Dark Night 42. fejezet

Sziasztok!

Próbáltam gyorsan hozni az új fejit, és most nem kellett több hetet várni rá. ;) Brandy a képek nagy része már meg van, de még azért kell pár, és persze még a zene sincs meg :/ De igyekszek, és előre is köszönöm a videót!!! :) A fejezethez, pedig jó olvasást! :)

puszi
Niky

42. fejezet

- Na nem! Ez egy rohadt szar ötlet! – egyik lábamról a másikra álltam, de legszívesebben elfutottam volna. Nick azonban szorosan tartott a derekamnál fogva. A lépcső mellett álltunk, és a bátyámat fixíroztuk aki épp mutogatott valamit egy hűbéresnek.
- Te mondtad, hogy segítsek. Most, akkor mi baj? – suttogta a fülembe
- Baj? Ugyan semmi. Csak nem értem miért ke ebbe belevonni Danielt. – közöltem, mire elmosolyodott
- Része a tervemnek. Nyugi, csak…bízz bennem!
- Hogy bíznék ha a cápák elé löksz?
- Félsz a bátyádtól? – kérdezte vigyorogva, majd meglökött, hogy induljak el. Tettem pár félszeg lépést, de aztán meggondoltam magam.
- Mi lenne ha…
- Ha elindulnál? Megköszönném. – fogta meg a karom, és a bátyám elé húzott.
- Fogalmad sincs mire váalkoztál. – suttogtam
- Ráérsz majd megköszönni. – közölte, majd mosolyogva Daniel felé fordult.- Zavarhatunk? – Kérlek mond, hogy nem! Beharaptam az alsóajkam. A bátyám felénk fordult, és egy kézlegyintéssel elhessegette a hűbérest.
- Persze. Csupa fül vagyok. – majdnem karon ragadtam Nicket, hogy elhúzzunk onnan, de aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Tyler. Csak ez járjon a fejedben! Semmi más. Összefűztem az ujjaimat Nickével, és rámosolyogtam a bátyámra. Ó, mamám!
- Szeretnénk bejelenteni valamit. – kezdte, mire Daniel a kezeinket kezdte bámulni karba tett kézzel.
- Igazán? Mit? – nagyon jól tudja, de azért megerősítést akar. Hát… nem hiszem, hogy erre vágyik.
- Mi…szóval…- nem bírtam kimondani, így Nick fejezte be
- Együtt vagyunk, és szeretnénk, hogy ezt te is tudd. – Hülye! Hülye! Hülye! Magamban átkoztam magam, és megpróbáltam szerelmes, nyugodt lánynak tűnni. Daniel szigorú tekintettel méregetett, majd fáradtan megmasszírozta az orrnyergét.
- Mi…mióta? – kérdezte halkan
- Pár hónapja. – vágtam rá gyorsan.
- És miért csak most szóltok?
- Mert…nem voltunk biztosak benne. Most viszont eljött az ideje, és szeretnénk ha mindenki tudná. – mosolygott bájvigyorral Nick, mire Daniel fölvonta a szemöldökét. Már épp megszólalt volna, mikor Nicholas jelent meg meette. Valamit súgott a fülébe, majd elment.
- Nézzétek nekem most… mennem ke, de… ezt még…megbeszélhetnénk. – mondta torok köszörülve, majd botladozva elment. Hát igen ki az aki erre számított? Senki. Még én sem gondoltam volna, hogy Nick ezt találja ki, de hát… a cél szentesíti az eszközt, és most bennem csak ez tartja a lelket. A cél.
- Annyira nem volt vészes. – mondta Nick, mire én rábámultam
- Nem, de attól még furcsa volt. – mosolyogva a szájához vitte a kezemet
- Majd megszokod. – lehelt rá lágy csókot
- Majd meglátjuk. – mosolyogtam vissza. Kihúztam a kezemet az övéi közül. – És most? – halkan sóhajtott
- Várunk, és… játsszuk a szerepeinket.
- Honnan tudod, hogy beválik? – vontam föl a szemöldököm
- Mark egy…nagyon régi jó barátom, és ha jól ismerem, nem veszi el soha azt ami az enyém. Ergo, leszá rólad, és azt hiszi majd, hogy ez a dolog Tylerrel csak egy kis… kaland volt. A mi kapcsolatunk viszont komoly. – sóhajtottam
- És ha nem változik semmi? – vontam föl a szemöldököm
- Akkor még mindig van egy lehetőség. – összehúztam a szememet. Nick nem nézett rám, csak a padlóra bámult.
- Amit én fogok megtenni, és nem te. – közöltem, mire rám nézett.
- Ez még nincs benne a játékban. Csak, akkor ha már minden kötél szakad. – bólintottam
- Reméljük kitart a kötél.

Egész nap a „pasimmal” voltam. Igazából szörnyen furcsa érzés, amikor egy idegen, és mégis jó barátod menti meg a kapcsolatodat. Már ha ez megment bármit is. Nagyon reménykedek benne, de nem vagyok semmiben sem biztos. Csak a remény maradt, és semmi más. Nem tudom, hogy bejön-e egyáltalán ebből bármi is, és abban sem vagyok biztos, hogy elhiszik, hogy együtt vagyunk Nickel. Elég hihetetlen, hogy eddig utáltuk egymást most meg együtt vagyunk. Danielel azóta sem beszéltem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy még van mondanivalója számomra.
A nappali feladatunkat ha úgy vesszük elvégeztük, de még este…van egy kis dolgunk. Aminek Nick nem annyira örül, de én sem.
- Indulhatunk? – kérdezte, mikor kijöttem a gardróbomból. Mély levegőt vettem.
- Igen. Hagytam neki egy üzenetet, hogy egy kis kávézóban várjon.
- Minket, vagy csak téged? – vonta föl a szemöldökét
- Csak annyit mondtam, hogy hamarosan találkozunk. Azt mondta nem tehetem be a lábam a házába. Azt nem említette, hogy máshol nem találkozhatok vele. – bár szerintem nem gondolta komolyan amit mondott. Ha meg mégis majd most kiderül. Nick elmosolyodott
- Remélem eljön.
- Elfog ne aggódj! Bár én nem reménykednék benne ennyire. Nem is kéne lehet ott lenned. Így is eléggé ki van ha ezt meghaja még rosszabbra fordulnak majd a dolgok. Nem maradsz inkább itt? – kérdeztem, mire a szemét forgatta
- Hogy azt higgye félek tőle?! Na nem kösz, inkább megyek. Meg amúgy is… tartanunk kell a látszatot. – vigyorgott.
Nicken egy sötét farmer, és sötétkék ing volt. A fekete zakóban pedig lemerem fogadni, hogy legalább két pisztoly is van. Én egy koptatott farmer, fekete vá nélküli fölső, és bőrdzseki mellett döntöttem. A kabátban simán elfért fegyver, mobil, és némi készpénz. Milyen jól összeillünk. Hát igen ilyen egy igazi pár nem? Inkább ezt nem említem Tyler előtt. Megköszörültem a torkom.
- Menjünk inkább! – fogtam meg a kezét, és kisétáltunk a szobámból.
Nem mondok keveset ha azt mondom az egész ház minket bámult. Páran nyíltan, páran pedig torok köszörülve félre fordultak. Mondtam én, hogy furcsa lesz! De ki hagat rám?

Mikor megérkeztünk a kávézóhoz Nick leállította a kocsit, de még nem szálltunk ki. Tyler már bent volt valamit ivott, és közben magazint olvasgatott.
- Figyelj, próbálj…kíméletes lenni vele oké? Nem szeretnék balhét. –kérleltem, mire bólintott – És…ha lehet ne próbáld meg megölni. – felnevetett
- Megpróbálhatom. – kacsintott rám, majd mind a ketten kiszálltunk. Előre mentem, de a sarkamban Nick lépkedett.
A kávézóban meleg volt, de mégis majd megfagytam. Tyler felemelte a fejét, és összevont szemöldökkel nézett rám. Gyanítom már akkor tudta, hogy megérkeztünk, amikor leállítottuk a motort, csak nem akart rám figyelni. Lassan az asztal felé sétáltunk, majd megálltam mellette.
- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam halkan, mire megkeményedett az állkapcsa
- Ő mit keres itt? Már meg akarsz öletni? – ennyit a szívélyes üdvözlésről.
- Ne légy nevetséges. – közöltem, majd beültem elé a kis boxba. Nick, és Tyler farkas szemet néztek egymással. Végül a vámpír is leült meém. – Szeretném ha mind a ketten viselkednétek, és nem esnétek egymás torkának. Beszélni jöttünk csak. Ebbe még senki nem halt bele.
- Miért van itt? – kérdezte tőlem Tyler, de nem engem nézett.
- Zavarok? – kérdezte gúnyosan Nick
- Ami azt illeti rohadtuk zavarsz! – csikorogta Tyler, mire felsóhajtottam
- Elég már! Azt mondtad viselkedsz! – fordultam Nick felé, mire ő elvigyorodott
- Jó leszek ígérem. – nézett rám kiskutya szemekkel, mire csak a szememet forgattam
- Nick azért van itt, mert segít nekünk. – Tyler karba tett kézzel hátradőlt
- Ugyan miben segíthet nekünk ez a szépfiú?
- Elmondtam neki a Markos sztorit, és ő… kitalált valamit. Ami beválhat. – néztem az említettre, majd vissza Tylerre. – De…nem fogsz neki örülni. – felsóhajtott
- Minek örülök én mostanában? – kérdezte fájdalmasan, mire megráztam a fejem
- Erről beszéltem. Ha nem tudunk együtt lenni, akkor minek próbálkozunk ennyire? Mind a ketten csak rosszul járunk. – mondtam halkan, mire Nick megszorította a kezem az asztal alatt. Jól esett, hogy ott van velem, de közben rossz volt abba belegondolni, hogy lehet a kapcsolatomnak Tylerrel semmi értelme.
- Nem akarok megint veszekedni. – szólalt meg Tyler, mire én sóhajtottam
- Akkor ígérd meg, hogy nyugodt maradsz bármit is mondok, és nem ölöd meg Nicket!
- Egyáltalán bízhatunk benne? – kérdezte élesen
- Az életemet is rá bíznám. – mondtam halkan, és Nickre néztem, aki furcsa tekintettel nézett a szemembe. – Segíthet, és most ez a lényeg. – Tyler fáradtan megdörzsölte a szemét, de nem szólalt meg, így én folytattam. – A terv lényege az, hogy elhitetjük Markal, hogy együtt vagyok Nickel. Mivel ők jó barátok, ezért remélhetőleg Mark visszavonulót fúj, ha meghallja, hogy mi együtt vagyunk. Így tartani fogja a száját, és azt hiszi majd, hogy amit látott az csak egy apró kis botlás volt semmi több. Nem biztos, hogy beválik, de meg van rá az esély. – Tyler percekig meg sem szólalt, majd végül gúnyosan elmosolyodott
- Szóval ti most… együtt vagytok? – kérdezte mosolyogva, de semmi vidámság nem volt benne
- Elméletileg…igen. De gyakorlatilag… veled vagyok. – idegesen a fejét rázta, de nem mondott semmit. Nem bírom nézni, hogy szenved. – Nick, magunkra hagynál? Kérlek! – bólintott, majd kicsusszant a boxból, és a kocsihoz sétált. Halk sóhajjal leültem Tyler meé, és a váára tettem a kezem. – Nézz rám! – kérleltem halkan, mire lassan felemelte a fejét – Mindennél jobban szeretlek. – halványan elmosolyodott, és az ujjaim közé fűzte az övéit. A hüvelykujjával lágy köröket rajzolt a kézfejemre.
- Ahogy én is. Ezért nem tudom elviselni a gondolatát sem annak, hogy valaki másé vagy.
- Nem vagyok másé. Mindenem a tiéd, de… talán így távol tudom magamtól tartani Markot, és nem ke még rosszabb dolgot tennem. Kérlek! Bízz bennem! – kérleltem
- Benned bízok, de benne… - bökött a fejével Nick felé - …rohadtul nem.
- Ő csak egy barát, aki hoz értem egy áldozatot. Semmi több. – megrázta a fejét
- Nem érted igaz? – összevontam a szemöldököm – Nem az én tisztem, hogy eláruljam mások érzelmeit. – mondta halkan, majd sóhajtott – Csak…ígérd meg, hogy nem hagysz el! Ígérd meg, hogy velem maradsz! – fogta két kezébe az arcomat
- Ígérem. – suttogtam, majd hagytam, hogy az ajka az enyémre találjon. A csók mindent elárult.

Furcsa érzéssel mentem vissza Nickel a főhadiszállásra. A kocsiban csöndben maradtam. Valahogy zavart voltam amiatt, hogy látta a csókunkat Tylerrel, de volt ennél nagyon bajom is. Remélem sikerül a terv, mert ha nem, nem tudom mi lesz velünk. Egyikünk sem akarja elveszíteni a másikat, és nagy áldozatokat hozunk. Hálás vagyok Nicknek, hogy megteszi ezt értem, de nem értem miért csinálja. Van egy olyan érzésem, hogy van neki ennél jobb dolga is. Nem kérdeztem rá, de azért magamban van miről merengnem.
Alig várom már, hogy holnap újra lássam Tylert. Csak egy órája váltunk el, de már most pokolian hiányzik. Ahogy megcsókolt abból azonnal tudtam, hogy mit érez, és szörnyen sajnálom, hogy ezt kell átélnie.
Amikor Nick leállította a motort lassan kiszálltam, és már elindultam volna, mikor elállta az utamat, mire a kocsinak dőltem.
- Mi az? – kérdeztem értetetlenül, mire a válla fölött hátra nézett
- Ha megteszek most valamit, megölsz? – felvontam a szemöldököm
- Miért ölnélek meg? Segítesz nekem, és hálás vagyok neked ezért. Igaz az, amit arról mondtam, hogy az életemet is rád bíznám. – mondtam halkan, mire ő halványan elmosolyodott
- Ígérd meg!
- Mi? – ráztam meg a fejem, mire megfogta mind a két kezemet
- Ígérd meg, hogy nem fogsz megutálni, vagy megölni azért ha most teszek valamit. – nem értettem miről van szó
- Nem értem, mi…
- Csak ígérd meg! – szakított félbe, mire összevontam a szemöldököm. Végül is… mi bajom lehet belőle?!
- Hát oké…megígérem! – mély levegőt vett
- Ne felejtsd el, hogy mit ígértél! – suttogta lágyan. Épp meg akartam szólalni, mikor lecsapott. Az ajka lágyan tapadt az enyémre.

Dark Night 41. fejezet

41. fejezet

Ahhoz képest, hogy közel kerültem a nem létező szívinfarktusomhoz, egész könnyen elaludtam. Több óra járkálás, és szitkozódás után, letettem magam az ágyra.
Nem is kellett több, azonnal elaludtam. Bár…néha az alvás, rosszabb az ébrenlétnél.
Rém képeket láttam magamról ahogy egy ágyon fekszek, miközben Mark csókolgat. Tyler pedig az ajtóból néz minket. Az arca eltorzul a fájdalomtól, és mondani akar valamit, de nem sikerült neki. A kezemet felé nyújtom, mire ő a fejét rázva elmegy. Aztán…felriadtam.
Hiába ébredtem fel, az ágyból…nem sikerült kimásznom. A gondolataimat viszont nem sikerült megállítani. Egyfolytában azt próbáltam elképzelni, hogy hogyan is élhetném túl azt ha lefekszek Markkal. A testem biztos átvészelné, de belül…félek elveszítek még egy kicsit magamból ha megteszem. Már így is eléggé a szakadék szélén egyensúlyozok nem kéne még több gond.
A redőnyök felhúzódtak. Nem igaz, hogy már este van! Hogy adagoljam be Tylernek ami történt? Igazából…halvány lila gőzöm sincs. Vagy ne mondjam el, azért, hogy ne aggódjon emiatt? De ha nem mondok neki semmit, és közben megteszem, amit Mark kér, akkor semmi nem fog megoldódni. Elveszítem miatta Tylert, és ezt nem akarom. Akkor…minden amit megtennék…hiába való.
Egy mély levegő után felöltöztem a bőrruhámba, és magamra vettem a fegyvereimet is. A legjobb ha minél hamarabb túlesek a színvalláson.
Kisétáltam a szobámból, és próbáltam nem olyan arcot vágni mint aki mindjárt szörnyet hal. Még csak az kéne, hogy valaki kérdezősködni kezdjen, hogy ugyan mi bajom van. Végül is semmi komoly, csak meg kéne csalnom azt az „embert” akit mindennél jobban szeretek.

Kivételesen nem azért hajtottam lassan, mert annyira nem akaródzott találkoznom Tylerrel. Van bennem félsz, de mindennél jobban szeretném őt újra látni.
Egyszerűen csak nem figyeltem rá, hogy milyen gyorsan is megyek. Csak szépen, komótosan.

Tyler lakása zárva volt, kopogni, pedig nem akartam, így használtam a tőle kapott kulcsomat, és benyitottam. Legnagyobb sajnálatomra senki nem volt a lakásban. Sóhajtva becsaptam az ajtót a kulcsot pedig ledobtam a szekrényre. Talán jobb is ha nincs itt. Legalább rákészülhetek a nagy beszédre.
Ledobtam a kabátomat a kanapéra, majd bementem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, és belenéztem a tükörbe. Próbáltam magamat Tyler helyébe képzelni, amikor elmondom neki, hogy mit kell tennem. Nem nagyon jött össze. Csak fájdalom, és féltékenység, hogy nem velem van, hanem valaki mással.
Megráztam a fejem, majd levettem a cuccaimat, és beálltam a zuhany alá. Nem tudtam valahogy rendesen beállítani a hőfokot. Sehogy nem jó! Vagy túl meleg, vagy túl hideg, vagy túl langyos. Istenem, miért vagyok ilyen rohadt szerencsétlen?! Végül inkább a forrónál maradtam.
Nem tudom meddig áztam, de a végtagjaim teljesen elzsibbadtak. Kimásztam a zuhany alól, és szárazra töröltem magam. Felvettem a selyem köntöst ami már mondhatjuk az enyém, majd valami testápoló után kezdtem kutatni. Végül találtam egy levendulásat. A hajamat lófarokba kötöttem, hogy ne lógjon a szemembe, majd az egyik lábamat feltettem a kád peremére, és elkentem rajta a krémet.
A bejárati ajtó halkan kinyitódott, majd kulcscsörgést hallottam, és egy puffanást. Valaki ledobta a kabátját. Tudtam, hogy ki az, így nem aggódva a másik lábamat kezdtem kenni.
Ahogy felnéztem, megláttam Tylert. Az ajtóban állt karba tett kézzel, és engem vizslatott. Mosolyogva felegyenesedtem.
- Mi az? – kérdeztem, mire megvonta a vállát
- Csak nézem a kilátást. Nem fogad ez minden nap, mikor hazajövök. – el akartam mondani neki, hogy mi történt, de… nem jött össze. A tükör felé fordultam, és visszaraktam a testápolót a helyére. Hallottam, ahogy mögém lép, majd átkarolja hátulról a derekamat. Kivette a gumit a hajamból, és mélyen beszívta az illatomat. Én csak tovább néztem magunkat a tükörben, míg ő lágy csókokkal hintette be a nyakamat. – Hiányoztál. – suttogta, mire halványan elmosolyodtam
- Te is nekem. Nem is hinnéd mennyire…- fogtam meg a derekamon lévő kezeit. Nem veszíthetem el! Még egyszer…nem!
- Baj van? – kérdezte hirtelen. Csak most vettem észre mennyire szorítom a karját. Lazítottam a fogásomon.
- Csak…- fordultam lassan felé-…szeretlek. – ha érzi amit én, akkor tudja, hogy valami miatt aggódok, de erről gondolhatja azt, hogy csak a hirtelen történtek miatt van. Magához húzott, majd lágyan megcsókolt.
- Én is téged. – suttogta, majd birtokba vette ismét az ajkaimat. A keze a derekamat simogatta, és ki akarta oldani a köntös elejét, de én elhúzódtam.
- Ne! – emeltem fel a kezemet, és kitrappoltam a fürdőből. Leültem az ágyra, és próbáltam helyreállítani a légzésemet. Be, ki, be, ki, be…és lassan ki. Behunytam a szemem, és csak akkor nyitottam ki, mikor végre lenyugodtam.
Tyler éppen a hűtőben kutatott, majd az asztalra vágott egy doboz vajat. Sóhajtottam.
- Dühös vagy. – mondtam halkan, mire felém fordult
- Nem, nem vagyok dühös. Épp csak…nem értelek. Miért nem engeded, hogy hozzád érjek? – összevontam a szemöldököm
- Hiszen hozzám érhetsz, csak…
- Csak nem feküdhetek le veled? – kérdezte élesen, és elővett valami felvágottat
- Az önuralmam romokban van. Tegnap este is elveszítettem a fejem. Nem…történhet meg még egyszer. Ha kell… nem fekszek le veled soha. – fáradtan megdörzsölte a szemét
- Megcsókolni legalább, megcsókolhatlak? – beharaptam az alsó ajkamat
- Ha… nem olyan intenzíven, hogy elveszítsem a fejem, akkor igen. – felmordult
- Attól, hogy te félsz én még nem. Rohadtul nem érdekel, hogy megsebesülök-e, vagy nem. A tegnapi pedig…- gúnyosan felnevetett- Egy karcolásba még senki nem halt bele. Mint tudod gyorsan gyógyulok. Nem ebben fogok elpatkolni.
- Lehet, de már elmagyaráztam neked, hogy miért nem kockáztatok. Emlékszel még rá? – dühösen visszafordult a hűtő felé. Talán… most kéne megmondanom neki. Végül is már úgy is mérges. Csak nem lehet ennél rosszabb. Na jó, talán…mégis. De nem rám kell majd haragudnia. Erről nem én tehetek. – Tyler, történt ma…valami. – a válla fölött rám nézett, majd becsapta a hűtőt. A kezében saláta, és majonézes üveg volt. Nyeltem egy nagyot, és folytattam. – Mark…szóval azt akarja, hogy tegyek meg neki valamit. – felvonta a szemöldökét- Látott minket, a…bálon, vagy utána…igazából nem tudom pontosan, de tudja, hogy mi együtt vagyunk. – Tyler, sóhajtva lerakta ami a kezében volt. Lehajtott fejjel a pultra támaszkodott.
- Mit akar? – kérdezte halkan. Hát igen ez a nehezebb része a dolgoknak. Azt még könnyen fogadta, hogy tud rólunk, de… - Helena! Mit akar? – ismételte meg a kérdést, és felemelte a fejét, hogy rám nézhessen. Kinyitottam a szám, hogy megnyugtassam, nem akar semmi olyat ami nagy dolog lenne. Másoknak mondjuk…nem hiszem, hogy ez nagydolog, de…nekünk. Kiszáradt torokkal válaszoltam.
- Engem…Azt akarja, hogy…- pár másodpercig behunytam a szemem -…feküdjek le vele. Csak, akkor nem szól Lucasnak. – Tyler, tekintete elsötétült, és már tudom… a hurrikán ehhez képest, friss, tavaszi szellő.
A dühét érezni lehetett. Úgy csapott le rám mint egy villám. Olyan erősen szorította meg a pultot, hogy az megreccsent.
- Remélem most hazudtál, és nem gondoltad komolyan. – nyeltem egyet
- Te is tudod, hogy nem hazudok. Ilyennel…nem szívesen viccelek. – olyan gyorsan mozdult, hogy még nekem is nehéz volt kivennem, merre van. Felkapta a kabátját, és az ajtóhoz indult, de én még idejében elálltam az útját.
- Jobban teszed ha elmész előlem. Nem vagyok abban az idegállapotban.
- Mégis mit akarsz csinálni? Fogalmad sincs, hogy hol van Mark. Azzal pedig nem segítesz, ha megöleted magad. – mondtam komolyan, mire megvillant a tekintete
- Ha akarom két perc alatt kiderítem, hogy hol van hidd el! És nem engem kell féltened…hanem őt. – olyan erősen szorította össze az állkapcsát, hogy azt hittem kitöri az összes fogát
- Nem tehetsz semmit. Az egyetlen aki itt bármit is tehet az én vagyok. Engem akar a hallgatásért cserébe, nem téged. – felszisszent, és eltávolodott az ajtótól.
- Tényleg ennyire naiv vagy? Szerinted ha megteszed, majd nem köp senkinek? Ugyan már Helena! Pontosan tudod, hogy nem érsz el azzal semmit, ha oda adod magad neki. – járkált fel-alá a szobában
- Nem lehetsz ebben biztos. Mi van ha tényleg megtartja a szavát, ha megteszem?
- Ebben meg te nem lehetsz biztos. Ha akarja így is, úgy is elmondja Lucasnak. És ha…lefekszel vele…mindent megkap amit akar. – dühöngött
- Ha ez az ára, hogy együtt lehessünk, akkor…én megteszem. Nem akarlak elveszíteni! – Tyler megállt a járkálás közben, és rám nézett
- Nem teheted meg Helena! Nem hagyom, hogy föláldozd magad ezért! – lépett oda hozzám, mire megráztam a fejem
- Nem fogok belehalni. – mondtam halkan, mire felmordult
- Lehet, hogy még élvezni is fogod igaz?
- Ne forgasd ki a szavaimat! – csattantam fel. De ő csak tovább folytatta
- Velem nem akarsz lefeküdni, de mással igen. Végül is Mark vámpír, őt nem ölheted meg. Hacsak nem vagy olyan vad vele. – a düh fellángolt bennem. Hogy gondolhat ilyet? Örüljön, hogy elmondom neki, és nem a háta mögött csinálom végig az egészet. Ökölbe szorítottam a kezem, és már majdnem megütöttem, de elkapta a kezemet. – Ezzel nem mész most semmire. Ne velem szemben véd meg az erényedet! – kirántottam a kezemet a szorításból
- Miért is mondtam el neked az egészet? Jobban jártam volna ha a hátad mögött teszem meg. – karba fonta a karjait a melle előtt
- És utána a szemembe tudtál volna nézni? – ebben igaza van. Nem tudtam volna szembenézni vele. Elfordítottam a fejem. – Mindjárt gondoltam. Bár ha élvezni fogod, akkor… - ennyi kellett csak. Megfogtam az inge gallérját, és magamhoz húztam. Úgy csókoltam meg mint még talán soha. A nyelvemet vadul a szájába dugtam, majd levettem róla a kabátját, és szétszaggattam rajta az inget. Tyler felmordult, és keményen a falnak szegezett. A merev férfiassága nekem nyomódott. A körmömet a hátába vájtam miközben ő felemelt, hogy a lábaimat a dereka köré tudjam kulcsolni. A köntösöm eleje kioldódott ő pedig megragadta az egyik mellemet, és körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte. Szaggatottan vettem a levegőt, és próbáltam összeszedni magam. Várjunk csak! Nem azt mondtam, hogy Tyler biztonsága fontosabb mint a vágyaink? De igen. Akkor most ezt nagyon gyorsan be kéne fejezni, vagy rossz vége lesz. Elfordítottam a fejem, hogy levegőhöz jussak.
- Várj! Ezt…nem kéne. – próbáltam leszállni róla, de nem engedett. A fejét a nyakamba temette
- Te kezdted, akkor most már fejezd is be! – lihegte a nyakamba, mire nyeltem egy nagyot
- Épp azt teszem. – mondtam halkan, és a szemébe néztem. Sóhajtva elengedett, és a falnak tántorodott. Én kibújtam a karjai alól, és visszakötöttem a köntösömet. Tyler hátán karmolások díszelegtek. Megköszörültem a torkom. – Sajnálom. Én…elragadtattam magam. Felbosszantottál, és… nem gondolkodtam. – megrázta a fejét, majd megfordult, és a hátát a falnak vetette. A szemében vágy csillogott, és a nadrágja eleje szépen domborodott.
- Az én hibám volt. Tudom, hogy…nem akarod ezt a dolgot Markkal. Csak… nem tudom elfogadni, hogy ő megteheti veled azt amit én nem. – mély levegőt vettem
- Szeretlek, és nem akarom, hogy vége legyen. Csak erre gondolok, és nem arra, hogy mit kell tennem!
- Semmi nem kötelező Helena! Pontosan tudod, hogy mennyi annak az esélye, hogy nem köp be Lucasnak, még…a dolgok után sem. – lehajtottam a fejem
- Egy próbát megér. – vontam meg nem törődőem a vállam, pedig belül jobban foglalkoztatott. Tyler tekintete megvillant.
- Megér egy próbát a lelked? – gúnyosan elmosolyodtam
- Nekem már rég nincs olyanom. – mentem be a fürdőbe, és felvettem a bőrruhát. A fegyvereket felcsatoltam, majd visszamentem Tylerhez. Már magára vett egy pólót.
- Most meg hova mész? – kérdezte, miközben csinálta magának a szendvicset. Nyugodtnak próbál mutatkozni, de belül egyáltalán nem az.
- Fáradt vagy, úgyhogy pihenj. Nekem van egy kis dolgom. – a kést ledobta az asztalra, és rám meredt
- Nem teszed meg! Itt maradsz, és együtt kitalálunk valamit! – összevontam a szemöldököm
- Nincs mit kitalálni! Ez van, és kész. Jobb előbb túlesni rajta. – közöltem, mire összeszorította az álkapcsát
- Ha most kimész azon az ajtón, többet nem jössz ide vissza! – megforgattam a szememet
- Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki csak fenyegetőzni tud. Majd találkozunk. – mentem ki az ajtón nem törődve vele, hogy a nevemet mondja. Kívülről neki támasztottam a fejem a falnak, és behunytam a szemem. Bentről hangos csörömpölés, és egy mély morgás hallatszott. Inkább a lifthez sétáltam. Még a végén visszamegyek megvigasztalni.

A főhadiszálláson ahelyett, hogy a szobámba mentem volna Nick ajtaján dörömböltem. Nem nyitotta ki senki, így az egyik hűbéreshez fordultam.
- Mr. Gramer bent van? – a fiatal lány bólintott, mire benyitottam, majd hangosan becsaptam magam után az ajtót. – Nick! – kiabáltam, mert nem láttam sehol. Halvány fény szűrődött ki a fürdőből. Dobbantottam a lábammal, hogy legyen már valami.
A fürdő ajtaja kinyílt, és megjelent Nick vizes mellkassal a derekán egy törölközővel. Megköszörültem a torkom.
- Nálad nem szokás kopogni? – kérdezte, mire én a szememet forgattam.
- Kopogtam. Sőt, még kiabáltam is. Ennyit a csodás vámpírhallásodról. – feküdtem hanyatt az ágyán, és a plafont kezdtem bámulni.
- Zuhanyoztam, mint láthatod. Nem arra figyelek, hogy ki mikor keres.
- Remek. Ki figyel mostanában rám? – kérdeztem gúnyosan.
- Én figyelek. – mondta halkan. Az ágy besüppedt alatta, ahogy leült. –Mi történt?
- Nem akarsz felöltözni? – kérdeztem hirtelen, de nem néztem rá. El tudom képzelni, hogy milyen önelégülten mosolyog most.
- Zavar, hogy félmeztelenül látsz? – felnyögtem
- Ne legyél nevetséges. – hirtelen felém került. A kezén támaszkodott a két fülem mellett.
- Pedig boldog lennék ha zavarba hozhatnálak egyszer.
- Az nem fog megtörténni. – mosolyogtam, mire elvigyorodott
- Ne fogadj rá. – simított végig az arcomon, majd az ajkaimon. A szeme olyan gyönyörű mint Tyleré, de…mégis van benne valami más. Megköszörültem a torkom, és felültem. Téma váltás.
- Fogalmam sincs, hogy mit csináljak Nick. Elmondtam Tylernek a történteket…
- Hogy fogadta? – kérdezte halkan, mire ránéztem a vállam fölött
- Szerinted? – bólintott jelezve, hogy van róla sejtése
- És most? – az oldalán feküdt az egyik könyökén támaszkodva. Megráztam a fejem.
- Nem tudom. – a szobában csend lett. A paplant kezdtem el birizgálni. Vajon komolyan gondolta Tyler, hogy már nem tehetem be hozzá soha a lábamat? Nem hiszem. Annyi minden történt már, és csak egy napja békültünk ki. Most meg már ismét valami baj van. Talán igazuk van azoknak akik szerint ennek a kapcsolatnak nincs jövője. De ha megteszem amit kell, és utána megint csak szétmegyünk… ebbe inkább nem akarok belegondolni.
- Van egy ötletem. – szólalt meg hirtelen Nick. Azonnal felkaptam a fejem.
- Micsoda? – mosolyogva felült
- Nem hiszem, hogy tetszeni fog, de… még mindig jobb mint a másik lehetőség. – összevontam a szemöldököm. Remélem valami értelmes dolgot agyalt ki. Bár, Marknál minden jobb.
- Hallgatlak.

Dark Night 40. fejezet

Sziasztok!

Próbáltam sietni, és hamar hozni az új fejit. :) Nem lett valami hosszú azt elismerem, de azért remélem tettszeni fog nektek. Már a chaten is írtam, de azért itt is "mondom" B.Ú.É.K!!!! :D Jó olvasást a fejezethez!!! :)

puszi
Niky

40. fejezet

Kihúztam magam, és megköszörültem a torkomat.
- Ő, mit keres itt? - böktem Mark felé, mire rám nézett
- Helena, jó újra látni! - ölelt meg, de nem viszonoztam.
- Már találkoztunk ma, ha jól sejtem. - húztam el a szám, mire elmosolyodott
- Igaz. - kacsintott rám, majd visszaült. Lucas felvont szemöldökkel nézte az eseményeket.
- Lemaradtam valamiről?
- Semmi lényegesről. - válaszoltam, mire ő csak a fejét rázta
- A lényeget nem tudtam meg. Hogy sikerült az este? Jól érezted magad? - ami azt illeti nem nagyon. Mármint az eleje elég szörnyű volt, mert megjelent Mark. A vége viszont ha úgy vesszük jól sikerült. Ezt így előadjam Lucasnak? Talán nem kéne.
- Ahogy vesszük. Nekem nem jött be a bálosdi, de elviselhető volt. Arról pedig ne beszéljünk, hogy hogy éreztem magam. Vége van, és ez a lényeg. - Mark felkuncogott, mire mindketten ránéztünk.
- Valami gond van? - kérdezte Lucas.
- Nem csak, én úgy láttam Helena jól érezte magát. IGAZÁN.jól. - összehúzott szemmel meredtem rá.
- Nocsak. - fordult felém Lucas. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de aztán inkább mégsem.
- Jó volt a kaja. - vontam meg a vállam - Most inkább megyek. Bőrig áztam, és szeretnék kezdeni valamit magammal, ha nem baj?! - biccentettem köszönés képen, majd hangosan becsaptam magam után az ajtót.
- A büdös életbe! - sziszegtem a fogaim között Nem hiszem el, hogy ez a kis, nem is tudom mi bekavar. De hisz nem látott semmit. Tyler kivezetette mielőtt történt volna bármi is. Nem hiszem, hogy tud valamiről. Lehet hogy csak abból indult ki, hogy mennyire harcias volt vele szemben Tyler. Nem kellett volna ennyire feltűnőnek lennie. Na jó, nem hibáztatom semmiért, de azért nem volt jó ötlet. Az emberek szája nem jár el, mert nem ismerik Lucast, de Marké igen, és elég nagy befolyása is van. Hát ez egyszerűen fantasztikus! Ez hiányzott még csak nekem igazán. De ahelyett, hogy sajnáltatnám magam, kezdenem kéne magammal valamit. Ha ő nem mondja meg, hogy miért van itt, akkor majd megmondja más. Már ha az a valaki még szóba áll velem. A folyosón egy hűséges ment el, mire én megszólítottam.
- Bocsánat. - miért is kérek bocsánatot? Mert illedelmes kislány vagyok. Ó, hogy szakadna rám az ég! - Nem tudja, hol találom Mr. Gramert? - a hűséges pár másodpercig nagyokat pislogva nézett rám. Hát igen nem szoktam segítséget kérni tőlük, csak ha nagyon muszáj.
- Utoljára a kertben láttam kisasszony. - hálásan rámosolyogtam
- Köszönöm. - hálálkodtam, majd a főbejáraton keresztül kimentem a kertbe. Az egész akkora, mint maga a főhadiszállás, vagy még nagyobb. Nick jobb helyen nem is lehetne, ha azt akarja, hogy senki ne zavarja! Hát most pedig én zavarni fogom őt, ha tetszik neki, ha nem.
A garázsok felé indultam, és körbenéztem. Nem láttam a közelben. Sóhajtva megfordultam, és, megtaláltam. A halastó melletti kis pagodában ült, és egy vörös rózsát tekergetett a száránál fogva a kezében. Megszaporáztam a lépteimet, és összébb húztam magamon a bolerómat. A ruhám még nedves volt, de annyira nem vészes. Hála az égnek már elállt az eső.
Mikor meghallotta, hogy közeledek, felnézett, és felállt. El akart menni mellettem, de megfogtam a karját.
- Beszélnünk kéne!
- Most már akarsz beszélni? - vonta föl a szemöldökét. Sóhajtottam.
- Nézd sajnálom a kirohanásomat, oké? De azért valljuk be volt benne valami igazam. - Nick csak cöcögött - Jó, oké igazad volt!Így most jobb? - rám vigyorgott
- Sokkal. -megforgattam a szemem, mire ő átnyújtotta nekem a rózsát. Halvány mosollyal végigsimítottam a virág szirmain.
- Miről van szó? - váltott komolyabbra
- Ismered Markot ugye? - égnek emelte a szemét
- Ki ne ismerné?
- Nagyszerű, akkor elmondhatnád, hogy miért tolta ide a seggét?! - Nick felvonta a szemöldökét
- Miért érdekel?
- Az legyen az én titkom. - végignézett rajtam, majd elvigyorodott
- Milyen volt a bál?
- Ne tereld a témát! - megadóan felemelte a kezeit
- Csak érdeklődök, de nem kell beavatnod ha nem akarsz.
- Válaszolj a kérdésre!
- Átutazóban van itt. - idegesen dobbantottam a lábammal.
- Ezt már én is hallottam. - feleltem hidegen, mire összehúzta a szemöldökét
- Most már tényleg kíváncsi vagyok, miért érdekel ennyire. - mély levegőt vettem
- Van egy közös folt a múltunkban. - felnevetett
- Akkor már mindent értek. - vigyorgott kajánul - Bár a választásoddal ismét nem vagyok megelégedve.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! Szóval? - vontam föl a szemöldököm
- Annyit tudok amennyit te. Ha biztos infó kell kérdezd őt magát.
- Egy, nem beszélek vele. Kettő, már kérdeztem, és azt mondta amit te is. - beharaptam az alsó ajkam - Félek látott valamit amit nem kellett volna, és épp most kotyogja ki Lucasnak.
- Mit csináltál már megint? - kérdezte fájdalmas hangon
- Mi az, hogy már megint? Annyira azért nem vagyok vészes eset. - közöltem, mire megforgatta a szemeit.
- Jó rendben, akkor mit csináltál? - lenéztem a lábamra, és egy fűcsomót kezdtem babrálni.
- Hát, ott volt Tyler, és... - Nick felnyögött, mire ránéztem - Nem történt semmi. Csak táncoltunk. Utána pedig, megcsókolt, de semmi több. Mark addigra már nem volt ott. Nem láthatott semmit. - Kérlek Istenem mond, hogy nem látott semmit!
- Bravó! Erre csak annyit mondhatok, ha tud valamit az csak is a te hibád.
- Kösz, most aztán megnyugtattál. - sóhajtott
- Oké, nézd, azt mondod már nem volt ott, akkor miből gondolod, hogy látott valamit? - jó kérdés.
- Női megérzés. - vontam vállat, mire elmosolyodott
- Nyugi. Szerintem ha elmondta volna valakinek, te már tudnál róla. - hát nagyon remélem, hogy így van!

Mire a szobámhoz értem majdnem szétestem. Szörnyű fáradság lett úrrá rajtam. Az egész estém mozgalmasabbra sikeredett mint azt gondoltam volna az elején. Már a folyosón levettem a magas sarkú cipőmet. A bolerómat lassan a földön húztam, de még azért tartottam magam.
Benyitottam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Ágy. Nagyon kell most az ágyam. És ekkor éreztem meg a szagát. Azonnal kipattantak a szemeim.
- Mi az istenért vagy a szobámban? - kérdeztem élesen, és már rögtön nem voltam annyira fáradt. Mark a kanapémon terpeszkedett vigyorogva.
- Téged vártalak. Baj? - vonta föl a szemöldökét, mire én falhoz vágtam a magas sarkú cipőmet, majd a bolerómat. A Nikctől kapott rózsámat leraktam a szekrényre, és karba tett kézzel bámultam a vendégemet.
- Miért vagy itt? - megvonta a vállát
- Már mondtam, hogy téged vártalak. - Miért vagy Londonban?
- Találd ki. - nyalta meg az alsóajkát, mire nyeltem egy nagyot.
- Fáradt vagyok. Mi lenne ha elmennél? - masszíroztam meg a halántékomat
- Ahhoz nem voltál fáradt, hogy Tylerrel hancúrozz? - nem hittem a fülemnek. Hogy az a...
- Miről beszélsz? - játszottam az ártatlant
- Miről beszélek? - mosolyogva megrázta a fejét, majd felém sétált - Azt hitted, hogy csak azért, mert kidobtak a bálról nem látom ami bent folyik? Azt hittem ennél jobban ismersz. - simított végig az arcomon, de én elütöttem a kezét
- Ha láttál is valamit, semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! - közöltem hidegen
- Lucasnak lesz hozzá köze, ha beavatom! - összehúzott szemmel meredtem rá.
- Nem teszed meg. - gonoszul elmosolyodott
- De igen. Megteszem, ha kell.
- Nem hinne neked. Hamarabb hinné el, hogy vallásos vagyok mint azt, hogy együtt vagyok egy farkassal. - inkább magamat hitegettem ezzel. Mostanában elvesztettem a bizalmát, és még mindig nem volt felhőtlen a viszonyunk. Nem vagyok biztos benne ha Mark ezzel előállna nem hinne neki rögtön. Főleg ha megtudja Danieltől amit már Adam volt oly szíves, és elkotyogott. Ami végül is nem volt semmi, csak enyhe célzás. Ha azt is meghallja hozzá (persze ha még nem tudja), akkor biztos, hogy nekem, azaz nekünk, annyi.
- Elhinné ebben ne kételkedj! Bár, ha tartom a szám, akkor nem kell ettől félned. - döntötte félre a fejét. Nekem ez rohadtul nem tetszik!
- Mit akarsz? - kérdeztem kiszáradt torokkal
- Szerintem tudod. - simított végig a nyakamon, majd az ajkamon. Nem löktem el a kezét, de nagy erőfeszítésembe került.
- Ne várd el tőlem, hogy... - ráztam meg a fejem, mire ő a testével az ajtónak szegezett
- Ha azt akarod, hogy a titkod megmaradjon, akkor megteszed amire kérlek! Ha nem, vállald a következményeit a tettednek! - suttogta a nyakamba, majd a szemfogát végighúzta az ütőeremen. Szaggatottan vettem a levegőt, de nem azért, mert elöntött a vágy. - Adok egy kis időt, hogy átgondold a dolgokat. Én mindig elérhető leszek. - lehelte, majd egy mosoly kíséretében kiment a szobából.
Letöröltem a nyakamat, ahol hozzám ért, de még így is égetett az érintése. Gyűlölöm. Mindennél jobban gyűlölöm. Sarokba akar szorítani, és, sikerül is neki. Már csak azt mondja meg valaki, hogy mi az Istent csináljak most?! Mert nekem per pillanat semmi ötletem nincs.