Sziasztok!
SZOMBATON ÚJ FEJEZET JÖN! Szóval hétvégén gyertek, és várom a komikat! :D
puszi
Niky
2010. április 29., csütörtök
2010. április 23., péntek
Dark Night 9. fejezet
Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen későn jön csak új fejezet, de mostanában nem sokat vagyok otthon. A másik dolog pedig, hogy nincsen netem. :( Most is a suliból írok. Szóval nem tudom mikor lesz új feji majd igyekszek (ahogy visszajön a netem jövök :D) addig is itt a 9. fejezet! :)
puszi
Niky
9. fejezet
Mire a főhadiszállásra értem már kezdett nagyon égetni a nap. Az arcom már megperzselődött, és a kézfejem is. Amilyen gyorsan csak tudtam a garázsba hajtottam. Mikor becsukódott az ajtó megnyugodva fújtam ki a levegőt. A visszapillantó tükörben megnéztem magam, és nyugtáztam hogy nemsokára elmúlnak az égési sebek. Bent a házban több figyelmet kaptam mint reméltem. Az égési sebek feltűnőek ez igaz, de valószínűleg nem csak ez van a dolog mögött. Lucas irodája előtt megtorpantam. Biztos, hogy be kéne mennem ide? Szerintem nem jó ötlet, de egyszer úgyis túl kell rajta esnem. De nem most. Megráztam a fejem, és megfordultam, hogy elmenjek, de egy hang megállított.
- Helena, gyere be! – kiáltott ki az irodából Lucas. Csodás! Mi a fenéért ilyen jó a hallása?! Sóhajtottam, majd benyitottam. Lucas az íróasztala mögött ült, és nagyon dühösnek látszott. Daniel mellette a falnak támaszkodott, és engem méregetett ugyanolyan tekintettel mint Lucas. A rengeteg könyvespolc, és ősrégi kép között egy régi kanapé volt, amelyen Nick ült. Még jobb! Mi a fenének nézőközönség? Az íróasztal elé álltam, és vártam aminek jönnie kellett. A hajammal próbáltam elrejteni az arcom, a kezemet pedig a zsebembe süllyesztettem. – Megmagyaráznád…… miért voltál kint napfelkelte után?! – kérdezte komolyan. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de amint Danielre néztem nem jött ki hang a számon. Végül sóhajtottam, és Lucas felé fordultam.
- Meg volt rá az okom. – Daniel felcsattant
- Még is milyen okod? A Tyler utáni vadászat elvette az eszed! - megragadta a karom, de én elhúztam, mire ő meglátta a sebeket a kezemen. – Jézusom! – fogta meg gyengéden a csuklóm, majd a szeme az arcomra tévedt. Mikor ott is meglátta az égéseket elkomorodott, és elengedte a kezem. – Meg is hallhattál volna! Ez sem érdekel? Csak az, hogy elkaphasd? – kiabálta
- Azt csinálok amit akarok! Nem parancsolgathatsz nekem!
- Ami azt illeti……. – állt fel az asztaltól Lucas, mire mindketten rákaptuk a tekintetünket – De igenis parancsolhat neked!
- Attól, hogy a vadászok vezére nem mondhatja meg, hogy mit csináljak! – Lucas megkerülte az asztalt, és az oldalának támaszkodva nézett rám
- Ő a közvetlen főnököd, és azt kell tenned amit ő mond! Ma viszont megszegted a parancsot……
- Nem történt semmi bajom! – vágtam bele a szavába, mire ő felsóhajtott
- De történhetett volna, és az senkinek nem lett volna jó. A bátyádnak főleg nem…… sajátmagát hibáztatta volna, hogy nem tudott megállítani. – nézett rám együtt érzően, de én csak dühösen néztem rá.– Adok még egy lehetőséget, de…… még egy engedetlenség és nem úszod meg ennyivel! – bólintottam
- Rendben.
- És ha Daniel azt mondja, hogy maradj itt akkor tedd azt! Nem lehetek ott mindenhol. Elég nekem az arisztokratákkal foglalkozni…… had ne kelljen aggódnom annyit a vadászaim miatt. – egy sóhaj után válaszoltam
- Oké. Jó kislány leszek. – tettem a szívemre az egyik kezem amin Lucas elmosolyodott
- Rendben. Most pedig menj! Ja és Helena….. – már az ajtóban álltam, de visszafordultam felé – Ne kelljen csalódnom benned! – bólintottam, majd kiléptem az irodából.
A konyhában épp egy pohár vért ittam amikor Daniel jött oda hozzám.
- Jól vagy? – kérdezte a hátam mögül. Én nem néztem rá csak a napi adagommal foglalkoztam.
- Ahogy vesszük. – vontam meg a vállam
- Nézd, én nem akartam bajt, de……aggódtam és ha…… bármi bajod esne nem hiszem, hogy képes lennék feldolgozni. Mióta anya és apa meghalt csak te maradtál nekem. Ezért féltelek, nem azért mert nem bízok benned, vagy abban hogy jó harcos vagy. – letettem a poharat a pultra, és felé fordultam
- Hogy-hogy most így kiöntöd nekem a szíved? – kérdeztem hidegen
- Én csak……. Sajnálom Helena. – hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ó Danny….. – bújtam izmos karjaiba, és szorosan megöleltem – Ha akarnék se tudnék rád haragudni. Te vagy az én mackó bátyám akit imádok. – mondtam mosolyogva. Az állam alá tette a kezét, és felemelte a fejem. Már nem volt szomorú, de nem is volt boldog. Félresöpörte a hajam, hogy megnézze a sebeket. Végül sóhajtott.
- Elmúltak. – nézte meg a kezeimet is. – Gyorsan gyógyulsz. – mosolygott rám
- Mintha te nem.
- Akkor szent a béke?- vonta föl az egyik szemöldökét
- Igen…. Szent a béke. Daniel elmosolyodott majd megpuszilta a homlokomat.
- Mennem kell, később beszélünk! – indult az ajtó felé
- Rendben. – intettem búcsút, majd visszamentem a poharamhoz. Nem szabad mást hibáztatnom a saját bűneimért. Hülyeség volt kimenni, de muszáj volt megtudnom amit akartam. Arra viszont még nem jöttem rá, hogy mit akar tőlem Tyler. Én azért keresem, mert meg akarom ölni. De ő?! Mi a fenét akarhat? Kiittam az utolsó csepp vért is, majd kifelé indultam hogy aludjak pár órát, de Nick megállított.
- Mit akarsz? – tettem karba a kezem. Ő csak mosolyogva közelebb jött.
- Lucas nem vette el tőled az ügyet. – nem kérdésként mondta, de én azért válaszoltam rá
- Nem.
- Azt mondta segíthetek a vadászatban, de azt kell tennem amit mondanak. Vagyis nem dolgozhatok a saját szakállamra. – húzta el a száját
- Még jó! Te nem itt vagy vadász, hanem Párizsban. Ez a mi terepünk! – Nick a pultnak dőlve méregetett
- Te nem kedvelsz engem. – megvontam a vállam
- Miért te talán kedvelsz engem? – vontam föl az egyik szemöldököm
- Talán. De tudod….. mi sokban hasonlítunk egymásra. Mind a ketten szeretjük a vadászatot, és nem érdekel minket mások véleménye. Lehet, hogy ezért nem kedveljük annyira egymást.
- Vagy talán azért, mert egy felfuvalkodott hólyag vagy aki mindenbe beleüti az orrát. – mondtam hidegen, mire ő felnevetett
- Van benned spiritusz. Ez tetszik, de…… nem vagy ellenfél számomra. – jött oda hozzám, és csak pár centi választott el minket egymástól
- Mit akarsz Tylertől Nick? Téged nem érdekel a vámpírok elleni fegyver csak ő, de miért? – kérdeztem, mire ő pár másodpercig gondolkozott, majd megvonta a vállát
- Tyler nagyfogás. A vámpírok elleni fegyvert most mindenki keresi, de…… Tylert csak mi ketten. Tehát….. addig kell ütni a vasat amíg meleg. – mosolygott gonoszul
- Igaz, de….. számolj azzal a ténnyel hogy még soha nem adtam fel semmit, és most sem fogom! – mondtam határozottan, majd egy szó nélkül aludni indultam.
Bocsi, hogy ilyen későn jön csak új fejezet, de mostanában nem sokat vagyok otthon. A másik dolog pedig, hogy nincsen netem. :( Most is a suliból írok. Szóval nem tudom mikor lesz új feji majd igyekszek (ahogy visszajön a netem jövök :D) addig is itt a 9. fejezet! :)
puszi
Niky
9. fejezet
Mire a főhadiszállásra értem már kezdett nagyon égetni a nap. Az arcom már megperzselődött, és a kézfejem is. Amilyen gyorsan csak tudtam a garázsba hajtottam. Mikor becsukódott az ajtó megnyugodva fújtam ki a levegőt. A visszapillantó tükörben megnéztem magam, és nyugtáztam hogy nemsokára elmúlnak az égési sebek. Bent a házban több figyelmet kaptam mint reméltem. Az égési sebek feltűnőek ez igaz, de valószínűleg nem csak ez van a dolog mögött. Lucas irodája előtt megtorpantam. Biztos, hogy be kéne mennem ide? Szerintem nem jó ötlet, de egyszer úgyis túl kell rajta esnem. De nem most. Megráztam a fejem, és megfordultam, hogy elmenjek, de egy hang megállított.
- Helena, gyere be! – kiáltott ki az irodából Lucas. Csodás! Mi a fenéért ilyen jó a hallása?! Sóhajtottam, majd benyitottam. Lucas az íróasztala mögött ült, és nagyon dühösnek látszott. Daniel mellette a falnak támaszkodott, és engem méregetett ugyanolyan tekintettel mint Lucas. A rengeteg könyvespolc, és ősrégi kép között egy régi kanapé volt, amelyen Nick ült. Még jobb! Mi a fenének nézőközönség? Az íróasztal elé álltam, és vártam aminek jönnie kellett. A hajammal próbáltam elrejteni az arcom, a kezemet pedig a zsebembe süllyesztettem. – Megmagyaráznád…… miért voltál kint napfelkelte után?! – kérdezte komolyan. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de amint Danielre néztem nem jött ki hang a számon. Végül sóhajtottam, és Lucas felé fordultam.
- Meg volt rá az okom. – Daniel felcsattant
- Még is milyen okod? A Tyler utáni vadászat elvette az eszed! - megragadta a karom, de én elhúztam, mire ő meglátta a sebeket a kezemen. – Jézusom! – fogta meg gyengéden a csuklóm, majd a szeme az arcomra tévedt. Mikor ott is meglátta az égéseket elkomorodott, és elengedte a kezem. – Meg is hallhattál volna! Ez sem érdekel? Csak az, hogy elkaphasd? – kiabálta
- Azt csinálok amit akarok! Nem parancsolgathatsz nekem!
- Ami azt illeti……. – állt fel az asztaltól Lucas, mire mindketten rákaptuk a tekintetünket – De igenis parancsolhat neked!
- Attól, hogy a vadászok vezére nem mondhatja meg, hogy mit csináljak! – Lucas megkerülte az asztalt, és az oldalának támaszkodva nézett rám
- Ő a közvetlen főnököd, és azt kell tenned amit ő mond! Ma viszont megszegted a parancsot……
- Nem történt semmi bajom! – vágtam bele a szavába, mire ő felsóhajtott
- De történhetett volna, és az senkinek nem lett volna jó. A bátyádnak főleg nem…… sajátmagát hibáztatta volna, hogy nem tudott megállítani. – nézett rám együtt érzően, de én csak dühösen néztem rá.– Adok még egy lehetőséget, de…… még egy engedetlenség és nem úszod meg ennyivel! – bólintottam
- Rendben.
- És ha Daniel azt mondja, hogy maradj itt akkor tedd azt! Nem lehetek ott mindenhol. Elég nekem az arisztokratákkal foglalkozni…… had ne kelljen aggódnom annyit a vadászaim miatt. – egy sóhaj után válaszoltam
- Oké. Jó kislány leszek. – tettem a szívemre az egyik kezem amin Lucas elmosolyodott
- Rendben. Most pedig menj! Ja és Helena….. – már az ajtóban álltam, de visszafordultam felé – Ne kelljen csalódnom benned! – bólintottam, majd kiléptem az irodából.
A konyhában épp egy pohár vért ittam amikor Daniel jött oda hozzám.
- Jól vagy? – kérdezte a hátam mögül. Én nem néztem rá csak a napi adagommal foglalkoztam.
- Ahogy vesszük. – vontam meg a vállam
- Nézd, én nem akartam bajt, de……aggódtam és ha…… bármi bajod esne nem hiszem, hogy képes lennék feldolgozni. Mióta anya és apa meghalt csak te maradtál nekem. Ezért féltelek, nem azért mert nem bízok benned, vagy abban hogy jó harcos vagy. – letettem a poharat a pultra, és felé fordultam
- Hogy-hogy most így kiöntöd nekem a szíved? – kérdeztem hidegen
- Én csak……. Sajnálom Helena. – hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ó Danny….. – bújtam izmos karjaiba, és szorosan megöleltem – Ha akarnék se tudnék rád haragudni. Te vagy az én mackó bátyám akit imádok. – mondtam mosolyogva. Az állam alá tette a kezét, és felemelte a fejem. Már nem volt szomorú, de nem is volt boldog. Félresöpörte a hajam, hogy megnézze a sebeket. Végül sóhajtott.
- Elmúltak. – nézte meg a kezeimet is. – Gyorsan gyógyulsz. – mosolygott rám
- Mintha te nem.
- Akkor szent a béke?- vonta föl az egyik szemöldökét
- Igen…. Szent a béke. Daniel elmosolyodott majd megpuszilta a homlokomat.
- Mennem kell, később beszélünk! – indult az ajtó felé
- Rendben. – intettem búcsút, majd visszamentem a poharamhoz. Nem szabad mást hibáztatnom a saját bűneimért. Hülyeség volt kimenni, de muszáj volt megtudnom amit akartam. Arra viszont még nem jöttem rá, hogy mit akar tőlem Tyler. Én azért keresem, mert meg akarom ölni. De ő?! Mi a fenét akarhat? Kiittam az utolsó csepp vért is, majd kifelé indultam hogy aludjak pár órát, de Nick megállított.
- Mit akarsz? – tettem karba a kezem. Ő csak mosolyogva közelebb jött.
- Lucas nem vette el tőled az ügyet. – nem kérdésként mondta, de én azért válaszoltam rá
- Nem.
- Azt mondta segíthetek a vadászatban, de azt kell tennem amit mondanak. Vagyis nem dolgozhatok a saját szakállamra. – húzta el a száját
- Még jó! Te nem itt vagy vadász, hanem Párizsban. Ez a mi terepünk! – Nick a pultnak dőlve méregetett
- Te nem kedvelsz engem. – megvontam a vállam
- Miért te talán kedvelsz engem? – vontam föl az egyik szemöldököm
- Talán. De tudod….. mi sokban hasonlítunk egymásra. Mind a ketten szeretjük a vadászatot, és nem érdekel minket mások véleménye. Lehet, hogy ezért nem kedveljük annyira egymást.
- Vagy talán azért, mert egy felfuvalkodott hólyag vagy aki mindenbe beleüti az orrát. – mondtam hidegen, mire ő felnevetett
- Van benned spiritusz. Ez tetszik, de…… nem vagy ellenfél számomra. – jött oda hozzám, és csak pár centi választott el minket egymástól
- Mit akarsz Tylertől Nick? Téged nem érdekel a vámpírok elleni fegyver csak ő, de miért? – kérdeztem, mire ő pár másodpercig gondolkozott, majd megvonta a vállát
- Tyler nagyfogás. A vámpírok elleni fegyvert most mindenki keresi, de…… Tylert csak mi ketten. Tehát….. addig kell ütni a vasat amíg meleg. – mosolygott gonoszul
- Igaz, de….. számolj azzal a ténnyel hogy még soha nem adtam fel semmit, és most sem fogom! – mondtam határozottan, majd egy szó nélkül aludni indultam.
2010. április 12., hétfő
Díj!
Feladataim:
1. Tedd be a logód a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
Köszönöm Blacky!!:)
Kedvenc könyvem: Twilight Vámpírakadémia, Anita Blake
Kedvenc írom: Laurell K. Hamilton, Stephenie Meyer, Richelle Mead
Kedvenc ételem:pizza, fagyi, csoki
Kedvenc iatlom:sprite
Kedvenc színem: zöld, kék, fekete
Kedvenc énekesem: Jay Sean
Kedvenc énekesnőm: Pink
Kedvenc együttesem: Backstreet Boys, Paramore
Kedvenc díj: -
Kedvenc színész: Taylor Lautner, Robert Pattinson, Johnny Depp
Kedvenc film: Twilight, New Moon, Karib tenger kalózai
Kedvenc sorozatom: CSI, Vampire Diaries
Kedvenc dalom: Jay Sean, Sean Paul Ft. Lil John- Do you remember
Kedvenc hangszerem: zongora
Kedvenc hónapom: július
Kedvenc napom: csütörtök
Kedvenc napszakom: este
Kedvenc évszakom: nyár
Kedvenc sportom: atlétika, foci
Kedvenc idézet: "Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
Nekik adom a díjat:
Akiknek adni akartam azok már mind megkapták, szóval bocsi de ide most nem írok semmit. :(
:)
Még egyszer köszi! :)
puszi
Niky
2010. április 11., vasárnap
Dark Night 8. fejezet
8. fejezet
Leszaladtam a garázsba, és beszálltam az egyik fekete Mercibe. Tövig nyomtam a gáz pedált, és csak járt az agyam. Daniel egy seggfej. Ha tényleg azt hiszi, hogy megöltem volna Adamet, akkor nagyon nem ismer. Soha nem használta fel ellennem azt, hogy ő a főnök. Mindig egyenrangúan bánt velünk. Erre most mit csinál?! Nick Gramer pedig csak hab a tortán. Azt hiszi hagyom, hogy elvegye tőlem, akkor téved. Én fogom elkapni Tylert! Viszont ahhoz kell egy kis segítség. Valószínűleg a Zöld Sárkányhoz ma már nem mennek, mert a felvételek szerint egy este csak egy üzlet zajlik le. Hülyeség lenne a világ másik végébe autókázni, hogyha mire odaérek már fel fog kelni a nap. Viszont van egy hely ahova el kéne látogatnom. Ma már másodszor.
Ahogy a Red Bloodhoz értem kipattantam a kocsiból. Adam örülni fog, hogy ilyen sokszor látogatom meg. Viszont most nincs aki megvédhetné. Az emberek kezdtek elszállingózni a klubból, ahogy egyre közeledett a reggel. A nap egyre feljebb jön, és ezt már én is érzem. De nem fogok addig elmenni ameddig nem tudom meg azt amit akarok. Kopogás nélkül bementem Adamhez, és bezártam az ajtót. A vámpír felpattant a székből, és valami fegyvert keresett ellenem. Én elmosolyodtam.
- Adam….. Így kell üdvözölni egy hölgyet? – kérdeztem, és az asztal mögé sétáltam. Elakart szaladni, de megragadtam a karját, és leültettem. – Most pedig mesélj nekem! Mit tudsz Tylerről? – Adam remegni kezdett
- Nem mondok neked semmit! – mondta összeszorított fogakkal. Gúnyosan elmosolyodtam, és előhúztam egy pisztolyt, majd a homlokához nyomtam.
- Csinálhatjuk így is, de ez neked lesz rossz. Szóval mit tudsz? – keményedett meg a hangom. Adam a szemembe nézett, majd nyelt egy nagyot.
- Semmit nem tudok. Csak annyit amennyit elmondtam. – kibiztosítottam a fegyvert
- Nincs sok időm, és ne hogy azt hidd, hogy nem lövöm szét a fejed! – mondtam dühösen.
- Oké, oké. Elmondom, csak……. Tedd el a fegyvert! Kérlek! –
- Ha átversz meghalsz! Világos? – Adam röviden bólintott, mire én bebiztosítottam a pisztolyt, de nem raktam el csak letettem az asztalra. Adam szemei a fegyvert vizslatták, és szerintem elgondolkozott rajta, mi lenne ha elvenné. Végül a szemembe nézett, már valamivel nyugodtabban.
- Tyler végzi a piszkos munkát Vincentel, de Eric is besegít mostanában – mondta idegesen
- Bővebben?! – vontam föl a szemöldököm
- Eric nem akar mutatkozni nyilvánosság előtt. De most, hogy van egy olyan fegyver amivel az egész vámpír társaságot kilehet nyírni……. Pár dolgot ő intéz.
- Mint például?
- Állítólag hamarosan lesz egy nagyobb tárgyalás ahol a nagytekintéllyel bíró vérfarkasok lesznek. Minden ország legnagyobbjaival akar megbeszélést, hogy mindenki tudjon a tervéről.
- Hol és mikor? – kérdeztem hidegen
- Nem tudom. Esküszöm, hogy fogalmam sincs. – dadogta. Sóhajtottam
- Még valami?
- Tyler téged keres. – mondta szárazon
- Mi? –hüledeztem
- Nem tudom miért, de állítólag téged kerestet mindenkivel. Azt mondta aki elkap és elvisz neki élve jutalmat kap. – vonta meg a vállát.
- Te miért nem kapsz el? Nem akarsz jutalmat? – Adam rám nézett
- Lehet, hogy nem kedveljük egymást, de vámpír vagyok. Az enyéimet védem először.
- Na persze. – mondtam gúnyosan. – De ha Tyler keres miért nem kap el? Ma is látott mégsem tett semmit. – Adam megint vállat vont
- Még én sem tudhatok mindent. – sóhajtottam
- Kösz az infót Adam! – vettem el a fegyvert az asztalról, majd elraktam, és az ajtóhoz mentem, de még visszafordultam felé – Tudod hol van Tyler?
- Ha tudnám elmondanám. – mondta komolyan, mire én bólintottam, majd kiléptem az irodából. A nap első sugarai már feljöttek. Még nem éreztem a bőrömön, de vámpír létemre már tudtam. Ez húzós lesz. Ahogy kiléptem a nap rám világított, és a kezemről leégette a bőrkesztyűt. A kocsihoz szaladtam, és azonnal bepattantam. Az ablakokon olyan üveg van ami megvéd a napsugaraktól elvileg, de nem minden mértékben. Míg visszaérek a főhadiszállásra lesz pár sebem, de azok is begyógyulnak majd estére. Épp elindítottam a kocsit, amikor megcsörrent a telefon.
- Igen?- szóltam bele
- Hol a fenében vagy? – kérdezte ingerülten Lucas. Sóhajtottam. Mi a fenének kellett őt is bevonni ebbe az egészbe?
- Hamarosan megyek.
- Tíz perced van! – mondta határozottan Lucas, majd lecsapta a kagylót. Eltettem a mobilt, és lehajtottam a napellenzőt, de nem sokat segített. Tövig nyomtam a gázt, és reménykedtem, hogy egy rendőr sem állít meg. Mondjuk minek sietek annyira? Ami rám vár az nem lesz egy sétagalopp.
Leszaladtam a garázsba, és beszálltam az egyik fekete Mercibe. Tövig nyomtam a gáz pedált, és csak járt az agyam. Daniel egy seggfej. Ha tényleg azt hiszi, hogy megöltem volna Adamet, akkor nagyon nem ismer. Soha nem használta fel ellennem azt, hogy ő a főnök. Mindig egyenrangúan bánt velünk. Erre most mit csinál?! Nick Gramer pedig csak hab a tortán. Azt hiszi hagyom, hogy elvegye tőlem, akkor téved. Én fogom elkapni Tylert! Viszont ahhoz kell egy kis segítség. Valószínűleg a Zöld Sárkányhoz ma már nem mennek, mert a felvételek szerint egy este csak egy üzlet zajlik le. Hülyeség lenne a világ másik végébe autókázni, hogyha mire odaérek már fel fog kelni a nap. Viszont van egy hely ahova el kéne látogatnom. Ma már másodszor.
Ahogy a Red Bloodhoz értem kipattantam a kocsiból. Adam örülni fog, hogy ilyen sokszor látogatom meg. Viszont most nincs aki megvédhetné. Az emberek kezdtek elszállingózni a klubból, ahogy egyre közeledett a reggel. A nap egyre feljebb jön, és ezt már én is érzem. De nem fogok addig elmenni ameddig nem tudom meg azt amit akarok. Kopogás nélkül bementem Adamhez, és bezártam az ajtót. A vámpír felpattant a székből, és valami fegyvert keresett ellenem. Én elmosolyodtam.
- Adam….. Így kell üdvözölni egy hölgyet? – kérdeztem, és az asztal mögé sétáltam. Elakart szaladni, de megragadtam a karját, és leültettem. – Most pedig mesélj nekem! Mit tudsz Tylerről? – Adam remegni kezdett
- Nem mondok neked semmit! – mondta összeszorított fogakkal. Gúnyosan elmosolyodtam, és előhúztam egy pisztolyt, majd a homlokához nyomtam.
- Csinálhatjuk így is, de ez neked lesz rossz. Szóval mit tudsz? – keményedett meg a hangom. Adam a szemembe nézett, majd nyelt egy nagyot.
- Semmit nem tudok. Csak annyit amennyit elmondtam. – kibiztosítottam a fegyvert
- Nincs sok időm, és ne hogy azt hidd, hogy nem lövöm szét a fejed! – mondtam dühösen.
- Oké, oké. Elmondom, csak……. Tedd el a fegyvert! Kérlek! –
- Ha átversz meghalsz! Világos? – Adam röviden bólintott, mire én bebiztosítottam a pisztolyt, de nem raktam el csak letettem az asztalra. Adam szemei a fegyvert vizslatták, és szerintem elgondolkozott rajta, mi lenne ha elvenné. Végül a szemembe nézett, már valamivel nyugodtabban.
- Tyler végzi a piszkos munkát Vincentel, de Eric is besegít mostanában – mondta idegesen
- Bővebben?! – vontam föl a szemöldököm
- Eric nem akar mutatkozni nyilvánosság előtt. De most, hogy van egy olyan fegyver amivel az egész vámpír társaságot kilehet nyírni……. Pár dolgot ő intéz.
- Mint például?
- Állítólag hamarosan lesz egy nagyobb tárgyalás ahol a nagytekintéllyel bíró vérfarkasok lesznek. Minden ország legnagyobbjaival akar megbeszélést, hogy mindenki tudjon a tervéről.
- Hol és mikor? – kérdeztem hidegen
- Nem tudom. Esküszöm, hogy fogalmam sincs. – dadogta. Sóhajtottam
- Még valami?
- Tyler téged keres. – mondta szárazon
- Mi? –hüledeztem
- Nem tudom miért, de állítólag téged kerestet mindenkivel. Azt mondta aki elkap és elvisz neki élve jutalmat kap. – vonta meg a vállát.
- Te miért nem kapsz el? Nem akarsz jutalmat? – Adam rám nézett
- Lehet, hogy nem kedveljük egymást, de vámpír vagyok. Az enyéimet védem először.
- Na persze. – mondtam gúnyosan. – De ha Tyler keres miért nem kap el? Ma is látott mégsem tett semmit. – Adam megint vállat vont
- Még én sem tudhatok mindent. – sóhajtottam
- Kösz az infót Adam! – vettem el a fegyvert az asztalról, majd elraktam, és az ajtóhoz mentem, de még visszafordultam felé – Tudod hol van Tyler?
- Ha tudnám elmondanám. – mondta komolyan, mire én bólintottam, majd kiléptem az irodából. A nap első sugarai már feljöttek. Még nem éreztem a bőrömön, de vámpír létemre már tudtam. Ez húzós lesz. Ahogy kiléptem a nap rám világított, és a kezemről leégette a bőrkesztyűt. A kocsihoz szaladtam, és azonnal bepattantam. Az ablakokon olyan üveg van ami megvéd a napsugaraktól elvileg, de nem minden mértékben. Míg visszaérek a főhadiszállásra lesz pár sebem, de azok is begyógyulnak majd estére. Épp elindítottam a kocsit, amikor megcsörrent a telefon.
- Igen?- szóltam bele
- Hol a fenében vagy? – kérdezte ingerülten Lucas. Sóhajtottam. Mi a fenének kellett őt is bevonni ebbe az egészbe?
- Hamarosan megyek.
- Tíz perced van! – mondta határozottan Lucas, majd lecsapta a kagylót. Eltettem a mobilt, és lehajtottam a napellenzőt, de nem sokat segített. Tövig nyomtam a gázt, és reménykedtem, hogy egy rendőr sem állít meg. Mondjuk minek sietek annyira? Ami rám vár az nem lesz egy sétagalopp.
2010. április 8., csütörtök
Reklám!
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni egy számomra fontos dologban. Akik értenek valamit a photoshophoz vagy a videó készítéshez, vagy valami olyan dologhoz amivel jól lehetne reklámozni az oldalamat azoknak a segítségét kérném. Én nem értek az ilyenekhez szóval én ilyet nem tudok csinálni. :( Mindent rátok bízok, és a képzeletetekre. Bármi jó amit csináltok csak a történetemhez legyen valami köze. (Azért azt szeretném ha a szereplők hasonlítanának legalább egy kicsit a történetben lévőkre :) ) Remélem segítetek, majd nekem. :D Ha valamit készítettetek akkor íjatok e-mailt: nino77@citromail.hu vagy keressetek meg msn-n: nikol-niki@hotmail.com De ha ide írtok az oldalra nekem az is jó csak utána a munkátok valahogy jusson el majd hozzám. :) A fáradozásotokat előre is köszönöm.
puszi
Niky
Szeretném a segítségeteket kérni egy számomra fontos dologban. Akik értenek valamit a photoshophoz vagy a videó készítéshez, vagy valami olyan dologhoz amivel jól lehetne reklámozni az oldalamat azoknak a segítségét kérném. Én nem értek az ilyenekhez szóval én ilyet nem tudok csinálni. :( Mindent rátok bízok, és a képzeletetekre. Bármi jó amit csináltok csak a történetemhez legyen valami köze. (Azért azt szeretném ha a szereplők hasonlítanának legalább egy kicsit a történetben lévőkre :) ) Remélem segítetek, majd nekem. :D Ha valamit készítettetek akkor íjatok e-mailt: nino77@citromail.hu vagy keressetek meg msn-n: nikol-niki@hotmail.com De ha ide írtok az oldalra nekem az is jó csak utána a munkátok valahogy jusson el majd hozzám. :) A fáradozásotokat előre is köszönöm.
puszi
Niky
Dark Night 7. fejezet
7. fejezet
Nem foglalkoztam senkivel a kocsiban. Egyre csak járt az agyam. Daniel a szeme sarkából méregetett, de most még ahhoz sincs kedvem, hogy szóljak neki. Karba tett kézzel az ülésbe süppedve néztem London utcáit. Még Nicholas is csendben maradt, pedig ez nála nagy csoda. Steven a maga csendes módján ült a hátam mögött, és a fegyvereit vizsgálgatta. Alig vártam, hogy visszaérjünk a főhadiszállásra. Az az egy óra ami alatt megtettük az utat egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy Daniel leállította a motort kipattantam a kocsiból, és hangos csattanással becsaptam magam után.
- Hé, hé azért nem kéne ilyen dühösnek lenned!! – mondta Nicholas, de nem figyeltem rá csak mentem a szobám felé. Éreztem Daniel tekintetét a hátamba fúródni, de nem foglalkoztam vele. Dühös vagyok, és ennek a bátyám is az oka. Miért nem engedte, hogy én szedjem ki az infókat Adamből? Ennyire nem bízik bennem? Ahogy felfelé csőrtettem a lépcsőn az összes tekintet rám szegeződött. Amikor Emma meglátott aggodalmasan jött felém, de én egy fejrázással megakadályoztam. Gyorsított léptekkel bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Egy sóhajjal nekidőltem az ajtónak, és lecsúsztam ülőhelyzetbe. Nem fogom ezt sokáig így bírni. Nem félek a harctól, de a tehetetlenség megőrjít. Egy fegyver kell a farkasoknak ami lehet annyira erős, hogy kiírhatják az egész vámpír társadalmat. Előbb kell megtalálnunk, vagy nagy bajok lesznek. Behunytam a szemem, és próbáltam egy kicsit megnyugodni, de nem sikerült. A fáradtság egyre jobban eluralkodott rajtam. Viszont ahogy eszembe jutott az álom azonnal kiment a szememből a fáradtság. A hátam mögött kopogást hallottam.
- Mi van? – kérdeztem színtelen hangon
- Steven vagyok! Találtunk valamit. Meg kéne nézned! – közölte, majd elment az ajtótól. Kinyitottam a szemem, és feltápászkodtam. Egy sóhaj után kiléptem a folyosóra. Hangokat hallottam a számítógépterem felől így odamentem. Jim a elektronika szakértőnk épp mutogatott valamit Danielnek a monitorokon.
- Mi a helyzet? – kérdeztem mögéjük lépve
- Ezt nézd! – mutatott egy kamera felvételre amin ugyanaz volt amit ma láttunk a sikátorban csak közelebbről
- Most ezzel mit kezdjek? Már láttam ezt. – mondtam mérgesen. Daniel dühös pillantást vetett rám, de nem foglalkoztam vele.
- Lehet, hogy ezt láttad, de…. ezeket nem hiszem. – rákattintott egy újabb felvételre amin egy új sikátor jelent meg. A jelenet majdnem ugyanolyan volt mint az előzőé. Még három ilyen videót mutatott ahol a farkasok egy kis csoportja tárgyalt. Valószínűleg mind ugyanarról.
- És ez most mit jelent? Miért kell ennyi megbeszélés? Miért nem rendeznek egy gyűlést ahol mindenkinek elmondhatják egyszerre? – kérdeztem Jimtől
- Fogalmam sincs, de remélem hamarosan rájövök valamire.
- Viszont mindegyik tárgyalás egy nagyobb szórakozó hely mögött zajlott. Tehát valószínűleg a Zöld Sárkány lesz a következő. – szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Nick Gramer állt lazán a falnak támaszkodva. Lenéző pillantást vetettem rá.
- Te meg mit keresel itt? Nem vagy Vadász. Legalábbis itt. – tettem karba a kezeim, mire ő elmosolyodott, és közelebb jött.
- Csak segíteni akarok. Ha megszerzik a várfarkasok a fegyvert akkor az nem csak a Londoniak baja lesz, hanem az enyém is. Ahogy Tyler is az én gondom most már. – nézett rám kihívó mosollyal amitől felment bennem a pumpa
- Az az én ügyem! – léptem egyet előre, mire Daniel nyugtatóan a vállamra tette a kezét, de én leráztam őket.
- Azt még meglátjuk.- suttogta, majd egy kacsintás után elment. Dühösen néztem ahogy távolodott. De hiába csinálom ezt ha igaza volt. Valószínűleg a Zöld Sárkány lesz a következő. A listán az a következő legjobb szórakozóhely.
- Jól vagy? – kérdezte Daniel, de én nem foglalkoztam vele, hanem Jim felé fordultam.
- Kösz Jimmy. – tettem a kezem a vállára
- Neked bármit. – mosolygott rám, amit én halványan viszonoztam, majd egy dühös pillantást vetve a bátyámra kifelé vettem az irányt. Már a folyosón jártam, amikor lábdobogást hallottam mögöttem, de nem álltam meg.
- Helena! – kiáltott utánam Daniel, mire megtorpantam.
- Mi van? – kérdeztem hidegen
- Mi a fene bajod van?
- Semmi. - mondtam egyszerűen, majd megint elindultam, de Daniel vámpír gyorsasággal előttem termett, és elállta az utam. – Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy mond el mi a bajod! – nézett rám komolyan
- Semmi.
- A francokat! A bátyád vagyok, és tudom, hogy mikor van valami bajod! – közölte dühösen
- Tényleg tudni akarod?! Hát jó akkor elmondom. A vérfarkasok valószínűleg egy halálos fegyvert akarnak megszerezni a vámpírok ellen. A bátyám nem bízik bennem, Nick Gramer kispécizte magának az ügyemet amin egész életemben dolgoztam, ja és ha ez még nem lenne elég ott van még Tyler is. – soroltam dühösen a gondjaimat
- Honnan veszed, hogy nem bízok benned? – kérdezte
- Nem hagytad, hogy kiszedjem Adamből azt amit tudott! – néztem rá mereven
- Nem, nem hagytam! Adam fél tőled így is, ezért……
- Ezért mondta volna el hamarabb nekem! – csattantam fel, mire Danielben is felment a pumpa
- Ismerlek Helena, és tudom milyen amikor beindulsz. Nem akartam, hogy valami baja legyen Adamnak!
- Azért annyira bízhatnál bennem, hogy nem fogom megölni az informátorunkat.
- Be kell valljam nem voltam benne biztos, hogy nem teszel olyat amit nem kéne. – nézett el mellettem, mire hitetlenkedve néztem rá
- Jó tudni, hogy ennyire ismersz. – mondtam hidegen, majd elmentem mellette
- Most meg hova mész? – fordult meg, de én figyelemre se méltattam
- Dolgom van. – mondtam egyszerűen, de Daniel megint megállított – Mi a fene bajod van már megint?
- A Zöld Sárkányhoz mész? – kérdezte, és közben megragadta a karom
- És ha igen mi közöd van hozzá? – húztam ki a karom a szorításból
- Két óra és felkel a nap. Nem mehetsz most ki! – mondta komolyan
- Miért mit csinálsz? Nagylány vagyok. Pontosan tudom, hogy mit akarok. – közöltem, majd elindultam.
- Megtiltom hogy kimenj Helena! – mondta élesen, mire én ránéztem
- Ha most akarod játszani a főnököt, akkor nagyon elkéstél! – mondtam gúnyosan, majd a garázsba mentem.
Nem foglalkoztam senkivel a kocsiban. Egyre csak járt az agyam. Daniel a szeme sarkából méregetett, de most még ahhoz sincs kedvem, hogy szóljak neki. Karba tett kézzel az ülésbe süppedve néztem London utcáit. Még Nicholas is csendben maradt, pedig ez nála nagy csoda. Steven a maga csendes módján ült a hátam mögött, és a fegyvereit vizsgálgatta. Alig vártam, hogy visszaérjünk a főhadiszállásra. Az az egy óra ami alatt megtettük az utat egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy Daniel leállította a motort kipattantam a kocsiból, és hangos csattanással becsaptam magam után.
- Hé, hé azért nem kéne ilyen dühösnek lenned!! – mondta Nicholas, de nem figyeltem rá csak mentem a szobám felé. Éreztem Daniel tekintetét a hátamba fúródni, de nem foglalkoztam vele. Dühös vagyok, és ennek a bátyám is az oka. Miért nem engedte, hogy én szedjem ki az infókat Adamből? Ennyire nem bízik bennem? Ahogy felfelé csőrtettem a lépcsőn az összes tekintet rám szegeződött. Amikor Emma meglátott aggodalmasan jött felém, de én egy fejrázással megakadályoztam. Gyorsított léptekkel bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Egy sóhajjal nekidőltem az ajtónak, és lecsúsztam ülőhelyzetbe. Nem fogom ezt sokáig így bírni. Nem félek a harctól, de a tehetetlenség megőrjít. Egy fegyver kell a farkasoknak ami lehet annyira erős, hogy kiírhatják az egész vámpír társadalmat. Előbb kell megtalálnunk, vagy nagy bajok lesznek. Behunytam a szemem, és próbáltam egy kicsit megnyugodni, de nem sikerült. A fáradtság egyre jobban eluralkodott rajtam. Viszont ahogy eszembe jutott az álom azonnal kiment a szememből a fáradtság. A hátam mögött kopogást hallottam.
- Mi van? – kérdeztem színtelen hangon
- Steven vagyok! Találtunk valamit. Meg kéne nézned! – közölte, majd elment az ajtótól. Kinyitottam a szemem, és feltápászkodtam. Egy sóhaj után kiléptem a folyosóra. Hangokat hallottam a számítógépterem felől így odamentem. Jim a elektronika szakértőnk épp mutogatott valamit Danielnek a monitorokon.
- Mi a helyzet? – kérdeztem mögéjük lépve
- Ezt nézd! – mutatott egy kamera felvételre amin ugyanaz volt amit ma láttunk a sikátorban csak közelebbről
- Most ezzel mit kezdjek? Már láttam ezt. – mondtam mérgesen. Daniel dühös pillantást vetett rám, de nem foglalkoztam vele.
- Lehet, hogy ezt láttad, de…. ezeket nem hiszem. – rákattintott egy újabb felvételre amin egy új sikátor jelent meg. A jelenet majdnem ugyanolyan volt mint az előzőé. Még három ilyen videót mutatott ahol a farkasok egy kis csoportja tárgyalt. Valószínűleg mind ugyanarról.
- És ez most mit jelent? Miért kell ennyi megbeszélés? Miért nem rendeznek egy gyűlést ahol mindenkinek elmondhatják egyszerre? – kérdeztem Jimtől
- Fogalmam sincs, de remélem hamarosan rájövök valamire.
- Viszont mindegyik tárgyalás egy nagyobb szórakozó hely mögött zajlott. Tehát valószínűleg a Zöld Sárkány lesz a következő. – szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Nick Gramer állt lazán a falnak támaszkodva. Lenéző pillantást vetettem rá.
- Te meg mit keresel itt? Nem vagy Vadász. Legalábbis itt. – tettem karba a kezeim, mire ő elmosolyodott, és közelebb jött.
- Csak segíteni akarok. Ha megszerzik a várfarkasok a fegyvert akkor az nem csak a Londoniak baja lesz, hanem az enyém is. Ahogy Tyler is az én gondom most már. – nézett rám kihívó mosollyal amitől felment bennem a pumpa
- Az az én ügyem! – léptem egyet előre, mire Daniel nyugtatóan a vállamra tette a kezét, de én leráztam őket.
- Azt még meglátjuk.- suttogta, majd egy kacsintás után elment. Dühösen néztem ahogy távolodott. De hiába csinálom ezt ha igaza volt. Valószínűleg a Zöld Sárkány lesz a következő. A listán az a következő legjobb szórakozóhely.
- Jól vagy? – kérdezte Daniel, de én nem foglalkoztam vele, hanem Jim felé fordultam.
- Kösz Jimmy. – tettem a kezem a vállára
- Neked bármit. – mosolygott rám, amit én halványan viszonoztam, majd egy dühös pillantást vetve a bátyámra kifelé vettem az irányt. Már a folyosón jártam, amikor lábdobogást hallottam mögöttem, de nem álltam meg.
- Helena! – kiáltott utánam Daniel, mire megtorpantam.
- Mi van? – kérdeztem hidegen
- Mi a fene bajod van?
- Semmi. - mondtam egyszerűen, majd megint elindultam, de Daniel vámpír gyorsasággal előttem termett, és elállta az utam. – Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy mond el mi a bajod! – nézett rám komolyan
- Semmi.
- A francokat! A bátyád vagyok, és tudom, hogy mikor van valami bajod! – közölte dühösen
- Tényleg tudni akarod?! Hát jó akkor elmondom. A vérfarkasok valószínűleg egy halálos fegyvert akarnak megszerezni a vámpírok ellen. A bátyám nem bízik bennem, Nick Gramer kispécizte magának az ügyemet amin egész életemben dolgoztam, ja és ha ez még nem lenne elég ott van még Tyler is. – soroltam dühösen a gondjaimat
- Honnan veszed, hogy nem bízok benned? – kérdezte
- Nem hagytad, hogy kiszedjem Adamből azt amit tudott! – néztem rá mereven
- Nem, nem hagytam! Adam fél tőled így is, ezért……
- Ezért mondta volna el hamarabb nekem! – csattantam fel, mire Danielben is felment a pumpa
- Ismerlek Helena, és tudom milyen amikor beindulsz. Nem akartam, hogy valami baja legyen Adamnak!
- Azért annyira bízhatnál bennem, hogy nem fogom megölni az informátorunkat.
- Be kell valljam nem voltam benne biztos, hogy nem teszel olyat amit nem kéne. – nézett el mellettem, mire hitetlenkedve néztem rá
- Jó tudni, hogy ennyire ismersz. – mondtam hidegen, majd elmentem mellette
- Most meg hova mész? – fordult meg, de én figyelemre se méltattam
- Dolgom van. – mondtam egyszerűen, de Daniel megint megállított – Mi a fene bajod van már megint?
- A Zöld Sárkányhoz mész? – kérdezte, és közben megragadta a karom
- És ha igen mi közöd van hozzá? – húztam ki a karom a szorításból
- Két óra és felkel a nap. Nem mehetsz most ki! – mondta komolyan
- Miért mit csinálsz? Nagylány vagyok. Pontosan tudom, hogy mit akarok. – közöltem, majd elindultam.
- Megtiltom hogy kimenj Helena! – mondta élesen, mire én ránéztem
- Ha most akarod játszani a főnököt, akkor nagyon elkéstél! – mondtam gúnyosan, majd a garázsba mentem.
2010. április 4., vasárnap
Dark Night 6. fejezet
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést! Örülök, hogy ennyire tetszik nektek a történet, és remélem hogy továbbra is olvasni fogjátok!! :) Meghoztam a 6. fejezetet szóval jó olvasást hozzá, és várom a komikat!!!!!!
puszi
Niky
6. fejezet
Az ember nem nagyon szeret egy csomó bolond pasival egy autóban utazni ha nem muszáj. Talán még az ember pasikkal elbírnék, de három vámpír pasi társasága sokkal elviselhetetlenebb. Daniel vezeti a luxus Mercit, hátul Nicholas, és Steven ül én pedig az anyósülésen hallgatom őket. Próbáltam kizárni őket a fejemből, most már egész nagy sikerrel.
- Daniel! Mi volt a partin összeszedett két csajjal? – nézett a bátyámra Nicholas
- Fogalmam sincs miről beszélsz. – mosolygott ravaszul
- Jaj, ne már….. Avass be a részletekbe! – ütögette meg Daniel vállát. Már rég a belvárosban kocsikáztunk, és az utcákat róttuk hátha látunk pár ellenséget.
- Ez az haver! Ne fossz meg az örömtől minket! – kontrázott rá Steven is. Megforgattam a szememet.
- Pasik…. – dünnyögtem az orrom alatt, de meghallották
- Inkább te akarsz mesélni Helena?! Mi újság Nick Gramerrel? – kérdezte mosolyogva Nicholas
- Gondolom boldogan iszogat Lucasnál. – vontam meg egyszerűen a vállam
- Na ne már! Azt hittem, hogy régen volt köztetek valami, vagy nem? – kíváncsiskodott tovább
- Kérném a közönség segítségét. – néztem ki az ablakon, mire Nicholas duzzogva ült vissza a helyére
- Látszik, hogy testvérek vagytok! – dünnyögte magában, erre Daniel és én elmosolyodtunk. Nicholas azonban nem adta fel, és tovább faggatta a bátyámat. Nem akartam rá figyelni, így jobbnak láttam ha csendben meghúzom magam, akkor talán engem kihagy az egészből. Egy csomó szórakozó hely mellett hajtottunk el. Épp piros lett a lámpa, mire Daniel lefékezett. Pontosan rá látok a szemben lévő sikátorra, így kíváncsian fordultam oda. Öt nagy testű férfi állt körbe egy másikat. Mikor rájöttem kiket is nézek elkerekedtek a szemeim.
- Daniel…..- fordulta felé, mire rám figyelt, és nem Nicholasra
- Igen?
- Te is látod azt amit én? – fordultam a sikátor felé, majd vissza rá. Amikor a többiek észrevették, hogy mit nézünk ők is odafordultak.
- Vérfarkasok….- sziszegte Steven
- Igen…..azok.- erősítettem meg.
- Akkor menjünk, és intézzük el őket! – jött lázba Nicholas, de Daniel leállította
- Nem! Túl sokan vannak, és kitudja… lehet hogy még rajtuk kívül is vannak ott páran. – Nicholas dühösen káromkodott egyet
- Nem furcsa? – néztem kérdőn Danielre – Két nap alatt, kétszer látjuk őket egy sikátorban üzletelni. Ez nem vall rájuk, hogy ilyen elővigyázatlanok. Hacsak nem valami nagy üzletről van szó…..- gondolkoztam el, és a sikátort néztem ahol épp tárgyaltak valamin
- De igen. – mikor a lámpa zöldre váltott szóltam a bátyámnak
- Hajts tovább! Nem kell a feltűnés. – mondtam neki, mire ő bólintott, majd elindult. A bárok sorban mentek el mellettünk. Senki nem szólt egy szót sem, mindenki az előbbieken gondolkodott. Még Nicholas is. Az eredeti célunk az volt, hogy visszamegyünk abba a sikártorba ahol tegnap lecsaptunk rájuk. Nincs sok esély rá, hogy ma is ott lesznek, de megzavartuk őket, szóval lehet hogy visszamennek. De annyira még ők sem bolondok. Most pedig amikor egy másik sikátorban láttuk őket egyre kevesebb erre az esély. Az egyik kirakatban megláttam egy hirdető táblát, melyen egy klubnak a neve, és címe volt. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott valami.
- Fordulj balra! – mondtam Danielnek.
- De a sikátor……
- Fordulj balra! – néztem rá komolyan, mire ő bólintott.
- Elmondanátok, hogy hova a fenébe megyünk? – kérdezte Nicholas
- Egyre régi ismerőshöz. – mosolyodtam el
- Csak nem…….. – Daniel megértette, és most már együtt mosolyogtam – Bizony egy nagyon régi ismerőshöz! – nevetett fel, mire Nicholas értetlenül nézett ránk Stevenel együtt. Daniel gyorsabb sebességbe kapcsolt, és 200-al száguldottunk London utcáin.
- Nyugodtan megmondhattátok volna, hogy idejövünk! – zsörtölődött Nicholas, miközben kiszállt a kocsiból. A klub melletti sikátorban álltunk meg, hogy ne legyen annyira feltűnő. Én is a fiúk után mentem, a bajárat felé. A Red Blood egy híres klub Londonban. Mindenki aki egy jót akar bulizni, az idejön, mert itt mindent megkaphat. Drog, szex, és minden olyan dolog ami illegális. Daniel ment elöl, Nicholas, és Steven pedig mögötte. Épp beakartam menni, mikor olyan érzésem támadt hogy valaki figyel. A sikátor felé néztem, de ott nem volt senki csak a szél fújt. Rossz érzés lett úrrá rajtam mikor a szél elért hozzám is. Valaki van ott. Ez biztos.
- Nem jössz? – kérdezte Steven, mire rákaptam a tekintetem, majd visszanéztem a sikátorra.
- De. – mondtam tömören, majd beléptem a klubba. Az irodák felé mentünk. Daniel megtorpant az ajtó előtt, és visszafordult felénk.
- Ti maradjatok itt! – mutatott Stevenre, és Nicholasra akik szó nélkül engedelmeskedtek. Daniel volt a Vadászok vezére, tehát ha tetszik nekik ha nem engedelmeskedni kell neki…… de én általában nem szoktam. Igazából Lucas az igazi főnök, de ő nem lehet ott mindenhol. A bátyám kopogott. Milyen illedelmes, én már rég berúgtam volna az ajtót.
- Szabad! – szólt ki egy ismerős hang, mire mosolyogva beléptünk az irodába. Adam felemelte a fejét a papírokról, és lefagyott az arcáról a mosoly. Mi viszont Danielel jót mulattunk rajta. Ráfordítottam a zárat az ajtóra, hogy senki ne zavarhasson minket. Adam egy átlagos vámpír. Szőke haja rövidre van nyírva, a szeme pedig a kékeszöld színű. Fehér ing, és egy farmer van rajta. Semmi extra dolog, pedig lenne miből. Közelebb mentünk az íróasztalhoz, mire Adam idegesen felpattant.
- Naaaaa Adam! Régi cimborám kérlek foglalj helyet! – mosolygott rá Daniel. Üres tekintettel nézett hol rám hol a bátyámra, majd nyelt egy nagyot és leült. Régen, nem félt tőlünk ennyire. Csak azóta amióta megtudtuk, hogy kapcsolatban áll egy vérfarkas szövetkezettel. Nem öltük meg tekintve az ilyen alkalmakra amikor kell a segítsége. Erről csak a Vadászok tudnak. Ha bárki megtudná azonnal megölnék Adamet, de szerintem nem csak őt.
- Megváltoztál mióta utoljára láttalak! Nem hosszabb volt a hajad? – léptem közelebb, mire verejtékezni kezdett
- D…de igen. – mondta szaggatottan, mire kiszélesedett a mosolyom. Féljen csak, addig is elmond mindent. –Mit akartok? – kérdezte már biztosabb hangon. Egymásra néztünk Danielel, majd végül megszólalt.
- Mit tudsz az utóbbi néhány napban lezajlott vérfarkas üzletekről? – kérdezte komolyan
- Én semmit! Mit tudhatnék, már rég nem kezdek velük. Jó útra tértem. – mentegetőzött
- Mit gondolsz? – kérdezte Daniel
- Hazudik. – mondtam, de közben Adamet fixíroztam. Daniel az íróasztal mögé lépett, mire a vámpír felakart állni, de mögé léptem, és visszanyomtam a székbe. A kezemet a vállára tettem, ha véletlenül felkelni ott tudjam tartani. Daniel a szék két oldalán lévő karfára támaszkodva közelebb hajolt Adamhez.
- Még egyszer megkérdezem! Mit tudsz az üzletekről? – keményedett meg a hangja
- Semmit….. – suttogta. Daniel rám nézett és biccentett egyet a fejével, mire én szorosabban fogtam a vállát. Adam feljajdult.
- Szóval? – nem szólalt meg, így még jobban belevájtam az ujjaimat a vállába. – Beszélj Adam! – parancsolt rá Daniel, de ő csak jajgatott. A bátyám felegyesedett. – Engedd el! – mondta nekem, mire eleresztettem.
- Hadd csináljam én! – néztem a bátyámra, mire Adam félve nézett Danielre. Jó tudni, hogy jobban fél tőlem mint a bátyámtól. Ennyire rossz hírem lenne? Daniel lenézett a székben vonagló Adamra, majd megrázta a fejét.
- Nem! – mondta határozottan, amin meglepődtem. Közelebb hajolt hozzá, és suttogni kezdett. – Ha nem beszélsz, feladlak a vérfarkasoknak, hogy üzeneteket szállítasz nekünk. – fenyegetőzött
- Nem tennéd meg….. – mondta halk hangon Adam, mire Daniel gonoszul elmosolyodott
- De igen, megtenném. – Adam nyelt egy nagyot
- Rendben elmondok mindent. De ha ez Eric fülébe, vagy más vérfarkas fülébe jut én meghalok. – Daniel bólintott – Egy fegyvert akarnak megszerezni. Nem tudom mikor, vagy hogy hol. Csak azt hogy a vámpírok kivégzésére kell nekik.
- Miféle fegyver? – kérdeztem, mire Adam rám nézett
- Tyler nem mondta el? – mosolygott gonoszul, mire majdnem rávetettem magam, de aztán türtőztettem az indulataimat - Nem tudom, annyit tudok, hogy most az összes vérfarkas erről tárgyal. Valami olyan fegyver amivel minden vámpírt megölhetnek. - mondta komoly hangon
- Ennyi?
- Igen. Csak ennyit tudok. – suttogta válaszul, és közben engem figyelt. Zavart ahogy rám nézett. Valamit még tud.
- Kössz az infót! –ütögette meg a vállát Daniel, majd kifelé ment. Percekig csak némán néztem rá, majd sarkon fordultam. Már az ajtónál voltam, mikor visszafordultam felé. A többiek az ajtóban vártak rám
- Mit tudsz Tylerről? – kérdeztem, mire Adam elmosolyodott
- Semmit. – vonta meg egyszerűen a vállait – Csak azt amit mindenki más is, hogy nem tudjátok elkapni.
- Ha kiderül, hogy elhallgatsz valamit előlem visszajövök! – mondtam dühösen, mire leolvadt a szájáról a mosoly. Nem foglalkoztam se vele, sem a többiekkel kimentem a klubból, a kocsihoz. Nem vártam meg hogy ők is jöjjenek. Friss levegő kell! Mikor elértem a sikátorhoz megtorpantam. Még mindig érzem, hogy valaki figyel. Megfordultam, és Tylerrel találtam szembe magam. Az utca másik oldalán állt. Mosolyogva intett nekem. Túl messze van hogy eltaláljam, mire odaérek addigra pedig eltűnik. Azért megér egy próbát. Szapora léptekkel felé mentem, mire ő gonoszul elmosolyodott. Egy fekete BMW állt meg előtte, mire én megtorpantam. Tyler küldött egy búcsúcsókot, majd bepattant a kocsiba, ami azonnal elindult. Ha jól láttam Vincent vezetett. Egy lemondó sóhaj hagyta el a számat, majd a kocsihoz sétáltam.
Nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést! Örülök, hogy ennyire tetszik nektek a történet, és remélem hogy továbbra is olvasni fogjátok!! :) Meghoztam a 6. fejezetet szóval jó olvasást hozzá, és várom a komikat!!!!!!
puszi
Niky
6. fejezet
Az ember nem nagyon szeret egy csomó bolond pasival egy autóban utazni ha nem muszáj. Talán még az ember pasikkal elbírnék, de három vámpír pasi társasága sokkal elviselhetetlenebb. Daniel vezeti a luxus Mercit, hátul Nicholas, és Steven ül én pedig az anyósülésen hallgatom őket. Próbáltam kizárni őket a fejemből, most már egész nagy sikerrel.
- Daniel! Mi volt a partin összeszedett két csajjal? – nézett a bátyámra Nicholas
- Fogalmam sincs miről beszélsz. – mosolygott ravaszul
- Jaj, ne már….. Avass be a részletekbe! – ütögette meg Daniel vállát. Már rég a belvárosban kocsikáztunk, és az utcákat róttuk hátha látunk pár ellenséget.
- Ez az haver! Ne fossz meg az örömtől minket! – kontrázott rá Steven is. Megforgattam a szememet.
- Pasik…. – dünnyögtem az orrom alatt, de meghallották
- Inkább te akarsz mesélni Helena?! Mi újság Nick Gramerrel? – kérdezte mosolyogva Nicholas
- Gondolom boldogan iszogat Lucasnál. – vontam meg egyszerűen a vállam
- Na ne már! Azt hittem, hogy régen volt köztetek valami, vagy nem? – kíváncsiskodott tovább
- Kérném a közönség segítségét. – néztem ki az ablakon, mire Nicholas duzzogva ült vissza a helyére
- Látszik, hogy testvérek vagytok! – dünnyögte magában, erre Daniel és én elmosolyodtunk. Nicholas azonban nem adta fel, és tovább faggatta a bátyámat. Nem akartam rá figyelni, így jobbnak láttam ha csendben meghúzom magam, akkor talán engem kihagy az egészből. Egy csomó szórakozó hely mellett hajtottunk el. Épp piros lett a lámpa, mire Daniel lefékezett. Pontosan rá látok a szemben lévő sikátorra, így kíváncsian fordultam oda. Öt nagy testű férfi állt körbe egy másikat. Mikor rájöttem kiket is nézek elkerekedtek a szemeim.
- Daniel…..- fordulta felé, mire rám figyelt, és nem Nicholasra
- Igen?
- Te is látod azt amit én? – fordultam a sikátor felé, majd vissza rá. Amikor a többiek észrevették, hogy mit nézünk ők is odafordultak.
- Vérfarkasok….- sziszegte Steven
- Igen…..azok.- erősítettem meg.
- Akkor menjünk, és intézzük el őket! – jött lázba Nicholas, de Daniel leállította
- Nem! Túl sokan vannak, és kitudja… lehet hogy még rajtuk kívül is vannak ott páran. – Nicholas dühösen káromkodott egyet
- Nem furcsa? – néztem kérdőn Danielre – Két nap alatt, kétszer látjuk őket egy sikátorban üzletelni. Ez nem vall rájuk, hogy ilyen elővigyázatlanok. Hacsak nem valami nagy üzletről van szó…..- gondolkoztam el, és a sikátort néztem ahol épp tárgyaltak valamin
- De igen. – mikor a lámpa zöldre váltott szóltam a bátyámnak
- Hajts tovább! Nem kell a feltűnés. – mondtam neki, mire ő bólintott, majd elindult. A bárok sorban mentek el mellettünk. Senki nem szólt egy szót sem, mindenki az előbbieken gondolkodott. Még Nicholas is. Az eredeti célunk az volt, hogy visszamegyünk abba a sikártorba ahol tegnap lecsaptunk rájuk. Nincs sok esély rá, hogy ma is ott lesznek, de megzavartuk őket, szóval lehet hogy visszamennek. De annyira még ők sem bolondok. Most pedig amikor egy másik sikátorban láttuk őket egyre kevesebb erre az esély. Az egyik kirakatban megláttam egy hirdető táblát, melyen egy klubnak a neve, és címe volt. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott valami.
- Fordulj balra! – mondtam Danielnek.
- De a sikátor……
- Fordulj balra! – néztem rá komolyan, mire ő bólintott.
- Elmondanátok, hogy hova a fenébe megyünk? – kérdezte Nicholas
- Egyre régi ismerőshöz. – mosolyodtam el
- Csak nem…….. – Daniel megértette, és most már együtt mosolyogtam – Bizony egy nagyon régi ismerőshöz! – nevetett fel, mire Nicholas értetlenül nézett ránk Stevenel együtt. Daniel gyorsabb sebességbe kapcsolt, és 200-al száguldottunk London utcáin.
- Nyugodtan megmondhattátok volna, hogy idejövünk! – zsörtölődött Nicholas, miközben kiszállt a kocsiból. A klub melletti sikátorban álltunk meg, hogy ne legyen annyira feltűnő. Én is a fiúk után mentem, a bajárat felé. A Red Blood egy híres klub Londonban. Mindenki aki egy jót akar bulizni, az idejön, mert itt mindent megkaphat. Drog, szex, és minden olyan dolog ami illegális. Daniel ment elöl, Nicholas, és Steven pedig mögötte. Épp beakartam menni, mikor olyan érzésem támadt hogy valaki figyel. A sikátor felé néztem, de ott nem volt senki csak a szél fújt. Rossz érzés lett úrrá rajtam mikor a szél elért hozzám is. Valaki van ott. Ez biztos.
- Nem jössz? – kérdezte Steven, mire rákaptam a tekintetem, majd visszanéztem a sikátorra.
- De. – mondtam tömören, majd beléptem a klubba. Az irodák felé mentünk. Daniel megtorpant az ajtó előtt, és visszafordult felénk.
- Ti maradjatok itt! – mutatott Stevenre, és Nicholasra akik szó nélkül engedelmeskedtek. Daniel volt a Vadászok vezére, tehát ha tetszik nekik ha nem engedelmeskedni kell neki…… de én általában nem szoktam. Igazából Lucas az igazi főnök, de ő nem lehet ott mindenhol. A bátyám kopogott. Milyen illedelmes, én már rég berúgtam volna az ajtót.
- Szabad! – szólt ki egy ismerős hang, mire mosolyogva beléptünk az irodába. Adam felemelte a fejét a papírokról, és lefagyott az arcáról a mosoly. Mi viszont Danielel jót mulattunk rajta. Ráfordítottam a zárat az ajtóra, hogy senki ne zavarhasson minket. Adam egy átlagos vámpír. Szőke haja rövidre van nyírva, a szeme pedig a kékeszöld színű. Fehér ing, és egy farmer van rajta. Semmi extra dolog, pedig lenne miből. Közelebb mentünk az íróasztalhoz, mire Adam idegesen felpattant.
- Naaaaa Adam! Régi cimborám kérlek foglalj helyet! – mosolygott rá Daniel. Üres tekintettel nézett hol rám hol a bátyámra, majd nyelt egy nagyot és leült. Régen, nem félt tőlünk ennyire. Csak azóta amióta megtudtuk, hogy kapcsolatban áll egy vérfarkas szövetkezettel. Nem öltük meg tekintve az ilyen alkalmakra amikor kell a segítsége. Erről csak a Vadászok tudnak. Ha bárki megtudná azonnal megölnék Adamet, de szerintem nem csak őt.
- Megváltoztál mióta utoljára láttalak! Nem hosszabb volt a hajad? – léptem közelebb, mire verejtékezni kezdett
- D…de igen. – mondta szaggatottan, mire kiszélesedett a mosolyom. Féljen csak, addig is elmond mindent. –Mit akartok? – kérdezte már biztosabb hangon. Egymásra néztünk Danielel, majd végül megszólalt.
- Mit tudsz az utóbbi néhány napban lezajlott vérfarkas üzletekről? – kérdezte komolyan
- Én semmit! Mit tudhatnék, már rég nem kezdek velük. Jó útra tértem. – mentegetőzött
- Mit gondolsz? – kérdezte Daniel
- Hazudik. – mondtam, de közben Adamet fixíroztam. Daniel az íróasztal mögé lépett, mire a vámpír felakart állni, de mögé léptem, és visszanyomtam a székbe. A kezemet a vállára tettem, ha véletlenül felkelni ott tudjam tartani. Daniel a szék két oldalán lévő karfára támaszkodva közelebb hajolt Adamhez.
- Még egyszer megkérdezem! Mit tudsz az üzletekről? – keményedett meg a hangja
- Semmit….. – suttogta. Daniel rám nézett és biccentett egyet a fejével, mire én szorosabban fogtam a vállát. Adam feljajdult.
- Szóval? – nem szólalt meg, így még jobban belevájtam az ujjaimat a vállába. – Beszélj Adam! – parancsolt rá Daniel, de ő csak jajgatott. A bátyám felegyesedett. – Engedd el! – mondta nekem, mire eleresztettem.
- Hadd csináljam én! – néztem a bátyámra, mire Adam félve nézett Danielre. Jó tudni, hogy jobban fél tőlem mint a bátyámtól. Ennyire rossz hírem lenne? Daniel lenézett a székben vonagló Adamra, majd megrázta a fejét.
- Nem! – mondta határozottan, amin meglepődtem. Közelebb hajolt hozzá, és suttogni kezdett. – Ha nem beszélsz, feladlak a vérfarkasoknak, hogy üzeneteket szállítasz nekünk. – fenyegetőzött
- Nem tennéd meg….. – mondta halk hangon Adam, mire Daniel gonoszul elmosolyodott
- De igen, megtenném. – Adam nyelt egy nagyot
- Rendben elmondok mindent. De ha ez Eric fülébe, vagy más vérfarkas fülébe jut én meghalok. – Daniel bólintott – Egy fegyvert akarnak megszerezni. Nem tudom mikor, vagy hogy hol. Csak azt hogy a vámpírok kivégzésére kell nekik.
- Miféle fegyver? – kérdeztem, mire Adam rám nézett
- Tyler nem mondta el? – mosolygott gonoszul, mire majdnem rávetettem magam, de aztán türtőztettem az indulataimat - Nem tudom, annyit tudok, hogy most az összes vérfarkas erről tárgyal. Valami olyan fegyver amivel minden vámpírt megölhetnek. - mondta komoly hangon
- Ennyi?
- Igen. Csak ennyit tudok. – suttogta válaszul, és közben engem figyelt. Zavart ahogy rám nézett. Valamit még tud.
- Kössz az infót! –ütögette meg a vállát Daniel, majd kifelé ment. Percekig csak némán néztem rá, majd sarkon fordultam. Már az ajtónál voltam, mikor visszafordultam felé. A többiek az ajtóban vártak rám
- Mit tudsz Tylerről? – kérdeztem, mire Adam elmosolyodott
- Semmit. – vonta meg egyszerűen a vállait – Csak azt amit mindenki más is, hogy nem tudjátok elkapni.
- Ha kiderül, hogy elhallgatsz valamit előlem visszajövök! – mondtam dühösen, mire leolvadt a szájáról a mosoly. Nem foglalkoztam se vele, sem a többiekkel kimentem a klubból, a kocsihoz. Nem vártam meg hogy ők is jöjjenek. Friss levegő kell! Mikor elértem a sikátorhoz megtorpantam. Még mindig érzem, hogy valaki figyel. Megfordultam, és Tylerrel találtam szembe magam. Az utca másik oldalán állt. Mosolyogva intett nekem. Túl messze van hogy eltaláljam, mire odaérek addigra pedig eltűnik. Azért megér egy próbát. Szapora léptekkel felé mentem, mire ő gonoszul elmosolyodott. Egy fekete BMW állt meg előtte, mire én megtorpantam. Tyler küldött egy búcsúcsókot, majd bepattant a kocsiba, ami azonnal elindult. Ha jól láttam Vincent vezetett. Egy lemondó sóhaj hagyta el a számat, majd a kocsihoz sétáltam.
2010. április 1., csütörtök
Dark night 5. fejezet
5. fejezet
Csak futottam a lépcsőházban. Egyre feljebb, és feljebb. Közben mindig hátranéztem, hogy utolért-e már. Már lihegtem a fáradságtól, de még mindig nem álltam meg. A hátam mögött morgást hallottam, mire megtorpantam, és hátra néztem. Nem láttam semmit, de azt éreztem, hogy valami villám gyorsan közelít. Megszaporáztam a lépteim, míg el nem értem egy ajtóhoz. Az viszont zárva volt.
- A francba! – dühöngtem, és rángatni kezdtem az ajtót, míg az meg nem adta magát. Belöktem, és a tetőn találtam magam. Fáradtan kapkodtam a levegőt, és körülnéztem a tetőn, hogy van-e itt valaki. Nem láttam senkit még mindig. Pár lépést előre mentem. Már épp megkönnyebbültem, mikor a hátam mögött becsapódott az ajtó. Odarohantam, és rángatni kezdtem megint, de az most nem adta meg magát. Ököllel belevágtam a vasajtóba, ám az nem nyílt ki.
- Kérlek! – szűrtem a fogaimon keresztül, de nem segített. Nem nyílt ki. A hátam mögött lépteket halottam, mire megmerevedtem, és megfordultam. Tyler gonosz mosollyal a száján közeledett felém. A fegyveremért nyúltam, de az nem volt a helyén. Egyetlen darab fegyver sem volt nálam. Az ellenség pedig közeledett. Az ajtóhoz lapultam. Tyler teste az enyémhez nyomódott, de nem tudtam védekezni. Mintha az egész testem megbénult volna. Felemelte izmos kezét, és végig simított az arcomon. Az érintése forró volt, a mosolya pedig ádáz. A keze lecsúszott a nyakamra. Odahajolt a nyakamhoz, és a fogát végighúzta az ütőeremen. Megborzongtam ahogy megéreztem az ajkait a kulcscsontomon. Ettől még jobban élvezte a dolgot. Mosolyogva megcsókolta a nyakam, ugyanott ahol a raktárban is tette. Behunytam a szemem, és vártam, hogy végre vége legyen. Elhúzódott a nyakamtól, és szenvedélyesen megcsókolt. Az ajkai puhán falták az enyéimet, majd egy kicsit eltávolodott. De csak pár milliméterre. Mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott.
- Én várok rád! – suttogta, majd ismét megcsókolt.
Zihálva ültem fel az ágyamban. Mindenem csurom víz volt. Vettem pár mély levegőt, majd visszahanyatlottam a párnára. Még mindig ziháltam, de már egy kicsit megnyugodtam. Megint róla álmodtam. Micsoda újdonság. Tíz éve minden egyes nap róla álmodok, de ez az álom más volt. Még mindig érzem az ajkait, ahogy megcsókolt. Feltápászkodtam az ágyból, és kimentem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe. Az arcom zilált, és rémült. Mint mindig ilyenkor. De ez most mást volt. Sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint eddig. Lehet hogy kezdek megőrülni? Megmostam az arcom, és ittam pár korty vizet, majd felemeltem a fejem, és a tükörben megpillantottam Tylert.
- Én várok rád! – ijedtemben egy hatalmasat ugrottam, és egy halk sikkantás tört fel belőlem. Azonnal hátra néztem, de ott nem volt senki.
- Tényleg kezdek megőrülni! – suttogtam halkan, majd visszamentem az ágyamba. Tudtam, hogy úgy sem tudok aludni, de még elég jól sem vagyok ahhoz, hogy kimenjek készülődni az éjszakára. A szívem még dörömbölt a mellkasomban, de már jobb mint volt. Ez nem olyan volt mint a többi álom. Most sokkal közelebb éreztem magamhoz. Még mindig érzem az ajkainak az ízét. Pár perc után már nyugodtan keltem fel, és mentem öltözni. Felvettem a vadász ruhát, majd a lövő szoba felé vettem az irányt. A vámpírok nagy része már felkelt, és tárgyalt a többiekkel. Nem beszéltem senkivel, most csak lőni akarok párat. Felvettem egy félautomata 9 millimétereset, melyben ezüst golyók vannak. Egy fabábu lógott a szoba túlsó végén, célra tartottam, majd kilőttem egy egész tárat. Fülvédő nem kell nekünk, mert nem tudunk betegek leni, így süketek sem leszünk soha. A lövöldözés nagyjából megnyugtatott, de még nem eléggé. Kicseréltem, és megint lőttem. Már épp a harmadik árat akartam belerakni, mikor Daniel szólalt meg mellettem.
- Mi bosszant ennyire? – kérdezte karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva. Rajta is a vadász ruha volt, de ő már a kabátot is felvette.
- Nem bosszant semmi. – közöltem egyszerűen, majd ellőttem a harmadik tárat. Nem izgulok, hogy sokat használok el az ezüst golyókból. Milliárdosok vagyunk, könyörgöm!
- Na, persze. Azért lövöd szét szegény fabábut, mert nem bosszant semmi. Ismerlek Helena. Ne akard nekem bemesélni, hogy nincs semmi bajod!
- Jól vagyok! – erősködtem, és betettem még egy tárat
- Nem, nem vagy jól! – mondta dühösen, majd vámpír gyorsasággal kikapta a kezemből a pisztolyt, és a falhoz vágta. A fegyver hangos csattanással széttört.
- Ez nem kellett volna! Az volt az egyik kedvencem. – néztem rá. Daniel dühösen méregetett
- Mi van veled? – kérdezte egy idő után, már sokkal kedvesebb hangon. Karba tettem a kezem, és a fabábu felé fordultam.
- Ez egyre rosszabb Daniel! – mondtam halkan
- Micsoda?
- Tyler. Tíz év hosszú idő, és most még rosszabb mint eddig. Az álmok…… egyre közelebb kerül hozzám, és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék ellene. – Daniel gyengéden megfogta a karomat.
- Tudom, hogy nehéz hugi, de….. nem muszáj ezt folytatnod…..
- Nagyon jól tudod, hogy muszáj. Ha abbahagynám…. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy futni hagytam. Vagy hogy más kapta el, és nem én. Tudom akkor soha nem érnének véget az álmok. – hajtottam le a fejem. Daniel maga felé fordított, és az álam alá rakta a kezét, és felemelte a fejem.
- Erős vagy Helena! Az én testvérem nem lehet puhány. Nekem is nehéz Vincentel. De….. próbálok vele megbirkózni, ahogy te is. Én melletted állok ezt ne felejtsd el. – suttogta, mire én elmosolyodtam
- Köszönöm Daniel! – öleltem magamhoz. Ő pedig az állát a fejemre támasztotta, és szorosan magához ölelt. Kiskorunkban is csak egymásra számíthattunk, és ez most sem változott meg.
- Hééé, bocs hogy megzavarom a családi idillt, de mennünk kéne. – egy sóhaj után a kabátomért nyúltam, majd felvettem a fegyvereket.
- Akkora egy tapló vagy Nicholas. – mondtam neki, majd kifelé mentem Danielel
- Köszönöm a bókot Helena. – hajolt meg színpadiasan, majd rám kacsintott. Én csak megforgattam a szemeimet, és a garázs felé vettem az irányt.
Csak futottam a lépcsőházban. Egyre feljebb, és feljebb. Közben mindig hátranéztem, hogy utolért-e már. Már lihegtem a fáradságtól, de még mindig nem álltam meg. A hátam mögött morgást hallottam, mire megtorpantam, és hátra néztem. Nem láttam semmit, de azt éreztem, hogy valami villám gyorsan közelít. Megszaporáztam a lépteim, míg el nem értem egy ajtóhoz. Az viszont zárva volt.
- A francba! – dühöngtem, és rángatni kezdtem az ajtót, míg az meg nem adta magát. Belöktem, és a tetőn találtam magam. Fáradtan kapkodtam a levegőt, és körülnéztem a tetőn, hogy van-e itt valaki. Nem láttam senkit még mindig. Pár lépést előre mentem. Már épp megkönnyebbültem, mikor a hátam mögött becsapódott az ajtó. Odarohantam, és rángatni kezdtem megint, de az most nem adta meg magát. Ököllel belevágtam a vasajtóba, ám az nem nyílt ki.
- Kérlek! – szűrtem a fogaimon keresztül, de nem segített. Nem nyílt ki. A hátam mögött lépteket halottam, mire megmerevedtem, és megfordultam. Tyler gonosz mosollyal a száján közeledett felém. A fegyveremért nyúltam, de az nem volt a helyén. Egyetlen darab fegyver sem volt nálam. Az ellenség pedig közeledett. Az ajtóhoz lapultam. Tyler teste az enyémhez nyomódott, de nem tudtam védekezni. Mintha az egész testem megbénult volna. Felemelte izmos kezét, és végig simított az arcomon. Az érintése forró volt, a mosolya pedig ádáz. A keze lecsúszott a nyakamra. Odahajolt a nyakamhoz, és a fogát végighúzta az ütőeremen. Megborzongtam ahogy megéreztem az ajkait a kulcscsontomon. Ettől még jobban élvezte a dolgot. Mosolyogva megcsókolta a nyakam, ugyanott ahol a raktárban is tette. Behunytam a szemem, és vártam, hogy végre vége legyen. Elhúzódott a nyakamtól, és szenvedélyesen megcsókolt. Az ajkai puhán falták az enyéimet, majd egy kicsit eltávolodott. De csak pár milliméterre. Mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott.
- Én várok rád! – suttogta, majd ismét megcsókolt.
Zihálva ültem fel az ágyamban. Mindenem csurom víz volt. Vettem pár mély levegőt, majd visszahanyatlottam a párnára. Még mindig ziháltam, de már egy kicsit megnyugodtam. Megint róla álmodtam. Micsoda újdonság. Tíz éve minden egyes nap róla álmodok, de ez az álom más volt. Még mindig érzem az ajkait, ahogy megcsókolt. Feltápászkodtam az ágyból, és kimentem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe. Az arcom zilált, és rémült. Mint mindig ilyenkor. De ez most mást volt. Sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint eddig. Lehet hogy kezdek megőrülni? Megmostam az arcom, és ittam pár korty vizet, majd felemeltem a fejem, és a tükörben megpillantottam Tylert.
- Én várok rád! – ijedtemben egy hatalmasat ugrottam, és egy halk sikkantás tört fel belőlem. Azonnal hátra néztem, de ott nem volt senki.
- Tényleg kezdek megőrülni! – suttogtam halkan, majd visszamentem az ágyamba. Tudtam, hogy úgy sem tudok aludni, de még elég jól sem vagyok ahhoz, hogy kimenjek készülődni az éjszakára. A szívem még dörömbölt a mellkasomban, de már jobb mint volt. Ez nem olyan volt mint a többi álom. Most sokkal közelebb éreztem magamhoz. Még mindig érzem az ajkainak az ízét. Pár perc után már nyugodtan keltem fel, és mentem öltözni. Felvettem a vadász ruhát, majd a lövő szoba felé vettem az irányt. A vámpírok nagy része már felkelt, és tárgyalt a többiekkel. Nem beszéltem senkivel, most csak lőni akarok párat. Felvettem egy félautomata 9 millimétereset, melyben ezüst golyók vannak. Egy fabábu lógott a szoba túlsó végén, célra tartottam, majd kilőttem egy egész tárat. Fülvédő nem kell nekünk, mert nem tudunk betegek leni, így süketek sem leszünk soha. A lövöldözés nagyjából megnyugtatott, de még nem eléggé. Kicseréltem, és megint lőttem. Már épp a harmadik árat akartam belerakni, mikor Daniel szólalt meg mellettem.
- Mi bosszant ennyire? – kérdezte karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva. Rajta is a vadász ruha volt, de ő már a kabátot is felvette.
- Nem bosszant semmi. – közöltem egyszerűen, majd ellőttem a harmadik tárat. Nem izgulok, hogy sokat használok el az ezüst golyókból. Milliárdosok vagyunk, könyörgöm!
- Na, persze. Azért lövöd szét szegény fabábut, mert nem bosszant semmi. Ismerlek Helena. Ne akard nekem bemesélni, hogy nincs semmi bajod!
- Jól vagyok! – erősködtem, és betettem még egy tárat
- Nem, nem vagy jól! – mondta dühösen, majd vámpír gyorsasággal kikapta a kezemből a pisztolyt, és a falhoz vágta. A fegyver hangos csattanással széttört.
- Ez nem kellett volna! Az volt az egyik kedvencem. – néztem rá. Daniel dühösen méregetett
- Mi van veled? – kérdezte egy idő után, már sokkal kedvesebb hangon. Karba tettem a kezem, és a fabábu felé fordultam.
- Ez egyre rosszabb Daniel! – mondtam halkan
- Micsoda?
- Tyler. Tíz év hosszú idő, és most még rosszabb mint eddig. Az álmok…… egyre közelebb kerül hozzám, és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék ellene. – Daniel gyengéden megfogta a karomat.
- Tudom, hogy nehéz hugi, de….. nem muszáj ezt folytatnod…..
- Nagyon jól tudod, hogy muszáj. Ha abbahagynám…. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy futni hagytam. Vagy hogy más kapta el, és nem én. Tudom akkor soha nem érnének véget az álmok. – hajtottam le a fejem. Daniel maga felé fordított, és az álam alá rakta a kezét, és felemelte a fejem.
- Erős vagy Helena! Az én testvérem nem lehet puhány. Nekem is nehéz Vincentel. De….. próbálok vele megbirkózni, ahogy te is. Én melletted állok ezt ne felejtsd el. – suttogta, mire én elmosolyodtam
- Köszönöm Daniel! – öleltem magamhoz. Ő pedig az állát a fejemre támasztotta, és szorosan magához ölelt. Kiskorunkban is csak egymásra számíthattunk, és ez most sem változott meg.
- Hééé, bocs hogy megzavarom a családi idillt, de mennünk kéne. – egy sóhaj után a kabátomért nyúltam, majd felvettem a fegyvereket.
- Akkora egy tapló vagy Nicholas. – mondtam neki, majd kifelé mentem Danielel
- Köszönöm a bókot Helena. – hajolt meg színpadiasan, majd rám kacsintott. Én csak megforgattam a szemeimet, és a garázs felé vettem az irányt.
Dark night 4. fejezet
4. fejezet
A vadászattal nem mentem semmire. Egy farkast sem találtam, és ami még rosszabb Tylert sem találtam meg. Egész este az utcákat róttam, de nem találtam semmit, és senkit. Ránéztem az órámra, és szomorúan tapasztaltam, hogy mindjárt fel kell a nap. Lucas pedig a lelkemre kötötte, hogy két órával napkelte előtt legyek a főhadiszálláson. Sóhajtva a kocsim felé vettem az irányt. Még szerencse, hogy ahol a kastély van ott nem lakik senki. Egy hatalmas erdő végén van. Még 1600-ban építették a vámpírok, hogy legyen egy hely ahol bujkálás nélkül lehetnek. A mai napig nincs egy szomszédunk sem, és ha lenne akkor sem vennék észre a kastélyt, mert egy emberi szemnek láthatatlan pajzs van körülötte. Ez megakadályozza, hogy észre vegyék, ha véletlenül valaki erre keveredik. Becsaptam a kocsiajtót, és bementem. A parti már véget ért, már csak a szolgák pakolgatták el a maradékokat. Nem volt kedvem beszélni senkivel, így inkább gyors tempóban a szobámba mentem. Mikor becsuktam az ajtót azonnal tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Előrántottam a fegyverem, és a kanapémon ülő vámpírra szegeztem. A vendégem elmosolyodott, majd felkapcsolta az egyik állólámpát. A redőnyök már le voltak húzva a napkelte miatt.
- Te meg mi a fenét keresel a szobámban? – Nick elmosolyodott, majd felállt és felém sétált
- Gondoltam meglátogatlak. Végül is öt éve nem találkoztunk. – vonta meg a vállát
- Én ennek csak örülök. És ha nem tévedek, neked sem hiányoztam nagyon. Szóval ki vele mit akarsz, vagy pedig menj szépen el innen, mert fáradt vagyok, és elszeretném felejteni a mai estét! – a fegyvert még mindig rászegeztem, de eszem ágában se volt lőni. Csak ha nagyon muszáj
- Na jó rendben igazad van. Nem ezért jöttem.
- Akkor meg mit akarsz? – tettem el a fegyvert, majd dühösen néztem rá
- Mit tudsz Tyler-ről?
- Inkább az a kérdés, hogy te mit tudsz róla? – húztam össze gyanakvón a szemem, mire ő felnevetett
- Én, semmit. Éppen ezért kérdezlek téged.
- Mi közöd van neked hozzá? Ha jól tudom te csak néhány vérfarkast ölsz, és azt is csak ha muszáj.
- Tyler egy nagy hal. Egyszerűen csak szeretném elkapni, és kész.- vonta meg a vállát
- Akkor húzz sorszámot! Tyler az enyém! – mondtam dühösen, mire ő elmosolyodott, és kifelé indult, de még előtte a fülembe súgott
- Azt még meglátjuk! – az ajtó becsukódott, én pedig bezártam mögötte. Nick versenyezni akar. Nagyon jól tudja, hogy tíz éve akarom elkapni azt a mocskot, és most bizonyítani akar, hogy jobb mint én. Na azt még meglátjuk. Ha harc hát legyen harc. De ha megöli Tylert, én megölöm őt. Ha bárki megfoszt attól az örömtől, hogy végezzek vele, akkor megölöm azt. Nem hagyom, hogy előttem bárki is végezzen vele. Azt már nem. Ő az enyém! A fürdő felé vettem az irányt, és közben ledobáltam a ruháimat, és a fegyvereket. Nem rég zuhanyoztam, de így utálok befeküdni az ágyamba. Megnyitottam a forró vizet, és beléptem a zuhany alá. A fejemet a csempének támasztva élveztem ahogy a víz az éjszaka bűzét lemossa a testemről. Egy sóhajjal a tusfürdőért nyúltam, amely eper illatú mint mindig. Végi dörzsöltem minden tagomat, majd hagytam hogy a forró víz lemossa rólam a habot. A hajamat is besamponoztam az ugyanolyan illatú samponnal. Mindig azt kérem a szolgáktól, hogy ilyennel töltsék fel a fürdőmet, mert mással nem vagyok hajlandó zuhanyozni. Nem tehetek róla, ezt szeretem és kész. Mikor kész lettem elzártam a zuhanyt, és jól megtörülköztem. Felvettem a selyem hálóingem, és megmostam a fogam. Mikor kiöblítettem a szám akaratom ellenére a tükörbe néztem. Nem láttam mást, csak egy idegent aki nem tud elkapni egy kutyát. Egy sóhaj kíséretében megráztam a fejem, és a hatalmas francia ágyamba feküdtem. Leoltottam a lámpát, és reménykedtem, hogy mire felkelek már tudni fogom hol van Tyler.
A vadászattal nem mentem semmire. Egy farkast sem találtam, és ami még rosszabb Tylert sem találtam meg. Egész este az utcákat róttam, de nem találtam semmit, és senkit. Ránéztem az órámra, és szomorúan tapasztaltam, hogy mindjárt fel kell a nap. Lucas pedig a lelkemre kötötte, hogy két órával napkelte előtt legyek a főhadiszálláson. Sóhajtva a kocsim felé vettem az irányt. Még szerencse, hogy ahol a kastély van ott nem lakik senki. Egy hatalmas erdő végén van. Még 1600-ban építették a vámpírok, hogy legyen egy hely ahol bujkálás nélkül lehetnek. A mai napig nincs egy szomszédunk sem, és ha lenne akkor sem vennék észre a kastélyt, mert egy emberi szemnek láthatatlan pajzs van körülötte. Ez megakadályozza, hogy észre vegyék, ha véletlenül valaki erre keveredik. Becsaptam a kocsiajtót, és bementem. A parti már véget ért, már csak a szolgák pakolgatták el a maradékokat. Nem volt kedvem beszélni senkivel, így inkább gyors tempóban a szobámba mentem. Mikor becsuktam az ajtót azonnal tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Előrántottam a fegyverem, és a kanapémon ülő vámpírra szegeztem. A vendégem elmosolyodott, majd felkapcsolta az egyik állólámpát. A redőnyök már le voltak húzva a napkelte miatt.
- Te meg mi a fenét keresel a szobámban? – Nick elmosolyodott, majd felállt és felém sétált
- Gondoltam meglátogatlak. Végül is öt éve nem találkoztunk. – vonta meg a vállát
- Én ennek csak örülök. És ha nem tévedek, neked sem hiányoztam nagyon. Szóval ki vele mit akarsz, vagy pedig menj szépen el innen, mert fáradt vagyok, és elszeretném felejteni a mai estét! – a fegyvert még mindig rászegeztem, de eszem ágában se volt lőni. Csak ha nagyon muszáj
- Na jó rendben igazad van. Nem ezért jöttem.
- Akkor meg mit akarsz? – tettem el a fegyvert, majd dühösen néztem rá
- Mit tudsz Tyler-ről?
- Inkább az a kérdés, hogy te mit tudsz róla? – húztam össze gyanakvón a szemem, mire ő felnevetett
- Én, semmit. Éppen ezért kérdezlek téged.
- Mi közöd van neked hozzá? Ha jól tudom te csak néhány vérfarkast ölsz, és azt is csak ha muszáj.
- Tyler egy nagy hal. Egyszerűen csak szeretném elkapni, és kész.- vonta meg a vállát
- Akkor húzz sorszámot! Tyler az enyém! – mondtam dühösen, mire ő elmosolyodott, és kifelé indult, de még előtte a fülembe súgott
- Azt még meglátjuk! – az ajtó becsukódott, én pedig bezártam mögötte. Nick versenyezni akar. Nagyon jól tudja, hogy tíz éve akarom elkapni azt a mocskot, és most bizonyítani akar, hogy jobb mint én. Na azt még meglátjuk. Ha harc hát legyen harc. De ha megöli Tylert, én megölöm őt. Ha bárki megfoszt attól az örömtől, hogy végezzek vele, akkor megölöm azt. Nem hagyom, hogy előttem bárki is végezzen vele. Azt már nem. Ő az enyém! A fürdő felé vettem az irányt, és közben ledobáltam a ruháimat, és a fegyvereket. Nem rég zuhanyoztam, de így utálok befeküdni az ágyamba. Megnyitottam a forró vizet, és beléptem a zuhany alá. A fejemet a csempének támasztva élveztem ahogy a víz az éjszaka bűzét lemossa a testemről. Egy sóhajjal a tusfürdőért nyúltam, amely eper illatú mint mindig. Végi dörzsöltem minden tagomat, majd hagytam hogy a forró víz lemossa rólam a habot. A hajamat is besamponoztam az ugyanolyan illatú samponnal. Mindig azt kérem a szolgáktól, hogy ilyennel töltsék fel a fürdőmet, mert mással nem vagyok hajlandó zuhanyozni. Nem tehetek róla, ezt szeretem és kész. Mikor kész lettem elzártam a zuhanyt, és jól megtörülköztem. Felvettem a selyem hálóingem, és megmostam a fogam. Mikor kiöblítettem a szám akaratom ellenére a tükörbe néztem. Nem láttam mást, csak egy idegent aki nem tud elkapni egy kutyát. Egy sóhaj kíséretében megráztam a fejem, és a hatalmas francia ágyamba feküdtem. Leoltottam a lámpát, és reménykedtem, hogy mire felkelek már tudni fogom hol van Tyler.
Dark night 3. fejezet
3. fejezet
Unottan álltam egy pohár vérrel a kezemben. (Nem tehetek róla, nekünk is kell néha innunk vért.) Emma az apjával beszélget Mr. Sznob Seggfejjel aki, már az első pillanatban nem volt szimpatikus. Legalább tíz arisztokrata jött, és mind azért hogy ápoljuk a vérvonalat. Ahogy megláttak, rögtön lenézően méregettek, csak azért mert Vadász vagyok. Én inkább megtartom tőlük a három lépés távolságot. A többi Vadász éppen eszmecserét tart, a házbeliekkel. Én meghúzom magam egy pohár vér társaságában a fal mellett. Innen legalább mindent látok. Megígértem Emmának, hogy mára elfelejtem Tylert, de legszívesebben most rá vadásznék. Tudom, hogy a barátnőm legszívesebben itt lenne, és nem azért nincs itt mert szégyell egy Vadásszal lenni, csak éppen ő nem olyan mint én. Neki kötelességei vannak, és mivel arisztokrata, így beszélgetnie kell egy csomó seggfejjel. Sóhajtva odamentem az asztalokhoz, és töltöttem még egy kis vért. Mostanában nem nagyon van időm, hogy táplálkozzak, de ha erős akarok maradni akkor most be kell pótolnom. Neki támaszkodtam az asztal lapjának, és néztem a tömeget. Nem is vettem észre, hogy valaki van mellettem, csak amikor megszólalt.
- El kell ismernem, hallgattál rám. – Daniel hófehérfogsorával rám mosolygott. Jelentőségteljesen végig néztem rajta. A színeket nem változtatta meg. Csupa feketében tündökölt. Fekete ing, fekete nadrág, fekete zakó, fekete cipő. Nyakkendő nem volt rajta. Az ing felső két gombját nem gombolta be. Ezzel a szereléssel úgy nézett ki, mint egy szuper modell. Amennyit láttam belőle, az összes nő a teremben utána csorgatta a nyálát.
- Miben is? – kérdeztem, mikor felmértem az öltözékét
- Lecserélted a bőrszerkót. – mutatott végig rajtam – De azért vigyázz az udvarlókkal, aki szemet vet a kishúgomra annak velem kell számolnia. – mosolygott rám, mire én sem tudtam megállni, hogy ne viszonozzam
- Te se panaszkodhatsz. Mindenki téged akar. – fordultam felé
- Nem tudom miről beszélsz? – mosolygott ravaszul, mire én megforgattam a szememet. Majd az álammal a mögöttünk olvadozók felé böktem. Daniel a válla fölött hátra nézett, és a két vámpírra mosolygott. Mire a két szöszi elpirult. Daniel vidáman visszafordult felém. – Na jó talán még is tudom, hogy miről beszélsz. – nevetett fel, de én nem nagyon figyeltem rá, csak az engem vizslató franciát néztem. Volt valami a tekintetében ami nem tetszett. Valahonnan ismerős, de honnan?
- Hééé Daniel , ki az a fickó? – kérdeztem a bátyám, de nem vettem le a szemem a franciáról. Daniel töltött egy pohár vért magának, majd arra fordult amerre én is néztem.
- Ááá hogy ő! Ő Nick Gramer. – hitetlenkedve néztem rá
- Na ne! Ő? Azt hittem már megszabadultunk tőle. – Daniel elmosolyodott, majd ivott egy korty vért
- Hidd el szerintem ő is ezt hitte. Sohasem szíveltétek egymást. Azt hittem felismered, de ezek szerint nem.
- Több mint öt éve nem láttam. Mit vársz? – Nick egy beképzelt arisztokrata, és egyben vadász is. Azt hiszi mindenben ő a legjobb, és amióta beolvastam neki azóta nem nagyon kedveljük egymást. – Pedig csak az igazat mondtam neki, nem tudom miért fájt neki. – vontam meg a vállam, mire Daniel felnevetett.
- Az a baja, hogy egy ilyen „alsóbb rendű” vámpír beolvasott neki. Ha arisztokrata lennél, talán más lenne a helyzet, de így….. Ne is reménykedj megbocsátásban.
- Nem is kell tőle megbocsátás. Ami a szívemen a számon. Nem az én bajom, hogy ez neki nem tetszik. – vontam meg a vállam, mire Daniel megrázta fejét, majd kiitta a pohár vért, és lerakta a boros poharat az asztalra.
- Viszont én most megyek, és…… megadom azt amit a jó nép akar. – felnevettem, ő pedig rám kacsintott, majd a két szöszi felé vette az irányt. Pár pillanat múlva, már az emeletre tartottak hármasban. Mosolyogva megráztam a fejem, de amikor Nickre néztem a mosolyom eltűnt. Jéghideg tekintettel méregetett, én viszont inkább letettem a poharam, és rá sem nézve elindultam Emma felé, aki épp egy franciával beszélgetett. (Már megint) Csak azt tudnám, hogy bírja? Mosolyt erőltetve magamra oda léptem hozzájuk.
- Ááá Helena! Hadd mutassam be neked Monsieur Gaston Lumieret! – mosolyogva kezet nyújtottam neki, de ő csak fölvonta az egyik szemöldökét
- Monsieur Lumiere! Örülök, hogy megismerhetem. – mosolyogtam rá, de ő csak kifejezéstelenül nézett rám, de még mindig nem nyújtott nekem kezet
- Részemről a szerencse.- mondta egyhangúan, mire én befejeztem a mosolygást a kezemet pedig magam mellé ejtettem
- Akkor, én nem is zavarok. Nem értek a politikához. – mondtam Emmának, mire Monsieur Gaston felnevetett – Elárulná, mi olyan vicces? – kérdeztem nyersen
- Csak az, hogy milyen igaza van. A politikához nem ért, de ahhoz igen, hogy hogyan kell lemészárolni a farkasokat.
- Viszont ha nem mészárolnék le farkasokat, akkor most maga már csak hamu lenne. – mondtam élesen, mire kidülledt szemekkel meredt rám
- Kisasszony magának semmi joga, így beszélni velem!
- Magának ped…….- már épp visszaszóltam volna neki, amikor Emma közbe szólt
- Magának pedig Monsieur kiürült a pohara. Helena ezt akarta mondani. Igaz? – nézett rám jelentőségteljesen. Legszívesebben jól beolvastam volna neki, de visszafogtam magam.
- Elnézést. – mondtam szárazon, majd az emeletre indultam, hogy átöltözzek, és kimenjek vérfarkasokra vadászni. Nem néztem kijön előttem csak mentem a lépcsőn magamban füstölögve, míg bele nem ütköztem valakibe. Már majdnem mondtam neki valami nem túl szépet, mikor megpillantottam ki is az…..
- Lucas…..én…..én….. sajnálom…..csak….- próbáltam kilábalni a kellemetlen helyzetből, de ő csak mosolygott
- Semmi baj, Helena. – nyugtatott Lucas, majd egy kicsit arrébb ment, mert a lépcső közepén nem jó ötlet megállni. Követve a példáját a korlát mellé léptem. – Azt azért elmondhatnád mi bosszantott fel ennyire. Nem tetszik a parti?
- De a parti nagyszerű, csak……. A társaság szörnyű – húztam el a szám, mire Lucas fölnevetett.
- Hát meg kell hagyni, nem éppen a legjobb társaság, de muszáj elviselni ha jó kapcsolatot akarunk tartani a többi vámpírral. – vonta meg a vállát, mire én fölszisszentem
- Ezekkel nem lehet jó kapcsolatot tartani. Lenéző sznobok, és nem akarják elfogadni, hogy minden este megmentjük a szaros örök létüket. – háborodtam fel
- Nyugi Helena! Nagyon jól tudod, hogy milyenek. Ne hagyd, hogy felbosszantsanak!
- Késő… - dünnyögtem, Lucas pedig mosolygott
- Azért remélem nem bosszantottak fel nagyon. Nem szeretném ha az estéd csak ezért rossz lenne.
- Az estém már ennél rosszabb nem lehet, szóval….. – vontam meg a vállam, Lucas pedig együtt érzően nézett rám
- Igen….a mai vadászat. Nem volt túl sikeres igaz?
- Így is mondhatjuk. – sóhajtottam, majd rámosolyogtam Lucasra, és elindultam felfelé
- Vadászni mész ugye? – nézett hátra a fővámpír mire, én megtorpantam
- Én… nem….. csak lefekszek fáradt vagyok. –hazudtam, mire Lucas elmosolyodott, és megrázta a fejét
- Nem örülök neki, hogy a saját szakálladra dolgozol. Annak meg végkép nem, hogy ilyen állapotban harcolsz. – aggodalmaskodott
- Jól vagyok Lucas! És különben is van egy kis dolgom. – húztam ki magam, majd felfelé indultam
- Elkapni Tylert?!- ismét megtorpantam, és hátrafordultam. Lucas feljebb jött a lépcsőn.
- Te ezt nem érted!
- De igen, értem. Tíz év hosszú idő, és még mindig nem kaptad el. Én is annyira szeretném mint te, hogy elkapjuk, de azért légy óvatos! – nézett rám együtt érzően, mire én elmosolyodtam
- Te csak ne félts engem! Nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra! – mosolyogtam rá, de ő csak dühösen karba tette a kezét
- Ha azt mondanám nem mehetsz ki, akkor se változna semmi igaz? – sóhajtott lemondón
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Rendben! Akkor menj, de légy óvatos! És hajnal előtt két órával gyere vissza!
- Oké. Meglesz! – bólintottam mosolyogva- További jó szórakozást! – mondtam, mire Lucas elhúzta a száját. Ezen mosolyogtam egy jót, majd a szobámba mentem átöltözni.
Unottan álltam egy pohár vérrel a kezemben. (Nem tehetek róla, nekünk is kell néha innunk vért.) Emma az apjával beszélget Mr. Sznob Seggfejjel aki, már az első pillanatban nem volt szimpatikus. Legalább tíz arisztokrata jött, és mind azért hogy ápoljuk a vérvonalat. Ahogy megláttak, rögtön lenézően méregettek, csak azért mert Vadász vagyok. Én inkább megtartom tőlük a három lépés távolságot. A többi Vadász éppen eszmecserét tart, a házbeliekkel. Én meghúzom magam egy pohár vér társaságában a fal mellett. Innen legalább mindent látok. Megígértem Emmának, hogy mára elfelejtem Tylert, de legszívesebben most rá vadásznék. Tudom, hogy a barátnőm legszívesebben itt lenne, és nem azért nincs itt mert szégyell egy Vadásszal lenni, csak éppen ő nem olyan mint én. Neki kötelességei vannak, és mivel arisztokrata, így beszélgetnie kell egy csomó seggfejjel. Sóhajtva odamentem az asztalokhoz, és töltöttem még egy kis vért. Mostanában nem nagyon van időm, hogy táplálkozzak, de ha erős akarok maradni akkor most be kell pótolnom. Neki támaszkodtam az asztal lapjának, és néztem a tömeget. Nem is vettem észre, hogy valaki van mellettem, csak amikor megszólalt.
- El kell ismernem, hallgattál rám. – Daniel hófehérfogsorával rám mosolygott. Jelentőségteljesen végig néztem rajta. A színeket nem változtatta meg. Csupa feketében tündökölt. Fekete ing, fekete nadrág, fekete zakó, fekete cipő. Nyakkendő nem volt rajta. Az ing felső két gombját nem gombolta be. Ezzel a szereléssel úgy nézett ki, mint egy szuper modell. Amennyit láttam belőle, az összes nő a teremben utána csorgatta a nyálát.
- Miben is? – kérdeztem, mikor felmértem az öltözékét
- Lecserélted a bőrszerkót. – mutatott végig rajtam – De azért vigyázz az udvarlókkal, aki szemet vet a kishúgomra annak velem kell számolnia. – mosolygott rám, mire én sem tudtam megállni, hogy ne viszonozzam
- Te se panaszkodhatsz. Mindenki téged akar. – fordultam felé
- Nem tudom miről beszélsz? – mosolygott ravaszul, mire én megforgattam a szememet. Majd az álammal a mögöttünk olvadozók felé böktem. Daniel a válla fölött hátra nézett, és a két vámpírra mosolygott. Mire a két szöszi elpirult. Daniel vidáman visszafordult felém. – Na jó talán még is tudom, hogy miről beszélsz. – nevetett fel, de én nem nagyon figyeltem rá, csak az engem vizslató franciát néztem. Volt valami a tekintetében ami nem tetszett. Valahonnan ismerős, de honnan?
- Hééé Daniel , ki az a fickó? – kérdeztem a bátyám, de nem vettem le a szemem a franciáról. Daniel töltött egy pohár vért magának, majd arra fordult amerre én is néztem.
- Ááá hogy ő! Ő Nick Gramer. – hitetlenkedve néztem rá
- Na ne! Ő? Azt hittem már megszabadultunk tőle. – Daniel elmosolyodott, majd ivott egy korty vért
- Hidd el szerintem ő is ezt hitte. Sohasem szíveltétek egymást. Azt hittem felismered, de ezek szerint nem.
- Több mint öt éve nem láttam. Mit vársz? – Nick egy beképzelt arisztokrata, és egyben vadász is. Azt hiszi mindenben ő a legjobb, és amióta beolvastam neki azóta nem nagyon kedveljük egymást. – Pedig csak az igazat mondtam neki, nem tudom miért fájt neki. – vontam meg a vállam, mire Daniel felnevetett.
- Az a baja, hogy egy ilyen „alsóbb rendű” vámpír beolvasott neki. Ha arisztokrata lennél, talán más lenne a helyzet, de így….. Ne is reménykedj megbocsátásban.
- Nem is kell tőle megbocsátás. Ami a szívemen a számon. Nem az én bajom, hogy ez neki nem tetszik. – vontam meg a vállam, mire Daniel megrázta fejét, majd kiitta a pohár vért, és lerakta a boros poharat az asztalra.
- Viszont én most megyek, és…… megadom azt amit a jó nép akar. – felnevettem, ő pedig rám kacsintott, majd a két szöszi felé vette az irányt. Pár pillanat múlva, már az emeletre tartottak hármasban. Mosolyogva megráztam a fejem, de amikor Nickre néztem a mosolyom eltűnt. Jéghideg tekintettel méregetett, én viszont inkább letettem a poharam, és rá sem nézve elindultam Emma felé, aki épp egy franciával beszélgetett. (Már megint) Csak azt tudnám, hogy bírja? Mosolyt erőltetve magamra oda léptem hozzájuk.
- Ááá Helena! Hadd mutassam be neked Monsieur Gaston Lumieret! – mosolyogva kezet nyújtottam neki, de ő csak fölvonta az egyik szemöldökét
- Monsieur Lumiere! Örülök, hogy megismerhetem. – mosolyogtam rá, de ő csak kifejezéstelenül nézett rám, de még mindig nem nyújtott nekem kezet
- Részemről a szerencse.- mondta egyhangúan, mire én befejeztem a mosolygást a kezemet pedig magam mellé ejtettem
- Akkor, én nem is zavarok. Nem értek a politikához. – mondtam Emmának, mire Monsieur Gaston felnevetett – Elárulná, mi olyan vicces? – kérdeztem nyersen
- Csak az, hogy milyen igaza van. A politikához nem ért, de ahhoz igen, hogy hogyan kell lemészárolni a farkasokat.
- Viszont ha nem mészárolnék le farkasokat, akkor most maga már csak hamu lenne. – mondtam élesen, mire kidülledt szemekkel meredt rám
- Kisasszony magának semmi joga, így beszélni velem!
- Magának ped…….- már épp visszaszóltam volna neki, amikor Emma közbe szólt
- Magának pedig Monsieur kiürült a pohara. Helena ezt akarta mondani. Igaz? – nézett rám jelentőségteljesen. Legszívesebben jól beolvastam volna neki, de visszafogtam magam.
- Elnézést. – mondtam szárazon, majd az emeletre indultam, hogy átöltözzek, és kimenjek vérfarkasokra vadászni. Nem néztem kijön előttem csak mentem a lépcsőn magamban füstölögve, míg bele nem ütköztem valakibe. Már majdnem mondtam neki valami nem túl szépet, mikor megpillantottam ki is az…..
- Lucas…..én…..én….. sajnálom…..csak….- próbáltam kilábalni a kellemetlen helyzetből, de ő csak mosolygott
- Semmi baj, Helena. – nyugtatott Lucas, majd egy kicsit arrébb ment, mert a lépcső közepén nem jó ötlet megállni. Követve a példáját a korlát mellé léptem. – Azt azért elmondhatnád mi bosszantott fel ennyire. Nem tetszik a parti?
- De a parti nagyszerű, csak……. A társaság szörnyű – húztam el a szám, mire Lucas fölnevetett.
- Hát meg kell hagyni, nem éppen a legjobb társaság, de muszáj elviselni ha jó kapcsolatot akarunk tartani a többi vámpírral. – vonta meg a vállát, mire én fölszisszentem
- Ezekkel nem lehet jó kapcsolatot tartani. Lenéző sznobok, és nem akarják elfogadni, hogy minden este megmentjük a szaros örök létüket. – háborodtam fel
- Nyugi Helena! Nagyon jól tudod, hogy milyenek. Ne hagyd, hogy felbosszantsanak!
- Késő… - dünnyögtem, Lucas pedig mosolygott
- Azért remélem nem bosszantottak fel nagyon. Nem szeretném ha az estéd csak ezért rossz lenne.
- Az estém már ennél rosszabb nem lehet, szóval….. – vontam meg a vállam, Lucas pedig együtt érzően nézett rám
- Igen….a mai vadászat. Nem volt túl sikeres igaz?
- Így is mondhatjuk. – sóhajtottam, majd rámosolyogtam Lucasra, és elindultam felfelé
- Vadászni mész ugye? – nézett hátra a fővámpír mire, én megtorpantam
- Én… nem….. csak lefekszek fáradt vagyok. –hazudtam, mire Lucas elmosolyodott, és megrázta a fejét
- Nem örülök neki, hogy a saját szakálladra dolgozol. Annak meg végkép nem, hogy ilyen állapotban harcolsz. – aggodalmaskodott
- Jól vagyok Lucas! És különben is van egy kis dolgom. – húztam ki magam, majd felfelé indultam
- Elkapni Tylert?!- ismét megtorpantam, és hátrafordultam. Lucas feljebb jött a lépcsőn.
- Te ezt nem érted!
- De igen, értem. Tíz év hosszú idő, és még mindig nem kaptad el. Én is annyira szeretném mint te, hogy elkapjuk, de azért légy óvatos! – nézett rám együtt érzően, mire én elmosolyodtam
- Te csak ne félts engem! Nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra! – mosolyogtam rá, de ő csak dühösen karba tette a kezét
- Ha azt mondanám nem mehetsz ki, akkor se változna semmi igaz? – sóhajtott lemondón
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Rendben! Akkor menj, de légy óvatos! És hajnal előtt két órával gyere vissza!
- Oké. Meglesz! – bólintottam mosolyogva- További jó szórakozást! – mondtam, mire Lucas elhúzta a száját. Ezen mosolyogtam egy jót, majd a szobámba mentem átöltözni.
Dark night 2. fejezet
2. fejezet
Egy forró zuhany után felkaptam a selyem köntösömet. A tükör bepárásodott a melegtől, így az egyik kezemmel letöröltem, és csak néztem mereven magam. Némán bámultam a tükörképem, majd megráztam a fejem, és egy sóhaj kíséretében a nyakamhoz nyúltam. Megérintettem ott ahol Tyler ajkai voltak, majd behunytam a szemem. Mintha még most is ott lennének, pedig csak pár pillanat volt az egész. Forró lehelete még mindig csiklandozott.
- „Én várok rád!” – hallottam meg az agyamban egy hangot, mire felpattantak a szemeim, de nem láttam senkit csak a saját tükörképem. Elengedtem a nyakam, mire valaki kopogott.
- Gyere be! – kiáltottam ki. Emma a legjobb barátnőm pár pillanat múlva belépett a fürdőbe. Csak a tükörből nézve láttam őt. Gyönyörű sötétkék, földig érő, pántos estélyi ruha volt rajta, mely kiemelte a világoskék szemeit, és szőke haját amely kontyba volt feltűzve. Ezt az összeállítást kék gyémánt nyaklánc, és hozzáillő fülbevaló ékesített. Amikor meglátott megrovó pillantással nézett rám.
- Még fel sem öltöztél? – tette csípőre a kezeit. Én csak sóhajtottam
- Nem volt időm, nem rég értünk vissza, és leakartam zuhanyozni még. – vontam meg a vállam. A barátnőm sóhajtott, majd fogott egy fésűt, és kontyot próbált alkotni. Miközben munkálkodott nem beszéltünk, csak csendben néztem magam a tükörben. Vámpír sebességének köszönhetően, hamar kész lett, és a hajam gyönyörű kontyban tornyosult a fejemen. Hálásan rámosolyogtam, mire ő is elmosolyodott, majd az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel várta, hogy végezzek.
- Sikeres volt a vadászat? – Emmát tényleg érdekelte. Ő egy arisztokrata. Az apja egy nagyon kedves, és gazdag vámpír aki Lucas-nak segít nagyon sok mindenben. Sem Emma, sem az apja nem ítélik el a vadászokat, nem úgy mint egyesek. Megvontam a vállam.
- Mondjuk. Csak egy áldozat volt részünkről. – mondtam egyhangúan, majd lehajtottam a fejem. Hallottam ahogy a magas sarkú cipők egyre közelednek, de meg sem mozdultam. Emma mind két kezét a vállamra rakta, mire én felemeltem a fejem, és a tükrön keresztül néztünk egymással farkasszemet.
- Mi történt? – kérdezte együtt érzően
- Tyler…… - mondtam egyszerűen, mire ő egy kicsit elmosolyodott, és csak bólintott
- Ne hagyd, hogy elrontsa az egész életedet Helena! Vedd úgy, hogy ő is csak egy farkas akit egyszer úgy is el fogsz kapni. Addig pedig ne foglalkozz vele! 10 évig egész jól ment, ne hogy már most vallj kudarcot. – mosolygott bátorítóan, mire én is elmosolyodtam- Na, de most már itt lenne az ideje készülődni. Lucas nem szeretné ha elkésnénk. Fontosak ezek a francia vámpírok neki. – ütögette meg, a vállam majd hátra lépett egyet. Ránéztem még egyszer a tükörképemre, majd a nagy gardróbomhoz vettem az irányt. Tudom, hogy egy harcosnak nem ilyennek kell lennie, de én élek halok a ruhákért, és ha már milliárdosok vagyunk akkor miért ne költhetnék egy keveset ruhákra is. Benyitottam a szoba méretű gardróbomba, és az estélyik felé vettem az irányt. Lehet hogy túlzás, de még mindig kevesebb ruhám van mint Emmának. Neki ideje is van vásárolni, nekem nincs, és mostanában kedvem sem lenne hozzá. Az meg nem egy jó dolog hogy csak este mehetek az utcára, és a boltok akkor már zárva vannak. De mire valók a jó kapcsolatok, ha nem arra hogy segítsenek a régi barátoknak. Semmi kedvem a partihoz. Legszívesebben kimennék, és addig kutatnék Tyler után míg meg nem találom, és nem végzem ki. Levettem egy csillogó fekete, pántnélküli ruhát. Emma ahogy meglátta a ruhát rögtön cipőt választott hozzá, és ékszereket. Én addig belebújtam az estélyibe amely a földig ért. Emma odahozta nekem a kiegészítőket, én pedig készségesen felvettem mindet. Meg sem néztem miket válogatott össze, bíztam az ízlésében, és nagyon nem is érdekel most, hogy mi lesz rajtam csak essünk túl rajta. Oda álltam az egész alakos tükörhöz, és megvizsgáltam magam. Gyémánt lógós fülbevalót, és egy hozzáillő csodaszép gyémánt nyakláncot választott Emma, ami nagyon illet a csillogó ruhámhoz. Mosolyogva fordultam a barátnőmhöz.
- Nem csalódtam az ízlésedben. – érintettem meg a nyakamban lévő nyakláncot
- Te még egy szakadt overálban is jól néznél ki. – legyintett, mire én megforgattam a szemem
- Azért ne, túlozz! – fordultam vissza a tükörhöz
- Nem túlzok! – lépett közelebb hozzám – Nagyon jól nézel ki! - mosolygott rám. Oda fordultam felé.
- Te se panaszkodhatsz. A bátyám meg fog őrülni érted. – kacsintottam rá, mire ő elpirult. Emma oda volt a bátyámért, de mindig tagadta. Daniel viszont nem foglalkozott nagyon vele csak az egy éjszakás kalandjaival. Szerette Emmát, de mindig azt mondja, hogy csak egy barát. Csak abban reménykedek, hogy egyszer benő mind a kettőnek a feje lágya.
- Ne gyere már megint Daniel-el! Csak nagyon jó barátok vagyunk. Ennyi! – mentegetőzött, de én csak mosolyogtam
- Aha. Persze. Én megértem. – mosolyogtam gonoszul, mire ő csak a szemét forgatta
- Na indulhatunk? – jött a kérdés Emmától. Bólintottam, és az ajtó felé vettem az irányt. Mielőtt kitehettem volna a lábam, Emma megragadta a karom.
- Ígérj meg valamit! Mára elfelejted Tylert! Rendben? – Emma kérlelőn nézett rám, én pedig elmosolyodtam, és bólintottam.
- Rendben. Ma nincs több vérfarkas. – Emma elmosolyodott, és megölelt. Mikor szétváltunk, egy sóhajjal elindultunk a fölszint felé. Ahol már javában folyt a parti….
Egy forró zuhany után felkaptam a selyem köntösömet. A tükör bepárásodott a melegtől, így az egyik kezemmel letöröltem, és csak néztem mereven magam. Némán bámultam a tükörképem, majd megráztam a fejem, és egy sóhaj kíséretében a nyakamhoz nyúltam. Megérintettem ott ahol Tyler ajkai voltak, majd behunytam a szemem. Mintha még most is ott lennének, pedig csak pár pillanat volt az egész. Forró lehelete még mindig csiklandozott.
- „Én várok rád!” – hallottam meg az agyamban egy hangot, mire felpattantak a szemeim, de nem láttam senkit csak a saját tükörképem. Elengedtem a nyakam, mire valaki kopogott.
- Gyere be! – kiáltottam ki. Emma a legjobb barátnőm pár pillanat múlva belépett a fürdőbe. Csak a tükörből nézve láttam őt. Gyönyörű sötétkék, földig érő, pántos estélyi ruha volt rajta, mely kiemelte a világoskék szemeit, és szőke haját amely kontyba volt feltűzve. Ezt az összeállítást kék gyémánt nyaklánc, és hozzáillő fülbevaló ékesített. Amikor meglátott megrovó pillantással nézett rám.
- Még fel sem öltöztél? – tette csípőre a kezeit. Én csak sóhajtottam
- Nem volt időm, nem rég értünk vissza, és leakartam zuhanyozni még. – vontam meg a vállam. A barátnőm sóhajtott, majd fogott egy fésűt, és kontyot próbált alkotni. Miközben munkálkodott nem beszéltünk, csak csendben néztem magam a tükörben. Vámpír sebességének köszönhetően, hamar kész lett, és a hajam gyönyörű kontyban tornyosult a fejemen. Hálásan rámosolyogtam, mire ő is elmosolyodott, majd az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel várta, hogy végezzek.
- Sikeres volt a vadászat? – Emmát tényleg érdekelte. Ő egy arisztokrata. Az apja egy nagyon kedves, és gazdag vámpír aki Lucas-nak segít nagyon sok mindenben. Sem Emma, sem az apja nem ítélik el a vadászokat, nem úgy mint egyesek. Megvontam a vállam.
- Mondjuk. Csak egy áldozat volt részünkről. – mondtam egyhangúan, majd lehajtottam a fejem. Hallottam ahogy a magas sarkú cipők egyre közelednek, de meg sem mozdultam. Emma mind két kezét a vállamra rakta, mire én felemeltem a fejem, és a tükrön keresztül néztünk egymással farkasszemet.
- Mi történt? – kérdezte együtt érzően
- Tyler…… - mondtam egyszerűen, mire ő egy kicsit elmosolyodott, és csak bólintott
- Ne hagyd, hogy elrontsa az egész életedet Helena! Vedd úgy, hogy ő is csak egy farkas akit egyszer úgy is el fogsz kapni. Addig pedig ne foglalkozz vele! 10 évig egész jól ment, ne hogy már most vallj kudarcot. – mosolygott bátorítóan, mire én is elmosolyodtam- Na, de most már itt lenne az ideje készülődni. Lucas nem szeretné ha elkésnénk. Fontosak ezek a francia vámpírok neki. – ütögette meg, a vállam majd hátra lépett egyet. Ránéztem még egyszer a tükörképemre, majd a nagy gardróbomhoz vettem az irányt. Tudom, hogy egy harcosnak nem ilyennek kell lennie, de én élek halok a ruhákért, és ha már milliárdosok vagyunk akkor miért ne költhetnék egy keveset ruhákra is. Benyitottam a szoba méretű gardróbomba, és az estélyik felé vettem az irányt. Lehet hogy túlzás, de még mindig kevesebb ruhám van mint Emmának. Neki ideje is van vásárolni, nekem nincs, és mostanában kedvem sem lenne hozzá. Az meg nem egy jó dolog hogy csak este mehetek az utcára, és a boltok akkor már zárva vannak. De mire valók a jó kapcsolatok, ha nem arra hogy segítsenek a régi barátoknak. Semmi kedvem a partihoz. Legszívesebben kimennék, és addig kutatnék Tyler után míg meg nem találom, és nem végzem ki. Levettem egy csillogó fekete, pántnélküli ruhát. Emma ahogy meglátta a ruhát rögtön cipőt választott hozzá, és ékszereket. Én addig belebújtam az estélyibe amely a földig ért. Emma odahozta nekem a kiegészítőket, én pedig készségesen felvettem mindet. Meg sem néztem miket válogatott össze, bíztam az ízlésében, és nagyon nem is érdekel most, hogy mi lesz rajtam csak essünk túl rajta. Oda álltam az egész alakos tükörhöz, és megvizsgáltam magam. Gyémánt lógós fülbevalót, és egy hozzáillő csodaszép gyémánt nyakláncot választott Emma, ami nagyon illet a csillogó ruhámhoz. Mosolyogva fordultam a barátnőmhöz.
- Nem csalódtam az ízlésedben. – érintettem meg a nyakamban lévő nyakláncot
- Te még egy szakadt overálban is jól néznél ki. – legyintett, mire én megforgattam a szemem
- Azért ne, túlozz! – fordultam vissza a tükörhöz
- Nem túlzok! – lépett közelebb hozzám – Nagyon jól nézel ki! - mosolygott rám. Oda fordultam felé.
- Te se panaszkodhatsz. A bátyám meg fog őrülni érted. – kacsintottam rá, mire ő elpirult. Emma oda volt a bátyámért, de mindig tagadta. Daniel viszont nem foglalkozott nagyon vele csak az egy éjszakás kalandjaival. Szerette Emmát, de mindig azt mondja, hogy csak egy barát. Csak abban reménykedek, hogy egyszer benő mind a kettőnek a feje lágya.
- Ne gyere már megint Daniel-el! Csak nagyon jó barátok vagyunk. Ennyi! – mentegetőzött, de én csak mosolyogtam
- Aha. Persze. Én megértem. – mosolyogtam gonoszul, mire ő csak a szemét forgatta
- Na indulhatunk? – jött a kérdés Emmától. Bólintottam, és az ajtó felé vettem az irányt. Mielőtt kitehettem volna a lábam, Emma megragadta a karom.
- Ígérj meg valamit! Mára elfelejted Tylert! Rendben? – Emma kérlelőn nézett rám, én pedig elmosolyodtam, és bólintottam.
- Rendben. Ma nincs több vérfarkas. – Emma elmosolyodott, és megölelt. Mikor szétváltunk, egy sóhajjal elindultunk a fölszint felé. Ahol már javában folyt a parti….
Dark night 1. fejezet
1. fejezet
Emlékeztek a mesékre, amikben szörnyek harcolnak egymás ellen? Az ilyen mesék nagy része kitaláció, de van bennük igazság. Amikor meghallgatsz egy ilyen mesét, és utána nagyon félsz anyukád megnyugtat, hogy nem léteznek szörnyek, és ezt csak kitalálták. Én is szeretném ezt hinni, de erre nincs sok esélyem. Hiszen… én is egy ilyen mese szereplője vagyok, és még ha ez nem lenne elég a szörnyetegek közé tartozok. Mindenkinek van ellensége, ahogy nekem is. Nekünk vámpíroknak örök ellenfelünk, a vérfarkasok. Évszázadok óta írtjuk egymást, több-kevesebb sikerrel. Sajnos, azonban ahogy az évek múltak a szörnyek is fejlődtek. Egyre veszélyesebbek lettek, de mi is. A vérfarkasok akkor alakulnak át amikor akarnak, nem kell nekik a telihold. Most már csak erőt ad nekik, de nem függnek tőle mint eddig. Gyerekkorom óta arra képeztek, hogy ellenük harcoljak. Valamilyen szinten mindig kevesebbnek tartottak, mert nő vagyok, de mára már egy vagyok közülük. Vadász vagyok. Gyilkolom az ellenséget. Mikor Londonba jöttünk, bíztam benne hogy itt más lesz. Hogy itt végre véget vethetünk a háborúnak, de nem így lett. A harc egyre veszélyesebb lett. Sajnos egyre több lett a civil áldozatok száma. Az emberek úgy hullottak körülöttünk mint a legyek, és ennek nem örült egyikünk sem. A vérfarkasokat nem érdekelte ha egy ember meghalt, de engem igen. Bezzeg a sznob seggfejeket nem érdekelte az emberek halála. Többek között ezért nem szeretem a vámpírok nagy részét. Mindegyikük csak ül, és élvezi az öröklétet, míg mi értük kockáztatjuk az életünket minden egyes nap. Nem foglalkoznak vele ha meghal valaki. Hm….. nem. Csak az érdekli őket, hogy boldog tudatlanságban éljenek. Utálják a vadászokat (Valószínűleg azért, mert félnek az igazságtól. Hogy tényleg van egy kinti világ ami nem pompa, és kacagás) de elviselnek minket, és azt hogy Lucas a vámpírok vezére alkalmaz, és tisztel is minket, és nem úgy áll a dolgokhoz mint ők.
Innen a toronyház tetejéről nézve, a világ egész normális. Legalábbis elméletben. A tömegből három vérfarkas vált ki. Pont ahogy reméltük. Elmosolyodtam, majd oda fordítottam a fejem Daniel felé. Egy erkélyen guggolt, és a vérfarkasokat fixírozta. Mikor meggyőződött róla, hogy hányan vannak, elmosolyodott és rám nézett. Felé biccentettem a fejem, mire ő bólintott. Majd mielőtt leugrott volna a több méter magas épületről rám kacsintott. Steven, és az új fiú Nathaniel utána mentek észrevétlenül. Megforgattam a szemeimet a bátyámon. Mindig is ilyen volt. Magabiztos, önfejű és nagyon jó harcos. Hát igen ez Daniel. Pár pillanat múlva én is a mélybe vetettem magam, és a sikátor felé vettem az irányt. Lassú léptekkel haladtam előre, és közben pásztáztam a tömeget hátha megjelenik még pár farkas. Nem lenne jó, ők hárman vannak mi is hárman, de egyel több farkas és hátrányban leszünk. Talán az segít nekünk, hogy nem vettek észre, de szerintem ez csak idők kérdése. Itt az emberek előtt nem fognak ránk lőni, de a sikátorban valószínűleg igen. Egyébként is, minek mennek ezek oda? Valószínűleg találkoznak valakivel, csak az a kérdés hogy kivel, és hogy miért? Mikor elértem a sikátor sarkára megálltam, és a fal mögül figyeltem az eseményeket. A sikátor másik oldalánál Steven volt, míg Daniel és Nathaniel elöl egy konténer mögött bújtak el, és várták a megfelelő alkalmat hogy támadhassanak. A három vérfarkas egy nagy termetű árnyat állt körbe, aki valószínűleg maga is farkas. A franca! Ennyit az előnyünkről. Nathaniel elővette az automata fegyverét, és kibiztosította. Bár halkan tette mind ezt, még sem sikerült hangtalanul. Az egyik vérfarkas hátra fordult azonnal felismertem. Vincent. Néhányszor már volt hozzá szerencsém. Pontosan a Nathaniel-t fedező kukára szegezte a tekintetét.
- Vámpírok! – kiáltotta el magát, mire az összes farkas támadó helyzetbe állt fel. Kiléptem a fal mögül, és egyenesen az egyik vérfarkas fejére céloztam. Ahogy ellőttem az ezüst lövedéket, az pontosan célba talált. A farkas vergődve terült el a földön, egy lövés általában nem öli meg őket, de ha az a szívet éri akkor igen. De csak akkor ha ezüst lövedéket használunk. Nem akartam vele foglalkozni, hisz már úgy se tud átváltozni, anélkül meg elég nehéz neki harcolni. Mellettem éppen Nathaniel teste égett porrá. Vincent vicsorogva rúgott bele a hamvaiba. Mikor rám nézett felszisszentem, és dühösen a vergődő farkashoz trappoltam, míg a többiek küzdöttek tovább. Rátettem a lábam a mellkasára, és belelőttem egy egész tár golyót. Vincent fölordított, én pedig rá mosolyogtam.
- Szemet, szemért! - mondtam még mindig mosolyogva. Távolodó léptek hangját hallottam, mire oda fordultam. Még csak most figyeltem meg kivel találkoztak itt. Tyler ahogy megérezte hogy őt nézem, hátra fordult és rám mosolygott. Szemét farkas! Tylert már tíz éve akarom elkapni, de mindig kicsúszik a kezeim közül. Ő Eric a vérfarkasok vezérének egyik bizalmasa, és mivel Vincent a másik gyanítom valahol a közelben egy üzletet akartak a főnök helyett lebonyolítani. Tyler színpadiasan meghajolt, majd egy kacsintás után futásnak eredt. Ránéztem Daniel-re mire ő igenlően bólintott, és tovább harcolt Vincelt-el. Őrült rohanásba kezdtem. A vérfarkasok körülbelül olyan gyorsak mint a vámpírok, de Tylernek előnye van, és nem is futok úgy mint ő. A tömegbe vetette magát, én pedig elvesztettem a szemem elöl és megtorpantam. Pár pillanat múlva ismét felbukkant, én pedig utána. A vonat állomás felé futott. A hosszú sínek mellett jól láttam, hogy merre megy. Gyorsan irányt váltott, és bement egy régi raktárféleségbe. Ha nem ismerném azt hinném, hogy menekül. De ő nem olyan valószínűleg már megint játszik. Tyler kedvenc szokása, hogy engem hülyére vesz. Valószínűleg most is ez lesz, de akkor miért futok utána? A remény hal meg utoljára. Állítják az emberek, már csak az a kérdés, hogy én ebben miért is hiszek. Nem érdekel! El kell kapnom, és az úgy nem megy ha most hagyom elveszni. Utána futottam. Bent korom sötét volt, és még a vámpír szememnek is hozzá kellett egy kicsit szoknia a hirtelen sötéthez. Nem vettem elő a pisztolyom. Az most csak akadályozna. A raktár tele volt fa dobozokkal, amik egymás hegyén hátán sorakoztak. Majdnem mindent szemét borított, és a szagból következtetve hajléktalanok szoktak itt aludni. Körbe néztem, és már sokkal jobban láttam. Hála annak hogy vámpír vagyok, és a szemem nagyon érzékeny. Ha például kimennék a napra elhamvadnék, mint egy fa a tűzben. Az egyik láda mögül egy kis szöszmötölés hallatszott. Végre elővettem a fegyverem, és odamentem ahonnan a hangot hallottam. Tudtam hogy nem változott át. Ez alatt a tíz év alatt csak egyszer láttam átváltozni, amikor megölték a testvérét Rault. Egy határozott mozdulattal benéztem a láda mögé, de ott nem volt senki. Lemondóan sóhajtottam, mire egyszer csak fölgyulladt a lámpa. A kapcsoló felé fordultam a fegyveremmel együtt. Tyler mosolyogva, lazán a falnak támaszkodva nézett engem. Ha nem lenne az ős ellenségem még szexinek is mondanám. Fekete nadrág, fekete izom póló, egy bakancs, és egy fekete bőrdzseki. Rövid barna hajához, és napbarnított bőréhez pont illett az igéző sötét barna szempár. Közelebb mentem a fegyvert még mindig rászegezve.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte pár perc után
- Nem látod? Épp téged akarlak megölni. –gúnyosan fölnevetett
- Tényleg azt hiszed, hogy most sikerül? – vonta föl az egyik szemöldökét
- Én nem hiszek semmit. De az tudom, hogy már nagyon szeretném szétloccsantani a fejed. – mondtam neki, majd kibiztosítottam a fegyvert. Tyler megrázta a fejét, majd megint mosolygott
- Helena még mindig olyan gyönyörű vagy mint eddig. – mosolygott, majd jelentőségteljesen végig nézett rajtam. Mire én élesen kifújtam a levegőt, de ő csak még jobban mosolygott – De a gyönyörűségeddel együtt jár, a naivságod is. – suttogta, majd lekapcsolta a villanyt, én pedig ellőttem két golyót, de nem talált egyik sem. Körbe néztem, azonban nem találtam senkit. Majd egy forró leheletet éreztem a tarkómnál. Mielőtt reagálhattam volna Tyler belecsókolt a nyakamba
- Én várok rád! – suttogta, én pedig már csak a hűlt helyét találtam. Az ajtó kivágódott ő pedig szélsebesen rohant el. Az ajtóban álltam, és néztem ahogy egyre távolodik. Már nem érném utol. Dühösen dobbantottam a lábammal.
- A francba! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd a kocsim felé vettem az irányt. A sikátor már tiszta volt, így már valószínűleg végeztek, és csak remélni tudom hogy míg én elkapósdit játszottam Tylerrel, ők nem dobták föl a talpukat. 140-el repesztve szeltem az utat, és próbáltam minél hamarabb a főhadiszállásra érni. Az automata kapu kinyitódott, én pedig behajtottam a kastély szerű épület garázsába. Már jóval lassabban mentem be az épületbe, és próbáltam nem a sok sznobra figyelni. Nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem hogy senkit nem vesztettünk el csak Nathanielt. Ezt is csak onnan tudom, hogy nincs akkora felfordulás. Ha a bátyám meghalt volna minden nő őt siratná. Bementem egy kis szobába, (amit csak pihenőnek hívunk) és leraktam a fegyvereket, a hosszú bőrkabátommal együtt. Fekete bőrruha,(férfiaknak: fekete bőrnadrág, és fekete izom póló) fekete csizma (vagy bakancs)és egy hosszú fekete bőrkabát. Ez volt a ruházatunk. Azért kellett, hogy ne legyen túl feltűnő, de el lehessen rakni a fegyvereket is, úgy hogy azok ne szúrjanak szemet senkinek. Bár mondjuk szerintem eléggé fura ha egy csapat bőrruhás ember jelenik meg valahol, de mindegy. Én szerettem ezt, és mindenki más is. Kimerülten lerogytam a kanapéra, és behunytam a szemem. Még mindig éreztem a nyakamon Tyler ajkait.
- Ááá szóval megjöttél! – Daniel hangjára fölpattantak a szemeim
- Igen. Meg. – mondtam színtelenül, mire ő is mellém telepedett egy pohár borral a kezében.
- Tyler már megint elmenekült. – ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Bele akart inni a poharába, de én kikaptam a kezéből, és kiittam az egészet- Egészségedre!- húzta el a száját mikor visszaadtam neki az üres poharat
- Bocs, de ez már kellett.- szükségünk van vérre, de táplálékra is ugyan úgy. A vért általában vérbankból kapjuk, de akinek ez nem felel meg az megöl egy embert ezért. Viszont az nem egy jó választás, mert akkor mi is megöljük őt.- Nathaniel-en kívül senkit nem vesztettünk el? – néztem rá. Danielnek komorrá vált az arckifejezése.
- Nem. Csak őt, és Vincent elmenekült. – szorította össze dühösen a fogát. Nekem Tyler neki pedig Vincent volt az az ellenségünk akit soha nem tudtunk elkapni. Hát igen. A testvéreknek egy sors jár, nem igaz?
- El fogod kapni. Higgy nekem! – nézett rám Daniel, de én nem válaszoltam. Sóhajtott, majd megütögette a lábam, és felállt. A bátyám soha nem volt egy ronda vámpír. Mindig akadtak, vagy inkább akadnak olyanok akikkel elszórakozhat. Sötétbarna haj, igéző kék szem, csupa izom, és még lehengerlő modor is. Ez így együtt egyet jelent. Egy nagyon hosszú, és élvezetes éjszakát a nőknek. Mielőtt kiment volna a pihenőből rám nézett
- Jobb ha leveszed a bőrszerkót, és valami elegánsabbat veszel föl.
- Miért is? – vontam föl az egyik szemöldököm
- Lucas estéjt rendez, mert meghívta a franciákat. És…. Szeretné hogy mindenki ott legyen, még a harcosok is.
- Csodás. – húztam el a szám, mire ő elmosolyodott
- Én sem repesek az örömtől hidd el. – mondta, majd kiment az ajtón, de én még utána kiáltottam
- Frakk, és nyakkendő lesz rajtad? – a kérdést hallva megfordult
- Úgy nézek ki mint egy pingvin?- nevetett föl, majd végig mutatott izmos felsőtestén. Én csak megforgattam a szemem, mire ő csak mosolygott, és már el is tűnt a szemem elöl. Hátra vetettem a fejem, és néztem a hirdető táblát, ahova azoknak a képét rakjuk akiket már egy jó ideje nem tudtunk elkapni, és veszélyesek. Tyler ezen a képen éppen telefonál, és pontosan a kamerába néz. Mintha tudná hogy valaki fotózza. München, Párizs, Moszkva, Washington….. Egyik helyen sem sikerült elkapnom.
- Elfoglak kapni Tyler! Bármibe is kerül! – suttogtam a képnek. Csak az a kérdés hogy mikor?
Emlékeztek a mesékre, amikben szörnyek harcolnak egymás ellen? Az ilyen mesék nagy része kitaláció, de van bennük igazság. Amikor meghallgatsz egy ilyen mesét, és utána nagyon félsz anyukád megnyugtat, hogy nem léteznek szörnyek, és ezt csak kitalálták. Én is szeretném ezt hinni, de erre nincs sok esélyem. Hiszen… én is egy ilyen mese szereplője vagyok, és még ha ez nem lenne elég a szörnyetegek közé tartozok. Mindenkinek van ellensége, ahogy nekem is. Nekünk vámpíroknak örök ellenfelünk, a vérfarkasok. Évszázadok óta írtjuk egymást, több-kevesebb sikerrel. Sajnos, azonban ahogy az évek múltak a szörnyek is fejlődtek. Egyre veszélyesebbek lettek, de mi is. A vérfarkasok akkor alakulnak át amikor akarnak, nem kell nekik a telihold. Most már csak erőt ad nekik, de nem függnek tőle mint eddig. Gyerekkorom óta arra képeztek, hogy ellenük harcoljak. Valamilyen szinten mindig kevesebbnek tartottak, mert nő vagyok, de mára már egy vagyok közülük. Vadász vagyok. Gyilkolom az ellenséget. Mikor Londonba jöttünk, bíztam benne hogy itt más lesz. Hogy itt végre véget vethetünk a háborúnak, de nem így lett. A harc egyre veszélyesebb lett. Sajnos egyre több lett a civil áldozatok száma. Az emberek úgy hullottak körülöttünk mint a legyek, és ennek nem örült egyikünk sem. A vérfarkasokat nem érdekelte ha egy ember meghalt, de engem igen. Bezzeg a sznob seggfejeket nem érdekelte az emberek halála. Többek között ezért nem szeretem a vámpírok nagy részét. Mindegyikük csak ül, és élvezi az öröklétet, míg mi értük kockáztatjuk az életünket minden egyes nap. Nem foglalkoznak vele ha meghal valaki. Hm….. nem. Csak az érdekli őket, hogy boldog tudatlanságban éljenek. Utálják a vadászokat (Valószínűleg azért, mert félnek az igazságtól. Hogy tényleg van egy kinti világ ami nem pompa, és kacagás) de elviselnek minket, és azt hogy Lucas a vámpírok vezére alkalmaz, és tisztel is minket, és nem úgy áll a dolgokhoz mint ők.
Innen a toronyház tetejéről nézve, a világ egész normális. Legalábbis elméletben. A tömegből három vérfarkas vált ki. Pont ahogy reméltük. Elmosolyodtam, majd oda fordítottam a fejem Daniel felé. Egy erkélyen guggolt, és a vérfarkasokat fixírozta. Mikor meggyőződött róla, hogy hányan vannak, elmosolyodott és rám nézett. Felé biccentettem a fejem, mire ő bólintott. Majd mielőtt leugrott volna a több méter magas épületről rám kacsintott. Steven, és az új fiú Nathaniel utána mentek észrevétlenül. Megforgattam a szemeimet a bátyámon. Mindig is ilyen volt. Magabiztos, önfejű és nagyon jó harcos. Hát igen ez Daniel. Pár pillanat múlva én is a mélybe vetettem magam, és a sikátor felé vettem az irányt. Lassú léptekkel haladtam előre, és közben pásztáztam a tömeget hátha megjelenik még pár farkas. Nem lenne jó, ők hárman vannak mi is hárman, de egyel több farkas és hátrányban leszünk. Talán az segít nekünk, hogy nem vettek észre, de szerintem ez csak idők kérdése. Itt az emberek előtt nem fognak ránk lőni, de a sikátorban valószínűleg igen. Egyébként is, minek mennek ezek oda? Valószínűleg találkoznak valakivel, csak az a kérdés hogy kivel, és hogy miért? Mikor elértem a sikátor sarkára megálltam, és a fal mögül figyeltem az eseményeket. A sikátor másik oldalánál Steven volt, míg Daniel és Nathaniel elöl egy konténer mögött bújtak el, és várták a megfelelő alkalmat hogy támadhassanak. A három vérfarkas egy nagy termetű árnyat állt körbe, aki valószínűleg maga is farkas. A franca! Ennyit az előnyünkről. Nathaniel elővette az automata fegyverét, és kibiztosította. Bár halkan tette mind ezt, még sem sikerült hangtalanul. Az egyik vérfarkas hátra fordult azonnal felismertem. Vincent. Néhányszor már volt hozzá szerencsém. Pontosan a Nathaniel-t fedező kukára szegezte a tekintetét.
- Vámpírok! – kiáltotta el magát, mire az összes farkas támadó helyzetbe állt fel. Kiléptem a fal mögül, és egyenesen az egyik vérfarkas fejére céloztam. Ahogy ellőttem az ezüst lövedéket, az pontosan célba talált. A farkas vergődve terült el a földön, egy lövés általában nem öli meg őket, de ha az a szívet éri akkor igen. De csak akkor ha ezüst lövedéket használunk. Nem akartam vele foglalkozni, hisz már úgy se tud átváltozni, anélkül meg elég nehéz neki harcolni. Mellettem éppen Nathaniel teste égett porrá. Vincent vicsorogva rúgott bele a hamvaiba. Mikor rám nézett felszisszentem, és dühösen a vergődő farkashoz trappoltam, míg a többiek küzdöttek tovább. Rátettem a lábam a mellkasára, és belelőttem egy egész tár golyót. Vincent fölordított, én pedig rá mosolyogtam.
- Szemet, szemért! - mondtam még mindig mosolyogva. Távolodó léptek hangját hallottam, mire oda fordultam. Még csak most figyeltem meg kivel találkoztak itt. Tyler ahogy megérezte hogy őt nézem, hátra fordult és rám mosolygott. Szemét farkas! Tylert már tíz éve akarom elkapni, de mindig kicsúszik a kezeim közül. Ő Eric a vérfarkasok vezérének egyik bizalmasa, és mivel Vincent a másik gyanítom valahol a közelben egy üzletet akartak a főnök helyett lebonyolítani. Tyler színpadiasan meghajolt, majd egy kacsintás után futásnak eredt. Ránéztem Daniel-re mire ő igenlően bólintott, és tovább harcolt Vincelt-el. Őrült rohanásba kezdtem. A vérfarkasok körülbelül olyan gyorsak mint a vámpírok, de Tylernek előnye van, és nem is futok úgy mint ő. A tömegbe vetette magát, én pedig elvesztettem a szemem elöl és megtorpantam. Pár pillanat múlva ismét felbukkant, én pedig utána. A vonat állomás felé futott. A hosszú sínek mellett jól láttam, hogy merre megy. Gyorsan irányt váltott, és bement egy régi raktárféleségbe. Ha nem ismerném azt hinném, hogy menekül. De ő nem olyan valószínűleg már megint játszik. Tyler kedvenc szokása, hogy engem hülyére vesz. Valószínűleg most is ez lesz, de akkor miért futok utána? A remény hal meg utoljára. Állítják az emberek, már csak az a kérdés, hogy én ebben miért is hiszek. Nem érdekel! El kell kapnom, és az úgy nem megy ha most hagyom elveszni. Utána futottam. Bent korom sötét volt, és még a vámpír szememnek is hozzá kellett egy kicsit szoknia a hirtelen sötéthez. Nem vettem elő a pisztolyom. Az most csak akadályozna. A raktár tele volt fa dobozokkal, amik egymás hegyén hátán sorakoztak. Majdnem mindent szemét borított, és a szagból következtetve hajléktalanok szoktak itt aludni. Körbe néztem, és már sokkal jobban láttam. Hála annak hogy vámpír vagyok, és a szemem nagyon érzékeny. Ha például kimennék a napra elhamvadnék, mint egy fa a tűzben. Az egyik láda mögül egy kis szöszmötölés hallatszott. Végre elővettem a fegyverem, és odamentem ahonnan a hangot hallottam. Tudtam hogy nem változott át. Ez alatt a tíz év alatt csak egyszer láttam átváltozni, amikor megölték a testvérét Rault. Egy határozott mozdulattal benéztem a láda mögé, de ott nem volt senki. Lemondóan sóhajtottam, mire egyszer csak fölgyulladt a lámpa. A kapcsoló felé fordultam a fegyveremmel együtt. Tyler mosolyogva, lazán a falnak támaszkodva nézett engem. Ha nem lenne az ős ellenségem még szexinek is mondanám. Fekete nadrág, fekete izom póló, egy bakancs, és egy fekete bőrdzseki. Rövid barna hajához, és napbarnított bőréhez pont illett az igéző sötét barna szempár. Közelebb mentem a fegyvert még mindig rászegezve.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte pár perc után
- Nem látod? Épp téged akarlak megölni. –gúnyosan fölnevetett
- Tényleg azt hiszed, hogy most sikerül? – vonta föl az egyik szemöldökét
- Én nem hiszek semmit. De az tudom, hogy már nagyon szeretném szétloccsantani a fejed. – mondtam neki, majd kibiztosítottam a fegyvert. Tyler megrázta a fejét, majd megint mosolygott
- Helena még mindig olyan gyönyörű vagy mint eddig. – mosolygott, majd jelentőségteljesen végig nézett rajtam. Mire én élesen kifújtam a levegőt, de ő csak még jobban mosolygott – De a gyönyörűségeddel együtt jár, a naivságod is. – suttogta, majd lekapcsolta a villanyt, én pedig ellőttem két golyót, de nem talált egyik sem. Körbe néztem, azonban nem találtam senkit. Majd egy forró leheletet éreztem a tarkómnál. Mielőtt reagálhattam volna Tyler belecsókolt a nyakamba
- Én várok rád! – suttogta, én pedig már csak a hűlt helyét találtam. Az ajtó kivágódott ő pedig szélsebesen rohant el. Az ajtóban álltam, és néztem ahogy egyre távolodik. Már nem érném utol. Dühösen dobbantottam a lábammal.
- A francba! – szűrtem a fogaimon keresztül, majd a kocsim felé vettem az irányt. A sikátor már tiszta volt, így már valószínűleg végeztek, és csak remélni tudom hogy míg én elkapósdit játszottam Tylerrel, ők nem dobták föl a talpukat. 140-el repesztve szeltem az utat, és próbáltam minél hamarabb a főhadiszállásra érni. Az automata kapu kinyitódott, én pedig behajtottam a kastély szerű épület garázsába. Már jóval lassabban mentem be az épületbe, és próbáltam nem a sok sznobra figyelni. Nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem hogy senkit nem vesztettünk el csak Nathanielt. Ezt is csak onnan tudom, hogy nincs akkora felfordulás. Ha a bátyám meghalt volna minden nő őt siratná. Bementem egy kis szobába, (amit csak pihenőnek hívunk) és leraktam a fegyvereket, a hosszú bőrkabátommal együtt. Fekete bőrruha,(férfiaknak: fekete bőrnadrág, és fekete izom póló) fekete csizma (vagy bakancs)és egy hosszú fekete bőrkabát. Ez volt a ruházatunk. Azért kellett, hogy ne legyen túl feltűnő, de el lehessen rakni a fegyvereket is, úgy hogy azok ne szúrjanak szemet senkinek. Bár mondjuk szerintem eléggé fura ha egy csapat bőrruhás ember jelenik meg valahol, de mindegy. Én szerettem ezt, és mindenki más is. Kimerülten lerogytam a kanapéra, és behunytam a szemem. Még mindig éreztem a nyakamon Tyler ajkait.
- Ááá szóval megjöttél! – Daniel hangjára fölpattantak a szemeim
- Igen. Meg. – mondtam színtelenül, mire ő is mellém telepedett egy pohár borral a kezében.
- Tyler már megint elmenekült. – ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Bele akart inni a poharába, de én kikaptam a kezéből, és kiittam az egészet- Egészségedre!- húzta el a száját mikor visszaadtam neki az üres poharat
- Bocs, de ez már kellett.- szükségünk van vérre, de táplálékra is ugyan úgy. A vért általában vérbankból kapjuk, de akinek ez nem felel meg az megöl egy embert ezért. Viszont az nem egy jó választás, mert akkor mi is megöljük őt.- Nathaniel-en kívül senkit nem vesztettünk el? – néztem rá. Danielnek komorrá vált az arckifejezése.
- Nem. Csak őt, és Vincent elmenekült. – szorította össze dühösen a fogát. Nekem Tyler neki pedig Vincent volt az az ellenségünk akit soha nem tudtunk elkapni. Hát igen. A testvéreknek egy sors jár, nem igaz?
- El fogod kapni. Higgy nekem! – nézett rám Daniel, de én nem válaszoltam. Sóhajtott, majd megütögette a lábam, és felállt. A bátyám soha nem volt egy ronda vámpír. Mindig akadtak, vagy inkább akadnak olyanok akikkel elszórakozhat. Sötétbarna haj, igéző kék szem, csupa izom, és még lehengerlő modor is. Ez így együtt egyet jelent. Egy nagyon hosszú, és élvezetes éjszakát a nőknek. Mielőtt kiment volna a pihenőből rám nézett
- Jobb ha leveszed a bőrszerkót, és valami elegánsabbat veszel föl.
- Miért is? – vontam föl az egyik szemöldököm
- Lucas estéjt rendez, mert meghívta a franciákat. És…. Szeretné hogy mindenki ott legyen, még a harcosok is.
- Csodás. – húztam el a szám, mire ő elmosolyodott
- Én sem repesek az örömtől hidd el. – mondta, majd kiment az ajtón, de én még utána kiáltottam
- Frakk, és nyakkendő lesz rajtad? – a kérdést hallva megfordult
- Úgy nézek ki mint egy pingvin?- nevetett föl, majd végig mutatott izmos felsőtestén. Én csak megforgattam a szemem, mire ő csak mosolygott, és már el is tűnt a szemem elöl. Hátra vetettem a fejem, és néztem a hirdető táblát, ahova azoknak a képét rakjuk akiket már egy jó ideje nem tudtunk elkapni, és veszélyesek. Tyler ezen a képen éppen telefonál, és pontosan a kamerába néz. Mintha tudná hogy valaki fotózza. München, Párizs, Moszkva, Washington….. Egyik helyen sem sikerült elkapnom.
- Elfoglak kapni Tyler! Bármibe is kerül! – suttogtam a képnek. Csak az a kérdés hogy mikor?
Sziasztok!
Hello!
Ismét egy blog :) Aminek remélem örültök. Ez egy teljesen saját szerzemény szóval az én ötletem, és remélem hogy tetszik is. Ez is egy vámpíros, vérfarkasos történet mint az Alkonyat, de még is teljesen más. Rövid tartalom: Egy vámpír lányról szól aki vadász, és vérfarkasokra vadászik. Tíz éve üldöz egy farkast aki mindig kicsúszik a kezei közül, és nem tudja elkapni. Azonban az ügy egyre jobban nyomassza majd a lányt, és megfogadja, hogy addig nem áll le amíg nem kapja el a farkast. Azonban amikor lehetősége lesz erre, csak akkor jön rá hogy miért is üldözte eddig a vérfarkast. Remélem felcsigáztam a fantáziátokat. :)
puszi
Niky
Ismét egy blog :) Aminek remélem örültök. Ez egy teljesen saját szerzemény szóval az én ötletem, és remélem hogy tetszik is. Ez is egy vámpíros, vérfarkasos történet mint az Alkonyat, de még is teljesen más. Rövid tartalom: Egy vámpír lányról szól aki vadász, és vérfarkasokra vadászik. Tíz éve üldöz egy farkast aki mindig kicsúszik a kezei közül, és nem tudja elkapni. Azonban az ügy egyre jobban nyomassza majd a lányt, és megfogadja, hogy addig nem áll le amíg nem kapja el a farkast. Azonban amikor lehetősége lesz erre, csak akkor jön rá hogy miért is üldözte eddig a vérfarkast. Remélem felcsigáztam a fantáziátokat. :)
puszi
Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)