Bocsánat!

Sziasztok!

Na gyerekek az van, hogy bekrepált a chat, pedig délután még működött, de most van vmi baj vele. :S Szóval bocsánat a kellemetlenségekért. Most rögtönözve a legegyszerűbb dolgot tudom csak kitalálni, hogy aki akarja azt felveszem msnre, és csinálunk egy összevont beszélgetést, vagy itt chaten beszélünk. Ahogy nektek jobb! :)

puszi
Niky

Olvasói est!

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak így egy nappal az est előtt írok nektek, de elég mozgalmas hetem volt. :) A lényeg, hogy holnap estére tervezem ugye, és olyan este 6 - fél 7 körül. Szeretném nagyjából megtudni, hogy hányan leszünk, vagy hogy egyáltalán lesz-e fent valaki, de ha nem jó az időpont, akkor szóljatok lécci, és átteszem másik napra. Bevallom én is későn szólok, szóval ha most nem jó nektek, nem baj. :) Szóval aki szeretne itt lenni, az írjon nekem chaten, vagy itt komiban szóljon, lécci! :) Röviden ennyi, most.

puszi
Niky

Dark Kiss 7. fejezet

7. fejezet

A szám annyira kiszáradt, hogy nyelni nem tudtam. Megrökönyödve néztem Lucasra, és a bátyámra, akik nagy valószínűséggel most fognak kitagadni nem csak a családból, de a fajból is. Ilyen az én formám! Tudhattam volna, hogyha Tyler idekerül nem marad a titkunkból semmi. Egy barom vagyok, egy őrült, egy bolond, egy hülye, egy… minden ami azt jellemzi, hogy nem vagyok normális.
Pár másodpercig behunytam a szemem, majd kikapcsoltam a diktafont. Ennyi bőven elég volt. Megértettem a lényeget.
- Van valami mondanivalód ezzel kapcsolatban? – kérdezte Lucas, mire próbáltam egy kis levegőt préselni a tüdőmbe. Nem nagyon sikerült. Nekem annyi, és nem a levegő hiány miatt!
- Lucas ez…- sikerült vennem egy mély levegőt - …ez egy nagyon hosszú történet. – maradtam a leegyszerűsített verziónál, amivel gyanítom nem fogják beérni.
- Van időnk.- közölte tömören, és kényelmesen hátradőlt a székében, de egyáltalán nem volt boldog. Daniel pedig…már most annyira gyűlöl, hogy nem tud rám nézni. Mi lesz később?
- Honnan van a felvétel? – kérdeztem egy kis időt nyerve, mire Lucas gonoszan elmosolyodott
- Valahogy túl sok időt töltöttél Tylerrel, ami nem is volt az elején furcsa, hisz tíz évig üldözted, bár ki tudja? Egyáltalán üldözted te valaha is őt? – nem válaszoltam, mire ő folytatta – Nicholas akart bemenni hozzátok, de… be volt zárva az ajtó, és annyit látott, hogy te, Nick, és Tyler valamit nagyon tárgyaltok…még hozzá nyugiban, ami nálad nagy szó. Nagy meglepetésére a hangszóró is ki volt kapcsolva, ezért…ő bekapcsolta, és már csak Jim kellett ahhoz, hogy ezt mind megtudjuk. Mert ha nem tudtad volna, attól hogy nincs bekapcsolva az a hangszóró, attól még ami elhangzik abban a szobában azt felvesszük…de nem voltál elég óvatos. – vont egyszerűen vállat – Kielégítő választ kaptál? – kérdezte gúnyosan, mire sóhajtottam. Tisztában vagyok vele, hogy megérdemlem ezt a hangnemet, de attól még nem esik jól.
- Teljesen. – mondtam halkan – Mire vagy…kíváncsi?
- Mindenre, és ajánlom, hogy ne hazudj, mert a végén olyat teszek amit még én magam is megbánok. Pedig nagyon jól tudod, hogy nem vagyok egy szadista. – szóval mondjad el mindent? Töviről hegyire? Van más választásom. Végül is van. A magán életem csak rám tartozik. Csak az a bökkenő, hogy ez csak bizonyos kereteken belül érvényes. Lucas a faj „agya”, ha meg akar tudni valamit, akkor ő azt meg is fogja tudni. Emiatt nem aggódok. Jól van, akkor legyen az, hogy elmondok mindent, de azért pár részletet kihagyok. Nem kell tudniuk Jeremyről, és arról, hogy mivel zsarolt Mark, meg stb, stb…
- Elég ha azt elmondom, hogy egy ideig együtt voltam Tylerrel, de már ennek vége? – kérdeztem, mire Daniel megmerevedett. Tisztában volt eddig is a dolgokkal, de teljesen más az én számból hallani ezt, és egy kazettáról.
- Részleteket Helena! – mondta negédesen Lucas, mire a bátyámra néztem. Nem akarom, hogy szenvedjen! Így is eléggé ki van! Most tudta meg, hogy a húga egy farkassal járt, és mivel a kazettán a gyerekről beszélt Tyler már azt is tudja, hogy terhes vagyok, bár még mindig nem száz százalék, de… ez most csak részlet kérdése. Ha ez még nem lenne elég, akkor még ott van az a dolog is, hogy az összes beszélgetésünket felvették, szóval már majdnem mindent tudnak.
- Megmentette az életemet, és…felvitt a lakására, mert majdnem meghaltam, aztán…valahogy megtörtént…ami megtörtént, de nem jöttünk össze. Betudtam annak, hogy csak egy kis botlás volt, ami nem fog többet megismétlődni. Utána jött, hogy Steven meghalt. Meg akartam bosszulni, és tudtam, hogy Tyler segíteni tud nekem, ezért megkérdtem, hogy vigyen el a Farkasok Gyűlésére…- nem szóltak közbe, de láttam rajtuk, hogy egyre idegesebbek. – Tettem neki egy ultimátumot. Ha…megteszi amit kérek tőle… én is megteszek neki valamit. Végül bevitt a Gyűlésre, és kiderült a farkasoknak semmi köze az egészhez. Ezért is bizonygattam azt annyira nektek, hogy…
- Mi volt Tyler ultimátuma? – vágott a szavamba
- Egy vacsora…aminek az lett a vége, hogy adtam magunknak egy esélyt, ami…hiba volt. Ezt elismerem…- néztem rá, de semmilyen érzelmet nem láttam az arcán- Ezek után kiderült néhány dolog, ami most nem ide tartozik, és szétmentünk. – Lucas felvonta a szemöldökét – Ekkor volt a bál, és…ott megint…történt néhány dolog, mire ismét egymásnál kötöttünk ki. Aztán jött Nick, akivel…az elején nem volt semmi, de…mindent összekavart. Sejtette, hogy van valami köztem, és Tyler között, viszont nem törődött vele, mert csak segíteni akart nekem. Nem azért jöttem vele össze, mert szeretem, hanem azért, mert megjelent Mark, de ez még hosszabb történt, szóval erről megint nem fogok beszélni. – egy szót sem szóltak még mindig. Én magam viszont úgy hablatyolok össze-vissza, mint egy őrült, és semmi értelme annak amit mondok. Mindegy. – Végül három hónap után úgy éreztem ideje, hogy vége legyen, mert nem akartam tovább hazudni. Röviden ennyi. – vontam vállat, de tudom, hogy a szavaimnak nagyon nagy súlya van. Nem vagyok spicli, így nem köptem be Emmat, vagy Nicket, bár ő már nyakig benne van hála nekem.
- Egy valamit kihagytál. – szólalt meg Lucas hirtelen – A gyerek? – pár másodpercig behunytam a szemem
- Nem biztos, hogy van egyáltalán gyerek, és…nem szándékos volt egyszerűen csak…megtörtént. – Lucas megrázta a fejét, Daniel pedig most először nézett a szemembe, de nem úgy mint régen.
- És ha van is nem biztos, hogy Tyleré, hisz egyszerre több pasival is keféltél igaz? – nem válaszoltam a gúnyos kérdésére, mire felemelte az állát. Gondoltam, hogy ribancnak fog tartani, de hallani még rosszabb. – Mikor derül ki, hogy van-e gyerek? – túl hideg volt a hangja
- Pár napon belül…
- Ha kiderül, hogy terhes vagy…- szólalt meg Lucas-…két lehetőséged van. – felemeltem a kezem
- Nem érdekelnek a lehetőségek. Ha terhes vagyok megtartom, és kész. Nem ő tehet róla, hogy megfogant. – eddig szentül hittem, hogy el fogom vetetni, de az orvosnak igaza volt. Ennyit arról, hogy egy szívtelen dög vagyok. Daniel szikrázó szemmel méregetett.
- Remélem tudod, hogy ez mit jelent?! – mondta Lucas, mire bólintottam- Napnyugtakor már itt sem vagyok. – Daniel ellökte magát a faltól, és el akart menni mellettem, de megragadtam a karját – Várj, Danny! - kirántotta a kezét a szorításból, és felém fordult
- Ne hívj így soha többet! Megértetted? Sehogy ne hívj ezentúl! Felejtsd el, hogy a világon vagyok! Nekem többet te nem vagy a húgom. Csak egy szajha aki mindenkivel összefekszik. – tudtam, hogy igaza van, és mégis fájt. Ha nem lenne ez a helyzet, már rég visszavágtam volna neki… – Fogalmad sincs róla, hogy mit tettél! – rázta meg a fejét, és kitrappolt a szobából. Sírni lett volna kedvem, de nem tettem. Nem tehetem! Csak…néztem a helyet, ahol az előbb állt.
- Elérted amit akartál? – nem gúnyosan kérdezte, de volt egy kis él a hangjában
- Egy hűségesnek megadom majd a címet, ahova hoznia kell a holmiijaimat, ha nem baj?! – fordultam felé
- Nem. Csak nyugodtan. –csend lett a szobában, de ez nem tett nekem jót
- Emmat ne keverd bele, kérlek! Ő nem csinált semmit, és nem is tud az egészről. – bólintott
- Azért remélem tudod, hogy azon felül, hogy mindenki tudni fog róla, és szégyent hozol a nevedre, a bátyádra, valamint mindenkinek csalódást okozol…téged teszlek felelőssé Tyler szökéséért. – megráztam a fejem. Ez egyre jobb!
- Giotin alá nem küldesz? – kérdeztem, mire nem válaszolt, de nem is kellett – Jobb ha megyek…van még mit összepakolnom.
- Az egyik kocsi, és néhány fegyver a tiéd. Ha akarsz pénzt is vihetsz, de szerintem van neked abból elég. Valamint…gondolom már sejted, de nem vagy már a Vadászok tagja többé, és…már én sem vállalok érted felelősséget. Azt csinálsz amit akarsz…a saját házad táján. – bár nem mondta ki, de ő már nem tekint engem a faj tagjának többé, és ha teszek valamit amivel keresztbe teszek nekik nekem annyi. Bár már így is… Talán nem is baj…ennek így kell lennie.
- Rendben. Remélem…minden jól alakul majd…itt. Vigyázz a többiekre, és főleg…Danielre. – mondtam búcsúzóul, majd elhagytam…utoljára az irodát.

Bár nem beszéltem a történtek nagy részéről, és a miértekre sem adtam választ, szerintem megértették nagyjából a dolgokat. Persze csak az ő szemszögükből, de…mást nem nagyon várhatok tőlük. Gyanítom ezentúl a nevemről már nem gyilkos jut majd az „emberek” eszébe, hanem egy ribanc aki összefeküdt egy farkassal, és megszülte a gyerekét. Egyre jobb lesz a hírnevem, de Danielt, és Emmat sajnálom most a legjobban. Nick átvészeli, hisz őt nem érdekli az elit, vagy bárki más. Magasról tesz rá, hogy ki mit mond róla. Talán Daniel is, bár… a húga vagyok/voltam…úgyhogy nem tudom…viszont attól félek, hogy miattam fog kapni egy halálos sebet harc közben… Emma pedig…gyanítom tíz percen belül mindent tudni fog, és nagyon ki lesz rám bukva. De…jobb ha gyűlölnek, minthogy utánam sírjanak. Így nekik is, és nekem is könnyebb lesz a jövő.
Jézusom! Egyedül fogok élni, de hol? Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi lesz most, és mégis milyen nyugodtan fogadtam a hírt. Persze valamilyen szinten zavar, de…ha farkas lennék, akkor most semmi nem változott volna. Talán kaptam volna egy vállveregetést, de semmi több. Itt viszont? Kitagadnak, és lehet, hogy meg is öletnek, hisz Lucas kijelentette, hogy én vagyok a hibás Tyler szökésében. Ami annyit tesz vámpírok között, hogy vagy halálbüntetést kapok, vagy semmit. Az előbbire szavazok, de…ezzel most nem akarok törődni. Van még éppen elég dolgom, és először azokat intézzük el. Aztán…jöhet a többi baj…

A holmijaimat pakoltam éppen, amikor valaki kopogott az ajtón. Emma, vagy Daniel nem kopogna, csak egyetlen személy ebben a helyzetben…
- Gyere be Nick! – mondtam halkan, miközben összehajtogattam a kedvenc pulóveremet.
- Máris…elmész? – kérdezte, mire ránéztem a vállam fölött
- Miért mit kéne tennem? Üljek, és várjak? Mire? – vontam vállat – Így lesz a legjobb…
- Nézd én…- felemeltem a kezem, hogy hallgasson
- Ne hogy azt mond, hogy sajnálod! Nekem van mit sajnálnom, nem neked. Én kevertelek bele, szóval…bocsánat. Mindenért. – Nick arca megenyhült, és közelebb jött hozzám
- Nem a te hibád. Én akartam belefolyni ebbe, úgy hogy ne ostorozd magad. A vámpírok túl maradiak, hogy elfogadják a dolgokat, de ez nem a te hibád. Te is nagyon jól tudod…csak hinned kell benne. – halványan elmosolyodtam, és visszatartottam a könnyeimet
- Próbálom úgy felfogni a dolgokat ahogy te, de…ez még nehéz. Talán idővel sikerül. – végigsimított az arcomon
- Erős vagy, és higgy nekem…minden rendbe jön. Csak hagynod kell. – sóhajtva visszafordultam a bőröndömhöz
- Remélem, bár…szerintem Daniel, és Emma nem fog soha megbocsátani. De erre most nem akarok gondolni. – ráztam meg a fejem. Pár percig csend volt, majd Nick megszólalt
- Elmész Tylerhez? – vettem egy mély levegőt
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e. Úgy sincs otthon szerintem, mert épp szökésben van. Bár…nála soha nem lehet tudni. – ha együtt lennénk az első dolgom lenne, hogy elmegyek hozzá, de így nem…
- Akkor hova mész?
- Szerintem ma estére kiveszek egy kis hotel szobát, aztán…még nem tudom. Majd keresek valami házat, de…még az sem biztos, hogy a városban maradok…Felejteni akarok, és az itt elég nehéz lenne. – Nick sóhajtott
- Van egy kisebb házam Connecticutban, ha akarsz…beköltözhetsz. Én úgy sem használom. – szembefordultam vele
- Nem fogadhatom el. Így is túl sok mindent tettél már értem. A ház már túl sok lenne. – mosolyogtam rá, de ő komoly maradt
- Megnyugtatnál vele, hogy egy biztonságos helyen vagytok. Ha egy koszos panzióban laksz, az engem nem nyugtat meg.
- Elég pénzem van ahhoz, hogy vegyek magamnak egy normális házat, hidd el. – Nick vállat vont
- Akkor legalább addig, ameddig nem találsz egy lakást. – megráztam a fejem – Még…fizethetsz is bérleti díjat, ha nagyon akarsz…- húzta el a száját, mire felvontam a szemöldököm. Ha jól ismerem őt, akkor soha nem fogadna el tőlem pénzt, és most mégis? Lehet, hogy tényleg aggódik?
- Miért ilyen fontos ez neked? – kérdeztem halkan, mire vett egy mély levegőt
- Szerintem tudod… - beharaptam az alsó ajkam. Igen, pontosan tudom, de…már így is elég sok mindent tett értem. Viszont, most nem csak magamra kell gondolnom. Meg különben is…csak pár nap, amíg nem találok egy szép kis lakást. Elmosolyodtam.
- Rendben, ha…nem zavar, hogy ott vagyunk, akkor legyen. Odaköltözök, de csak pár napra. – Nick elvigyorodott
- Csodás! Odaküldök egy hűségest, hogy takarítsa ki, és töltsön fel mindent. – megforgattam a szemem, de nem tiltakoztam. Most minden segítségre szükségem lehet…

Dark Kiss 6. fejezet

Sziasztok!

Itt az új feji. Először is jó olvasást hozzá! Másodszor pedig jövő hét szombatra tervezem az olvasói estet, de ez lehet csúszik egy két napot, attól függ, hogy ki mikorra tudja magát szabaddá tenni (persze ha nem lesz itt senki akkor nincs értelme, de azért reménykedek! :)Röviden most ennyi, de még jelentkezek! :D

puszi
Niky

6. fejezet

- Szzz…ez fáj! – sziszegtem, amikor Nick egy vattával a mellkasomat kezdte törölgetni fertőtlenítővel. Nem mondom, hogy nem viselt meg az iménti kis beszélgetésünk Tylerrel. Mindig is tudtam, hogy Adam egy szemétláda, de hogy elárulja a saját faját azt soha nem gondoltam volna róla. Persze, nem ő az egyetlen bűnös, valaki a kezébe adta azt a bombát, hogy lerakja. Már csak az a kérdés, hogy ki, és máris meg van oldva az ügy. Csak be kéne hozni Adamat, és kész. Megtudnám úgy dolgozni, hogy mindent elmondjon amit csak tud. Ha a közelébe engednek, mert…igazából már abban sem vagyok biztos, hogy magamat rendbe tudom hozni…
Megint felszisszentem.
- Bocs. – mondta halkan, és tovább dolgozott a seben. Más esetben furcsán érezném magam, hogy egy melltartóban ülök előtte, de most csak arra koncentrál, hogy rendbe hozzon, és nem máson jár az esze. Legalábbis nagyon remélem. Egyre jobban égetett, ahogy a sebemet piszkálta, szóval eltoltam a kezét, és fel akartam állni.
- Majd begyógyul. Most van más dolgom is. – mentem volna el, de visszanyomott a hordágyra, ami a gyengélkedőben volt. Egy kisebb orvosi rendelő van berendezve itt, és minden ami csak kellhet megtalálható.
- A vérfarkasok okozta sebek nem gyógyulnak olyan gyorsan te is tudod, és még nem is ittál. Szóval itt maradsz, és hagyod, hogy megcsináljam amit kell. – sóhajtottam, és elfordítottam a fejem. Most már nem sziszegtem csak pofákat vágtam. Muszáj lenne lassítanom a tempón. Így tényleg tönkre teszem magam, és…mást is.
- Szerinted jól van? – kérdeztem halkan
- Ki?
- A baba…- nem éreztem az égető érzést, ezért felé fordítottam a fejem. A szemében bizonytalanság volt. Megköszörülte a torkát, és fogott, egy kis gézt, hogy befedje a sebeimet.
- Az igazat megvallva…nem tudom, de…szerintem igen. Nincs semmi baja. – bólintottam, és lenéztem a hasamra. Még egyáltalán nem biztos, hogy terhes vagyok, és mégis úgy érzem, mintha már hatalmas pocakom lenne. Nem érezhetek így. Nem kötődhetek ennyire hozzá. Mégis…
- Zavar, hogy ennyire a rabja vagyok, vagy leszek. – Nick félredöntötte a fejét, és leragasztotta a gézt
- Ez az anyaság Helena. Hozzá kell szoknod. Legalább lesz okod rá, hogy ne csinálj hülyeségeket. – mosolyogott rám, amit halványan viszonoztam.
- Hülyeség az, hogy félek tőle? – kérdeztem, mire sóhajtva a térdemre tette a kezeit.
- Nem, de…szerintem nem tőle félsz. Hanem a következményektől, amik már ott lógnak a fejed felett. – mély levegőt vettem
- Az elkötelezettségtől félek, és attól, hogy milyen rossz anya leszek. Melyik gyerek akarna egy olyan anyát aki…
- Aki gyönyörű, harcias, többet gondol magára mint másokra, és nagyon makacs? – megvonta a vállát – Nem tudom, én szeretnék. – megráztam a fejem
- Csak te látsz ilyennek, vagyis…csak szeretnéd, hogy ilyen legyek, ezért mondod ezt. Igazából ez nem én vagyok. – hajtottam le a fejem – Nem akarok olyan jövőt a gyerekemnek, ami nem jó neki. Tylernél…jobb helye lenne. – felemelte a fejemet, és mélyen a szemembe nézett
- Egy gyereknek nincs jobb hely az anyjánál. Lehet, hogy Tylernél más sorsa lenne, de…ott nem kaphatná meg ami a legjobban kell neki. Az édesanyját. Aki te vagy. Lehetsz gyilkos, vagy akárki…a gyermeked úgy fog szeretni ahogy vagy, és ez a lényeg. Ez lebegjen a szemed előtt, és semmi más. – kigördült egy könnycsepp, mire behunytam a szemem. Lehet, hogy igaza van, de mi van ha mégsem? Mi van ha…nem tudom megadni neki amire szüksége van. Nem akarok csalódást okozni neki is.
Nick magához ölelt, én pedig az államat a vállán nyugtattam.
- Nem tudom mi lenne velem, ha te nem lennél velem…- suttogtam, mire megpuszilta a nyakamat.
- Na látod ezt én sem tudom. – elmosolyodtam, és még szorosabban megöleltem. Szerintem már rég nem élnék…

Nick lefektetett az ágyamba, és gondosan betakart, miután minden sebemet ellátta. Jó érzés volt végre a puha helyemen lenni, és vártam, hogy végre aludhassak egy jót. Nem akarok álmokat, csak…alvást…
Egy hangra ébredtem…valaki kinyitotta az ajtómat, és bejött a szobámba. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tegyek valamit, így csak tovább feküdtem, és csak a fejemet fordítottam a zaj felé. Mellettem besüppedt az ágy, mire lassan kinyitottam a szemem. Az illata már előre elárulta a látogatómat. Mély levegőt vettem, hogy még jobban magamba tudjam szívni.
- Tyler…- leheltem halkan, mire elmosolyodott
- Én vagyok. – felemelte a kezét, és lassan végigsimított az arcomon. Nem ellenkeztem hisz ez…csak egy álom. Más különben nem lehetne velem, és nem érhetne hozzám. Ez csak az én fantáziálásom, ami már soha nem fog valóra válni, de nézzük a jó oldalát. Most velem van, és legalább boldog vagyok. Mi kell még?
A keze lejjebb csúszott a nyakamra, majd a hasamra, és simogatni kezdte.
- Remélem lány lesz, és olyan gyönyörű mint te. – suttogta, majd közelebb hajolt hozzám. Mélyen a szemembe nézett, majd lassan lehajolt az ajkamhoz. A csókja édes volt, és jobban hiányzott mint bármi a világon. Ajka gyengéden súrolta az enyémet. – Annyira hiányzol szerelmem…- suttogta, majd megcsókolta a nyakamat, és felállt, de én megragadtam a karját.
- Maradj…kérlek! – néztem rá könyörögve, mire halványan elmosolyodott, és még egyszer megsimogatta az arcomat.
- Nem lehet…Most már tényleg felébredtem. Ilyen álmom sem volt még. Persze régen, amikor arról álmodtam, hogy Tyler üldöz, és egyre közelebb került hozzám volt már ilyen, de ez most…szörnyen valóságos volt. Mintha tényleg itt lett volna velem, ami persze őrültség, hisz még mindig a kihallgató szobában senyved. Mély levegőt vettem, és kitámolyogtam a fürdőbe.
Felkapcsoltam a lámpát, és megnéztem a sebeimet a tükörben. Leszedtem a karmolásokról a gézt, és megnyugodva tapasztaltam, hogy már csak egy halvány csík emlékeztet Vincentre. Az összes többi sebem már sehol nem volt.
Beálltam a zuhany alá, és a csempének dőltem. Az álmomban…annyira jó volt, hogy velem van. Annyira jó volt megcsókolni, és tudni, hogy szeret. Mindent feladnék azért, hogy újra megtörténjen. Bármibe lefogadom, hogy nem lesz több ilyen álmom.
Hamar végeztem a fürdéssel, és éppen a köntösömet kötöttem meg, mikor valaki berontott a szobámba.
- Nálad nem szokás kopogni? – kérdeztem élesen Nicholast. A tekintete zaklatott volt, és alig kapott levegőt
- Baj van. Nagyon nagy…baj van. – összevontam a szemöldököm. – Tyler megszökött! – hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondott
- Mi? – az nem lehet. – Hogy a francba? – háborodtam fel, mire beszélni kezdett
- Nem volt vele senki a kihallgatóban, miután Daniel elment onnan napkeltekor. Fogalmunk sincs hogy, de kiszabadult, és elment. Nem tudunk után menni, mert nappal van, és fogalmunk sincs, hogy hogyan történhetett. – Istenem! Ez nem lehet, akkor…az nem álom volt? Nem ez biztos nem igaz. Álom volt. Nem jöhetett be hozzám, mikor éppen szökésben volt. Jézusom! – Daniel látni akar. És…Lucas is. Behozták Adamat, még este. – bólintottam, de lelkiekben már nem voltam ott. Nicholas elment, mire én nem tudtam megmozdulni. Itt volt. Tényleg itt volt a szobámban, most pedig már kitudja hol jár? Mi van ha megállíthattam volna? Mi van ha nem hiszem azt, hogy egy jó álom?

Fél óra múlva sikerült elérnem a kihallgatót, ahol éppen Adamat faggatták. A szakadt láncok még mindig ott voltak a földön. Hogy csinálta?
Mikor Daniel, és Lucas észrevette, hogy az ajtó előtt vagyok, mind a ketten kijöttek. Egyikőjük sem volt boldog, sőt…tajtékzottak a dühtől. Főleg Lucas…Daniel nem nézett a szemembe. Mi van? Az én hibám, hogy megszökött? Na jó talán részben igen, de…
- Mutatok valamit. – mondta halkan Lucas, majd elindult az irodája felé mögötte Daniellel. Utánuk mentem, és próbáltam kigondolni, hogy mi a fene történhetett.
Az ajtót becsuktam magam mögött, és az asztal elé sétáltam. Daniel az ablakon nézett kifelé, de semmit nem láthatott hisz le van húzva a redőny. Lucas felém tolt egy diktafont, mire összevontam a szemöldököm.
- Nem kérdezek semmit…még, de…ezt jobb ha te magad hallod. – bólintottam, mire bekapcsolta a felvételt
- Van köztetek valami
- Milyen kérdés ez?
- Olyan amire választ várok.
- De minek, már úgy sem számít?!
- Nekem még talán igen…szóval?
- Nem. Nincs köztünk semmi, nem is volt.
- Dühös leszel, ha azt mondom, hogy megnyugodtam?
- Igen.
- Nem akarom, hogy ő legyen a gyerekem apja Helena! Én akarom felnevelni!
- Még nem tartunk ott. – a többit már jóformán nem is hallottam. Lucasra néztem, aki kifejezéstelen pillantással méregetett. Daniel pedig…még mindig nem nézett rám…

Dark Kiss 5. fejezet

5. fejezet

Ahogy Vincent egyre jobban remegni kezdett, hátraléptem párat. Nem kéne ennyire hülyének lennem, és talán nem történnének ilyen dolgok. Okosabb is lehetnék azért, hogy tudjam, nem szabad egy farkast ennyire feldühíteni, vagy pórul járok. Nesze neked!
Nick a két másikkal harcolt, én pedig egyre csak mentem hátrafelé. Nem tud segíteni, mert akkor ő is meghal.
Vincent felordított, és az égnek emelte a fejét. Pár másodperc múlva az ordításból vonyítás lett, és egy vérfarkas állt előttem.
Na jó, ez így nem jó! Futunk, lövünk, vagy állunk mint egy…szóval az?! Lehet lőni kéne, de ahogy előveszem a fegyvert, ő már rajtam is van. Állni sem a legjobb ötlet, mert ugyanott vagyunk. Fussunk? Az sem a legjobb, de…segítenem kéne Nicknek is. Bár…ahogy látom nagyon jól halad. Már csak egy farkas maradt. Na jó, akkor fegyver.
Olyan gyorsan kaptam elő a fegyvert, mint még talán soha, de még ez sem volt elég. Vincent kikapta a kezemből, majd falhoz vágott. Szörnyű fájdalom hasított a fejembe, amikor földet értem, és vért éreztem a számban. Hangos nyögéssel feltápászkodtam, de a farkas már előttem volt. Falnak szegezett, és felém kapott hegyes fogaival. A zsebemben kezdtem kotorászni, és közben próbáltam távol tartani magamtól.
- Menj innen te rusnya, büdös dög! – szűrtem a fogaimon keresztül, és beleszúrtam a megtalált késemet a hasába, mire felnyüszített, és hátratántorodott. Nekem sem kellett több, belerúgtam, mire nekiment a falnak, én pedig beleszúrtam a késemet megint. Vincent felordított, és végighúzta hegyes karmait a mellkasomon, felszakítva a bőrruhámat egészen a hasamig. Felsikoltottam, és nem figyeltem, így el tudott lökni magától, mire a földön találtam magam. A fejem lüktetett, a hasam majd szétrobbant, és mindenhol csurom vér voltam. Vincent fölém közeledett, sántikálva, de még így is félelmetes volt. Már vártam, hogy lecsap, mikor Nick jelent meg a semmiből, és rávetette magát. A földön püfölték egymást, ami elég furcsa. Egy hatalmas természetfeletti farkas, egy emberszerű lény ellen. Nick végül elővette a fegyverét, és belelőtt Vincentbe, mire az lelökte magáról, és elrohant.
Szaggatottan vettem a levegőt, és nem tudtam felállni. Nick felállt a földről, és hozzám rohant.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva, mire bólintottam. A sikátorban két farkas holtteste feküdt vérbe fagyva, de most ez a legkisebb bajom. Egyre jobban szédültem, és szörnyen éreztem magam. Nick ahhoz képest jól festett, csak a szája vérzett, nekem viszont majdnem mindenem. Megpróbáltam felállni, de megszédültem. – Rohadtul nem vagy jól!
- De igen, jól vagyok! – erősködtem, és megpróbáltam megnézni a karcolásaimat, de annyira fájt, hogy nem sikerült
- Haza kell mennünk, és meg kell nézetnünk a sebeidet, és…szerintem vissza kéne mennünk Rogerhez is. Azt mondta pihenj, erre te…
- Mondom, hogy jól vagyok! – néztem rá komolyan, mire felvonta a szemöldökét – Segíts inkább felállni!

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. Nicken nem nagyon látszott a harc nyoma, néhány zúzódás, és gyűrött ruha, de nem vészes. Én meg? Inkább ne is beszéljünk róla. Akármennyire is akarom titkolni, nem lehet, hogy teljesen kikészültem. Nem számítottam rá, hogy egy átváltozott farkassal kell majd ma harcolnom. Különben sem vagyok mostanában a toppon szóval…ez most nagyon nem kellett. Lehet, hogy rossz vége lesz, ennek, de…hogy adhatnám fel a harcot? Ez az életem. Mindig is emiatt éltem, és most nem csinálhatom azt amit akarok? Na nem, ezt már nem! Nekem harcolnom kell, és kész! Nincs más lehetőség.
Nick leparkolt a garázsban, mire nagy nehezen kikászálódtam a kocsiból, és nem hagytam, hogy segítsen. Kicsit bicegve, mentem, de azért annyi méltóságom még van, hogy nem esek össze.
- Hova mész? – kérdezte mögülem, mikor nem a gyengélkedő felé vettem az irányt
- Van egy kis dolgom. – elém rohant, és megtartott
- Na nem! Most nem! Maximum, ha már jobban vagy. Néztél egyáltalán már tükörbe? – kihúztam a kezem a szorításból, és tovább mentem
- Leszarom, hogy hogy nézek ki! – bicegtem tovább, de természetesen ő is jött velem.
Benyitottam a kihallgató szobába, ahol Daniel éppen Tylernek adott egy hatalmas pofont. Felszisszentem, de bevettem annak, hogy csak a sérüléseim az oka.
Tyler a földre köpött, de nem nézett ki rosszul. A sebe már is kezdett gyógyulni. Mikor észrevette, hogy beléptem rám nézett, és elkerekedtek a szemei. Daniel a válla fölött rám nézett, majd felegyenesedett.
- Jézusom! – lehelte, mire összevontam a szemöldököm
- Ennyire nem nézhetek ki rosszul! – sétáltam a tükrös ablakhoz, és nem hittem el amit látok. A ruhám szétszaggatva, a szám feldagadt, a fejem vérzik, és még ki tudja mennyi minden. – Na jó talán mégis! – köszörültem meg a torkom, mire Daniel mellém lépett. Nick becsukta az ajtót, és belülről neki támaszkodott. Tyler szikrázó tekintettel nézett rá, amit a másik fél viszonzott.
- Mi a fene történt? – kérdezte a bátyám, de nem mert hozzám érni, mert mindenem szörnyen nézett ki
- Nem Nick hibája volt. – mondtam inkább Tylernek, mint a bátyámnak, de Daniel nem vette észre. A farkas annál inkább, rám kapta a tekintetét, én viszont elfordítottam a fejem. – Csak egy kávét akartam inni, és ott volt Vincent…meg két farkas. A sikátorban összecsaptunk velük, és míg Nick a két őrt megölte…Vincent átváltozott…szóval…- megvontam a vállam, mire Tyler felmordult
- Szóval ő volt? – szűrte a fogai között Daniel – Megölted? – megráztam a fejem
- Nem…nem sikerült. Sajnálom. – mondtam halkan, mire gyengéden megölelt, de nem mert szorosan. A válla fölött Tylerre néztem, aki átható tekintettel nézett rám. Most engem sajnál, vagy Vincentet? – Kapok vele pár percet? – kérdeztem a bátyámtól, mire bólintott
- Igen, ha utána ellátod magad. – halványan elmosolyodtam.
- Meg lesz. – Daniel kiment, én pedig egyedül maradtam a két férfival. – Van valaki aki hall minket? – Nick kinézett majd megrázta a fejét
- Nincs, és a hangszóró is ki van kapcsolva. – bólintottam, és a kis asztalra támaszkodtam. Egyre rosszabbul vagyok!
- Miért hagytad, hogy ilyen hülyeséget csináljon? – kérdezte hidegen Tyler, de nem tőlem. Nick mellém lépett
- Próbáltam lebeszélni, de nem ment. Kényszeríteni pedig nem fogom!
- Azt kellett volna! Egy átváltozott farkassal harcol miközben terhes, szerinted ez normális? – mély levegőt vettem
- Nem az ő hibája, és…nem vagyok terhes, vagyis…nem biztos, hogy az vagyok. – egyenesedtem föl, és a szemébe néztem
- Mi? – kérdezte halkan
- Nem látott az orvos semmit, így nem tudni, hogy terhes vagyok-e, vagy nem. Majd pár nap múlva kiderül… de te azt már nem éled meg. – megvillant a tekintete
- Muszáj, hogy ki tudjam osztani Vincentet. – felvontam a szemöldököm
- Mi az már engem féltesz?
- Ha már ő nem vigyázz rád, valakinek kell. – Nick majdnem neki ment, de visszafogtam
- Sokkal többet tett értem, mint te valaha is. – mondtam halkan, majd sóhajtottam – Vincent tud valamit, és szerintem ugyanazt tudja, amit te! Szóval gyerünk! Talán kevésbé fájdalmas halált tudok neked kicsikarni…- Tyler felemelte az állát, és végignézett rajtam
- Jól vagy?
- Ne tereld a témát! – összevonta a szemöldökét – Igen…jól vagyok. Most te jössz!
- Mi lenne, ha játszanánk egy játékot?! Egy-egy kérdés. – vonta meg vállát, mire megforgattam a szemem
- Nem akarok játszani.
- Hát jó. – vont megint vállat, és elnézett mellettem. A picsába!
- Jól van, de akkor is te jössz. Szóval mondj valamit! – elmosolyodott
- Tudom ki robbantott, és még tudok mást is. – felvontam a szemöldököm
- Ki?
- Én jövök. Meg akarod tartani a gyereket, ha terhes vagy? – lassan leereszkedtem a székre. Nick az ajtóhoz állt.
- Nem tudom.
- Ez nem válasz.
- Nem tudok rá válaszolni, mert még fogalmam sincs. Majd meglátjuk, hogy alakul. – bólintott, de nem mondott semmit
- Nagyon is jól ismered a robbantót. Adam volt. – felvontam a szemöldököm
- Ő nem elég nagy hal ehhez. Ki volt még benne?
- Ha anya leszel, akkor is kockáztatni fogod a gyerekünk, és a saját életedet is? – miért nem tud, csak egyszerűen felelni. Sóhajtottam. Legyünk őszinték.
- Nem akarom abba hagyni a harcot, de…ha anya leszek megvédem, majd mindentől. – mondtam halkan, mire pár másodpercig csönd lett
- Annyit tudok, hogy ő csinálta a piszkos munkát, viszont a rosszabb hír az, hogy valószínűleg vámpír volt a tettes. – megráztam a fejem
- Ennek semmi értelme. – mondtam halkan, mire megköszörülte a torkát
- Van köztetek valami? – összevontam a szemöldököm, és a vállam fölött Nickre néztem. Kifejezéstelen arccal bámult előre.
- Milyen kérdés ez?
- Olyan amire választ várok.
- De minek, már úgy sem számít?! – suttogtam, mire sóhajtott
- Nekem még talán igen…szóval? – ne csinálja megint ezt! Kérlek Istenem, nem akarom megint ezt!
- Nem. Nincs köztünk semmi, nem is volt. – ráztam meg a fejem, mire mély levegőt vett
- Dühös leszel, ha azt mondom, hogy megnyugodtam?
- Igen. – halványan elmosolyodott
- Nem akarom, hogy ő legyen a gyerekem apja Helena! Én akarom felnevelni!– megforgattam a szemem
- Még nem tartunk ott. Mit tudsz még? – kihúzta magát, a széken
- Tudják, hol van a főhadiszállásotok.
- Mi? – kérdeztük egyszerre Nickel, mire Tyler komor tekintettel nézett ránk.
- Nem tudom honnan, de az biztos, hogy itt nem vagytok biztonságban. A bombát el akarják itt helyezni, és ha nem vigyáztok…nagyon rossz vége lesz. – ránéztem Nickre, aki ugyanolyan tekintettel meredt rám, mint amilyen fejet én vághattam
- Honnan tudod ezeket? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- A farkasok derítették ki. Sajnálom. – mély levegőt vettem, és megpróbáltam felállni, de megszédültem, így Nicknek kellett elkapnia. Tyler is felállt volna, de a láncok nem engedték.
- Teljesen tönkreteszed magad. – suttogta, a tekintete pedig tele volt fájdalommal. A hasamra szorítottam a kezem, és Nickbe kapaszkodtam
- Jól vagyok. – mondtam halkan, és az ajtóhoz mentem
- Még tartozol egy válasszal. – megálltam, de nem néztem rá – Mit tettél értem? – behunytam a szemem, és lassan felé fordultam.
- Nem akarok erről beszélni, és még…emlékezni sem akarok rá. Már megtörtént, és kész.
- Ez nem válasz! – közölte szárazon, mire megráztam a fejem
- Többet nem kaphatsz. – mentem ki lassan az ajtón, és Nickel együtt a gyengélkedőbe indultam.

Díj!

Ismét egy díj amiért nagyon hálás vagyok Nallanak! :) Igazából nincsenek titkaim, de azért pár dolgot jó ha tudtok rólam...:P - A Legjobb Barátnőm szerint perverz fantáziám van, de nem is tudom, hogy ezt honnan veszi...xD - Imádom a kígyókat, és nekem is van otthon 8 :$ - Betegesen rajongok a könyvekért, és ha van ilyen betegség akkor én sztem gyógyíthatatlanul olvasás mániás vagyok :D - Imádok a barátaimmal lenni, de néha jobban érzem magam egy kis zene, és a történetem társaságában :P - Nagyon pörgő csaj vagyok, és eléggé elvetemült is xD:D Igazából 5 bloggernek kéne még tovább küldenem, de akiknek küldeném azok már mind megkapták. Én mindig csak elfogadom a díjjakat, de soha nem adom tovább, lehet ez is vmi betegség nálam...:/:) Még egyszer köszönöm Nalla! :) puszi Niky

Dark Kiss 4. fejezet

4. fejezet

Torkomban dobogó szívvel feküdtem le az ágyra. Beteg hálóing volt rajtam, és persze alsónemű. Roger mellém ült egy gurulós széken Nick pedig falnál állt. Egyre gyorsabban kezdtem venni a levegőt, és a látásom elhomályosult.
- Nick…- mondta az orvos, mire halk lépteket hallottam, majd éreztem, ahogy megfogja a kezem, és lágyan megszorítja.
- Itt vagyok. Vegyél mély levegőt, és ne törődj semmivel! – nézett rám lágyan, mire bólintottam, és behunytam a szemem. Éreztem, hogy valami hideg kenődik el a hasamon, majd nyomást. Roger percekig nem szólalt meg, csak hümmögött. Nick tekintete a képernyőre szegeződött, de én nem fordultam oda. A tekintetéből semmit nem tudtam kiolvasni.
- Mi az? – kérdeztem már türelmetlenül, mire letörölte a hasamat, és lehajtotta a hálóinget. Felé fordítottam a fejem. Összevont szemöldökkel meredt maga, elé, és levette a gumikesztyűjét. – Látott valamit?
- Lehet, hogy túl személyes kérdések lesznek, de muszáj felelnie rá, mert biztos akarok lenni a dolgomban. – bólintottam – Ivott a farkasból? – mély levegőt vettem
- Igen, és telihold is volt. Hacsak a naptár nem téved. – halványan elmosolyodott. Felültem, de nem engedtem el Nick kezét. Most ő az én támaszom. – Mit látott? – kérdeztem újra
- Igazából…semmit. Ami…talán annyira nem meglepő, mert csak pár hete történt az eset, és a félvér babák máshogy fejlődnek, mint a vámpírok. Több kutatást is végeztem már ezzel kapcsolatban, és az hogy nem láttam semmit nem meglepő, mégis…
- Lehetséges, hogy nem vagyok terhes? – vontam föl a szemöldököm, mire megrázta a fejét
- Kilencvenkilenc százalék, hogy az vagy. – akkor még mindig van egy százalék esélyem. Hurrá!
- Mikor derül ki ez pontosan?
- Várjunk még pár napot, ha akkor sem látunk semmit…- sóhajtottam. El sem hiszem. Lehet, hogy mégis van rá valami esélyem, hogy rendbe jönnek a dolgok! Vagy mégsem, a dolgok már… rég nem jöhetnek rendbe.
- És ha…mégis az vagyok…elvetethetem? – az orvos Nickre, majd rám nézett, és megköszörülte a torkát
- Nos…természetesen, de nem nagyon ajánlom. Ő nem egy szokványos baba, ha elveteted, lehet, hogy már soha többet nem lehet gyereked. - megszorítottam Nick kezét, és behunytam a szemem. Akarok egyáltalán valaha is gyereket? Igazából, soha nem foglalkoztam még ezzel a témával, és nem is nagyon vonzott…mostanáig. Nem mondom, hogy most odáig vagyok az örömtől meg vissza, de…nem tudom, hogy mi lesz ha kiderül, hogy mégis fejlődik bennem valaki. Kinyitottam a szemem, és az orvosra néztem.
- Értem…

Fél órával később már a kocsiban ültünk. Roger azt mondta, hogy pihenjek, és ne erőltessem meg magam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt a feltételt nem fogom tudni betartani.
Az ablaküvegnek nyomtam a homlokomat, és mély levegőket vettem. A kezem önkéntelenül a hasamra csúszott, de aztán elrántottam onnan, mintha megégettem volna. Nick vezetett, de a szemem sarkából engem kémlelt. Mintha félne tőle, hogy valami hülyeséget csinálok. Hálás vagyok neki, hogy ott volt velem, mert nélküle nem tudtam volna megcsinálni. Olyan volt mintha a férjem lenne, és épp az első ultrahangos képet vártuk volna a babánkról. Jó érzés, hogy törődik velem, de félek tőle, hogy ez neki mást jelent mint nekem. Persze néha összekapunk, de úgy érzem…hogy szeretem. Csak nem úgy ahogy azt ő akarja, és itt van a bibi.
Egyre idegesítőbbé vált, ahogy engem vizslat, míg végül megelégeltem.
- Mi van? Szerinted kiugrok a kocsiból, vagy mi a szösz? – kérdeztem élesen, mire megrázta a fejét
- Nem csak…elmélkedek. – sóhajtottam
- Min?
- Biztos, hogy Tyleré a gyerek? – rákaptam a tekintetem, de ő nem nézett rám.
- Mi? Mi az istenről beszélsz? – megvonta a vállát
- Igazából…nem értem, hogy miért akarod elvetetni, ha az övé. – felvontam a szemöldököm
- Szerinted? – kérdeztem gúnyosan
- Gondolom félsz, hogy majd nem tudsz miatta harcolni. – megköszörültem a torkom
- Nem csak az. Mit mondanék Danielnek, meg a többieknek? És mi lenne utána? Tyler…valószínűleg élve nem jut ki tőlünk… rengeteg okom van rá. – nyeltem egy nagyot
- És mi szól ellene? – nem válaszoltam, inkább az ablakon bámultam ki. Egy étterem mellett hajtottunk el éppen.
- Megállnál? – kérdeztem halkan, mire bekanyarodott egy kis utcába az étterem mellé. – Hozok egy kávét neked is kell? – szálltam ki, de ő megrázta a fejét. Igazából csak egy kis friss levegőre van szükségem, és magányra. Át kell gondolnom a dolgokat, és bár nem biztos, hogy terhes vagyok nagyon kicsi rá az esély, hogy nem. Zsebre tettem a kezem, és lassan besétáltam a kis kávézóba. A pultnál kértem egy kávét elvitelre, és mély levegőket vettem.
Az orvos nagyon diszkréten kezelte a dolgokat, amin meglepődtem. Azt hittem el fog ítélni, vagy ilyesmi amiatt, hogy egy farkassal voltam. Ahhoz képest semmi nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Miközben vártam a kávémat a pultnak támaszkodtam.
Az ajtó fölötti csengő megszólalt, és hárman beléptek a kis kávézóba. Gúnyosan elmosolyodtam, és feléjük fordultam.
Vincent két farkas kísértében jelent meg.
- Már vártalak. – vigyorogtam, mire felmordult, de nem ért hozzám. A két farkas mellette csak őr volt, Vincent az aki beszélt.
- Hol van? – kérdezte élesen, mire felvontam a szemöldököm
- Ki?
- Nagyon jól tudod. Hova vittétek Tylert? - lazán a pultnak támaszkodtam
- Fogalmam sincs, hogy kiről beszélsz. Még csak nem is láttam Tylert mostanában. Kérdezz meg mást, engem pedig hagyj ki belőle! – a pincérnő letette a kávémat, mire én a pénzt a pultra raktam, és megkóstoltam a rendelésemet. Már épp elmentem volna mellette, mikor megragadta a karomat.
- Jobb ha beszélsz! – megráztam a fejem
- Emberek között vagyunk. Nem lenne szabad így viselkedned egy hölggyel. – elengedett, de a tekintete nem tetszett.
- Számomra te már rég nem vagy hölgy. – lebiggyesztettem az alsó ajkamat
- Milyen kár… - intettem búcsút, majd a kocsihoz indultam ahol Nick várt. Kiszállt a kocsiból, és neki támaszkodott – Láttad? – kérdeztem tőle
- Igen, de úgy voltam vele, hogy nem rendeznek cirkuszt emberek előtt, így nem léptem közbe.
- Helyes. – emeltem felé a papírpoharamat, mire elmosolyodott, és a fejem fölött elnézett. Vincenték kijöttek a kávézóból, és a sikátor felé sétáltak. Ekkor jutott eszembe valami. – Van nálad fegyver? – Nick bólintott, mire elmosolyodtam. – Le kell vezetnem a feszültséget valamin.
- Vagy inkább valakin nem? – vállat vontam, és a sikátor felé sétáltam.

Lassan szürcsölgetve a kávémat mentem a szag után. Nick mellettem sétált, és nem mondott semmit. Nem is kellett, tudom, hogy őrültnek tart, de hát…ez van. Vincenték mintha csak ránk vártak volna a sikátor végében álltak egymás mellett. Eldobtam a papírpoharamat, és addig közelítettem, míg csak pár lépés választott el minket egymástól.
- Most már beszélhetünk? – mosolyogva bólintottam
- Igen, de csak akkor ha te is válaszolsz az én kérdéseimre. – felvonta a szemöldökét, de biccentett. Okos kutya!
– Hol van Tyler?
- A Vadászok elkapták, szóval…nálunk rontja most a levegőt.
- Eric nem örül neki, hogy Lucas ilyesmire vetemedett.
- Nem Erichez tartoztak a halott vámpírok. Tyler a helyszínen volt, és ezért kaptuk el. – közöltem élesen
- Tudod, hogy nem mi voltunk, akkor miért nem magyarázod el ezt nekik? – megvontam a vállam
- Már próbáltam. Többet már én sem tehetek. Tylert élve már nem látjátok. – gonoszan elvigyorodott
- Ezzel azt akarod mondani, hogy képes lennél megölni?
- Most én kérdezek! Ha nem ti voltatok a robbantók, akkor ki? – megvonta a vállát
- Mindent én sem tudhatok. – fordult meg, és menni készült, de rá emeltem a pisztolyt.
- Még nem végeztünk.
- Ó, de hogy is nem. – mondta halkan, és elindult a többiekkel együtt, de utána futottam, és a falhoz löktem. Nick addig a többit tartotta a szemmel. Vincent felmordult, és vért köpött a földre. De sajnálom! – Ezt nem kellett volna! – fordult felém a szeme pedig izzott
- Miért fájt? – kérdeztem mosolyogva, mire megropogtatta a nyakát, a szeme pedig már nem az övé volt. Itt kezdődik a baj!
- Nem annyira, mint amennyire neked fog.