Dark Night 29. fejezet

29. fejezet

Míg Tyler, kiment ajtót nyitni én jobbnak láttam ha inkább felöltözök. Hamarosan itt a napfelkelte, és nekem vissza kell érnem a főhadiszállásra. Az elhagyott ruháimat gyorsan behoztam a szobába, és nem találkoztam össze a vendégünkkel. Nem mintha félnék tőle, de egy szál lepedőben nem szeretném ha megbámulna. Egy gyors zuhany után, végre fel tudtam öltözni. Megnéztem megvan-e minden fegyverem, majd az előszobába indultam.
- Nem érted? Muszáj, vagy nagy gondok lesznek. – hallottam meg Vincent hangját
- Nem érdekel. Intézzétek el magatok!
- Te is a fajhoz tartozol… - amikor meglátta, hogy én is itt vagyok, elborult a tekintete – …bár per pillanat ebben nem vagyok biztos. – Tyler, rám nézett a válla fölött, majd vissza Vincentre
- Pontosan tudtad, hogy itt van. – a vérfarkas kihúzta magát, és rám nézett
- Éreztem a szagát, de mertem remélni, hogy megbolondultam, és nincs itt. – gúnyosan felnevettem, majd Tyler mellé léptem. Vincent rám vicsorgott.
- Nem akarok zavarni sokáig. Hamarosan fel kel a nap, nekem pedig, akkor már nem kéne itt lennem.
- Rendben, de légy óvatos. – adott egy puszit az arcomra. Felnéztem Vincentre, és kihívóan rámosolyogtam. Mély morgás tört fel belőle, mire Tyler magyarázni kezdett neki valamit, azon az idegesítő nyelven. Nem tudom mit mondott neki, de Vincent visszavett.
- Vigyázz magadra Vincent! A bátyám hamarosan nagyon csúnyán el fog bánni veled.
- Ha nem én ölöm meg előbb.
- Ha megölöd… én foglak kivégezni, de lassan, és fájdalmasan. – jelentettem ki, mire Tyler megszorította a karom, hogy azért tudjam ki áll előttem. Vincent tekintete megvillant, de nem mondott semmit. Jobban is teszi.- Hamarosan találkozunk. – indultam az ajtó felé
- Jobb ha vigyázol vérszívó. Nem mindenki van érted oda, ne hogy azt hidd! – megfordultam, és felé kezdtem sétálni. Azt hitte, hogy hozzá akarok érni, pedig nem ez volt a szándékom. Elmentem mellette, és szenvedélyesen megcsókoltam Tylert. Éreztem, ahogy Vincent megmerevedik mögöttem. Rámosolyogtam a farkasomra, amit ő viszonzott, majd a másikhoz sétáltam. Nem értem hozzá, csak annyira hajoltam közel, hogy a fülébe tudjak suttogni.
- Elég ha egy valaki oda van értem. – közöltem mosolyogva, majd elhagytam a szobát. Nem nagyon izgat, hogy miről beszélgettek. Nem az én a fajomról van szó, akkor meg nem érdekel. Elég nekem a saját bajom, nem kell még több. Viszont az ismeretlen nő még mindig nagyon idegesít. Mi köze van Tylerhez, és miért volt olyan furcsa szaga? Ember volt ebben biztos vagyok, de… valami nem stimmel vele, és addig nem nyugszok míg meg nem tudom.

Mielőtt visszamentem a főhadiszállásra jobbnak láttam ha meglátogatom Adamet. Biztos örülni fog nekem, de hát… ez van. Nem mindenki lehet szerencsés, és most ő sem lesz az. Biztos tud valami jó kis pletykát a fegyverről, ha pedig nem…hát… akkor is jót fogunk beszélgetni az biztos. Leparkoltam a Red Blood előtt, és azonnal az irodák felé vettem az irányt. Mikor megláttam a két vadászt Adam ajtaja előtt meglepődtem.
- Ti meg, hogy kerültök ide? – kérdeztem Nicholast, és egy másik vadászt. Az ajtó felé bökött a fejével.
- Daniel bent van. Gondolta körbeszimatol egy kicsit hátha tud valamit, a kis áruló. – összevontam a szemöldököm
- Egyedül van bent? – Nicholas megrázta a fejét
- Nem, Mr. Gramer is bent van. – elkerekedtek a szemeim, de nem kérdeztem többet. Bementem az irodába, majd magunkra zártam az ajtót. Adam tekintete azonnal rám rebbent, és félelem sütött egész lényéből. Fekete selyeming volt rajta. Daniel, az asztalon ült előtte, míg Nick helyet foglalt az egyik székben. Milyen kényelmes társaság. Most már nem csak Adam nézett engem. Az összes szem rám szegeződött, de nem nagyon érdekelt.
- Hogy kerültök ide?
- Na, és te? – vonta föl Daniel a szemöldökét
- Én kérdeztem előbb. – tettem karba a kezem
- Gondoltam Adam barátunk tud adni nekünk pár infót a lövöldözésről ami a raktárnál történt. – nézett az említettre, mire az rögtön dadogni kezdett
- Nem tehetek róla. Úgy volt, hogy ott lesznek. Pár órával a gyűlés előtt változtatták meg a helyszínt. – félredöntöttem a fejem. Vajon mennyit tud ez a kis görény?
- Miért változtattak helyszínt? – jött a következő kérdés Danieltől
- Állítólag kaptak egy fülest, hogy ti ott lesztek. – elkerekedtek a szemeim, de hamar rendeztem az arcvonásaimat.
- Ki volt a besúgó? – Adam sűrűn rázni kezdte a fejét
- Azt…azt nem tudom. Sajnálom. – vonta meg a vállát, mire Daniel bólintott. Miért hisz neki el mindent ilyen könnyen? Ezt soha nem fogom megérteni.
- Most te jössz! – nézett rám komolyan – Miért vagy itt? – közelebb léptem hozzájuk
- Enyém a fegyver, hisz tudod. Gondoltam mond nekem valamit Adam. – mosolyogtam rá, mire ő nyelt egy nagyot. Daniel felé fordultam – Azt értem, hogy te miért vagy itt, de ő… - mutattam Nick felé - … minek van veled? – súlyos csend lett az irodában. Ajaj…
- Dolgozok. – közölte az említett, mire felé fordultam
- Nincs szükségünk a segítségedre. Te otthon vadász vagy, itt nem. Nem értem, hogy…
- Helena!
- Mi van? – kérdeztem élesen, és a bátyámra néztem
- Tyler, az övé. – teljesen ledermedtem. A szám kiszáradt, és azt sem tudtam hol vagyok. Miért pont a legveszélyesebb vadászra bízták az ügyet? Felé fordítottam a fejem, és farkasszemet néztünk.
- Az nem lehet… - mondtam inkább magamnak, mintsem neki. Nick arca teljesen kifejezéstelen volt.
- Mi az félsz, hogy megöli valaki a szívszerelmedet? – azonnal Adamra kaptam a tekintetem, de nem csak én
- Mit hadoválsz itt össze-vissza? – kérdezte Daniel, mire megráztam a fejem, és rendeztem az arcvonásaimat. Jobb lesz ha most befogja, vagy én fogom majd be neki.
- Mi az a bátyád nem is tud róla?
- Mi a francról beszélsz? Tylert, már mióta meg akarom ölni. Az pedig zavar igen, hogy más teszi, majd meg helyettem. Nem tudom honnan szedted ezt. – éreztem Daniel, súlyos tekintetét rajtam, de nem néztem rá. Adam viszont csak úgy ragyogott. Örül, hogy van egy aduász a kezében. Gyönyörű, mondhatom! Csak nekem nem jó ez az egész. Egyébként meg honnan tudta meg, hogy mi a helyzet? Tyler, azt mondta titokban tartják. Szép kis titok mondhatom…
- Hallottam ezt azt. – vonta meg mosolyogva a vállát
- Magamra hagynátok Adammel? – kérdeztem őket, de nem vettem le a szemem a kis spicliről.
- Nem szívesen hagyom veled egyedül, ha nem baj. – mondta halkan Daniel
- Ne aggódj nem fogom bántani. Csak kicsit elbeszélgetek vele. – azt hittem nem mennek ki, de végül…már csak ketten maradtunk. Én, és Adam… -Beszélj! – közöltem vele, mire ő kihúzta magát ültében.
- Miről beszéljek? A fegyverről, vagy Tylerről? – vigyorgott rám, de én csak mereven bámultam rá.
- Kezdjük a fegyverrel. A többit, majd később. – biztos vagyok benne, hogy Daniel az ajtó előtt van, és hallgatózik.
- Nem tudok semmit. De mond…milyen volt a gyűlés? – erre már azért reagáltam. Mellé léptem, és hátracsavartam a karját, mire ő felkiáltott…volna, de én még időben befogtam a száját.
- Nem akarlak megölni Adam, de ha sokat kekeckedsz megteszem, ígérem. Most, pedig beszélgessünk! Biztos, hogy nem tudsz semmit a fegyverről? – nyöszörögni kezdett, de nem csinált semmi többet. – Nos? – húztam még a kezén, mire valamit motyogott kínjában. Elengedtem a száját.
- Esküszöm. Esküszöm, hogy semmit nem tudok. Mintha nem állna az ügy mögött senki. Egy pisszenést sem hallani erről. – kapkodta gyorsan a levegőt
- Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek neked. Honnan tudsz a gyűlésről?
- Besúgó vagyok nem?! – nyöszörgött elkínzott hangon
- És Tyler? Róla honnan tudsz? – úgy mondtam, hogy csak ő hallja, és a kint állok ne tudják miről van szó.
- A farkasok ettől hangosak. De ne aggódj tartják a szájukat. Én is csak véletlenül tudtam meg.
- Hogyan? – sürgettem
- A báromba jött két farkas, és erről suttogtak. Szerencséd, hogy én tudtam meg, és nem más.
- Micsoda szerencse. – közöltem gúnyosan, de még mindig fogtam a karját – Ha erről bárkinek szólni mersz, nem csak a kezed lesz oda. Világos? – rántottam rajta egyet, majd elengedtem
- Mint a nap. – suttogta halkan, majd felnézett rám- Nem gondoltam volna, hogy összejössz vele. Azt hittem megölöd, és kész. Eddig ilyennek ismertelek.
- Egyáltalán nem ismersz engem Adam. – néztem rá megvetően, míg ő a karját masszírozta. – Még beszélünk. – mondtam búcsúzóul, majd kimentem az irodából. Mily meglepő, Daniel várt rám.
- Ez meg mi volt?
- Felidegesített a hazugságával, és muszáj volt egy kicsit elbeszélgetnem vele. – vontam meg a vállam, és kifelé indultam. Könnyedén tartotta velem a lépést.
- Szóval csak hazugság volt?
- Nem értem miről beszélsz. – ráztam meg a fejem. Kiértünk a klubból, mire ő hirtelen megtorpant.
- Mond, hogy nem igaz, amit mondott. – annyira szerettem volna neki mindent bevallani. Elmondani, hogy igaz amit Adam mondott, és nagyon sajnálom. Ehelyett… teljesen mást válaszoltam.
- Jézusom Daniel! Komolyan azt hiszed, hogy összejövök egy vérfarkassal, és főleg Tylerrel? – kérdeztem felháborodva, de belül megöltem magam. Védekezően felemelte a kezeit.
- Jó, jó, oké. Igazad van, csak elragadtattam magam, sajnálom. – vett egy mély levegőt, és tényleg bánta, hogy ilyet feltételez rólam. – Nem szabad Adamra hallgatnom. Utál téged, és csak keresztbe akar tenni. – jött közelebb hozzám, és megölelt. – Nagyon sajnálom. – majdnem elbőgtem magam a vállán. Erősen magamhoz szorítottam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Nem haragszok…tudom…hogy…Adam milyen egy hazug disznó. Felkaptam a vizet sajnálom. – távolodtam el tőle, és bíztatóan rá mosolyogtam, amit ő viszonzott.
- Mennünk kéne. – szólalt meg végül, mire bólintottam. Tekintettemmel végigpásztáztam a sikátort, és megtaláltam akit kerestem.
- Mindjárt megyek utánatok. – szóltam a távolodó Danielnek, majd Nick felé vettem az irányt. – Miért nem szóltál? – álltam meg előtte. Ő karba tett kézzel támaszkodott a falnak.
- Nem találkoztunk, és gondoltam…úgyis megtudod. – összevontam a szemöldököm. – Ne nézz így rám! Nem utasíthattam vissza. Hisz ezért jöttem.
- Meg akarlak kérni valamire. – mondtam halkan, mire ő rögtön a fejét rázta. Ezek szerint tudja, hogy mit akarok.
- Nem! Ne, is kérj erre!
- Nick, neked adták az ügyet, és tudom, hogy…még ha nehéz is bevallani, de jó vadász vagy. Lucas, pedig pont neked adta az ügyet, szóval kérlek! Ha megtalálod Tylert, ne öld meg! – néztem rá komolyan, mire ő el akart menni, de megragadtam a karját. – Kérlek! – rám emelte a tekintetét, és biztos voltam benne, hogy nemet mond. Láttam valamit a szemében, de olyan hirtelen tűnt el, hogy nem tudtam mi is az. Halkan felsóhajtott.
- Nem ígérhetem meg, hogy nem teszem a dolgom Helena! Ezt az egyet nem tudom neked megígérni. – húzta el a karját, majd elment mellettem. Percekig álltam ott némán, és nem tudtam megmozdulni. Ha Nick megtalálja Tylert, megöli. Én pedig nem tudok ellene mit tenni. Figyelmeztettem az este Tylert, hogy vigyázzon, de mintha a falnak beszélnék. Tökéletesen biztos benne, hogy nem fogják megölni. Én viszont… egyáltalán nem vagyok benne biztos.

Dark Night 29. fejezet részlet

Sziasztok!

Ez még nem az új fejezet, de ezentúl mindig kaptok egy fejezet előtt kis ízelítőt, hogy még jobban felcsigázzalak titeket. :P:P Még szerdáig ki kell bírnotok, és akkor hozom majd a teljes fejit. Addig is jó olvasást ehhez! :)

puszi
Niky

29. fejezet (részlet)

- Enyém a fegyver, hisz tudod. Gondoltam mond nekem valamit Adam. – mosolyogtam rá, mire ő nyelt egy nagyot. Daniel felé fordultam – Azt értem, hogy te miért vagy itt, de ő… - mutattam Nick felé - … minek van veled? – súlyos csend lett az irodában. Ajaj…
- Dolgozok. – közölte az említett, mire felé fordultam
- Nincs szükségünk a segítségedre. Te otthon vadász vagy, itt nem. Nem értem, hogy…
- Helena!
- Mi van? – kérdeztem élesen, és a bátyámra néztem
- Tyler, az övé. – teljesen ledermedtem. A szám kiszáradt, és azt sem tudtam hol vagyok. Miért pont a legveszélyesebb vadászra bízták az ügyet? Felé fordítottam a fejem, és farkasszemet néztünk.
- Az nem lehet… - mondtam inkább magamnak, mintsem neki. Nick arca teljesen kifejezéstelen volt.
- Mi az félsz, hogy megöli valaki a szívszerelmedet? – azonnal Adamra kaptam a tekintetem, de nem csak én...

Dark Night 28. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem, de nem sikerült feljönnöm. Bocsánat, hogy megvárattalak titeket. Amúgy csak azért kaptátok meg hamarabb a fejit, mert olyan jószívem van. :P:D:D Na jó, nem. A függővég miatt mindenki nagyon izgult, szóval inkább hamarabb megírtam, hogy ne kapjatok szívinfarktust. :) Jó olvasást hozzá!

Figyelmeztetés!!!!: 18-as karika van ezen a fejezeten, szóval csak óvatosan :P:P:D

puszi

Niky

28. fejezet

Legszívesebben ordítottam volna, de ahogy tudtam visszafogtam magam. Tyler, a szoba közepén állt fekete izompólóban, és sötét nadrágban. Előtte pedig egy nő… Hosszú szőke haja a derekáig ért. Vörös koktélruha volt rajta, hozzáillő magas sarkú cipővel. Szépen manikűrözött kezei éppen Tyler mellkasán nyugodtak. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy ember, és, hogy valószínűleg… gyönyörű. Már csak az alakjából ítélve is. Vágyakozva nézett fel Tylerre, mintha csak a csókjára várna. Szerintem észrevették, hogy itt vagyok. Legalábbis Tyler igen, a nő… nem tudom. Hangot adva az érkezésemnek, hangosan becsaptam az ajtót, és karba tett kézzel nekidőltem. A nő hirtelen hátrafordult, és mily meglepő…igazam volt. Zöldeskék szeme volt, és szépen keretezett arca. A ruhája annyira kivolt vágva elől, hogy jóformán semmit nem takart. Hát igen…gyönyörű. Idegesen méregetett, de én inkább csak gyűlölködve néztem rá. Tyler levette magáról a nő kezét, és felém lépett. Mentségére szóljon nem akart megölelni, vagy ilyesmi, csak annyira ment arrébb, hogy a nő ne érjen hozzá. Jobban is teszi ha egy ideig távol marad tőlem. Túl ideges vagyok, és lehet, hogy valami olyat teszek vele amit később megbánok. Mondjuk a nő is kaphat, ha nagyon akar. Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy ember.
- Zavarok? – döntöttem félre a fejem, és felvontam az egyik szemöldököm.
- Ami azt illeti… - kezdte a szöszi, de Tyler még idejében közbevágott.
- Nem. A hölgy már épp menni készült. Igaz? – nézett rá jelentőségteljesen, mire a nő nagy nehezen bólintott
- Még beszélünk. – simított végig Tyler karján, elvette a retiküljét az asztalról, majd szikrázó szemmel elém állt. – Nem tudom ki vagy, de elállnál az útból? – hidegen elmosolyodtam.
- Ha nem vigyázol magadra, akkor én leszek az utolsó akit látni fogsz még az életed során. – a nő is elmosolyodott.
- Ne hidd, hogy olyan kemény vagy.
- Jobb ha mész. Most! – szólalt meg Tyler. A nő ránézett a válla fölött, majd vissza rám. Arrébb álltam az útból, de a kezem még mindig összefontam a mellkasomon.
- Remélem hamarosan látjuk egymást. – mondta búcsúzóul (gondolom nem nekem), majd az ajtó hangos csattanással becsukódott mögötte. Farkasszemet néztem Tylerrel.
- Mit zavartam meg? – kérdeztem, mire ő sóhajtott.
- Helena, én…
- Nem érdekel a mentegetőzésed! Az igazat akarom hallani. Ki volt ez a nő, és mit akart tőled? – fájdalmas arccal nézett rám
- Már mindegy. Elment, és többet nem is fogsz róla hallani. – lépett közelebb hozzám, de én csak a fejemet ráztam.
- Nem érdekel! Valamiért itt volt, és én tudni akarom, hogy miért! – nem állt meg addig, amíg teljesen hozzám nem simult.
- Hiányoztál… - suttogta a nyakamba, és lágy csókot lehelt a kulcscsontomra, amibe beleborzongtam.
- Ne akard, elterelni a témát! – mentem arrébb pár métert, és úgy néztem rá. Halk sóhajjal felém fordult.
- Nem kell mindenről tudnod. – felvontam a szemöldököm
- Lefeküdtél vele, amíg én nem voltam itt?
- Dehogyis Helena! Nem azért jöttem veled össze, hogy utána megcsaljalak, és szétmenjünk.
- Pedig jó úton haladsz felé. – a tekintete felizzott, majd mély levegőt
- Nézd, nem minden tettemre vagyok büszke, és hidd el… jobb ha nem tudod ki ez a nő. – fájdalom, és düh csillogott a szemében. A fenébe! Hátat fordítottam neki, és a bárpultra támaszkodtam. Behunytam a szemem, és próbáltam meggyőzni magamat. Nem firtatom tovább a dolgot, de egyszer úgy is meg fogom tudni, hogy mi közük van egymáshoz. Ha szeret nem csal meg, de a nő elég gyönyörű volt, ahhoz, hogy eldobjon érte. Hallottam, ahogy mögém lép, és éreztem, ahogy a két kezét a derekamra teszi.
- Helena! – gyűlöltem, amikor a hangjával manipulált. Ezzel csak azt mutatja meg, hogy mennyire elvagyok veszve ha a közelemben van. Nem néztem rá. – Nem hagynálak el senkiért. Soha. – szerettem volna hinni neki, de nem ment. Tudja, hogy mit érzek, és ez most zavart. Olyan mintha ismerné a gondolataimat.
- Tyler, én nem vagyok gyönyörű, és nem vagyok tökéletes. Egy szörnyeteg vagyok, és félek attól, hogy egyszer te is rájössz erre. Ez a nő ember. Akkor találkozhatsz vele amikor csak akarsz, mert ő kimehet a napfényre. Sétálhatsz vele a tengerparton, és közben senki nem akar majd megölni. De ha velem vagy… - szembefordultam vele, és mélyen a szemébe néztem - …akkor ez mind lehetetlen. Szóval mond meg, hogy legyek biztos benne, hogy nem hagysz el? – még csak most döbbentem rá, hogy mennyire félek. Elfogadtam, hogy vámpír vagyok, de nem mondom, hogy nincsenek vágyaim. Tyler, másodpercekig csak nézett rám, majd szorosan magához szorított.
- Nekem így vagy tökéletes. Nincs nálad gyönyörűbb nő a földön Helena. Tudom mit érzel, és hidd el… én is ettől félek. Én sem vagyok ember, és rengeteg hibám van. Sőt, sokkal nagyobb szörnyeteg vagyok mint te. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, vagy, hogy nem lehetek veled napfényben. Engem csak te érdekelsz. Senki más. – nem tudtam visszafojtani a mosolyt. A karjaimat a nyaka köré kulcsoltam
- Már meg sem csókolsz? – ezen már ő is mosolygott, majd lágyan megcsókolt. Olyan volt mintha félne, hogy összetör, de nekem ez nem volt elég. Érezni akartam, hogy ott van velem. Közelebb húztam magamhoz, és a nyelvemmel utat törtem magamnak, mire ő felnyögött. Éreztem, hogy a férfiassága nekem nyomódik. Lecsúsztatta a vállamról a kabátot, mely hangos puffanással ért földet. Lerángattam róla a pólót, míg ő felültetett a bárpultra. Megszakítottam a csókot, de csak, hogy gyönyörködhessek izmos felsőtestében. Félredöntöttem a fejem, és lágy csókot leheltem a mellizmára, mire ő megborzongott. Egyre feljebb haladtam, míg el nem értem a nyakát. Most nem éreztem akkora vágyat, hogy megharapjam, de azért megfordult a fejemben. Finoman végighúztam a fogam az ütőerénél, ő pedig vágyakozva felnyögött. Lehúzta csizmámat, majd a cipzárt a bőrruhámon, és kibujtatott belőle. Újra az ajkaimra tapadt, és közben levette rólam a melltartómat. A szájába vette az egyik mellemet, hogy utána a másikat is kezelésbe vehesse. De nekem ez nem volt elég. Túl lassú volt ez a tempó perpillanat. Kigomboltam a nadrágját, és már csak az alsónadrág választott el minket egymástól. Már épp lehúztam volna róla, amikor megragadta kezemet.
- Várj! – lehelte a nyakamba
- Miért? – csókoltam meg, és próbáltam kiszabadítani a csuklóm, de nem engedte
- Nem akarlak egy pulton a magamévá tenni. – nem értettem a logikát. Nekem speciel most teljesen mindegy, hogy hol csináljuk csak velem legyen.
- Oké, de…
- Már megint túl sokat kérdezel. – mosolygott rám, majd megcsókolt, és közben a karjaiba kapott. A lábamat a csípőjére kulcsoltam, és mertem remélni, hogy hamar eljutunk az ágyig. A hálószobájába vitt, majd gyengéden lerakott az ágyra. El akart távolodni tőlem, de nem engedtem. Levettem róla az alsónadrágot, és közben a szemébe néztem. Halvány mosoly játszott az ajkán, majd a nyakamhoz hajolt, és csókokkal hintette be. A combomtól a derekamig simogatott, de nem siette el. Egyre lejjebb haladt, és már a köldökömnél járt.
- Kérlek… - nyögtem halkan, mire ő rám nézett
- Mire kérsz? – kérdezte halkan, és leheletével a belső combomat csiklandozta.
- Mi lenne ha most átugornánk az előjátékot, és a lényegre térnénk? – halkan felnevetett
- Nem akarok sietni. Ki akarok használni…minden…egyes… pillanatot. – húzta le végre rólam a bugyit, és reménykedtem benne, hogy csak viccel, de…nem. Pont azon a helyen kínzott, ahol kellett. Nagy gyakorlata van benne az biztos. Hátravetettem a fejem, és éreztem, ahogy egyre közelebb kerülök a véghez. Legalábbis ha ezt így fojtatja, akkor biztos. Nem is kellett sokáig várnom, hogy igazam legyen. Meglovagoltam a gyönyör hullámat, és teljesen elernyedtem Tyler karjaiban.
- Mond, hogy végeztél! – kérleltem halkan, mire ő mosolyogva megcsókolt
- Még csak most kezdtem… - lehelte az ajkamba, majd végre belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel a gyönyörtől. Az elején csak azért, hogy engem kínozzon lassú volt, de végül éreztem, hogy már ő sem bírja sokáig, így egyre gyorsabb tempót diktált. A hátába kapaszkodtam, miközben ismét feljutottam a csúcsra, és gyanítom, hogy szép karmolásokat hagytam magam után. Tyler, ahogy megérezte a gyönyörömet ő is utánam jött. Hangos zihálással rám borult, de ahogy tudta, tartotta magát, hogy ne legyen olyan nehéz a súlya nekem. Percekig csak így feküdtünk, míg hirtelen fel nem nevetett.
- Mi az? – kérdeztem halkan ő, pedig feltámaszkodott a könyökére
- Mondtam, hogy gyönyörű vagy. – csókolt meg lágyan, mire elmosolyodtam.

Hajnali három felé járhatott, én pedig még mindig Tyler ágyában feküdtem. Háttal neki az oldalamon, derekamon a karjával. Az arcát a hajamba temette, és halkan szuszogott. Tudtam, hogy nem alszik.
- Voltál már szerelmes? – kérdeztem hirtelen
- Hmm…? – dörmögte halkan, mire felkuncogtam.
- Ennyire nem lehetsz fáradt.
- Én napközben nem alszom, mint te. Este pedig te még jobban leamortizálsz, szóval de. Lehetek fáradt. – ölelt még jobban magához
- Ez azt jelenti, hogy ne jöjjek, inkább hagyjalak aludni? – kérdeztem mosolyogva, mire halkan felmordult
- Azt próbáld meg. – megint csönd lett, csak a szuszogását lehetett hallani.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. – szólaltam meg ismét, mire felnyögött
- Helena… - kérlelt halkan, mire mély levegőt vettem
- Oké, hagylak aludni. – hunytam be a szemem, és én is megpróbáltam pihenni.
- Egyszer. – szólalt meg hirtelen, mire felpattantak a szemeim
- Mi egyszer? – felsóhajtott
- Csak egyszer voltam igazán szerelmes, és azt hittem nem is leszek többé. De mégis. – csókolta meg a vállamat, én pedig halványan elmosolyodtam, de nem tartott sokáig
- Miért lett vége? – súlyos csönd lett a szobában – Tyler?!
- Közel háromszáz éve történt. Ember volt, és nagyon gyönyörű. Nem tudta, hogy mi vagyok, és én jónak is láttam így. Mielőtt találkoztam vele úgy éreztem, hogy nem élek teljes életet. Nehéz volt elfogadnom magam, de mellette úgy éreztem, hogy nem vagyok szörnyeteg. Nem tudtam, hogy vámpírok fogadták örökbe a szülei halála után csak miután elmentem egyszer hozzájuk. Vivien… tudta, hogy a szülei vámpírok, de nem félt tőlük. Nem is akart vámpír lenni, és a szülei sem akarták neki ezt a sorsot. Amikor találkoztam velük nagyon meglepődtem, de ők úgy szintén. Arra nevelték a lányukat, hogy óvakodjon a vérfarkasoktól. Miután a szülei elmondták neki az igazat, Vivien eljött hozzám, és nagyon dühös volt. Nem értette, hogy miért nem vallottam be neki, hogy mi is vagyok. Azt mondta, hogy soha többé nem akar látni…-tudtam, hogy a fejében újra átél mindent, és szörnyen sajnáltam. Felé fordultam, és a szemébe néztem. Évszázadok fájdalma volt a szemében. – Eljöttem Bostonból, és…azóta nem láttam. – megsimogattam az arcát, mire halványan elmosolyodott – Te voltál aki újból fényt hoztál az életembe. – simított végig az arcomon, és lágyan megcsókolt
- Sajnálom. – mosolyogtam rá, amit ő viszonzott
- Már nem számít. Ez már a múlt, és én nem akarom, hogy ezzel foglalkozz. – simított végig az arcomon – És most te jössz! – összevontam a szemöldököm
- Mi?
- Te voltál már szerelmes? – megköszörültem a torkom, és hátat fordítottam neki megint.
- Nem, nem voltam. – haraptam be az alsóajkam
- Helena… - fordított maga felé, de nem néztem a szemébe - … mi a baj?
- Semmi. – vontam meg a vállam. Felemelte az álam, hogy a szemébe nézzek.
- Miért hazudsz?
- Én, nem… - kezdtem volna, de a tekintete miatt nem folytattam. Halk sóhajjal felültem. Magam köré tekertem a takarót, pedig egyáltalán nem fáztam. – Életemben egyszer…nem, kétszer…voltam szerelmes. Legalábbis azt hittem,… hogy szerelmes vagyok. – nem mondott semmit, csak csendben hallgatta, hogy mit mesélek. – Először a szüleim halála után lettem szerelmes. Egy… arisztokrata vámpír volt. Akkor lettem Vadász, és már abban az időben sem szíveltek minket. A férfi szeretett engem, de a szülei nem engedték, hogy velem legyen, mert egy arisztokrata lányt akartak neki. Szakítottunk, és nem láttam többet. – mély levegőt vettem – Nehezen tettem rajta túl magam, de végül… sikerült. Azt hittem soha nem leszek többet szerelmes. Évekkel utána találkoztam egy…emberrel egy partin… azonnal beszélgetni kezdtünk, és én egyre jobban vonzódni kezdtem hozzá. Mindig találkoztunk, és úgy éreztem, hogy végre megtaláltam az igazit. Egészen addig, míg… egy hosszabb vadászat után, el nem mentem hozzá. Napok óta nem ittam, és ő ott volt… - legördült egy könnycsepp az arcomon – Majdnem megöltem, de végül… csak vámpír lett belőle. – gúnyosan felnevettem – Amikor rájött mivé is tettem meggyűlölt. Azt mondta, hogy szörnyeteg vagyok, és az elejétől fogva ezt akartam tenni vele, hogy örökre velem lehessen… - a vállam fölött hátranéztem rá – Nem éppen egy vidám történet ugye? – erőltettem mosolyt az arcomra ő, pedig felült, és magához ölelt.
- Én is nagyon sajnálom. – hozzábújtam, és mélyen magamba szívtam az illatát
- Tudom. – feltérdeltem, és megcsókoltam. Hirtelen valaki teljes erejéből verni kezdte az ajtót.
- Tyler, azonnal nyisd ki! – hallottam meg az ismerős hangot
- Ez…
- Vincent.

Dark Night 27. fejezet

Sziasztok!

Nem lett olyan hosszú, de azért ez is valami. Jó olvasást hozzá! :)

puszi
Niky

27. fejezet

Felvettem a vadász ruhám, és félve elindultam Lucas irodája felé. Gyanítottam nem teszem majd zsebre, amit kapni fogok. Megköszörültem a torkom, és halkan kopogtam az ajtaján.
- Szabad! – kiáltott ki, én pedig egy mély levegő után beléptem. Mosieur Gaston Lumiere ült előtte. – Helena, ismered Monsieur…
- Már volt egymáshoz szerencsénk. – állt fel a vámpír, és felém jött. Világoskék hajszálcsíkos öltönyt, és fehér inget viselt. Ősz haja illett, szürke szeméhez.
- Én inkább szerencsétlenségnek mondanám, de igen. Már találkoztunk. – hidegen rám mosolygott, majd a válla fölött ránézett Lucasra. – Később visszajövök. Jó volt újra látni magát Helena! – hajtott előttem fejet, majd kiment az irodából. Az ajtó pedig hangos csattanással becsukódott mögötte. A beállt csönd kezdett zavarni, de nem szólaltam meg. Lucassal farkasszemet néztünk. A tekintete csak úgy izzott, és ahogy láttam szörnyen ideges volt.
- Ülj le Helena! – szólalt meg végül, de én megráztam a fejem
- Inkább állnék.
- Azt mondtam ülj le! – nem hallottam még soha ilyen idegesnek, így jobbnak láttam ha inkább nem ellenkezek. Leereszkedtem az íróasztal előtti székbe, és vártam. Lucas összekulcsolva, az asztalra tette a kezeit, és egy kicsit előredőlt. Fekete ing volt rajta, így a haja teljesen beleolvadt. – Tudod miért hívtalak ide? – kérdezte halkan, és le nem vette volna szemét rólam
- Sejtem. - sóhajtott
- Hol voltál az utóbbi napokban? – számítottam erre a kérdésre, és úgy válaszoltam, hogy a szemem sem rebbent.
- Pihentem. Az utóbbi időben sok dolog történt, és nekem muszáj volt… felejtenem. – vontam meg a vállam
- Nem azt kérdeztem, hogy mit csináltál, hanem, hogy hol voltál?
- Miért érdekel? – hirtelen ököllel az asztalra csapott dühében, én pedig megborzongtam. A tekintete hideg volt.
- Ha jól tudom én vagyok a vámpírok vezére, szóval most elmondod szépen, hogy hol voltál! – sziszegte
- Egy hotelban szálltam meg nappalra, este pedig az utcákat róttam hátha beleütközök egy farkasba, de nem. Nem tettem semmi rosszat.
- Ha megkérdezném a barátnődet ő is ugyanezt mondaná? – ezt nem tudom biztosan. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, így nem is beszéltem ezt meg vele. De valószínűleg ezt mondaná, mert ez a leglogikusabb. Nem az, hogy egy farkas lakásán voltam, és utána elmentem a gyűlésükre is. Ilyet csak a hülyék csinálnak. Hát igen…
- Igen. Ezt mondaná ő is, mert ez az igazság. – mélyen a szemébe néztem, mire ő megrázta a fejét.
- Nem tudom mit higgyek. – összehúztam a szemöldökömet
- Mi van veled Lucas? – kérdeztem halkan
- Elegem van belőle, hogy folyton megszeged a szabályokat. Te is csak egy vámpír vagy a többi közül. Nem tudom miért viselem el az engedetlenségedet. – rázta meg a fejét, és most szörnyen elkeseredettnek tűnt.
- Nem tettem semmi rosszat.
- De igen. – vált megint keménnyé a tekintete – Engedély nélkül mentél el. Úgy, hogy senkinek nem mondtad el hova mész, és miért. Szerinted ok nélkül vagyok dühös? – vettem egy mély levegőt
- Nem. – hajtottam le a fejem. – Igazad van. Hibáztam. Mint mindig. Sajnálom.
- Ezzel már nem tudok mit kezdeni. Döntöttem…Elveszem tőled az ügyet. Tylert, nem üldözheted tovább.- azonnal felnéztem rá. Jól hallottam?
- Mi?
- Nem keresheted többé! Vadászni még mindig vadászhatsz farkasokra, de Tylert békén hagyod! Ha belekeveredik valami ügybe, te kimaradsz belőle! Nem érintkezhetsz semmivel ami hozzá tartozik! Ha ő felbukkan te elmész! Megértetted? – hirtelen levegőt sem kaptam. Ha nem én üldözöm tovább, akkor valaki más, és az a valaki megöli. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Nem kezdtem el kiabálni, azzal csak magam alatt vágnám a fát. Bólintottam
- Ki kapja meg az ügyet?
- Azt majd én eldöntöm. Neked már ehhez semmi közöd. Mos pedig, elmehetsz. – bökött az ajtó felé. Nagy nehezen felálltam, és kifelé indultam.
- Lucas… - fordultam vissza felé
- Igen?
- Ha valaki más kapja meg Tylert, akkor én kérem a fegyvert. – felvonta a szemöldökét
- Miért engedném meg neked?
- Mert ha akarok, akkor megtudok mindent róla, és megtalálom a tettest. Te is ezt szeretnéd, és tudod, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb. – fáradtan hátradőlt a székében, és megmasszírozta a halántékát. Azt hittem, nem fog válaszolni, de végül megszólalt.
- Nem tudom miért adok neked még egy esélyt… - dünnyögte magában - Rendben, de semmi Tyler! – bólintottam
- Köszönöm. – mentem ki az irodából, majd elindultam a hosszú folyosón. Semmi Tyler, ehhez neki is lesz néhány szava…

Mikor lement a nap, a többi vadásszal együtt készülődni kezdtem. Gyorsan magamra kapkodtam az összes fegyvert amire szükségem volt, majd Daniel mellé léptem. Senki nem volt a közelünkben, de azért én suttogtam.
- Lucas, elvette tőlem Tylert.
- Tudok róla. – nézett rám, majd a fegyvereit kezdte el töltögetni.
- De megbízott mással, azt mondta kideríthetem ki a fegyverért a tettes. – Daniel letette a fegyvert az asztalra, majd neki támaszkodott.
- Ezt is tudom. – mondta halk, fájdalmas hangon
- Nem örülsz neki. – vontam össze a szemöldököm
- Nem.
- De hát ezt akartad. Hogy szabaduljak meg Tylertől, és mást csináljak. Most mást csinálok. Mi ezzel a baj?
- Az, hogy veszélyes. – nézett rám komolyan, mire én halványan elmosolyodtam.
- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni.
- Steven is ezt mondta… - fordította felém a fejét, de nem volta hajlandó a szemébe nézni.
- Én más vagyok. – közöltem halkan, mire gúnyosan felnevetett – Daniel… Bízz bennem! – kérleltem, és megfogtam a kezét. Halk sóhaj után megszorította kezem.
- Csak ne essen semmi bajod! – rámosolyogtam
- Nem fog. – adtam egy puszit az arcára – Hajnalra itt vagyok! – intettem neki búcsút, és a kocsimhoz indultam.

Leállítottam a motort, a hatalmas épület előtt, és a legfelső emeletre indultam. Furcsa volt megint itt lenni, de most már meg kell ezt szoknom. Szólnom kell Tylernek, hogy vigyázzon magára, mert már nem én üldözöm. Mikor megállt a lift, gyors léptekkel az ajtója elé mentem, és elcsodálkoztam. Az ajtó egy kicsit nyitva volt. Mintha valakinek nem lett volna rá ideje, hogy becsukja. Próbáltam elképzelni mi történhetett, de nem teketóriáztam sokáig, belöktem az ajtót. Amit bent láttam, az mindennél rosszabb volt, a harag pedig egyre jobban eluralkodott rajtam.

Dark Night 26. fejezet

Sziasztok!

Bevallom ebben a fejezetben nem történt nagyon sok minden, de megígérem ez után felforrósodik a hangulat majd!!!!:P:P:D:D Jó olvasást!

puszi
Niky

26. fejezet

Álmosan keltem fel egy szörnyen irritáló hangra… Ránéztem az órámra, és szomorúan tapasztaltam, hogy mindössze két órát aludtam. Az eső hangosan verte az ablakomat, és ez nagyon zavart.
Miután lenyugodtam Nick története után, vagy fél óráig csak forgolódtam az ágyban, és emészgettem a hallottakat. Eddig egy szemétládának hittem Nicket, és most tessék! Nekem van lelkiismeret furdalásom, pedig én aztán tényleg nem tehettem most semmiről. Nem fér a fejembe, hogy ez történt vele, és én még csak most tudtam meg. Persze lehet, hogy jobban örültem volna neki, ha meg sem tudom, hogy mi történt régen. Jobban éreztem magam, amikor boldog tudatlanságban éltem. Most viszont sajnálom őt, pedig nem akarom. Megint gyűlölni akarom, de nem megy. Hogy gyűlölhetném ezért… Neki van rá oka, hogy gyűlöljön, nem nekem. Hiszen egy farkassal vagyok együtt. Ez már magában is abszurd lenne, de így…
Valaki erősen verni kezdte megint az ajtót. Nem igaz, hogy nem hagynak aludni. Még egy, kopogásnak nevezett lárma. Dühösen pattantam ki az ágyból, és trappoltam az ajtómhoz.
- Végre már! Azt hittem már nem is élsz, hogy nem nyitsz ajtót! – Daniel, állt előttem teljes harci díszben. Valószínűleg most jöttek meg.
- Fáradt vagyok Daniel…- nyögtem fájdalmas hangon, de ő nem foglalkozott velem. Ellépett mellettem, és leült az egyik fotelba. Még csak most vettem észre, hogy van nála egy pohár vér.– Persze, gyere csak be! – feleltem gúnyosan, majd becsaptam az ajtót. Bebugyoláltam magam a takaróba, és behunytam a szemem. A vér édes illata megtöltötte a szobámat, de most nem vágytam rá. Eleget ittam ma már. – Jól vagy? Lucas, mondta, hogy megsebesültél.
-Mint látod prímán vagyok. – nem érdekelt a gonosz hangnem, de nem veszegettem tovább a témát. Él, és ez a lényeg-
- Meg sem kérdezed hol voltam? – kérdeztem, mert már nem bírtam a nagy csendet.
- Minek? – hallottam a gúnyos hangot, mire felpattantak a szemeim. Maga elé meredve ült, és iszogatta a vért.
- Nem is érdekel? – kérdeztem halkan, mire rám nézett
- Miért érdekeljen? Téged érdekel, hogy én, hogy érzem magam, amikor így eltűnsz napokra? – sóhajtottam. Hanyatt fordultam, és a plafont kezdtem bámulni.
- Emlékszel még milyen volt régen? Amikor kicsik voltunk? – kérdeztem halkan
- Igen, de ez, hogy jön ide? – kérdezte értetlenül.
- Mindig féltem a vihartól. Bár tudtam, hogy nem árthat nekem, hisz vámpír vagyok… én mégis… féltem. Rettegtem a dörgésektől, és a villámoktól. Emlékszek ha anyáék nem voltak otthon este, akkor mindig te vigyáztál rám. Én, ha vihar volt a paplan alá bújtam, és nem jöttem ki onnan, míg el nem állt az eső. – hirtelen mintha visszarepültem volna az időben. Mindent magam előtt láttam a kiskoromból. – Te mindig tudtad, hogy mikor van rád szükségem. Akárhányszor vihar volt, te bejöttél hozzám, és bebújtál mellém az ágyba. Szorosan magadhoz öleltél, lehúztad a fejemről a takarót, és azt mondtad:” Semmi baj nem lesz. Én mindentől megvédelek.” Hittem neked. Egész este velem maradtál. Nem hagytál el egy percre sem. Te voltál a mentorom, a bátyám, a legjobb barátom, és a második apám. Veled minden más volt. Veled úgy éreztem… bátor vagyok, és csak akkor lehetek önmagam ha veled vagyok. Csak te voltál nekem, és anyáék halála után is… csak egymásra számíthattunk. Azt hittem semmi nem választhat el minket, de… most már nem vagyok eben biztos. Eltávolodtunk egymástól Danny… - a végére már teljesen az érzéseim hatása alá kerültem. Nem sírtam, de közel voltam hozzá. Hangos csend telepedett közénk. Nem szólt egy szót sem, így jobbnak láttam ha ránézek. Felé fordítottam a fejem. Ugyanúgy ült mint eddig, de most megváltozott az arca. Ő is teljesen átélte a múltat, és csak most lehetett látni az igazi arcát. Rettentően erős férfi, de az igazi éne teljesen más. Egy nagy brummogó maci. Régen mindig így hívtam. Most már nem…
Lassan letette a poharat az asztalra, és felállt. A tekintetemmel követtem, minden lépését. Ledobta a fegyvereit, és a kabátját a fotelba, majd elém állt. Halvány mosoly játszott az ajkán, és kinézett az ablakon. Az eső még mindig esett, és néha dörgött is egyet-kettőt. Már alkonyodott, szóval hamarosan lehúzzák a redőnyöket. Mikor felém fordult már komolyabb volt az arca.
- Húzódj arrébb! – kérlelt halkan, mire én készséggel arrébb másztam. Ledobta a csizmáját, majd befeküdt mellém az ágyba, és szorosan magához ölelt. A fejemet a mellkasán nyugtattam, és most tényleg úgy éreztem magam mint a régi szépidőkben. A hátamat lágyan simogatta, és egyenletesen vette a levegőt. – Úgy érzem mintha már nem is számítanék neked. Régen mindent megbeszéltünk. Most már nem. Igazad van, eltávolodtunk egymástól, de én ezt nem akarom. Vissza akarom kapni a húgomat. – fonta szorosabban körém a karjait.
- Vissza akarlak kapni Danny. – bújtam én is közelebb hozzá. Lágyan megpuszilta a fejem búbját – Néha már úgy érzem jobban érdekel a többi nő, mint én. – mondtam mosolyogva, mire felkuncogott
- Téged senki nem tud helyettesíteni. – legördült az első könnycsepp az arcomon.
- Félek, hogy elhagysz. – mondtam síró hangon.
- Nincs mitől félned. Semmi baj nem lesz. Én mindentől megvédelek. – suttogta az ismerős szavakat a fülembe, mire megeredtek a könnyeim. Lágyan letörölte őket meleg kezével. – Nem is tudtam, hogy még mindig így betojsz a vihartól. – mondta mosolyogva, mire felnevettem.
- Van ami nem változik. – mondtam halkan
- Ez igaz.

Nem beszéltünk sokat Danielel, de engem egy idő után elnyomott az álom. Hosszú volt az utóbbi pár nap, és jól esett a meleg ölelés. Nem álmodtam most semmit, és nem bántam. Így legalább nyugodtan élvezhettem a jól kiérdemelt alvást. Régen nem szerettem aludni, most már igen. Legszívesebben egy évig aludnék, vagy többig. Mindegy, csak aludhassak.
Már nagyjából felkeltem, amikor valaki halkan kinyitotta az ajtót. Nem néztem meg ki az, inkább tovább próbáltam aludni. Daniel, még mindig mellettem volt. Nem vette észre, hogy ébren vagyok, bár csak félig.
- Jól van? – hallottam meg a barátnőm halk hangját, de erőm nem volt, hogy kinyissam a szemem.
- Igen, csak… kimerült. Tudod hol volt idáig? – megsüllyedt az ágy mellettem, és tudtam Emma leült.
- Nem. Valamit még én sem tudok, pedig szeretném tudni, hogy mit csinált. Nagyon aggódtam érte.
- Ahogy én is. – jött a határozott válasz.
- Ahhoz képest nem nagyon látszott rajtad. Mintha nem is érdekelne. – Daniel, sóhajtott
- Megpróbálom elfogadni, hogy ő már nem az én kicsi húgom, de…
- De nehéz. – fejezte be a barátnőm a mondatát. Haladunk…
- Igen. Csak nagyon nehéz vele.
- Tudom. – kuncogott fel halkan, majd megsimogatta a vállamat
- Szereted őt igaz? – kérdezte halkan Daniel.
- Igen. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Ő a legjobb barátnőm. – magamban boldogan mosolyogtam.
- Örülök, hogy vagy neki. Ha velem nem is, de veled… mindent meg tud beszélni. Szóval… köszönöm. – pár másodpercig csend volt
- Nem kell megköszönnöd… ez…ez csak természetes. – jött zavarba a barátnőm. El tudom képzelni milyen tekintettel néz most rá a bátyám. Én is zavarba jönnék. Pár perc csönd volt a szobában, és majdnem rájuk szóltam, hogy könyörgök csináljatok már valamit! Nem látjátok, hogy összeilletek?! – Ha fáradt vagy elmehetsz. Biztos kimerültél a harctól, és én úgy is megvárom míg felkell. Beszélnem kell vele… - váltott komoly hangra a barátnőm én pedig tudtam, hogy mindent el kell mondanom neki.
- Pasi ügyek mi? – kérdezte vihogva Daniel, de valami érződött a hangjában. Csak nem… féltékenység? Emma megköszörülte a torkát.
- Az attól függ. Ezt nem veled szeretném megtárgyalni.
- Jaj, ne már! A húgom legjobb barátnője vagy, és majdnem kiskorod óta ismerlek. Beavathatnál pár részletbe. Milyen az arisztokratákkal kavarni? Jobb mint egy átlag vámpírral nem? – tudtam, hogy közben vigyorog, de nem győződtem meg róla. Ha megbántja a barátnőmet, akkor közbe lépek, de addig… kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből.
- Te ezt biztosan jobban tudod. Te vagy minden nap más nővel. Én ragaszkodó típus vagyok inkább. Nem szeretem az egy éjszakás kalandokat.
- Lehet, hogy minden nap más nővel vagyok, de ha megtalálnám az igazit, akkor nem így lenne. Van egy másik énem is, de azt a tökéletes nőnek tartogatom. – Emma hangosan nyelt egyet, de eltalálni nem tudtam, hogy milyen szemmel néz rá Daniel.
- És… milyen neked a tökéletes nő? – kérdezte halkan
- Mondjuk olyan gyönyörű mint te. – Wáó! Éljen! Végre valahára valami fejlemény. Köszönöm bratyó, hogy eljutottál ide közel száz év után! Egy Isten vagy!
- Ööö…ez… nem igaz. Én… nem vagyok gyönyörű. – jött zavarba Emma
- De igen. Már sok gyönyörű nőt láttam, de te… felül írod őket.
- Ezt csak úgy mondod!
- Nem. Igazat mondok. Biztos minden férfi megfordul utánad…
- Még nem találtam meg az igazit. – mondta halkan Emma. Gyerekek, eddig jól állunk!
- Gyönyörű vagy, és okos. Hidd el megfogod találni. Ha eljön úgyis tudni fogod. – Naná, hogy tudni fogja, mert épp előtte fekszik! Jaj, Daniel, ne legyél már ilyen vak könyörgöm!
- Igen, biztosan… - csönd – Nem mész? – Na, ne! Nehogy már te rontsd el Emma!
- De igen. Már vihar sincs, szóval… megyek. – lassan kicsúszott alólam, és a hangokból ítélve felöltözött. – Később találkozunk. – halk cuppogó hang. Csak nem egy puszi volt? Istenem, jobban izgulok mint egy kis iskolás az első sulis napján.
Mikor becsukódott az ajtó, úgy tettem mintha csak most ébredeznék. De gonosz vagyok! Lehet nem kellett volna kihallgatnom őket, de ha felkelek, akkor ez nem történik meg.
- Szia álomszuszék! – mosolygott rám Emma, amit én viszonoztam.
- Szia! Mizujs? – túrtam bele a hajamba, és az ágytámlának dőltem
- Ezt inkább én kérdezem tőled! Most mindent elmondasz! Töviről, hegyire. – megadóan felsóhajtottam, és elmondtam amit tudni akart. Nem tudom, hogy jó ötlet, de magamban sem tudom tartani. Elég nagy teher ez már így is, de nem tudom jó ötlet-e belekeverni Emmat is. Ha kiderül az igazság, akkor ő is bajba kerül. Végül rávettem magam, és színt vallottam.
- Nem hiszem el. – szólalt meg végül, mikor befejeztem a mesélést. – Te… és Tyler… együtt…? – hitetlenkedve megrázta a fejét
- Igen. – mondtam halk sóhajjal, mire felnevetett. Nem tudtam mire vélni a boldogságát.
- El sem tudom hinni. Te rávetted magad arra, hogy boldog legyél. Ez hihetetlen. Végre egyszer az életben tettél valamit, amitől boldog lehetsz. – elhúztam a számat. Nem buktatom le magam, de lett volna mit mondanom a Danielel folytatott beszélgetéséről.
- Kösz szépen, ez jól esett.
- Jaj, ne már! Én szörnyen örülök nektek. – vigyorgott rám én, pedig megadóan felsóhajtottam
- Mi van ha azt mondom nem vagyok biztos az érzéseimben? – kérdeztem halkan
- Mire gondolsz?
- Nem tudom, hogy szeretem-e. Nem akarok vele játszani, de nem tudom mit érzek. Ez annyira…nehéz. – Emma csak mosolygott – Mi van?
- Csak az, hogy éppen arról beszélsz, hogy nem tudod szereted-e Tylert.
- És? – még mindig nem értettem miről beszél, mire megforgatta a szemeit.
- Ez bizonyítja, hogy szereted. Ha nem szeretnéd nem rágódnál ezen.
- Gondolod?
- Tudom. – mély levegőt vettem, és megszorítottam a kezét
- Köszönöm. – valaki épp ezt a pillanatot választotta, hogy kopogjon. – Gyere! – kiáltottam ki, és Nicholas lépett be. – Mi a helyzet? – kérdeztem mosolyogva, mert akár hiszitek, akár nem örültem, hogy újra látom.
- Lucas, hívat! – felelte egyszerűen, nekem pedig már nem volt kedvem mosolyogni.

Szavazás!

Sziasztok!

Aki olvasta a novellámat, és tetszett is neki, az kérem szavazzon rám ezen a címen!
http://moonlight-darkangel.blogspot.com/ Mindenkinek előre is köszönöm a szavazatát. :)

puszi
Niky