is megszabadulok. Egész nap azzal nyaggattam, hogy muszáj még itt maradnom legalább egy kicsit. Közben persze egyfolytában fújta a maga szövegét, hogy ez veszélyes, meg, hogy Lucas megmondta, hogy blablabla…végül csak azt vágta a fejemhez, hogy: Csinálj amit akarsz! Aztán persze kitrappolt a szobából, így a nap többi részét egyedül töltöttem, a mobilommal.
Felhívtam Emilyt. Azt mondta, hogy nagyon jól van, és ne aggódjak érte. Tyler is beszélt vele, szóval minden rendben van, de azért hiányzok neki. Nekem is szörnyen hiányzik ő. Végül befejeztem vele a beszélgetést, és csak feküdtem a hatalmas francia ágyon. Pontról pontra kiterveltem már mindent, hogy hogyan fogom megtalálni Danielt, és vele együtt a fegyver kitalálóit. Már csak…egy telefon, és egy személy kéne hozzá, aztán minden meglenne. Ha felveszi a telefont, már akkor hálás leszek, ha pedig meg tesz nekem néhány dolgot, még hálásabb leszek neki. Mélyet sóhajtva tárcsáztam a számot. Egy halk kattanás, és egy morgó, rekedtes hang szólt bele a telefonba.
- Igen?! – az ismerős hangra elmosolyodtam
- Jeremy…én vagyok az. – súlyos csend lett. Már félő volt, hogy lerakja, de aztán…mégsem.
- Mit akarsz Helena? – nem lepődtem meg az éles hangján
- Én…nagyon nagy szükségem lenne rád, de először…bocsánatot szeretnék kérni. Én…nem akartalak meggyanúsítani, de te voltál az egyetlen akire számíthattam, és aki valami használható dolgot tudott nekem mondani. Nagyon kérlek…legalább hallgass meg! Ha nem akarsz nem segítesz nekem, de hallgass meg! Kérlek! – megint csend lett, majd halkan sóhajtott
- Mesélj!
- A bátyámat valaki…elrabolta, és szerintem aki ezt tette annak köze van a fegyverhez is.
- Ezt miből gondolod?
- Üzenetet hagyott nekem, és mellé még egy töltényt is rakott. Bárki is az, biztos, hogy nem farkas, és nem is ember.
- Szóval vámpír. – nem kérdezte, de azért válaszoltam rá
- Igen. Minden valószínűség szerint az. De nem Adam!
- És én miben segíthetek neked? – mély levegőt vettem, és megmasszíroztam a halántékomat
- Valahova Adamet bezárták, de nem tudom hova, mert Lucas már nem tekint engem fajbélinek. Viszont beszélnem kell vele, mert szerintem ő tudja, hogy kik állnak a dolog mögött! – felnevetett
- Szóval kérdezősködjek körbe igaz? – kérdezte furcsán, vidám hangon – Helena, Helena…csodálkozok, hogy csak most hívtál!
- Ezek szerint nem vagy rám dühös? – kérdeztem reménykedve, mire hümmögni kezdett
- Mondjuk, hogy nem, de azért…még egy személyes találkozásnak örülnék. A lányodat is szívesen megismerném. – mosolyogva megráztam a fejem
- Nem is kérdezem meg, hogy honnan tudsz róla. – a mosolyom lehervadt – Körülbelül mikorra tudsz nekem valamivel szolgálni?
- Nos… este majd benézek egy-két helyre. Talán még a bátyádról is sikerül megtudnom valamit. Remélem éjfélre már tudok valami hasznossal szolgálni neked.
- Köszönöm Jeremy. Egy életet mentesz, vagy többet is. – már épp leraktam volna, de még beleszólt
- A régi ügyre visszatérve…a tárat a Zöld Sárkányban loptam el, egy elég elitnek kinéző pasitól. Vámpír volt, de amikor megkérdezted…nem akartam elmondani, mert féltem nem hiszel nekem. Azt hittem nem fogod elhinni, hogy egy fajodbeli ilyenre képes. Sajnálom. – halványan elmosolyodtam
- Ne sajnáld! Talán én voltam a bolond. Azért köszönöm, hogy most elmondtad, és azt is, hogy segítesz.
- Tudod, hogy szívesen segítek. Lehet, hogy én tartozok neked hálával, és nem fordítva. – nevetett fel
- Majd hívj! – mondtam búcsúzóul, majd kinyomtam.
Beszélt velem! Még csak le sem csapta a telefont, és még segít is. Ami még ennél is jobb, hogy talán kibékültünk, de van ami még ennél is fontosabb, hamarosan meg lesz a gyilkos. Az pedig, hogy vámpír nem fog visszatartani attól, hogy megöljem, de először megkérdezem tőle, hogy miért is jó ez neki. Bárcsak már ott lennénk!
Amikor lement a nap, és el akartam jönni a főhadiszállásról Nicket nem találtam. Hívtam, de nem vette fel. Hát ha ő megsértődik hát legyen, nem tudok vele mit kezdeni. Van nagyobb bajom is nála.
A Vadászok, is akkor indultak éppen, amikor én. Mindegyikük mintha undort érezne irántam úgy vizslatott. Beszálltak a kocsijukba, majd elhajtottak. Kivéve Nicholast. Ő elém sétált, és sóhajtva megfogta a vállamat.
- Hozd vissza! – összevontam a szemöldököm, de pontosan tudtam, hogy kiről van szó. Szóval tudja, hogy úgy sem fogok elmenni. Bólintottam, mire ő halványan elmosolyodott, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott. Én is ezt tettem volna, de egy hang megállított.
- Helena! – Emma hangját ezer közül is megismerném. Lassan megfordultam. Csak két méter választott el minket egymástól, de most még ez is egy szakadéknak tűnt. Látszott rajta, hogy nem tudja mi is történik éppen. Egyik lábáról a másikra állt, de nem mondott semmit.
- Szia! – szólaltam meg halkan, mire ő vett egy mély levegőt. A szemében düh csillogott, és mintha egy kis könny is.
- Én…bíztam benned. Mindent elmondtam neked, és te…- idegesen megrázta a fejét – Kirekesztettél! Mindent másodkézből kellett megtudnom, és ez szörnyű volt. Aztán Lucas elküldött, és én…szörnyen dühös vagyok rád, de közben…annyira hiányoztál. – futott oda hozzám, és szorosan megölelt. Viszonoztam az ölelését, és majdnem elbőgtem magam, de visszatartottam a könnyeimet. Emma viszont zokogott. A válla rázkódott miközben engem szorított, mire én simogatni kezdtem vigasztalásul a hátát.
- Sajnálom. –suttogtam pár perc múlva, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott. Megrázta a fejét, és könnyes szemmel rám nézett.
- Nem tudom én mit tettem volna a helyedben, de…szerintem ugyanezt. Bár tudom, hogy csak azért nem mondtál el mindent, mert féltetted az életemet. Én is inkább magamban tartottam volna mintsem téged sodorjalak veszélybe. – halványan elmosolyodtam, mire ő letörölte a kezével az arcát – Tudom, hogy menned kell, szóval nem tartalak fel, de…muszáj később találkozunk! – bólintottam
- Rendben. Ha minden lezajlott felhívlak! Ígérem! – szorítottam meg a kezét
- Nem mész el ezt is nagyon jól tudom, de kérlek vigyázz magadra! Lucas pokoli dühös, de egyetértek veled! – mélyen a szemembe nézett – Hozd vissza Danielt! Kérlek! De ne a saját életed árán! – láttam a szemében a bátyám iránt érzett szerelmét, és a miattam lévő aggodalmát. Mély levegőt vettem.
- Nem tudom mi lesz még Emma, de mindent megteszek, hogy épségben hazajöjjön! – fordultam el
- És te? – pár pillanatra behunytam a szemem
- Majd hívlak Emma! Vigyázz magadra! – szálltam be az egyik kocsiba, majd beindítottam, és már ott sem voltam. Igazából fogalmam sincs, hogy mi lesz még ebből. Ahogy azt se tudom, hogy mi lesz Emmaval, és velem! Egyenlőre az egyetlen dolog amit tudok, hogy most vár rám egy kimerítő beszélgetés Tylerrel. Utána pedig, ha minden jól megy Jeremy is felhív, és mond nekem valami biztatót. Úgy legyen!
Mielőtt odaértem volna Tylerhez vettem egy gyorsétterembe valami kaját, mert még szép, hogy elfelejtettem enni a nap folyamán, és ami a legszebb vért sem ittam. Gratula Helena, te vagy a legjobb! Viszont a rendesnek nevezett gyorskaja talán elnyomja egy kicsit. Nem vagyok valami szomjas igazából, szóval megleszek!
Végül leparkoltam a felhőkarcoló előtt. Régen jártam erre az biztos.
Egy sóhajjal megnyomtam a liftben a gombot, mire az ajtó egy halk csilingeléssel bezárult. A vasfalnak vetettem a fejem, és éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem. Ha jól gondolom, akkor Tyler tajtékozni fog, de elmondani nehezebb lesz neki. Mikor végre felértem, torok köszörülve sétáltam az ajtajához. Nem kellett kopognom, ahogy megálltam ő már nyitotta is. Fekete farmer, és fehér izompóló volt rajta, ami…te jó ég, milyen jól állt rajta!
- Késtél! – mondta, mire megforgattam a szemem
- Tíz percet. Be kellett ugranom valami kajáért, szóval bocs. – léptem be a lakásba, ahol semmi nem változott. Mennyi estét töltöttem itt, te jó ég! Halványan elmosolyodtam, majd ledobtam a kabátomat az ágyra, és leültem a pult melletti székre. Tyler elővett két poharat, majd mind a kettőbe wiskyt töltött.
- Miből gondolod, hogy kérek? – leült mellém, majd odaadta az egyiket
- Inkább mesélj, és ne kérdezz! – lenéztem az italomra
- Miről? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- Mindenről aminek köze van Markhoz. – a neve említésére megborzongtam, amit valószínűleg ő is észrevett
- Biztos, hogy mindent tudni akarsz? – suttogtam, majd ittam egy kortyot, de nem néztem fel
- Nem biztos, de tudnom kell! – halványan elmosolyodtam, de nem tartott sokáig.
- Emlékszel a latex nadrágomra? – próbáltam ironizálni, mire felvonta a szemöldökét
- Abból az estéből mindenre emlékszek. – éledt fel vágy a tekintetében, de én inkább megint a poharamban lévő wiskyt néztem
- Amikor elmentem innen, vissza a főhadiszállásra, túlon túl boldog voltam, és talán ez volt a baj. Kaptam egy levelet, és mit ad isten ki írta? Mark. – a szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy visszaemlékeztem a dolgokra. – Azt hittem leáll, és végre békén hagy minket, de nem. A levél minden szavára emlékszek. – mielőtt teljesen az emlékeimbe vesztem volna megráztam a fejem – A lényege az volt, hogy három hónapra elutazik, de utána visszajön ide, és akkor találkoznunk kell! Megtudta a címedet, és azt mondta elmondja Lucasnak, hogy hol laksz, ha nem teszem azt amit mond. Fontosabb volt nekem az életed mintsem, hogy nemet mondjak neki. – mély levegőt vettem, és próbáltam nem a Tylerből sugárzó dühre koncentrálni – Két feltétele volt. Szakítsak veled, és…feküdjek le vele. Az első…ha úgy vesszük nem is feltétel volt inkább „javaslat” amit jobbnak láttam elfogadni. – lassan felemeltem a tekintetemet. Tyler szemében egyszerre volt mérhetetlen szomorúság, düh, és szerelem. Már ebbe belesajdult a szívem. – Csak, hogy tudd, életem legnehezebb döntése volt, hogy elhagylak, de…meg kellett tennem, mert nem akartam, hogy meghalj! Mark a levélben elküldte a címedet, csak, hogy biztosítson, hogy tényleg tudja. Aztán megadta egy hotel címét, egy szoba számát, valamint, hogy mikor... – a gyorskaja kezdett visszajönni, ahogy visszaemlékeztem arra az estére. Elfordítottam Tylerről a tekintetemet. A hányingerem egyre nagyobb lett, de amikor megittam a wiskymet talán egy kicsit alábbhagyott. – Utána…nem akartam senkinek elmondani, hogy mi történt. Túl…megalázónak, vagy nem is tudom milyennek éreztem. Abba a hitbe ringattam magam, hogy meggyűlöltél, és talán könnyebben elfelejtesz. – elmosolyodtam, de nem boldogan – Tudom, hogy most azt mondod majd, hogy nem bízhattam Markban, hogy tényleg szól Lucasnak, és elmondja, hogy hol élsz, de…inkább feláldoztam magam, mintsem, hogy meghalj. – fordultam lassan felé. A sírás már nem segít, és nem is akarok bőgni Mark miatt, így az nem fojtogatott. Inkább a bűntudat, főleg amikor Tyler szemébe néztem. Percekig nem mondott semmit. Én pedig úgy éreztem, hogy nekem muszáj valamit. – Te segítettél átvészelni azt az estét Markkal. – behunytam a szemem – Téged képzeltelek a helyére. – Tyler dühe mérhetetlen volt, és meg is értettem. Nem is vettem észre, hogy megmozdul, csak mikor már a poharat a falnak vágta. Két kezét a fejére tette, és csak ordított. Behunytam a szemem, és inkább nem néztem ahogy szenved. Tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, de látni…még rosszabb. Csak ne változzon át! Akkor képtelen lesz uralkodni magán! Végül a hangja halkulni kezdett, majd teljesen elhalt. Lassan kinyitottam a szemem. A szoba közepén térdelt. Az egész teste remegett, és vibrált. Nem szabad átváltoznia! Nem mintha félnék a szörnyetegétől, de lehet, hogy olyat tenne amit később nagyon megbánna. A könnyeimmel küszködve felé léptem. Leszarom Markot! Azt a személyt viszont sirathatom, aki előttem szenved.
Lassan leguggoltam mellé. A lélegzete szaggatott volt, és iszonyúan remegett.
- Nézz rám! – suttogtam halkan, de nem reagált – Kérlek, nézz rám! – legördült az első könnycsepp. Az álla alá nyúltam volna, de elkapta a kezemet.
- Menj el! – nem ismertem rá a hangjára. Túlságosan is eltorzult volt hozzá.
- Nem! Nem hagylak itt! – közöltem, mire felmordult
- Menj el! Nem akarom, hogy így láss! – engedte el a kezem, de nem nézett fel
- Nem érdekel! Én így szeretlek, és most…szükséged van rám! Ez is te vagy Tyler! – érintettem meg az arcát, mire összerándult. – Mond, hogy nem undorodsz tőlem! Azt…nem tudnám elviselni! – a könnyeim megindultak, de mintha észre se vettem volna őket. Nagyobb baj az, hogy az egyetlen férfi akit szeretek most az őrület határán van miattam, és lehet, hogy már a közelemben sem tud maradni annyira meggyűlölt. Lassan. Nagyon lassan emelte fel a fejét, és a tekintetétől egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem az ő szeme volt, és mégis. Borostyánszínű szempár meredt rám, de volt benne valami Tyler barnájából is. Viszont azt így ki tudtam belőle venni, hogy a harag mennyire dolgozik benne, és közben a rengeteg fájdalom is ott volt.
- Miért gyűlölnélek azért, amiért én vagyok a hibás? – kérdezte halkan, mire összevontam a szemöldököm
- Mi? – nagyot nyögve megrázta a fejét, és mint egy kiskutya a fejét a kezemnek dörzsölte
- Ha én nem lennék, nem kellett volna ezt tenned, és még a tetejébe…önző módon teherbe is ejtettelek. Egy aljas szörnyeteg vagyok. – felemeltem a fejét
- Ne mondj ilyet kérlek! Az egész Mark hibája! Ő tett tönkre minket. Emily pedig egy ajándék! Könyörögve kérlek, ne ostorozd magad olyan dologért ami nem a te hibád! – a könnyeim újra megindultak, mire meleg kezével letörölte őket, majd ökölbe szorított kezét a fapadlóba verte.
- Megölöm! – sziszegte, és pontosan tudtam, hogy kiről beszél – Elvett tőlem, és ezt senkinek nem nézem el! Levágom az összes végtagját, és utána élvezettel fogom széjjel tépni, hogy a napon rohadjon el. – még egyszer ütött, mire én megfogtam a kezét. A burkolatban szép nyomokat hagyott, de a keze is véres lett. Bár gyorsan gyógyult, azért adtam rá egy csókot.
- Együtt! Megöljük, ígérem! – felnézett rám, és mintha a teste remegése egy kicsit alábbhagyott volna, de még nem volt az igazi. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az arcomat. – Bocsáss meg nekem! – kérleltem halkan, mire felém hajolt
- Te bocsáss meg nekem, hogy így kell látnod! Nem akartam, de…- fájdalmasan megrázta a fejét, majd lehunyt szemmel vett pár mély levegőt. Amikor kinyitotta már az ő szemeit láttam. – Mindig is tudtam, hogy megtetted…csak tagadtam, és hitegettem magam, hogy csak azért hagytál el, mert nem szeretsz. Jobb volt ezt gondolni. – döntötte a homlokát az enyémnek. Végre a hangja is a régi volt. – Bár nem is tudom melyik a rosszabb. A tudat, hogy nem szeretsz, vagy, hogy…egy másik férfi érintett úgy, ahogy én. – akkorát nyelt, hogy még az én torkom is belesajdult
- Senki nem tud úgy érinteni ahogy te. – mondtam halkan, majd nyeltem egy nagyot -Akkor hát nem undorodsz tőlem? – kérdeztem félve, mire egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni
- Nem tudok tőled undorodni, és nem is akarok! Ha most te nem vagy én…félek olyat teszek amit soha nem bocsátanék meg magamnak. Lenyugtattad a szörnyetegemet. – nézett rám, és mintha a szemében könny csillant volna – Szerelmes vagyok beléd Helena, és nem tudok nélküled élni! – mondta halkan, majd felém hajolt, és lágyan megcsókolt. Furcsa, egyáltalán nem vonzott a vére, annál inkább a tudat, hogy mellette kell maradnom. Halványan elmosolyodtam amikor eltávolodott.
- Szeretlek…- mondtam halkan, és ekkor jött az a mondat amitől minden…a feje tetejére állt
- Akkor gyere hozzám!
2011. július 22., péntek
Dark Kiss 18. fejezet
18. fejezet
Az undor, a megvetés, a harag, a gyűlölet, és még sok érzelem ezerrel kavargott bennem, ennek pedig csak az előttem álló férfi az oka. Sok minden történt mióta nem láttam, de valahogy még mindig utálom, és ezt is fogom tenni, ameddig élek. Tyler is egyre feszültebb lett mellettem, de próbálta visszafogni magát. Mark pedig csak vigyorgott a képünkbe.
- Lucas küldött? – kérdeztem hidegen, mire rám villantottam hófehér fogsorát
- Bizony, és nem valami boldog, sőt…mondhatjuk, hogy őrjöng, pedig ő aztán egy nyugodt vámpír. Csak te vagy rá képes, hogy mindenkit így kiforgass önmagából. Az pedig csak hab a tortán, hogy Nick vele van. Már várnak. – nem tudta levakarni magáról a mosolyt, de én még mindig megtehetem. A hűbéresekre néztem.
- Miért nem csak őket küldte? Kockáztatja azt a drága életedet, és gyönyörű pofikádat Lucas? Ez nem vall rá. – bár Nickre sem, hogy nappal kocsikázik a városban. Lehet Marknak ebben az egy dologban igaza van. Csak én tudok mindenkit kihozni ennyire a sodrából. Viszont…jobb lenne ha Tyler elmenne. Őt ha úgy vesszük még mindig „körözik”, mert megszökött. A francba, ez ki is ment a fejemből! – Tyler, menj innen! Nem akarom, hogy itt legyél, amikor ők is…
- Nem hagylak vele egyedül! Az pedig, hogy megint elkapnak most valahogy nem érdekel! – közölte szárazon, de nem vette le a szemét Markról.
- Ne feledd farkas, hogy egyáltalán nem vagy biztonságban! Lehet, hogy egyszer megszöktél, de…másodszor már nem fog sikerülni. – Tyler ördögien elmosolyodott
- Ne feledd vámpír, hogy nappal van! Mennyi idő lenne, hogy lángra lobbanjon a tested, és hamuvá égj? Ha rajtam múlna jó sokáig szenvednél. – legalább egy véleményen vagyunk. Farkasszemet néztek, és bár én ismerem Tylert azért ettől a hangjától néha még én is megijedek. Mark szemében is láttam megvillanni valami félelem félét, de ahogy jött úgy is tűnt el.
- Nem marad fent örökké a nap sem, ahogy te sem fogsz örökké élni. – közölte gúnyosan
- Nem válaszoltál a kérdésemre! Miért küldött pont téged Lucas? – Mark rám nézett, de nem a szemembe. Végigmért a tekintetével, mire Tyler felmordult, és elém állt, hogy még csak rám se tudjon nézni.
- Inkább válaszolj, és ne a szemedet legeltesd! – a hűbéresek úgy tettek mint mindig, nem hallottak, és nem láttak semmit, mert nekik ez a dolguk. Segítenek, de közben láthatatlanok. Mark elmosolyodott.
- Pedig van mit nézni…bár a ruha alatt jobb dolgokat is lehet találni. – megmerevedtem, Tyler háta mögött.
- Már rég nincs jogod hozzá, és soha nem is lesz már a tied! Ne vágyakozz olyan dolog után amit nem kaphatsz meg! – Mark rám nézett Tyler válla fölött
- Nem mondtad meg neki? – nem válaszoltam, mire élesen felnevetet – Nocsak, nocsak…érhetnek még meglepetések. – Tyler egy pillanatra rám nézett, majd vissza Markra
- Több is érhet még, ha nem fogod be a pofádat! – szűrtem a fogaim között
- Ugyan Helena! Megoszthatnád Tylerrel a dolgokat! Neki is van hozzá némi köze szerintem. – kacsintott rám, de figyelmen kívül hagytam
- Inkább menj a kocsihoz, és várj meg! Mindjárt megyek én is. – közöltem szárazon, mire biccentett
- Ahogy óhajtod. Jó volt újra látni Tyler. Remélem…még találkozunk. – azzal megfordult, és a kocsihoz sétált
- Nem hiszem, hogy nagyon vágysz arra a találkozásra... – csikorogta, mire én elé álltam.
- Hagyd! Tudod milyen, szóval ne törődj vele! Menj a szállodába, és aludd ki magad! Emilyt pedig hívd fel, és mond meg neki, hogy ahogy tudok megyek érte! – bólintott
- Rendben, de ahogy lement a nap találkoznunk kell! Még hozzá egy olyan helyen ahol nincs sok vizslató szempár. Van egy olyan érzésem, hogy lesz mit megbeszélnünk. – nézett rám komolyan, mire én nyeltem egy nagyot.
- Majd meglátjuk…még…- megragadta a karomat
- Este nyolckor legyél a lakásomon! – közölte majd elengedte a kezem, és közben végigsimított rajta - Vigyázz magadra! – mondta halkan, majd megfordult, és kisétált a sikátorból. Mély levegőt vettem, majd a kocsihoz sétáltam.
- Ülj előre! – bökött a fejével az anyósülés felé Mark. Nem akadékoskodtam. Jobb ha hamar túlesünk a dolgokon.
Hátranéztem, hogy merre vannak a hűbéresek, de egyet sem láttam. Hova lettek?
- Elküldtem őket! – gondolom a tekintetem elárult - Kettesben akartam lenni veled, ők pedig úgy is kimehetnek a napra! – vigyorgott rám, majd beindította a kocsit, és tövig nyomta a gázt. A nap már magasan járt, és még az üvegen keresztül is éreztem, hogy forró. Az UV üveg a napsugarak nagy részét kizárja, de sokáig nem ülhetek itt, és ez most nekem csak jó, mert Mark kénytelen gyorsan vezetni. De még így is túl lassú nekem a tempó, főleg, hogy vele kell lennem. – Viszont azt elmesélhetnéd, hogy miért nem mondtál el semmit Tylernek?! – mosolygott, de nem válaszoltam – Na mi az? Már nem is beszélsz velem? – meg akarta simogatni az arcomat, de elütöttem a kezét
- Ne is álmodj róla!- közöltem élesen, de csak vigyorgott
- Rendben, akkor majd később. Nick tudja?
- Miért küldött téged Lucas? – válaszoltam a kérdésre kérdéssel
- Mert jönni akartam! – vigyorgott – De térjünk vissza a témához! Nick tudja?
- Muszáj beszélgetnünk? – kérdeztem halkan, mire vállat vont
- Nem, de rég nem láttalak. Azt hittem a szülés után, majd magadra szedsz egy kis súlyt, de nem…még mindig szívdöglesztő vagy. – hányinger tört rám a szavaitól, ezért inkább nem válaszoltam – A lányod is olyan szép mint te? Hogy is hívják? Emily? – rákaptam a tekintetem
- Ezt a nevet most felejtsd el! Ahogy azt is, hogy egyáltalán a világon van! – a hangom még nekem is túlon túl ellenséges volt, de kit érdekel? Marknak semmi köze a lányomhoz!
- Milyen kis amazon vagy, ha a lányodról van szó! Ez tetszik! – nézett rám egy pillanatra
- Jobb ha vigyázol Mark! Ha hozzá mersz érni a lányomhoz olyat teszek amit még az én gyomrom sem nagyon bír! – gúnyosan felnevetett
- Megértettem. Vigyázok magamra! – nem vette komolyan amit mondtam, de rendben. Ha neki jó, akkor nekem is. Eléggé ismerem már Markot ahhoz, hogy tudjam egy szadista disznó, és bár a közelébe nem mehet Emilynek, azért jó ha tudja mi lesz vele, ha megpróbálja – Na és Nick? Mióta is vagytok együtt igazából?
- Semmi közöd az életemhez!
- Oké, akkor beszéljünk másról! – vont vállat ismét – Jó az ágyban? – mély levegőt vettem, és elszámoltam tízig
- Na jó! Most volt elég! Fogd be a szádat, és nézd az utat! Csendet akarok, és gondolkodni ha nem baj?! – felnevetett, mire kirázott a hideg
- Már megint a munka mi? Pedig már nem is vagy Vadász. Lucas, pedig őrjöng, hogy úgy viselkedsz. – inkább nem mondtam erre sem semmit. Lehet, hogy nem vagyok Vadász, de amióta az eszemet tudom ezt csináltam, és bár most van egy lányom, attól még ugyanúgy Vadásznak érzem magam. Ez olyan nagy baj?
Mikor végre kiszállhattam a kocsiból hálát adtam a megváltónak. Mark egész úton a hülye kérdéseivel fárasztott amikre vagy nem válaszoltam, vagy benyögtem, hogy Fogd már be a szádat! Nem tette.
A főhadiszálláson semmi nem változott minden ugyanolyan volt mint régen, de…ahogy a vámpírok megláttak megállt bennük az ütő. Régen is mindig látványosság voltam, de most. Mindenki összesúgott a másikkal. Próbáltam nem rájuk figyelni.
Oldalamon Markkal felsétáltam a lépcsőn, végig a hosszú folyosón, de hirtelen megtorpantam.
Emma jött velem szembe. Fekete kosztüm volt rajta, szőke haja pedig szép kontyban volt feltűzve a feje tetején. Ahogy meglátott ő is megállt, és pár méterről néztünk farkasszemet. Nem tudtam megfejteni a tekintetét. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de végül csak dühösen megrázta a fejét, és elment a másik irányba. A francba!
Mark is megállt, és visszanézett rám a válla fölött.
- Nem jössz? – kérdezte, mire sóhajtva elindultam.
Bekopogtam az iroda ajtaján, majd Mark után beléptem. Itt sem változott semmi. Bár… a Lucasból áradó dühös, hideg levegő nem volt megszokott. Nick a fal melletti kanapén ült kezében egy pohár vérrel. A tekintete szikrákat szórt, mire egy bocsánatkérő pillantást vetettem rá, de nem hatotta meg. Lucas az asztala mögött ült természetesen öltönyben. Az előtte lévő székre mutatott, mire én lassan leereszkedtem rá. Mark az ajtóban maradt. A súlyos csend egyre kényelmetlenebb lett.
- Menj ki Nick, és te is Mark! – törte meg hirtelen a jeget Lucas parancsoló hangja. Nem ellenkeztek. Mind a ketten szép csendben elhagyták az irodát. Farkasszemet néztünk, míg ő egy levélbontó kést forgatott a kezében. Nem mintha félnék Lucastól, de nem tetszik az a kis tőr a kezében. – Tudod Helena…azt hittem világos voltam, amikor utoljára itt jártál nálam. Addig nem lesz baj, ameddig a saját házad táján csinálod a fesztivált, de most mégis itt vagy! És direkt kértem, hogy ne menj a kórház közelébe. Valahogy mégis megtudtad, hogy hol volt a bátyád. Csak nem Tyler segített?
- Szóval tudod, hogy Danielt valaki elvitte onnan? – kérdeztem, mire megvillant a tekintete
- Igen, tisztában vagyok vele. – többet nem mondott, ezért rákérdeztem
- Azt is tudod, hogy ki? – élesen beszívta a levegőt
- Nem.
- Nem mondasz többet? – vontam fel a szemöldököm
- Miért kéne neked magyarázkodnom? Már nem tartozol ide.
- De a húga vagyok! – keltem ki magamból, mire megmerevedett. Hopsz, nem kéne rögtön kiabálnom! Így sem áll jól a szénám.
- Ő már rég nem tekint téged annak. – vont vállat, mintha ez olyan természetes lenne. Rohadtul nem az! – Ezért most szépen hazarepülsz, és ránk bízod a dolgokat! Örülj, hogy egyáltalán felhívtalak, annak meg végképp, hogy nem kültelek rögtön az Elit elé. – közölte élesen
- Elmegyek, ha meglesz a bátyám!
- Ez nem alkukérdése volt! Elmész, mert én azt mondtam, és mert ez az én városom! Ha nem akarod, hogy a lányod anya nélkül nőjön fel még ma este elhúzol innen! – állt fel, és rám szegezte a levélbontó kést
- Mi van ha azt mondom, hogy szerintem azok vitték el Danielt akik ezt a levelet hagyták nekem? – dobtam elé a papírt, mire lenézett – Valamint szuvenírként…ezt is ott hagyták! – dobtam a kezébe a golyót – Ne ehhez mit szólsz? – pár másodpercig csendben volt, majd eldobta a golyót
- A tettest elkaptuk Helena. Adamat két nap múlva kivégzik.
- Neked nem furcsa, hogy pont egy besúgóra kentek mindent? Túl logikus nem? Az üzenetből pedig kiderül, hogy nem ő az. – dühösen felcsattant
- Azért, mert valaki hagyott neked egy levelet, attól még nem biztos, hogy rögtön hinni is kell neki! Rengetegen akarják a halálodat, szóval miért csodálkozol? Daniel pedig jól van! A legjobb Vadász, és tud vigyázni magára! – felvontam a szemöldököm
- Ezt értsem úgy, hogy inkább kivégzel egy ártatlan személyt, mintsem utána nézz egy kicsit a dolgoknak? – mérgében az asztalra csapott, mire összerezzentem
- Ne mond meg nekem, hogy mit tegyek! Már nem tartozol ide, és nincs jogod megmondani, hogy mit tegyek! Menj vissza a kis házadba, és bízd ránk az ügyet! – felálltam, és elvettem a levelet az asztaláról. A golyót itt hagyom neki ajándékba. Úgy is elhajította valahova.
- Szabad országban élünk, és csak egy turista vagyok. – vontam vállat, mire szikrákat szóró tekintettel kezdett méregetni
- Jobban jársz ha elmész! Neked már nincs itt keresnivalód! Tylernek pedig üzenem, hogy idők kérdése, és elkapjuk!
- Honnan tudod, hogy egyáltalán beszélek vele? – gúnyosan elmosolyodott
- Sok mindent tudok, amiről neked még csak fogalmad sincs! Most pedig kifelé az irodámból, és imádkozz, hogy többet ne találkozzunk! – megráztam a fejem
- Mi lett belőled Lucas? Egy seggfej arisztokrata? Gratulálok! – meg sem vártam, hogy reagáljon, inkább faképnél hagytam, de ahogy becsuktam magam mögött az ajtót Nick megragadta a karom, és az irodával szemben lévő vendégszobába lökött. Ő sem volt valami boldog. Fantasztikus, hogy én ma vonzom a dühöngő őrülteket!
Bezárta az ajtót, majd fenyegetően felém lépett, én meg reflexből hátráltam egy lépést. Megragadta a karom, és megrázott.
- Mit gondoltál amikor leütöttél, és elmentél a kórházba? Hogy gondoltad, hogy egyáltalán ezt megteheted? Válaszolj! – nem kiabált, de éles hangneméből ítélve közel járt hozzá
- Meg kellett tudnom, hogy hol van, de valahogy azt elfelejtetted közölni, hogy már valakik elvitték! – lehet, hogy nem volt jogos a felháborodásom, de most még ez sem érdekel.
- Ha tudni akarod Lucas akkor hívott, amikor már te sehol nem voltál. Felhívni meg nem tudtalak! Túl ideges voltam ahhoz. Leütöttél Helena! Hogy az istenbe…- nem fejezte be a mondatot, csak ellökött magától, és a lehúzott redőnyű ablakhoz sétált. – Tudjon mennyire aggódtam érted? Hogy élsz-e még? Utána meg Mark ment érted, ami csak tetézte a bajokat… Tudtam, hogy Tyler mindent félredobva megvédene, de szörnyű volt a tudat, hogy nem vagyok veled. – nem válaszoltam. Mit lehet erre mondani? Sajnálom, hogy leütöttelek, és, hogy ott hagytalak, míg én megmentősdit játszottam? Nem hiszem, hogy ez egy jó válasz lenne. Nick sóhajtva felém fordult. – Bármennyire is bosszant amit tettél…nem tudok rád haragudni, mert szeretlek. Ami lehet, hogy ezek után örültségnek hangzik. – mondta nevetve, de nem volt a hangjában vidámság – Nézd…jobb lenne, ha ma este hazamennénk! Mindenkinek ez lenne a legjobb?
- Vagyis inkább Lucasnak ez lenne a legjobb nem igaz? – kérdeztem, mire sóhajtott – Mennyit hallottál a beszélgetésünkből?
- Mindent. – masszírozta meg fáradtan a tarkóját – Nem tudom ki írta a levelet, de szerintem csak rád akarnak ijeszteni.
- És ki vitte el Danielt? – megrázta a fejét
- Fogalmam sincs, de…jobb ha felkészülsz. – megmerevedtem. Vagyis nagy az esélye annak, hogy már nem láttam többet élve a bátyámat.
Egyáltalán, hogy vihették el? Nem úgy ismerem Danielt aki csak úgy beijed, és elmegy akárkivel. Akkor viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy ismerte azokat akik elvitték. Ez pedig nagyban lerövidíti a lehetséges elkövetők listáját. Mivel gyűlöli a vérfarkasokat, ezért ők kilőve, ahogy az emberek is, szóval…vámpírok voltak. De kik, és miért? Azt hiszem…még pár napot itt kéne töltenem. Lucasnak pedig…nem muszáj mindenről tudnia.
Az undor, a megvetés, a harag, a gyűlölet, és még sok érzelem ezerrel kavargott bennem, ennek pedig csak az előttem álló férfi az oka. Sok minden történt mióta nem láttam, de valahogy még mindig utálom, és ezt is fogom tenni, ameddig élek. Tyler is egyre feszültebb lett mellettem, de próbálta visszafogni magát. Mark pedig csak vigyorgott a képünkbe.
- Lucas küldött? – kérdeztem hidegen, mire rám villantottam hófehér fogsorát
- Bizony, és nem valami boldog, sőt…mondhatjuk, hogy őrjöng, pedig ő aztán egy nyugodt vámpír. Csak te vagy rá képes, hogy mindenkit így kiforgass önmagából. Az pedig csak hab a tortán, hogy Nick vele van. Már várnak. – nem tudta levakarni magáról a mosolyt, de én még mindig megtehetem. A hűbéresekre néztem.
- Miért nem csak őket küldte? Kockáztatja azt a drága életedet, és gyönyörű pofikádat Lucas? Ez nem vall rá. – bár Nickre sem, hogy nappal kocsikázik a városban. Lehet Marknak ebben az egy dologban igaza van. Csak én tudok mindenkit kihozni ennyire a sodrából. Viszont…jobb lenne ha Tyler elmenne. Őt ha úgy vesszük még mindig „körözik”, mert megszökött. A francba, ez ki is ment a fejemből! – Tyler, menj innen! Nem akarom, hogy itt legyél, amikor ők is…
- Nem hagylak vele egyedül! Az pedig, hogy megint elkapnak most valahogy nem érdekel! – közölte szárazon, de nem vette le a szemét Markról.
- Ne feledd farkas, hogy egyáltalán nem vagy biztonságban! Lehet, hogy egyszer megszöktél, de…másodszor már nem fog sikerülni. – Tyler ördögien elmosolyodott
- Ne feledd vámpír, hogy nappal van! Mennyi idő lenne, hogy lángra lobbanjon a tested, és hamuvá égj? Ha rajtam múlna jó sokáig szenvednél. – legalább egy véleményen vagyunk. Farkasszemet néztek, és bár én ismerem Tylert azért ettől a hangjától néha még én is megijedek. Mark szemében is láttam megvillanni valami félelem félét, de ahogy jött úgy is tűnt el.
- Nem marad fent örökké a nap sem, ahogy te sem fogsz örökké élni. – közölte gúnyosan
- Nem válaszoltál a kérdésemre! Miért küldött pont téged Lucas? – Mark rám nézett, de nem a szemembe. Végigmért a tekintetével, mire Tyler felmordult, és elém állt, hogy még csak rám se tudjon nézni.
- Inkább válaszolj, és ne a szemedet legeltesd! – a hűbéresek úgy tettek mint mindig, nem hallottak, és nem láttak semmit, mert nekik ez a dolguk. Segítenek, de közben láthatatlanok. Mark elmosolyodott.
- Pedig van mit nézni…bár a ruha alatt jobb dolgokat is lehet találni. – megmerevedtem, Tyler háta mögött.
- Már rég nincs jogod hozzá, és soha nem is lesz már a tied! Ne vágyakozz olyan dolog után amit nem kaphatsz meg! – Mark rám nézett Tyler válla fölött
- Nem mondtad meg neki? – nem válaszoltam, mire élesen felnevetet – Nocsak, nocsak…érhetnek még meglepetések. – Tyler egy pillanatra rám nézett, majd vissza Markra
- Több is érhet még, ha nem fogod be a pofádat! – szűrtem a fogaim között
- Ugyan Helena! Megoszthatnád Tylerrel a dolgokat! Neki is van hozzá némi köze szerintem. – kacsintott rám, de figyelmen kívül hagytam
- Inkább menj a kocsihoz, és várj meg! Mindjárt megyek én is. – közöltem szárazon, mire biccentett
- Ahogy óhajtod. Jó volt újra látni Tyler. Remélem…még találkozunk. – azzal megfordult, és a kocsihoz sétált
- Nem hiszem, hogy nagyon vágysz arra a találkozásra... – csikorogta, mire én elé álltam.
- Hagyd! Tudod milyen, szóval ne törődj vele! Menj a szállodába, és aludd ki magad! Emilyt pedig hívd fel, és mond meg neki, hogy ahogy tudok megyek érte! – bólintott
- Rendben, de ahogy lement a nap találkoznunk kell! Még hozzá egy olyan helyen ahol nincs sok vizslató szempár. Van egy olyan érzésem, hogy lesz mit megbeszélnünk. – nézett rám komolyan, mire én nyeltem egy nagyot.
- Majd meglátjuk…még…- megragadta a karomat
- Este nyolckor legyél a lakásomon! – közölte majd elengedte a kezem, és közben végigsimított rajta - Vigyázz magadra! – mondta halkan, majd megfordult, és kisétált a sikátorból. Mély levegőt vettem, majd a kocsihoz sétáltam.
- Ülj előre! – bökött a fejével az anyósülés felé Mark. Nem akadékoskodtam. Jobb ha hamar túlesünk a dolgokon.
Hátranéztem, hogy merre vannak a hűbéresek, de egyet sem láttam. Hova lettek?
- Elküldtem őket! – gondolom a tekintetem elárult - Kettesben akartam lenni veled, ők pedig úgy is kimehetnek a napra! – vigyorgott rám, majd beindította a kocsit, és tövig nyomta a gázt. A nap már magasan járt, és még az üvegen keresztül is éreztem, hogy forró. Az UV üveg a napsugarak nagy részét kizárja, de sokáig nem ülhetek itt, és ez most nekem csak jó, mert Mark kénytelen gyorsan vezetni. De még így is túl lassú nekem a tempó, főleg, hogy vele kell lennem. – Viszont azt elmesélhetnéd, hogy miért nem mondtál el semmit Tylernek?! – mosolygott, de nem válaszoltam – Na mi az? Már nem is beszélsz velem? – meg akarta simogatni az arcomat, de elütöttem a kezét
- Ne is álmodj róla!- közöltem élesen, de csak vigyorgott
- Rendben, akkor majd később. Nick tudja?
- Miért küldött téged Lucas? – válaszoltam a kérdésre kérdéssel
- Mert jönni akartam! – vigyorgott – De térjünk vissza a témához! Nick tudja?
- Muszáj beszélgetnünk? – kérdeztem halkan, mire vállat vont
- Nem, de rég nem láttalak. Azt hittem a szülés után, majd magadra szedsz egy kis súlyt, de nem…még mindig szívdöglesztő vagy. – hányinger tört rám a szavaitól, ezért inkább nem válaszoltam – A lányod is olyan szép mint te? Hogy is hívják? Emily? – rákaptam a tekintetem
- Ezt a nevet most felejtsd el! Ahogy azt is, hogy egyáltalán a világon van! – a hangom még nekem is túlon túl ellenséges volt, de kit érdekel? Marknak semmi köze a lányomhoz!
- Milyen kis amazon vagy, ha a lányodról van szó! Ez tetszik! – nézett rám egy pillanatra
- Jobb ha vigyázol Mark! Ha hozzá mersz érni a lányomhoz olyat teszek amit még az én gyomrom sem nagyon bír! – gúnyosan felnevetett
- Megértettem. Vigyázok magamra! – nem vette komolyan amit mondtam, de rendben. Ha neki jó, akkor nekem is. Eléggé ismerem már Markot ahhoz, hogy tudjam egy szadista disznó, és bár a közelébe nem mehet Emilynek, azért jó ha tudja mi lesz vele, ha megpróbálja – Na és Nick? Mióta is vagytok együtt igazából?
- Semmi közöd az életemhez!
- Oké, akkor beszéljünk másról! – vont vállat ismét – Jó az ágyban? – mély levegőt vettem, és elszámoltam tízig
- Na jó! Most volt elég! Fogd be a szádat, és nézd az utat! Csendet akarok, és gondolkodni ha nem baj?! – felnevetett, mire kirázott a hideg
- Már megint a munka mi? Pedig már nem is vagy Vadász. Lucas, pedig őrjöng, hogy úgy viselkedsz. – inkább nem mondtam erre sem semmit. Lehet, hogy nem vagyok Vadász, de amióta az eszemet tudom ezt csináltam, és bár most van egy lányom, attól még ugyanúgy Vadásznak érzem magam. Ez olyan nagy baj?
Mikor végre kiszállhattam a kocsiból hálát adtam a megváltónak. Mark egész úton a hülye kérdéseivel fárasztott amikre vagy nem válaszoltam, vagy benyögtem, hogy Fogd már be a szádat! Nem tette.
A főhadiszálláson semmi nem változott minden ugyanolyan volt mint régen, de…ahogy a vámpírok megláttak megállt bennük az ütő. Régen is mindig látványosság voltam, de most. Mindenki összesúgott a másikkal. Próbáltam nem rájuk figyelni.
Oldalamon Markkal felsétáltam a lépcsőn, végig a hosszú folyosón, de hirtelen megtorpantam.
Emma jött velem szembe. Fekete kosztüm volt rajta, szőke haja pedig szép kontyban volt feltűzve a feje tetején. Ahogy meglátott ő is megállt, és pár méterről néztünk farkasszemet. Nem tudtam megfejteni a tekintetét. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de végül csak dühösen megrázta a fejét, és elment a másik irányba. A francba!
Mark is megállt, és visszanézett rám a válla fölött.
- Nem jössz? – kérdezte, mire sóhajtva elindultam.
Bekopogtam az iroda ajtaján, majd Mark után beléptem. Itt sem változott semmi. Bár… a Lucasból áradó dühös, hideg levegő nem volt megszokott. Nick a fal melletti kanapén ült kezében egy pohár vérrel. A tekintete szikrákat szórt, mire egy bocsánatkérő pillantást vetettem rá, de nem hatotta meg. Lucas az asztala mögött ült természetesen öltönyben. Az előtte lévő székre mutatott, mire én lassan leereszkedtem rá. Mark az ajtóban maradt. A súlyos csend egyre kényelmetlenebb lett.
- Menj ki Nick, és te is Mark! – törte meg hirtelen a jeget Lucas parancsoló hangja. Nem ellenkeztek. Mind a ketten szép csendben elhagyták az irodát. Farkasszemet néztünk, míg ő egy levélbontó kést forgatott a kezében. Nem mintha félnék Lucastól, de nem tetszik az a kis tőr a kezében. – Tudod Helena…azt hittem világos voltam, amikor utoljára itt jártál nálam. Addig nem lesz baj, ameddig a saját házad táján csinálod a fesztivált, de most mégis itt vagy! És direkt kértem, hogy ne menj a kórház közelébe. Valahogy mégis megtudtad, hogy hol volt a bátyád. Csak nem Tyler segített?
- Szóval tudod, hogy Danielt valaki elvitte onnan? – kérdeztem, mire megvillant a tekintete
- Igen, tisztában vagyok vele. – többet nem mondott, ezért rákérdeztem
- Azt is tudod, hogy ki? – élesen beszívta a levegőt
- Nem.
- Nem mondasz többet? – vontam fel a szemöldököm
- Miért kéne neked magyarázkodnom? Már nem tartozol ide.
- De a húga vagyok! – keltem ki magamból, mire megmerevedett. Hopsz, nem kéne rögtön kiabálnom! Így sem áll jól a szénám.
- Ő már rég nem tekint téged annak. – vont vállat, mintha ez olyan természetes lenne. Rohadtul nem az! – Ezért most szépen hazarepülsz, és ránk bízod a dolgokat! Örülj, hogy egyáltalán felhívtalak, annak meg végképp, hogy nem kültelek rögtön az Elit elé. – közölte élesen
- Elmegyek, ha meglesz a bátyám!
- Ez nem alkukérdése volt! Elmész, mert én azt mondtam, és mert ez az én városom! Ha nem akarod, hogy a lányod anya nélkül nőjön fel még ma este elhúzol innen! – állt fel, és rám szegezte a levélbontó kést
- Mi van ha azt mondom, hogy szerintem azok vitték el Danielt akik ezt a levelet hagyták nekem? – dobtam elé a papírt, mire lenézett – Valamint szuvenírként…ezt is ott hagyták! – dobtam a kezébe a golyót – Ne ehhez mit szólsz? – pár másodpercig csendben volt, majd eldobta a golyót
- A tettest elkaptuk Helena. Adamat két nap múlva kivégzik.
- Neked nem furcsa, hogy pont egy besúgóra kentek mindent? Túl logikus nem? Az üzenetből pedig kiderül, hogy nem ő az. – dühösen felcsattant
- Azért, mert valaki hagyott neked egy levelet, attól még nem biztos, hogy rögtön hinni is kell neki! Rengetegen akarják a halálodat, szóval miért csodálkozol? Daniel pedig jól van! A legjobb Vadász, és tud vigyázni magára! – felvontam a szemöldököm
- Ezt értsem úgy, hogy inkább kivégzel egy ártatlan személyt, mintsem utána nézz egy kicsit a dolgoknak? – mérgében az asztalra csapott, mire összerezzentem
- Ne mond meg nekem, hogy mit tegyek! Már nem tartozol ide, és nincs jogod megmondani, hogy mit tegyek! Menj vissza a kis házadba, és bízd ránk az ügyet! – felálltam, és elvettem a levelet az asztaláról. A golyót itt hagyom neki ajándékba. Úgy is elhajította valahova.
- Szabad országban élünk, és csak egy turista vagyok. – vontam vállat, mire szikrákat szóró tekintettel kezdett méregetni
- Jobban jársz ha elmész! Neked már nincs itt keresnivalód! Tylernek pedig üzenem, hogy idők kérdése, és elkapjuk!
- Honnan tudod, hogy egyáltalán beszélek vele? – gúnyosan elmosolyodott
- Sok mindent tudok, amiről neked még csak fogalmad sincs! Most pedig kifelé az irodámból, és imádkozz, hogy többet ne találkozzunk! – megráztam a fejem
- Mi lett belőled Lucas? Egy seggfej arisztokrata? Gratulálok! – meg sem vártam, hogy reagáljon, inkább faképnél hagytam, de ahogy becsuktam magam mögött az ajtót Nick megragadta a karom, és az irodával szemben lévő vendégszobába lökött. Ő sem volt valami boldog. Fantasztikus, hogy én ma vonzom a dühöngő őrülteket!
Bezárta az ajtót, majd fenyegetően felém lépett, én meg reflexből hátráltam egy lépést. Megragadta a karom, és megrázott.
- Mit gondoltál amikor leütöttél, és elmentél a kórházba? Hogy gondoltad, hogy egyáltalán ezt megteheted? Válaszolj! – nem kiabált, de éles hangneméből ítélve közel járt hozzá
- Meg kellett tudnom, hogy hol van, de valahogy azt elfelejtetted közölni, hogy már valakik elvitték! – lehet, hogy nem volt jogos a felháborodásom, de most még ez sem érdekel.
- Ha tudni akarod Lucas akkor hívott, amikor már te sehol nem voltál. Felhívni meg nem tudtalak! Túl ideges voltam ahhoz. Leütöttél Helena! Hogy az istenbe…- nem fejezte be a mondatot, csak ellökött magától, és a lehúzott redőnyű ablakhoz sétált. – Tudjon mennyire aggódtam érted? Hogy élsz-e még? Utána meg Mark ment érted, ami csak tetézte a bajokat… Tudtam, hogy Tyler mindent félredobva megvédene, de szörnyű volt a tudat, hogy nem vagyok veled. – nem válaszoltam. Mit lehet erre mondani? Sajnálom, hogy leütöttelek, és, hogy ott hagytalak, míg én megmentősdit játszottam? Nem hiszem, hogy ez egy jó válasz lenne. Nick sóhajtva felém fordult. – Bármennyire is bosszant amit tettél…nem tudok rád haragudni, mert szeretlek. Ami lehet, hogy ezek után örültségnek hangzik. – mondta nevetve, de nem volt a hangjában vidámság – Nézd…jobb lenne, ha ma este hazamennénk! Mindenkinek ez lenne a legjobb?
- Vagyis inkább Lucasnak ez lenne a legjobb nem igaz? – kérdeztem, mire sóhajtott – Mennyit hallottál a beszélgetésünkből?
- Mindent. – masszírozta meg fáradtan a tarkóját – Nem tudom ki írta a levelet, de szerintem csak rád akarnak ijeszteni.
- És ki vitte el Danielt? – megrázta a fejét
- Fogalmam sincs, de…jobb ha felkészülsz. – megmerevedtem. Vagyis nagy az esélye annak, hogy már nem láttam többet élve a bátyámat.
Egyáltalán, hogy vihették el? Nem úgy ismerem Danielt aki csak úgy beijed, és elmegy akárkivel. Akkor viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy ismerte azokat akik elvitték. Ez pedig nagyban lerövidíti a lehetséges elkövetők listáját. Mivel gyűlöli a vérfarkasokat, ezért ők kilőve, ahogy az emberek is, szóval…vámpírok voltak. De kik, és miért? Azt hiszem…még pár napot itt kéne töltenem. Lucasnak pedig…nem muszáj mindenről tudnia.
2011. július 16., szombat
Dark Kiss 17. fejezet
Sziasztok!
Igazából, nagyon nincs mit hozzáfűznöm a fejezethez. Olvassátok el, és kész! :D Markot pedig "keresem". Olyan értelemben, hogy ha már minden szereplőmet tudjátok, hogy, hogy néz ki, akkor őt is eltudjátok képzelni. ;) Szóval ha megtalálom a tökéletes Mark személyét, akkor majd felrakom a Facebookos oldalra a képeket, de természetesen itt is majd megtudjátok nézni. ;) Ennyit mára! Jó olvasást a fejezethez! :)
puszi
Niky
Tylert lent hagytam a szálloda recepcióján. Valahogy le kell foglalnom Nicket, és erre van maximum húsz percem. Utána, pedig még fel kell hívnom valakit, hogy segítsen, és ha ő nem segít, akkor még mindig ott van Tyler aki épp most telefonálja körbe fél Londont. Remélem sikerül neki megtudnia, hogy hol van Daniel.
Felmentem a szobánkba. Nick a fotelban ült egy pohár wiskyvel a kezében, és a telefonját nyomkodta. Nem is nézett rám, amikor beléptem. Becsuktam az ajtót, és megálltam előtte, de úgy tett mintha ott se lennék. Megköszörültem a torkom, mire nagy nehezen felnézett rám.
- Igen? – vonat föl a szemöldökét
- Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled. Igazad volt. Már anya vagyok, és nem csak magamra szabad gondolnom. Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdeztem halkan, bűnbánó hangon. Percekig nem szólt egy szót sem. Naná, hogy furcsállja, hogy ilyen könnyen belementem ebbe. Én is furcsállnám az ő helyében.
- Mit akarsz Helena? – értetlenül megráztam a fejem
- Mit akarnék? Csak bocsánatot kértem, hogy egy szemét hisztis liba vagyok. Ez olyan furcsa?
- Ami azt illeti…igen. – mosolyodott el halványan, majd elrakta a mobilját a zsebébe, a poharat pedig letette a mellette lévő kis asztalra. Nem mondott semmit, de így ki fogok futni az időből. Lehajoltam hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. Azonnal reagált rá, és közelebb húzott magához, de még mielőtt a csók másba ment volna át elhúzódtam. – Nálad ez a bocsánatkérés egy fajtája mi? – kérdezte nevetve, mire elmosolyodtam, majd felegyenesedtem.
- Mondhatjuk.
- Helena, Helena…megőrjítesz! – rázta a fejét, majd felállt, és a csomagok felé sétált. Ránéztem a vállam fölött, majd felé sétáltam. Kicipzározta az egyik bőröndöt, és keresni kezdett valamit. Mögé álltam.
- Sajnálom. – suttogtam, mire meg akart fordulni de nem engedtem. Pont jó helyen találtam el a tarkóját, ő pedig összeesett, de mielőtt arccal előre eshetett volna megfogtam, és az ágyra fektettem. Megpusziltam a homlokát. – Tényleg nagyon sajnálom. – mondtam halkan. Nem lesz sokáig eszméletlen, de addig igen, ameddig feljön a nap. Utána már úgy sem tud semmit csinálni nem igaz? Ha akarta volna, simán háríthatta volna az ütést, de nem gondolta, hogy ezt teszem. Behúztam gyorsan a függönyöket, majd a fegyver táskámmal amit fogalmam sincs, hogy csempésztünk át a határon, kislisszoltam a szobából, és lerohantam Tylerhez. Nem volt a recepción, mire odamentem a nőhöz, és megkérdeztem, hogy merre van.
Már a kocsiban ült, mire én bepattantam mellé, ő pedig indult is.
- Gyors voltál. Hogy ráztad le? – kérdezte, mire elfogott a bűntudat. Azért mégis csak leütöttem. Ha felébred, és nem talál rögtön megfogja érteni, hogy mi történt. Most inkább nem törődök azzal, hogy mi fog történni ezek után.
- A lényeg, hogy megoldottam, nem? – kérdeztem élesen, mire a szeme sarkából engem kezdett vizslatni – Megtudtad hol van?
- Meg. Legalább tíz embert fel kellett hívnom, de végül összejött. A St. Thomas’ban van. – felnyögtem
- Naná, hogy a legmesszebbiben. – sóhajtva dőltem hátra – Még azelőtt oda kell érnünk mielőtt feljön a nap. – megálltunk egy lámpánál, mire hátulról előhúzott egy hosszú fekete bőrkabátot. – Honnan szerezted meg? – kerekedtek el a szemeim amikor megfogtam. Ez az enyém volt. Szerencse, hogy feketébe öltöztem. A kabáttal annyira nem lesz feltűnő, a sok fegyver amit magamra aggatok majd. Nem dísznek hoztam a nagy táska pisztolyt meg kést. Bár nem teljesen bőr ruhában vagyok azért, most olyan mintha megint Vadász lennék.
- A lényeggel foglalkozz! Megpróbálok végigszáguldani a városon, de ha feljön a nap nem biztos, hogy teljesen meg tudlak védeni. – felvettem a kabátot
- A ruha sem, de azért köszi. – mosolyogtam rá, mire bólintott
- Bármit megtennék érted, de be kell látnom, hogy néhány dologhoz én kevés vagyok. – mondta halkan, és megszorította a kormányt, de úgy, hogy még az ujjai is kifehéredtek. Megszorítottam a karját.
- Itt vagy velem, és ez most perpillanat mindennél többet jelent. – felém fordult
- Helena én… - nem tudta befejezni, mert a lámpa váltott, mi pedig nem érünk rá most erre. Gázt adott, én meg felszerelkeztem teljesen. Bár csak emberek közé megyünk kitudja, hogy mi lesz a kórházban? Csak legyen még életben könyörgök!
Mire odaértünk a nap első sugarai már megjelentek. Tyler leállt egy árnyékos helyre, de amíg elérek az ajtóig így is lesz pár sebem. Nyugi! Megcsinálod! A bátyád bent van. Mély levegőt vettem, és már nyitottam volna az ajtót, de Tyler megragadta a karom.
- Ha az emberek előtt kezdesz el csak úgy égni feltűnő lesz.
- Majd futok. – vontam vállat, mire megrázta a fejét
- Én bemegyek, és te itt maradsz! Nem akarom, hogy bajod essen! – halványan elmosolyodtam, majd megcsókoltam.
- Nem lesz semmi baj. Gyorsak leszünk.
- És szerinted a kórházban minden függöny be van húzva? – egy pillanatra ledermedtem, és utána már korrigáltam is a testem, de ő észre vette – Erre még csak nem is gondoltál igaz? – elmosolyodott, de nem épp boldogan
- Kell a bátyám! – közöltem, és mielőtt bármit mondhatott volna kiszálltam a kocsiból. A nap belesütött a szemembe, én pedig lehajtottam a fejem. Még nincs fent teljesen, és a házak eltakarják a nagy részét, de minden sugarat nem tudnak magukba szívni. Gyorsított léptekkel bementem a bejáraton, és kerestem egy árnyékos helyet. Bár csak pár pillanatig voltam kint ez is pokolian fájt. Nem sok ember szaladgált még itt, de voltak egy páran. Ahogy vesszük árnyékos volt az egész kórház, de azért rengeteg ablak volt. Jobb lesz, ha sietek mielőtt mindent eláraszt a napfény. Megráztam a fejem, és lenéztem a kezemre. Nem mondom, hogy gyönyörű, de azért annyira nem vészes égés. Tyler mellém húzódott, mire a hátam mögé rejtettem a kezem.
- Őrült vagy! – mondta lemondóan, és láttam rajta mennyire félt, és idegesíti, hogy nem menthet meg mindentől. A recepcióshoz mentem, és közben kerültem a fényeket. Nem sokáig fogom tudni.
- Jó reggelt miben segíthetek? – kérdezte nyájasan egy barna hajú nővér. A szeme sarkában már megjelentek a szarkalábak, de a zöld szeme miatt fiatalabbnak látszott.
- Daniel Hudsont keresem. Ha jól tudom ide hozták be az éjjel. – a nő valamit pötyögni kezdett a számítógépen, de még ez is túl lassú volt. Lehet, hogy köszönni is kellett volna, de ahhoz túlságosan is szorít az idő. Mi van, ha Daniel egy fényárban úszó kórteremben fekszik?
- A rokona? – nem nézett rám, csak a monitort bámulta egyfolytában
- A húga vagyok. – vágtam rá, mire a tekintete Tylerre rebbent
- És ő? – majdnem felcsattantam, hogy fejezze már be a kérdezősködést, inkább mondja meg, hol van a bátyám, de Tyler közbeszólt
- A hölgy férje vagyok, és szeretnénk tudni, hogy hogy van a bátyja. – Most valahogy még ellenkezni is ellenkeztem. Nem kell a perpatvar. A férjem, és kész.
De legalább már tudom, hogy miért nem bírom az embereket. Túl sokat kérdeznek feleslegesen, és nem fog elég hamar az agyuk. Na jó most lehet, hogy csak az ideg beszél belőlem, mert értem én, hogy nem engednek be mindenkit mindenkihez, de az istenit!
- Rendben. Máris megkérdezek egy orvost, hogy mi van vele.
- Nincs beírva a gépbe, hogy melyik kórteremben van? – kérdeztem élesen, mire végignézett rajtam, de nem épp barátságosan.
- Várjanak itt! – mondta egyszerűen, mire majdnem felrobbantam a dühtől. És még ez a rohadt nap is éget mint a nyavalya, pedig nem sok jut rám. Tyler maga mögé tolt így jobb volt, de még mindig nem tökéletes.
- Mi az istenért nem tudnak minket hozzá vinni? Annyira nagydolog lenne? Mi van, ha napon van? Az emberi kórházakban mindig ennyire lassú mindenki? – pattogtam, mire ő csak megvonta a vállat
- Többnyire, de örülj, hogy egyáltalán elment szólni valakinek.
- Hurrá! Csakhogy már mindenem sajog, és unom a várakozást. Nem vagyok valami türelmes, és nem most fogom elkezdeni szerintem. – szűrtem a fogaimon keresztül, mire sóhajtott
- Menj ki a kocsiba Helena! Ez csak egyre rosszabb lesz! – kérlelt, mire megráztam a fejem
- Nem amíg…- megpillantottam a nővért az oldalán egy idősödő orvossal, mire oda akartam rohanni, de Tyler megragadta a karomat.
- Nézz a lábad elé könyörgök! – suttogta a fülembe, mire lenéztem. Pont előttem húzódott egy hatalmas fénycsík, ami mint egy fal elválasztott a közeledő orvostól. Visszahúzódtam, de majdnem felmordultam. Az viszont nem lenne valami emberi, szóval befogtam. Az orvos persze simán átsétált rajta. Pedig egy pillanatra azt gondoltam, hogy ő is megakad. Ennyit a józan eszemről.
- Jó napot. Dr. Shummer vagyok. – keze nyújtott nekem, majd Tylernek is. Barna szeme fürkészően tapadt ránk, és látszott rajta, hogy már megért egy, s mást.
- Doktor úr láthatnám a bátyámat? – kérdeztem, mire rám nézett, majd Tylerre
- Ma este elvitték a bátyát. – elkerekedtek a szemeim, de gyorsan úrrá lettem a vonásaimon.
- Igen? Pedig a szüleim azt mondták, hogy ma még bent lesz. Nem tudja, hogy ők voltak-e? – kérdeztem, mire megrázta fejét
- Sajnos nem tudom. Két olyasmi férfi jött érte mint a maga férje. Ha jól emlékszem az egyik jó barátja volt itt, és az öccsük. Ja, és volt egy elég elegáns férfi is velük. Ismerősek? – nem akartam mutatni, hogy fogalmam sincs miről beszél, ezért elmosolyodtam
- Persze. Szerintem a nagybátyám, az öcsém, és a bátyám legjobb barátja volt. – legyintettem, de közben belül aggódtam – Daniel egyébként jól volt? Mármint nem volt semmi súlyosabb baja? – az orvos megrázta a fejét
- Minden rendben volt vele. Pár karcolás, de semmi több. Ahhoz képest, hogy egy sikátorban találtunk rá nagyon jól volt. – nézett rám. Szóval azt hiszi, hogy a bátyám egy drogos. Hát oké. Többet úgy sem fogunk már találkozni ebben az életben. Az viszont érdekelne, hogy hol van a bátyám, és, hogy jól van-e? Van egy olyan érzésem, hogy Doktor Shummer valamit eltitkol.
- Biztos, hogy minden rendben volt vele? – kérdezte most Tyler, mire az orvos felvont szemöldökkel a nővérre nézett, majd vissza ránk.
- Természetesen. Máskülönben nem engedtem volna el, nem igaz? –nem mondtam erre semmit.
- Azért köszönöm, hogy időt szakított ránk doktor úr! – nyújtottam neki mosolyogva kezet, mire talán egy kicsit túl erősen is megszorította
- Remélem még látjuk egymást! – hát én remélem, hogy nem!
- Csak ne a kórházban. – húztam el a kezem, majd a kijárat felé sétáltam kerülve a fényt Tylerrel együtt. Megálltam az bejáratban az árnyékban. Már amennyi van még. A nap már azért nem volt olyan alacsonyan. Talán még soha nem voltam ilyenkor az utcán.
- Hazudik igaz? – kérdeztem, mire a kórház felé nézett. Ilyenkor jó, ha van veled egy farkas, mert megmondja, hogy ki mit érez.
- Valamit titkol. Azt nem tudom mit, de abban biztos vagyok, hogy valamit tud, amit nem kéne. De a fontosabb most inkább az, hogy ki vitte el Danielt?! – sóhajtottam. Valaki az öccsének adta ki magát? De miért?
- Igaz. Nagyon remélem, hogy Lucas volt csak nem akarta elmondani. A rosszabb eset…- igazából nem tudom mi a rosszabb eset-… még az se lenne rossz ha nálatok lenne, de fogalmam sincs, hogy kik lehettek azok. Nem is adott rendes személyleírást, szóval halvány lila gőzöm sincs, hogy kik voltak. – Tyler felnézett az égre
- Jobb lenne, ha most mennénk. A nap nem vár! – bökött a fejével a kezem felé. Már csak egy piros folt volt, de azért látszott. Reflexből elrejtettem előle, mire szikrázó szemekkel méregetett. – Többet ilyet nem csinálunk! Így is féltelek, nem kell még ez is! – elmosolyodtam, mire megrázta fejét – Ez nem vicces! Most pedig nyomás! – megadóan felemeltem a kezeimet, majd ismét gyorsított léptekkel sétáltam a kocsihoz. Hol lehet Daniel? Te jó ég, mi van ha rossz helyre került? Bár nem tudom mi az a rossz hely, most per pillanat, de van egy bajsejtelmem! Ahogy azzal kapcsolatban is, hogy Nick nem hívott még. Vajon még ájultan fekszik? És ha nem, akkor, hogy, hogy nem hív. Én a helyében már rég körbe telefonáltam volna mindenkit. Ő most mit csinál?
- Helena! – nap ide, nap oda megtorpantam, mire Tyler megragadta a karom, és berántott az árnyékba.
- Legalább ne állj meg! – rá se néztem csak a kórház mellett lévő kis utcát figyeltem ami elég zárt volt ahhoz, hogy a fény ne menjen be.
- Helena! – hallottam meg megint a nevem
- Nem hallod? – kérdeztem, és az utca felé sétáltam volna, ha nem szorít erősen
- Miről beszélsz? – nézett a szemembe, mire felvontam a szemöldököm. Lehet csak a képzeletem játszik velem. Akkor viszont kezdek megőrülni. Ez olyan mint amikor Tylert üldöztem. Akkor is hangokat hallottam, és azt hittem kezdek megőrülni. Lehet most megint? De miért pont most?
Eltoltam magamtól Tylert, és az utca felé sétáltam. Mielőtt benézhettem volna, hogy ki van ott valaki hátulról meglökött, és a falnak nyomott. Nem fájt, de azért jól sem esett. Viszont nem sütött rám a nap.
- Legalább legyél óvatosabb az istenit! Nézz le magadra! – kelt ki magából Tyler, mire lenéztem a kezem nagyon rossz állapotban volt már. Mondhatjuk, hogy teljesen fekete lett, és a lábamról is leégett néhol a nadrág. Miért nem éreztem? Talán, mert lefoglalt, hogy valaki van itt.
Az emberek még nem nagyon járkáltak erre, szóval sok mindent nem vehettek észre ebből, de aki felénk nézett az se nagyon törődött velünk. Éljen London! – Mi van veled? – vonta össze a szemöldökét. Farkasszemet néztünk, de nem tudtam válaszolni. Mi is van velem?
- Semmi. – mondtam halkan, majd elfordultam, és beléptem az utcába. Nem volt ott senki, de…olyan volt, mintha valaki figyelne. Felvont szemöldökkel sétáltam beljebb. A földön megcsillant valami, mire lehajoltam. Egy töltény volt, de nem az a szokványos. Naná, hogy folyékony ezüst volt benne. Kibontottam a mellette levő borítékot. Csak ennyi volt a benne lévő lapra írva: Még nem kaptál el Helena!
Tyler mögém sétált.
- Az mi? – a kezemben forgattam a golyót
- Baj. Nagyon nagy baj. – Adam ártatlan, és ki akarják végezni. De mi az istennek közlik velem még előtte, hogy rossz személy van hűvösön, és miért PONT velem közlik ezt? Egyáltalán honnan tudják, hogy itt vagyok? És egy ismerős kérdés, ki vitte el Danielt? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem Lucasék.
- Szerintem van ennél nagyobb baj is. – szűrte a fogai között Tyler. Egy sötétített ablakú kocsiból öt személy szállt. Négy hűbérest felismertem közülük, de a középső személy a legrosszabb rémálmaim egyik szereplője.
- Jobb ha most mész. – mondtam halkan, majd felegyenesedtem
- Na nem! Hagyjalak itt? Megőrültél? – nem néztem rá csak a felém közeledő alakokat vizslattam
- Ahova visznek te úgy sem jöhetsz utánam. Beleköptem a levesükbe, és most…bűnhődnöm kell. – az ötös megállt előttünk. A középső, nagydarab vámpír levetette a napszemüvegét, és rám vigyorgott.
- Jó újra látni szépségem! – összeszorítottam az állkapcsomat, és inkább nem szóltam semmit. Tyler megmerevedett mellettem. Mielőtt megindulhatott volna vámpír felé, a mellkasára tettem a kezem. Ha valaki megfogja egyszer ölni Markot az én leszek, és ebből nem engedek! Nem egyszerűen a halálára áhítozom, hanem arra, hogy szenvedjen. Mark pedig szenvedni fog, ha rajtam múlik. De még, hogy!
2011. július 10., vasárnap
Dark Kiss 16. fejezet
16. fejezet
Reménykedtem benne, hogy amíg kiérünk a reptérre nem kell majd Tylerről beszélnem Nicknek, de nem volt ekkora szerencsém.
- Szóval itt volt, amikor Lucas hívott? – kérdezte mintha nem is érdekelné, de tudtam, hogy nem örül neki
- Igen…csak benézett Emilyhez, és már menni is akart, mert Viviennek ma van a születésnapja…- forgattam meg a szemem, de szerintem nem látta – Ekkor hívott Lucas. Tyler, pedig felvetette, hogy ha akarok, akkor el tudnék menni, mert addig az anyja tud vigyázni Emilyre. – sóhajtottam, és már most hiányzott a lányom. Mi lesz velem, ha nem látom három napig? Nem is akarok belegondolni, bár…ha Daniel bajban van, akkor valószínűleg majd ő lefoglalja a gondolataimat.
- És mégis minek jön velünk?
- Már mondtam. Dolga van Londonban, és úgymond ez most kapóra jött neki. Legalább nem kell egyedül utaznia. – vontam vállat, Nick pedig a szeme sarkából engem vizslatott.
- Inkább nem mondok erre semmit…- suttogta, és ennyi volt a beszélgetés. Sóhajtva lejjebb csúsztam az ülésemen, és próbáltam láthatatlanná válni. Nem könnyű, ha az „ember” egy vámpírral ül egy kocsiban. Nick féltékeny, amit valljuk be megtudok érteni, de Tyler is az. Bár szerintem ő jobban, de Tylerrel lefekszek, Nickel meg…nem, és szerintem már ez is böki a csőrét. Az pedig csak hab a tortán, hogy a farkas is velünk jön, pedig köztünk már nincs „semmi”, szóval nem kéne foglalkoznia velem, és a bátyámmal. Hát igen…ez az amit nem tudok neki megmagyarázni.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. Tyler nem maradt le. Bár csak az alakját láttam, és az arcát nem, biztos voltam benne, hogy tudja őt nézem. Megköszörültem a torkom, és inkább behunytam a szemem. Nem lenne rossz ha tudnék egy kicsit pihenni.
Nem tudtam. Akkor viszont marad a repülő, ahol már nagy nehezen sikerült. Én természetesen Nick mellé ültem Tyler pedig a mellettünk lévő széken volt. Egészen a beszállásig valakivel telefonált, de az érthetetlen nyelv miatt nem tudom, hogy miről szólt a beszélgetés. Nem is baj. Nekem már semmi közöm az ügyeihez.
Nick vállára hajtottam a fejem, és aludtam, amíg fel nem ébresztett, hogy megérkeztünk.
A csomagokkal együtt a parkolóba mentünk Tyler után, bár nem tudom, hogy miért. Gondolom ő bérelt kocsit.
Megálltunk egy fekete Merci előtt, és mit ad Isten?! Igazam lett. Bedobáltuk a cuccokat a csomagtartóba, és még Nick sem tiltakozott, hogy Tyler vezet. Ők ültek előre én meg hátra egyedül, de ez volt a legjobb megoldás. Néztem az ismerős utcákat, és elszorult a torkom. Mennyire hiányzott ez nekem. Pedig nem is gondoltam volna. Ameddig nem foglalkozok vele, addig semmi gond. Most viszont…minden emlék visszajött. Átkozott vámpír memória! Majdnem minden emlékem ideköt, és most is csak azon jár az agyam, hogy vajon Emily szeretné-e Londont.
- Mi az Helena? – kérdezte hirtelen Tyler, mire megborzongtam. El is feledkeztem kettőjükről.
- Épp azon agyalok, hogy vajon Emily szeretné-e Londont? – rám nézett a visszapillantó tükörből, és halványan elmosolyodott
- Imádná. – én is erre a következtetésre jutottam. Viszonoztam a mosolyt, majd torok köszörülve Nick felé fordultam. – Felhívnád Lucast, hogy tud-e már valamit? De ne mond neki, hogy Londonban vagyunk! – Nick bólintott, és beütötte a számat
- Miért nem te beszélsz vele? – kérdezte, amíg a telefon csöngött
- Mert nekem nem venné fel. – suttogtam inkább magamnak, de a tekintetéből ítélve hallotta. Tyler engem vizslatott a tükörből, míg Nick beszélt. Most komolyan attól fél, hogy kiugrok a kocsiból, vagy csak egyszerűen jól esik neki bámulni? Fogalmam sincs.
- Hol? – kérdezte Nick hirtelen, mire a két ülésnek támaszkodva középen előre hajoltam. Nem hallottam mit mond Lucas, és Nick tekintetéből se tudtam semmit kiolvasni. – Értem. Bármi van hívj! – már épp letette volna, de még előtte rám nézett, és válaszolt Lucasnak – Az lesz! – elrakta a mobilt, mire én azonnal rákérdeztem.
- Szóval?
- Tudják hol van Daniel. – az arcom felragyogott, és nagy vigyor terült el a képemen
- De? – vonta föl a szemöldökét Tyler, mire én sóhajtottan. Mindig van egy de.
- Közel a hajnal, és nem érnének ki időben, meg még vissza is. Kockázatos, így csak ma este mennek el érte.
- Hol van Daniel? – kérdeztem halkan, mire Tylerre nézett, majd rám. Most meg mi van?
- Egy kórházban. – felvontam a szemöldököm
- Súlyos baja esett? És Lucasék miért aggódnak, ha kórházban van, és biztonságban? – Nick kerülte a tekintetemet, de Tyler már rájött arra, amire én nem
- Nem tudják pontosan mennyire komoly a sérülése, de a legrosszabb nem ez. Emberi kórházban van. – elkerekedtek a szemeim
- Mi? – Nick nem nézett rám, de nem is kellett – Azt is tudod, hogy melyikben igaz? – bólintott – De nem fogod elárulni. – mondtam halkan, mire a fejét rázta
- Nem. Azonnal elmennél érte, és az veszélyes. Fél óra, és feljön a nap.
- Az nem veszélyes, hogy emberi kórházban van a bátyám, és kitudja milyen kísérleteket végeznek rajta? Ha megműtik, vagy csak egyszerűen megvizsgálják már akkor tudják, hogy nem ember. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ha feljön a nap, és egy nyitott kórteremben van el ég. Felfogtad, hogy az emberek nem tudnak rólunk? Mi lesz, ha Danielnek nagy baja esett, de nem tudnak rajta segíteni, mert nem vámpírok? – kiabáltam, de egyikőjük sem válaszolt – Nem hagyom, hogy a bátyám egy egész napot ott töltsön. Így is…mennyi ideje van ott?
- Elvileg csak ma este vitte be valami járőr. Egy sikátorban találtak rá, de Lucas nem tudja, hogy mi baja lehet. – nyeltem egy nagyot
- Ha gyorsak vagyunk elmehetünk érte. – mondtam halkan, mire csak a fejét rázta – Meghal, ha nem mentjük meg még napkelte előtt.
- Ha viszont elmegyünk érte, és feljön a nap mi is elégünk, és azt, hogy magyarázod ki az emberek előtt? Sehogy, mert már halott leszel, szóval itt maradsz. Tyler elvisz egy szállodába, és nappalra ott maradunk. – Tyler felé fordítottam a fejem
- Ha megkérnélek rá elhoznád a bátyámat? – vezetés közben rám pillantott, majd vissza az útra
- Gondolod eljönne velem? – kérdezte, mire sóhajtottam
- Nem. Kényszeríteni pedig nem tudnád, mert az feltűnne az embereknek. Ha én mennék be, szerintem még akkor sem jönne. Viszont Nickre talán hallgatna…- néztem rá könyörögve, de ő direkt kerülte a pillantásomat
- Nem Helena! Tudod, hogy bármit megtennék érted, de…Lucas a lelkemre kötötte, hogy maradjak ki belőle, és ne csináljak semmit! – megrázta a fejét – Ő a főnök. Nem én. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Nekem már nem a főnököm. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Emlékszel mit mondott neked amikor elküldött? – kérdezte halkan, mire megmerevedtem. Minden egyes szavára emlékszem. Még a Himnusz sem maradt meg bennem annyira, mint az a beszélgetés. Minden szava savként mart belém.
- Azt mondta…addig nem lesz bajom ameddig nem avatkozok az ügyeibe. – mondtam halkan, Bár nem szó szerint idéztem a lényeg ez volt. A francba!
- Ha megöleted magad nem csak nekem lesz rossz, hanem Emilynek is. Legalább miatta ne legyél önfejű! Szüksége van az anyjára, és az TE vagy! – pár pillanatra behunytam a szemem
- Örülnék ha ebbe nem kevernéd bele Emilyt. Pontosan tudod, hogy mindent megtennék érte, és most ezt játszod ki, de mondd meg…mi van ha Daniel meghal, és a lányom soha nem ismerheti meg a nagybátyját aki felnevelte az anyját? Szerintem milyen anya válik majd belőlem, ha megtudom, hogy a testvérem meghalt, amíg én a pasimmal hemperegtem egy hotel szobában? – Tyler nem szólt egy szót sem, de láttam rajta, hogy megmerevedik. Kényes témához értünk, de nem szólt bele. Ez a mi vitánk. Nick egy ideig nem válaszolt.
- Egy, senki nem mondta, hogy szeretkeznünk kell egész álló nap, míg várunk. – Tyler egy kicsit engedett, de szerintem csak én vettem észre, hogy milyen feszült. Aki nem ismeri, az ezt a mozdulatot csak egy kis karmozgatásnak hívná. Biztos elzsibbadt a karja. Na ja! – Másodszor, nem hiszem, hogy a bátyádnak eszébe jutott volna valaha is megismerni az unokahúgát. – összevontam a szemöldököm
- Ezt meg honnan veszed? Lehet, hogy idővel megbocsátott volna, és…
- Felhívtam miután Emily megszületett, és találkoztam is vele. – egy kicsit eltátottam a szám. Tyler pedig megállt egy piros lámpánál, és ő is Nickre nézett, de nem olyan éles tekintettel mint én
- Én erről miért nem tudok?
- Mert csak felzaklatott volna. – mély levegőt vettem
- Mit mondott? – megköszörülte a torkát, majd ültében felém fordult
- Azt, hogy akárhogy is szeret, és próbál megbocsátani neked nem megy. A gyerek közelébe pedig soha nem menne, mert akkor csak az jutna róla az eszébe, hogy mekkorát csalódott a tulajdon húgában, akit felnevelt, és akire egész életében vigyázott. Azért örül, hogy élsz, és, hogy boldog, vagy, de… ő nem kívánja kivenni a részét ebből. Soha. – könnyek szúrták a szememet. Nick próbálta érzelemmentes hangon elmondani ezeket, de a szemében szomorúság csillant. Nem kell a sajnálata! Senkinek nem kell a sajnálata!
- Rendben. – mondtam halkan, és magamon éreztem Tyler tekintetét is, aki a mögöttünk dudálókat figyelmen kívül hagyva csak bámult, de nem indult el. Vettem egy mély levegőt, és hátradőlve kinéztem az ablakon.
Pár pillanat múlva Nick biccentett Tylernek, mire az összeszedte magát, és elindult. Nick, pedig előrefordult. Én meg…amilyen halkan csak tudtam itattam az egereket.
Bár tudtam, hogy nem Nick tehet róla, hogy a bátyám ezt mondta, azért én mégis rá haragudtam. Hogy miért? Mert találnom kellett valakit akin levezethetem a dühömet, és mivel vele veszekedtem a kocsiban, és csak ő tudja, hogy a bátyám hol van, ezért rá haragszok. Abból meg végképp elegem van, hogy hülyének néz, és azt hiszi, hogy egy őrült vagyok, aki mindig csak a maga feje után megy. Jó lehet, hogy makacs, és önfejű vagyok, de attól még van eszem. Ha nem is sok, de annyi igen amennyivel meg tudom állapítani, hogy átmehetek-e a piros lámpán, vagy nem. A lényeg meg van, és nem is vagyok egy óvodás akit őrizni kell.
Közben meg Tyler is dühít valamilyen szinten. Miért nem állt ki mellettem, és mondta el a véleményét Nicknek? Mi az istenért ült mint Rozi a moziban, és fogta be a száját. Bezzeg amikor nem kéne, akkor mindig beszél, de most amikor kellett volna…ugyan…minek is? Elkiabálok én magamban is.
Mikor megérkeztünk a Hotelhez kiszálltam a kocsiból, és Nick elé álltam.
- Hol van? – kérdeztem hidegen, mire felvonta a szemöldökét – Hol? – ismételtem meg, és farkas szemet néztünk. Tyler mögém sétált.
- Helena…- megérintette a karom, de leráztam magamról
- A francba is mond már meg, hogy hol van?!
- Hogy elmehess, és megöld magadat? Kizárt. – sétált el mellettem, mire én megragadtam a karját
- A címet! – lenézett a csuklóját szorító kezemre, majd a szemembe
- Nem, és ne is próbálkozz! Ha már Emily sem érdekel, akkor…
- Ne keverd ebbe bele Emilyt! – szűrtem a fogaimon keresztül, és végre Tyler mellém állt
- Egyetértek. A lányunkat hagyd ki ebből! – mondta halk, de komoly hangon. Nick ránézett.
- Most már lányunk? Eddig meg sem szólaltál, most hirtelen mi történt? – nem hagytam, hogy válaszoljon
- Neki ehhez semmi köze!
- Igazán? És amikor majd az anyja temetésén lesz, akkor mi van? Nem lesz hozzá köze? – megráztam a fejem
- Ki mondta, hogy megöletni megyek magam? – lenéző pillantást vetett rám
- Mindjárt fel kel a nap, és nem öleted meg magad? Ha, pedig nem is öl meg a nap, szerinted Lucas életben hagy? Na ne etess!
- Megoldom csak add meg a címet! – Tylerre pillantott
- Ha még mindig annyira nagy a hatásod rá mint régen, akkor beszélj a fejével, mert nálam ez nem nyerő! – azzal kirántotta a karját, és bement a hotelba. Néztem a távolodó alakját, és közben belül őrjöngtem.
- Jó tudni, hogy most nem rám vagy ennyire pipa. – mondta Tyler, mire felnyögtem – Azért lásd be igaza van. Mindjárt fel kel a nap, és…
- Nem érdekel, hogy, de megszerzem azt a címet! Vagy így. Vagy úgy…- néztem rá, mire felvonta a szemöldökét – Ha Nick nem segít, majd megteszi más. Viszont te is kellesz. – a hotel irányába nézett, majd vissza rám, és ezt még párszor elismételte. Végül elmosolyodott.
- Ha ettől boldog leszel oké. De, azért jobb ha tudod, hogy nem vagyok mindenható. Segítek, de ha baj van téged mentelek először, és nem a bátyádat, és ha Nick megtudja…- még jobban elvigyorodott - …akkor még jobb lesz a következő együtt töltött éjszakánk. – felvontam a szemöldököm
- A reggeli veszekedésünk után te még ilyen estékről álmodozol? – olyan pillantást vetett rám, mint az előbb Nick, de ebbe volt valami tűz is
- Ez nem álom. A veszekedés pedig…utána csak jobb a szex. – kacsintott rám, mire megforgattam a szemem, de azért elmosolyodtam én is. Erre is csak Tyler képes. Megmosolyogtat, mikor mindenkit legszívesebben megölnék. Merész vállalkozás.
Reménykedtem benne, hogy amíg kiérünk a reptérre nem kell majd Tylerről beszélnem Nicknek, de nem volt ekkora szerencsém.
- Szóval itt volt, amikor Lucas hívott? – kérdezte mintha nem is érdekelné, de tudtam, hogy nem örül neki
- Igen…csak benézett Emilyhez, és már menni is akart, mert Viviennek ma van a születésnapja…- forgattam meg a szemem, de szerintem nem látta – Ekkor hívott Lucas. Tyler, pedig felvetette, hogy ha akarok, akkor el tudnék menni, mert addig az anyja tud vigyázni Emilyre. – sóhajtottam, és már most hiányzott a lányom. Mi lesz velem, ha nem látom három napig? Nem is akarok belegondolni, bár…ha Daniel bajban van, akkor valószínűleg majd ő lefoglalja a gondolataimat.
- És mégis minek jön velünk?
- Már mondtam. Dolga van Londonban, és úgymond ez most kapóra jött neki. Legalább nem kell egyedül utaznia. – vontam vállat, Nick pedig a szeme sarkából engem vizslatott.
- Inkább nem mondok erre semmit…- suttogta, és ennyi volt a beszélgetés. Sóhajtva lejjebb csúsztam az ülésemen, és próbáltam láthatatlanná válni. Nem könnyű, ha az „ember” egy vámpírral ül egy kocsiban. Nick féltékeny, amit valljuk be megtudok érteni, de Tyler is az. Bár szerintem ő jobban, de Tylerrel lefekszek, Nickel meg…nem, és szerintem már ez is böki a csőrét. Az pedig csak hab a tortán, hogy a farkas is velünk jön, pedig köztünk már nincs „semmi”, szóval nem kéne foglalkoznia velem, és a bátyámmal. Hát igen…ez az amit nem tudok neki megmagyarázni.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. Tyler nem maradt le. Bár csak az alakját láttam, és az arcát nem, biztos voltam benne, hogy tudja őt nézem. Megköszörültem a torkom, és inkább behunytam a szemem. Nem lenne rossz ha tudnék egy kicsit pihenni.
Nem tudtam. Akkor viszont marad a repülő, ahol már nagy nehezen sikerült. Én természetesen Nick mellé ültem Tyler pedig a mellettünk lévő széken volt. Egészen a beszállásig valakivel telefonált, de az érthetetlen nyelv miatt nem tudom, hogy miről szólt a beszélgetés. Nem is baj. Nekem már semmi közöm az ügyeihez.
Nick vállára hajtottam a fejem, és aludtam, amíg fel nem ébresztett, hogy megérkeztünk.
A csomagokkal együtt a parkolóba mentünk Tyler után, bár nem tudom, hogy miért. Gondolom ő bérelt kocsit.
Megálltunk egy fekete Merci előtt, és mit ad Isten?! Igazam lett. Bedobáltuk a cuccokat a csomagtartóba, és még Nick sem tiltakozott, hogy Tyler vezet. Ők ültek előre én meg hátra egyedül, de ez volt a legjobb megoldás. Néztem az ismerős utcákat, és elszorult a torkom. Mennyire hiányzott ez nekem. Pedig nem is gondoltam volna. Ameddig nem foglalkozok vele, addig semmi gond. Most viszont…minden emlék visszajött. Átkozott vámpír memória! Majdnem minden emlékem ideköt, és most is csak azon jár az agyam, hogy vajon Emily szeretné-e Londont.
- Mi az Helena? – kérdezte hirtelen Tyler, mire megborzongtam. El is feledkeztem kettőjükről.
- Épp azon agyalok, hogy vajon Emily szeretné-e Londont? – rám nézett a visszapillantó tükörből, és halványan elmosolyodott
- Imádná. – én is erre a következtetésre jutottam. Viszonoztam a mosolyt, majd torok köszörülve Nick felé fordultam. – Felhívnád Lucast, hogy tud-e már valamit? De ne mond neki, hogy Londonban vagyunk! – Nick bólintott, és beütötte a számat
- Miért nem te beszélsz vele? – kérdezte, amíg a telefon csöngött
- Mert nekem nem venné fel. – suttogtam inkább magamnak, de a tekintetéből ítélve hallotta. Tyler engem vizslatott a tükörből, míg Nick beszélt. Most komolyan attól fél, hogy kiugrok a kocsiból, vagy csak egyszerűen jól esik neki bámulni? Fogalmam sincs.
- Hol? – kérdezte Nick hirtelen, mire a két ülésnek támaszkodva középen előre hajoltam. Nem hallottam mit mond Lucas, és Nick tekintetéből se tudtam semmit kiolvasni. – Értem. Bármi van hívj! – már épp letette volna, de még előtte rám nézett, és válaszolt Lucasnak – Az lesz! – elrakta a mobilt, mire én azonnal rákérdeztem.
- Szóval?
- Tudják hol van Daniel. – az arcom felragyogott, és nagy vigyor terült el a képemen
- De? – vonta föl a szemöldökét Tyler, mire én sóhajtottan. Mindig van egy de.
- Közel a hajnal, és nem érnének ki időben, meg még vissza is. Kockázatos, így csak ma este mennek el érte.
- Hol van Daniel? – kérdeztem halkan, mire Tylerre nézett, majd rám. Most meg mi van?
- Egy kórházban. – felvontam a szemöldököm
- Súlyos baja esett? És Lucasék miért aggódnak, ha kórházban van, és biztonságban? – Nick kerülte a tekintetemet, de Tyler már rájött arra, amire én nem
- Nem tudják pontosan mennyire komoly a sérülése, de a legrosszabb nem ez. Emberi kórházban van. – elkerekedtek a szemeim
- Mi? – Nick nem nézett rám, de nem is kellett – Azt is tudod, hogy melyikben igaz? – bólintott – De nem fogod elárulni. – mondtam halkan, mire a fejét rázta
- Nem. Azonnal elmennél érte, és az veszélyes. Fél óra, és feljön a nap.
- Az nem veszélyes, hogy emberi kórházban van a bátyám, és kitudja milyen kísérleteket végeznek rajta? Ha megműtik, vagy csak egyszerűen megvizsgálják már akkor tudják, hogy nem ember. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ha feljön a nap, és egy nyitott kórteremben van el ég. Felfogtad, hogy az emberek nem tudnak rólunk? Mi lesz, ha Danielnek nagy baja esett, de nem tudnak rajta segíteni, mert nem vámpírok? – kiabáltam, de egyikőjük sem válaszolt – Nem hagyom, hogy a bátyám egy egész napot ott töltsön. Így is…mennyi ideje van ott?
- Elvileg csak ma este vitte be valami járőr. Egy sikátorban találtak rá, de Lucas nem tudja, hogy mi baja lehet. – nyeltem egy nagyot
- Ha gyorsak vagyunk elmehetünk érte. – mondtam halkan, mire csak a fejét rázta – Meghal, ha nem mentjük meg még napkelte előtt.
- Ha viszont elmegyünk érte, és feljön a nap mi is elégünk, és azt, hogy magyarázod ki az emberek előtt? Sehogy, mert már halott leszel, szóval itt maradsz. Tyler elvisz egy szállodába, és nappalra ott maradunk. – Tyler felé fordítottam a fejem
- Ha megkérnélek rá elhoznád a bátyámat? – vezetés közben rám pillantott, majd vissza az útra
- Gondolod eljönne velem? – kérdezte, mire sóhajtottam
- Nem. Kényszeríteni pedig nem tudnád, mert az feltűnne az embereknek. Ha én mennék be, szerintem még akkor sem jönne. Viszont Nickre talán hallgatna…- néztem rá könyörögve, de ő direkt kerülte a pillantásomat
- Nem Helena! Tudod, hogy bármit megtennék érted, de…Lucas a lelkemre kötötte, hogy maradjak ki belőle, és ne csináljak semmit! – megrázta a fejét – Ő a főnök. Nem én. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Nekem már nem a főnököm. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Emlékszel mit mondott neked amikor elküldött? – kérdezte halkan, mire megmerevedtem. Minden egyes szavára emlékszem. Még a Himnusz sem maradt meg bennem annyira, mint az a beszélgetés. Minden szava savként mart belém.
- Azt mondta…addig nem lesz bajom ameddig nem avatkozok az ügyeibe. – mondtam halkan, Bár nem szó szerint idéztem a lényeg ez volt. A francba!
- Ha megöleted magad nem csak nekem lesz rossz, hanem Emilynek is. Legalább miatta ne legyél önfejű! Szüksége van az anyjára, és az TE vagy! – pár pillanatra behunytam a szemem
- Örülnék ha ebbe nem kevernéd bele Emilyt. Pontosan tudod, hogy mindent megtennék érte, és most ezt játszod ki, de mondd meg…mi van ha Daniel meghal, és a lányom soha nem ismerheti meg a nagybátyját aki felnevelte az anyját? Szerintem milyen anya válik majd belőlem, ha megtudom, hogy a testvérem meghalt, amíg én a pasimmal hemperegtem egy hotel szobában? – Tyler nem szólt egy szót sem, de láttam rajta, hogy megmerevedik. Kényes témához értünk, de nem szólt bele. Ez a mi vitánk. Nick egy ideig nem válaszolt.
- Egy, senki nem mondta, hogy szeretkeznünk kell egész álló nap, míg várunk. – Tyler egy kicsit engedett, de szerintem csak én vettem észre, hogy milyen feszült. Aki nem ismeri, az ezt a mozdulatot csak egy kis karmozgatásnak hívná. Biztos elzsibbadt a karja. Na ja! – Másodszor, nem hiszem, hogy a bátyádnak eszébe jutott volna valaha is megismerni az unokahúgát. – összevontam a szemöldököm
- Ezt meg honnan veszed? Lehet, hogy idővel megbocsátott volna, és…
- Felhívtam miután Emily megszületett, és találkoztam is vele. – egy kicsit eltátottam a szám. Tyler pedig megállt egy piros lámpánál, és ő is Nickre nézett, de nem olyan éles tekintettel mint én
- Én erről miért nem tudok?
- Mert csak felzaklatott volna. – mély levegőt vettem
- Mit mondott? – megköszörülte a torkát, majd ültében felém fordult
- Azt, hogy akárhogy is szeret, és próbál megbocsátani neked nem megy. A gyerek közelébe pedig soha nem menne, mert akkor csak az jutna róla az eszébe, hogy mekkorát csalódott a tulajdon húgában, akit felnevelt, és akire egész életében vigyázott. Azért örül, hogy élsz, és, hogy boldog, vagy, de… ő nem kívánja kivenni a részét ebből. Soha. – könnyek szúrták a szememet. Nick próbálta érzelemmentes hangon elmondani ezeket, de a szemében szomorúság csillant. Nem kell a sajnálata! Senkinek nem kell a sajnálata!
- Rendben. – mondtam halkan, és magamon éreztem Tyler tekintetét is, aki a mögöttünk dudálókat figyelmen kívül hagyva csak bámult, de nem indult el. Vettem egy mély levegőt, és hátradőlve kinéztem az ablakon.
Pár pillanat múlva Nick biccentett Tylernek, mire az összeszedte magát, és elindult. Nick, pedig előrefordult. Én meg…amilyen halkan csak tudtam itattam az egereket.
Bár tudtam, hogy nem Nick tehet róla, hogy a bátyám ezt mondta, azért én mégis rá haragudtam. Hogy miért? Mert találnom kellett valakit akin levezethetem a dühömet, és mivel vele veszekedtem a kocsiban, és csak ő tudja, hogy a bátyám hol van, ezért rá haragszok. Abból meg végképp elegem van, hogy hülyének néz, és azt hiszi, hogy egy őrült vagyok, aki mindig csak a maga feje után megy. Jó lehet, hogy makacs, és önfejű vagyok, de attól még van eszem. Ha nem is sok, de annyi igen amennyivel meg tudom állapítani, hogy átmehetek-e a piros lámpán, vagy nem. A lényeg meg van, és nem is vagyok egy óvodás akit őrizni kell.
Közben meg Tyler is dühít valamilyen szinten. Miért nem állt ki mellettem, és mondta el a véleményét Nicknek? Mi az istenért ült mint Rozi a moziban, és fogta be a száját. Bezzeg amikor nem kéne, akkor mindig beszél, de most amikor kellett volna…ugyan…minek is? Elkiabálok én magamban is.
Mikor megérkeztünk a Hotelhez kiszálltam a kocsiból, és Nick elé álltam.
- Hol van? – kérdeztem hidegen, mire felvonta a szemöldökét – Hol? – ismételtem meg, és farkas szemet néztünk. Tyler mögém sétált.
- Helena…- megérintette a karom, de leráztam magamról
- A francba is mond már meg, hogy hol van?!
- Hogy elmehess, és megöld magadat? Kizárt. – sétált el mellettem, mire én megragadtam a karját
- A címet! – lenézett a csuklóját szorító kezemre, majd a szemembe
- Nem, és ne is próbálkozz! Ha már Emily sem érdekel, akkor…
- Ne keverd ebbe bele Emilyt! – szűrtem a fogaimon keresztül, és végre Tyler mellém állt
- Egyetértek. A lányunkat hagyd ki ebből! – mondta halk, de komoly hangon. Nick ránézett.
- Most már lányunk? Eddig meg sem szólaltál, most hirtelen mi történt? – nem hagytam, hogy válaszoljon
- Neki ehhez semmi köze!
- Igazán? És amikor majd az anyja temetésén lesz, akkor mi van? Nem lesz hozzá köze? – megráztam a fejem
- Ki mondta, hogy megöletni megyek magam? – lenéző pillantást vetett rám
- Mindjárt fel kel a nap, és nem öleted meg magad? Ha, pedig nem is öl meg a nap, szerinted Lucas életben hagy? Na ne etess!
- Megoldom csak add meg a címet! – Tylerre pillantott
- Ha még mindig annyira nagy a hatásod rá mint régen, akkor beszélj a fejével, mert nálam ez nem nyerő! – azzal kirántotta a karját, és bement a hotelba. Néztem a távolodó alakját, és közben belül őrjöngtem.
- Jó tudni, hogy most nem rám vagy ennyire pipa. – mondta Tyler, mire felnyögtem – Azért lásd be igaza van. Mindjárt fel kel a nap, és…
- Nem érdekel, hogy, de megszerzem azt a címet! Vagy így. Vagy úgy…- néztem rá, mire felvonta a szemöldökét – Ha Nick nem segít, majd megteszi más. Viszont te is kellesz. – a hotel irányába nézett, majd vissza rám, és ezt még párszor elismételte. Végül elmosolyodott.
- Ha ettől boldog leszel oké. De, azért jobb ha tudod, hogy nem vagyok mindenható. Segítek, de ha baj van téged mentelek először, és nem a bátyádat, és ha Nick megtudja…- még jobban elvigyorodott - …akkor még jobb lesz a következő együtt töltött éjszakánk. – felvontam a szemöldököm
- A reggeli veszekedésünk után te még ilyen estékről álmodozol? – olyan pillantást vetett rám, mint az előbb Nick, de ebbe volt valami tűz is
- Ez nem álom. A veszekedés pedig…utána csak jobb a szex. – kacsintott rám, mire megforgattam a szemem, de azért elmosolyodtam én is. Erre is csak Tyler képes. Megmosolyogtat, mikor mindenkit legszívesebben megölnék. Merész vállalkozás.
2011. július 8., péntek
Facebook!
Sziasztok!
Épp olvastam egy blogot, és ott láttam, hogy a blog írója csinált egy facebookos oldalt. Úgyhogy én is kedvet kaptam, és szerintem ez egy szuper ötlet, mert ha bármi baj van, vagy érdekel titeket, hogy mikor lesz friss, vagy kérdezni akartok valamit, akkor az oldalon is megtehetitek. :) Persze itt a blogon is ugyan úgy, de oda fogom majd kiírni a híreket, vagy rakok fel képeket, videókat, és ti is megtehetitek ugyanezt. Szóval tessék lájkolni! ;)
http://www.facebook.com/pages/Dark-Night-Dark-Kiss/119192851503339
puszi
Niky
Épp olvastam egy blogot, és ott láttam, hogy a blog írója csinált egy facebookos oldalt. Úgyhogy én is kedvet kaptam, és szerintem ez egy szuper ötlet, mert ha bármi baj van, vagy érdekel titeket, hogy mikor lesz friss, vagy kérdezni akartok valamit, akkor az oldalon is megtehetitek. :) Persze itt a blogon is ugyan úgy, de oda fogom majd kiírni a híreket, vagy rakok fel képeket, videókat, és ti is megtehetitek ugyanezt. Szóval tessék lájkolni! ;)
http://www.facebook.com/pages/Dark-Night-Dark-Kiss/119192851503339
puszi
Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)