Dark Kiss 3. fejezet

3. fejezet

Álmodtam, és, hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy boldog voltam. Ilyen ritkán történik meg velem, ezért minden egyes percét élveztem. Amíg…valaki meg nem zavart.
- Helena! Helena, ébredj!
- Nem akarok. – mondtam nagyot nyögve, de nem nyitottam ki a szemem. Egyszer álmodok szépet, és erre nem megzavarnak? – Még egy órát hagyj, kérlek!
- Így is átaludtad a napot. – jött a halk válasz, mire lassan kinyitottam a szemem. Nick állt előttem.
- Mennyi az idő? – kérdeztem halkan, mire sóhajtott
- Éjjel tizenegy. – összevontam a szemöldököm. Annyit aludtam volna? Fel sem tűnt.
- Sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém. Hamarabb is felkelthettél volna nyugodtan. – ültem fel, és kiropogtattam az elgémberedett csontjaimat.
- Már voltam bent nálad egyszer, de annyira ki voltál ütve, hogy inkább nem zargattalak. Most viszont…kellenél.
- Minek?
- Tyler beszélni akar veled, de azt nem mondta, hogy miről. Jobb lenne, ha hamar túlesnél rajta szerintem. – megráztam a fejem
- Eddig nem akart velem beszélni, most hirtelen mégis? Elegem van már, hogy mindig csak játszik. – a bal kezére böktem, amiben egy zacskó vér volt – Azt nekem hoztad?
- Igen, gondoltam éhes leszel. – nyújtotta felém, mire én elvettem, és kimentem vele a fürdőbe. Beleöntöttem egy pohárba, majd visszasétáltam Nickhez.
- Tudod mit akar tőled? – megráztam a fejem
- Nem. Kéne? – kérdeztem, és ittam pár kortyot
- Valamin felzaklattad magad, szóval igen. Tudnod kéne.
- Nézd én…- nem tudtam befejezni a mondatot, mert a gyomrom felkavarodott, és majdnem a földre hánytam, de végül elértem a wct. Csak vér jött belőlem, mert más nem volt a szervezetemben. Tudtam, hogy Nick utánam jött, és örültem, mert segített feltápászkodni, és megmosni az arcomat. Mély levegőket vettem, és ittam pár korty vizet.
- Mond, hogy nem az van amire gondolok?! – kérlelt halkan, mire lassan felé fordítottam a fejem
- Hazudjak? – elkáromkodta magát, majd összeszorított szájjal rám meredt – Ne szólj senkinek! Kérlek! Én…még nem tudom mi lesz velem. – haraptam be az alsóajkam, és próbáltam nem elbőgni magam. Halkan sóhajtott, majd magához ölelt.
- Mindig melletted leszek. Akármi is fog történni. – suttogta a hajamba, mire én bólintottam, és szorosan magamhoz öleltem.

Fél óra múlva már összeszedtem magam annyira, hogy felöltözzek, és elballagjak a kihallgató szobáig. Úgy érzem magam mint egy ezer éves ember, de ez külsőleg nem látszik. Nick megint vigyázott nehogy bárki is bejöjjön míg mi beszélünk Tylerrel, de nem bírtam bemenni percekig. Végül egy nagy sóhaj után besétáltam.
Még mindig ugyanúgy néz ki mint tegnap, azzal a különbséggel, hogy fáradtabbnak látszik.
Megköszörültem a torkom, és leültem vele szemben. Az asztal lapot néztem mereven, és vártam, hogy megszólaljon, de nem tette.
- Miért akartál velem beszélni? – nem ismertem rá a hangomra olyan rekedt volt, így próbáltam megköszörülni a torkom
- Ezek szerint már rájöttél, hogy igazat mondtam?! – gúnyosan elmosolyodtam, és ránéztem
- Tudod te egyáltalán, hogy mit tettél? Tisztában vagy vele, hogy ez…mit jelent? – sóhajtott
- Akkor is tisztában voltam vele amikor megtettem, és most is pontosan jól tudom, hogy mik ennek a következményei. – megráztam a fejem
- Nem tudod. Fogalmad sincs róla, hogy ez…mivel jár.
- Abban a pillanatban ez volt a legkézenfekvőbb dolog amit tehettem.
- Micsoda? Az, hogy a belegyezésem nélkül teherbe ejtesz? – keltem ki magamból, mire ő felemelte az állát
- Lehet, hogy ő hozza el a két faj békéjét. – összeszorítottam az állkapcsomat
- Leszarom, hogy mit hoz a fajnak, de abban biztos vagyok, hogy az én halálomért ő lesz a felelős.
- Azért tettem amit tettem, mert azt akartam…, hogy velem maradj. Pontosan tudom, hogy mit szólnak hozzá majd a vámpírok, de azzal is tisztában vagyok, hogy mi lesz a farkasok reakciója. – gúnyosan felnevettem
- Meg fognak ölni, ha ezt megtudjak Tyler! Felfogtad, hogy meghalok, csak, mert te a tudtom nélkül...
- Senki nem kényszeríttet, hogy igyál a véremből! – közölte élesen – Elmehettél volna magyarázat nélkül is.
- Persze, fogd nyugodtan rám! Örülj inkább, hogy megadtam neked a búcsú esélyét. Bár ne tettem volna… - felvonta a szemöldökét
- Ő egy darab belőled, és belőlem Helena…
- Jelen pillanatban csak egy lény aki megkeseríti az életemet. – Tyler tekintete megvillant
- Akkor öld meg! Gyerünk! Mi tart vissza? Hisz csak el kell menned a fajod orvosához. Miért nem mész? – nem válaszoltam, inkább lesütöttem a tekintetemet – Erről beszélek. Nem tudod megölni, mert ő a mi gyerekünk.
- Tönkre tettél Tyler. Ezzel tisztában vagy? – kérdeztem halkan
- Ha nem jöttél volna ezzel az „időt kérek” szarsággal nem történt volna ez.
- Fogalmad sincs, hogy miért tettem amit tettem. – ráztam meg a fejem, mire felmordult
- Mert nem tudsz hazugságban élni. Persze. Ezt már hallottam. Akkor kellett volna ezen gondolkozni, mikor először együtt voltunk. – gúnyosan elmosolyodtam
- Az a gond…hogy te csak azt látod, ami neked fontos. Azt nem veszed észre, amit én tettem érted.
- Mit tettél te értem? – kérdezte fog csikorgatva, mire felé fordítottam a fejem. Igazából… már nem érdekel az egész. Ennél rosszabb már úgy sem lehet nem?
- Semmit. – közöltem, és felálltam a székről – A lényeg az, hogy te jól csináltad a dolgodat. - fordítottam neki hátat, de még megszólalt
- Nem fogom engedni, hogy a gyerekemet megöld, vagy, hogy odaadd valakinek!
- Egyenlőre ő még csak az én gyerekem. Ahhoz pedig semmi közöd, hogy mit teszek vele. A munka rád eső részét már megtetted. A másik fele pedig…- néztem rá a vállam fölött - …nem fogsz már innen élve kijutni.
- Csak figyelj! – felvontam a szemöldököm. Meg kéne még valamit beszélnünk.
- Tudsz valamit a fegyverről? – gúnyosan elmosolyodott
- Talán.
- Jobb ha nekem árulod el, minthogy megvárod, míg Daniel szedi ki belőled. – néztem rá ártatlanul, mire megvonta a vállát
- Hidd el, ha elmesélem neki, hogy a húga kitől vár gyereket, rögtön más fogja izgatni. – csípőre tett kézzel felé fordultam
- Mert majd biztos hinni fog neked.
- Lehet, hogy nekem nem, de a jeleknek annál inkább. – összevontam a szemöldököm – Szerinted örülni fog, hogy nagybátyus lesz? Biztos boldog lesz attól, hogy a húga összefeküdt egy farkassal. – elmosolyodtam
- Mondhatsz neki akármit. Előbb hinne egy embernek, mint neked. Csak magadat égetnéd ezzel. Ami pedig azt illeti…úgy tudják, hogy még Nickel vagyok együtt. Szóval…nyugodtan állíthatom, hogy övé a gyerek. Ha pedig megszületik…nos, ezzel ráérünk majd akkor foglalkozni. – vontam vállat, Tyler keze pedig remegni kezdett
- Most fejezd be! Világos? – felvontam a szemöldököm
- Miért ha nem mi lesz? Csúnyán nézel rám? Mert sajnos, most nem tudsz megmozdulni. – felemelte az állát
- Tudok olyat mondani, amivel kihozhatlak a sodrodból.
- Most épp boldog vagyok, szóval nem érdekel…de talán majd később. Ha még akkor is élsz. – nem vártam meg a válaszát kimentem az irodából, és füttyentettem az egyik vadásznak. – Én végeztem vele. A terep a tiétek. – karon fogtam Nicket, és a szobám felé kezdtem húzni
Bezártam az ajtót, és bementem a gardróbomba, hogy felvegyem a vadász ruhát.
- Kellene a segítséged. – mondtam Nicknek, miközben a fegyvereket töltöttem meg
- Miben? – kérdezte, mire sóhajtottam
- Kell egy orvos. Aki megbízható, és nem köp be senkinek. Nem akarok egy kontárhoz menni. – Nick felvonta a szemöldökét
- Rendben. Ismerek valakit, de előtte fel kell hívnom. Mikor akarsz menni?
- Most azonnal.
- Minek is kérdeztem…- rázta meg a fejét, és a füléhez tartotta a mobilt. – Hallo, Roger? Igen…én vagyok. Lenne egy kis munkám a számodra.

Egy óra múlva már egy kis családi háznál álltunk, és vártuk, hogy kinyissák az ajtót. Lehet jobb lett volna egyedül jönni. Nick mégis csak egy férfi.
- Elmehetsz, ha akarsz. – mondtam halkan, mire rám meredt
- Megmondtam, hogy veled vagyok bármi is legyen. Szóval…itt maradok. – mosolygott rám, majd még egyszer megnyomta a csengőt – Ne félj nem lesz semmi baj.
- Én …- nem tudtam befejezni a mondatot, mert kinyílt az ajtó. Egy öregedő vámpír állt előttem. Magasabb volt nálam. Ősz haja hátrafésülve, az orrán pedig szemüveg. Kicsit pocakos volt, de a fehér köpeny miatt nem látszott annyira.
Nickkel régi barátként üdvözölték egymást, majd a férfi felém fordult.
- Te vagy Helena igaz? – bólintottam, és kezet ráztam vele – Én Roger vagyok. Gyertek beljebb! – indult el előttünk, de nem volt sok kedvem utána menni
- Csak utánad. – nyújtotta ki a kezét Nick, mire egy mély levegő után bementem. A ház, vagy inkább orvosi rendelő csendes volt. Az egész úgy nézett ki mint egy kórház. Fehér falak, és székek, középen egy recepciós pult, ahol nem ült senki. Minden stimmelt, kivéve, hogy nem volt senki a közelben, csak a doki. Nick leült az egyik székre, én pedig megálltam mellette. Roger rám mosolygott.
- Nos…nagyjából tudom, hogy miről van szó, ezért nincs itt senki. Jobb szeretem az ilyen ügyeket zárt ajtók mögött végezni. Meg különben is…Nick csak bennem bízik. Az alkalmazottaim más tészta. – halványan elmosolyodtam, de nem sikerült ellazulnom. Lehet, hogy aranyos az öreg, de attól még nem biztos, hogy olyan mint amilyennek mutatja magát. Valamit elkezdett mondani Roger, de nem nagyon figyeltem rá. Bólintottam, bár nem tudom, hogy mire, ő pedig bement egy kis szobába. Nickhez fordultam.
- Könyörgök gyere be velem!
- Roger régi barátom. Nem fogja ki adni a dolgot senkinek, és nem is fog bántani. Különben is…szerintem jobb ha nem vagyok bent. Nem hiszem, hogy csak ultrahang lesz…- megráztam a fejem
- Akkor félre nézel. Csak…gyere be velem. Kérlek! – pár másodpercig a szemembe nézett, majd lassan felállt
- Mióta félsz az orvosoktól? – vonta föl a szemöldökét
- Mióta megtudtam, hogy egy félig farkas, félig vámpír kisbabát hordok a szívem alatt. – fogtam meg a kezét, és magam után húztam.

Dark Kiss 2. fejezet

Sziasztok!

Nem lett valami hosszú, de azért megteszi. :) Jó olvasást hozzá!!!:DD

puszi
Niky

2. fejezet

Az agyam lüktetett, és azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Próbálom elfelejteni, hogy valaha is ismertem, erre megjelenik. Pont itt, és pont…most! De ami még ennél is rosszabb, hogy nagyon is jól tudom, hogy mi lesz ennek a vége…
Nyeltem egy nagyot, és vetettem egy futó pillantást Nickre, de ő nem nézett a szemembe. Egy mély levegő után Lucasra néztem.
- Mit keres itt? – kérdeztem halkan, mire gúnyosan elmosolyodott
- Az a bomba ami felrobbant… Danielék visszamentek a klubba, és mit ad Isten? Ő is éppen ott volt. Csak az a furcsa, hogy egyedül… Úgy tűnik, a nyomokat akarta eltakarítani, csak mi közbeléptünk, és nem sikerült elmenekülnie.
- Egyáltalán honnan tudott Daniel a bombáról? – Lucas sóhajtott, és tovább nézte a másik oldalon ülő farkast. Nekem elég volt egy pillantás is, és már megzavarodtam. Azóta sem néztem felé.
- Egy…fiatal vámpír barátja is ott volt. Éppen telefonon beszéltek egymással, mikor…történt ami történt. Daniel pedig elment a klubba, mert először nem tudta, hogy miért szakadt meg a vonal. Akkor látta meg a pusztítást. – megköszörültem a torkom
- Nem hiszem, hogy…
- Ha most azt mondod, hogy nem a farkasok tehetnek az egészről…magadnak is hazudsz! – közölte, majd kiment a kis szobából. A Vadászok Lucas után mind szétszéledtek, de a zsivajuk messziről hallatszott. Nick mögöttem maradt, de nem szólt egy szót sem.
Az ujjamat a kihangosító gomb felett tartottam, de annyira remegett kezem, hogy nem sikerült lenyomni. Behunytam a szemem, és valahogy sikerült. Hirtelen meghallottam a bátyám hangját.
- Miért voltál ott? – kérdezte, gondolom már sokadszor, mert a hangsúlya kemény, és követelőző volt.
- Már elmondtam, és ha csak nem vagy süket, szeri…- ennyi elég is lesz azt hiszem. Kikapcsoltam, és mély levegőt vettem
- Jól vagy? – kérdezte Nick, én pedig nagy nehezen felemeltem a fejem. Még mindig ugyanúgy ült bent Tyler mint eddig, de most Daniel fel alá járkált, és egyre idegesebbnek látszott. A bátyám álig felfegyverkezve volt, míg ő fekete nadrágot, és felül kigombolt fehér inget viselt. Mintha csak megérezte volna, hogy őt nézem felém fordította a fejét, és pontosan a szemembe nézett.
Vettem egy mély levegőt, és kihúztam magam.
- Tökéletesen. – mondtam, majd mellé sétáltam, és a fülébe súgtam – Ne engedj be oda senkit, és ne engedd, hogy valaki hallgatózzon, kérlek! – Nick megfogta a kezemet, majd bólintott, mire hálásan rámosolyogtam.
A falak direkt olyan anyagból vannak, hogy még a vámpírok se halljanak semmit, csak a kihangosítón keresztül. Most ennek igazán örülök.
Benyitottam a kis irodába, mire minden szem rám szegeződött, de én csak Daniellel foglalkoztam. Egy utolsó pillantást vetett a farkasra, majd mellém állt.
- Kérlek, menj ki! – mondtam halkan bár tisztában vagyok vele, hogy Tyler mindent hall.
- Lucas nem lenne elragadtatva, ha egyedül hagynálak vele, és én sem.
- Tíz év után…kell pár perc, és ezt szerintem te mindenkinél jobban tudod. – néztem vele farkas szemet, és amikor felsóhajtott tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Rendben. De…ha lehet hagyd életben. Kell nekünk. Még. – nézett a válla fölött búcsúzóul rá, majd kiment, én pedig kulcsra zártam az ajtót. A kezemet a kilincsen tartottam, és nem fordultam meg.
- Mit akarsz? – hallottam meg a fagyos hangot, mire felé fordultam. Még mindig elveszek a szemében.
- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem halkan, mire gúnyosan elmosolyodott, és megmozdította a láncot amivel le volt kötve.
- Behoztak, mert azt hiszik nyomokat akartam megsemmisíteni. Ezek szerint nem vált be a terved, hogy bebizonyítsd mi nem tehetünk semmiről. – vont vállat
- Miért hagytad, hogy behozzanak?
- Sokan voltak, és…nem akartam mészárlást. Így inkább hagytam magam.
- Tisztában vagy vele, hogy innen élve már nem jutsz ki? – kérdeztem rekedt hangon
- Legalább nem kell kijelentened a már meghozod döntésedet. – közölte hidegen
- Miről beszélsz? – fáradtan felemelte a kezét, és megmasszírozta a halántékát, miközben a láncok csak úgy csörögtek. A székhez van kötve, így nem tud felállni, de minimális mozdulatokra azért képes.
- Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy amikor időt kértél…akkor kimondtad a kapcsolatunk végét is. – nem engedtem, hogy gyengének mutatkozzak, ezért kihúztam magam, és közelebb sétáltam hozzá
- Jobb így nem? – kérdeztem az üres székre támaszkodva, miközben ő végig engem nézett
- Neked biztosan…
- Mi lenne ha egyszer, nem engem tüntetnél fel bűnösnek? – megrázta a fejét
- Nem fogod fel a helyzet súlyosságát Helena. Ha nem lépsz le boldogan élhetnénk.
- Ha ki akarsz innen jutni, szökj meg! Más lehetőséged nincs. – tereltem el a témát, és az ajtóhoz sétáltam. Ennyi elég lesz mára.
- Telihold volt. – hirtelen hátrafordultam
- Mi?
- Amikor utoljára együtt voltunk…telihold volt. Bár…mivel túlságosan felhős volt az ég, nem bújt elő, ezért nem hatott rám, de...attól még az volt. – a szám kiszáradt, és nyelni nem tudtam
- Hazudsz! – közöltem élesen, mire felvonta a szemöldökét
- Nézd meg a naptárat, ha nekem nem hiszel. – mondta halkan.
Nem is késlekedtem tovább feltéptem az ajtót, és kirohantam, de előtte még kívülről bezártam a farkast. Hallottam, hogy valaki utánam fut, de nem néztem hátra. Gyorsan a szobámba mentem, elővettem egy kis fiókból a naptárat.
- Mi történt? – kérdezte mellőlem Nick, de nem válaszoltam. Visszalapoztam ameddig kellett, és eltátottam a szám. Levegőt sem kaptam.
- Rohadt nagy baj van…

Nem bírtam visszamenni. Kell egy kis idő mire felfogom a történteket. Odaadtam Nicknek a kulcsot, ő pedig magamra hagyott. Majd később beszélek Tylerrel a fegyverről, ha még éledben lesz…De most nem megy.
A zuhany alatt ültem a falnak dőlve, lábamat felhúzva, a fejemet a csempének vetve. Talán a víz segít, bár…nem hiszem. Nem akarom ezt! Én…az életem romokban, és ehhez nem kell még több gond.
Két órát ültem, és semmi nem lett jobb. A végtagjaim elzsibbadtak, de nem több. Magamra kaptam egy hálóinget, és befeküdtem a puha ágyamba. Nem akarok Nicket, nem akarok Tylert, nem akarok fegyvert, én csak egy nyugodt éjszakát kérek. Ennyi. Olyan nagy kérés ez?

Dark Kiss 1. fejezet

Sziasztok!

Most nem kaptatok előzetest, mert rögtön felraktam a fejit :P:DD Most többet kellett várni, de szerintem megéri. ;) Remélem tetszeni fog az új könyv, és mindenki aki eddig olvasott az most is fog!! :) Jó olvasást!

puszi
Niky

Dark Kiss

1. fejezet

- Én fogok nyerni! Erőlködhetsz akárhogy verhetetlen vagyok. – vigyorgott Nicholas Jimre, mire az csak a szemét forgatta
- Ne is álmodj róla! Hozzád képest én egy zseni vagyok.
- Hol élsz? A számítógépekben te vagy az ász, de a csajokban én.
- És megmondanád mi köze van a pókernek a csajokhoz? – kérdeztem, miközben egy újságot lapozgattam a díványon fetrengve. A pihenőben voltunk a srácokkal, és éppen a gőzt eresztettük ki. Próbálnak játszani, de inkább csak veszekednek. Leginkább Nicholas.
- A vetkőzős pókernél igenis kell a bájam, és ott mindig nyerek. Nehogy már pont Jim verjen meg! – mutatott rá, de Jim csak elmerültem tanulmányozta a lapjait.
- Hát ha ennyire akarod, hogy vetkőzzön… - mormoltam az orrom alatt, mire belekönyökölt a lábamba. Fejen vágtam az újsággal, és már majdnem verekedni kezdtünk mint az óvodások, mikor Jim lepisszegett minket.
- Így nem tudok koncentrálni!
- És én sem Helena! – nézett rám kihívóan Nicholas, én pedig visszafeküdtem a helyemre, a lábamat az ölébe raktam, mire elhúzta az orrát, de nem csinált semmit. Elmosolyodtam, és inkább tovább lapozgattam az újságomat.
Mint általában most sem volt benne semmi érdekes. Igazából, szokatlanul csendes mostanában a környék. Semmi harc, semmi mozgás, vagy öldöklés. Ez viszont nekünk abból a szempontból jó, hogy pihenhetünk, és egymást nyúzhatjuk. Bár…szerintem most jót tenne nekem egy kis vérre menő küzdelem, azok után, hogy…
- Hát pajtás…azt hiszem nyertem. – rakta le Jim az asztalra a lapjait, mire elvigyorodtam
- Royal Flush? Ezt nem hiszem el. Csaltál! – gyanúsította meg Nicholas, amin én csak még jobban szórakoztam.
- Nem tehetek róla, hogy ebben is őstehetség vagyok. – dőlt hátra a széken elégedetten
- Visszavágót! Most! – sóhajtva megráztam a fejem
- Soha nem fogtok megjavulni. – ekkor Daniel jelent meg az ajtóban, az arcán szörnyű kifejezéssel. A szobában azonnal elhalkult mindenki.
- Van egy kis problémánk. – mondta halkan, mire ledobtam az újságot, és felültem – A vihar előtti csendnek vége…használták az első bombát.
- Mi? – kérdeztük egyszerre
- A napfény bombát, úgy tűnik sikerült tökéletesíteni, és most használták. Több mint ötven vámpír veszett oda. Egy kisebb szórakozó helyen használtál, ahova mindig sokan benézünk. Az emberek azt hitték csak a műsor része a fény játék, aztán még csak meg sem lepődtek, hogy eltűnt csaknem a fél társaság. A rendőrségnek nem szóltak. Szerintem nem is fognak, mert semmire nem emlékeznek a történtekből, annyira kész volt az összes…de, nekünk ez hatalmas veszteség, és szerintem ez még csak a kezdet volt. – a csendet vágni lehetett
- És nem volt furcsa az embereknek, hogy a hamu közepén állnak, ami azelőtt nem volt ott? – kérdezte Nicholas
- Mint mondtam, nem emlékeznek semmire. Valószínűleg az elkövető tett róla, hogy ne maradjon nyoma, mert akárhány embert kérdeztem azt mondta nem volt semmi különös. Szóval a vámpírokat nem fogják keresni. Szerintem aki ezt tette minden embernek beadott valamit, azt nem tudom, hogy mit, de egy ember sem halt meg.
- Ami annyit tesz, hogy bárki is a tettes, nagyon óvatos. – szóltam közbe, mire bólintott
- Ma már nem megyünk ki, mert közel a hajnal, de… holnap este az első dolgunk lesz világos? – mindenki bólintott. Azt hittem már lezárhatjuk a harcot, de ezek szerint…tévedtem. A harc csak most kezdődik.

A napom nem sikerült valami fényesre, de legalább végig aludtam. Bár ébren lettem volna…
- Elmondod mi a baj? – kérdezte Emma, az ágyamon ülve. Én az ablakomban ültem, és a lehúzott redőnyt kémleltem. Mintha csak a kinti tájat csodálnám. Fél óra, és lemegy a nap, de valahogy…nincs hangulatom, ahhoz, hogy a fegyverrel foglalkozzak. Sóhajtva Emma felé fordultam.
- Semmi, és…minden.
- Tudom, hogy sok mindent a védelmem miatt nem mondasz el nekem, de...azt jobb ha tőlem tudod, hogy nem vagyok én olyan törékeny virágszál. Fel tudom dolgozni a problémákat, és…szeretnék neked segíteni. – elmosolyodtam, de nem sokáig
- Vannak dolgok amikkel egyedül kell megbirkóznom.
- És Nick?
- Mi van vele? – kérdeztem összevont szemöldökkel, mire vállat vont
- Tudom, hogy nem vagytok együtt, hiába tettetitek, de…akkor még mindig nem értem, hogy miért?! – megráztam a fejem, és mély levegőt vettem - A legjobb barátnőm vagy, és mégsem vagy velem őszinte.
- Azzal nem hazudok, ha nem mondok el neked valamit. – fordítottam felé a fejem
- Igaz, de attól még szeretnék segíteni. - az álmom jutott eszembe, mire nyeltem egy nagyot
- Nem tudsz Emma. Senki nem tud már rajtam segíteni. Szerintem én már soha nem leszek, vagy lehetek a régi. – mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát.
- Rendben, de remélem tudod, hogy rám számíthatsz. Mindig itt vagyok neked, ha kellek, ugye tudod? – halványan elmosolyodtam
- Nagyon jól tudom. – odasétált hozzám, és gyengéden megölelt
- Ne csinálj őrültséget, kérlek! Szükségem van rád! – suttogta a fülembe, majd pár pillanatig a szemembe nézett, és kiment a szobából. Behunyt szemmel hátravettem a fejem, az ablaknak. Szerintem az őrültségek tárháza már rég kiürült nálam. Vagy van még valami, amit nem tettem meg, és mégis hülyeség? Szerintem nincs.

Vadász ruhában leügettem az előcsarnokba, ahol már a többiek vártak.
- Jössz? – kérdezte Daniel, mire megráztam a fejem
- Nem. Valahogy…nincs sok kedvem most ehhez, de…értesíts ha kellek! – mosolyogtam rá, mire bólintott, majd pár pillanatig megölelt. – Légy óvatos!
- Mindig. – mosolygott rám, majd a többieket kivezetve eltűnt. Zsebre tett kézzel a kocsimhoz sétáltam, és beindítottam. Gondolkozás helyet az útra koncentráltam. Tárcsáztam egy számot, majd a fülemhez tettem a telefont. Második csörgésre felvette.
- Igen?
- Ott vagy ahol gondolom? – kérdeztem, miközben bekanyarodtam egy kis utcába.
- Valószínűleg igen. Miért?
- Hallottad mi történt? – kérdeztem, mire sóhajtott
- Igen, de te hogyhogy nem nyomozol velük?
- Rossz napom van, szóval most meglátogatlak. – halk nevetést hallottam
- Mikor érsz ide? – kikanyarodtam a főútra, és felnéztem a hatalmas felhőkarcolóra. Tudnám, miért erre jöttem?! Ja persze, talán mert itt lakik Tyler. Megköszörültem a torkom, és elfordítottam a tekintetem
- Öt perc. – nyomtam le a telefont, és megszorítottam a kormányt. Felejtsd már el! Korholtam magam, miközben majdnem belementem egy parkoló autóba. Mély levegő! Csak…nyugodj meg! Bekapcsoltam a rádiót, és maxra tekertem a hangerőt.

Mikor kiszálltam Nick klubjánál kissé megnyugodtam. Mostanában…egyre többször érzem úgy, hogy nélküle már rég szétestem volna.
Lezártam a kocsit, és a klubbon keresztül az irodájába mentem. A sok sznob felnézett rám, de nem igazán foglalkoztam velük.
Benyitottam a modern kis szobába, ami egy csomó műszaki kütyüvel van tele. Nick az asztala mögött ült, és épp telefonált, de ahogy meglátott elvigyorodott.
- Még visszahívlak. – tette le, majd felállt, és felém indult – Gyors voltál.
- Nem eléggé. – ráztam meg a fejem, és már majdnem odarohantam hozzá, hogy megöleljem, de inkább csak leültem. – Hülyeséget csináltam. – Nick felült az asztal sarkára, és úgy nézett le rám
- És pedig? – sóhajtottam
- Majdnem Tyler karjaiba omoltam. – Nick megforgatta a szemeit
- Már megint arra jöttél. Csak tudnám miért kínzod magad? – fáradtan megmasszíroztam a halántékomat
- Nem tudom. Halvány lila gőzöm sincs, de… nem akartam. Csak… már megszokásból is arra visz a kocsim. – vontam vállat, mire rám mosolyogott
- Mert nem te vezeted az autód igaz?
- Ezzel nem segítesz.
- Miért mivel tudnék? Nem tudom, miért szakítottál vele, amikor azért tettük, amit tettünk, hogy megszabadulj Marktól, és együtt legyetek.
- Ezt a nevet még egyszer ki ne ejtsd a szádon! – közöltem szárazon, de ő folytatta
- Akkor sem értem az egészet. Legalább Emmanak elmondtad, ha már nekem nem?
- Emma annyit se tud mint te. Néha… úgy érzem már csak te vagy nekem. Persze Emma, Daniel, és a többiek is ott vannak, de…te vagy az akit nem féltek. – fájdalmasan felnyögött
- Tudom, hogy nem vagyok neked annyira fontos mint ők, de azért ilyen nyíltan nem kéne elmondanod. – lenézően meredtem rá
- Nem úgy értettem. Nem féltelek, mert olyan vagy mint én. Talán…ezért is értjük meg ennyire egymást. – vontam vállat, mire mélyen a szemembe a nézett. Pár másodpercig csend volt, majd mélyet sóhajtva leguggolt mellém, és megfogta a kezemet.
- Már nem vagy a régi. Ezt a vak is látja. – gúnyosan elmosolyodtam – Még mindig gyönyörű vagy, de… hiányzik a tűz ami eddig benned volt. Mi oltotta ki? – simított végig az arcomon
- Az élet, és az, hogy egy olyan álmot üldöztem ami nem válhat soha valóra.
- Ha nem is hiszel benne, akkor tényleg nem. – adott egy puszit a homlokomra, majd felegyenesedett – Mivel tudnálak feléleszteni? – felnevettem, de nem boldogan
- Lehet már semmivel.
- Ne hagyd, hogy tönkre tegyenek Helena! – nézett rám, mire lassan ráemeltem a tekintetemet
- És ha már rég tönkre tettek? – Nick összevonta a szemöldökét, de nem mondott semmit. Talán azzal jártam volna a legjobban, ha összejövök vele, és boldogan élünk. Milyen kár, hogy én mindig a nehezebb utat választom. Felálltam, és az ajtó felé indultam.
- Megyek, megpróbálok aludni valamennyit. Kösz, hogy meghallgattál.
- Hazaviszlek. Nehogy megint rossz fele vigyen a kocsid. – karold belém, majd kivezetett a szobából.

Nem beszéltünk sokat az úton, de nem is baj. Most szerintem nekem csak nyugalom kell, és semmi más. Egy éjszaka amit tényleg végig tudok aludni álmok nélkül. Azt talán sokat segítene, de nem hiszem, hogy ezt mostanában megfogom kapni. Nem érdemlek már egy kis nyugalmat sem.
- Ez meg mi? – kérdezte Nick, mikor beértünk a főhadiszállásra. A vadászok furgonja a bejáratnál állt, és minden ajtaja nyitva volt. Összevontam a szemöldököm.
- Állj meg mögötte! – mutattam a kocsi felé. Nick azt tette amit mondtam, majd mind a ketten kiszálltunk a kocsiból.
Bent a házban olyan felfordulás volt mint még talán soha. Mindenki összesúgott a másikkal, de egy vadászt sem láttam. Az összes vámpír félve szorongatta a másik kezét. Felrohantam az emeletre Nick pedig követett. Megállítottam az egyik hűbérest.
- Hol van Daniel, és a többi Vadász? – kérdeztem, mire dadogva válaszolt
- A…ki…ki…kihallgató szobában vannak Lucas úrral. – hajolt meg, majd elrohant. Összevontam a szemöldököm. Mi? Nickre néztem, mire ő vállat vont.
Nagy léptekkel a kihallgató felé vettem az irányt, és különös illat csapta meg orrom. Ez ismerős! Megpillantottam Danielt aki az üveg mögött állt. Ugyanúgy van kialakítva ez a hely mint a rendőrségen, csak itt a kihallgatott levan kötözve ezüst lánccal a székre. De ugyanúgy van egy asztal, két szék, és a nagy büdös semmi.
Bementem a terem melletti kis szobába, ahol mindenki csak úgy tolongott, és nézték a másik oldalon lévő foglyot, akinek az arcát még nem láttam a sok embertől. Lucast pillantottam meg közöttük, mire mellé sétáltam.
- Mi ez az egész? – kérdeztem a zsivajt túl kiabálva, mire az üveg felé bökött a fejével.
- Nézd meg magad! – Daniel a kis vas asztalra támaszkodott, és mélyen a farkas szemébe nézett. Majdnem kiesett a szemem, annyira meglepődtem. Ha Nick nem tart meg, szerintem összeesek. Tyler volt ott bent. A bátyámmal. Ó te jó ég!

Hírek!

Sziasztok!


Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem :(:) Köszönöm mindenkinek a véleményét a fejezetről, és az 1. könyvről, imádom olvasni a hozzászólásokat :P Annak pedig még jobban örülök, hogy ennyire tetszik a történetem, és várjátok már a folytatást!!
Az olvasói esttel kapcsolatban. Nem tudok mondani még dátumot, mert igazából még én sem tudom, de ebben a hónapban lesz az biztos, és az is, hogy valamelyik hétvégén. :) Szerintem egy szombati nap lesz, de még nem tudok dátumot, de amint kitalálom értesítelek titeket. :)
A szavazás pedig igazából engem meglepett...Azt hittem Helena nyer majd, de aztán mégsem xD Na mind1 lehet, hogy csak én gondoltam, hogy ő a legszimpibb nektek :)
Az új fejezet készül már, de még nincs kész, meg azért még szeretném egy kicsit húzni az idegeiteket. :D
Aliciatól pedig kaptam egy díjat amit NAGYON, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK!!! :)))


ui.: Nem tudom, hogy kinek küldhetném el ezt a díjat, mert nem nagyon van időm blogokat olvasni, ha megkértek rá mindig szakítok rá időt, és írok is véleményt, de úgy igazából egy blogot sem olvasok mostanában. :/ Viszont minden rendszeres olvasómnak akinek van blogja, és még nem kapta meg ezt a díjjat, annak küldöm :) Szóval aki velem van, az most kapott egy díjat :P:DDDD

puszi
Niky

Dark Night 46. fejezet

Sziasztok!

Most elég hamar sikerült megírnom a fejit. :DD Mint már írtam ez lesz az 1. könyv utolsó része, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd a fejleményekhez. Ez is 18 karikás lett, de remélem ez nem okoz gondot nektek. :P De nem tartok hegyi beszédet. Jó olvasást!! :))

puszi
Niky

46. fejezet

(3 hónappal később)

Már felöltözve álltam a hideg éjszakában az erkélyen. Összefontam magam előtt a karomat, és csak néztem a fényes várost a magasból. Még csak pár órája ment le a nap, így nem kell attól félnem, hogy megsülök. Nem is ez a célom, hanem a városi „csend”. Hallani az egyszerű emberek beszédét, szaladgálását most megnyugtató érzés. Mennyire egyszerű az életük, és nem is tudnak róla, hogy milyen szerencsések. Mit nem adnék érte, hogy ilyen életem lehessen. De engem nem szeretnek az égiek. Ebben már biztos vagyok. Még mindig nem tudom mit fogok tenni…
- Nem fázol? – hallottam meg Tyler hangját mögülem, mire felé fordultam. Csak egy lepedő volt a derekára tekerve. A felsőteste szabadon volt, és az erkély ajtajának támaszkodott.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! – mutattam rá, mire elmosolyodott. Visszafordultam a város felé. Hallottam, ahogy mögém lép, és éreztem, ahogy hátulról átkarolja a derekamat. Forró ölelése jól esett a hidegben.
- Nem jöttél vissza az ágyba, így utánad jöttem. – lehelt lágy csókot a nyakamra
- Csak… levegőzni akartam.
- És ahhoz minek a ruha? – simított végig az oldalamon, egészen a combomig. Vettem egy mély levegőt.
- Fáztam. – ami persze lehetetlen, hiszen vámpír vagyok. Ennél okosabbat is mondhattam volna.
- Akarod, hogy felmelegítselek? – suttogta, és becsúsztatta a kezét a pólóm alá. Megdermedtem, és elfordítottam a fejem. A változást ő is észrevette. – Mi a baj? – kérdezte rögtön én pedig elhúzódtam, és a párkányra támaszkodtam. Ezer meg ezer dolgot tudnék erre a kérdésre mondani, de most egy valami zavar nagyon…
- Én…nem bírom tovább… - ráztam meg a fejem – Nekem…ez nem megy.
- Beavatnál engem is? – kérdezte mögülem, de nem ért hozzám. Ennek most kivételesen örülök.
- Tudod, hogy szeretlek ugye? – haraptam be az alsó ajkam, de nem néztem rá.
- Ezt már megbeszéltük, és…
- Csak mondd, tudod? – hunytam be a szemem.
- Igen…tudom. – mélyet sóhajtva bólintottam
- Akkor remélem megérted, hogy nem tudok tovább hazugságban élni. – csönd. Nem tudott percekig mit mondani.
- Ez most azt jelenti amire gondolok? Mert akkor nagyon nem tetszik! – közölte élesen
- Neked könnyű. A te fajod befogadó, és nem ítél el a szerelem miatt. Az enyém viszont igen. Nem akarom, hogy miattam szenvedjenek a szeretteim.
- De eddig jól megvoltunk. Most…mi változott? – kérdezte halkan, mire kinyitottam a szemem.
- Nem tudok így élni. Három hónapja csak hazudok, és csak hazudok. Nem beszélhetek normálisan a bátyámmal, vagy a barátaimmal, és ez fáj. Elég hazugság van így is az életemben, és már kezdek kiborulni. Nem megy…- mondtam elhaló hangon, és bementem a lakásba. Tyler, utánam jött, és becsukta az erkély ajtót.
- Akkor most mi lesz? – megráztam a fejem, és felé fordultam.
- Időre van szükségem. Át kell gondolnom mindent. – Tyler behunyta a szemét, és nagy nehezen bólintott.
- Mennyi időt kérsz? – fáradtan megmasszíroztam a halántékomat.
- Nem tudom. Pár nap, pár hét, vagy talán…
- Pár hónap? – kérdezte élesen, és felpattantak a szemei.
- Nem tudom. Csak abba vagyok biztos, hogy idő kell. – sóhajtva támaszkodtam az íróasztalának.
- Tehát lehet, hogy most látlak utoljára? – kérdezte fájdalmas hangon, mire ránéztem
- Nem mondok semmit biztosra, de… lehet. – böktem ki végre az igazat. Azzal semmit nem érek el ha hazudok neki. Csak néztük egymást, de egy szót sem szóltunk. Mi lenne velem ha ő nem lenne? Tudnék nélküle élni? Az igazat megvallva nem hiszem, de muszáj… Nem vagyok Isten, hogy mindent túléljek. Én csak…én vagyok.
Végignéztem Tyler igéző szemein, és csodálatos felsőtestén. Hülye voltam, amikor azt hittem nem szeretem. Ő mindennél fontosabb nekem, és most el akarom hagyni. Lehet, hogy most látom utoljára. Nem kéne…valahogy…elbúcsúzni? De akkor félek nem mennék el. Megköszörültem a torkom, és felegyenesedtem.
- Jobb ha most…megyek. – indultam kifelé, de egy forró test a falnak nyomott. – Tyler, mennem kell. – próbáltam eltolni, de igazából nem is akartam.
- Ha most látlak utoljára, szeretnék még veled lenni.
- Az sem biztos, hogy a nemet választom. – még jobban hozzám préselődött.
- De az sem biztos, hogy igent mondasz. Szeretném ha tudnád mit veszíthetsz. – hajolt rá a nyakamra, és sűrűn borította el azt csókokkal.
- Pontosan tudom, hogy mit veszíthetek, nem kell… - mély morgás hagyta el a torkát, amikor el akartam tolni magamtól.
- Elfogadom, hogy időt kérsz. Sőt, azt is, hogy lehet elveszítelek, de cserébe kérek valamit… Hadd legyek utoljára még veled. Hadd érezzem, ahogy a tested az enyémhez simul, és hogy még csak az enyém vagy. Csak ennyit kérek. Semmi többet… - már gondolkodtam a következő tiltakozáson, de végül ő nyert. Ennyi neki is jár. Ez a mi…búcsúnk. Sóhajtva engedtem le a karomat magam mellé. Szerettem volna ha rám mosolyog, de nem tette. Mint egy lassított felvételű filmben, úgy hajolt rá az ajkaimra. A csókja pedig… édesebb volt mint eddig bármikor. Nem sietett, nem volt vad. Minden egyes pillanatát kiélveztük. Sajnáltam, amikor véget ért, de egyre lejjebb haladt. Megszabadított az összes ruhámtól, míg csak én maradtam. Semmi takarás csak én, és ő. A kulcscsontomra lágy csókot lehelt, majd a melleim következtek. A szájába vette, ízlelgette őket, míg már teljesen elvesztem a karjaiban. Görcsösen kapaszkodtam a vállába, és próbáltam nem összeesni. Már a hasamnál járt, és onnan haladt egyre lejjebb, és lejjebb, míg már előttem nem térdelt. Még akkor is engem nézett, amikor széttárta a lábaimat, és a belső combomat kezdte csókolgatni. A falnak vetettem a fejem, és mélyet sóhajtottam. Most már nem lejjebb haladt, hanem befelé. Mikor elérte a célját kéjes nyögés hagyta el a számat. Ő pedig folytatta az édes kínzást. Egy percre sem nézett máshova, csak a szemembe. A nyelve pont ott ért hozzám, ahol kellett. Nem tartott soká, és már vergődtem a karjaiban. Ő, pedig erősen tartott, és nem engedett, még akkor sem, amikor feljutottam a csúcsra. Majdnem összeestem. Nem tehetek róla, a lábaim felmondták a szolgálatot. Átfogta a derekamat, így nem kötöttem ki a padlón. Meglovagoltam a gyönyör hullámait, és közben őt néztem.
Mikor lecsendesedtem, lassan felállt, és erősen magához húzott. Még mindig gyorsan vettem a levegőt, és a lábaim sem voltak a helyükön, így örültem, hogy nem hagy elesni. Felemeltem a kezem, és végigsimítottam a mellkasán, míg el nem értem a lepedőt. Le akartam szedni róla, de megragadta a kezemet.
- Ne siess annyira! – nyeltem egy nagyot, és nem próbálkoztam. Visszafelé indultam, és a mellkasára támasztottam mind két kezemet. Éreztem a szíve dobogását. Ahogy a vére lüktet az ereiben, és most mindennél jobban kívántam. Lassan közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Nyelve vad táncot járt az enyémmel.
- Lenne még egy kérésem… - suttogta a számba
- Mi? – kérdeztem ugyanolyan halkan, és újra meg akartam csókolni, de ő elhúzódott.
- Igyál belőlem! Miközben szeretkezünk, igyál belőlem! – ettől féltem. El akartam húzódni, de nem engedett. – Kérlek! – csak tátogni tudtam. Mi van ha megölöm? Ha túl sok vért veszek tőle? De annyira régóta vágyik rá, és én is… Annyira hülye vagyok!
- Rendben. – adtam be végül a derekam – De leállítasz, ha elfajulnak a dolgok! – bólintott, majd halvány mosoly kíséretében újra megcsókolt. Közben a karjaiba kapott, és egészen a másik szobai ágyig vitt. Egy pillanatra sem hagyta abba a csókot, csak amikor lefektetett az ágyra. Kinyomta magát fekvőtámaszba fölöttem, és mélyen a szemembe nézett. Újabb kísérletet tettem a lepedő eltávolítására, és most nem akadékoskodott. Elhajítottam valahova az anyagot, és végiggusztáltam hibátlan testét. Nem csak fent tökéletes, de lent is. Szűzies csókot lehelt a számra.
- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig a derekamon, majd a lábamon. Bár én is ezt gondolnám.
- Remélem, akkor is ezt mondod, majd amikor a véredet veszem. – végre megkaptam a várva várt mosolyomat. Olyan hirtelen csusszant belém, hogy észre sem vettem. Hangos nyögés hagyta el a számat, de nem a fájdalomtól.
- Te mindig gyönyörű vagy. – csókolt meg ismét, és közben bennem dolgozott. Beletúrtam rövid hajába, és hagytam, hogy vigyen magával a kéj. Lassan csinálta, és ez gyötört.
- Kérlek! – könyörögtem, mikor már nem bírtam.
- Mit kérsz? – nyögte a nyakamba
- Még…
- Majd ha beváltod amit ígértél. – félrefordítottam a fejem. Nem lehet!
- Könyörgök, Tyler… - kérleltem újra, de ő csak a fejét rázta
- Előbb te! – közölte keményen, én pedig nem tudtam mit tegyek. Egyre jobban vágytam az orgazmus iránt, és tudtam azt csak egy féleképpen kaphatom meg. Sóhajtva húztam közelebb magamhoz Tyler nyakát, és lecsaptam. Ahogy az édes ízt megéreztem a számban nem volt megállás. Tyler az elején felszisszent, de utána csak a gyönyör maradt. Betartotta amit ígért, ahogy én is. Növelt a tempón, én pedig csak ittam a vérét. Annyira meleg, és édes. Nem fájt neki, sőt, nagyon is élvezte. Amikor felértem a csúcsra elszakadtam a nyakától, és a nevét kiáltottam. Ő, pedig nem sokkal utánam jött. Megfeszítette ívben a hátát, és hangos morgás tört fel belőle. Nagy kortyokban szedtük mind a ketten a levegőt. Tyler rám hanyatlott, de még mindig bennem volt.
- Ez… csodálatos volt. Igaz amit a harapásról mondanak. – suttogta a nyakamba, én pedig ráláttam a két kis pontra, ahol megharaptam. Nem vérzett. Valószínűleg hamarosan begyógyul. Boldog voltam, hogy nem okoztam neki fájdalmat, és nem veszítettem el a fejem.
- Igen. – régóta nem ittam donorvért, és ez most… fantasztikus volt, és nem csak a vér miatt. Tyler felemelte a fejét, és végigsimított az arcomon.
- Még mindig gyönyörű vagy. – közölte mosolyogva, mire nekem is fülig szaladt a szám. Lágyan megcsókoltam, és élveztem a közelségét. – Szeretlek. – suttogta mint egy végszóra a fülembe. Behunytam a szemem, és szorosan megöleltem.
- Én is téged… - Miért ilyen rohadt nehéz az élet?

Mikor Tylert elnyomta az álom, én gyorsan kislisszoltam. Így mind a kettőnknek egyszerűbb, legalábbis szerintem.
Az emeleti folyosón sétáltam a szobám felé. Nick, pont ellenkező irányba ment. Még mindig úgy tudják, hogy együtt vagyunk, de nem nagyon foglalkoznak vele. Mikor elhaladt mellettem, köszönés képen biccentettem neki, és mentem tovább. Ő viszont hirtelen megtorpant, és megragadta a karomat.
- Mi a … - nem hagyta, hogy befejezzem a szobája felé kezdett húzni. –Megmondanád, hogy mit akarsz?
- Csak gyere velem! – közölte egyszerűen, és végig vonszolt a folyosón, míg el nem értük a szobáját. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, be is zárta.
- Nem lett volna egyszerűbb ha szólsz, hogy beszélni akarsz velem? – kérdeztem élesen, de ő nem foglalkozott velem. A mini bárjához ment, és töltött egy pohár wiskyt.
- Tudod milyen szagod van? – felvontam a szemöldököm
- Most komolyan azért vonszoltál ide, mert nem tetszik a szagom? Nem muszáj érezned be is foghatod az orrodat. – közöltem gúnyosan, mire ő összeszorított szájjal lecsapta az asztalra az üveget, és a pohárral a kezében elém állt. Azt hittem megissza, de ehelyett felém nyújtotta.
- Nem vagyok szomjas kösz! – ráztam meg a fejem
- Az lehet, de csak úgy bűzlesz a vérfarkas vértől, ez pedig legalább egy kicsit elnyomja. Nem lesz olyan feltűnő. Csodálom, hogy még más nem vette észre. – összevontam a szemöldököm
- Vadász vagyok. Jó, hogy vérfarkas vér szagom van.
- Mindketten tudjuk, hogy ma nem öltél meg senkit. – a poharat méregettem, majd végül elvettem. – Miért is próbálok neked segíteni? – kérdezte inkább magától, mint tőlem fáradtan, majd visszament tölteni magának is.
- Na látod ezt én sem tudom. – ittam meg félig a poharamban lévő italt
- Miért ittál belőle? – majdnem félrenyeltem, de még idejében észbe kaptam, és nem kezdtem el fuldokolni.
- Ennyire érződik? – megvonta a vállát
- Annyira nem vészes, de azért… van bukéja. És ha még többet akarok tudni… - elém állt, és mint egy kutya úgy kezdett szaglászni. – A szex szaga is eléggé nyilvánvaló, sőt…
- Oké, elég lesz. Értem. – szakítottam félbe, mire elmosolyodott
- Szóval, miért ittál belőle? – sóhajtottam
- Ez volt neki a búcsú ajándékom. – teljesen ledöbbent. Pár másodpercig azt sem tudta hol van.
- Szóval, ti… szakítottatok? – kérdezte végül, mire megráztam a fejem.
- Időt kértem. Nem biztos, hogy szakítunk, de lehet. – elismerősen füttyentett. A szemében láttam valamit, talán örömöt?
- Mégis miért?
- Mert…egy kis idő után már nekem is elegem van a hazugságokból. – mondtam sóhajtva, mire ő elmosolyodott
- Nem gondoltam volna, hogy ezt pont te fogod mondani. – megsemmisítő pillantást vetettem rá. – Bocs. De, akkor most… mi lesz? – Kérdezz könnyebbet!

Egy gyors zuhany után, úgy éreztem kész vagyok. Az alku egyik felét már elvégeztem, de…még van egy feladatom.
Lassan hajtottam az országúton, míg el nem értem egy kis Motelt. Pár percig a kocsimban ültem, és próbáltam ellazulni. Miért is sikerült volna? Majdnem elbőgtem magam, de nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Megköszörültem a torkom, és kiszálltam az autóból.
A háromszázegyes szobaajtóhoz sétáltam, és kopogás nélkül benyitottam. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.
Becsaptam az ajtót, és belenéztem a sötétségbe.
- Hát visszajöttél! – mondtam halkan, mire ő elmosolyodott
- Én betartom az ígéretemet, és te? – nyeltem egy nagyot
- Megegyeztünk…- mondtam halkan, és ledobtam a fotelba a kabátomat, mire ő ördögien elmosolyodott.

Dark Night 45. fejezet

Sziasztok!

Remélem megnéztétek a videókat, mert mint már mondtam nagyon jók lettek?! :P:D De most nem is ez a lényeg. Nem tudom ki, hogy szereti a 18-as karikás fejezeteket, de ez eléggé olyan lett xDxDxD Jó olvasást hozzá!

puszi
Niky

45. fejezet

Mielőtt kitehettem volna a lábam a házból, egy hűbéres szólt utánam.
- Kisasszony! – magamban káromkodva megfordultam
- Igen?
- Van egy üzenete, és…- felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam
- Ráér. Van most fontosabb dolgom is. – indultam megint el
- Na de, Kisasszony! – mosolyt erőltetve magamra megfordultam
- A szobám be van zárva, de az ajtó alatt becsúsztathatja. Majd elolvasom a levelet, ha visszaértem. További szép estét! – biccentettem köszönés képen, és már ott sem voltam. Van ma estére egy ötletem amit megszeretnék megvalósítani, ha…sikerül.

Mikor kiszálltam a liftből a legfelső lakosztályon, a szívem hevesen kezdett dobogni, de nem a félelem miatt. A helyzet…furcsa számomra. De ha ez kell ahhoz, hogy bízzunk egymásban…hát rendben.
Mély levegőt vettem, és kopogtam az ajtaján. Összébb húztam magamon a szövetkabátom övét, és vártam.
Tyler pár pillanat múlva kinyitotta az ajtót. Farmer, és fehér ing volt rajta, ami elütött napbarnított bőrétől, és talán ettől lett annyira szexi. Bár még nem látta az én ruhámat… Igaz, hogy már kibékültünk, de azért láttam a szemében az aggodalmat. Azonban egy mosolyt felém villantott.
- Ez több volt mint egy óra. – dőlt az ajtófélfának
- Nem fogod megbánni, hogy vártál rám hidd el! – mentem el mellette. Éreztem magamon a tekintetét, de nem fordultam meg. A konyhába mentem, és kinyitottam a hűtőt.
- Mit keresel? – kérdezte mellőlem. Kivettem a hűtőből egy üveg bort, és hozzá két poharat.
- Kinyitod? Én addig leveszem a kabátomat. – felvonta a szemöldökét, de nem tiltakozott. Kigomboltam a kabátomat, és elterítettem a kanapén. Tudtam, hogy nagy sikert fog aratni a ruhám, de azért…látni még jobb volt a hatás. Latex fekete nadrág, magas sarkú, és váll nélküli toppot vettem fel. Tyler keze megállt az üvegnyitás közben, és szinte falta a látványt. Nem akartam szoknyát felvenni, de ez a nadrág majdnem ugyanazt a hatást kelti mintha mini lenne rajtam. – Nem nyitod ki? – böktem az üveg felé, mire megköszörülte a torkát, és nagy nehezen arra figyelt. Mellé sétáltam, és tartottam a két poharat míg ő töltött. – Mire igyunk? – kérdeztem, és átnyújtottam neki az egyik poharat
- Rád, és arra, hogy mennyire izgatóan gyönyörű vagy. – elmosolyodtam
- Inkább igyunk ránk. – koccintottunk, és beleittunk a poharunkba miközben egymás szemébe néztünk. – Nem csalódtam benned ugyanolyan jó az ízlésed a borok terén, mint… - nem tudtam befejezni, mert erősen magához húzott. Egyik keze a derekamon volt a másik pedig végigsimított a combomon, és a fenekemen.
- Miért teszed ezt velem? – kérdezte halkan, és a szemében vágy csillogott
- Mit? – vontam föl a szemöldököm, és szenvedélyesen megcsókoltam. Kivette a poharat a kezemből, és letette az övé mellé a pultra. Becsúsztatta a kezét a toppom alá, de én elhúzódtam. Csalódottan felsóhajtott.
- Ezt. Halálosan kívánlak, és tisztában vagy azzal, hogy ez most a legfőbb gyengém. Hogy nem kaphatlak meg, és te ezt csúnyán kihasználod. Először lázba hozol utána pedig hagysz szenvedni. Mi a jó ebbe neked? – kérdezte halkan, majd elment mellettem. Lerohadt az arcomról a mosoly. Lehet nem is úgy fog alakulni ez az este mint gondoltam? De igen! Elhatároztam valamit, és nem hagyom, hogy elrontsa ezt! Vártam pár percet, majd utána indultam.
Az az ajtó ami eddig mindig is zárva volt, most tárva nyitva állt. Még soha nem voltam itt. A falak, és a padló is fából készült. Szobrok, képek, és nagy pálmaszerű virágok voltak a sarokban. A szoba végében egy nagy ablakos ajtó, ami egy erkélyre vezet, csodálatos kilátással. Előtte egy nagy íróasztal, olvasólámpával, egy laptoppal, és rengeteg papírral. A lámpa mellett egy kis henger tollakkal. Az asztal előtt két bőr fotel, mögötte pedig egy gurulós főnöki szék. Az egész hely nem nagyobb egy kis dolgozószobánál, de mégis talán ez a ház legjobb része, a kandallóval, és egy kis kanapéval amire lekucoroghatunk bármikor.
Tyler az íróasztal mögötti székben ült, és több papírt tartott a kezében. Próbálta olvasni őket, de látszott mennyire feszült. Félszegen kopogtam az ajtón.
- Zavarhatok? – kérdeztem halkan, de nem nézett rám
- Gyere. – becsuktam magam után az ajtót, és mögé sétáltam. A vállára tettem a kezem, és próbáltam ellazítani.
- Mi a baj? – kérdeztem, bár tudtam a választ
- Semmi, minden tökéletesen rendben van. – közölte élesen, majd elhajította a kezében lévő papírokat, és fáradtan megdörzsölte a homlokát. Lassan masszírozni kezdtem a vállát, de nem nyugodott meg.
- Tudom, hogy nem csak ez bánt. Ha elmondod talán segíthetek.
- Már így is eleget segítettél. – mondta halkan, mire leengedtem a kezeimet, és sóhajtva kifelé indultam, de megragadta a kezemet. – Sajnálom. Én csak…- az arca megvonaglott. Már megint csak a gyötrelem. – Szörnyű érzés az, amikor tudod, hogy a szerelmed mással van, és te mégsem tehetsz ellene semmit. Gyengének érzem magam emiatt, és egyszerűen majd megőrülök, mikor elképzelem, hogy mást csókolsz. Tudom, hogy azt hiszed most ez mind csak féltékenység, és igen. Pontosan az. Eszeveszettül féltékeny vagyok. Hisz Nick vámpír, és sokkal nagyobb helyed van mellette mint mellettem. Ezért félek attól, hogy mi történik amikor nem vagy velem. – teljesen megértem, hogy így érez. Ha ez fordítva lenne, én is ezt érezném. Lágyan végigsimítottam az arcán.
- Tudod jól, hogy csak téged szeretlek. – sóhajtva megrázta a fejét
- Itt most nem a szerelemről van szó. – mondta halkan. Lassan mögé sétáltam, és kigomboltam az ingét egészen a hasáig. Becsúsztattam a kezem alá, és simogatni kezdtem, és közben a nyakához hajoltam. Apró csókokkal borítottam, és elégedetten vettem tudomásul, hogy a feszültség elillan a vállaiból. Nem éreztem kísértést, hogy beléharapjak, és ettől megnyugodtam. Megkerültem Tylert, és megálltam vele szemben. A fölsőm aljához nyúltam, majd lehúztam magamról, és elhajítottam. Felmordult, és behunyta a szemét.
- Ne gerjessz, ha nem akarsz semmit! – letérdeltem elé, és teljesen kigomboltam az ingét
- Ki mondta, hogy nem akarok semmit? – kérdeztem halkan, majd lehúztam a sliccét. A férfiassága már most előre meredezett. Levettem róla a cipőt, és a zoknit, majd a farmer következett. Az alsó nadrágon keresztül simogatni kezdtem, mire hátravetette a fejét, és felnyögött. Végigsimítottam a combján, majd egészen föl a mellkasáig. Végül az alsónadrág következett, és feltártam a hatalmas férfiasságot. Először csak éppen hozzáérve simogattam, majd megmarkoltam, és lágyan a számba vettem. Nem is kellett több, Tyler szaggatottan kezdte venni a levegőt, és erősen megmarkolta a szék karfáját.
Pontosan tudtam, hogy mikor kell abbahagynom, és mikor kell újra kezdenem. Mikor elért volna a csúcsra, én visszahúzódtam, és vártam, hogy egy kicsit csillapodjon. Végül Tyler már vergődött az édes kínzásomban. Megkegyelmeztem, és a férfiasságáról áthaladtam a hasára, és a mellkasára. A szíve szabálytalanul dübörgött a kezem alatt. Lágyan megcsókoltam. A tekintete vággyal, és szeretettel teli, amit imádok. Kikapcsoltam hátul a melltartómat, mire az halk surrogással lecsúszott rólam. Tyler előre dőlt a széken, és a szájába vette az egyik mellettem. Beletúrtam a hajába, és hátravetettem a fejem. Annyira hiányzott már az érintése, és mégis megtagadtam magamtól. Ledobta az ingét magáról, majd felemelt, és az asztalra ültetett. Lesodort minden papírt az asztalról. Még szerencse, hogy a laptop a szélén van. Szerintem ebben a pillanatban még az sem érdekelné. Hanyatt fektetett az asztalon, és lehúzta rólam a nadrágot, és a bugyimat. Felém hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt. A melleimet kezdte kényeztetni, és közben a combomat simogatta egyre beljebb, míg el nem érte a kívánt pontot. Felnyögtem az érintésétől. A szájával is egyre lejjebb haladt, és már akkor majdnem elélveztem, amikor elérte nyelvével a legérzékenyebb pontomat. Édes kínzása csodálatos volt, de ő nem volt olyan gonosz mint én az előbb. Mikor felértem a csúcsra a nevét kiáltottam.
Amikor végzett, újra rátalált az ajkamra.
- Megengeded, hogy magamévá tegyelek? – kérdezte halkan, és tudtam, hogy miért. Eddig nem engedtem neki, de most…nincs veszély. Bólintottam, mire egy csodálatos mosollyal jutalmazott meg. Belém hatolt, mire mind a ketten felnyögtünk. Tyler lökéseitől, az asztal panaszosan elkezdett nyikorogni. Egyre gyorsabb tempót diktált, és közben a szemembe nézett. Mintha egy pillanatig láttam volna a tekintetében a farkast, de aztán gyorsan eltűnt. Egyszerre értünk fel a csúcsra. Mind a ketten lihegve, vettük a levegőt.
Tyler ahelyett, hogy kihúzódott volna belőlem gyengéden felhúzott az asztalról, és a karjaiba kapott. Átkaroltam a nyakát, és lágyan megcsókoltam. Lassan az ajtóhoz sétált, majd bevitt a hálóba, és lefektetett az ágyra. Fölém helyezkedett, majd simogatni kezdte az arcomat, én pedig a mellkasát cirógattam.
- Annyira szeretlek. – suttogta halkan, majd lökött egyet, mire a hátába vájtam a körmöm. A szívem dörömbölt a mellkasomban, de teljesen a magam ura maradtam. Nem éreztem semmi vágyat a vére iránt. Mintha elvágtak volna bennem valamit, vagy az agyam tudná, hogy mikor kell észnél lennem. Akárhogy is, de…sikerült elzárnom magamban az állatot. Meglovagoltam a gyönyör hullámait, és Tyler nem sokkal utánam jött. Hátravetette a fejét, és hangosan felmordult. Talán most mutatott meg a legtöbbet a belső farkasból. Erőtlenül rám rogyott. – Mondtam, hogy nem lesz baj! – csókolta meg a kulcscsontomat, majd legördült rólam, és a mellkasára húzott.
- Én uraltam a szörnyetegemet. – felkönyököltem, hogy a szemébe tudjak nézni – Neked sikerült?
- Nem úgy néz ki? – kérdezte vigyorogva, de láttam rajta, hogy van benne feszültség
- Ne hazudj! – kértem, mire lefagyott az arcáról a mosoly. Sóhajtott, majd megfogta a kezemet.
- Csak…a történtek miatt volt. Sajnálom ha megijesztettelek.
- Nem félek tőled. De nem szeretném, hogy valami bajod legyen. – belecsókolt a tenyerembe
- Egy vadállat vagyok, és te értem aggódsz nem magadért? – elmosolyodtam
- Annyi mindent elviselsz tőlem. Én miért ne viselném el azt ami te vagy? – mosolyogva végigsimított az arcomon.
- Szóval ezért volt ma ez a nagy kiöltözés? Hogy lázba hozz, utána elutasíts, majd megadd amit szeretnék? – kérdezte, mire felnevettem
- Nem csak ezért. Gondoltam felveszek valamit, amivel eltudlak kápráztatni, de…végül nem sok szerepe volt. – nevettem fel
- Én élveztem a látványt. Bár…így jobban tetszel! – csókolta meg a homlokomat. A mellkasán köröket rajzoltam. A szíve egyenletesen vert a kezem alatt.
- Csak…most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott már az érintésed. A farkas pedig ma kifejezetten nekem dolgozott. – haraptam be az alsóajkam, mire felvonta a szemöldökét
- Ezek szerint tetszett, hogy vadabb vagyok a kelleténél?
- Hm…de még hogy! – mondtam kajánul, mire fölém gurult, és az ágynak szegezett. Belecsókolt a nyakamba, majd megrázta a fejét.
- Néha nem tudom, hogy érdemelhetlek meg?! – gúnyosan felnevettem
- Én nem egy nyeremény vagyok. Inkább tartanak átoknak, mint bármi másnak…- mély levegőt vett, majd belenézett a szemembe
- Mert ők nem ismernek úgy, mint én. – összevontam a szemöldököm
- Miért te ismersz? – kérdeztem halkan, mire végigsimított az arcomon
- Jobban mint azt gondolnád…

Mosolyogva, életvidáman, majdhogynem szökdécselve mentem fel a szobámba a főhadiszálláson.
Megtudtam, hogy a golyó tényleg az a golyó ugyanonnan származik, mint az amit Jeremytől kaptam. Nincs rajta ujjlenyomat, vagy DNS, de most valahogy még ez sem érdekel. Talán életemben először vagyok úgy, hogy mindennél boldogabbnak érzem magam. A folyosón összetalálkoztam Daniellel, és legnagyobb meglepetésére vigyorogva adtam az arcára egy cuppanós puszit. Nem foglalkoztam vele, hogy mindenki őrültnek néz.
Bementem a szobámba, és mosolyogva hanyatt dőltem az ágyon. Nem tudtam levakarni az arcomról a mosolyt. A mai este egyszerűen…fenomenális volt. Visszaszereztem Tyler bizalmát, és megadtam neki azt amire igazából már mind a ketten vágytunk. A vérem tombolt, de nem a vérszomjamtól. Talán egy kicsit túl könnyű is volt, de nem érdekel. Felőlem most a harmadik világháború is kitörhet az sem érdekel!
Felnevettem, az emlékeimen, és szorongatni kezdtem a párnámat, mint egy tini lány. Ekkor láttam meg az ajtóm előtt heverő levelet.
Feltápászkodtam az ágyról, és lehajoltam érte. Szép gondos betűkkel az én nevem állt a borítékon. Összevont szemöldökkel kivettem belőle a lapot, és olvasni kezdtem. Többször is végigkellet mennem a szövegen, ahhoz, hogy biztos legyek benne, jól látok-e…